Kezdőlap
Keresés
Regisztráció
Belépés
 | Név: ”Hans” Johannes Seeman Nem: Férfi Kor: 23 Faj: Ember Frakció: Protestáns Egyház Kaszt: Agreus - Okkultista Kinézet: Haja és szakálla sötét barna, előbbi válláig ér nagyjából, az utóbbi körszakáll formára borotvált, bár olykor borosta is képződik rajta. Fakó kék szeme barátságos, és hittel teli. Alkatra atletikus, ruganyos, mozgása fürge és könnyű, nagyjából átlag magasságú, talán kicsivel mások felett van (175,5 cm). A kényelmes, kissé bővebb ruhadarabokat kedveli, amik véletlenül se gátolják a mozgásban. Állandó kiegészítője egy viseltes fa kereszt. |
Jellem: Rendszerezett a jelleme, ami kő szilárd alapokkal tartja egyenesen a gerincét. A parancsokat követi, szabályokat és törvényeket betartja, és mielőtt bárki is valami marionett bábnak gondolná, ezek mellett gondolkodó, érdeklődő személy.
Higgadt, halvérű, hűvös hármasával lehetne körbeírni a temperamentumát. Ritkán veszíti el a fejét még a legpörgősebb fegyverváltások során is. Hogyha egy kocsmában pontosan mellette hadonászva magyarázza egy katona, hogy a tőrével hogyan vágott miszlikbe egy veszett kutyát, még akkor is se rezzen meg, ha a penge majdnem beleharap a bőrébe.
Másokhoz barátsággal viszonyul legyen az hívő, vagy hitetlen, déli vagy északi, bűntelen vagy bűnös, bár ez utóbbi felé bűnei mibenlététől és súlyosságától függően változhat, de haragot, gyűlöletet vagy megvetést akkor se érez irántuk, inkább csak szánja őket, hogy nem voltak képesek a fény útján járni.
Büszke és könyörtelen harcos, mármint okkultista, aki harcos társai lelki békéje felett őrködik, és igyekszik óvni őket a csábítástól és eretnekségtől, ami olykor fejfájást tud okozni neki Jorggal kapcsolatosan.
Előtörténet:
Johannes Seeman naplójából
V.I.SZ 821. Június 3-a Apám lakásának vendégszobája
Születésem huszonharmadik évfordulója után három nappal apám magához hívatott mise után. Feladattal bízott meg, hogy negyed unokafivérem, Jorg von Seeman lelkipásztora legyek és ha lehet jó barátja. Először azt hittem, hogy egy újabb rossz viccel állt elő, sajnos néha szokása. Viszont mikor hangot adtam ennek, ő teljesen komoly arccal elmondta, hogyan találkozott vele, hogy fel se ismerte, ahogy elhaladt mellette az utcán, és Jorg vom Dornbush nevet viseli. Apám úgy hiszi, hogy Jorg megharagudott őrá, amiért utolsó hajóútjukra nem tartott velük, és ezért visel más nevet, és ezért kezeli idegenként.
Én úgy sejtem, itt valami más van, Jorg temperamentumához nem ez a reakció illene, de ezt nem osztottam meg apámmal, előbb bizonyítékot kell szereznem erről, így elfogadtam a feladatot.
Érdekes, apám azt kérte, hogy diszkrét legyek, és a család dologgal véletlenül se hozakodjak elő. Úgylegyen! Ámen!
V.I.SZ. 821. Június 10-a egy Hellenburgi fogadó két fős szobája
Két napja találkoztam Jorggal, és most is egy szobában vagyok vele. Amnéziás, és még mindig remek íjász, hiszen röpke idő alatt visszaszerezte a stabil alapjait. Szerencsétlen nagyon vissza akarná kapni az emlékeit, de ebben nem tudok segíteni neki, de jobb, hogy hagyom, hogy magától jöjjön rá.
Igaz, holnap küldjek levelet apámnak, unokatestvérem állapotáról. Azután beszéljek Jorg fejével, hogy nem Hans a nevem, hanem Johannes.
V.I.SZ. 821. Június 11-e egy körtefa alatt
Apámnak a levelet elküldtem, Jorg meg éppen egy íjász kadéttal verseng. Próbáltam beszélni vele.
- Jorg, szeretnék kérni tőled valamit.
- Mi lenne az, Hans? – Láttam szemében, bármit kérhetnék tőle, fontolóra venné, hogy képes-e teljesíteni.
- Csak egy kis apróság lenne az, lehet, hogy bemutatkozásunkkor rosszul ejtettem, vagy hadartam, de a nevem nem Hans, hanem Johannes, szótagolva Jo-han-nes. Ezért megszeretnélek kérni, hogy Johannesként szólíts meg. – Erre széles, pimasz mosoly ült az arcára és vállon veregetett.
- Nyugi, barátom, elsőre is értettem, hogy Johannes a neved, de szerintem a Hans jobban áll.
Úgy érzem, esélytelen a Hansozásról lebeszélnem. A megismerkedésünk is hasonlóan menthetetlen helyzet volt. Apám annyit tudott mondani, hogy Hellenburgban találom meg. Nem kellett sokat keresnem, mert rögtön a sereghez fordultam, hogy berkeiken belül keressem meg Jorgot, viszont megtudtam, hogy nem egészen tartozik közéjük, de meg tudják mondani, hogy hol találom.
- Jorg vom Dornbush, igaz? Én Johannes Seeman vagyok, lelkész és beszélni szeretnék veled.
- Valami rosszat kérdeztem, vagy mondtam megint? – Állt meg karba font kezekkel előttem.
- Dehogyis, egészen más okból kerestelek meg. Viszont ne itt a gyakorlótér bejáratában, hanem mondjuk egy sör társaságában beszéljük meg.
Elvezetett ahhoz a fogadóhoz, ahol a szállása volt.
- Szóval fel lettem kérve egy idősebb lelkész által, hogy legyek a személyes lelkipásztorod. Tudtommal ennek nincs köze ahhoz, amik miatt azt hitted, hogy fejmosást akarok neked tartani. Úgy tudom, hogy szabadúszó zsoldos vagy, se a sereghez se egy zsoldos csapathoz nem kötődsz. Így biztos jól fog jönni egy útitárs, aki még a lelkedre is figyel. És nem kell féltened harcban, a baltámat ügyesen forgatom. – Jorg egész végig mélyen a szemembe nézve, türelmesen hallgatott, pedig hagytam apró szüneteket, hátha közbe akarna kérdezni, de nem tette, helyette ahogy befejeztem mondandómat lehúzta a sörét.
- Legyen így, csuhás Hans. – Azzal oldalra fordult, s a korsóját jó magasba emelintette. – Még egy korsó sert!
Ez volt az első, hogy Hansnak hívott, de nem az utolsó, de legalább a csuhás jelzőt hanyagolja azóta.
V.I.SZ. 821. Június 20-a újra a fogadó szobája
Ma felvetettem Jorgnak, aki egyébként még mindig Hansnak szólít, de legalább következetesen. Szóval felvetettem neki, hogy ő is írjon naplók, még húsz pontot tartalmazó pergament is adtam neki, amiken, hogyha végig rágja magát, és elgondolkozik, talán eszébe jut valami a múltjából, vagy legalábbis önmagáról.
Hogyha már annál a húsz pontnál tartunk, rég volt, hogy elkezdtem vezetni a naplómat, és rég rágtam át én is magam rajta, itt az ideje kis felidézésnek, frissítésnek.
Családom még mindig csak apám, Haakon és anyám, Hadewig, bátyáim Reto és Achard, jó, meg már Jorg is, bár inkább csak barátok vagyunk, de ő is a vérem. Senkivel se romlott meg a kapcsolatom, és mind lelkészek vagyunk anyánkat és Jorgot kivéve.
Álnevek, becenevek… Hans… Jorg által, amúgy mindenki más meg tudja jegyezni, hogy Johannes a keresztnevem.
A szerelmem még mindig Jemma, a tünde kereskedőnő, rég találkoztam vele sajnos.
Hitem még mindig megingathatatlan, bár Jorg igyekszik fogást találni rajta, remélem, egyszer benő a feje lágya.
Fajok, népek, meg politika változatlan. Hellenburgi Királyi Szövetség hű alattvalója és a Protestáns egyház lelkésze vagyok, ezen még egy amnézia se tudna változtatni.
Háborúban és csatában még mindig nemigen vettem részt a Kísértet-hadjárat óta.
Szórakozásból újra leltem, mondhatni, bár lehet, hogy Szakmához vagy Napirendhez illene, Jorg lelki üdvének az őrzése.
Napirendem nem változott, minden reggelt imával kezdek, minden nap fordítok időt harci tudásomra és az olvasásra, ahogy Jorg Istenhez való viszonyára is, végül a napot is imával szeretem zárni alvás előtt.
Most jövök rá, hogy Jorg az első igazi barátom Jemmán kívül… mit csináltam én eddig? Igaz, vannak mások is, akiket ismerek és jó a viszonyunk, és Jemma is már a szerelmem, de ez a forrófejű alak az első, akit a legnyugodtabb szívvel és a legőszintébben hívhatok a barátomnak, mert ez az égimeszelő kijelentette, hogy bizony azok vagyunk, pedig csak helyette fizettem egy sört, mert ő fent hagyta a szobában a pénzét.
Konyhából még mindig a háziasabb kosztot szeretem, de nem vagyok válogatós, inni legfeljebb némi sör, a bortól fájni szokott a hasam. Az időjárás meg mindig olyan, amin nem tudok változtatni, így elfogadom, legyen bármilyen. Természetet még mindig nagyon kedvelem, hogyan ne kedvelném, hiszen egy erdőben sétálva találkoztam először Jemmával, egy kellemes tavaszi, eső utáni nap volt, és egy ligetes erdőbe tévedtem bele, mikor egy gombászó tündelányt megpillantottam.
Végül nézzük, hogy állok a célokkal. Még mindig okkultista lelkész vagyok, még mindig hűen szolgálom az egyházat és a királyt. Célom még mindig egybekelni Jemmával, a háborúnak véget vetni, igaz hittel a szívemben meghalni. Új célom, ami a feladatom is, hogy Jorg is tiszta lélekkel lelje majdan a halálát, és segíteni neki visszaszerezni az emlékeit.
V.I.SZ. 821 Június 30-a Hellenburgtól fél napnyi járóföldre egy istállóban
Apám megüzente, hogy jobban örülne, ha Jorg haragudna rá, és őt okolná a hajótörésért, és arra kér, hogy továbbra se fedjek fel semmit se Jorgnak a múltjáról, mert az nem a feladatom.
Sajnálom égig érő barátomat, de apámnak biztosan jó oka van rá, hogy erre kér. Hogyha már Jorg, a pergamenem húsz pontja segített neki egy keveset, de nem annyit, mint reméltem. Amúgy kezdek hozzászokni, hogy Hansoz.
Jemma is írt nekem, jól van, és az öccse lába is rendbe jött, így újra lelkesen, hatalmas hévvel tud apjuknak segédkezni, amiknek nagyon örülök, és kérdi, hogy van-e valami izgalmas feladatom. Mintha megérezte volna, szeretem. Megírtam neki, hogy milyen, talán egész életre szóló feladatot végzek éppen, amint lehetőségem lesz rá, el is küldetem hozzá.
Lefekvés előtt imádkozom Jorg bűntől mentességéért, mert a kedves gazda, kinek istállójában megszállhattunk erre az estére, velem együtt kicsit ferdén nézett Jorgra és a gazda lányára.
Születésem huszonharmadik évfordulója után három nappal apám magához hívatott mise után. Feladattal bízott meg, hogy negyed unokafivérem, Jorg von Seeman lelkipásztora legyek és ha lehet jó barátja. Először azt hittem, hogy egy újabb rossz viccel állt elő, sajnos néha szokása. Viszont mikor hangot adtam ennek, ő teljesen komoly arccal elmondta, hogyan találkozott vele, hogy fel se ismerte, ahogy elhaladt mellette az utcán, és Jorg vom Dornbush nevet viseli. Apám úgy hiszi, hogy Jorg megharagudott őrá, amiért utolsó hajóútjukra nem tartott velük, és ezért visel más nevet, és ezért kezeli idegenként.
Én úgy sejtem, itt valami más van, Jorg temperamentumához nem ez a reakció illene, de ezt nem osztottam meg apámmal, előbb bizonyítékot kell szereznem erről, így elfogadtam a feladatot.
Érdekes, apám azt kérte, hogy diszkrét legyek, és a család dologgal véletlenül se hozakodjak elő. Úgylegyen! Ámen!
V.I.SZ. 821. Június 10-a egy Hellenburgi fogadó két fős szobája
Két napja találkoztam Jorggal, és most is egy szobában vagyok vele. Amnéziás, és még mindig remek íjász, hiszen röpke idő alatt visszaszerezte a stabil alapjait. Szerencsétlen nagyon vissza akarná kapni az emlékeit, de ebben nem tudok segíteni neki, de jobb, hogy hagyom, hogy magától jöjjön rá.
Igaz, holnap küldjek levelet apámnak, unokatestvérem állapotáról. Azután beszéljek Jorg fejével, hogy nem Hans a nevem, hanem Johannes.
V.I.SZ. 821. Június 11-e egy körtefa alatt
Apámnak a levelet elküldtem, Jorg meg éppen egy íjász kadéttal verseng. Próbáltam beszélni vele.
- Jorg, szeretnék kérni tőled valamit.
- Mi lenne az, Hans? – Láttam szemében, bármit kérhetnék tőle, fontolóra venné, hogy képes-e teljesíteni.
- Csak egy kis apróság lenne az, lehet, hogy bemutatkozásunkkor rosszul ejtettem, vagy hadartam, de a nevem nem Hans, hanem Johannes, szótagolva Jo-han-nes. Ezért megszeretnélek kérni, hogy Johannesként szólíts meg. – Erre széles, pimasz mosoly ült az arcára és vállon veregetett.
- Nyugi, barátom, elsőre is értettem, hogy Johannes a neved, de szerintem a Hans jobban áll.
Úgy érzem, esélytelen a Hansozásról lebeszélnem. A megismerkedésünk is hasonlóan menthetetlen helyzet volt. Apám annyit tudott mondani, hogy Hellenburgban találom meg. Nem kellett sokat keresnem, mert rögtön a sereghez fordultam, hogy berkeiken belül keressem meg Jorgot, viszont megtudtam, hogy nem egészen tartozik közéjük, de meg tudják mondani, hogy hol találom.
- Jorg vom Dornbush, igaz? Én Johannes Seeman vagyok, lelkész és beszélni szeretnék veled.
- Valami rosszat kérdeztem, vagy mondtam megint? – Állt meg karba font kezekkel előttem.
- Dehogyis, egészen más okból kerestelek meg. Viszont ne itt a gyakorlótér bejáratában, hanem mondjuk egy sör társaságában beszéljük meg.
Elvezetett ahhoz a fogadóhoz, ahol a szállása volt.
- Szóval fel lettem kérve egy idősebb lelkész által, hogy legyek a személyes lelkipásztorod. Tudtommal ennek nincs köze ahhoz, amik miatt azt hitted, hogy fejmosást akarok neked tartani. Úgy tudom, hogy szabadúszó zsoldos vagy, se a sereghez se egy zsoldos csapathoz nem kötődsz. Így biztos jól fog jönni egy útitárs, aki még a lelkedre is figyel. És nem kell féltened harcban, a baltámat ügyesen forgatom. – Jorg egész végig mélyen a szemembe nézve, türelmesen hallgatott, pedig hagytam apró szüneteket, hátha közbe akarna kérdezni, de nem tette, helyette ahogy befejeztem mondandómat lehúzta a sörét.
- Legyen így, csuhás Hans. – Azzal oldalra fordult, s a korsóját jó magasba emelintette. – Még egy korsó sert!
Ez volt az első, hogy Hansnak hívott, de nem az utolsó, de legalább a csuhás jelzőt hanyagolja azóta.
V.I.SZ. 821. Június 20-a újra a fogadó szobája
Ma felvetettem Jorgnak, aki egyébként még mindig Hansnak szólít, de legalább következetesen. Szóval felvetettem neki, hogy ő is írjon naplók, még húsz pontot tartalmazó pergament is adtam neki, amiken, hogyha végig rágja magát, és elgondolkozik, talán eszébe jut valami a múltjából, vagy legalábbis önmagáról.
Hogyha már annál a húsz pontnál tartunk, rég volt, hogy elkezdtem vezetni a naplómat, és rég rágtam át én is magam rajta, itt az ideje kis felidézésnek, frissítésnek.
Családom még mindig csak apám, Haakon és anyám, Hadewig, bátyáim Reto és Achard, jó, meg már Jorg is, bár inkább csak barátok vagyunk, de ő is a vérem. Senkivel se romlott meg a kapcsolatom, és mind lelkészek vagyunk anyánkat és Jorgot kivéve.
Álnevek, becenevek… Hans… Jorg által, amúgy mindenki más meg tudja jegyezni, hogy Johannes a keresztnevem.
A szerelmem még mindig Jemma, a tünde kereskedőnő, rég találkoztam vele sajnos.
Hitem még mindig megingathatatlan, bár Jorg igyekszik fogást találni rajta, remélem, egyszer benő a feje lágya.
Fajok, népek, meg politika változatlan. Hellenburgi Királyi Szövetség hű alattvalója és a Protestáns egyház lelkésze vagyok, ezen még egy amnézia se tudna változtatni.
Háborúban és csatában még mindig nemigen vettem részt a Kísértet-hadjárat óta.
Szórakozásból újra leltem, mondhatni, bár lehet, hogy Szakmához vagy Napirendhez illene, Jorg lelki üdvének az őrzése.
Napirendem nem változott, minden reggelt imával kezdek, minden nap fordítok időt harci tudásomra és az olvasásra, ahogy Jorg Istenhez való viszonyára is, végül a napot is imával szeretem zárni alvás előtt.
Most jövök rá, hogy Jorg az első igazi barátom Jemmán kívül… mit csináltam én eddig? Igaz, vannak mások is, akiket ismerek és jó a viszonyunk, és Jemma is már a szerelmem, de ez a forrófejű alak az első, akit a legnyugodtabb szívvel és a legőszintébben hívhatok a barátomnak, mert ez az égimeszelő kijelentette, hogy bizony azok vagyunk, pedig csak helyette fizettem egy sört, mert ő fent hagyta a szobában a pénzét.
Konyhából még mindig a háziasabb kosztot szeretem, de nem vagyok válogatós, inni legfeljebb némi sör, a bortól fájni szokott a hasam. Az időjárás meg mindig olyan, amin nem tudok változtatni, így elfogadom, legyen bármilyen. Természetet még mindig nagyon kedvelem, hogyan ne kedvelném, hiszen egy erdőben sétálva találkoztam először Jemmával, egy kellemes tavaszi, eső utáni nap volt, és egy ligetes erdőbe tévedtem bele, mikor egy gombászó tündelányt megpillantottam.
Végül nézzük, hogy állok a célokkal. Még mindig okkultista lelkész vagyok, még mindig hűen szolgálom az egyházat és a királyt. Célom még mindig egybekelni Jemmával, a háborúnak véget vetni, igaz hittel a szívemben meghalni. Új célom, ami a feladatom is, hogy Jorg is tiszta lélekkel lelje majdan a halálát, és segíteni neki visszaszerezni az emlékeit.
V.I.SZ. 821 Június 30-a Hellenburgtól fél napnyi járóföldre egy istállóban
Apám megüzente, hogy jobban örülne, ha Jorg haragudna rá, és őt okolná a hajótörésért, és arra kér, hogy továbbra se fedjek fel semmit se Jorgnak a múltjáról, mert az nem a feladatom.
Sajnálom égig érő barátomat, de apámnak biztosan jó oka van rá, hogy erre kér. Hogyha már Jorg, a pergamenem húsz pontja segített neki egy keveset, de nem annyit, mint reméltem. Amúgy kezdek hozzászokni, hogy Hansoz.
Jemma is írt nekem, jól van, és az öccse lába is rendbe jött, így újra lelkesen, hatalmas hévvel tud apjuknak segédkezni, amiknek nagyon örülök, és kérdi, hogy van-e valami izgalmas feladatom. Mintha megérezte volna, szeretem. Megírtam neki, hogy milyen, talán egész életre szóló feladatot végzek éppen, amint lehetőségem lesz rá, el is küldetem hozzá.
Lefekvés előtt imádkozom Jorg bűntől mentességéért, mert a kedves gazda, kinek istállójában megszállhattunk erre az estére, velem együtt kicsit ferdén nézett Jorgra és a gazda lányára.
