Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Jorg vom Dornbush
Nem: Férfi
Kor: 23
Faj: Ember
Frakció: Dél
Kaszt: Ügynök – Íjász zsoldos
Kinézet: Haja és szakálla lenszőke, előbbit feje két oldalán kopaszra borotválja, és fonatokba köti hátra, az utóbbi még valamelyest ritkás, és álla felé hegyesre vágja. Fakó kék szeme figyelő, kutató, s hogyha zord küllemétől el tud vonatkoztatni az ember, akkor megláthatja benne a felebarátok iránti szeretetet. Alkatra atletikus, ruganyos, mozgása fürge és könnyű, viszont izomzata és kiállása, határozottsága okán mégis robusztusabb. Az utcán két -féle ember van, az egyik kitér előle, a másik elől meg ő tér ki, a köznép többsége az előbbibe sorolható, ami talán nem is meglepő, mivel zord kisugárzásával az átlagból nagyjából fél fejjel magaslik ki (180 cm).
A kényelmes, kissé bővebb ruhadarabokat kedveli, amik véletlenül se gátolják a mozgásban. Az Úton és szolgálatban arcát kendővel takarja, amihez rejtő színű csuklya szokott társulni. Bal alkarja belsőfele tetovált, s a következő olvasható: „Si Deus pro nobis, quis contra nos est?” Vagyis, „Ha Isten velünk, ki ellenünk?”
Jellem: Kaotikus, hangulat függő, türelmetlen, agresszív ember, kinek zavaros viselkedésébe a kitartó, türelmes, toleráns fegyelem is belefér, szóval a paradoxon szó jellemezi a legjobban. Zavaros viselkedését súlyosbítja, hogy hajlamos megfeledkezni dolgokról, akár a következő pillanatban is, mégis van, hogy olyanokra emlékszik, amikre az átlag ember nem, például az elfogyasztott alkohol nincs befolyással a memóriájára, talán mert amilyen likas az agya, az alkohol pont kifolyik belőle, legalábbis az emlékekre vonatkozó területekből.
Érdeklődő és kétkedő személy. Érdekli őt a számára új dolgok, viszont képes mások számára triviális dolgokat is megkérdőjelezni. Nagyjából mindennek szereti tudni az okát, hogy mit miért, de nem mindenre kérdez rá, meg van logikai készsége, hogy kikövetkeztessen dolgokat, ehhez társul provokatív viselkedése, mikor minden indok nélkül is képes „az ördög ügyvédét” játszani, „mert mi van, ha…” vagy „akár az is lehetséges, hogy...”, így néha eretnekség határát is súrolja a az okfejtéseivel.
Nyitott, de hallgatag és visszahúzódó ember. Könnyen lehet vele barátságot kezdeményezni, általában jóindulattal áll mindenki felé, bár ez a másik félnek nem feltétlenül tűnik így. Hűséges, aki barátjának tudhatja megbízható társat lel benne. Viszont ha valaki bizalmát veszti, az lehet, hogy könnyebben találja meg Finsterwald túl felét, minthogy újra bízzon benne Jorg, bár létezhetnek enyhítő körülmények, pl. hogyha kiderül, hogy tévedés áll a háttérben.
Mindezek mellett büszke és becsületesen becstelen teremtés. Ha szavát adja, vagy valami feltüzeli és fejébe veszi, akkor öszvér konoksággal ragaszkodik hozzá, de hogyha túlzottan is belelovalja magát, akkor elképzelhető, hogy makacsabb lesz a legmakacsabb öszvérnél is. Hogyha valaki a büszkeségét sérti meg, vagy a becsületességét kérdőjelezi meg, vagy netán számára fontos személynek árt, akkor annak gondolkodás nélkül képes nekiugrani pusztakézzel, fegyverrel vagy szavakkal. Büszkesége abban is jelentkezik, hogy önállóan akar mindent megoldani, legalábbis első nekifutásra, aztán ha eleget szenvedett, vagy felfogta, hogy ez nem sikerülhet, vagy csak úgy hozza kedve, akkor hajlandó segítséget elfogadni, kérni. Becsülettel éli életét, végzi dolgait, viszont pofátlanul kihasználja a kiskapukat.
Előtörténet:
Nem: Férfi
Kor: 23
Faj: Ember
Frakció: Dél
Kaszt: Ügynök – Íjász zsoldos
Kinézet: Haja és szakálla lenszőke, előbbit feje két oldalán kopaszra borotválja, és fonatokba köti hátra, az utóbbi még valamelyest ritkás, és álla felé hegyesre vágja. Fakó kék szeme figyelő, kutató, s hogyha zord küllemétől el tud vonatkoztatni az ember, akkor megláthatja benne a felebarátok iránti szeretetet. Alkatra atletikus, ruganyos, mozgása fürge és könnyű, viszont izomzata és kiállása, határozottsága okán mégis robusztusabb. Az utcán két -féle ember van, az egyik kitér előle, a másik elől meg ő tér ki, a köznép többsége az előbbibe sorolható, ami talán nem is meglepő, mivel zord kisugárzásával az átlagból nagyjából fél fejjel magaslik ki (180 cm).
A kényelmes, kissé bővebb ruhadarabokat kedveli, amik véletlenül se gátolják a mozgásban. Az Úton és szolgálatban arcát kendővel takarja, amihez rejtő színű csuklya szokott társulni. Bal alkarja belsőfele tetovált, s a következő olvasható: „Si Deus pro nobis, quis contra nos est?” Vagyis, „Ha Isten velünk, ki ellenünk?”
Jellem: Kaotikus, hangulat függő, türelmetlen, agresszív ember, kinek zavaros viselkedésébe a kitartó, türelmes, toleráns fegyelem is belefér, szóval a paradoxon szó jellemezi a legjobban. Zavaros viselkedését súlyosbítja, hogy hajlamos megfeledkezni dolgokról, akár a következő pillanatban is, mégis van, hogy olyanokra emlékszik, amikre az átlag ember nem, például az elfogyasztott alkohol nincs befolyással a memóriájára, talán mert amilyen likas az agya, az alkohol pont kifolyik belőle, legalábbis az emlékekre vonatkozó területekből.
Érdeklődő és kétkedő személy. Érdekli őt a számára új dolgok, viszont képes mások számára triviális dolgokat is megkérdőjelezni. Nagyjából mindennek szereti tudni az okát, hogy mit miért, de nem mindenre kérdez rá, meg van logikai készsége, hogy kikövetkeztessen dolgokat, ehhez társul provokatív viselkedése, mikor minden indok nélkül is képes „az ördög ügyvédét” játszani, „mert mi van, ha…” vagy „akár az is lehetséges, hogy...”, így néha eretnekség határát is súrolja a az okfejtéseivel.
Nyitott, de hallgatag és visszahúzódó ember. Könnyen lehet vele barátságot kezdeményezni, általában jóindulattal áll mindenki felé, bár ez a másik félnek nem feltétlenül tűnik így. Hűséges, aki barátjának tudhatja megbízható társat lel benne. Viszont ha valaki bizalmát veszti, az lehet, hogy könnyebben találja meg Finsterwald túl felét, minthogy újra bízzon benne Jorg, bár létezhetnek enyhítő körülmények, pl. hogyha kiderül, hogy tévedés áll a háttérben.
Mindezek mellett büszke és becsületesen becstelen teremtés. Ha szavát adja, vagy valami feltüzeli és fejébe veszi, akkor öszvér konoksággal ragaszkodik hozzá, de hogyha túlzottan is belelovalja magát, akkor elképzelhető, hogy makacsabb lesz a legmakacsabb öszvérnél is. Hogyha valaki a büszkeségét sérti meg, vagy a becsületességét kérdőjelezi meg, vagy netán számára fontos személynek árt, akkor annak gondolkodás nélkül képes nekiugrani pusztakézzel, fegyverrel vagy szavakkal. Büszkesége abban is jelentkezik, hogy önállóan akar mindent megoldani, legalábbis első nekifutásra, aztán ha eleget szenvedett, vagy felfogta, hogy ez nem sikerülhet, vagy csak úgy hozza kedve, akkor hajlandó segítséget elfogadni, kérni. Becsülettel éli életét, végzi dolgait, viszont pofátlanul kihasználja a kiskapukat.
Előtörténet:
Jorg vom Dornbush naplója'ból
történészek kiegészítésével
történészek kiegészítésével
Nem tudom, miért hagytam magam rábeszélni, hogy naplót vezessek, talán a remény miatt, hogy egyszer mindenre újra emlékezhetek? Úgy legyen, ámen!
Vessük latba, mire is emlékszem, de mivel kezdjem? Család, legyen ez, úgy is rövid. Ahogy mindenkinek nekem is volt apám és anyám, apám haj és szakállszínét örököltem, talán a nevét is. A nagyapjáról nevezték el, apja Siegfrid von Seeman, anyja Brunhild. Testvérem nincs, és egy rokonomra se emlékszem, hogy Veronián élne, talán valami távoli unokatestvérek lehetnek valamerre. Hajótörést szenvedtünk Kikelet havának idusán, ezért családom emlékére ezen a napon és a Halottak napján gyújtok gyertyát és mondok el egy imát, hátha az égben valaki meghallja és oda is figyel rá.
Születése napja az Áldás havának 13. napja, és Jorg von Seeman volt a neve, viszont a hajótörést követően elvesztette emlékeit addigi életéről. Első emléke akkorról van, mikor rendesen magához tért, egy tövisbokor aljába volt gurulva, szerencsére a bokor csak a bal kezébe kapott bele. A hajótörés és a tövisbokor között csupán pár lázálmos kép marad meg neki egy viharról, egy öt árbócos karavelláról, egy folyópartra sodródott hajópadló darabról, amin ő lehetett? Valamint egy útról, amin imbolyogva haladt.
Nehéz egyszerre a gondolataimat és az emlékeimet is összekaparni, így Hans pergamenét kitekertem, és az oda fel rót pontokon haladok tovább. Így a következő amit javasol, az „Álnevek, becenevek”.
Általában Jorgoznak, a kedveskedő nők, meg némely vén fa-=-fejű vénse'g Jorgyként szólít meg, a feletteseim meg a hivatalos emberek Dornbush, von Dornbush, vom Dornbus megszólítással élnek, vagy a teljes nevemet mondják.
A Tollwütige Ratten megtalált hajónaplójából kiderül, hogy a Gesegnet Taube háromárbócos kalózhajóval vívott ütközetben kiérdemelte a Vörös Jorg nevet, bár erről élő nem tudott a napló írásakor. Valamint ő be nem vallaná, de mindenkire aggat valamilyen becenevet.
Szerelem, legalábbis így áll a pergamenen. Szóval nők, igen szeretem a nőket, a szőkéket, vörösöket, feketéket, barnákat, alacsonyakat, átlagosakat, magasakat. Szépen tud mindnek ringani a hajótatja! Viszont bár a k/color]-=-edves hölgyek felajánlását elfogatom, hogy segítsék tudásom öregbíteni, s ezt adománnyal meg is hálálom egyikük se Hableány, a karcsú, habokban fürdő fekete szépség, kiről álmodni szoktam, remélem, egyszer Isten elvezet hozzá.
Jorg által Hableány becenéven említett álombéli nő az egykori szerelme és kedvese, aki a hajótörés során a habok között veszett oda.
Hit a következő. Mit is írhatnék erről? Tudjuk, hogy Isten létezik, ahogy az angyalai, még a bukott Fényhozó is, és a démonok… várjuk ők mellettünk is élnek, mint a nefilimek. Viszont, hogy hiszek-e? Hiszem, hogy mindennek meg van az oka, és hiszem, hogy képes vagyok meglelni, megérteni, ha kell segítséggel. Hiszek az emberekben rejlő lehetőségekben, erőben, hogy képesek vagyunk mi is formálni a világot, és tudom, hogy Isten velünk van.
Fajokról csak azt mondanám, hogy… nem tudom, mert írom, és nem mondom, főleg mert személyesen nincs még elég tapasztalatom velük, mármint nem emlékszem. Viszont mindenkit fenntartással kezelek, mert hülye se vagyok.
Politika… hát én ahhoz aztán nem értek, de az biztos, hogy Hellenburgi Királyi Szövetség királyát, Rudenz von Hellenburg-ot támogatom, ékes példája az emberi erőnek, hogy mire is lehet képes valaki. Az ő alattvalója vagyok, az ő országának polgára, így akivel hadban állunk, az fusson előlem, ha katona, ha egyszerű polgár vagy jobbágy, jobb, ha nem akar feltartani minket.
Háborúk, csatákat említ a pergamen, viszont én még csak most, ebben a két évben tanultam újra az íjászat alapjait. Bár lehet, hogy volt már részem, hiszen rémlik egy mester, akitől tanultam, és néha fel-fel rémlettek emlékfoszlányok, miközben képeztek.
Találtunk fóliánsokat, mik bizonyítják, hogy a Holtmezei Csatában és a Kísértett-hadjáratban is részt vett, valamint apja és anyja oldalán több kalózzal és útonállóval meggyűlt a bajuk. Abaddón pusztítása alatt vagy azt követően szenvedhettek hajótörést.
A pergamen azt kérdi, hogyan szórakozok, erre azt válaszolom, mindig egy jó ser társaságában. Hogyha nem gyakorlom valamely tudásomat, vagy nem a természetben járok, akkor a korsókban rejlő habos ellenséggel vívok csatát, ami közben szívesen hallgatok történeteket, vagy ügyetlenkedek valami szerencsejátékban. Talán még az is idetartozik, hogy próbálok fényt deríteni a múltamra, és ezért sokat utazok.
Kezdek arra gondolni, hogy talán túl szűkszavúan válaszolok a pergamen pontokba szedett kérdéseire, de többet nem tudok kipréselni a fejemből, pedig igyekszek.
Szakma, hát erre se tudok bő lére eresztve írni, mivel az annyi, hogy „Háború! Háború! Háború!” Katona vagyok, bérelt fegyver.
Napirend? Erről kellene írnom? Nos lássuk, a napfénnyel kelek, kigurulok az ágyból, igyekszem tenyérrel és nem arccal tompítani az esést, és csinálok 10 gyors 8-as sorozatot. Eztán ásítozva kinyújtóztatom minden egyes tagomat és ízületemet. Nyújtás, lazítás után az íjamat ellenőrzöm, ápolom, s 100 idegre illesztést, megfeszítést végzek minél gyorsabban, ha rontok, a számolást tízzel kevesebben folytatom. A kezeim újabb nyújtása után felveszem nadrágom és reggeli mosdási és étkezés után nézek, deréktól felfelé, de legalább a kezeimet és arcomat mindig meg szeretem mosni kajálás előtt. A reggeli rituálé után jöhetnek a napközbeni teendők. Délelőttöket harci edzéssel szeretem kezdeni, ami után a testemet felfrissítem, és az elmém fenésére szánom az időt ebédnek idejéig. Délutánjaimat a hadseregre bízom azzal, hogy szolgálatra jelentkezem, és hogyha van feladatuk számomra, annak elvégzésén ügyködök, hogyha nincs, akkor kereskedőknek szoktam még felajánlani az íjamat, akik éppen egy másik városba tartanak. Érdekes, a seregtől is hasonló feladatokat szoktam kapni… A napomat ha tehetem 20 guggolással és 3 8-as fekvőtámasz sorozattal, és az ezt követő nyújtásokkal zárom, utóbbit sose hagyom ki… na, jó vannak olyan helyzetek, de ritkábban hagyom ki a nyújtást mint az erőnlétet.
Zene, a dalokat, történeteket szívesen el hallgatom, jól tudnak esni, de amúgy hagyjanak a nagyon művészkedésekkel, bár jó lenne találni pár képet az őseimről, akár magamról…
Szóval most a barátokról kellene írnom… ejj… Hans, igen ő azt hiszem, a barátom, nem is tudom, hogy miért, de valami azt súgja, hogy a bosszantó vallásossága ellenére hasznos személy az életemben, megbízhatok benne, cserébe én is igyekszek nem eljátszani a bizalmát.
Leírások és elmondások alapján ösztönösen válogatta meg barátait, akik különös alakok voltak, és ez még a hajótörés előtt is így volt. Jorg sose tudta elmondani, hogy kivel miért kötött barátságot, de az biztos, hogy akikben ennyire megbízott, rájuk nyugodt szívvel hagyta az életét, és fordítva is, lehet, hogy ugratták egymást, vagy csipkelődött, de a megbízhatóság kölcsönös volt. Talán tényleg valami vadállati, ragadozó túlélő ösztön alapján választotta barátait, akikkel úgymond egymásnak hasznosak voltak.
Amíg nem öl meg, hanem erővel lát el, és nincs borzasztó savanyú vagy keserű íze, bármit megeszek.
Italok? Akkor ser. A többit nem kedvelem, esetleg a borokat meg a hipokrászt iszom szívesen. Viszont az alkohol fogyasztásom nem jelentős, a feladataimnak nem megy a rovására.
Éghajlat? Ez valami Briton dolog? És mi az a Briton? Lényegtelen, a kellemes kissé hűvös tavasz és ősz a kedvencem, a rövid esőzéseket elviselem, de a több napig tartó vízeséseket köszönöm, nem, az mehet az északiaknak. Bár talán a hosszú esőzés még mindig jobb, mint a növényeket is kiégető szárazság, ahol még a szomjúság is egy pohár vízért imádkozik. A telet meg csak túl kell élni. Elég bőven írtam erről?
Természet szerető vagyok, szívesen járom a vidékeket, de sert csak városokban mérnek, viszont valahogy megnyugtató közegnek találom a hajókat. Szóval mind a kettővel köszönöm, jól vagyok. Oh, hogy állatokról is írjak? A lovak és a kutyák hasznosak, a macskák még kérdőjelesek, egy paraszt asszonytól egyszer hallottam, hogy nagy ívben kihajította az övét, mert semmirekellő volt, és az ő Gézájától, a gúnártól meg nem válna, mert az a madár remek kártevő vadász és házőrzőnek is jó. Valamiért elhittem mindezt, ahogy az állatra néztem. Ha valaha olvassa is ezt valaki, akkor jót nevethet, hogy szerénységem, aki kilóg a tömegből kígyó iszonyos. Nem bírom a közelségüket se ezeknek a csúszó-mászóknak.
Mások emlékirataiból az is kiderült, hogy bár volt, hogy borzongva, hidegrázva, olykor felvisítva futott arrébb egy kígyótól, több alkalommal, beleértve az arrébb futósak jó részét, szembeszállt az állatokkal, és megölte azokat.
Színek… ruhák… nadrág és tunika, ez egy férfi viselete, szoknyát hordjanak az asszonyok. Bár elismerem, hogy vannak nemem oly tagjai, kiknek jót tesz a rikító színek, de én nem az vagyok, a sötét, rejtő színek azok, mik kedvemre valók, jó ékszernek talán az ezüst az, mi elmegy.
Milyennek látom magam? Magasnak, még nem igazán találkoztam nálam magasabb emberrel, remek íjász vagyok és igazi férfi. Bár embernek csak félember, hisz oda a múltam, azt szívesen visszaszerezném, érzem, hogy jobb, ügyesebb, nagyobb tudás és tapasztalat birtokosa, nagyobb harcos voltam, mint most. Meg talán a feledékenységemmel kellene kezdenem valamit.
Céljaim? Nos, így, hogy végére érek, célom inni egy sert, aztán talán még egyet. Ki akarom deríteni, hogy ki is vagyok. Meg akarom találni Hableányt. Vissza akarom szerezni az emlékeimet. Tőlem telhetően hűen kívánom továbbra is szolgálni Rudenz von Hellenburg királyt. És egy mocskos nagyot be akarok mosni annak, aki miatt elvesztettem a múltamat.
Vessük latba, mire is emlékszem, de mivel kezdjem? Család, legyen ez, úgy is rövid. Ahogy mindenkinek nekem is volt apám és anyám, apám haj és szakállszínét örököltem, talán a nevét is. A nagyapjáról nevezték el, apja Siegfrid von Seeman, anyja Brunhild. Testvérem nincs, és egy rokonomra se emlékszem, hogy Veronián élne, talán valami távoli unokatestvérek lehetnek valamerre. Hajótörést szenvedtünk Kikelet havának idusán, ezért családom emlékére ezen a napon és a Halottak napján gyújtok gyertyát és mondok el egy imát, hátha az égben valaki meghallja és oda is figyel rá.
Születése napja az Áldás havának 13. napja, és Jorg von Seeman volt a neve, viszont a hajótörést követően elvesztette emlékeit addigi életéről. Első emléke akkorról van, mikor rendesen magához tért, egy tövisbokor aljába volt gurulva, szerencsére a bokor csak a bal kezébe kapott bele. A hajótörés és a tövisbokor között csupán pár lázálmos kép marad meg neki egy viharról, egy öt árbócos karavelláról, egy folyópartra sodródott hajópadló darabról, amin ő lehetett? Valamint egy útról, amin imbolyogva haladt.
Nehéz egyszerre a gondolataimat és az emlékeimet is összekaparni, így Hans pergamenét kitekertem, és az oda fel rót pontokon haladok tovább. Így a következő amit javasol, az „Álnevek, becenevek”.
Általában Jorgoznak, a kedveskedő nők, meg némely vén fa-=-fejű vénse'g Jorgyként szólít meg, a feletteseim meg a hivatalos emberek Dornbush, von Dornbush, vom Dornbus megszólítással élnek, vagy a teljes nevemet mondják.
A Tollwütige Ratten megtalált hajónaplójából kiderül, hogy a Gesegnet Taube háromárbócos kalózhajóval vívott ütközetben kiérdemelte a Vörös Jorg nevet, bár erről élő nem tudott a napló írásakor. Valamint ő be nem vallaná, de mindenkire aggat valamilyen becenevet.
Szerelem, legalábbis így áll a pergamenen. Szóval nők, igen szeretem a nőket, a szőkéket, vörösöket, feketéket, barnákat, alacsonyakat, átlagosakat, magasakat. Szépen tud mindnek ringani a hajótatja! Viszont bár a k/color]-=-edves hölgyek felajánlását elfogatom, hogy segítsék tudásom öregbíteni, s ezt adománnyal meg is hálálom egyikük se Hableány, a karcsú, habokban fürdő fekete szépség, kiről álmodni szoktam, remélem, egyszer Isten elvezet hozzá.
Jorg által Hableány becenéven említett álombéli nő az egykori szerelme és kedvese, aki a hajótörés során a habok között veszett oda.
Hit a következő. Mit is írhatnék erről? Tudjuk, hogy Isten létezik, ahogy az angyalai, még a bukott Fényhozó is, és a démonok… várjuk ők mellettünk is élnek, mint a nefilimek. Viszont, hogy hiszek-e? Hiszem, hogy mindennek meg van az oka, és hiszem, hogy képes vagyok meglelni, megérteni, ha kell segítséggel. Hiszek az emberekben rejlő lehetőségekben, erőben, hogy képesek vagyunk mi is formálni a világot, és tudom, hogy Isten velünk van.
Fajokról csak azt mondanám, hogy… nem tudom, mert írom, és nem mondom, főleg mert személyesen nincs még elég tapasztalatom velük, mármint nem emlékszem. Viszont mindenkit fenntartással kezelek, mert hülye se vagyok.
Politika… hát én ahhoz aztán nem értek, de az biztos, hogy Hellenburgi Királyi Szövetség királyát, Rudenz von Hellenburg-ot támogatom, ékes példája az emberi erőnek, hogy mire is lehet képes valaki. Az ő alattvalója vagyok, az ő országának polgára, így akivel hadban állunk, az fusson előlem, ha katona, ha egyszerű polgár vagy jobbágy, jobb, ha nem akar feltartani minket.
Háborúk, csatákat említ a pergamen, viszont én még csak most, ebben a két évben tanultam újra az íjászat alapjait. Bár lehet, hogy volt már részem, hiszen rémlik egy mester, akitől tanultam, és néha fel-fel rémlettek emlékfoszlányok, miközben képeztek.
Találtunk fóliánsokat, mik bizonyítják, hogy a Holtmezei Csatában és a Kísértett-hadjáratban is részt vett, valamint apja és anyja oldalán több kalózzal és útonállóval meggyűlt a bajuk. Abaddón pusztítása alatt vagy azt követően szenvedhettek hajótörést.
A pergamen azt kérdi, hogyan szórakozok, erre azt válaszolom, mindig egy jó ser társaságában. Hogyha nem gyakorlom valamely tudásomat, vagy nem a természetben járok, akkor a korsókban rejlő habos ellenséggel vívok csatát, ami közben szívesen hallgatok történeteket, vagy ügyetlenkedek valami szerencsejátékban. Talán még az is idetartozik, hogy próbálok fényt deríteni a múltamra, és ezért sokat utazok.
Kezdek arra gondolni, hogy talán túl szűkszavúan válaszolok a pergamen pontokba szedett kérdéseire, de többet nem tudok kipréselni a fejemből, pedig igyekszek.
Szakma, hát erre se tudok bő lére eresztve írni, mivel az annyi, hogy „Háború! Háború! Háború!” Katona vagyok, bérelt fegyver.
Napirend? Erről kellene írnom? Nos lássuk, a napfénnyel kelek, kigurulok az ágyból, igyekszem tenyérrel és nem arccal tompítani az esést, és csinálok 10 gyors 8-as sorozatot. Eztán ásítozva kinyújtóztatom minden egyes tagomat és ízületemet. Nyújtás, lazítás után az íjamat ellenőrzöm, ápolom, s 100 idegre illesztést, megfeszítést végzek minél gyorsabban, ha rontok, a számolást tízzel kevesebben folytatom. A kezeim újabb nyújtása után felveszem nadrágom és reggeli mosdási és étkezés után nézek, deréktól felfelé, de legalább a kezeimet és arcomat mindig meg szeretem mosni kajálás előtt. A reggeli rituálé után jöhetnek a napközbeni teendők. Délelőttöket harci edzéssel szeretem kezdeni, ami után a testemet felfrissítem, és az elmém fenésére szánom az időt ebédnek idejéig. Délutánjaimat a hadseregre bízom azzal, hogy szolgálatra jelentkezem, és hogyha van feladatuk számomra, annak elvégzésén ügyködök, hogyha nincs, akkor kereskedőknek szoktam még felajánlani az íjamat, akik éppen egy másik városba tartanak. Érdekes, a seregtől is hasonló feladatokat szoktam kapni… A napomat ha tehetem 20 guggolással és 3 8-as fekvőtámasz sorozattal, és az ezt követő nyújtásokkal zárom, utóbbit sose hagyom ki… na, jó vannak olyan helyzetek, de ritkábban hagyom ki a nyújtást mint az erőnlétet.
Zene, a dalokat, történeteket szívesen el hallgatom, jól tudnak esni, de amúgy hagyjanak a nagyon művészkedésekkel, bár jó lenne találni pár képet az őseimről, akár magamról…
Szóval most a barátokról kellene írnom… ejj… Hans, igen ő azt hiszem, a barátom, nem is tudom, hogy miért, de valami azt súgja, hogy a bosszantó vallásossága ellenére hasznos személy az életemben, megbízhatok benne, cserébe én is igyekszek nem eljátszani a bizalmát.
Leírások és elmondások alapján ösztönösen válogatta meg barátait, akik különös alakok voltak, és ez még a hajótörés előtt is így volt. Jorg sose tudta elmondani, hogy kivel miért kötött barátságot, de az biztos, hogy akikben ennyire megbízott, rájuk nyugodt szívvel hagyta az életét, és fordítva is, lehet, hogy ugratták egymást, vagy csipkelődött, de a megbízhatóság kölcsönös volt. Talán tényleg valami vadállati, ragadozó túlélő ösztön alapján választotta barátait, akikkel úgymond egymásnak hasznosak voltak.
Amíg nem öl meg, hanem erővel lát el, és nincs borzasztó savanyú vagy keserű íze, bármit megeszek.
Italok? Akkor ser. A többit nem kedvelem, esetleg a borokat meg a hipokrászt iszom szívesen. Viszont az alkohol fogyasztásom nem jelentős, a feladataimnak nem megy a rovására.
Éghajlat? Ez valami Briton dolog? És mi az a Briton? Lényegtelen, a kellemes kissé hűvös tavasz és ősz a kedvencem, a rövid esőzéseket elviselem, de a több napig tartó vízeséseket köszönöm, nem, az mehet az északiaknak. Bár talán a hosszú esőzés még mindig jobb, mint a növényeket is kiégető szárazság, ahol még a szomjúság is egy pohár vízért imádkozik. A telet meg csak túl kell élni. Elég bőven írtam erről?
Természet szerető vagyok, szívesen járom a vidékeket, de sert csak városokban mérnek, viszont valahogy megnyugtató közegnek találom a hajókat. Szóval mind a kettővel köszönöm, jól vagyok. Oh, hogy állatokról is írjak? A lovak és a kutyák hasznosak, a macskák még kérdőjelesek, egy paraszt asszonytól egyszer hallottam, hogy nagy ívben kihajította az övét, mert semmirekellő volt, és az ő Gézájától, a gúnártól meg nem válna, mert az a madár remek kártevő vadász és házőrzőnek is jó. Valamiért elhittem mindezt, ahogy az állatra néztem. Ha valaha olvassa is ezt valaki, akkor jót nevethet, hogy szerénységem, aki kilóg a tömegből kígyó iszonyos. Nem bírom a közelségüket se ezeknek a csúszó-mászóknak.
Mások emlékirataiból az is kiderült, hogy bár volt, hogy borzongva, hidegrázva, olykor felvisítva futott arrébb egy kígyótól, több alkalommal, beleértve az arrébb futósak jó részét, szembeszállt az állatokkal, és megölte azokat.
Színek… ruhák… nadrág és tunika, ez egy férfi viselete, szoknyát hordjanak az asszonyok. Bár elismerem, hogy vannak nemem oly tagjai, kiknek jót tesz a rikító színek, de én nem az vagyok, a sötét, rejtő színek azok, mik kedvemre valók, jó ékszernek talán az ezüst az, mi elmegy.
Milyennek látom magam? Magasnak, még nem igazán találkoztam nálam magasabb emberrel, remek íjász vagyok és igazi férfi. Bár embernek csak félember, hisz oda a múltam, azt szívesen visszaszerezném, érzem, hogy jobb, ügyesebb, nagyobb tudás és tapasztalat birtokosa, nagyobb harcos voltam, mint most. Meg talán a feledékenységemmel kellene kezdenem valamit.
Céljaim? Nos, így, hogy végére érek, célom inni egy sert, aztán talán még egyet. Ki akarom deríteni, hogy ki is vagyok. Meg akarom találni Hableányt. Vissza akarom szerezni az emlékeimet. Tőlem telhetően hűen kívánom továbbra is szolgálni Rudenz von Hellenburg királyt. És egy mocskos nagyot be akarok mosni annak, aki miatt elvesztettem a múltamat.
