Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Top posting users this month
Alberich Fischer
[Helyzetjáték] Skri'sha 1szava10[Helyzetjáték] Skri'sha Voting_bar2[Helyzetjáték] Skri'sha 1szava11 


You are not connected. Please login or register

[Helyzetjáték] Skri'sha

2 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Helyzetjáték] Skri'sha Empty [Helyzetjáték] Skri'sha Pént. Szept. 25, 2020 5:15 pm

Skri'sha

Skri'sha
Nos akkor lássunk is hozzá :3

2[Helyzetjáték] Skri'sha Empty Re: [Helyzetjáték] Skri'sha Szomb. Szept. 26, 2020 4:30 pm

Ciel von Eisenschnittel

Ciel von Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Régen jött már az utolsó helyzetjáték kérés, így örülök ennek a kis kósza lehetőségnek Very Happy 

A karakterednek, a legtöbb nekróhoz hasonlóan, nehéz gyermekkora volt. Hellenburg nyomornegyedeiben még felnőtteknek is nehéz megélni, nem hogy kölyökként. Feltételezzük azt, hogy mielőtt a nekromanták elragadnának, az épületet felkeresi egy jóvágású nemesi ruhákat viseli vámpírférfi, bizonyos Eckehart von Neulander. Egy kis medaliont vesz elő, amiben egy nőről készült fotó található, aki nagyon hasonlít rád, csak jóval idősebb, talán húsz éves is. Az unokahúga, az állítása szerint, s biztos benne, hogy te is az ő rokona vagy. Elvisz magával a toronyba, s ott felnevel téged... Amit viszont nem tudhattál Eckehartról, hogy a főcsalád tagja, ami azt jelenti, hogy még a nemesek között is nemes vagy. Mutasd meg a karaktered, mint von Neulandert. Egy kis szerencse még az árváknak is kijár... Akkor is, ha csak egy helyzetjátékban.

3[Helyzetjáték] Skri'sha Empty Re: [Helyzetjáték] Skri'sha Kedd Szept. 29, 2020 9:36 pm

Skri'sha

Skri'sha
A Csiszolatlan Gyémánt


A nyomor hamar nélkülözésre kényszeríti azokat, kiknek nem adatott meg a bőség és a biztonságos otthon melege. Legyen az ember, elf, vámpír, vagy démon, ha nincs hol megszálljon, ha nincs mivel megtömje a gyomrát, akkor nélkülözni fog, és egy nélkülözésben lévő egyén nem fog tudni teljes, boldog életet élni. És egy ilyen világban lévő gyermek hajlamos gyorsabban felnőni, mint a bőség zavarában élő ifjú, hisz nem teheti meg, hogy szórakozzon, hiszen számára ez már az életben maradás csúfos játéka, amelyben sohasem nyerhet és az ellenfele mindig csal. Ez ilyen, ki megszületett egyszer, meg is fog halni, ezt már fiatal koromban is megtanultam és elég sok példa is volt rá, mikor elgyengült társaim végleg lehunyták szemüket egy komolyabb betegség, vagy sérülés nyomán. A halál körülölelt minket és csak az alkalomra várt. Talán emiatt nem szereztem sohasem igazi barátokat, hisz nem tudhattam mikor hagynak el engem ideje előtt. Épp emiatt voltam annyira zárkózott, csendes gyermek, ki próbálta csak csendben átvészelni a nap zord részeit és nem belekeveredni valami baljós, vagy rossz dologba. Épp emiatt volt számomra kissé meglepő és feszültséggel teli pillanat az, mikor az igazgató asszonyság egy nevelőt küldetett értem. Sohasem volt rá példa, ami ezután következett. A hölgy, aki karon ragadt és cibált maga után gyors tempóba, egyszerűen berángatott az egyik szobába, majd leszaggatta rólam a koszos, szakadt ruhácskáimat. Mire észbe kaphattam volna is, már nyomott is be a hideg, szappanos vízbe és egy durva kefével nekem esve egyszerűen mindenhol tisztára suvickolt. Én próbáltam nyöszörögve szabadulni, vagy kibújni a kádból, de minden alkalommal erős kézzel visszanyomott a vízbe és tovább folytatta a munkáját feszült csöndben. Ekkor még nem láttam a gondterheltségtől felhős arcát. Végül mikor elég tisztának érzett, kiszedett, majd alaposan megtörölt és durvaszövésű ronggyal, majd az itteni göncökhöz képest tisztább, rendezettebb ruhát aggatott rám és kézen fogva ismét elkezdett maga után húzni, ám ezúttal lassabban, nyilvánvalóan azért, hogy nehogy elessek és összekoszoljam magam. Végül rám szólt, hogy viselkedjek az itt lévő úr társaságában és vigyázzak a nyelvemre. Természetesen rögtön felötlött benne jó pár kérdés, hogy milyen úr, vagy miért viselkedjek, de mivel a nő azonnal kitárta az ajtót, mikor rendbe szedte a saját ruháját, így nem maradt időm megkérdezni. Amint az ajtó kitárult egy jól öltözött úriembert és az igazgatónőt pillantottam, meg akik épp beszélgettek valamiről. A férfi lassan felém fordult. Arca akár egy kőmaszk is lehetett volna, semmit nem fedett fel előttem, pedig fiatal korom ellenére, úgy éreztem eddig, hogy viszonylag könnyen meg tudom érteni a közelemben lévők érzelmeit. Azonban, hiába néztem, semmit sem tudtam megmondani a férfi gondolataiból, és kissé félve néztem fel rá. Ekkor érzem, ahogy a nevelőnő megbök, ami nyomán megpróbálok kicsit összeszedni magam, ám képtelen vagyok megszólalni. Végül a férfi töri meg a feszült csendet, miután felnyitva a medálját az ékszerre nézett, majd újra rám, majd visszazárva a tokon megszólalt.
- Ő lesz az. Azt hiszem a szükséges iratokat és az anyagi juttatásokat elintéztük asszonyom. – fordult az igazgatónőhöz – Remélem megfelelőnek ítélte az összeget ahhoz, hogy megfelelő diszkrétséggel kezelje a helyzetet.
Nem igazán hallottam, hogy mit mondott az igazgató nő, mert túlságosan gyenge volt a hangja, hogy érthessem, viszont a férfi egyszerűen csak elindult kifelé és én meg nem tudtam mit tegyek. Végül persze a nevelőmék kitessékeltek az ajtón és mondták, hogy kövessem az urat, majd felsegítettek a hintóra és szolgálószerű emberek ránk csukták az ajtót. Végül az után esett le mégis mi folyik itt, mikor már jócskán elhagytuk a város határát. Engem… örökbefogadtak…

- Álljon egyenesen, kisasszony és nézzen a szemembe! Csak egy paraszt nézi a földet és ÖN nem paraszt! – csattan rajtam ismét a nevelőasszony nyelve, mára már sokadjára.
Még csak két nap telt el, mióta megérkeztünk, de már több nevelő célzatú szidást kaptam, mint egész életem során bármikor. Az idős vámpírhölgy, ki a ház szolgálója volt azt a feladatot kapta, hogy neveljen belőlem úrihölgyhöz méltó személyt, és vakarja le rólam az árvaház mocskos szokásait. Csak pár nap telt el, mióta a férfi szembesített a valósággal. Egyszerűen átadta a medálját és megkért, hogy nyissam ki. Mintha csak tükörbe néznék. Bár a képen látható lány idősebb volt nálam, mégis könnyedén megmondható volt a hasonlóság kettőnk között. A férfi elmondása szerint pedig ő a nagynéném, aki neki az unokahúga, így gyakorlati részt tekintve én magam is a rokona vagyok. Akkor még nem tudtam, hogy mi vár rám, de igen hamar szembesítettek a dologgal, hisz mikor megérkeztünk új otthonomba, konkrétan egy szolgáló armada fogadott minket. Mint kiderült Eckehart von Neulander nem csak új gyámomként jelent meg, hanem belépőm volt a nemesi udvar legellőkelőbb területeire is. Viszont a betanulás része nem volt a legkönnyebb része. Hamar kiderült, hogy sok munkát kell belém fektetniük, hogy kissé kikupáljanak. Elsőre rendbe raktam külsőleg. Napi mosakodás, tisztogatás rutinjait, a ruházatom tisztántartását, az egyenesen állás és az étkezési és egyéb etikettek mindegyike olyan része volt ennek az életnek, melyeket sohasem hittem, hogy be kellene tartanom. Egyszerűen túl sokak voltak, de meg kellett tanulnom, hisz nem volt választásom. Bár napi szinten találkoztam gyámommal, sohasem derült ki, mégis miért fogadott örökbe. Bár mikor kérdezgettem a szolgálókat, kaptam pletykákat, de sohasem kaptam egyenes választ és mindig elkerülte a tényleges válaszadást mindenki. A szolgálók azért, mert nem tudták a valódi okot, a gyámom pedig azért, mert nem akart válaszolni. Az egyik legnépszerűbb pletykák közé az tartozott, hogy a Ház ura szerelmes volt nagynénémbe, ám a vér köteléke és a nagyapám jelenléte nem hagyott esélyt neki szerelmének viszonzásának esélyeire. Azonban mikor megtudta, hogy egyetlen fiának született egy fattyú fia, úgy döntött, hogy magához veszi egykori szerelmének egyetlen élő utódját és sajátjaként neveli. Érdekes és romantikus elképzelés volt, mely mindig megmozgatta fiatal, naiv szívemet, de nagy eséllyel, ha igaz is volt egy része, nem hiszem, hogy a teljes valós lenne. Bár… nem igazán számított. A nagy nyomás ellenére azonban viszonylag békés és nyugodt életem volt, és bár gyakrabban kellett kommunikatív állapotomba kelni, mint az árvaházban egyre kevésbé szorongtam emiatt és szépen lassan… kezdtem felengedni.

- Üdvözlöm Betran uram. Megtisztel, hogy eljött a partyra.
- Áh ugyan ki lenen olyan balga hogy kihagyná Lilien von Neulander 16. születésnapját. Ily gyönyörű virágszálért bármit. – bókol a korosodó vámpír úr.
- Lekötelez szavaival uram. – mosolyodok el bájosan.
Tizenhatodik év… tíz év telt el, mióta atyám magához vett. Az évek során nem csak, hogy eldobatták démoni nevelőm által rám ruházott nevet és valódi vámpírnévvel illettek meg, de előhozták azt az énem is, melyről sohasem tudtam eddig. Finom világoskék szoknyácskám szinte a márványpadlózatig ért, parfümöm kellemes levendula illatú volt, sminkem, melyet visszafogottan használtam kihangsúlyozta fehér hajam és szemem színét. Akár egy csiszolatlan gyémánt… legalábbis így hivatkozott rám mindig pityeregve egykori nevelő asszonyom, ki segített finom hölgyé cseperedni. Úgy tűnt nagyon hozzám nőtt a vénséges vámpír hölgy, és én magam is igazán megkedveltem az eleinte kissé mufurc, de mélyen belül kedves és szeretnivaló nőszemélyt. Atyám hozzá szokásos módon szó nélkül jött oda hozzánk és mint mindig, most is mindenki szó nélkül hátrébb lépett pár lépést és bókolt az nemesi család feje felé.
- Üdvözlöm újra itthon Atyám. Örülök, hogy mégis sikerült, hazaérnie. – köszöntöm pukedlizve nevelőm.
Ő rám nézett komor arcával, és bár nem mutatta jelét, láttam a szemeiben a csillanást, hogy mennyire büszke rám, hová is cseperedtem. Finom, visszafogott mosollyal az arcomon mellé lépek és kinyújtott karjába karolva, hagyom, hogy visszavezessen a partyra, hisz Betram bácsikámmal bezárólag köszöntöttem minden vendégünket, így végre elkezdődhet a bál.

4[Helyzetjáték] Skri'sha Empty Re: [Helyzetjáték] Skri'sha Szer. Szept. 30, 2020 11:31 am

Ciel von Eisenschnittel

Ciel von Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Nagyszerű történet volt, tényleg kifejezetten tetszett. Helyenként felfedeztem egy-egy szóismétlést, s pár olyan kifejezést-szituációt, ami szerintem kevésbé illett a történet hangulatába, de ez megbocsájtható teljesen, ugyanis tökéletesen használtad azt a helyzetet, amit adtam neked, s emellett még ki is egészítetted ezt a saját dolgaiddal. Az például kifejezetten tetszett, mikor felvezetted, hogy miért fogadtak egyáltalán örökbe, volt valami kifejezetten romantikus benne, s emberivé is tette a ridegnek megmutatott nevelőd. Szép munka.

Térjünk a lényegre. Most, hogy megkaptam, amit akartam, megkaphatod azt, amit te akarsz. Megtaláltad a tökéletes példányt. Régóta kerested már, s azt hitted, hogy sosem sikerül meglelni, de megvan. A saját ghoulod... Már csak biztosra kell menned, hogy a rituálé sikeres legyen. Ki ő? Hogy sikerül a rituálé, amiben visszahozod? Esetleg neked kell megölnöd, vagy valaki más megtette neked a szívességet előtte? Meséld el kérlek. Ez még szigorúan non-canon, s nem váltja ki a ghoul pályázást, de idővel, ha esetleg hozzánőne a szívedhez, nincs akadálya, hogy megpályázd ugyanezt a ghoult.

5[Helyzetjáték] Skri'sha Empty Re: [Helyzetjáték] Skri'sha Pént. Okt. 02, 2020 2:31 pm

Skri'sha

Skri'sha
Hosszú évek teltek el, mióta nyomorúságom láncaimat végre magam mögött tudhatom. Elmúlt idők szörnyűségei, melyeket az árvaház és a nyomorúságos élet jelentett. Bár megerősített, rengeteg dolgot el is vett tőlem, olyan dolgokat, melyek soha többé nem térhetnek vissza hozzám. A gyermeklét, a hiúság, a szenvtelen kedvesség és az ártatlanság, mind olyan dolog, melyben jószerével sohasem volt részem. Ezek apróságok csupán, de olyan dolgok, melyet egyszer úgy vélem mindenkinek meg kell tapasztalnia, hogy milyen érzés is igazából önfeledtül gyereknek lenni. Én nekem sosem volt rá igazi esélyem. Hogy bánom? Nem. Nem igazán. Ha bánnám, akkor meg kellene bánnom azt, hogy az vagyok aki, és én sosem kérdőjelezem meg önmagamat. Szépen lassan kinyitom hideg szemeimet és arcom vonásai torz vigyorról árulkodnak. Szemeim előtt egy fejjel lefelé felakasztott ember pihen kampóin, karjain nehezék, karján erei pedig fölhasogatva. Elégedetten néztem végig a munkát, mit itt hagytak. Miközben bámészkodtam, egyszer csak egy árnyék jelent meg mögöttem. Egy árnyék, kinek bőre is oly sötét volt, mint az árnyék maga. Egy sötét elf.
- Elvégeztem a munkát, amire megbízott. A fizetés… - kezdett bele az orgyilkos recés hangján.
- A megállapodottak szerint. – dobom hátra a szavába vágva a méretes erszényt teli váltóval – Némi extra, az extra hallgatásért. És a remek munkáért. Sokat szenvedett?
- Ahogy igényelte.
- Remek. – kuncogok fel – Örömmel hallom.
Ekkor megfordultam, hogy szemügyre vegyem az alakot, ki a munkáért volt felelős, de addigra már hűlt helye. Szemeimmel körbe pásztáztam a termet, és megakad az egyik himbálódzó ablakrostélyon és máris volt sejtésem hl távozott „cimborám”. Mást talán zavart volna ez a hirtelen helyzetváltozás, de én magam túlizgatott voltam. Vigyorogva lépek közelebb a testhez, mely olyan emberhez tartozik, kit soha életemben nem láttam még. Még a nevét se tudtam, így nem meglepő, hogy a self kolléga miért kért ilyen busás pénzt egy „ismeretlen” megtalálásához. De ahogy végig mértem a testet, biztos voltam benne, hogy ő az, kit kerestem, hisz ismerős elemeket véltem felfedezni. Kezemet előre nyújtva tenyeremet a hideg mellkasra fektetem. Mintha csak jeget tapintanék. Halott lehet, már pár órája. Végül elkomolyodok és hátrébb lépek pár lépést. Lehajolva elveszem a tégelyt, melybe az áldozat vére csöpögött, majd móceresen kiöntve egy kört és benne egy pentagrammot ábrázoló motívumot festettem fel, melynek közepén az alak teste lógott. Végül lehunytam szemeim és koncentrálva megkezdtem az igét. Ajkaimat elhagyó duruzsoló szavaknak mágikus ereje elérte az élettelen testet, mi az első pár pillanat után, máris megrándult. Nem hagytam félbe a mondandóm, folytattam megszakítás nélkül, melyet azonban már nem követtek rángások. Szépen lassan az igézés abbamaradt és nem maradt más, csak az alvadt vér bűze. Egy ideig csend volt a terembe, majd hirtelen fájdalmas üvöltést követve kinyíltak a férfi szemei. Az üvöltés nyilvánvalóan az elfojtott halál utáni fájdalom volt csupán, legalábbis úgy gondolom, hisz nem igazán érezhet már fájdalmat. Kapkodva fejét értetlenül bámult jobbra-balra, majd szemeivel megállapodott rajtam. Mielőtt azonban megszólalhatott volna én jókedvűen leguggoltam elé.
- Üdvözlöm újra az élők között Atyám. Remélem kényelmes a helye. – szavaim nyomán értetlen grimasz volt csupán a válasz a mondandómra, így hát folytattam – Milyen érzés, hogy a saját lányod csinál belőled ölebet Atyám? Tetszik a Ghoul lét?
Egy ideig talán még az eddiginél is nagyobb meglepődöttség uralkodott el a férfin, de szépen lassan leesett neki a tantusz és arca grimaszba nem torzult.
- Az egyik fattyam vagy? Még hogy lányom! Te csak az egyik ribanc lánya lehetsz, akit megdöngettem! Kis kurva, mégis mit képzelsz magadról! Tudod én ki vagyok? He? Tudod, hogy mi... – üvöltve, miközben láncait megfeszítve próbál szabadulni.
- … vár rám? – fejeztem be továbbra is jókedvűen a kérdését, miközben intve mágikusan némítom el egyszerű nekromanta paranccsal – Oh gondolom örömmel gyalázkodna, kihűlt testemen Atyám, gondolom nem igazán jelentene Önnek különbséget a többi meggyalázott nő eseténél. Viszont úgy tűnik, félre érti a dolgokat. Ezúttal nem Ön lesz az, aki élvezetét nyeri mások gyötrődésében.
Ezzel feloldom a némítását, mely nyomán hosszas hallgatásba merült, arca pedig sötét grimaszba nem torzult. Nagy eséllyel végig gondolta a helyzetét. Végül megszólalt. Fogai közt préselte ki a szavakat és erőlködve próbált uralkodni magát.
- Mi a terved velem? Mi a célod? A bosszú?
- Hogy a bosszú? Háh! Ugyan kérlek. Semmi ellenszenvem nincs feléd, igazából sosem éreztem semmiféle gyűlöletet az irányodba.
- Akkor miért tetted ezt? – üvölti most már nem gondolva az esetleges következményekkel.
- Hogy miért? Egyszerű. Ugyanabból az okból kifolyólag, amiből én magam is születtem… mert… élvezetét lelem benne! – mondom, majd nevetve felállva elindulok kifelé.
- Hová mész! – kiáltja a férfi inkább ijedten, mint idegesen – Ne merj itt hagyni!
- Ne aggódj Apus. Lassan úgyis visszatérsz az örök szenvedésbe. A legközelebbi viszont látásra Atyám!
Szavaim nyomán lekapom az egyik fáklyát az oszlop mellől, majd helykén magam mögé dobva, a lángok azonnal meggyújtották az olajos padlót. Nem tellett bele sok idő, hogy a lángok elképesztő hőt bocsájtsanak ki… de én addigra már elhagytam a házat és élvezettel hallottam annak a férfinak az őrült és rémült kiáltozásait, kit… az atyámnak nevezhetek.


_________________
Skrisha:
- Beszédszíne: #9966ff
- Elbeszélés színe: #669999

6[Helyzetjáték] Skri'sha Empty Re: [Helyzetjáték] Skri'sha Vas. Okt. 04, 2020 4:30 pm

Ciel von Eisenschnittel

Ciel von Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Érdekes történet volt, bár, nem feltétlenül erre voltam felkészülve. Ez mondjuk nem különösebben nagy probléma, hiszen kedvelem, ha valaki máshogy közelít meg egy kérdést, mint ahogy ezt én tenném Very Happy Kíváncsi lettem volna, hogyan folytatódik majd, de végül is sok jelentősége úgysincs, a bosszú pedig tálalva lett, hidegen, ráadásul.

Egyelőre nem adok jutalmat, de csak azért, mert hirtelen nem ugrott még be semmi, majd bedobom közösbe, hogy van-e valakinek ötlete Very Happy

Új helyzet:

Minden karakternek vannak céljai, így természetesen Skrinek is. Mi az a pont, amikor a karakter végre azt mondja, hogy elégedett, s a céljait elérte? Ezt egy tragédiának éli meg, vagy esetleg elégedett vele? Mutasd meg nekem kérlek.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.