Kezdőlap
Regisztráció
BelépésÁllok a kihívások elébe!
Quest for Azrael
Belépés
Multiváltó
Felhasználónév:
Jelszó:
Hasznos linkek gyűjteménye
Legutóbbi témák
» [Magánküldetés: Kyrien von Nachtraben] - Családi titkok
by Kyrien Von Nachtraben Kedd Nov. 05, 2024 6:37 pm
» Erlendr - emlékiratok
by Erlendr von Nordenburg Pént. Nov. 01, 2024 7:40 pm
» Küldetés: Az arany fényében tündökölvén (V.I.Sz. 822. Tél)
by Jozef Strandgut Hétf. Okt. 28, 2024 3:45 pm
» [Magánküldetés] Rote Fenster hinter den Wänden (V.I.Sz. 822. Nyár)
by Nessaris Maera Szomb. Okt. 26, 2024 6:21 pm
» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Ostara Kedd Okt. 22, 2024 12:49 am
» Élménynek túl rövid...
by Erlendr von Nordenburg Szer. Szept. 25, 2024 7:39 pm
» Képességvásárlás
by Jozef Strandgut Vas. Szept. 22, 2024 7:21 pm
» Mesterségekhez kötődő vásárlások, receptek, alapanyagok
by Hóhajú Yrsil Csüt. Szept. 19, 2024 12:19 pm
» Enoch ben Metathron
by Noel Vas. Szept. 08, 2024 12:18 pm
by Kyrien Von Nachtraben Kedd Nov. 05, 2024 6:37 pm
» Erlendr - emlékiratok
by Erlendr von Nordenburg Pént. Nov. 01, 2024 7:40 pm
» Küldetés: Az arany fényében tündökölvén (V.I.Sz. 822. Tél)
by Jozef Strandgut Hétf. Okt. 28, 2024 3:45 pm
» [Magánküldetés] Rote Fenster hinter den Wänden (V.I.Sz. 822. Nyár)
by Nessaris Maera Szomb. Okt. 26, 2024 6:21 pm
» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Ostara Kedd Okt. 22, 2024 12:49 am
» Élménynek túl rövid...
by Erlendr von Nordenburg Szer. Szept. 25, 2024 7:39 pm
» Képességvásárlás
by Jozef Strandgut Vas. Szept. 22, 2024 7:21 pm
» Mesterségekhez kötődő vásárlások, receptek, alapanyagok
by Hóhajú Yrsil Csüt. Szept. 19, 2024 12:19 pm
» Enoch ben Metathron
by Noel Vas. Szept. 08, 2024 12:18 pm
Ön nincs belépve. Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon
Beatrix R. Kappel - Helyzetjáték
2 posters
Üzenet [1 / 1 oldal]
1
Beatrix R. Kappel - Helyzetjáték Hétf. Jan. 18, 2016 8:46 pm
Beatrix R. Kappel
Templomos
Hozzászólások száma : 36
Join date : 2016. Jan. 16.
Karakter információ
Kaszt: Templomos
Szint: 1.
Tapasztalat:
(200/500)
Join date : 2016. Jan. 16.
Karakter információ
Kaszt: Templomos
Szint: 1.
Tapasztalat:
(200/500)2 Re: Beatrix R. Kappel - Helyzetjáték Kedd Jan. 19, 2016 5:45 pm
Azrael
az Égi Kovács
Hozzászólások száma : 993
Join date : 2013. Jun. 07.
Karakter információ
Kaszt: Bukott
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
(7/7)
Join date : 2013. Jun. 07.
Karakter információ
Kaszt: Bukott
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
(7/7)Igazán, templomos lovagocska? Akkor lássunk egy repülőrajtot.
Valahogyan, ezt a fantáziádra bízom, kiderül, hogy Esroniel von Himmelreich egy őrült ámokfutó, akit már jobban érdekel a háború és a Katolikusok elleni gyűlölet, mint az igazságosság és az Úr üzenetének helyes értelmezése.
(Természetesen ez nincs így, ez csak egy fiktív helyzet.)
Hogyan reagálsz erre a tényre?
Valahogyan, ezt a fantáziádra bízom, kiderül, hogy Esroniel von Himmelreich egy őrült ámokfutó, akit már jobban érdekel a háború és a Katolikusok elleni gyűlölet, mint az igazságosság és az Úr üzenetének helyes értelmezése.
(Természetesen ez nincs így, ez csak egy fiktív helyzet.)
Hogyan reagálsz erre a tényre?
3 Re: Beatrix R. Kappel - Helyzetjáték Kedd Jan. 19, 2016 10:02 pm
Beatrix R. Kappel
Templomos
Hozzászólások száma : 36
Join date : 2016. Jan. 16.
Karakter információ
Kaszt: Templomos
Szint: 1.
Tapasztalat:
(200/500)
Join date : 2016. Jan. 16.
Karakter információ
Kaszt: Templomos
Szint: 1.
Tapasztalat:
(200/500)Némán menetelek a többiekkel. A férfiak olyan magasak körülöttem, hogy alig látom tőlük a fákat, amik mellett elmegyünk. A többiek felszabadultan és vidáman beszélgetnek az előttünk álló küldetésről.
- Háh! Úgy is legyőzzük őket, ahogy eddig is. A templomosok mellett van Isten, mi élvezzük áldását és óvó pillantását. Az ellenséget gond nélkül fogjuk magunk alá gyűrni! – hallatszik egyik kiáltás elölről.
- Úgy is többet vágok le nálad, Bernard! - hallatszik a válasz hátulról.
- Na te csak ne bízd el magad! Téged még egy nő is maga alá gyűr! – nevet fel a többiekkel.
- Beatrix nem számít! Ő még nálad is jobban képzett! – vág vissza hátulról az illető. Persze veszekedés nem lesz ebből, vagy vita. Én is velük nevetek, hiszen mindez csak tréfa.
- Csendet hátul! Megérkeztünk. Te és te! Környéket felderíteni. Ti meg keressetek valami rejtekhelyet, ahol elférünk. – hallottam Gerold kapitány hangját elölről, ahogy kiosztja a feladatokat. – Mi addig várunk, oszolj! - A parancsra az alakzat felbomlik. A társaim leülnek, arrébb sétálnak, vannak akik a fák közé mennek, hogy könnyítsenek magukon. Jó magam leülök Frederic mellé és egy fűszálat letépve nézek körbe.
- Olyan nyugodt ez a táj.. Gondolnád, hogy hamarosan vér pettyezi majd a füvet? – kérdi Frederic.
- Jaj de líraian festetted le, hogy embereket fogunk ölni. – csóválom meg a fejemet halvány mosollyal.
- Szóval már nem is lehetek lírai, csak mert életeket fogok kiontani? – néz rám kis mosollyal, mire rápillantok és hátradőlök a puha fűben, hogy aztán az égre bámulhassak.
- Dinka vagy, mint mindig…
Csendben várakozunk… A sötétség beborítja a fákat, csak a csillagok adnak némi fényt, de minket azok sem érnek el a lombok alatt. Sokan vagyunk, majd százan. Feszült és izgatott csend uralkodik rajtunk, lélegezni se merünk szinte. Az éjszaka sötétzöldre fest minden fűszálat és levelet, az énekes madarak közül egy se csicsereg. Itt-ott tücskök zenéjét hallani meg, miközben néhol szentjánosbogarak illetik meg jelzőfénnyel társaikat. Egy bagoly huhog fel hirtelen felettünk, s a feszült idegű férfiak összerezzennek a hangra, páncéljaik részei halkan koccannak a hirtelen mozdulatban. Gerold kapitány szúrós szemmel néz a nyúlszívűekre, s kezét elhúzza a torka előtt, jelezve, hogy ha tovább hangoskodnak, ő fogja őket kinyírni. Én kissé aggódón kapkodom a tekintetem közöttük, a második sorban vagyok, félig fekve, akárcsak ők.
A felsorakozott templomosok csendben sunyulnak az út szélén a sövény mögött. A nyári meleg mellett az izgatottság is fűt minket, apró gyöngyöket növesztve homlokunkra izzadságunkból. Csúnya szó rá, de a hadtest úgy lapul, akár ürülék a fűben. Ugyan olyan megátalkodottan, s laposan, lesve, várva az áldozatot, akár a sza.. khm.. De hogy miért is vagyunk itt? Egyszerű…
Esroniel von Himmelreich küldött ki minket ide, mert állítása szerint ezen az úton fog elhaladni egy ellenséges hadtest észak felé, amit meg kell állítanunk. A lovagokból álló sereget még régebben fedezték fel, s útjukat kiszámítva valószínűleg erre fognak haladni. Esroniel parancsa, hogy mind egy szálig le kell őket vágni, s ehhez a meglepetés erejét választottuk, mert számukat nem tudták megmondani. Ha pedig többen vannak, csak így tudunk föléjük kerekedni.
Én magam kicsit bizonytalan vagyok. Nem vettem még részt ilyen akcióban és nem tudom, milyen lesz majd. Hamarosan azonban megjön az első felderítőnk. A templomosok között ügyesen ugrálva és szaladva siet Gerold kapitány felé.
- Jönnek! Jönnek! Kétszer annyian vannak, mint mi! – leheli kifulladva a férfi a kapitánynak, aki megfogja a vállát.
- Jól van fiam. Menj hátra és pihend ki magad, megtetted, amit kellett. – adja az utasítást markáns, mély hangján az őszülő szakállú férfi. A feszültség nőtt. Fredericre pillantottam, aki mintha megérezte volna, hátra nézett rám az első sorból. Egy bátorító mosolyt küldött felém, s megszorította kivont kardjának markolatát. Lenéztem a saját kardomra. Mindegyikünké elő volt már húzva, hogy a támadás gyors és hirtelen lehessen, akár a villám. Aztán meghallottam az első patadobogást. A szívem hevesen kezdett verni, a lélegzetem viszont majd elfojtottam. A dobogás erősödött és sűrűsödött… Több lovat is meglehetett ezáltal számolni. Hamarosan szekérnyikorgás hangja is vegyült bele és léptek zaja. Aztán a bokor alja alatt meglehetett látni a csizmás lábak mozgását. Többet nem nagyon, a sötét miatt. Nekem olyan fura volt ez az egész... Mintha hiányérzetem lenne. Hiányzott valami, de nem tudom micsoda. De vártunk még, vártuk, hogy még mélyebben menjenek vonalunk mentén. Aztán megkaptuk a jelet. Az első sor egyszerre rontott ki a bokrok közül és esett a seregnek. Az első csapás után arrébb álltak, s aztán mi követtük őket. Ordításunk messze visszhangzott, az én harci kiáltásom is bele keveredett. A sötétben alig láttam valamit, de a köpenyek segítettek megkülönböztetni az ellenséget a baráttól. Egy férfibe mélyesztettem kardom. Gyenge csontjai ropogtak a pallos súlya alatt, vére gyors spriccel vágódott a mögötte lévők oldalába és arcába. Hirtelen eluralkodott a káosz, ahogy a riadt ellenség védekezni és menekülni próbált. Az adrenalin elborította az agyam és lerúgva a kardról a férfi fordultam is, hogy a következő emberbe vágjam azt. A penge puha húst ért. A szemem elkerekedett, ahogy a halálra rémült nő pillantásával találkozott az enyém. A kardom szinte ketté szelte, ahogy a vállánál behatolt, s teste közepéig vágta a kard. Vére arcomon folyt le, éreztem fémes, sós ízét a számban. Mintha egyszerre megvilágosodtam volna, elengedtem a kardom. Eddig azt tartva tartottam a sovány, gyenge nőt is, aki holtan esett szét szinte a földre. A hányinger lett rajtam úrrá. Térdre estem és öklendeztem. Soha… soha soha soha nem öltem meg egyetlen egy parasztot, vagy ártatlan lelket sem! De most az előbbi ingertől könnyes szemekkel nézek körbe és elborzadok.
- Ezek.. Ezek nem katonák! EZEK NEM KERESZTESEK! – ordítottam teli torokból. Feltápászkodtam a földről, gyomrom még forgott. Megláttam a tömegben Gerold kapitányt és oda rohantam hozzá, megragadtam a karját, még mielőtt leszúrta volna azt a férfit, kit másik kezével tartott. – NE! NEM KERESZTES! HAGYJA ABBA! – ordítottam rá, de csak egy erős ütés volt az arcomba a válasz. Elestem… A páncélozott kesztyű felszakította arcomat. A sikolyok csengenek a fülemben. Látom társaim, miként mészárolják le a karavánt… Ez nem lehetett más, ez nem ellenség. Utánpótlás lehet ugyan, de nem harcosok. A sokktól nem bírok felkelni. Karjaim, lábaim zsibbadnak, arcom hófehér. Érzem, hogy a karomnál fogva próbálnak felrángatni a földről. Alig sikerül, de végül csak kirángatnak a harcmezőről. Frederic az.
- Beatrix! Mi a fenét csinálsz?! – kiált rám és kissé megráz a karomnál fogva, hogy végre magamhoz térjek a sokkból, de nem sikerül. Az ájulás eddig csak kerülgetett, de most meg is talál, nem bírom nézni ezt a borzalmat.. Csak Frederic hangját hallom, ahogy szólongat: – Beatrix! Beatrix!
Lassan kinyitom a szemeimet. A fény eláraszt, hunyorognom kell. Amint hozzá szokik a szemem a világossághoz, felülök és körbenézek. Páncélom nincs rajtam, csak a vékony bőr ruhák, amelyeket az alá veszek, hogy bőröm ne kezdje ki. Szalmán fekszem, orromat bűz üti meg. Nyirkos kőfalak közt találom magam, s ahogy körbe fut tekintetem, már felismerem a helyet: Hellenburg börtöne… Olyan gyorsan tápászkodom fel, hogy majdnem elesek a saját lábamban. Megragadom a hideg rácsait a börtönömnek.
- Héé! HÉÉÉ!!! Engedjenek ki! A protestáns egyház lovagrendjébe tartozom, templomos vagyok! Azonnal engedjenek ki! – ordibálok, s rángatom meg a rácsomat. Hamarosan lépteket hallok, s megjelenik az őr.
- Fogd be a szád! Te már nem vagy se templomos, se egyháztag. – jelenti ki félvállról a férfi, mire elkerekednek a szemeim.
- Ho..hogy mi?! Miről beszél?! – kiáltok rá, ám nem válaszol, csak tovább megy a dolgára. – Álljon meg! Ez egy félreértés! Engedjenek ki! ENGEDJENEK KI! – hangomat csak a falak visszhangozzák, mást nem hallok. Ajkaim sírásra görbülnek és térdere rogyok. Emlékeimben kutatok, s eszembe jut a csata, s az, hogy ártatlanok este áldozatul terveinknek. De miért..? Miért uszítana minket Esroniel von Himmelreich ártatlanokra? Ennyire elvakította a háború, hogy csak így lát belőle kiutat, győzelmet. Eddig bíztam a feletteseimben.. És Gerold Kapitány.. Ő is tudta. Gerold… A férfiről eszembe jut a jelenet, ahogy megpróbáltam leállítani. Ez úgy jött le, hogy…
Parancsszegés. Csak is ezért lehetek itt.
Órák teltek el. A szemeim pirosak voltak a sírástól, a gyásztól, a félelemtől és magánytól. A fejem majd kettéhasadt, az arcomon jókora lila folt díszelgett, épp ott, ahol a kapitány megütött. Csendben, a börtön falának dőlve vártam. A rácsos ablakon beáramló fény lassan eltűnt, s mikor a tücskök neki álltak ciripelni, hallottam a katakomba ajtajának nyílását és nyikorgását, majd lépteket. Nem pillantottam fel a földről akkor sem, mikor a cellám előtt állt meg az alak. Nem érdekelt senki és semmi.
- Beatrix… - hallottam meg a halk, mély hangot. Frederic szavára még is felemeltem kissé bomlott tekintetem és felkelve oda siettem a páncélban díszelgő férfihez. A hideg rácsokon keresztül ragadtam meg karját, ő pedig nehezen, de megpróbált magához szorítani.
- Frederic! Mi történt? Mi ez az egész?! – nézek fel rá könnybe lábadó szemekkel. A férfi együtt érzőn simítja meg arcom.
- Nagy bajban vagy, Trix… Gerold kapitány és Esroniel zsinatelnök próbálják eltussolni a mészárlást. Téged vettek elő, mint parancsszegőt, aki a kereszteseknek segít… Csak neked volt bátorságod felkelni a kapitány ellen és félnek, hogy képes lennél másokat ellenük uszítani… Így inkább elraknak az útból és te leszel a fekete bárány.
- Hogy mi?! – kerekedik el a szemem, s tátom el a számat a szavakra.
- Igen… Az ítéletet holnap reggel közlik a téren. Trix… örökre fogoly leszel. – mondja ki fájdalmas hangon azt, amit már én is tudok a vádakból. Neki döntöm homlokom a rácsnak, mire fejem búbján megérzem Frederic ajkait, ahogy egy vigasztaló, búcsúcsókot ad nekem. Felpillantok rá. Nem szólunk semmit, mert nincs értelme. Gyanús volna, ha folyton lejárkálna hozzám, tehát holnap lesz az utolsó, hogy láthatjuk egymást. Először könnyezem, majd lassan megnyugszom, ahogy figyelem elmenni a néma férfit. Nem búcsúzom el tőle, mert még látni akarom.. látni fogom.
Láncok csörögnek csuklóimon és lábaimon. A hóhér, aki végrehajtja az ítéletet, egész lassú tempóban vezet végig a téren, az emberek között. Előtte a bíró halad, s egy őr. Felpillantok, egy fatákolmányt látok meg: Egy magasított színpadot, egy fa oszlopot, kampóval az oldalán. Erre vezetnek fel a lépcsőn, s így a magasból veszem csak észre, hogy milyen sokan összegyűltek. Tekintetem egy valakit keres, de egyenlőre nem találom a tömegben. Sok a templomos, a lelkész, a pórnép, egy-két nemest is látok. A környékbéli házakból is kíváncsi tekintetek szegeződnek rám.
- Beatrix Rosamunde Kappel! Vétkeidben, miszerint templomosként parancsot szegtél és felettesedre támadtál, hogy egy keresztes katonát védj, bűnösnek találtattak. Az ítélet életfogytiglani börtön, 25 korbácsütés és innentől kezdve naponként 5 újabb. – hallom a bíró fennkölt hangját, aki aztán előre lép és a néphez fordul. – Ne vétkezzetek így! – ezen utolsó szavaival lesétál a „porondról”, majd érzem, ahogy a hóhér lerángatja rólam a bőr felsőt, s kezeimre aggatott láncoknál fogva az oszlophoz húz, majd az egyik szemet a kampóra akasztja. Lehajtom a fejem és ekkor pillantom meg tőlem nem messze a tömegben Fredericet. Keserű mosollyal pillantok rá, aztán hangosat csattan az ostor…
// Remélem megfelel, s ha igen, a továbbiakban is vállalnék még. //
- Háh! Úgy is legyőzzük őket, ahogy eddig is. A templomosok mellett van Isten, mi élvezzük áldását és óvó pillantását. Az ellenséget gond nélkül fogjuk magunk alá gyűrni! – hallatszik egyik kiáltás elölről.
- Úgy is többet vágok le nálad, Bernard! - hallatszik a válasz hátulról.
- Na te csak ne bízd el magad! Téged még egy nő is maga alá gyűr! – nevet fel a többiekkel.
- Beatrix nem számít! Ő még nálad is jobban képzett! – vág vissza hátulról az illető. Persze veszekedés nem lesz ebből, vagy vita. Én is velük nevetek, hiszen mindez csak tréfa.
- Csendet hátul! Megérkeztünk. Te és te! Környéket felderíteni. Ti meg keressetek valami rejtekhelyet, ahol elférünk. – hallottam Gerold kapitány hangját elölről, ahogy kiosztja a feladatokat. – Mi addig várunk, oszolj! - A parancsra az alakzat felbomlik. A társaim leülnek, arrébb sétálnak, vannak akik a fák közé mennek, hogy könnyítsenek magukon. Jó magam leülök Frederic mellé és egy fűszálat letépve nézek körbe.
- Olyan nyugodt ez a táj.. Gondolnád, hogy hamarosan vér pettyezi majd a füvet? – kérdi Frederic.
- Jaj de líraian festetted le, hogy embereket fogunk ölni. – csóválom meg a fejemet halvány mosollyal.
- Szóval már nem is lehetek lírai, csak mert életeket fogok kiontani? – néz rám kis mosollyal, mire rápillantok és hátradőlök a puha fűben, hogy aztán az égre bámulhassak.
- Dinka vagy, mint mindig…
<::::::::::::::::::::|===-o
Csendben várakozunk… A sötétség beborítja a fákat, csak a csillagok adnak némi fényt, de minket azok sem érnek el a lombok alatt. Sokan vagyunk, majd százan. Feszült és izgatott csend uralkodik rajtunk, lélegezni se merünk szinte. Az éjszaka sötétzöldre fest minden fűszálat és levelet, az énekes madarak közül egy se csicsereg. Itt-ott tücskök zenéjét hallani meg, miközben néhol szentjánosbogarak illetik meg jelzőfénnyel társaikat. Egy bagoly huhog fel hirtelen felettünk, s a feszült idegű férfiak összerezzennek a hangra, páncéljaik részei halkan koccannak a hirtelen mozdulatban. Gerold kapitány szúrós szemmel néz a nyúlszívűekre, s kezét elhúzza a torka előtt, jelezve, hogy ha tovább hangoskodnak, ő fogja őket kinyírni. Én kissé aggódón kapkodom a tekintetem közöttük, a második sorban vagyok, félig fekve, akárcsak ők.
A felsorakozott templomosok csendben sunyulnak az út szélén a sövény mögött. A nyári meleg mellett az izgatottság is fűt minket, apró gyöngyöket növesztve homlokunkra izzadságunkból. Csúnya szó rá, de a hadtest úgy lapul, akár ürülék a fűben. Ugyan olyan megátalkodottan, s laposan, lesve, várva az áldozatot, akár a sza.. khm.. De hogy miért is vagyunk itt? Egyszerű…
Esroniel von Himmelreich küldött ki minket ide, mert állítása szerint ezen az úton fog elhaladni egy ellenséges hadtest észak felé, amit meg kell állítanunk. A lovagokból álló sereget még régebben fedezték fel, s útjukat kiszámítva valószínűleg erre fognak haladni. Esroniel parancsa, hogy mind egy szálig le kell őket vágni, s ehhez a meglepetés erejét választottuk, mert számukat nem tudták megmondani. Ha pedig többen vannak, csak így tudunk föléjük kerekedni.
Én magam kicsit bizonytalan vagyok. Nem vettem még részt ilyen akcióban és nem tudom, milyen lesz majd. Hamarosan azonban megjön az első felderítőnk. A templomosok között ügyesen ugrálva és szaladva siet Gerold kapitány felé.
- Jönnek! Jönnek! Kétszer annyian vannak, mint mi! – leheli kifulladva a férfi a kapitánynak, aki megfogja a vállát.
- Jól van fiam. Menj hátra és pihend ki magad, megtetted, amit kellett. – adja az utasítást markáns, mély hangján az őszülő szakállú férfi. A feszültség nőtt. Fredericre pillantottam, aki mintha megérezte volna, hátra nézett rám az első sorból. Egy bátorító mosolyt küldött felém, s megszorította kivont kardjának markolatát. Lenéztem a saját kardomra. Mindegyikünké elő volt már húzva, hogy a támadás gyors és hirtelen lehessen, akár a villám. Aztán meghallottam az első patadobogást. A szívem hevesen kezdett verni, a lélegzetem viszont majd elfojtottam. A dobogás erősödött és sűrűsödött… Több lovat is meglehetett ezáltal számolni. Hamarosan szekérnyikorgás hangja is vegyült bele és léptek zaja. Aztán a bokor alja alatt meglehetett látni a csizmás lábak mozgását. Többet nem nagyon, a sötét miatt. Nekem olyan fura volt ez az egész... Mintha hiányérzetem lenne. Hiányzott valami, de nem tudom micsoda. De vártunk még, vártuk, hogy még mélyebben menjenek vonalunk mentén. Aztán megkaptuk a jelet. Az első sor egyszerre rontott ki a bokrok közül és esett a seregnek. Az első csapás után arrébb álltak, s aztán mi követtük őket. Ordításunk messze visszhangzott, az én harci kiáltásom is bele keveredett. A sötétben alig láttam valamit, de a köpenyek segítettek megkülönböztetni az ellenséget a baráttól. Egy férfibe mélyesztettem kardom. Gyenge csontjai ropogtak a pallos súlya alatt, vére gyors spriccel vágódott a mögötte lévők oldalába és arcába. Hirtelen eluralkodott a káosz, ahogy a riadt ellenség védekezni és menekülni próbált. Az adrenalin elborította az agyam és lerúgva a kardról a férfi fordultam is, hogy a következő emberbe vágjam azt. A penge puha húst ért. A szemem elkerekedett, ahogy a halálra rémült nő pillantásával találkozott az enyém. A kardom szinte ketté szelte, ahogy a vállánál behatolt, s teste közepéig vágta a kard. Vére arcomon folyt le, éreztem fémes, sós ízét a számban. Mintha egyszerre megvilágosodtam volna, elengedtem a kardom. Eddig azt tartva tartottam a sovány, gyenge nőt is, aki holtan esett szét szinte a földre. A hányinger lett rajtam úrrá. Térdre estem és öklendeztem. Soha… soha soha soha nem öltem meg egyetlen egy parasztot, vagy ártatlan lelket sem! De most az előbbi ingertől könnyes szemekkel nézek körbe és elborzadok.
- Ezek.. Ezek nem katonák! EZEK NEM KERESZTESEK! – ordítottam teli torokból. Feltápászkodtam a földről, gyomrom még forgott. Megláttam a tömegben Gerold kapitányt és oda rohantam hozzá, megragadtam a karját, még mielőtt leszúrta volna azt a férfit, kit másik kezével tartott. – NE! NEM KERESZTES! HAGYJA ABBA! – ordítottam rá, de csak egy erős ütés volt az arcomba a válasz. Elestem… A páncélozott kesztyű felszakította arcomat. A sikolyok csengenek a fülemben. Látom társaim, miként mészárolják le a karavánt… Ez nem lehetett más, ez nem ellenség. Utánpótlás lehet ugyan, de nem harcosok. A sokktól nem bírok felkelni. Karjaim, lábaim zsibbadnak, arcom hófehér. Érzem, hogy a karomnál fogva próbálnak felrángatni a földről. Alig sikerül, de végül csak kirángatnak a harcmezőről. Frederic az.
- Beatrix! Mi a fenét csinálsz?! – kiált rám és kissé megráz a karomnál fogva, hogy végre magamhoz térjek a sokkból, de nem sikerül. Az ájulás eddig csak kerülgetett, de most meg is talál, nem bírom nézni ezt a borzalmat.. Csak Frederic hangját hallom, ahogy szólongat: – Beatrix! Beatrix!
<::::::::::::::::::::|===-o
Lassan kinyitom a szemeimet. A fény eláraszt, hunyorognom kell. Amint hozzá szokik a szemem a világossághoz, felülök és körbenézek. Páncélom nincs rajtam, csak a vékony bőr ruhák, amelyeket az alá veszek, hogy bőröm ne kezdje ki. Szalmán fekszem, orromat bűz üti meg. Nyirkos kőfalak közt találom magam, s ahogy körbe fut tekintetem, már felismerem a helyet: Hellenburg börtöne… Olyan gyorsan tápászkodom fel, hogy majdnem elesek a saját lábamban. Megragadom a hideg rácsait a börtönömnek.
- Héé! HÉÉÉ!!! Engedjenek ki! A protestáns egyház lovagrendjébe tartozom, templomos vagyok! Azonnal engedjenek ki! – ordibálok, s rángatom meg a rácsomat. Hamarosan lépteket hallok, s megjelenik az őr.
- Fogd be a szád! Te már nem vagy se templomos, se egyháztag. – jelenti ki félvállról a férfi, mire elkerekednek a szemeim.
- Ho..hogy mi?! Miről beszél?! – kiáltok rá, ám nem válaszol, csak tovább megy a dolgára. – Álljon meg! Ez egy félreértés! Engedjenek ki! ENGEDJENEK KI! – hangomat csak a falak visszhangozzák, mást nem hallok. Ajkaim sírásra görbülnek és térdere rogyok. Emlékeimben kutatok, s eszembe jut a csata, s az, hogy ártatlanok este áldozatul terveinknek. De miért..? Miért uszítana minket Esroniel von Himmelreich ártatlanokra? Ennyire elvakította a háború, hogy csak így lát belőle kiutat, győzelmet. Eddig bíztam a feletteseimben.. És Gerold Kapitány.. Ő is tudta. Gerold… A férfiről eszembe jut a jelenet, ahogy megpróbáltam leállítani. Ez úgy jött le, hogy…
Parancsszegés. Csak is ezért lehetek itt.
Órák teltek el. A szemeim pirosak voltak a sírástól, a gyásztól, a félelemtől és magánytól. A fejem majd kettéhasadt, az arcomon jókora lila folt díszelgett, épp ott, ahol a kapitány megütött. Csendben, a börtön falának dőlve vártam. A rácsos ablakon beáramló fény lassan eltűnt, s mikor a tücskök neki álltak ciripelni, hallottam a katakomba ajtajának nyílását és nyikorgását, majd lépteket. Nem pillantottam fel a földről akkor sem, mikor a cellám előtt állt meg az alak. Nem érdekelt senki és semmi.
- Beatrix… - hallottam meg a halk, mély hangot. Frederic szavára még is felemeltem kissé bomlott tekintetem és felkelve oda siettem a páncélban díszelgő férfihez. A hideg rácsokon keresztül ragadtam meg karját, ő pedig nehezen, de megpróbált magához szorítani.
- Frederic! Mi történt? Mi ez az egész?! – nézek fel rá könnybe lábadó szemekkel. A férfi együtt érzőn simítja meg arcom.
- Nagy bajban vagy, Trix… Gerold kapitány és Esroniel zsinatelnök próbálják eltussolni a mészárlást. Téged vettek elő, mint parancsszegőt, aki a kereszteseknek segít… Csak neked volt bátorságod felkelni a kapitány ellen és félnek, hogy képes lennél másokat ellenük uszítani… Így inkább elraknak az útból és te leszel a fekete bárány.
- Hogy mi?! – kerekedik el a szemem, s tátom el a számat a szavakra.
- Igen… Az ítéletet holnap reggel közlik a téren. Trix… örökre fogoly leszel. – mondja ki fájdalmas hangon azt, amit már én is tudok a vádakból. Neki döntöm homlokom a rácsnak, mire fejem búbján megérzem Frederic ajkait, ahogy egy vigasztaló, búcsúcsókot ad nekem. Felpillantok rá. Nem szólunk semmit, mert nincs értelme. Gyanús volna, ha folyton lejárkálna hozzám, tehát holnap lesz az utolsó, hogy láthatjuk egymást. Először könnyezem, majd lassan megnyugszom, ahogy figyelem elmenni a néma férfit. Nem búcsúzom el tőle, mert még látni akarom.. látni fogom.
<::::::::::::::::::::|===-o
Láncok csörögnek csuklóimon és lábaimon. A hóhér, aki végrehajtja az ítéletet, egész lassú tempóban vezet végig a téren, az emberek között. Előtte a bíró halad, s egy őr. Felpillantok, egy fatákolmányt látok meg: Egy magasított színpadot, egy fa oszlopot, kampóval az oldalán. Erre vezetnek fel a lépcsőn, s így a magasból veszem csak észre, hogy milyen sokan összegyűltek. Tekintetem egy valakit keres, de egyenlőre nem találom a tömegben. Sok a templomos, a lelkész, a pórnép, egy-két nemest is látok. A környékbéli házakból is kíváncsi tekintetek szegeződnek rám.
- Beatrix Rosamunde Kappel! Vétkeidben, miszerint templomosként parancsot szegtél és felettesedre támadtál, hogy egy keresztes katonát védj, bűnösnek találtattak. Az ítélet életfogytiglani börtön, 25 korbácsütés és innentől kezdve naponként 5 újabb. – hallom a bíró fennkölt hangját, aki aztán előre lép és a néphez fordul. – Ne vétkezzetek így! – ezen utolsó szavaival lesétál a „porondról”, majd érzem, ahogy a hóhér lerángatja rólam a bőr felsőt, s kezeimre aggatott láncoknál fogva az oszlophoz húz, majd az egyik szemet a kampóra akasztja. Lehajtom a fejem és ekkor pillantom meg tőlem nem messze a tömegben Fredericet. Keserű mosollyal pillantok rá, aztán hangosat csattan az ostor…
// Remélem megfelel, s ha igen, a továbbiakban is vállalnék még. //
_________________
"Állok a kihívások elébe!"
4 Re: Beatrix R. Kappel - Helyzetjáték Hétf. Jan. 25, 2016 2:39 pm
Azrael
az Égi Kovács
Hozzászólások száma : 993
Join date : 2013. Jun. 07.
Karakter információ
Kaszt: Bukott
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
(7/7)
Join date : 2013. Jun. 07.
Karakter információ
Kaszt: Bukott
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
(7/7)Nos, nem volt rossz elsőre, kicsit jobban örültem volna, ha jobban belelátok a karaktered fejébe, de határozottan nem volt rossz kezdés. Itt is a következő:
A protestantizmus elbukott, Esroniel von Himmelreich meghalt, Hellenburgot feldúlták és alég egy maréknyi templomossal együtt bevettétek magatokat a vár öregtornyába, várva az elkerülhetetlent. Csak idők kérdése, hogy az ellenség betörjön utolsó védőállásotokba, a helyzet teljesen kilátástalan. Hogyan reagál erre Trix, a buzgó templomos?
A protestantizmus elbukott, Esroniel von Himmelreich meghalt, Hellenburgot feldúlták és alég egy maréknyi templomossal együtt bevettétek magatokat a vár öregtornyába, várva az elkerülhetetlent. Csak idők kérdése, hogy az ellenség betörjön utolsó védőállásotokba, a helyzet teljesen kilátástalan. Hogyan reagál erre Trix, a buzgó templomos?
Üzenet [1 / 1 oldal]
Similar topics
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.