Rhony Loendir

/Az első fejvadászat/


    * A „Démon polgárháború” után egy héttel járt, amikor is hősünk már a Tünde erdőben tengette az idejét az összekötő keresésével, amihez egyelőre még semmilyen siker nem köthető. Körbekérdezősködött néhány elf faluban, de mind idáig semmi információt nem kapott a rusnya arcú fajtársa hollétéről, aki azt a „különleges növényi olaj”-nak nevezett hallucinogént árulta a háború során a táborban.
Éppen egy termetes fűzfa alatt feküdt egy tisztás szélén ahol egy nemrégiben elejtett nyulat sütött a tábortűz fölött.  A Nap állásából ítélve körülbelül délidő lehetett, teljes nyugodtság járta át az erdőt a környéken. Aztán amikor az éppen sülő jószágon fordított, hogy a háta ne égjen oda és a hasát is érje egy kicsit a lángok melege, arra lett figyelmes, hogy nem annyira messziről két futó alak közelített.
    Nem akarta, hogy meglepetés érje ezért gyorsan felkapta az íját és az idegen már ott is volt egy vessző készenlétbe helyezve. Egy perc nem telt el és már az erdőben megpillantotta a tisztás felé érkező két embert. Elől egy fiatalabb 30 év körüli férfi volt mögötte pedig egy azonos nemű 50 körüli leharcolt öreg futott, aki látszólag alig bírta tartani az iramot a másikkal, akit feltehetőleg üldözött.
Az első gondolat, ami akkor jött az volt, hogy lelövi, az elöl érkezőt és az idősebbet akkor már könnyűszerrel elkapja.  De második átgondolásra rájött, hogy majd megölik egymást a vadállatok. Hagyta az elsőt elmenni, de a második mikor a táborozó mellé ért lihegve megállt és térdén támaszkodva, levegőért kapkodva odaszólt:
- Tünde uram.. kérem, segítsen elkapni azt a gazembert, fizetek 100 váltót, ha segít… huh.. Csak siessen, nem érheti el a falut, ami félnapi járásra van innét..
~ És ha meg van a pénz téged is megöllek. *Gondolta.
- Legyen 200 és magáé a nyúl, nem akarom, hogy kárba vesszen.
- Nem szeretem, marad, a 100 csak kapja mán el. *Mondta fintorogva.
* Néhány váltó persze mindig jól jön, ezért elfogadta az ajánlatot, ami így is kedvező volt, lévén az ő faja könnyebben mozog az erdőben és gyerekjáték utolérje a menekülőt, akinek csak néhány perc előnye volt.
- Hamarosan visszatérek, itt várjon öreg. *Mondta, majd egyből el is indult a majomember után.
    Könnyűszerrel ugorta át a kidőlt fákat, kerülte ki az útjába kerülő bokrokat és egyéb növényeket vagy természeti elemeket. Hamar meg is látta az előtte futót, aki éppen egy újabb tisztás felé közeledett.
A könnyen átlátható, akadálymentes területet elérve az üldöző elővette a fegyverét felajzott egy nyílvesszőt és megcélozta a lábát a majomszabásúnak, aki már majdnem elérte volna újra a sűrű növényzetet, de nem sikerült neki. A lövedék egyenesen átment a jobb térdén, ami meggátolta, hogy be tudja azt hajlítani, a futásban szerzett lendülettől pedig a hirtelen bénító csapás úgy vágta a földhöz, mint egy krumplis zsákot. Hihetetlen, hogy egy apró fadarabbal milyen komoly dolgokat lehet megtenni.
Odament a testhez, ami mozdulatlanul feküdt a fűben. Ellenőrizte, hogy mi van vele, feltehetően elájult az eséskor vagy a fájdalomtól. Rhony úgy gondolta, hogy élve viszi, el a vénemberhez hátha szemtanúja lehet, ahogy a két vadállat egymásnak esik, ezért az eszméletlen lábára kötött egy kötelet, ami a tarisznyájában volt és elkezdte visszahúzni fűzfához.
..
Félúton járt a tisztáshoz ahonnan indult, amikor a földön vonszolt „patkány” magához tért és hangjában félelemmel megszólalt.
- Kérem, ne vigyen vissza! Az a valami nem ember az egy szörnyeteg.
- Az egész fajtád az! *Mondta megvetéssel a hangjában.
- De elf uram kérem, nem érti! Meg fog ölni!
- Én is megtehetném, de számomra sokkal kielégítőbb lesz látni, ahogy az a korcs néped magát pusztítja.
* Innentől nem szólalt meg, valószínűleg beletörődött, hogy vége van. Az út további része csendben telt senki sem mondott semmit.
A tisztás látótávolságba került, ahogy a környéken kissé kevesebb volt a növényzet, az idős férfi még ott volt türelmesen várt és a nyulat forgatta.
- Köszönöm tünde úr! Ha ez a mihaszna eljutott volna a faluba nem is tudom, mi lenne velem. Vigyáztam ám az ételére, amíg odavolt.
* Rhony egy bólintással köszönte meg majd megszólalt.
- És akkor hol a fizetségem?
- Adja, át a zsákmányt hazaviszem, aztán magamhoz veszem a 100 váltót és visszajövök vele!
~ Ez túl gyanús nekem.
- Még mit nem, hogy aztán ne fizessen! *Mondta miközben ledobta a kötelet és íját elővéve a fejére célzott.
- Fogd a kötelet és indulj haza, nem fogsz átverni, majd megyek utánad!
* A humán nem tudott mit tenni, úgy tett, ahogy a tünde parancsolta.
- Rendben, nincsen ám messze a viskóm egy 500 méter innét, gyorsan ott leszünk.
* Tényleg gyorsan oda is értek a "patkány" lakhelyéhez, ami tényleg olyan volt mint az említett féreg vacka. A házikó omladozott, mindenhol legyek zúgtak és olyan penetráns dögszag terjengett, amilyet még hősünk soha sem érzett ezelőtt. A vityilló végében egy pince lejáró volt, aminek az ajtaját vér terítette be, nem éppen friss mivel már kellőképpen oda száradt. Az öreg a földalatti részleg vörös ajtajához húzta a magatehetetlen testet, aztán a kunyhó főbejáratához ment és megszólalt.
- Kihozom a jutalmat jó uram!
* Mikor bement az ajtón, a lábon lőtt férfi egyből az embergyűlölőhöz szólt.
- Kérem, öljön meg, nem akarok szenvedni!
- Máskor nem kémkedsz mások után. Mégis milyen információról van szó, ami ilyen fontos? *Rhony már kezdett kíváncsi lenni a dologra.
- Arról, hogy ki is ez az ember valójában. És nem én kémkedtem ő hozott ide.
- Folytasd.
- Ez egy kannibál. * Mondta miközben érezhetően egyre erősebb lett a félelem a hangjában.
~ Egy kannibál?! * Eddig még csak mesékben hallotta, hogy bárki is ilyen tevékenységet folytatott volna. Éppen ekkor lépett ki a ragadozó a házából egy kis erszénnyel, amiben csörögtek az érmék.
- Itt is van a fizetsége. * Majd oda dobta a tündének, aki nem kapta el csak íjával rácélzott a fejére.
- Hallom miféle szörnyeteg vagy.
- Valamit ennem kell és más étel nem marad meg bennem 10 éves korom óta mióta megízleltem az emberi húst.
* A megkötözött fazon ekkor elhányta magát már a gondolattól, hogy valaki a saját fajtársainak a húsát eszi.
- Ezt a férfit ma csaltam ide, hogy levághassam, de meglógott, ha eljutott vóna a faluba visszajöttek vóna értem és akkor halott lennék.
- Mást is eszel?
- Egyszer ettem a te fajtádból, de mán döglötten találtam az erdőbe, uram olyan rosszat még életemben nem ettem ám, ki is hánytam. Csak az enyéimet eszem.
* Rhony leeresztette az íjat.
- Helyes pusztítsd is ezeket az átkozott lényeket.
* Felvette a földről a pénzt majd távozott.
Távolabbról hallotta, ahogy az átadott férfi ordít és egy fahasogatáshoz hasonló döbbenéssel csönd lett. Elmosolyodott.
    Az eset még pár nappal később is nagyon gyakran visszatért az emlékezetébe és az álmaiban. Sokat gondolkozott rajta, hogy vajon helyesen cselekedett-e, hogy életben hagyta vagy sem?!
~ Mi van, ha csak hazudott a tündehússal kapcsolatban elvégre itt él, közelebb vagyunk, mi mint az emberek?!
* Végül annyit rágódott a dolgon, hogy ráébredt ez így nem mehet tovább és végezni kell vele még akkor is, ha csak a saját fajtáját eszi elvégre ő is az, amit a legjobban gyűlöl.
Visszatért a kunyhóhoz ahol nem volt otthon senki, így alkalom adódott rá, hogy körbenézhessen.
Belépett a házba ahol förtelmes dögszag járta át a levegőt, még erősebb mint odakint. Belül teljesen átlagos kis erdei viskó volt. A bútorok fából készültek és a korhadásból ítélve egyik se mai darab lehetett. Az egyik ablak be volt törve és deszkákkal lett kijavítva, amik szintén olyan korhadtak voltak, hogy egy apró ütéstől és széttörtek volna.
~ Csoda, hogy még egyben van ez a hely.
* Az egyetlen érdekes dolog, amit talált egy kis könyv volt, amibe az öreg feljegyzéseket írt magának. A nagyja recept volt, amik emberhúsból készült ételekről ír. Leírta, hogy milyen fűszerezéssel a legízletesebb, meddig érdemes sütni és egyéb fontos információk, amire egy ilyen étrenddel rendelkezőnek szüksége lehet.
Rhonynak felfordult a gyomra néhány dologtól, amit olvasott a naplóban, de kibírta hányás nélkül.
Már egy órája nézelődött és sétált fel-alá, bent amikor meghallotta, hogy valaki közelített a házhoz. Ketten voltak. Előkészítette az íjat és rácélzott a bejáratra.
Azt ajtó kinyílt és meglepődésére belépett egy népe béli és utána a már ismert kannibál.
- Számítottunk mán rád. Az lehet, hogy én nem eszem a te húsodat, de a komám kifejezetten szeretne megkóstolni téged.
* Az érkező elf megnyalta a száját, a fogai nem szokványosan néztek ki, olyan volt, mint amit reszelővel élesre faragtak, valószínűleg így könnyebben téphette a húst amit evett. Mindketten előhúzták a fegyvereiket.  A tünde két kardot vett elő a hátáról, az öreg pedig egy fejszét, ami eddig az övébe volt dugva.
Egyértelműen a fajtárs jelentette a nagyobb veszélyt ezért rá lőtte ki a „betöltött” lövedéket, ami átment a torkán és elvágta az ütőeret ami földre is terítette, miközben a vére összefröcskölte a kunyhó falát. A „ragadozó szörnyeteg” ekkor már támadásba lendült. Rhony látta, hogy nem lesz ideje újabb vesszőt rálőni és a kicsi hely miatt menekülni se tudott volna, ezért kitérést kellett alkalmaznia.  Az ember oldalirányú vízszintes vágásra készült, ami alatt hősünk könnyűszerrel átbukfencezett, de a fejsze elkapta a hátán lévő tegez szíját és eltépte. Szerencséjére így ő került közelebb az ajtóhoz, de nem volt fegyvere.  Míg mindketten felfogták mi történt és újra felálltak vagy visszaszerezték az egyensúlyukat az öreg ismét támadni készült. Ekkor az embergyűlölő kifutott a házból, aminek az ajtaja befelé nyílt, miközben kifutott húzta magával a nyílászárót, és amikor kiért fordult egyet és visszarúgta azt, miközben hanyatt vágta magát. A korhadt ajtó orrba vágta a támadót, aki ettől elesett. Loendir felkelt vissza befutott és a kannibál földre esett favágó fejszéjét felkapta, és kérdés nélkül belevágta az arcába.
- Még egy emberrel kevesebb.
    * Felszedte a tegezét, aminek a szíját görcsben megkötötte és visszavette a hátára.
~ Egyelőre így is megfelel. *Gondolta.
Késztetést érzett rá, hogy benézzen a pincébe, de úgy döntött épp eleget látott már ebből a kannibálságból.
Ki tudja, talán soha nem derül ki mi volt abban a pincében.
Menet közben azon gondolkozott milyen csodálatos nap volt ez, hogy egy újabb „patkány”-nyal végzett. Eszébe se jutott azért örülni, mert két „szörnyeteget” ölt, meg akik veszélyt jelentettek másokra.

No, kedves misantrop tünde úr!

Alapvetően érdekes karaktered van így a nem megszokott döntései is felettébb érdekfeszítőek. Az írásmód azonban néha dövög, és különösen furcsán nevezed meg néha a karaktered, mikor a szóismétlést akarod kerülni. (Habár a "hősünk" ironikus humorán jól szórakoztam). Egy-két vesszőhiba és elírás is akad, de alapvetően nincs probléma.

Jutalmad 100 TP és 1000 váltó, valamint a bónusz:

Név: Man Eater
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy tünde művű, rostokból készült fonat, amelyet magában hordja elkészítője emberek iránti gyűlöletét. Egy íjra idegként akasztva egyetlen lövés erejéig másfélszer messzebbről képes eltalálni bárkit, akiben embervér csörgedezik, mint az íj alapból képes lenne, ám ezután a mágiának fél napba telik újratöltődnie.

*Manapság Rhony már igen jól boldogul az erdőben egymaga a magányos nomád élettel. De régen mikor belekényszerült ebbe a helyzetbe még nem ment olyan könnyen neki.
Éppen egy sikeres nyúl vadászaton lett túl és ledől a tábortüze mellé, hogy megsüsse, a jószágot ebédre mikor valamilyen furcsa indokból eszébe jut egy különösen rossz nap.

Az egész pár nappal azután történt miután legjobb barátja halálával tényleg mindenki eltávozott az élők sorából azok közül, akik közel álltak hozzá. Ez alatt az idő alatt nagyon keveset ivott és evett, csak üres tekintettel bandukolt az erdőben, esténként egy fa tövében ledőlt és aludt.
Mái napig nem tudja mi ütött be neki akkor, mikor azon a reggel felkelt sajgó háttal egy szikla mellett, de rájött, hogy ha bosszút akar állni így nem fog menni és változtatnia kell.
Élelmet és vizet kellett szereznie valamint esténként rendes alvóhelyet készítenie.
Elindult hát a közeli kis folyóhoz, hogy feltöltse a kulacsát vízzel. Fáradt volt, éhes és ki volt száradva. Nehezen botladozott el a vízlelőhelyig, ahol gyorsan feltöltötte a bőrkulacsát majd a felét ki is itta és újratöltötte tele. Ahogy visszazárta a parafa dugóval a víztartó eszközt a háta mögött egy apró neszre lett figyelmes. Ahogy hátrafordult, csak azt vette észre, hogy valami szürkés bundájú állat ráveti magát, szerencséjére a reflexei még rendben voltak és a karját az arca elé tette, de a lendülettől ő is és a támadója is a viszonylag gyorsan folyó vízbe estek. Ez kissé váratlanul érte és levegő nélkül bukott a hullámok közé. A farkas, mint időközben felfogta mi is az, ami rátámadott, még mindig a tünde karját fogta állkapcsával, aki levegőért próbálta, magát felharcolni a felszínre, elkezdte ütni az állatot a szabad kezével, erre a vad, elengedte. Mikor végre felért a felszínre a levegővel együtt egy kis vizet is beszippantott, amitől fulladozni kezdett. Nehézkesen vergődött át a túlpartra ahol kimászott a szárazföldre és levegőért kapkodva a hátára feküdt és elájult.
Körülbelül egy órát lehetett eszméletlen mire magához tért. Karja még kicsit vérzett szerencsére nem volt olyan mély a harapás, valószínűleg az állat is meglepődött, hogy a vízben kötöttek ki. Az innivalója amit szerzett szerencsére nem veszett el, így nem is vesztegette az idejét és elindult, volna vadászni, de az íja és a nyilai valahol elvesztek a hullámok között.
Idegen környékre került, e részén az Elfek-erdelyének még sosem járt nem tudta, hogy hol találhatna leghamarabb legalább valami ehető növényt vagy egy falut ahol valamit elcserélhetett volna élelemre.
Leült a parton ahol letépte a szakadozott felsőjének az egyik ujját és bekötötte a farkas fogsorának nyomát. Éppen meghúzta a görcsöt a kötésen, amikor észrevette, hogy épp egy eperfa alá ült le a vízparton. Nem is értette, hogy nem vette észre hamarabb, amikor alatta föld tele volt a túléréstől vagy a nagyobb szelektől lehullott gyümölcsökkel.  Persze miért enne onnan ahonnan egy állat enne, úgy döntött inkább leszedi a fáról. De a fának a gallyai viszonylag magasan kezdtek leágazni így mászni kellett.  Egy kis fáramászás persze nem állíthatta meg éhes „hősünket”. Ügyességével sose volt baj, még üres gyomorral is könnyedén felmászott. Odafent el is kezdte tömni a szájába az édes gyümölcsöt, ami meg oda nem fért azt a zsebeibe kezdte tölteni, persze így utólag belegondolva nem volt olyan jó ötlet a fán az a heves mozgás mivel egy elég gyengének bizonyuló ágon állt, ami egy éles robbanásszerű roppanással szakadt le alatta. A hangból egyértelművé vált, hogy épp az egyetlen olyan helyen állt meg ahol a növény már viszonylag korhadt volt és száraz. Vissza lezuhant oda ahonnan érkezett, a bal keze a teste alá érkezve könyökből kifordult, és ha ez még nem lett volna elég egy kis fadarab beleállt a combjába. Ismét eszméletét vesztette.

Mikor felkelt már nem a folyó partján az eperfa alatt volt. Még mindig egy erdőben feküdt, de ez más volt. A lombhullató erdő helyett egy fenyves vette körül. Felkászálódott anélkül, hogy bármivel törődött volna, a lábába állt tárggyal vagy a kifordult végtaggal. Csak állt és nézett. Minden olyan békésnek tűnt. Csak nézett maga elé és mélyeket lélegzett. Az egyik levegővételnél viszont erős füstszag csavarta meg az orrát. Pislogott egyet. Mikor újra kinyitotta a szemét már minden lángolt előtte, hátrafordult és futni kezdett. Nem érezte a fájdalmat, amit a lábába ékelődött fadarab okozott, csak rohant a szúrós fenyőágakat félrelökve, amíg el nem botlott valamibe. Amikor felnézett egy tisztás volt előtte a közepén egy kőrakással, ami tűzhelynek szolgálhatott, a mezőn virágok voltak. Elég idillinek tűnt. Persze ez is elég gyorsan tovaszállt, amikor a semmiből egy hatalmas medve került elé. Nem csinált semmit csak Rhony szemébe nézett, a tünde pedig vissza rá. Egyikőjük sem mozdult, továbbra is csak bámulták egymást. Már persze megszokottá vált, hogy egy kifejezetten szar napról van, szó ezért nem mehetett ilyen könnyen dolog. A medve bundája egyszer csak elkezdett felszakadozni, a vad húsa pedig kibuggyant a barna szőr alól.
~ MI A PICSA EZ!
* Az állat feje hirtelen kettérobbant és vérrel terítette be a virágos mezőt. A nyak csonkjából pedig egy fekete démonszerű lény mászik ki. Szemei vörösen izzottak, és valami olyan hangon hörgött amilyet hegyes fülű barátunk még sosem hallott azelőtt. A lény azzal a lendülettel, ahogy előbújt ki is vetette magát egyenesen az elf felé. A kép elsötétült és csak a két szempár és a sikítás ragadt meg a fejében.

*Ekkor felriadt. Ismét az eperfa alatt volt. Lába piszokmód fájt és nem igazán érezte a kifordult kezét. Fél kézzel vonszolta magát a fa tövéhez. A törzshöz odanyomta a kibicsaklott karját majd, egy hirtelen mozdulattal hátra rántotta a testét, amitől az ízületek újra helyre kerültek.  Kihúzta a fadarabot a combjából, és a ruhája másik ujját letépve azt is bekötötte. Már nem érezte magát éhesnek.
Úgy gondolta a legjobb, ha talál valami civilizált helyet az erdőben. Elindult a folyó mentén talán ott talál a leghamarabb valami tünde falut.
Délutánra fordult mikor a folyó egyik kanyarulatában megpillantott néhány mólót és velük együtt egy falut is. Kicsit sietősebbre fogta a tempót, már amennyire tudta a sérüléseitől. A házak közé érve végre biztonságba érezte magát, észre se vette milyen közönnyel és megvetéssel néz rá a többi a fajtársa, akik ott éltek.
Talált is egy kereskedőt, aki élelmet és bort is árult.
- Szép jó napot! *Mondta kissé fellélegezve, úgy érezte most már minden rendben volt, persze ez nem így lett.
- Mit akar? *Kérdezte a kofa teljesen lenéző hangnemben. Ekkor Rhony tudta, hogy ez nem lesz olyan kellemes társaság, mint gondolta, de meg kellett próbálnia.
- Nézze elég szar napom volt, el se hinné, ha elmesélném, szinte mindenem odaveszett…?
-  De azé fizetni tud?
- Cserét tudok ajánlani csak.
-  Oszt mije van?
*Elkezdett kutatni a zsebeiben és a tarisznyájában.
Talált két nyílhegyet, egy épségben maradt epret, egy papírdarabot valami írással, a tarisznyában egy viszonylag hosszú kötelet, egy pótideget az elveszett íjára és egy ezüst nyakláncot, ami az egykori asszonyáé volt.
Kidobálta ezeket az asztalra majd mikor észrevette, hogy kirakta a nyakéket is azt gyorsan eltette a zsebébe és helyette kitette a tarisznyát.
- Ezeket tudom adni.
- Ezek mind megérnek esetleg egy darab cipót!
- HOGY MI?
-  MONDOM, vagy nem érti, elmondom még egyszer EGY DARAB CIPÓ MINDENÉ. Vagy egy darab az ékszerért, amit rejteget.
- Az nem eladó.
- Hát akkó vagy minden más vagy nincs üzlet. Errefelé a maga fajta jöttmentek nem is fognak jobb ajánlatot kapni. Nem szívesen kereskedünk ám csavargókkal.
- Én nem….
* Néha az élet nehéz döntések elé állít és ez pont egy ilyen volt..
- Rendben, csak adja azt a rohadt cipót.
* A csere megtörtént és eléggé megkopasztva de most már élelemmel a kézben távozott. El is akarta hagyni minél előbb a falut.
Nem jutott messzire egy kis ösvényen, amikor a susnyásból elé ugrott két haramiának tűnő elf. Akiknél kardok voltak.
- Ide azt a kenyeret söpredék.
- Hogy mi?
- Mi az tán baj van a hallásoddal? IDE AZT A KURVA CIPÓT!
- Na, azt aztán nem.
* Ahogy ezt kimondta az egyik bandita kardja nyelével halántékon ütötte. A világ elhomályosodott előtte és a földre esett.
- Haha.. * nevet fel az egyik zsivány.  –láttad, hogy földhöz vágódott a rohadék?!
- Igen, na de fogd azt a kibaszott kenyeret és nézd át a zsebeit is.
* Sajnos a rablók megtalálták a nyakéket is, amit elvittek a kulacsával együtt. Rhony nem tudott ellene semmit tenni, az ütés teljesen „lebénította”, több perc kellett neki mire fel tudott tápászkodni, de akkorra, már a tolvajok messze jártak, és ha utánuk is ment volna sem tudott volna mit tenni ilyen állapotban. Valószínűleg már sosem találja meg őket.
Úgy döntött jobban jár, ha letér az ösvényről és nem találkozik senkivel. Így ment tovább az erdőben várva, hogy beesteledjen.
Azonban az ösvényről való letérés nem egészen segített neki abban, hogy ne fusson össze senkivel. Egy fajtársába botlott körülbelül egy óra múlva, pontosabban ő belé.
- Üdv!
* Hősünk nem szólt semmit csak riadtan védekező állásba állt be.
- Who-who. Nyugalom testvérem! Nem akarlak bántani.
- Ma ezt elég nehéz elhinni.
- Pedig muszáj lesz, mert úgy látom, elkélne egy kis segítség. Ne vedd sértésnek, de elég szarul nézel ki testvérem.
- Elég szar napom van, szóval nem lepődök meg.
- Tarts velem egy darabon, erre van a táborom, tudok élelmet és szállást adni egy éjszakára. Nem egy fogadó, de ideiglenesen megteszi.
- Hát.. oké.
* Már az se érdekelte, ha csapdába sétált, de ez volt az utolsó esélye ezért meg kellett ragadnia. Se élelme, se vize és szállása se volt, de a hegyes fülű tartotta a szavát és adott neki mindent, amire szüksége volt, még a pótíját is Rhonynak ajándékozta amit mái napig használ. Tanított egy két dolgot, ami az új életmódjához szükséges lehet, majd pár nap múlva elváltak útjaik.
- Köszönök mindent barátom!
- Igazán nincs mit testvér! *Kezet fogtak és mindketten elindultak útjukra.
*Sajnos az óta sem látta azt az elfet, aki valószínűleg megmentette aznap az életét. De sosem felejtette el, amit érte tett.

*Ekkor felkel a tábortüze mellett ahol már a nyula szénné égett.
- Óh a picsába.
*Úgy látszik, még most is történhetnek apróbb balesetek, de már fel van készülve az ilyesmikre is. Kivesz a tarisznyájából két almát, amit gyorsan megeszik, majd elindul estére alvóhelyet keresni.