Etrigen Ravenwood--helyzetjáték

.

Az aszkéták gyakran komoly javakat tesznek félre, még értékesebb szellemi jutalmakért. Elegendő nélkülözés és kitartás vezet csak valami eredményhez, de mi van azokkal, akik csak próbálkoznak és próbálkoznak de egyszerűen tehetségtelenek? Milyen egy megtört ember, aki évek vér és izzadtságszagú küzdelme után se képes arra az ösvényre rálépni, amit magának szabott meg... Szeretném látni azt az Etrigent, aki a kemény megpróbáltatások ellenére is vesztesen kullog, teljesen üres kézzel, bármiféle kívánt tudás nélkül. Hogy éli meg ezt a karakter? Miként viseli? Nem zavarja, vagy esetleg öngyilkosságig hajtja? Sima koldus lesz? Esetleg útonálló? Hajrá!

/A mocsár sosem tartozott a legbarátságosabb helyek közé. A láp mélyén megannyi olyan lénnyel találkozhat az ember akiket jobb inkább messze elkerülni. A civilizált világ jó része ezt is teszi, de mindig akadnak olyan bolondok akik valami megmagyarázhatatlan oknál fogva ezeket a helyeket keresik. Ezek közé a bolondok közé tartozott Etrigen Ravenwood is, aki már évek hosszú sora óta keresi fel az emberek álltal hátrahagyott területek némelyikét, hol remény, magány, vagy éppen nyugalom keresés céljából. A vas akarat szent dolog, és ugynakkor ritka adomány, de a vas is, akár csak minden más a világon előbb vagy utóbb enged az időnek, és megtörik. Hogy mikor? Az mind csak idő kérdése. Botjára támaszkodva lassan haladt a térdig érő sárban. A mocsár bűze úgy facsarta az orrát, hogy szinte már a könnyei is elő jöttek. Néha egy egy gödörben megbotlott, ilyenkor elterült a mocsokban, de nem állt meg, céltudatosan, lassan halad előre a cél felé. A mocsár mélyén, évtizedekkel ezelőtt nagy csata zajlott, és a csatamező még ma is megannyi holttestet őrzött a föld mélyén. Ideális hely ez a magunk fajtáknak hogy gyakorolja a sötétség művészetét. Valahol, a sárral és mocsokkal bevont hajzuhatag alatt érezte hogy ma sikerülni fog, MA, sok sok év kitartó munkája és szenvedése után sikerülnie kell, meg fogja ideézni azt csontvázat és akkor mindenkinek megmutathatja hogy semmi nem volt hiába való, megérte küzdeni. A lába minden lépésnél majdnem szétszakadt, a térdén lévő seb nem gyógyult…a minap az éhség olyan dolgokra kényszerítette amit sosem tett azelőtt, a közeli város piacáról ellopott egy vekni kenyeret, de ügyetlensége miatt a kenyér kiesett a csuha alól, és az őrség könnyedén észrevette. Próbállt elszaladni de túl gyenge volt a köhögő roham amelyekkel évek óta küszködik elkapta futás közben, és mozdulni sem tudott, szép nagy vörös vérfolttal festette be a piac macskaköveit, az őrök hamar utolérték és megverték a szerencsétlent. A piaci árusok is megrúgdosták, tolvajnak titulállták, leköpték. Próbállt elszabadulni de mindig földre terítették, ott szerezte azt a sebet is, ami miatt még most is nehézkes volt a járás. A seb, kezelés hiányában elfertőződött, és csak nagyobb lett mint volt. Ma hajnalban már két férget is kiszedett belőle, kínjában mind kettőt megette. Az is csak több a semminél. Mikor nagy nehezen a csatatérre ért, egy szárazabb földsávon megpihenő fa tövéhez kuporodott. A szúnyogok folyton csípték, harapták a húsát, de már rég nem törődött vele. Nem érzett semmit. A fának dőlve üres tekintettel nézett maga elé… várt, mintha csak valami féle megoldásra várna, de ez is céltalanul. Csak egy percre csukta le a szemét, és maga előtt látta gyermekkori önmagát….édesanyja a tűzhejnél szorgoskodott, érezte a főtt hús finom illatát, már csak az emléktől össze szorult a gyomra. A konyhában kellemes meleg volt, az asztalon külön féle zöldségek sorakoztak, egy kötélről szárított halak lógtak le szépen kötött fűzéren, a kisfiú előtt pedig egy köcsög aludttej pihent várva hogy eltűnjön. Éles fájdalom nyilalt sebes lábába, mikor kinyitotta a szemét egy akkora patkány harapta meg féreg járta lábát, mintha csak kisebb macska lett volna. nem hiába… azok is érzik a hús szagot. Ravenwood villám gyorsan elkapta a patkányt, és a nyakánál megragadva az ajkaihoz emelte a visító állatot. A patkány még egy utolsót harapott Etrigen szemöldökéhez, majd lassan elhallgatott ahogy a fiú fogai mélyen belefúródtak az állat gyomrába. Fémes, íz töltötte el a nyelvét, a patkány meleg vére lassan csorgott lefelé a férfi állán, keveredve a szeméből jövő sós könnyekkel. Sírt.
Sírt az egyre inkább múló évek miatt, sírt a tehetetlenség miatt, sírt a fájdalom és az éhség miatt, és sírt azért ami lett, és azért ami lesz belőle. Sírás közben mohón falta a kis állat belsőségeit , elharapta még a kisebb csontokat is, és csak evett mígnem nem maradt más csak a fej. Azt gyengén kiejtette remegő kezei közül, és nézte ahogy a meztelencsigákkal belepett, mezítelen lábfejéhez nem gurul. Lassan, letörölte a vért az ajkairól, és megnézte a sebet amit az állat megharapott. A lilás elszíneződés a seb körül nagyobb lett, és a vörös csík, ami hajnalban épp csak a gennyes rész szélénél volt, most már majdnem a combja közepéig ért. Le kell győzni a halált…ha már az életet sikerült legyőznie. Lassan, a fa törzsének dőlve addig csúszott felfelé, míg talpra nem állt, azután jobb kezét kinyújtva igyekezett minél jobban öszpontosítani. Tudta hogy a hely tele van hullákkal, hiszen nem egyről lerángatta a még le nem rothadt rongyokat hogy legyen mivel foltozgatni saját, zsákvászonból össze fércellt csuháját, de mint mindig, most sem történt semmi. Könnyes szemmel elővette és újra fellapozta a rongyá olvasott bőrkötéses fekete könyv kopott lapjait, de semmi…kétségbeesésében térdre rogyott, majd felordított a fájdalomtól ahogy egy apró kavics belefúródott a térdén lévő gennyes sebbe. Fájdalmában elterült a mocsokban és már hangosan zokogott. Tizenöt év tanulás, és ugyanennyi idő gyakorlása, szenvedése és nélkülözése még mindig nem vezetett semmi éredményre. Bánatában arra gondolt, meg kell halni…. akkor talán valaki felébreszti majd az őt testét, és ha máshogy nem is…. legalább így szolgálhatja majd a Sötét Apostol igaz „egyházát.”

Előzőleg kaptál egy kis hideget, nagyon tetszett, ezért jutalomként jöhet némi meleg is! 

Mi történne akkor, ha Etrigen hosszas és izzasztó gyakorlás után szép lassan megkapná az igazi jutalmát annak képében, hogy olyan hihetetlen hatalomra és erőre tesz szert, hogy könnyeden leigázná a Sötét apostolt, vagy bármely országot? Lelke békés persze, s nem szereti a vér felesleges folyását, de mégis... A hatalom néha megőrjíti az embert. Mutasd meg nekem a jövőt kérlek szépen! Hajrá!