Amikor Gobz tábortűz volt
Gobz aludt éppen, mikor egy hideg éjszaka néhány pásztor közelítette meg. Sejtésük sem volt, hogy Gobz... nos Gobz és letelepedtek mellé, a kellemes, égett pázsitra melegedni. Gobz mélyen aludt és mivel az utóbbi időben talált egy kisebb családot, amit megevett ezért még a bárányok hangos szólama sem ébresztette fel. A pásztorok szimpla beszélgetéseket folytattak maguk között, egy világító, forró szikla semmiség volt azokhoz képest, amiket eddig láttak. Gobz nagyon mélyen szundított, de Gobz csendesen alszik. A pásztorok nem is sejtették, hogy Gobz egy élőlény, hiszen sosem kerülték meg a földön összekuporodott kőhalmazt, ők nem hajszolták a tudást, mint egyesek. Nem látták, hogy rendelkezik arccal és egyéb emberi tulajdonságokkal, csak a hátát látták.
Reggel volt már és a pásztorok egész családjukkal a szikla körül voltak. A gyerekek játszadoztak a bárányokkal, a pásztorok és feleségeik pedig beszélték, hogy egy ilyen helyen mennyire előnyös lenne letelepedni. Az egyik gyerek azonban észrevette Gobz arcát, ahogy nyitni kezdte szemét. Odarángatta apját, majd kiderült aminek nem kellett volna. Hangos kiáltás követte a pillanatot és Gobz morcosan felkelt álmából. Ismét éhes volt. Fordult egyet hátán, majd a menekülő pásztorokat és családjaikat látta. Megfogta az egyik gyereket, aki elbotlott útközben. Gobz boldog volt, mert még pont karnyújtásnyi távolságban volt, így nem kellett sok testrészét mozgatnia. A pásztorok és családjaik megálltak.
Gobz tátott szájjal és a gyereket a szája felett lógatva vette csak észre a síró népet. Látta a bárányokat is.
- Bárány. - szólalt meg és remélte, hogy ebből megértik mire gondol. Gobz sosem szeret több szót mondani, mint a minimális ami szükséges ahhoz, hogy megértsék. Az egyik pásztor, hogy könnyben fetrengő feleségét megkímélje, odaterelte az egyik birkát Gobzhoz. Gobz elég alacsonyra emelte a gyereket, hogy ne essen baja, majd elejtette. Nem tette le, mivel az túl nagy erőfeszítés és óvatosság lett volna. Gobz megragadta a birkát, megette, majd visszafordult lomhán.
A pásztorok egymásra néztek és próbálták egymás gesztusaiból kideríteni, hogy maradjanak vagy sem. Gobz visszatért az álmok földjébe.
Másnap mikor Gobz felkelt, a környező emberek hangosabbak voltak, mint az előző reggel. Nem volt véletlen, mivel sátrak voltak Gobz körül. A pásztorok letelepedtek az örök melegséget nyújtó démon körül. Mégis mi sülhetne el rosszul? Szimpla emberek voltak, elfogadták a démon követelését. Azonban Gobz redukálni akarta a rá kényszerülő mozgást, így nem fordult meg, csak megszólalt.
- Bárány.
A pásztorok vártak egy keveset, majd rájöttek a fortélyra és megkerülték Gobzot. Gobz száját nyitotta, de a bárány sehogy sem akart belesétálni, akármennyire is motiválva volt gazdái által. Gobznak így nyúlnia kellett utána és szájába raknia. Ezúttal azonban még mindig éhes volt és az étkezés után ismét mondta.
- Bárány.
A pásztorok összenéztek, majd a boldog gyerekekre és családokra tekintettek és hozták a következő bárányt. Gobz azonban sajnos démon volt, így mindig egyre éhesebb és éhesebb volt két alvás között. A hetedik napra már két házikó is épült körülötte, de mindhiába. Gobz mondta:
- Bárány.
Gondolkozott már azon is, hogy nem mondja, csak kinyitja a száját és hagyja, hogy betereljék, de még kísérleti fázisban volt. A probléma az volt csupán, hogy Gobz nem kapott bárányt. Várt egy keveset és továbbá sem jött semmi. Így hát Gobz megette az összes ott élőt családjaikkal együtt és visszament aludni.
Amikor Gobz kályha volt
Gobz mindig is a legegyszerűbb utat kereste, de ez már evidens a kalandjainak olvasói számára. Azonban nem ez volt az egyetlen dolog, ami Gobz védőjegye volt. Eléggé szembetűnő volt a termetes nagysága és démoni kinézete is, amik miatt sajnos nem igazán akarták őt beengedni városokba. A démonokat amúgy is lenézik az emberek, még hát egy ilyen félelmetes falánkságdémont... Gobz valahogyan mégis egy kisebb településben tartózkodott valahogy.
Gobz éppen az egyik szokásosat csinálta a kettőből, evett. Kifejezetten tetszett neki az ilyen időben való lakmározás. Tél volt. A hideg hús nagyon kellemesen hűtötte Gobz belsejét, ami mindig kellemes, bizsergő érzést adott neki. Sajnos nem mindenki volt annyira szerencsés és boldog télen, mint ő. Az emberek ugyanis húsból vannak és nem kőből, így rászorulnak a melegre. Nos, ez az adott meleg nem mindenkinek adatik meg a földön és néhány embernek muszáj messzire mennie, hogy ne fagyjon halálra. Gobzra éppen egy ilyen ember talált.
Derek volt a neve, vagy Dorek vagy valami hasonló, de a tény az tény, megegyezett a démonnal, hogy etetni fogja, amennyiben Gobz melegíti a házat. A tárgyalás hosszadalmas és unalmas volt, meg Gobz amúgy sem emlékszik már rá, mert folyton elszundított két monológ között. Ő tudta a feltételeket és örült nekik. Így indult tehát Gobz egy kisebb település falain belülre.
Az óriási démon becsempészése nem volt egyszerű feladat, Der...Dor...Dar...egyszóval D-nek nehezére esett meggyőzni a szintén fagyoskodó őröket, de újabb hosszas monológok tömkelege után sikerült. Gobzot továbbra sem érdekelte D már-már példára méltó meggyőzőképessége, így nem engedte, hogy a szavak a fejébe jussanak. Fölöslegesen terhelték volna az agyát és Gobz inkább gondolkodott filozófiai kérdéseken. Szimplán követte D-t a nagy kapun és Gobznak elég szűkös utcákon keresztül a házikójáig.
Egymásra néztek. Szemükkel felmérték az ajtó méretét Gobz méretével és hamar eldőlt, hogy Gobz bizony nem fog beférni az ajtón. Gobz leült a földre és elmélkedni kezdett a bejutás módszerein. Tudta, hogy ledöntheti az ajtót, de az egyszerűen túl nagy erőfeszítés lett volna. Percek... órák teltek el, de továbbra is semmi... Gobz éhes volt és ezt jelezte is D-nek azzal, hogy ujjával a szája felé mutatott. Majd miközben D elment az ételért, Gobz kidőlt.
Mindig is kényelmesebbnek találta a földön való kinyúlást, mint az ülést, hiszen Gobznak nem volt probléma az arcát a földre rakni. Nem érzett a kavicsok miatt semmiféle kellemetlenséget. Olyan volt számára, mintha egy ember egy másik emberre feküdt volna. Gobz hangos zajra ébredt. A település szinte káoszban volt.
A szűk utcát egy kifeküdt démon torlaszolta el. A karavánokat húzó állatok féltek átmenni és bár az emberek elfértek volna Gobz mellett, ők is rettegtek. Ekkortájt érkezett meg D is. Gobz túl fáradalmasnak találta ezt a hosszas várakozást és kérdően morgott egyet.
- Mrrgh?
D majd sikeres interpretációja után meglengette a frissen sült sonkát Gobz előtt. Gobz rájött a problémára.
- Fölösleges megfőzni. Elpocsékolt idő. - jelentette ki démoni, mély hangján, majd arcába nyomta a húst. Finomabb volt, mint a nyers hús, de nem lakott tőle jobban, sőt a várakozás miatt még éhesebb volt.
- Többet ne. - mondta Gobz, egyértelműen jelezve szándékát, hogy inkább gyorsabban kéri az ételt, majd négykézláb bekúszott az ajtón. Gobz nem volt buta, ő két szundítás között már kitalálta a módját, hogy mégis miképpen menjen be az alacsony és viszonylag szűk ajtón, sőt anélkül, hogy fel kelljen állnia. Zseniális megoldás volt. Így teljesült be Gobz két napos sorsa, mint egy kisebb házikó kályhája.
Gobznak bár tetszett, hogy etették, kevés adagot adtak neki. Gobzhoz képest keveset. D mondta neki, hogy nem éppen gazdagok és sokat kell várni, hogy megfőzzék a húst. Gobz haragos lett, mert ő mondta, hogy ne főzzék meg. Átverve érezte magát, mert ő csak a maradékokat kapta a kicsiny emberi adagokból és két nap alatt éhesebb lett, mint volt valaha.
Így hát harmadnapon mikor felkelt és gyomra korogni kezdett megette D-t, a családját, majd kitörte a ház ajtaját és végül kisétált a településből. Gobz megfogadta, hogy sosem lesz többé kályha.
Amikor Gobz megtalálta a Paradicsomot
Gobz mindig érdekelt volt aziránt, amit az étele mondott. Sokuk utolsó szavaira figyelt már, bár még egyszer sem állították meg a folyamatot. Ez ezúttal sem történt így, azonban nem volt ám akármilyen történet. Az apáca szerűség azt ígérte Gobznak, hogy ha nem eszi meg, akkor megmutatja neki a Paradicsomot, ahol annyit ehet amennyit csak akar. Gobz nem tudta tovább hallgatni a reszkető nő sztoriját, mivel viszonylag hamar leharapta a fejét, de a Paradicsom szót megjegyezte.
Valamiért az előző életében sosem hallott még a Paradicsomról. Lehet pont ez az egyetlen fogalom maradt ki Gobz beépített értelmező kézikönyvéből, amit születéskor kapott. Sokszor elgondolkodott már, hogy milyen életet élhetett mielőtt démonná vált. Nem akart visszamenni az biztos, mivel most, hogy nagyon ijesztő már sokkal könnyebben aludhat, hiszen a legtöbb ember elkerüli mikor látja. Gobz élete szokásosan telt, evett és aludt.
Gobzot viszont nem hagyta nyugodni a Paradicsom és tudta, hogy meg kell találni, így akarva-akaratlanul, de kénytelen volt szóra bírni száját és mozgásra bírni lábait. A kutakodás nem tartott sokáig, hiszen Gobz bár még nem is tudta, de megtalálta amit keresett.
Szokásosan éhes volt a démon, így nem mondott nemet a vándorkereskedőnek, akit az úton látott. Az úr nagyon naivnak tűnt, mivel ahelyett, hogy menekült volna inkább beszélni kezdett Gobzhoz.
- Kedves...uram! Nem érdekelné esetleg egy kis alma, körte, paradicsom vagy...?
Gobz szeme felcsillant volna, de nem érezte úgy, hogy felcsillanni vala kedve, így csak egy kicsiny fokkal fényesebb lett.
- Paradicsom. - válaszolta.
A kereskedő ezután megfordult és elővett egy paradicsomot. Már kezdte volna mondani az árát, de Gobz megragadta a paradicsomot, majd megette. Várt egy keveset, még maga körül is megfordult. Ez erősen sugallta azt, hogy Gobz kifejezetten motivált és aktív volt abban a pillanatban. Nem gyakran nézett körbe, mert általában túl nagy fölösleges erőfeszítés, de ezúttal még azt is megtette. A végtelen mennyiségű étel csaknem akart megjelenni és Gobz haragos lett. Morcosan nyelte le a paradicsom utolsó darabkáit. Ezután a kereskedőt is. Majd mindenét ami volt. Gobz átverve érezte magát. Nem lakott jól a paradicsomtól.
Gobz aludt éppen, mikor egy hideg éjszaka néhány pásztor közelítette meg. Sejtésük sem volt, hogy Gobz... nos Gobz és letelepedtek mellé, a kellemes, égett pázsitra melegedni. Gobz mélyen aludt és mivel az utóbbi időben talált egy kisebb családot, amit megevett ezért még a bárányok hangos szólama sem ébresztette fel. A pásztorok szimpla beszélgetéseket folytattak maguk között, egy világító, forró szikla semmiség volt azokhoz képest, amiket eddig láttak. Gobz nagyon mélyen szundított, de Gobz csendesen alszik. A pásztorok nem is sejtették, hogy Gobz egy élőlény, hiszen sosem kerülték meg a földön összekuporodott kőhalmazt, ők nem hajszolták a tudást, mint egyesek. Nem látták, hogy rendelkezik arccal és egyéb emberi tulajdonságokkal, csak a hátát látták.
Reggel volt már és a pásztorok egész családjukkal a szikla körül voltak. A gyerekek játszadoztak a bárányokkal, a pásztorok és feleségeik pedig beszélték, hogy egy ilyen helyen mennyire előnyös lenne letelepedni. Az egyik gyerek azonban észrevette Gobz arcát, ahogy nyitni kezdte szemét. Odarángatta apját, majd kiderült aminek nem kellett volna. Hangos kiáltás követte a pillanatot és Gobz morcosan felkelt álmából. Ismét éhes volt. Fordult egyet hátán, majd a menekülő pásztorokat és családjaikat látta. Megfogta az egyik gyereket, aki elbotlott útközben. Gobz boldog volt, mert még pont karnyújtásnyi távolságban volt, így nem kellett sok testrészét mozgatnia. A pásztorok és családjaik megálltak.
Gobz tátott szájjal és a gyereket a szája felett lógatva vette csak észre a síró népet. Látta a bárányokat is.
- Bárány. - szólalt meg és remélte, hogy ebből megértik mire gondol. Gobz sosem szeret több szót mondani, mint a minimális ami szükséges ahhoz, hogy megértsék. Az egyik pásztor, hogy könnyben fetrengő feleségét megkímélje, odaterelte az egyik birkát Gobzhoz. Gobz elég alacsonyra emelte a gyereket, hogy ne essen baja, majd elejtette. Nem tette le, mivel az túl nagy erőfeszítés és óvatosság lett volna. Gobz megragadta a birkát, megette, majd visszafordult lomhán.
A pásztorok egymásra néztek és próbálták egymás gesztusaiból kideríteni, hogy maradjanak vagy sem. Gobz visszatért az álmok földjébe.
Másnap mikor Gobz felkelt, a környező emberek hangosabbak voltak, mint az előző reggel. Nem volt véletlen, mivel sátrak voltak Gobz körül. A pásztorok letelepedtek az örök melegséget nyújtó démon körül. Mégis mi sülhetne el rosszul? Szimpla emberek voltak, elfogadták a démon követelését. Azonban Gobz redukálni akarta a rá kényszerülő mozgást, így nem fordult meg, csak megszólalt.
- Bárány.
A pásztorok vártak egy keveset, majd rájöttek a fortélyra és megkerülték Gobzot. Gobz száját nyitotta, de a bárány sehogy sem akart belesétálni, akármennyire is motiválva volt gazdái által. Gobznak így nyúlnia kellett utána és szájába raknia. Ezúttal azonban még mindig éhes volt és az étkezés után ismét mondta.
- Bárány.
A pásztorok összenéztek, majd a boldog gyerekekre és családokra tekintettek és hozták a következő bárányt. Gobz azonban sajnos démon volt, így mindig egyre éhesebb és éhesebb volt két alvás között. A hetedik napra már két házikó is épült körülötte, de mindhiába. Gobz mondta:
- Bárány.
Gondolkozott már azon is, hogy nem mondja, csak kinyitja a száját és hagyja, hogy betereljék, de még kísérleti fázisban volt. A probléma az volt csupán, hogy Gobz nem kapott bárányt. Várt egy keveset és továbbá sem jött semmi. Így hát Gobz megette az összes ott élőt családjaikkal együtt és visszament aludni.
Amikor Gobz kályha volt
Gobz mindig is a legegyszerűbb utat kereste, de ez már evidens a kalandjainak olvasói számára. Azonban nem ez volt az egyetlen dolog, ami Gobz védőjegye volt. Eléggé szembetűnő volt a termetes nagysága és démoni kinézete is, amik miatt sajnos nem igazán akarták őt beengedni városokba. A démonokat amúgy is lenézik az emberek, még hát egy ilyen félelmetes falánkságdémont... Gobz valahogyan mégis egy kisebb településben tartózkodott valahogy.
Gobz éppen az egyik szokásosat csinálta a kettőből, evett. Kifejezetten tetszett neki az ilyen időben való lakmározás. Tél volt. A hideg hús nagyon kellemesen hűtötte Gobz belsejét, ami mindig kellemes, bizsergő érzést adott neki. Sajnos nem mindenki volt annyira szerencsés és boldog télen, mint ő. Az emberek ugyanis húsból vannak és nem kőből, így rászorulnak a melegre. Nos, ez az adott meleg nem mindenkinek adatik meg a földön és néhány embernek muszáj messzire mennie, hogy ne fagyjon halálra. Gobzra éppen egy ilyen ember talált.
Derek volt a neve, vagy Dorek vagy valami hasonló, de a tény az tény, megegyezett a démonnal, hogy etetni fogja, amennyiben Gobz melegíti a házat. A tárgyalás hosszadalmas és unalmas volt, meg Gobz amúgy sem emlékszik már rá, mert folyton elszundított két monológ között. Ő tudta a feltételeket és örült nekik. Így indult tehát Gobz egy kisebb település falain belülre.
Az óriási démon becsempészése nem volt egyszerű feladat, Der...Dor...Dar...egyszóval D-nek nehezére esett meggyőzni a szintén fagyoskodó őröket, de újabb hosszas monológok tömkelege után sikerült. Gobzot továbbra sem érdekelte D már-már példára méltó meggyőzőképessége, így nem engedte, hogy a szavak a fejébe jussanak. Fölöslegesen terhelték volna az agyát és Gobz inkább gondolkodott filozófiai kérdéseken. Szimplán követte D-t a nagy kapun és Gobznak elég szűkös utcákon keresztül a házikójáig.
Egymásra néztek. Szemükkel felmérték az ajtó méretét Gobz méretével és hamar eldőlt, hogy Gobz bizony nem fog beférni az ajtón. Gobz leült a földre és elmélkedni kezdett a bejutás módszerein. Tudta, hogy ledöntheti az ajtót, de az egyszerűen túl nagy erőfeszítés lett volna. Percek... órák teltek el, de továbbra is semmi... Gobz éhes volt és ezt jelezte is D-nek azzal, hogy ujjával a szája felé mutatott. Majd miközben D elment az ételért, Gobz kidőlt.
Mindig is kényelmesebbnek találta a földön való kinyúlást, mint az ülést, hiszen Gobznak nem volt probléma az arcát a földre rakni. Nem érzett a kavicsok miatt semmiféle kellemetlenséget. Olyan volt számára, mintha egy ember egy másik emberre feküdt volna. Gobz hangos zajra ébredt. A település szinte káoszban volt.
A szűk utcát egy kifeküdt démon torlaszolta el. A karavánokat húzó állatok féltek átmenni és bár az emberek elfértek volna Gobz mellett, ők is rettegtek. Ekkortájt érkezett meg D is. Gobz túl fáradalmasnak találta ezt a hosszas várakozást és kérdően morgott egyet.
- Mrrgh?
D majd sikeres interpretációja után meglengette a frissen sült sonkát Gobz előtt. Gobz rájött a problémára.
- Fölösleges megfőzni. Elpocsékolt idő. - jelentette ki démoni, mély hangján, majd arcába nyomta a húst. Finomabb volt, mint a nyers hús, de nem lakott tőle jobban, sőt a várakozás miatt még éhesebb volt.
- Többet ne. - mondta Gobz, egyértelműen jelezve szándékát, hogy inkább gyorsabban kéri az ételt, majd négykézláb bekúszott az ajtón. Gobz nem volt buta, ő két szundítás között már kitalálta a módját, hogy mégis miképpen menjen be az alacsony és viszonylag szűk ajtón, sőt anélkül, hogy fel kelljen állnia. Zseniális megoldás volt. Így teljesült be Gobz két napos sorsa, mint egy kisebb házikó kályhája.
Gobznak bár tetszett, hogy etették, kevés adagot adtak neki. Gobzhoz képest keveset. D mondta neki, hogy nem éppen gazdagok és sokat kell várni, hogy megfőzzék a húst. Gobz haragos lett, mert ő mondta, hogy ne főzzék meg. Átverve érezte magát, mert ő csak a maradékokat kapta a kicsiny emberi adagokból és két nap alatt éhesebb lett, mint volt valaha.
Így hát harmadnapon mikor felkelt és gyomra korogni kezdett megette D-t, a családját, majd kitörte a ház ajtaját és végül kisétált a településből. Gobz megfogadta, hogy sosem lesz többé kályha.
Amikor Gobz megtalálta a Paradicsomot
Gobz mindig érdekelt volt aziránt, amit az étele mondott. Sokuk utolsó szavaira figyelt már, bár még egyszer sem állították meg a folyamatot. Ez ezúttal sem történt így, azonban nem volt ám akármilyen történet. Az apáca szerűség azt ígérte Gobznak, hogy ha nem eszi meg, akkor megmutatja neki a Paradicsomot, ahol annyit ehet amennyit csak akar. Gobz nem tudta tovább hallgatni a reszkető nő sztoriját, mivel viszonylag hamar leharapta a fejét, de a Paradicsom szót megjegyezte.
Valamiért az előző életében sosem hallott még a Paradicsomról. Lehet pont ez az egyetlen fogalom maradt ki Gobz beépített értelmező kézikönyvéből, amit születéskor kapott. Sokszor elgondolkodott már, hogy milyen életet élhetett mielőtt démonná vált. Nem akart visszamenni az biztos, mivel most, hogy nagyon ijesztő már sokkal könnyebben aludhat, hiszen a legtöbb ember elkerüli mikor látja. Gobz élete szokásosan telt, evett és aludt.
Gobzot viszont nem hagyta nyugodni a Paradicsom és tudta, hogy meg kell találni, így akarva-akaratlanul, de kénytelen volt szóra bírni száját és mozgásra bírni lábait. A kutakodás nem tartott sokáig, hiszen Gobz bár még nem is tudta, de megtalálta amit keresett.
Szokásosan éhes volt a démon, így nem mondott nemet a vándorkereskedőnek, akit az úton látott. Az úr nagyon naivnak tűnt, mivel ahelyett, hogy menekült volna inkább beszélni kezdett Gobzhoz.
- Kedves...uram! Nem érdekelné esetleg egy kis alma, körte, paradicsom vagy...?
Gobz szeme felcsillant volna, de nem érezte úgy, hogy felcsillanni vala kedve, így csak egy kicsiny fokkal fényesebb lett.
- Paradicsom. - válaszolta.
A kereskedő ezután megfordult és elővett egy paradicsomot. Már kezdte volna mondani az árát, de Gobz megragadta a paradicsomot, majd megette. Várt egy keveset, még maga körül is megfordult. Ez erősen sugallta azt, hogy Gobz kifejezetten motivált és aktív volt abban a pillanatban. Nem gyakran nézett körbe, mert általában túl nagy fölösleges erőfeszítés, de ezúttal még azt is megtette. A végtelen mennyiségű étel csaknem akart megjelenni és Gobz haragos lett. Morcosan nyelte le a paradicsom utolsó darabkáit. Ezután a kereskedőt is. Majd mindenét ami volt. Gobz átverve érezte magát. Nem lakott jól a paradicsomtól.