Valahogy mindenki elég csendben lapít, ahogy megközelítik a fészert. Izgatott furcsaság férkőzik a bőre alá, talán a zavarodottsága okának nagy része maga az ok, amiért itt vannak. Nem valami világmegváltó harc, felfedezés, vagy ilyesmi, hanem egész egyszerűen egy...
...kerttakarítás.
Ami furcsa. Nagyon furcsa.
No mindegy, meglátják, mi lesz belőle.
- Ha egyszer megtanulok mondjuk vizet varázsolni, profi fokra emelhetem a locsolás művészetét.
- Hát... nem akarok lehangoló lenni, de az is csak ugyanolyan víz, mintha kannából öntenéd, nem?
Mina csípőre tett kézzel néz a sötét tündére. - Milyen menő lenne már, ha csak a virág fölé tartanám az ujjaim, és... - imitálja a víz csorgását a kézmozdulataival.
- Hát, egyelőre a gyomokat inkább ne locsold - kap egy engesztelő mosolyt. - Sajnos őket kivágnunk kellene inkább.
Loreena megy elöl, így ő is ér el először a fészerajtóhoz. Mina nagy nyugodtan besorol mögé a tömegbe sötét tündéje társaságában, majd nyílik az ajtó, lendületből haladna tovább, ám hirtelen mindenki megtorpan. Fölemeli a fejét, hogy megnézze, mi ennek az oka, és...
Egy óriásig nagy ízeltlábú szemez velük.
Egy túlméretezett, vérmes, sziszegő pók, nyolc lábbal és szemmel, pontosan annyi idegességgel, mint bármilyen megzavart élőlény.
Akadozva pattog kettőt hátra, ahogy az előtte levők pár lépéssel hátrébb ösztökélik. Na, mondjuk nem is kell kétszer mondani.
Nagyra kerekednek a szemei, beszippantja a levegőt, ami majdnem sikítássá lesz, de olyan halk, hogy egészen alig lehet hallani. Mi a jó hétszentséges....
Hirtelen mindenki harci pózba áll, még Damien is fölemeli a kezében tartott vágószerszámot mellette, Mina pedig nagyon örül, hogy nem fél a pókoktól... bár ez... hú, nem szeretné, ha hozzáérne. Beizzítja magában a varázserőt, felkészül minimum egy jó erős éjlángidézésre...
- Ha jól látom ez egy - állapítja meg Leo, a folytatás pedig egy olyasfajta káromkodásba vész, amely egyébként egyértelműen valami értelmes kifejezés egy rég elfeledett nyelven, melyet manapság már csak az egyház használ, hogy Armin herceg egész biztosan a fancy szóval jellemezné. - Kész csoda, hogy egy ilyen helyen látunk egy ilyet - Hangjából csodálkozás szűrődik ki. Senki arcán nem lát páni félelmet. Ezek szerint egyikük félelme sem specializálódott ezekre az állatokra. Ez jó. Mina ismert olyan Nachtrabent, aki rettegett tőlük... pokol lehetett az élete. A toronyban annyi volt, mint disznó testfelszínén sörte, és bár a lány szerint imádnivaló apró élőlények voltak - amelyeket azonban nem vett volna kezébe gyors, hirtelen mozgásuk miatt -, voltak, akikben elemi félelmet és iszonyt ébresztett. Hiába, valaki így jár a magassággal is.
Na, a Nachtraben-toronyban egy ilyen kifejezetten rosszul járt volna...
Ellenben a velük szemben álló lény nem éppen tartozik azok közé, kiket az "aranyos", "apró" vagy "ártalmatlan" jelzőkkel lehetne illetni.
- Az már igaz. - Helyesel Geri. Ő és társa mögöttük haladnak, szinte érezni a belőlük áradó feszültséget, készek ők is rá, hogy támadjanak, de egyelőre várnak az adandó alkalomra... Különben is, a vörös tündenő a legelső adandó alkalommal a nyolclábú szemei közé lőtt egyet.
Ezek az íjak... Komolyan, néha bánja, hogy nem Schwarzjäger. A mágiahasználat után az íjászat a legelegánsabb módszere mind a támadásnak, mind a védekezésnek. Amit Loreena művel, az bámulatos.
Mellettük a druida is készenkétben áll. Mindenki, mint egy tettre kész hadsereg, szemez ezzel az egyetlen túlméretezett jószággal... Harci izgalom leng a levegőben. Kerttakarítás, mi? Megmondtam én... megmondtam, hogy túl egyszerű... Komolyan, néha meg tud lepődni, mennyire igaza van.
A hideg kirázza a vámpírt, ahogy hallja a szörnyeteget csattogtatni éles, és biztosan nem túl jóillatú csáprágóit, melyekkel olyan műveletekre lenne képes, amelyekbe inkább nem gondol bele, ha meg akarja őrizni tartását két lábon.
Armin kedvese még hátrébb lépked és ezúttal már villámmal izzó nyíllal árasztja el a felbőszült állatot. Szinte sajnálja Mina, de tisztában van vele, ha nem tennék ezt, csúfos szenvedés várna rájuk... meg talán Eleanor nénire is... bár az még mindig nem világos, ő hogy nem tudott erről a dologról... Hisz nem éppen kicsi a dolog. Hanem egy roppant nagy probléma.
A szőke tünde irányából két angol szót hall, amely, ha emlékezete nem csal, valami kőféle dologra vonatkozik. Sejtése be is igazolódik, mikor a druidavarázsat következtében a pók még egy csapást kap, nevezetesen egy jókora szikladarab vágódik hozzá. Viszont ez nem ér el semmilyen hatást. A pók, mintha csak egy nagyobb, keményebb sziklából faragták volna, lepattintja magáról - pontosabban a teste elvégzi ezt a feladatot. Igen erős kitinpáncélja lehet. Talán páncélt is lehetne belőle készíteni - gondolja, de ő biztos nem lenne képes felvenni, ha már látta, miként mozgott és tekergőzött, amíg élt a benne lévő... brrr. Nem, soha.
Most már ténylegesen koncentrál és létrehozza azt az éjlángot. Összeszorított ajkakkal tartja fel a kezeit. Damien idegesen pislog rá, meg a többiekre is, úgy érzi, a tőreivel most nem sokra megy. Mina előrelendíti a kezét, a pók fejét célozva, ami már így is sok irányból kapja a támadásokat, elég különféléket...
Érezhetően gyengül az ellenállása ellenfelüknek, végül a lány sötét tüze megteszi hatását. Akárcsak egy papírlap, fokozatosan az egész test lángba borul. Sziszegés hallatszik, majd hamarosan el is hallgat, a nyolc láb pedig mind ernyedten omlik össze. Kész. Ennyi volt. A pók valószínűleg halott, vagy legalábbis nemsokára az lesz...
Kábultan nézi a hatalmas lángot. Ezt mind ő csinálta, ezt az óriási, forró feketeséget. Sebesen száguld ereiben a vér, szíve lüktet, gyorsacskán veszi a levegőt. Szemei tágra nyílva, pupillája is tág.
- Megvárjuk ameddig leég, vagy el tudjátok valahogy oltani? Nem lenne jó, ha a fészer is lángra kapna... - közli felettébb jogosan a nő.
Gerire néz kérdőn. - Te tudsz valami ilyesmit, nem? Vagy az jég...?
- Bízzátok csak ide! - hangzik a magabiztos válasz szinte szinkronban, majd a férfi felemeli kezét, arcán látni, hogy belemerült az összpontosításba. - Egyensúlytörő: Jégeső!
Mire egy jégpajzs keletkezik a pók felett.
- Tudtam én, hogy bízhatok benned - motyogja az orra alá, csak későn jőve rá, hogy tényleg kimondta. Kíváncsian nézi a fagyból manifesztálódott műalkotást, amelyet a démon hozott létre. Hm. Jég. Mindig is messze állt tőle, pedig igencsak hasznos tud lenni... De azért a tűz sem jött most rosszul. Geri kap még Loreenától egy elismerő biccentést. Mina kipirult arccal, boldogan mosolyog, majd kicsit viszolyogva tekint vissza szerencsétlen áldozatukra, kit igencsak dicséretes közös erővel tettek el láb alól...
Victor is elmélkedve szemléli a hullát, bár sokkal kevésbé szörnyülködve, mint a lány. Egy pillanatra megijed, hogy amaz mindjárt odamegy és kivágja valamely részét a holttestnek, de szerencsére ilyen nem történik, a férfi is úgy dönt, kerti szerszámok után néz. Elvégre azért indultak...
Kicsikét megremegő szájszéllel mered az összeroskadt ízeltlábúra. Majd Loreenára néz. Fogalma sincs, miért rá... talán mert, úgy tűnt, ismeri a nénit... - Ez meg mégis hogy kerülhetett ide?
A nő helyett a követ varázslótól kap választ. - Valószínűleg még fiatalabb korában, amikor még kisebb volt, mászott be a bódéba.
Loreena belép utánuk a fészerbe, majd a férfira nézve bólint. - Ennyire északon még nem szoktak lenni... Viszont ha igaza van és kicsiként mászott be ide, akkor kell lennie a közelben egy fészeknek is, ami rossz hír.
Fészer... fészek...
- Kicsiként? Azóta nem jártak itt?! - el van képedve. - Gyanús ez nekem...
- Akkor nagyon óvatosnak kell lennünk, miközben a növényekkel foglalkozunk. Érdemes lenne csapatokban mozogni. - ajánlja a világosbarna hajú tünde, majd végignéz rajtuk. A Gerardot kísérő fajtársa rögtön egyet is ért. - Ez egy zseniális ötlet! Mondjuk mi így hárman - megjelölése magában foglalja Gerardot meg a druidát - lehetnénk az egyik alakulat.
Remek, hogy egyből magára gondol - szólal meg benne egy keserű-savanyú hang. Gyámoltalanul pislog. - Szakadjunk szét?... - néz körbe a társaságon. Neki mindenesetre ott van Damien, ez biztos, de...
- Hmm... nem kéne figyelembe venni a... hogy ki mit tud? Minden csapatban kéne legalább egy mágiahasználó mondjuk... - Nem ért a taktikázáshoz túlzottan, de úgy sejti, kiindulóötletnek ez nem rossz...
- Nem rossz ötlet, hölgyem. Úgy kellene elindulnunk, hogy hasonló összetételűek legyenek a csapatok.
A villámnyilas is bólint. - Jó ötlet, ha ilyesmi él a kertben, ne maradjon egyedül senki. Nyilak és szélmágia. - Közben egy lyukat szemlél a falban, amelyet Mina eddig nem vett észre. Elég nagy, de jóval kisebb azért, mint a pók, mégis arra enged következtetni, ott juthatott be valahol...
A démon hirtelen jött meglepődéssel néz a nőre. Végül a társa közli: - Kard és... kard - és kárörvendően vigyorog rá.
- Lássuk csak... - tűnődik nagyon-nagyon erősen gondolkozva a lilaszemű. - Kard és... jég! Igen, jégmágia!
Elvörösödik. Szóval itt most mindenkinek fel kell sorakoztatni a tudását. Remek, ezt jól elintézte. De nem volt más út...
- Nos, énnekem ugya ott van az éjláng. Meg... mozdulatlanná tudok tenni valamit, leginkább humanoidot, rövid időre... - von vállat, közölve a leglényegesebbeket. - Ja, és tudok sötétséget is csinálni, de nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Damiennek pedig ott vannak a tőrei.
Amaz demonstratíve megemeli mindkettőt egy csibészes félmosollyal, de nem túl figyelemfelkeltően, csak úgy szerényen. - Fogpiszkálónak jó lesz.
Elpirulva mosolyog vissza, melegséggel a lelkében.
A druida pedig még mindig a pók hulláját nézegeti...