Munka, egy kicsit távolabb - Akae & Siegbald

Este van, s kivételesen elszabadulhatok a megszokott környezetemtől. A település őrjáratozás helyett egy fontos rakománnyal megpakolt karavánt kell védenem, míg meg nem érkeznek a megadott helyre. Különösebben nem volt kedvem elszakadni a kedvenc kocsmámtól, de mit tehet az ember, ha mások őt ajánlják a feladatra. Elfogadtam végül a jó fizetség reményében. Feladatom megvédeni a karaván tagjainak életét, egyben azon fontos értéket, amit visznek magukkal. Az első éjszaka eléggé eseménytelenül telik az északi területen, amit követ a második és harmadik. Ekkor állunk meg egy útkereszteződésben található fogadóban, amit Nyöszörgő Keréknek neveznek. Az őrködést én kezdem először a csomagoknál, addig a többiek odabenn mulatoznak és teletömik a hasukat. Hajnalodik, mikor leváltanak engem, ráadásul a következő szavakat mondja a karavánőrző társam.
- Ezek elvesztek! Innen egyhamar nem megyünk el. Itt van pár nő, akikre nagyon ráakadtak. - szemöldököm megugrik, de aztán intek a társamnak, hogy ne foglalkozzon különösebben vele. Elindulok a Nyöszörgő Kerékbe, s mikor odaértem, akkor egész egyszerűen benyitok. A kellemes hangulat rögtön megszűnik egy időre, míg a bentiek szemre nem vételeznek. A megjelenésemből adódóan mindig rosszra gondolnak az emberek, s pár jófiú mindig keresi magának a bajt.
- Jó reggelt! - azzal bezárom mögöttem az ajtót és a pulthoz sétálok. Kezd rajtam eluralkodni az álmosság, de előtte azonban jó lenne némileg inni és enni. Helyet foglalok az egyik helyen, s hamarosan érkezik egy formás szolgáló lány, akit a bentiek nyálcsorgatva figyelnek, sőt egyesek próbálják megfogni. Nem törődök vele, mert nem az én dolgom rájuk szólni, majd a tulajdonos megteszi, ha elvadulna a helyzet.
- Jó reggelt Uram! Mi kérne reggelire? - kérdezi bájos mosollyal, mire én csupán ránézek s a következőt mondom.
- Egy szalonnás rántottát, hozzá pedig egy kupa sört – válaszolom, mire ő rögtön elindul intézkedni. A fegyveremre ránézek, ami ott pihen mellettem ha hirtelen baj történne. Míg a reggelire várakozom, addig én körülnézek, hogy ki mivel múlatja itt az idejét. Egyik helyen két férfi kártyázik, másik helyen meg hevesen csevegnek egymással. Megpillantom a karaván tagokat, akik jól megvannak két nő társaságában. Nem marad más számomra, mint egy nyugodt ejtőzés.

Várakoznom kell, hogy megérkezzen az, amit rendeltem a nőtől. A benn tartozkodó tömeg alapján pedig úgy vélem, hogy ez több időt fog jelenteni a kelleténél. Sóhajtok egyet, ügyelve arra, hogy senki se hallja. Hamarosan az a érzésem támad, mint ha valaki figyelne engem. Körülnézek, de nem igazán tudom meghatározni a pontos helyét. Egy picit zavaró ezen tudat, de aztán épp időben múlik el ahhoz, hogy ne vizsgáljam át a termet újból.  Az idő lassan telik, s mivel külön ülök, így különösebben nincs társaságom.  Odanézek a karaván tagjaira,  s azon gondolkozom, hogy mennyire zavarnám meg az ottani légkört a lényemmel. Szerintem teljes mértékben, hiszen nekem nincs olyan nyalka ficsúr kinézetem, mint azoknak. Így távolról úgy tűnik a nőknek nagyon bejön.
Ezt követően pillantom csak meg azt a jelenséget, amit tán szándékosan ugrottam át: a sötételf lányt. Érdekesnek tűnik számomra, hogy miként került ide? Tudomásom szerint délen található meg inkább a fajtája. Gondolok egyet, s a fegyveremet magamhoz véve lépek kettőt hozzá.
- Üdvözöllek. Megengeded, hogy csatlakozzak a társaságodhoz? - közben megpillantom, ahogy érkezik az ennivalóm és az italom. A felszolgáló meglepődik a helyváltoztatásomon.
- Itt van uram a szalonnás rántottája és söre
Nem tudom, hogy mennyibe kerül ez összesen, de én jókedvűen adakozok a hölgynek. Tán a szép mosolygásáért is fizetek. Mivel hívják az egyik helyre, így nem marad ott nálunk. Tekintetem visszavándorol a sötételf lányra, miközben továbbra is álldogálok a helyemen. Vajon megengedi, hogy helyet foglaljak nála, vagy kénytelen leszek visszamenni az előző helyemre.
- Persze, azt szintén megértem, ha egyedül akarsz maradni. - nézek mindvégig rá, s így egyúttal végigmérem a testfelépítését. Vajon elegendő ételhez jut hozzá, vagy sem?

Várakozom, hogy mit szól a lány, addig rezzenéstelenül állok és őt vizslatom. Mikor megengedi, hogy helyet foglaljak az asztalánál, akkor nem habozok. Csendesen kihúzom a szemben található széket, aztán helyet foglalok. A rántottámat elkezdem enni, de ez csupán addig tart, míg a másik kíváncsisága elő nem bújik. Megállok, s finoman megtörlöm a szám.
- Szerintem jó a mérete, nem érzem annak, hogy elnagyolt lenne. Szűk helyen más fogást használ az ember, úgy nem lesz gondja harcolásnál. - somolygok rá, de aztán rajtam a sor, hogy kérdezzek tőle.
- Ennyire érdekelnek téged a fegyverek? - kíváncsian várom erre a válaszát,  ám azonban az asztaltársam újabb kérdésekkel méltóztat bombázni.
- Aki ért egy fegyver forgatásához, akkor úgy vélem elvárható tőle a fegyvere karbantartása. Aki elhanyagolja, s nem megfelelően használja, az egy idő után vehet magának újat, vagy a kovács borsos áron megjavítja. Akkor élezem, mikor szükségét érzem. A túl sok élezés sem tesz jót neki. 10 éve használom, ha beleszámítjuk a tanulást is. - hallom, hogy a másik gyomra korog. Valószínűleg éhes, eszek pár falatot még a rántottából, aztán áttolom neki. Cserébe a sörért nyúlok.
- Egyél nyugodtan. Az éhség rossz tanácsadó. - hallatom a hangom, s ha vissza akarná tolni, akkor finoman elutasítom.
- A korod bélinek ilyenkor jön a pendülés ideje, formásodás és növekedés. - jegyzem meg mosollyal, miközben ránézek a karavántagokra. Épp időben kapom el, hogy az egyik tag csókolt vált a szőkével. Nem találom érdekesnek, így visszafordulok a fiatal sötételf lányhoz.
- Még be sem mutatkoztam. Siegbald Esser vagyok – nem nyújtom oda a kezem, mert nem lenne illendő megszorongatni egy kislány kezét. A kettőnk közti erőkülönbség valószínűleg nem elhanyagolható tény.
- S mit keresel fenn itt északon? A fajtád leginkább délen marad.

Hallgatom a sötételf lányt, hogy szereti a fegyvereket, ami számomra eléggé meglepő. Egyáltalán nem nézem ki belőle azt, hogy értene bármelyikhez is.  Halad tovább a téma, így nincs sok időm gondolkozni, de nem is kell rajtuk.
- Tán sokallod tőlem azt a 10 évet? Tán mások hamarabb kezdik, azonban én pontosan 10 éve kezdtem el fegyvert forgatni. Nincs semmi sem kőbe vésve. - adom rá a választ, aztán a következő kijelentésén csupán mosolyogni tudok.
- Azért nem annyira, mint a nőket. - társasági lény vagyok, s nem egy elvonulni vágyó remete. Hiába néznek engem kőszívűnek, vagy gonosznak, mert egy ezen kifejezések cseppet sem illenek rám. Ha úgy adódik a helyzet, akkor segítek ott, ahol tudok. Mikor  a másik kíváncsiskodik a növekedéssel kapcsolatban, akkor először bólintok a fejemmel.
- Hogyne tudnám? A te korodban én is vékonyka voltam, akit minden parasztfiú társa könnyedén lebirkózott. Most azért jobb helyzetben vagyok. Különben még nem hallottad még azt a szót, hogy pendülés? Pedig délen egyes falvakban gyakran használják.  - nézek rá. Miközben elárulja a becses nevét. Ez előre lépés, hiszen nem vagyunk egymásnak idegenek. Mikor rákérdez, hogy miért vagyok itt, akkor csak ennyit mondok.
- Miből gondolod, hogy én a karavánnal vagyok? - kérdezek rá nála, miközben feltűnik, hogy a székén törökülésbe ül.
- Érdekesen helyezkedtél el az a széken. Tán meg szeretnél vele sérteni? - kíváncsiskodok, miközben az történik, hogy a karaván tagjai távoznak. De nem ki, hanem a szobák irányába.
- Bocsáss meg, hogy így rád szólok, de engem szigorúan neveltek, hogy miként foglaljak helyet az asztalnál. Cseppet sem rakjam fel a lábaim és még sorolhatnám. - állok meg egy rövid pillanatra a beszéddel, hogy aztán finom hangnemben hozzátegyem.
- Szóval megkérhetlek, hogy megtisztelnél egy rendes üléssel? - mosolygok rá barátságosan, mert tényleg nem megbántani szeretném.

Nem tudom, hogy mit találhat benne olyan érdekesnek abban, hogy 10 éve forgatok egy fegyvert. Különösebben nincs komolyabb jelentősége, hiszen attól még ugyanúgy meg tudok sérülni. Ennek ékes bizonyítékai az arcomon található hegek. De végül csak tovább lépek e tény felől, hogy sokkal inkább a kikapcsolódás felé vegye az irányt kettőnk beszélgetése. Látom, hogy zavarba jön a nők említésére.
- A nőket bizony, mikor még egy kicsit nősz, akkor minden bizonnyal te szintén az leszel. Sok férfi fog utánad nézni, s keresni a társaságod – magyarázom el neki, hogy mire számíthat jövőben. Tán jobb ha lelkileg felkészül erre, mint később rossz tapasztalatokkal gazdagodjon.
- Érthető, ha nem ismered azt a szót – fújom ki a levegőt, azonban mikor azt állítja, hogy látott engem bejönni engem a karaván tagokkal, akkor csupán kérdő tekintettel nézek rá.
- Tudomásom szerint egyedül léptem be a fogadóba. - határozottan ejtem ki ezt a tényt, hiszen őrségváltást követően jöttem be. Nem beszélgettem egy karavántaggal sem, hiszen azok már idebenn voltak. Végül elengedem magam mellett e a tényt, hogy végül az üléséről kezdjünk el beszélgetni.
- Szóval neked az úgy kényelmes? Abból a helyzetből nehéz felpattanni, például ha feléd repül egy tárgy, akkor nem biztos, hogy megússza az ember – kezdek bele a saját véleményem kifejtésébe, amit szívesen megosztok vele. Megtudom közbe, hogy őt szintén szigorúan nevelték. Még különösebben nem tudok elmélkedni ezen a tényen, mert ő fellebbenti előttem, hogy akkor ő távozik.
- Nyugalom, csupán beszélgetünk. Arról volt szó, hogy nem előnyös úgy ülni. Sokan hamar elítélik a másikat, saját tapasztalatom mondom ezt. - nézek rá, aztán a következőt még kénytelen vagyok hozzátenni.
- Ha vadul viselkedik az ember,  vagy nem körültekintően, akkor könnyen elpártolhat tőle a munkalehetőség. Régen próbáltam egy nemesnél dolgozni, de mivel könyököltem az asztalon, így mást kapta meg a lehetőséget. Kerek perec kimondta, hogy mi a véleménye. De unalmas figura volt! - somolygok egy sort, hiszen régen volt már.
- Különben, ha éhes és szomjas vagy, akkor nyugodtan rendelj, majd én kifizetem helyetted.
Itt megállok a beszélgetéssel, hogy elcsípjem azt a jelenetet, mikor egy ismeretlen legénynek sikerül a felszolgálós nőnek a hátsóját megfogni. Aztán olyan arcon csapást kap, hogy lefordul a székéből. Sokan kinevetik, egyben irigykedve néznek rá.  Mikor lecsillapodnak a kedélyek, akkor odafentről a munkaadó egyik jobb keze érkezik, s lép oda hozzám, mikor megpillantja, hogy hol ülök.
- Lám, lám! Egészen pocsék társaságod van! Mindenesetre, itt a pénzed amit adtunk volna a végén. Nincs többé szükségünk rád. - nyújtja felém a jóval kevesebb pénzt, mint amit előzőleg ígértek. Elveszem a pénzt, azonban nem tudom megállni, hogy ne szóljak vissza.
- Szerintem sokkal kellemesebb társaság eme bájos nő, mint az a kettő odafenn. - védem meg a társaságom, mire a válasz egy horkanás.
- Nah persze! - ezzel egyetemben, már le is lép onnan tőlünk visszatérve valószínűleg a többiekhez. Kifújom a levegőt, majd ránézek Akaera.
- Úgy tűnik, hogy könnyen megváltak tőlem. A két nő sokkal jobbnak bizonyul nálam. Látod!  Ez már csak így működik. Mindenesetre, most már nyugodtan pihenhetek.

Akae válaszát hallgatom, miközben mindvégig figyelemmel kísérem az arcjátékát, s szemének mozgását. Szóba kerül az én érkezésemnek körülményei, amit ő csodával határos módon rosszul tudott, ezért kénytelen voltam szólni ez ügyben.
- Mindegy – terelem tovább a témát, tán következő alkalommal figyelmesebb lesz. Szóba hozom az ülését, mert egy cseppet zavarja a lényemet.
- Könnyen felboríthat így bárki, elég ha csak meglök valaki oldalról. - magyarázom neki, miközben egy picit ránézek a mellettem pihenő fegyveremre. Nemsokára egyik zsoldostársam érkezik, akivel egy rövidebb beszélgetés keretében megtudom, hogy mostantól nem kell teljesítenem a feladatomat, mert egyszerűen nincs már szükség a szolgálataimra. Megvédem Akaét, s mikor az köszönetet mond ezért, akkor csak jelzem a kezemmel, hogy nem nagy ügy.
- Fogalmam sincs, hogy mit gondolnak ezek. Néha nehéz az egyes személyek észjárását követni, főleg ha egy kicsit buta, vagy egyszerűen meg van őrülve. - mesélem, hogy én bizony sokféle emberrel váltottam már szót, kisebb nagyobb sikerrel.
- Volt már olyan, hogy meggondolta a munkaadóm magát és visszafogadott. De akkor több pénzt szoktam kérni tőlük. Aztán, vagy ott hagynak, vagy nehezen belemennek az ajánlatba. - zárom be ezzel a mondandóm, s felállok a helyemről. Úgy érzem, hogy jobb ha minél hamarabb tovább állok innen, míg ezek meggondolnák magukat. Érezzék csak magukat szorult helyzetben, s máskor jobban meggondolják, hogy hová szórják el a pénzt.
- Nah én lassan elindulok. Nincs kedved esetleg velem jönni?

Nem mondok semmit válaszként Akaenak, mikor válaszol a felborításos szavaimra. Több szót nem érdemel, mert attól vannak sokkal kellemesebb témák, s sokkal érdekesebbek. Folytatódik a beszélgetésünk, s felvetésére a következő szavak jutnak eszembe.
- Nem annyira érdekes, ha az ember szeme előtt van a megoldás. De tán idővel tán te is rájössz ezekre az apróságokra, vagy majd idővel észreveszed. Nem kell semmit sem elsiettetni. - nézek rá, miközben azon gondolkozom, hogy minél hamarabb magam mögött hagyjam ezen helyet. Nincs kedvem ilyen alakoknak dolgozni, akiket így el lehet részegíteni a céljuktól. Emellett úgy vélik, hogy a zsoldos, akit felfogadtak, az majd hűségesen védelmezni fogja őket. Tévednek, s pontosan ez fogja a vesztüket okozni.
- Nem kell velem jönnöd, ha dolgod van, akkor tedd meg – hangzik tőlem, miközben szememmel vizsgálom a kinti világot. Nemsokára visszatér a tekintetem rá, hogy meggyőzzem a maradásról.
- Ráadásul gyorsan fogok távozni, lóháton. Szóval nagyon gyorsan távol fogok kerülni ettől a helytől. További kellemeset neked. - köszönök el tőle, s út közben a pultnál megállok, hogy megbizonyosodjak arról, hogy a fogyasztásomat kifizettem. Ha rendezem teljesen a fogyasztásom, akkor nyugodt léptekkel indulok kifelé. Ott van nálam a fegyverem is. Sokan nézik a távozásom,de én cseppet sem törődök vele. Tán lehet, hogy nem egy szép kard lóg az oldalamon, de szerintem az alabárd sem csúnya látvány.
Mikor kiérek, akkor lassan kifújom a levegőt és indulok meg a lovam irányába. Ott  a másik őrző értetlenül néz rám.
- Neked nem kellene pihenned? Hogy-hogy ide kijöttél? - érdeklődik tőlem, mire én marha nyugodtan válaszolok.
- Nekem ennyi volt a feladatom, hazamegyek. További jót.