Tequila Sunrise - Summer break

//előzmény//
//hajó//
//zene//


A parkoló félig üres, ahogy mindig.
Vakító verőfény szikrázik a kikötő mély vizén s a klub parkolójában hagyott autókon egyaránt: ritkán látni ilyen sok yachtot horgonyon, ha ennyire jó az idő, de talán csak az új golfpálya a hunyó a város mellett. Valakinek mindig csak az újdonság kell, ez alól pedig a klubtagok sem kivételek.
Nem kedvelem a yachtklubot, a legtöbb esetben ugyanis nem menekülök apám üzletfelei elől a lounge-ban sem: valamiért abban a tévhitben élhetnek, hogy egyáltalán bármi is érdekel itt magán az új Heesenen kívül, amelynek komoran elegáns, sötétkékre fényezett törzsét és meredeken emelkedő orrát még a dokk felétől is idáig látom. Izgatottság fog el, eddig még ugyanis nem kaparinthattam meg a hajót soha egyedül - a legtöbb, amit ki tudtam sajtolni Yrsilből, az volt, hogy a bátyámmal elvihessük, most azonban Willem sincs itt.
Csak én. Meg Anat.

Hűtlen igyekezettel csukom be magam mögött a kocsim ajtaját, szinte oda sem figyelve, aztán megkerülöm a széles, mattezüst lökhárítót és ajtót nyitok a lánynak: ő a napszemüvegét megigazítva száll ki, de a mozdulatban egyáltalán semmi nyoma a lelkesedésnek.
Elnéz a fehér vászondzsekim felhajtott gallérja felett, végig a szikrázó, mélykék óceánon - a sötét, feneketlen víztömeg ezernyi napszemével visszakacsint rá, de mire megfordulnék, hogy megkérdezzem, tetszik-e neki a kilátás, halványan megrezdül álltában, karcsú kezét a Jaguar ajtajára nyugtatva, mintha az autó a szárazföldhöz kötné őt.
Gyenge akcentusa ellenére is feltűnik nekem, hogy a hangja erőtlenebb a szokottnál.
- Azt... Nem mondtad, hogy... A tengerhez jövünk...
Furcsán nézek rá, és biztos vagyok benne, hogy a napszemüveg sötét lencséi mögött is látja.
- Azt mondtam, hogy a yachthoz jövünk. Nem szereted a vizet?
Kényelmetlenül feszeng, és egy kicsit megrázza a fejét.
- Nem a vízzel van a bajom, inkább... A tengerrel csak.
A tengerrel? Mi baja lehet valakinek a tengerrel? A tenger csak sós víz. Értetlen kérdezősködés tolul a nyelvemre, de valamiért úgy érzem, jobb, ha nem engedek teret neki. A gond valószínűleg nem azzal van, hogy nem tudja, miből van az óceán. Arra viszont semmi szükség, hogy rettegjen, amikor mindenki jól érzi magát.
- Nem kell hajóznod, ha nem szeretnél - ajánlom neki, teljesen őszintén. Lorynak ugyan még aznap elújságoltam, amikor végre beelegyezett, hogy velem jöjjön, de kit érdekel. Ha kell, kimagyarázom mindenki előtt. - Még visszavihetlek.
- Ha..Ha...Ha már eljöttem, hajózok is, csak... -  a lány apró, gyötrődő szünetet tart. - Ugye nem megyünk nagyon mélyre?
Miért voltam akkora bolond, hogy meg sem kérdeztem, szereti-e az ilyesmit? A válasz legalább olyan gyorsan jön, mint a kérdés: Természetesen azért, mert meg sem fordult a fejemben, hogy vannak, akik valóban félnek a tengertől. Arról nem is szólva, hogy a szeme sem rebbent, amikor a yachtot emlegettem. Miért engem ver a sors megint? És leginkább... mégis mi a fenét csináljak most?
- Észre se fogod venni - mondom aztán, mert semmi ötletem nincs. - Nagy a yacht. De ha félsz, szólj és kihozlak. Rendben?
Félénken bólint.
- Rendben...

Az aggodalom, amit Anat miatt érzek, nem befolyásol benne, hogy a hajó egy kicsit megbabonázzon: ahogy mindig, most is nézem egy kicsit, féltő csodálattal, mielőtt felmásznék a tatra, a kulcsokat csörgetve fehér vászonnadrágom zsebében. Az Ann G óriási, ötszáztonnás teste rezzenetlenül ül a vízen, ahogy királynő a trónján: meg sem moccan a lépteink alatt és pontosan tudom, hogy az általános hullámverést sem szokta megérezni. Százhatvankét lábnyi acél és teakfa gyönyörűség.
Igyekszem gyakorlottnak tűnni, ahogy felkapcsolom a világítást és gyújtást adok: a roppant gépház dorombolva kel életre és érzem a fedélzet finom vibrálását, ahogy a Heesen hatalmas, páros dízelszíve földobban odalent. Egy pillanatra a kormányra nyugtatom a tenyerem, aztán a vezérlő ablakán Anat alakját látom visszatükröződni.
Megfordulok: a lány ott ücsörög egy helyben, szorongása akkor is egyértelmű volna, ha nem húzná össze magát teljesen. Félénken nézelődik, és bennem újra felmerül, mekkora eszement idióta voltam, amiért egyáltalán eszembe jutott elhívni.
Finoman lépek mellé.
- Nem akarsz körülnézni?
- Ha körbemutatsz, akkor igen.
- Persze - nyújtom neki a kezemet. - Nincs mitől félni.
Nagy szemekkel követ, át a kabinokon, a fedélzeteken meg a báron: körülvezetem mindenhol és bár látszik rajta, hogy kedvére van, amit lát, mégis változatlanul feszültnek tűnik.
Vajon végig rettegni fog?
Utálni fog még csak visszagondolni az egészre.
Legszívesebben elnézést kérnék tőle egy percre, és amíg nem lát, a korlátba verném a fejem.
Miért? Miért kellett rögtön idehoznod, elsőre? Mehettetek volna moziba. Vagy vacsorázni. De nem, neked rögtön hajókáztatni kell. Először és utoljára állt veled szóba. És még a horgonyt se húztátok fel.
- Régen én is tartottam a tengertől - hazudom ehelyett, hátha ettől felbátorodik. Lehet, hogy csak elsőre ilyen félénk. - Aztán megengedték, hogy vezessek és sokkal jobb lett.
Lopva pillantok rá oldalról, ahogy visszaérünk a vezérlőbe.
- Ha akarod, kormányozhatsz te is.
Finoman húzza ki a kezét az enyémből, félszegen pillantva félre.
- Nem, köszönöm - hárít, és érzem rajta, hogy igyekszik udvarias lenni. - Az én félelmem nem... olyan eredetű...
Legszívesebben kétségbeesve néznék rá, de végül csak a pult szélére könyökölök. Odakint épp a tengerbe mártózni készül a Nap.
- Ahogy gondolod - felelem, a vöröses naplementében fürdő kreol profilját csodálva, de még mielőtt folytathatnám, odakintről ismerős kürtszó hallatszik.
Egy Mustang Shelbyé.
- De hallom, megjöttek a többiek. Gyere, engedjük be őket!

Majd kiugrott a bőréből, amikor Norven felhívta, hogy sikerült elkérnie a yacht kulcsait Yrsil bácsitól, és mindannyiukat meghívta egy kis hajókázásra. Sejtette, hogy ez csak ürügy arra, hogy elhívhassa valahova azt a kedves, de elég csöndes izraeli cserediáklányt, Anatot, akit már évközben is kinézett magának, de barátjától nem megszokott módon még egyszer sem mert randira hívni. Így persze adott volt, hogy ő is hívja el Armint, a barátját, akivel a tanév utolsó előtti hónapjában kezdtek el találkozgatni, és hírtelen jött ötlettől vezérelve elhívta az osztálytársnőjét, Hildét is. Először saját magát sem értette, hiszen a csöndes, melankólikus lány aligha illett az ő lázadó csapatukba, ugyanakkor a zsigereiben érezte, hogy a lányra ráfért volna egy kis felhőtlen szórakozás. Legnagyobb meglepetésére, Hilde igent mondott, bár a felajánlott fuvart udvariasan visszautasította.
A Mustang Shelby száz kilométer per órával fordult be a kikötőbe, majd szinte fékezés nélkül parkolt le az Ann G előtt. Ha a motor zúgása nem lett volna elég, még a dudára is rátenyerelt, hogy barátja biztos tudja, hogy megérkeztek. Adrastea sötétkék hajóteste fenségesen ringott a tenger hullámain, mint a hódításra kész királynő. Volt már a hajón nem is egyszer, hiszen nagyon régi barátok ők Norvennel, sőt a szüleik még régebb óta ismerték már egymást, de minden alkalommal lenyűgözte. Ahogy kinyitotta az ajtót megcsapta a tenger sós illata, fülét a kicsit odébb álló vitorlások köteleinek monoton csengése. Az égen még néhány sirály is elszállt, a Nap pedig szikrázóan sütött. Minden adott volt egy tökéletes bulihoz a tengeren.
Terepmintás topja alatt már rajta volt a sötétzöld bikinije, lábait farmer rövidnadrágba és elmaradhatatlan Converse tornacipőjébe bújtatta. Minden más felszerelése a kocsiban volt egy strandtáskában.
- Gyere, bemutatlak a többieknek. – villantott sugárzó mosolyt az anyósülésen napszemüvegben ülő kedvesére. Együtt érkeztek, igazából a nyár majdnem minden napját együtt töltötték, többnyire náluk, hogy Armin kicsit elszökhessen a családja figyelő szeme elől. Ki akartak használni minden percet, mert a tanév kezdésével már jóval kevesebb idejük lesz egymásra.
Kiszállt a kocsiból, és integetett Norvennek és Anatnak, aki kreol bőre alatt is sápadtan pillantott le rájuk.
- Sziasztok! Kather, told le a segged, és segíts kipakolni, tele van a csomagtartó!
Alaposan bevásároltak idefelé jövet. A csomagtartóban két rekesz sör feküdt, mellette pedig röviditalos üvegek hűtőtáskában. Vodka, pezsgő, három üveg bor, tequila, martini, fehér és barna rum, gyümölcslevek a keveréshez, egy szóval minden mi szem-szájnak ingere… A zacskó kokainról ami a strandtáskájában lapult még inkább nem tett említést, de korábban már megbeszélték, hogy Lory hoz egy adag porcukrot is, hogy felrázzák a paryt, ha úgy alakul. Amikor Kather leért, gyorsan bemutatta a két férfit egymásnak, majd ő is megragadt egy hűtőtáskát a strandtáskája mellett, katonának készült és hitt az emancipációban is, így nem derogált neki cipelni.
- Hilde még nem érkezett meg ugye? – kérdezte már felfelé menet a hajóra. Amikor felért, barátságosan nyújtott kezet Anatnak.
- Szia! A suliban találkoztunk már, Loreena vagyok, Norven legjobb barátja. – magyarul, a csaj neki is meg kellett, hogy feleljen, ha valamit akart a barátjától, de ezt nem tette hozzá hangosan. Mindenki tudja mit jelent a legjobb barát nem? Nem?!

Apám nem szerette Loryt. Én meg nem szerettem apámat, a lányt viszont igen, szóval ez egy gyors kör volt a családnál. Noha szüleim megesküdtek volna, hogy az ő győzelmükkel ért véget, azonban ezzel erősen rácáfoltam azzal, hogy határozottan nem voltam otthon egész nyáron. Egy szavuk nem lehetett, túl voltam a vizsgáimon, ráadásul a várakozásoknál is jobban sikerültek; apám, illetve az állam szenátora, mert inkább éreztem a főnökömnek, büszke lehetett rám. Félreértés ne essék, gyűlöltem jogász lenni, így ha tehettem mással foglalkoztam. A zenével például, vagy még inkább Loryval, amikor csak az időm engedte. Így nem akadékoskodtam sokat, mikor be akart mutatni az iskolai legjobb barátjának, ráadásul egyből egy tengeri bulit csapni egy yachton. Az apám yachtjait utáltam, mert csak unalmas politikusok ácsorogtak rajtuk és versenyt hízelegtek egymásnak, de így talán kellemesebb lesz a hangulat. A Shelby Mustang nem kegyelmezett a hajamnak, bár elrontani nem volt képes, de eredeti állapotát jelentősen megváltoztatta. A fekete ing talán túlzás volt, de csak így gombolhattam ki a felső két gombját az extra látvány kedvéért; ráadásul nem is az a finom anyagú elegáns darab volt, inkább kényelmes volt - és lázadósabb, úgy hallottam... Főleg a kopott sötét farmerrel. Nem mintha próbálkoznék bármilyen hatást elérni, annál én hanyagabb vagyok.
A holland yacht impozáns kinézete még az állandóan viselt napszemüvegemen keresztül is elismerést ébresztett, de nem volt sok időm kívülről csodálni a hajót.
- Gyere, bemutatlak a többieknek. - mosolygott rám Lory, és szokásosan elvesztem a tekintetében egy pár végtelen másodpercre. Feljebb toltam az orromon a napszemüveget, hogy kiszakadjak a kábulatból, aztán visszamosolyogtam.
- Rendben! De ne egyetek meg elsőre!
A fogadóbizottság: egy korlátnak támaszkodó srác aki mintha az én fordított lenyomatom lett volna három évvel korábbról, fehér ingben, természetesen feltűrve, sötétbarna haja kötelezően szélfútta frizurába belőve, orrán kissé lecsúszott napszemüveg, hosszúnadrág, félcipő... Meglepően átlagosan nézett ki ahhoz képest, hogy egy sportoló gyökérre számítottam. A mellette álló, láthatóan zavarban lévő, elsápadt lány egyértelműen közelkeleti volt és nem úgy tűnt, mint aki örül akár a társaságnak, akár a helyszínnek.
- Sziasztok! Kather, told le a segged, és segíts kipakolni, tele van a csomagtartó! - integetett feléjük Lory, én pedig csak elmosolyodtam. De még hogy tele volt, nem vertük a fogunkhoz a garast. Gyakorlatilag egy fél koktélbárt fel lehetett volna szerelni - és még én is itt voltam a tavaly nyári mixer gyorstalpalómmal a hátam mögött, ha ilyen igények merültek fel.
- Örvendek, Armin vagyok! - nyújtottam kezet a hajó tulajdonosának. - Lory már sokat mesélt rólad. Ne félj, semmi nagyon gázat... - nevettem fel. Kíváncsi voltam erre a Norven Katherre - ha Lory ennyire kedvelte, nekem sem ártott legalább ellenni vele. Magunkra kaptunk egy-egy rekesz sört és siettünk utolérni energikus kedvesemet, aki már a kedvtelen lánnyal rázott kezet.
- Szia! A suliban találkoztunk már, Loreena vagyok, Norven legjobb barátja. - Reméltem, hogy élrtette a célzást, mivel nem volt túl rejtett. A legjobb barátja, azt jelenti, gyere ki velem is vagy tűnj innen. Amihez nem ártott nekem is tartani magam, így kikaptam négy sört a nálam lévő rekeszből és körbenyújtottam.
- Ameddig várunk az utolsó érkezőre? Vagy várjuk meg a koccintással?

* A homokos út halkan sisteregve táncolt a lába alatt, ahogy a strandnál megálló busztól a jó két mérföldre visszább lévő yachtklub felé poroszkált. Nem értette, hogy történt ez az egész, kicsit talán zavart is volt, hogy lényegében milyen okból is ment el otthonról egy ilyen ajánlatra, patkány szagot érzett, ám valahogy ignorált a csapda lehetőségét, mert nem nagyon akar otthon lenni, nem ma. Nagyapához rokonok jöttek látogatni, olyanok, akikkel a végén mindig vita lesz, s persze ismét békülés: Lothar bácsi, egy vén villanyszerelő fasz, aki talán valami szegről végről rokon volna, s mindig veri a mellét arról, hogy micsoda szakember, meg annak a felesége, egy megtermett, zsírós seggű nő, aki mellé még leülni is kész kín, mert pont olyan a tapintása, mintha csak bőrön keresztül is szívódna a háj belőle, arról nem beszélve, hogy ocsmány löncshús s olcsó bacon szag árad belőle, olyan igazán undorító keverékben, hogy mikor rányomod az arcára a csókot, érezni lehet a füstös ízt. Baszott egy rokonság volt, de nem sok más maradt, ennek kellett örülni, s ha nem nagyapjánál, hát a másik ágon lehetett volna, ahol meg aztán verték volna, mint az engedetlen kutyát. Lába előtt vaskos homokrög jelent meg, fáradtan belerúgott, kipöccintve azt az útra, hátha valami faszfej belehajt majd és megijed egy kissé. 
- Bolondság volt ez az egész...
* Nem is tudta, hogy mi lesz mókásabb: Ha itt kinevetik a gazdag kölkök, vagy ha hiperventilálva kell levegőért kapkodnia Lothar feleségének zsíros keblei között... Fülében zene szólt, csak az egyik fülhallgató működött a kettőből, már egy hete az is csak úgy, ha pont jól igazította be, de igazából ez nem zavarta, mert nyugtatóan süketítette a betört üvegű ördöngös masinából származó rekedtes yeeah, s disszonáns, mosódott zene, mely úgy kenődött el a lelkén, mint a fritőz alján lévő szennyes olaj a csapban, amibe kiöntötte azt az ember. Felsóhajtott, majd beletúrt egyik oldalt felborotvált kócos, fekete hajába, mely össze volt egy kissé ragadva az izzadtságtól. Vajon mennyire nevetik majd ki a burzsuj kölkök? Tuti jó móka lesz majd kacagni a szerencsétlen Hildén, aki csak egy üveg vodkát tudott hozni, de azt is csak úgy, hogy bement venni egy doboz Lucky Strikeot a boltba, s amikor az eladó nem figyelt, betette az inge alá, majd mikor utána szólt csak rohant, messze el. Nem lett baj belőle, sose volt belőle baj. Az üveg most is ott kocogott a libafos táskában, néha nekiütődve annak a bornak, amit a nagyapja küldött el vele... Azt mondta drága és finom, ez főleg annyit jelenthetett, hogy 15 dollár volt belőle egy üveggel, s nem 10. Keserűen elmosolyodott, miért kellett ilyen baszott csórónak lenniük? Más lenne vajon ma, ha akkor, általánosban, nem nevették volna ki, hogy ugyanazokat a ruhákat hordta, s hogy büdös? Csak úgy, mint akkor, most se volt semmi nagyon fényes rajta, festékfoltos Convres (Igen, Convres), lukas zokni, koptatott farmer, ami már-már olyan lukas volt, hogy abban se lehetett biztos az ember, hogy nem csak simán egy szemetesből szedte ki. Felette a jellegzetes Nirvana póló, valahonnan két dollár volt a szeretet szolgálat boltjából, különlegessége, hogy a vörösbor folt pont ott volt rajta, mintha csak fejbe lőtték volna a mosolygós arcot. Ez egyébként nagyon tetszett neki, volt valami csodálatos, sufni DIY érzete a cuccnak, bár persze tisztán volt vele, hogy valószínűleg csak az előző viselője (Aki ráadásul pont két mérettel volt nagyobb, mint ő maga) bebaszott és leokádta magát, aztán nem fűlött hozzá a szája, s inkább csak odaadta a szolgálatosoknak egy kukás zacskónyi más hacuhával. Erre végül övtájékon összekötve egy messze túl nagy vörös flaneling párosult, mely úgy nézett ki, mintha pont frissen tépték volna le egy természetes habitusában  tizenkét órája dolgozó kanadai favágóról, az arra illő kávés folttal.
* Nem tartott nagyon sokáig bejutni a jacht kikötőbe, csak egy cigit kellett adni az őrnek, hogy ne akarja azonnal kidobni. Ennek hála ő magának is ott lógott a szájában a keserű gőzöket eregető csikk, régen végigégett már, de élvezte egy kicsit még annak a nyirkos, hamuízű maradékát, nagyokat sóhajtva bele, s kifújva keresve a füst maradványait, ám azt nem lelte. Megkérdezte korábban, hogy melyik hajóhoz kéne mennie, de mindegyik olyan baszott nagy volt, s hasonlítottak is egymásra, így csakis azt tudta figyelni, hogy hol volt mozgás, s hogy hol nem akarták elzavarni azonnal. Picit meg is fordult a fejében, hogy milyen kényelmes, jó kis móka is lett volna, hogy őt most ide elhívták, feleslegesen eljött, s végül nincsenek itt. Csak keserűen vigyorogni tudott, eldobva a csikket, ugyanis rábasztak, ha ez volt a cél: Nem akart otthon lenni, a piát lopta, a buszon bliccelt, csakis a cigit kellet fizetnie, de azt úgy is vett volna. A keserűség kissé kételyektől teli, "öljetek meg" mosolyba fordult el végül, ahogy megpillantotta az álldogáló négyest.
~ Értesítjük a kedves utazóközönséget, hogy a következő megálló burzsuj utca 7, ha nem susog a zsebe a pénztől, le se szálljon.
* Lassú, kelletlen léptekkel haladt közelebb hozzájuk, bár leginkább meg szeretett volna fordulni, s csak úgy elrohanni. Nem érezte sem jól magát az emberek látványára, sem pedig azt, hogy helye lett volna közöttük, hiszen annyira tökéletes mintapéldáinak tűntek (Talán a lányokat kivéve) a golfnadrágos népségnek, hogy gyomra menten felfordult, attól meg pláne, ahogy ránézett a jachtra, s konstatálta, hogy hozzávetőleg háromszor akkora lehetett mint az a garzon amiben laktak, a szépségét meg persze hasonlítani se lehetett, még közel sem. Vászonnadrágok és designer ingek tengere fogadta csak, keresni se akarta hogy Armani vagy Boss, úgy is sejtette, hogy valahol ott rejtőzik a ruhákon. Semmi helye sem volt, annyira illett ide, mint kenyérre a rizs.
- Sziasztok. * Szólalt végül meg a vártnál talán egy kicsit kevésbé magas hangon, melyet főleg a dohányzás okozhatott, aztán sietősen folytatta * - Már csak rám vártunk?
* Még véletlenül se érezte magát kellően szeren, így tétován vízslatta ismét a jelenlévőket. Loryt már ismerte, nem volt annyira meglepetés, kedves lány volt, vagy legalábbis kedvesebb mint a többi, nem egyszer hívta már ide-oda, de többnyire nem ment, mert se nem akart, se nem érezte találónak... A cserediák teljesen idegen volt neki, még csak rémleni se rémlett, hogy látta volna, ám a srác mellette derengett valahonnan... Talán futó volt? Nem, nem futó, valami hasonló. Mellette a fekete inges férfiú lazaságra született, pont úgy nézett ki, mint ahogy a legtöbb olcsó sört ivó rocker, csak háromszor annyiba kerülhetett a ruhája, mint mondjuk öt amolyannak. Keserűen elnyelte a feltörekvőben lévő sóhajt, majd egykedvűen rázta végül meg a táskát, mintha csak szarral lett volna tele, majd lemondóan megszólalt.
- Hoztam vodkát.

Sajnálatosan, ezt a játékot be kell zárnom úgy, ahogy van. A szószám megengedne némi jutalmat, de tbh, annyira kevés reag született, hogy szerintem nem érdemes ezzel foglalkozni.