Kezdőlap
Keresés
Regisztráció
Belépés
"A csoda egy kivétel a törvények alól, ezért ahol nincsenek törvények, ott kivételek, azaz csodák sem létezhetnek."
Név: Dantalion
Faj: Démon
Frakció: -
Kaszt: Tudásdémon; Mágus
Nem: Férfi
Kor: 42 (20-22)
Kinézet: Rövid, ébenfekete hajtincsek bomlanak le fejéről, ám az emberek figyelmét mégis inkább rubintvörös, mandula alakú szempárja kelti fel. Családjához mérten karakteres arcvonásokkal, hófehér bőrrel, és karcsú alakkal rendelkezik. Kifejezetten szemrevaló fiatalember. (180 cm, 68 kg)
Jellem:
- Határozott, céltudatos, és bátor. Nem retten meg az előtte álló akadályoktól, s addig követi a célját, míg meg nem valósítja azokat. Amit egyszer a fejébe vesz, attól nehezen tágít, s nem tartja vissza őt az sem, ha néha be kell mocskolnia a kezét. Minden követ megmozgat a feladatvégzései során, és nagyon ritkán adja fel próbálkozások nélkül. Kevés olyan dolog van, amitől fél, s ezek sem éppen a leghétköznapibb dolgok, így a mindennapokban is félelem nélkül cikázhat végig az akadályokon, legyőzve ezzel bárkit és bármit.
- Misztikus, rejtélyes, és titokzatos. Sosem beszél nyíltan magáról, s nagyon ritkán mutatja ki a foga fehérjét, úgymond. Szeret játszani az emberekkel, és inkább füllent egy-két dolgot, semmint megmutatja a lapjait. Ő az, aki inkább blöfföl egy játékban, mint igazat mond. Szereti megközelíteni a dolgokat más irányból, és beteges vágyai közé tartozik, hogy mindig különlegesnek mutassa magát. A színészkedés, a megtévesztés, és a hazudozás a mindennapjai közé tartozik, sosem tudhatod, mikor mond igazat, és mikor kerülsz ismét a fantáziájának bűvös hálója közé.
- Kíváncsi, Érdeklődő, Kutakodó. Elméje egy végtelen fekete örvény, mely minél több tudást, és információt kíván magába szippantani. Neki semmi sem unalmas, neki semmi sem felesleges. Mindent elmond többször magában, - néha hangosan is - miután meghallotta, hogy tökéletesen memorizálja kincstára újdonsült ékszereit. Legmélyebben a mágia rejtelmeiben képes elveszni, s az álmai közé tartozik az is, hogy egyszer majd minden létező varázslat az ő repertoárjában foglal helyet.
Előtörténet:
Sötét, nyirkos pince volt, melyben az ifjú nemes egy meggyötört könyv lapjait lapozgatta. A teremben a falhoz állítva sok könyvespolc sorakozott, ám ezen kívül csak egy fából összetákolt asztal állt, mely alig tartotta meg a ránehezedő súlyt, ami egy halványan világító olajlámpás volt, s néhány írószer. Az asztal mellé egy hasonló állapotban lévő szék lett behozva, hogy ha esetleg valaki szabad idejét itt találná tölteni, tudjon hol helyet foglalni. Nem igazán jártak le ide takarítani, ami meg is látszik a sok pókháló, és a nyirkos falak után.
Csak az ifjú töltötte itt minden egyes szabadidejét, ha tehette. Nem is volt neki sok más dolga, hiszen egyedül élt egy hatalmas nemesi birtokon, melyet anno még, a rég elhunyt rokonaitól örökölt. Amikor beköltözött, kiválasztott egy általa szimpatikusnak vélt szobát, s telis tele töltötte sok könyvvel, tekerccsel, melyek más és más történetekkel és tudásokkal szolgáltak számára. Mint például most. Viszonylag rövid ébenfekete haja gyakran akadályozta őt az olvasásban, ezért mindig úgy helyezkedett el, hogy fejét kitámasztva kezével, a látókörébe bomló hajtincseket is visszatartsa. Mivel a pince hideg volt, így a szokásos nemesi öltözéke fölé, egy kasmírból szőtt fekete köpenyt is öltött, hiszen akár órák is eltelhetnek, míg ő ráun eme különös elfoglaltságára. Rubintvörös szemei csak úgy ugrálnak oda-vissza az archaikus olvasmány sorai között. Néhol meg-megáll, s többször is megemészti a látottakat, majd miután biztos benne, hogy az ismeret stabil helyet áll elméjében, folytatja a betűk böngészését.
A mű lapjai már elsárgultak, s néhol szinte olvashatatlan az írás a sok kosz, és a ráragadt por miatt. A könyvgerinc is már alig bírja összetartani a sok oldalt, melyeket anno sok száz éve a gondjaira bíztak. A könyv fekete, bőrből készült borítóval rendelkezik, melyre egy kis zár is rá van munkálva, hogy a kíváncsiskodó szemek elől el lehessen rejteni a benne rejlő tudást. A benne található jelek több nyelven íródtak, néhol rúnák is előfordultak, vagy éppen gondosan megmunkált rajzok, melyek sablonként szolgáltak, de nem ez volt a legkülönösebb a sorok között. Nem tintával írtak bele, ahogy azt egy rendes műtől elvárná az ember. Az attraktív betűk épp oly vöröses színben ragyogtak, mint a férfi szemei, aki olvasta őket. Ha közelebbről megnézné az ember fia, könnyen rájöhetne, hogy a festék melyet eme csoda létrehozásához választottak, a vér. Azt viszont már csak sejteni lehet, hogy mely fajnak gyermeke fizetett ezért az eredményért, az életével. S ha talán tovább fejtegetnénk a történetet, nem is csak egy áldozatot találnák a sötét múltban, hiszen oly sok lap teleíródott már, s néhol még az árnyalatok is különböznek a többitől. Ezek arra utalnak, hogy nem egyfajta „festéket” használt a szerző. A külalak szép, és olvasható, az író törekedett arra, hogy a tudása a lehető leg szemet gyönyörködtetőbb közegben találja magát.
A lényeg persze nem csak a külsőségeken alapszik, hanem a tartalmon is. A belső pont annyi sötétséget rejt magában, mint az eddig kifejtett külső. Sötét praktikák, fekete mágiák, elfeledett átkok, szörnyűséges titkok, és még sok más olyan dolog, melyet egy szóval „tiltott tudománynak” nevezhetnek az ezt az utat elkerülők. Persze nem hiába hívják ezt a tudást tiltott tudománynak, hiszen azok az ismeretet kutató személyek, akik elmélyültek eme sötét témában, mind megkapták méltó büntetésüket. Épp úgy, ahogy az ezt a könyvet olvasó férfi is. Még a titkok felfedésében is van egy határ, ahol az istenek úgy döntöttek „ne tovább!”. S aki ezt a fontos törvényt megszegi, nem menekülhet a több ezer isten, varázslény, vagy éppen a sors haragja elől, legyen akárki fia is. A büntetés egy szörnyű átok, mely oly testbe kényszeríti a lelket, melyből soha sem juthat át a megdicsőülés, és az üdvösség kapuján keresztül. Örökre ki van tiltva e kárhozott lélek a mennyországból, s a pokol bugyraiban kell halálos szenvedélyét a végsőkig követnie. De ez egyesek számára nem is olyan nagy büntetés, sőt! Örök élet mellé megkapja a hatalmat is, mely ahhoz szükséges, mi egész emberi léte alatt hajtotta. Megszerezni a végtelen tudást, legyen akármilyen sötét, és szörnyűséges is az út, s a végén váró ismeret.
Az úrfi pontosan huszonkét éve már nem az emberi világhoz tartozik, annál sokkal több most már. Fekete, matt fényű szarvak jelentek meg a fején, s a testén is több helyen a rothadás jelei jöttek elő. Néhol előfordultak elszíneződések, különös, be nem gyógyuló sebhelyek, vagy egzotikus tetoválások. Ő lett Dantalion, a mérhetetlenül nagy kíváncsisággal megáldott tudásdémon. Régi életét elfeledte, vagy csak egy rossz álomként fogta fel, amiből a nagy átok megszerzése után ébredt fel teljes egészében. Már senki másnak nem szolgált engedelmességgel, vagy a démonok úrnőjének, és persze saját magának. Az élete már teljesen elszakadt az eddigi átlagos hétköznapoktól. Nincsen se családja, se barátja, se kedves ismerőse. Egyetlen egy dolog hajtja előre, és még előrébb az életben, az pedig az ismeretlen. Az ismeretlen, melyet egyszer magáénak akar tudni. Többet akar mindenki másnál. S, hogy mit képes megtenni, hogy elérhesse ezt a célt? Bármit. Öl, csal, lop, hazudik, neki már úgyis mindegy. A lelke egyre sötétebb napról napra, ám az elméje annál világosabb minden téren, mi egy kicsit is érdekli őt ezen a világon. Igazi kapzsiságdémonná vált, s talán ő lesz egyszer a világon a leghatalmasabb. De nem bánja, úgy érzi, mintha mindig is erre szánta volna őt az élet. Az emberi élete során nem is érezte magát igazán kényelmesen. De most, teljesen máshogyan látja a dolgokat.
A világ, és az őt érő hatások annyiban befolyásolják, hogy csak egyre inkább növelik szenvedélyét a mágia iránt, s egyre inkább mélyebbre, és mélyebbre törekszik benne. Az utolsó angyal által elhintett mendemonda is nagyban felkeltette anno az érdeklődését, s nem tagadja, tényleg keresi annak a kardnak a hollétét, de nem a háború eldöntése miatt. Nem érdekli őt sem a hatalom, sem a világon élő többmilliárd másik személy élete, vagy halála. Őt csak a kardban rejlő lehetőségek foglalkoztatják, s hogy mennyi mindenre lehet még képes, amire nélküle legkevésbé sem. Nem a legfelsőbb életcélja e legendás fegyver megtalálása, de nem is elhanyagolandó tény a létezése az ő szemében. Hogy vajon megtalálja-e, vagy nem ezt szánja neki a sors, azt nem tudja, de a saját létezéshez, és a tudásához mindennél jobban ragaszkodik ebben az életben. Azt még maguk az istenek sem vehetik el tőle. Soha.
