[Ashor & Kristin] Libera nos a mano

'Egy keresztesnek ritkán van szabadnapja.' Ezt mondta egyszer az egyik tiszteletreméltó elöljáróm, akinek már elfelejtettem a nevét. Túlbecsülte a rendház engedékenységét, egy keresztesnek közel soha nem volt szabadnapja. A közel is csak azért fért bele az igazságba, ugyanis ha nagyon leleményes volt valaki csinálhatott magának szabadnapot, de sosem hívhatta annak. Így tettem én is, ahogy a Karolusburgi nagytemplomból kilépve nyújtózkodtam egyet, végigroppantva ízületeimet és az előttem álló szabad estén gondolkodtam. Csak holnap délután kellett elindulnom, hogy időre visszaérjek a küldetésről, Igaz Szent Tamás ereklyéje biztonságban volt a nagytemplom kriptájában, a lassan ereszkedő nap pedig kellemesen simogatta az arcom.
- Eszem valamit! - határoztam el magam, leszaladva a lépcsősoron és közben a templomtéren átáramló tömeget figyeltem. - Habár nem csak kenyérrel él az ember hanem az Úr minden igéjével, de Krisztus urunk is enni kért az Apostoloktól feltámadása után, szóval olyan rosszat nem cselekszem.

A Három Csóka cégérje kellően bizalmatlannak nézett ki, de maga a fogadó nem volt az. Barátságos meleg fogadott a hűvösre forduló őszi időben, a vendégek kedélyesen beszélgettek és udvariasan nyelték félre a szájukban maradt falatokat ahogy beléptem, de ahogy látták hogy ugyanazért vagyok itt, mint ők, az alapzaj visszaállt a zsongás szintjére. Egy tál hagymalevest rendeltem, sült halat almaszósszal meg egy akó sört hozzá, mivel az egyetlen szabadnapomon három hónapja meg akartam adni az evés módját.
- Panem nostrum quotidianum da nobis hodie, et dimitte nobis debita nostra. - mormoltam összekulcsolt ujjakkal, majd kanalamat megragadva estem neki a levesnek. Ma estére csak egy kis nyugalmat akartam.

Teljesen egyértelmű volt, hogy az Úr nem azt tartogatta számomra, amit én terveztem. Hosszan sóhajtottam ahogy a verekedőket megláttam, nagy csattanással téve le a kanalat a tányérom mellé, majd egy pillanatra felemeltem a tekintetem.
- Kérlek atyám, hát nem múlhat el tőlem ez a kehely úgy, hogy ki ne igyam? Vagy legalább a sört kiihatnám, mielőtt szolgálatba rendelsz? - Az Úr nem adott választ, illetve hallgatásával felelt nekem úgy lemondóan magamhoz vettem a széknek támasztott kardomat, kivontam hüvelyéből és felálltam. Pajzsom ott hagytam az asztalnál, nem gondoltam hogy olyan komoly lenne a helyzet, hogy a protokoll szerint harcolnom kelljen.
- Elnézést! - lépted oda a földön fekvő és az előbbin rajta álló alakhoz, kardom pengéjét a férfi mágusbotja alá illesztve, hogy szükség esetén el tudjam téríteni a fetrengő torkától. - A mi Urunk szerelmére, megtudhatnám mi folyik itt?