Egy rögös út kezdete - mesterség pályázat
Este van, s lassan haladok Hellenburg utcáin. A legtöbb ember már javában alszik, de azért vannak itt szintén olyan alakok, akik az éjszakai élet hívei. Minden nyugodtnak tűnik, csak néha hallani pár utcával arrébb tivornyázók dalra fakadását. Nem ismerem azon dalokat, amiket énekelnek, mert távol áll tőlem a túlzott italozás. Mellettem különböző fajú, s nemű alakok haladnak el, gyorsan sietve a dolguk után. Egy kereszteződéshez érek, mikor oldalról valaki nekem szalad. Váratlanul ér, ezért hamarosan a földön találom magam, ám közben üvegek csörömpölésére leszek figyelmes. Valami eltört volna? Én nem hordok magamnál fiolákat. Akkor a nekem jövőnek lettek volna? Mikor sikerül az ütközés által keltett sokkból kilábalnom, akkor körülnézek, ám nem látok senkit. Hamarosan egy alak érkezik, aki megpillantva engem rögtön felránt a földről. Sebhelyes arcú, jól megtermett egyén. Kifejezetten bűnöző pofája van.
- Hová futott? Mutasd az irányt, vagy kinyírlak! – fenyegetőzik rögtön, de az az igazság, hogy nem tudom merre távozott. Nem arra összpontosítottam.
- Sajnos nem tudom, Uram. Ki volt az az alak? – érdeklődöm, azonban az szó nélkül vág pofán, hogy megtántorodok.
- Itt csak én kérdezek te szerencsétlen! – morogja, aztán körülnéz egy kicsit majd elszalad egy irányba. Magamra maradok, s mikor a földre nézek, akkor pillantom meg az összetört fiolákat. Ott csak két darab van, s a tartalma egy mélykék főzet. Késztetést érzek, hogy megkóstoljam a főzetet, de még mielőtt megtenném, akkor megállok újból. Rájövök, hogy jobb ha nem ízlelgetek semmilyen kétes anyagot, amiről fogalmam sincs, hogy mit csinál. Ahogy nézem az összetört darabkákat, akkor megpillantok egy cetlit az egyiken, amin a következő található: Futás itala, Hartmut Beltz. Egy darabig még figyelem a földön látható üvegtengert, de aztán úgy döntök, hogy felkeresem a papíroson található személyt. Hamarosan megszállok egy olcsó fogadóban, majd reggelig pihenek egy jót. Másnap a reggeli után a városőrség és a járókelők segítségével próbálom felkutatni a célszemély házát, ami délután megtalálok. Régi épületnek tűnik, s a maga nemében takaros. Mikor távolról kigyönyörködtem magam, akkor lépdelek oda a nehéz tölgyfaajtóhoz, ami mögött az a személy lakik, aki gyártotta a tegnap látott alkimista italt. Hangosan kopogok az ajtón, mire odabentről egy hang szólal meg.
- Igen? Csak tessék beljebb fáradni – nem habozok túl sokáig, hanem benyitok és belépek. Hamar kiszurom az öreg férfit, aki szomorúan tekint felém.
- Jó napot! Ön Hartmut Beltz? – kíváncsiskodok, miközben közelebb lépdelek barátságos szándékkal.
- Igen, én lennék az. Mi járatban itt, ezen viharos időkben? – hangja megtört, mint ha csak egy gond nyomná a lényét.
- Nos tegnap esti sétám során valaki nekem jött, s elejtett két fiolát, amin a neve fenn van. – fájdalmas sóhaj érkezik a társaságom felől.
- Ohh, már megint bajban van az az átkozott némber? – kérdezi, s mivel eléggé élénken él bennem a tegnap történtek, akkor a következőt válaszolom.
- Számomra úgy tűnt, hogy igen. Egy nagy darab fickó loholt utána. – felelem, mire a koros férfi káromkodik egy jó ízűt.
- Az Isten verné meg azt a szukát – hallatszik tisztán, de aztán eszébe jut, hogy nincsen egyedül, így bocsánatot kér. - Elnézést...deh...hhhöh – még szomorúbbá válik, így ebből merek következtetni, hogy a kilátásuk nem olyan egyszerű.
- Próbálták már a városőrséget értesíteni erről? – teszem fel a kérdést, mire rám néz.
- Tehetetlen bagázs az egész. Többször szóltam, hogy erőszakos alakok nehezítik meg az életünket, de nem tettek semmit. Mikor meg magam gondoskodtam a védelmemről, akkor meg én voltam a gonosz. Ki tud eligazodni a városőrségen manapság? De miért érdekli? – kérdezi, miközben gyanakvó tekintettel figyel.
- Még be sem mutatkoztam, Egan Foley, Holdpap vagyok. – az öreg szemöldöke megugrik pár pillanatra.
- Az én nevemet tudja, s alkimista mester vagyok. – egy darabig csupán méregetjük egymást, mint a piacon a vevő a portékákat.
- S mi lenne, ha én segítenék felszabadítani Önöket az erőszaktevők elől? – hamar hitetlenkedő öreges kacaj rá a válasz.
- Azt hiszi, hogy meg tudja oldani? Ám legyen! De nem tudok semmivel sem szolgálni cserébe. – keservesen szól, miközben tenyerébe temeti egy időre az arcát.
- De van, mivel tudna. – erre hirtelen kibújik a tenyérmaszkja közül.
- A lányom nem házasodik! Amúgy sem engedném, hogy ilyen sötételffel leálljon ismerkedni. – feleli, mire mosoly terül szét az arcomon.
- Én arra gondoltam, hogy megtaníthatná az alkímia mesterség alapjait.
Az első reakciója egy szájelhúzás, de aztán nagyon elgondolkozik azon, hogy a problémájának megoldása ér e annyit? Telnek-múlnak a percek, mikor a következőt válaszolja.
- Rendben, de csak két feltétellel! Ha a lányom épségben visszakerül hozzám, s ha segít kicsit visszalendíteni anyagilag. – én nem tökölök annyit, mint ő. Szívesen segítek bárkinek, aki csak igényli.
- Megállapodtunk akkor – nyújtom oda a kezem, s fogadja a gesztust. Ezzel érvényesítve a megállapodásunkat.
- Meg fiam, meg. Én tartom a szavam. S jut eszembe, Sigdag Ebner-t kell felkeresnie – mondja el, hogy ki a probléma okozója.
- Köszönöm. Adjon nekem pár napot, s most engedelmével. – további szó nélkül távozom, hogy felkutassam ezt a bizonyos alakot, aki Sigdag Ebnernek nevezi magát.
Esteledik az idő, s én még mindig a célszemélyt kutatom. Nem könnyű az olyan alakokat felkutatni, akik az alvilág kiváló felszívódó művészei. Nagyon nehéz a nyomukra akadni, s ez kifejezetten igaz Sigdag-ra. Egy utcánál befordulok, mikor megpillantok egy megtermett fickót, aki egy ajtó előtt ácsorog. Közelebb megyek, s felismerem benne a tegnap esti alakot. Nem marad más hátra mint előre. Biztos távolságot tartok tőle, ám köszöntöm.
- Szép estét! – figyelem a mozdulatait.
- Áhh! Te vagy az szerencsétlen! Mi a francot keresel itt? Meg nem mondtam, hogy ne üsd bele az orrod bizonyos dolgokba? – indul meg felém, lassú léptekkel. Kissé izgulok, hogy miként tudnám erőszak nélkül megoldani.
- Sigdag Ebnerrel szeretnék beszélni, ha nem bánod. – nevet egyet, sőt mindentudó vigyort villant.
- Hát persze! De honnan tudsz a főnökről? – érkezik meg elém, mire én önkénytelenül lépek hátrébb, hogy tartsam tőle a távolságot. Erőfölényben van, ha a puszta erőt vesszük számításba.
- Hartmut Beltz – felelem neki, mire ő felszisszen mint egy kígyó.
- Áhh szóval az a vén kecske árulta el! Nah majd adok neki következőre. – mondja határozottan, mikor kinyílik az ajtó. Először egy nő lép ki, majd egy férfi. Hátrapillant a kidobó ember, majd rám vigyorog gúnyosan. A párocska mikor mellé érkezik, akkor szólal meg az új férfi.
- Te meg kinek a borja vagy? Mit akarsz az alvilág tanyájában? – teszi fel a kérdést, miközben ad egy csókot a nőnek, aki cserébe csak bújik hozzá.
- Egan Foley vagyok, Holdpap. Hartmut Beltz küldött, hogy vigyem vissza a lányát, emellett békességben lenni. – vázolom fel röviden a helyzetet, mire a nő szólal meg először.
- Hah! Én oda nem megyek vissza, mert őt szeretem. Nincs jövőm az öregem mellett – hadarja felém, mire rögtön leesik, hogy ez nem lesz könnyű feladat. Egy alvilági bandavezér, akibe az alkímia mester lánya szerelmes. Ennek tetejébe még gyakran kirabolják az öreget. Az a gond, hogy én egyedül képtelen lennék leverni egy alvilági csoportot, ezért nem marad más, mint észérvekkel meggyőzni.
- Úgy, ahogy a kedvesem mondja. Nem megy vissza, mellettem a helye. – szól Sigdag, mire eszembe jut a tegnap este.
- Tegnap a maga embere üldözött egy nőt, nem véletlenül a kisasszony volt? – szeretném tisztázni a tegnapit, mire a két érintett nagyon hallgat, de a vezért rögtön odafordul a kidobójához.
- Remélem nem nyúltál hozzá te szemét! – emeli meg a hangját, mikor a kidobó határozottan válaszol.
- Én dehogy! Miért tenném? Te vagy a főnök, nem? – ejti ki nem túl meggyőzősen, mire a lány eltávolodik tőlük. A két fél pillanatok alatt egymásnak esik, s a kezdeti lökdösődés után elég hamar átváltanak vérre menő harcra. A nagydarab szólal meg először.
- Mindig neked vannak a jó nőid! Nekem miért nem lehet? – fakad ki, miközben hárít két ütést. Én kihasználva az alkalmat elsomfordálok, hogy teljes városőrséggel térjek vissza. Addigra a két fél jó pár sebből vérzik, s zilálnak mindketten. A városőrség tagjai pedig szakszerűen lefegyverzi mindkettőt. A lány viszont sehol sincs. Mikor sikerül elszakadnom a rend őreitől, akkor visszatérek a munkaadómhoz. Ott találom a lányt és az apját, ahogy veszekednek egymással.
- Hogy lehettél ilyen szívtelen! Utánam küldted ezt a Holdpapot, hogy keresztbe tegyen! Hogy lehetsz ennyire szívtelen?! – hallatszik bentről, mikor az ajtóhoz érkezek.
- Lányom! Tudom, hogy nem vagyok én a minta apa! De lásd be én nagyon idős vagyok! Én csak jót akarok neked, s nem egy alvilági suhanc mellett szeretnélek látni. – nyitok be hozzájuk, s ez megakasztja a beszélgetés további folyását. A nő végül odasétál hozzám, és arcon csap. Nem teszek semmit, csupán ennyit mondok.
- Apádnak igaza van. Vannak rendes férfiak a világon. – dohogva távozik tőlünk a lány, így Hartmuttal maradok.
- Úgy látom, betartottad fiam, amit ígértél. A mostani események fényében mához három napra jelenj meg itt nálam. S akkor hozzákezdünk a tanításodnak. Mindenesetre köszönöm – intek neki, s szó nélkül távozok. Három nap múlva jelenek meg, hogy Hartmut Beltz alkímia mester tanítson meg a szakma alapjaira.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
