Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Még mindíg nem hagy nyugodni az, hogy kultistákkal is lehet találkozni ebben az idilli kis városkában. Ezért megállok a templom és kocsma között, kiöntöm a kulacsomból a vizet, majd a templomba bemenve, a szenteltvizes kútból megtöltöm szenteltvízzel.
A Templomba bemenet körbe nézek, szemeimmel kutatok a szenteltvíz tartó után, majd miután rátaláltam, oda is sietek, és a már üres kulacsomat kezdem megtölteni vele.
- Fiam, ha ekkora mennyiségre van szükséged, oda Papra lesz szükség. - lépett oda hozzám egy férfi. Nem mondom, hogy nem lepett meg, de itt már mindenre fel kell készülni.
- Oh - Rántom oda a fejemet a hírtelen mellém termő szentember felé. - Tudja mostanában eléggé elszaporodtak az átkosok, az útonállók között. Jó, ha van valami amivel távoltarthatom a szentérzékeny gonosztevőket az utam során. - Majd néz ki a kis gólem a kapucnimból. - Fiú hamarosan indulni kéne. Kezd sötétedni. - A vállam felett visszaszólok a kis teremtésnek. – Rendben, rendben, hamarost, indulunk. - Majd az idegen felé fordulok. - El is felejtettem bemutatkozni. A becses nevem Theo.. khmm elnézést kicsit száraz a torkom. Theodor Himmler - Majd az államhoz rakom a kezemet. - És ön... ön bizonyáraa... hmmm... D. Rupert tiszteletes? Elnézését kérem, ha tévednék.
Majd nézek vissza a bugyborékoló kulacsra.
A tiszteletes hátrébb lép a meglepődöttségtől, majd szétnéz, van-e rajtunk kívül valaki a környéken. Ismét közelebb lép és megnézi magának a kis gólemet, majd a fiúra tekint.
- Te nem ide való vagy fiú, jól mondom? - kérdi még mindig meglepődve, majd megvakarja a fejét.
- Az én nevem Gustav Engelberg. Két napja vagyok a templom szolgálatában. Rupert Tiszteletes a hírek szerint elköltözött. - válaszolta a már jól bemagolt mondatot.
- Miféle banditákkal akasztottad össze a bajszod. Bár elég feltünő lehetsz azzal az izével a csuklyádon. - tette hozzá összehúzva a szemöldökét.
- Hogy mikor lesz a mise? Ahhoz még korán jöttél Fiam. - emelte fel a hangját a férfi, mintha csak a gyanút akarta volna elkergetni valaki elől. Figyelnének netalán? Akkor ne mis volt olyan rossz ötlet, hgy félúton meggondoltam, hogy a valódi nevemen mutatkozzak be.
- Biztos, hogy semmi baja anyukádnak, amiért ennyi szenteltvízre lenne szükséged. - folytatta.
A szemöldökömet felhúzva egy pillanatra, vettem a lapot. Ki is játszottam a már jól ismert fiatal kinézetemre hajazó játékot. Én is felemelt hanggal, de már az előző storymhoz hozzáadva szólaltam fel, kicsit kisgyerekesebbre fogva a dolgokat. - Azt mesélte a falufőnök, hogy ne csak anyunak, hanem az útra is vigyek szenteltvizet. Mert fél, hogy az úton nagyon sok olyan dolog támadhat meg, ami a szentelt vizet nem szereti. - Majd térdelek le, és fogom meg két kézzel a kezét az idegen férfinek. - Kérem! - Majd hajtom le a fejemet! - Innen a templomból már indulok is hazafele. Kb olyan fél vagy egy, nap járásra van a falum. De ha lenne szíves és még egyszer meg áldaná, nekem ezt a kulacs vizet hatalmas segítség lenne! – Majd egy kicsit erősebben rászorítok a kezére, hogy innentől jön a lényegesebb rész, amit már nem mondhatok el konkrét szavakkal. Idővel majd megfejti a dolgokat. - A faluban mindig figyelnek mindenkire. De mindenhol mocsok van. Félek, hogy a falum ege is tele lesz ezekkel a kártevő madarakkal, meg a csatorna is már bűzlik a patkányoktól. A szenteltvízzel talán kiűzhetném őket, és anyu is meggyógyulna. -
Gustav értetlenül figyeli a történteket, majd egy kisebb változást látva az arcán, a monológjába kezd ő is. - Fiam, nyugodj meg, segítek, hidd el az Úr is megsegít. - válaszolt Gustav, majd mikor a fiú megszorította a kezét, lehajolt hozzá, hogy jól hallja a szavakat.
- A csatornák mindenhol szutykosak, hiába a szentelt víz, az ég a templom felett is be szokott borulni drága Gyermekem, de az Úr végül megtisztítja azt, hidd el. Az Úr segítségével elűzőm a viharfelhőket, a madarakat és a patkányokat. – Kapom vissza, a hasonlóan szerintem rejtjeles választ. El is gondolkozom rajta, de már folytatja tovább.
- Olyan helyre menj Fiam, ahol tiszta az ég. Ott válaszokat és segítséget találhatsz, az Úr vezetni fogja az Utad, megkovácsolhatod hited, fegyvert ragadhatsz magadhoz a harchoz és reggelre, harcra kész leszel. – Kaptam a célzásokkal teli választ. Első beszélgetésünk alkalmával, egy teljesen idegennel rejtjeleket használni, nem is olyan rossz. úgy tűnik, más is sikeresen kutakodott a városban rejlős sötétségben, és megtudott ezt, azt. Vajon még hányan lehetünk? És mégis kik próbálhatnak minket megzavarni, elkergetni, vagy nemes egyszerűséggel kiiktatni. Annyi kérdés, de még mindig nincsenek meg azok a válaszok, melyekre a leginkább szükség lenne.
- Köszönöm atyám! - Szólalok fel, majd csillogó gyermekded tekintettel nézek fel Gustavra. Majd megölelem, úgy, hogy a figyelő tekinteteket pont kitakarja a szentember feje. - Rupert a mennyekbe költözött. – Súgom a pap fülébe, majd újra elé állva egyet törölve a szemeimen, mintha pár könnyem elcseppent volna.
- Tudom Fiam, a kereskedők költöztették. - tette hozzá szintén suttogva, majd keresztet vetett a mellkasára és hozzátette a színjáték kedvéért.
- Minden jót a faludnak és édesanyádnak. A templom kapuja mindig nyitva áll előtted. - mondta szemeit ellentétesen mozgatva, jelezve ezzel, hogy amit mondott nem igaz. Ezutén, el is futok először a kijárat felé, majd kerülőúton elindulok a noitra álltal használt szállásom felé, ügyelve rá, hogy jó pár kerülőt tegyek, és ne lássanak
Gond nélkül eljutok a mágusboltba, belépve ott találom Noitrát.
- Áh, te vagy az?
- Óh, gyönyörűséges Noitra, te még szebb, és fiatalabb vagy mint voltál! - Szólalok fel, míg az ajtóban megteszek pár lépést, majd megállok.
- Van még abból a gyógykenőcsből, amit a múltkor főztél? Igaz hogy hánytat egy kicsit, de vinnék belőle, mielőtt még kidobnád.
A nő szúrós szemekkel néz vissza rám. Olybá tűnik, hogy túl sok férfi smúzolt már neki, hogy ezt megegye...pláne nem egy minden lében kanál mágustanonctól.
- Nincs...és valahogy aggaszt, hogy használtad is.
- Én ne használnám, amit te készítettél? Ki lennék én, ha nem használnék egy olyan szert, amit a híres neves Noitra készített, aki nem mellesleg tökéletes fiatalító elixírt fejlesztett ki. - Ugyanúgy állok egy helyben, közben Riel figyeli a hátamat, és jelez, ha valami gond lenne.
- Na, mész te a jó fenébe... - morgott rám, egy humoros vénasszony hangján. Picit ijesztő volt, mert Noitra maga elég alacsony.
- Naaa ne legyél ilyen mogorva. Megbántasz. - Majd mutatok neki egy szomorú arcot, ami pár pillanat múlva el is tűnik. - Segíthetnék is a hánytatószer ellenében. Csak mond meg, mit szeretnél, és ha tudok, segítek.
Noitra összeráncolt szemöldökkel kapott elő meg bontott fiolát az asztala alól.
- Mondjuk, hogy ne hívd a "mestermunkám" hánytatószernek. Na, tűnés, míg szépen mondom... Majd kap elő egy fiolát a kis asztalka alól, melyet felém hajít.
- Mestermunka mestermunka, hát persze! - Majd kapom el a fiolát, és távozom az ajtón. Ezután megindulok a lakhelyem felé, újonnan kerülő úton, figyelve hogy ne kövessenek.
Noitra úgy meglepődik, hogy azt se tudja, mit mondjon. Kb fél perc mulva ordít utánam.
- Ó, teee! Remélem, otthagyod a fogadat!
Ahogy meghallom, hogy az én szeretett noitrám, szólt pár szót az érdekemben, vissza is sietek, és a résre nyitott ajtón, visszaszólok. – Óh, én remélem nem. Mert különben nem látnám az én gyönyörű fiatalos alkimistám többet! - Majd elsietek az ajtótól, hátha még valamivel dobálózni akarna.
Neki is vág az ajtónak egy valamit, ami durran egy nagyot, de azt már nem tudom, hogy mégis mit.
Ahogy felmegyek a szobámba, körbe nézek, potenciális menekülési útvonalakat találok ki. Lefekvés elött, egy székkel támasztom ki a zárt ajtóm kilincsét, majd az ablakba Rielt teszem figyelni, azzal a kéréssel, hogy szóljon, ha akármi furát lát, vagy ha valaki be akarna törni, akkor keltsen fel. Én ezután eszek iszok egy keveset, majd nyugovóra térek, hogy a következő napot már újult erővel indíthassam.
A Templomba bemenet körbe nézek, szemeimmel kutatok a szenteltvíz tartó után, majd miután rátaláltam, oda is sietek, és a már üres kulacsomat kezdem megtölteni vele.
- Fiam, ha ekkora mennyiségre van szükséged, oda Papra lesz szükség. - lépett oda hozzám egy férfi. Nem mondom, hogy nem lepett meg, de itt már mindenre fel kell készülni.
- Oh - Rántom oda a fejemet a hírtelen mellém termő szentember felé. - Tudja mostanában eléggé elszaporodtak az átkosok, az útonállók között. Jó, ha van valami amivel távoltarthatom a szentérzékeny gonosztevőket az utam során. - Majd néz ki a kis gólem a kapucnimból. - Fiú hamarosan indulni kéne. Kezd sötétedni. - A vállam felett visszaszólok a kis teremtésnek. – Rendben, rendben, hamarost, indulunk. - Majd az idegen felé fordulok. - El is felejtettem bemutatkozni. A becses nevem Theo.. khmm elnézést kicsit száraz a torkom. Theodor Himmler - Majd az államhoz rakom a kezemet. - És ön... ön bizonyáraa... hmmm... D. Rupert tiszteletes? Elnézését kérem, ha tévednék.
Majd nézek vissza a bugyborékoló kulacsra.
A tiszteletes hátrébb lép a meglepődöttségtől, majd szétnéz, van-e rajtunk kívül valaki a környéken. Ismét közelebb lép és megnézi magának a kis gólemet, majd a fiúra tekint.
- Te nem ide való vagy fiú, jól mondom? - kérdi még mindig meglepődve, majd megvakarja a fejét.
- Az én nevem Gustav Engelberg. Két napja vagyok a templom szolgálatában. Rupert Tiszteletes a hírek szerint elköltözött. - válaszolta a már jól bemagolt mondatot.
- Miféle banditákkal akasztottad össze a bajszod. Bár elég feltünő lehetsz azzal az izével a csuklyádon. - tette hozzá összehúzva a szemöldökét.
- Hogy mikor lesz a mise? Ahhoz még korán jöttél Fiam. - emelte fel a hangját a férfi, mintha csak a gyanút akarta volna elkergetni valaki elől. Figyelnének netalán? Akkor ne mis volt olyan rossz ötlet, hgy félúton meggondoltam, hogy a valódi nevemen mutatkozzak be.
- Biztos, hogy semmi baja anyukádnak, amiért ennyi szenteltvízre lenne szükséged. - folytatta.
A szemöldökömet felhúzva egy pillanatra, vettem a lapot. Ki is játszottam a már jól ismert fiatal kinézetemre hajazó játékot. Én is felemelt hanggal, de már az előző storymhoz hozzáadva szólaltam fel, kicsit kisgyerekesebbre fogva a dolgokat. - Azt mesélte a falufőnök, hogy ne csak anyunak, hanem az útra is vigyek szenteltvizet. Mert fél, hogy az úton nagyon sok olyan dolog támadhat meg, ami a szentelt vizet nem szereti. - Majd térdelek le, és fogom meg két kézzel a kezét az idegen férfinek. - Kérem! - Majd hajtom le a fejemet! - Innen a templomból már indulok is hazafele. Kb olyan fél vagy egy, nap járásra van a falum. De ha lenne szíves és még egyszer meg áldaná, nekem ezt a kulacs vizet hatalmas segítség lenne! – Majd egy kicsit erősebben rászorítok a kezére, hogy innentől jön a lényegesebb rész, amit már nem mondhatok el konkrét szavakkal. Idővel majd megfejti a dolgokat. - A faluban mindig figyelnek mindenkire. De mindenhol mocsok van. Félek, hogy a falum ege is tele lesz ezekkel a kártevő madarakkal, meg a csatorna is már bűzlik a patkányoktól. A szenteltvízzel talán kiűzhetném őket, és anyu is meggyógyulna. -
Gustav értetlenül figyeli a történteket, majd egy kisebb változást látva az arcán, a monológjába kezd ő is. - Fiam, nyugodj meg, segítek, hidd el az Úr is megsegít. - válaszolt Gustav, majd mikor a fiú megszorította a kezét, lehajolt hozzá, hogy jól hallja a szavakat.
- A csatornák mindenhol szutykosak, hiába a szentelt víz, az ég a templom felett is be szokott borulni drága Gyermekem, de az Úr végül megtisztítja azt, hidd el. Az Úr segítségével elűzőm a viharfelhőket, a madarakat és a patkányokat. – Kapom vissza, a hasonlóan szerintem rejtjeles választ. El is gondolkozom rajta, de már folytatja tovább.
- Olyan helyre menj Fiam, ahol tiszta az ég. Ott válaszokat és segítséget találhatsz, az Úr vezetni fogja az Utad, megkovácsolhatod hited, fegyvert ragadhatsz magadhoz a harchoz és reggelre, harcra kész leszel. – Kaptam a célzásokkal teli választ. Első beszélgetésünk alkalmával, egy teljesen idegennel rejtjeleket használni, nem is olyan rossz. úgy tűnik, más is sikeresen kutakodott a városban rejlős sötétségben, és megtudott ezt, azt. Vajon még hányan lehetünk? És mégis kik próbálhatnak minket megzavarni, elkergetni, vagy nemes egyszerűséggel kiiktatni. Annyi kérdés, de még mindig nincsenek meg azok a válaszok, melyekre a leginkább szükség lenne.
- Köszönöm atyám! - Szólalok fel, majd csillogó gyermekded tekintettel nézek fel Gustavra. Majd megölelem, úgy, hogy a figyelő tekinteteket pont kitakarja a szentember feje. - Rupert a mennyekbe költözött. – Súgom a pap fülébe, majd újra elé állva egyet törölve a szemeimen, mintha pár könnyem elcseppent volna.
- Tudom Fiam, a kereskedők költöztették. - tette hozzá szintén suttogva, majd keresztet vetett a mellkasára és hozzátette a színjáték kedvéért.
- Minden jót a faludnak és édesanyádnak. A templom kapuja mindig nyitva áll előtted. - mondta szemeit ellentétesen mozgatva, jelezve ezzel, hogy amit mondott nem igaz. Ezutén, el is futok először a kijárat felé, majd kerülőúton elindulok a noitra álltal használt szállásom felé, ügyelve rá, hogy jó pár kerülőt tegyek, és ne lássanak
Gond nélkül eljutok a mágusboltba, belépve ott találom Noitrát.
- Áh, te vagy az?
- Óh, gyönyörűséges Noitra, te még szebb, és fiatalabb vagy mint voltál! - Szólalok fel, míg az ajtóban megteszek pár lépést, majd megállok.
- Van még abból a gyógykenőcsből, amit a múltkor főztél? Igaz hogy hánytat egy kicsit, de vinnék belőle, mielőtt még kidobnád.
A nő szúrós szemekkel néz vissza rám. Olybá tűnik, hogy túl sok férfi smúzolt már neki, hogy ezt megegye...pláne nem egy minden lében kanál mágustanonctól.
- Nincs...és valahogy aggaszt, hogy használtad is.
- Én ne használnám, amit te készítettél? Ki lennék én, ha nem használnék egy olyan szert, amit a híres neves Noitra készített, aki nem mellesleg tökéletes fiatalító elixírt fejlesztett ki. - Ugyanúgy állok egy helyben, közben Riel figyeli a hátamat, és jelez, ha valami gond lenne.
- Na, mész te a jó fenébe... - morgott rám, egy humoros vénasszony hangján. Picit ijesztő volt, mert Noitra maga elég alacsony.
- Naaa ne legyél ilyen mogorva. Megbántasz. - Majd mutatok neki egy szomorú arcot, ami pár pillanat múlva el is tűnik. - Segíthetnék is a hánytatószer ellenében. Csak mond meg, mit szeretnél, és ha tudok, segítek.
Noitra összeráncolt szemöldökkel kapott elő meg bontott fiolát az asztala alól.
- Mondjuk, hogy ne hívd a "mestermunkám" hánytatószernek. Na, tűnés, míg szépen mondom... Majd kap elő egy fiolát a kis asztalka alól, melyet felém hajít.
- Mestermunka mestermunka, hát persze! - Majd kapom el a fiolát, és távozom az ajtón. Ezután megindulok a lakhelyem felé, újonnan kerülő úton, figyelve hogy ne kövessenek.
Noitra úgy meglepődik, hogy azt se tudja, mit mondjon. Kb fél perc mulva ordít utánam.
- Ó, teee! Remélem, otthagyod a fogadat!
Ahogy meghallom, hogy az én szeretett noitrám, szólt pár szót az érdekemben, vissza is sietek, és a résre nyitott ajtón, visszaszólok. – Óh, én remélem nem. Mert különben nem látnám az én gyönyörű fiatalos alkimistám többet! - Majd elsietek az ajtótól, hátha még valamivel dobálózni akarna.
Neki is vág az ajtónak egy valamit, ami durran egy nagyot, de azt már nem tudom, hogy mégis mit.
Ahogy felmegyek a szobámba, körbe nézek, potenciális menekülési útvonalakat találok ki. Lefekvés elött, egy székkel támasztom ki a zárt ajtóm kilincsét, majd az ablakba Rielt teszem figyelni, azzal a kéréssel, hogy szóljon, ha akármi furát lát, vagy ha valaki be akarna törni, akkor keltsen fel. Én ezután eszek iszok egy keveset, majd nyugovóra térek, hogy a következő napot már újult erővel indíthassam.
)//
