[Audiencia] - A véres kard

Elnéz a hátat fordító vámpír után, aztán félre, amerről ő jött. Hegyoldal, lejtő. Visszapillant a távolodó családfő felé. Lejtő, hegyoldal..--
„Amerre csak kedved tartja..”
Engedelmesen indul meg felfele a nagyúr után. Néhány hosszabb lépéssel behozza azt a kevés behozni valót, amit a vacillálásával szerzett, aztán nyugodt tempóban követi tovább a férfit, fél lépéssel mindig annak jobbja mögött maradva.
Némán bandukol a helyén, maga elé bámulva a földre, még mindig a háta mögött szorongatva a saját csuklóját, miközben az öreges léptekhez igazítja a sajátjait. Egy darabig ezzel szórakozik, aztán az újabb válaszra abbahagyja a gyerekes játékot, és elmerengve figyeli tovább az utat maga előtt.
Valami más.. De mi..? Nem kovács. Nem, nem, nem kovács. Ezt eddig is tudta. Összevonja a szemöldökét egy másodpercre, hogyha ránéznének lássák, hogy él még, és hallotta a szavakat, de nem reagál egyéb módon rájuk. Tudomásul vette. Ezt már akkor tudomásul vette, mikor eljött a toronyból..

A maga részéről szótlanul ér fel a lejtő tetejére, hacsak közben nem intéznek hozzá olyan kérdést, amire érdemben kéne válaszolnia. Odafent körbepillantva aztán meg is látja az egyik közeli fához kötött fekete foltot, ahogy hagyta, szerszámostul, magában legelészve. Nem kér engedélyt a családfőtől, hogy odamehessen a saját lovához. Talán illetlen, de már nem a toronyban van. Megkönnyebbülten engedi le a kezeit, ahogy elér a ménhez, gyorsan leoldva a lazára hurkolt szárat az egyik vastagabb ágról, majd maga után vezetve a lovat visszafordul a férfi felé.
Nem lát hátast a családfőnél. Nincs kísérete, nincs szekere, akkor gyalog jött. Gyalog, a toronytól..? Vagy régen járt erre, és a torony közelebb van, mint gondolná?
„Amerre csak kedved tartja..”
Ha nem épp Lothar von Nebelturm előtt állna, beharapná az alsó ajkát egy másodpercre, de így csak a szemében látszik a bizonytalanság.
- Biztosan nincs szüksége kíséretre, uram? Ha gyalogszerrel jött a torony nem lehet messze, nem jelentene nagy kitérőt elkísérni Önt a birtokhatárig.
Tudja, hogy be nem mehet. Nincs is kedve, még messziről sem látni a néhai otthonát, az emlékek így is agyon fogják nyomni ez után a találkozás után.  Mégis, rossz érzést keltene benne így egyedül hagyni a korosodó férfit. Mert hiába szökött el, mégiscsak a vére..

Biztos..?
Nem, nem biztos. A kérdés elbizonytalanít. Hasonló furcsasággal néz vissza a családfőre. Nem, nem biztos. Lepillant a csizmájára, óvatosan félrehajtva egy követ a lába elől. Talán..
- Nincs különösebb oka, uram.
Megvonná a vállát, de nem teszi. Szorosabbra fogja a kantárt, ahogy Nyálas megrázza mellette a fejét, félrelibbentve a sörényét, menne már. Nem szokott ilyen közel merészkedni a toronyhoz. Szokott.. Soha nem jött még ilyen közel azóta. Egyszer sem. És most.. Fogalma sincs, mit akar. De talán jobb lenne,  ha mégsem tenné.
Felpillant a felhőkre.
- Bocsásson meg - hajtja vissza aztán a tekintetét előre. - Igaza van. A legjobb lesz, ha továbbállok.
Összepréseli az ajkait. Mondana még valamit, de oktalanság lenne. A családfő tesz, amit tenni akar, mond, amit mondani akar, akinek akarja. Nincs többé köze.
Ehhez..
- Remélem nem zavartam meg az elmélkedését túlzottan - hajtja meg a fejét megszokásból egy leheletnyit a vámpírnagyúr előtt. - Minden jót, nagyuram. Köszönöm az idejét.
Azt érzi mennie kell. Hogy hova? Majd kiderül. A Toronyba nem. Többé nem, még ha ez nem is volt teljes súlyában világos előtte eddig. Mert eddig nem járt ilyen közel ahhoz, hogy ott kössön ki. Azt érzi mennie kell, vinnie a Sorsát, amit magának választott, el, messzire..
Úgy fordul a lova felé, mint aki tudja merre tart. Úgy kapaszkodik fel a nyeregbe az egykori vére mellett, mint aki határozottan tudja, hova megy. És tudja. Fogalma sincs. Ha Lothar még szólna hozzá visszafordul a nyeregből, ha nem, csak biccent egyet a magasból tiszteletteljesen, búcsúzásképp, aztán irányba fordítja Nyálas orrát.