[Aréna] Egy Csöppnyi Bonyodalom

Mesélő: Lothar
Ellenfél: mindegy

Egy erdei úton gyalogolsz, vándorolsz, az a legszebb kifejezés. Egy közeli falut látogattál meg, és most éppen a helyőrségedre tartasz vissza. Nagyjából az út felénél járhatsz, amikor egyszer csak zúgolódásra leszel figyelmes az egyik előtted lévő bokorban. Kisvártatva egy apró, tömzsi, koszos ruházatú, páncélt nem viselő, hegyes fülű teremtmény ugrik ki eléd. Egy goblin. Fürge ujjai közt egy rozsdás tőrt szorongat, míg másik kezében egy furkósbotot. Egyet füttyent, mire az erdőből halk morajlásra leszel figyelmes.

Hosszú napnak ígérkezett a mai. Bár viszonylag csöndesen telt, azért nem kifejezetten szerettem a hosszúnak tűnő napokat. Leginkább azért, mert monoton, unalmas időtöltés volt, és mint a többi ember, én se szerettem ezt igazán. Bár nem panaszkodtam, nagyon ritkán teszem ezt. Tudom, hogy ilyen a katonaélet, így fölösleges lenne érte tépnem a nyelvem. Nem tehetek tehát mást, hogy türelmesen várom, mit hoz nekem a sors. A mai feladatban az őrségből a közeli faluba kellett mennem, hogy rendet tegyek a környéken garázdálkodó vadak közt, akik megnehezítették a falusiak életét, s mivel ez nem volt túlontúl nehéz feladat, így elég hamar „hazafele” is indulhattam. Azonban úgy tűnt vártak rám. Hogy valóban így volt, vagy csak egyszerű balszerencse nem tudhatom. Mindenesetre egy goblin álta az utam. És ahol egy van, ott több is megfordul. Alapjáraton nem igen van bajom a humanoid lényekkel, de a goblinok sajnos elég alacsony intellektussal vannak megáldva, így muszáj lesz legyőznöm őket, vagy legközelebb lehet, a közeli falura támadnak rá. Így hát cselekedtem. Sóhajtok, majd pajzsomat és buzogányomat a kezembe véve indulok meg a kis lény felé. Nem szándékoztam túlságosan elkapkodni a dolgokat, hisz, ha botló horgot feszítettek ki és én rárohanok a csalira könnyen veszélybe sodorhatom magam.

Ahogy fegyvert ránt, a goblin egy pillanatra megrémül és hátraugrik egyet. Nem szokott hozzá, hogy az áldozatai visszatámadnak, arra meg pláne nem készült fel, hogy valami nagy bágodveder ellen kell küzdenie. Aztán megrázza a fejét és mérgesen néz végig a lovagon.
- Nyehehehehe...meghámozlak, mint a barackot! - ordította diadalittasan, majd leugrott az útról. Kisvártatva ismét kiugrott a bokrok közül, és ívesen haladva próbált meg Erhard oldalába kerülni, hátha ott kevesebb vas védi őt.

Nem kifejezetten reagáltam a goblin provokálására, nyugodt voltam és hagytam, hogy kifecsegje magát, nekem úgysem lesz jobb, ha feleslegesen idegeskedek az aprólékon. Mikor amaz visszavonulót fújt, hogy kissé elrejtőzzön, ahelyett, hogy követném egyszerűen megálltam és összehúzva magam védelmi állást vettem fel. Fölösleges lett volna üldözni, hisz sebességemet nagyon lecsökkenti a sok vas, ráadásul apró, fürge lényként a goblin úgyis lehagyna a sűrű növényzetbe, arról meg nem is beszélve, hogy sokkal könnyebben körbe lehetett volna zárni az erdőben. Így pontosan emiatt, mikor a goblin ismét megjelent és továbbra is ott álltam mozdulatlanul várva a támadást. Még azt is hagytam neki, hogy félig megközelítse a hátamat, hogy a könnyű célpontot remélve nekem jöjjön a „vakfoltomból”. Való igaz a sisakom korlátozza a látóköröm, de nem vagyok olyan balga, hogy csak úgy hagyjam elveszni a csöppséget. Pont úgy helyezkedtem mindig, hogy a pajzsos oldalamon legyen, hogy amint nekem rontson (akár féloldalasan, akár úgy, hogy már mögöttem van), íves mozdulattal, a pajzsommal tudjam fejbe küldeni. A súlyommal erősített csapás nem tudom mennyire erős, de úgy voltam vele, hogyha a goblin nagyon elbízza magát a lassú, lomha mozgásomtól, amit eddig produkáltam, ez a hirtelen, kemény ellencsapás, majd igazán meg fogja lepni.

A is teremtmény nem figyel oda eléggé, csak arra tudott koncentrálni, hogy valahol emgszúrja a lovagot, így a pjazs éle csúnyán fejbe vágja, Jajveszékelve sodródik odébb, legalább két méterre, miközben a fejéből ijesztő tempóban kezd el folyni a vér. Ordít, jajgat, káromkodik, ahogy csak bír, miközben a földön forgolódik jobbra-balra. Egyelőre nem halt meg, de a nagy fájdalmak közepette egy ideig még nem fog felkelni.
Közben megérkezik az erősítés, két másik goblin személyében. Egyikük a bokrok közül megjelenve hajít egy jókora követ a páncélosnak, aminek sok hatása nincs, de h talán sikerül társáról elvonnia a figyelmet. A harmadik goblin kicsit hátrább, az út közepén tűnik fel, íjjal a kezében, valamint egy tegezzel, melyben faágakból nyesett nyilak találhatók, kissé hanyagul rájuk kötözött hegyekkel. Lő is egyet feléd, mely nem téveszt célt, de sajnálatos módon a páncélodat éri, így egy kis rezgésen túl semmit sem érzel belőle.

Ahogy sejtettem. A kis goblin nem igen foglalkozott velem, persze meg is lett ennek az eredménye. Méghozzá egy jó kis orrcsonttörés. Legalábbis az arcából ömlő vér erre adott okot, hogy erre gondoljak. Amúgy is hosszú orruk volt, így kicsit talán megrövidítettem. Mindenesetre összességében azért nekem is fájt, hogy így kell, lássam szegényt, annak ellenére, hogy ők kötöttek belém. Nem szerettem ártani, de ha muszáj, akkor hát muszáj. A társai sem maradtak rest, gondolom arra számítottak, hogy így megmenthetik pórul járt barátjukat, pedig valójában az elterelés ellenére sem szándékoztam komolyabban ártani nekik a terveim szerint. Ha sikerül keményen elverni őket az, talán elég figyelmeztetés lesz nekik, hogy ezt a környéket ne háborgassák többet. A két megjelent újabb goblin egyelőre nem okozott túl nagy bajt, hiába is találtak el, nem ártottak nekem túlságosan, viszont hamar átláttam, hogy az íjász, a hanyag nyílvesszők ellenére, nagyobb veszélyt jelenthet rám, mint a társa, így hamar meg is támasztva lábaimat elrugaszkodtam, majd szépen lendületet véve begyorsultam. Pajzsomat előreszegezve gyorsítottam meg a lépteim, hogy a Letaposással megpróbáljam pajzsommal a felöklelni a kis lényt, úgy időzítve, hogy akkor induljak meg, amikor épp lőni akar és a legkisebb esélye legyen elkerülni a rohamot. Fontos megjegyezni, hogy akár eltaláltam, akár elvétettem hamar megpróbálom visszaszerezni az egyensúlyomat és megállni, ugyanis ez a technika igen nehezen állítható meg a súly miatt. Persze azért nem lehetetlen. Remélem azért a kislény túléli netalántán azt, ha esetleg véletlenül nem fellökném, hanem áttrappolok rajta.

Az íjász goblin újabba nyilat lő ki. Ismét a páncélon csattan a nyílvessző hegye, semmiféle kárt nem okozva. Ez a második nyíl talán még a csillogó fémet sem karcolta meg. A rohamot észlelve a kis lény ijedten próbál meg menekülni, ám hamar egyértelművé válik, hogy ez nem lehetséges. A lovag túl korán kezdett el nyargalni. Erhard utoléri, majd úgy nekitámad, hogy szinte felkenődik a pajzsára. Erőteljes reccsenés hallható, ahogy összetalálkoztok. Ha nem is halt meg, de biztos több csontja tört szerencsétlen jószágnak.
Eközben a másik társa nem rest, mialatt az íjász lekötötte a lovagot, ő mögé iszkolt, majd hezitálás nélkül felugrott a nyakába és lekezdte egy kővel verni a sisakját.

Nagyjából az történt, amire számítottam. Az íjász nem tudta elkerülni a végzetét, ahogy aprócska teste a pajzsomnak préselődik. A fene se gondolta mennyi erő van egy ilyen rohamba, így valamennyire engem is meglepett, ahogy az ütközés után csonttörésre emlékeztető zajt hallok. Kicsit reménykedek, hogy a karja, vagy a lába volt ez, nem pedig a gerince. Ha utóbbi, akkor muszáj lesz végeznem vele, ha meghalt, mert nyomoroncként csak lassú halál várna rá. Mindenesetre a harmadik goblin pont úgy cselekedett, amire számítani lehetett. Csupán kő volt nála látszólag, így egyértelmű volt, hogy a fejemre pályázik szó szerint, így mikor éreztem, ahogy az apró lábak és kezek feltornásszák magukat a hátamra, már készültem is a csapkodásra, melybe szinte a fülem is belesajdult, bár a fejem is elkezdett lüktetni a zajtól. Mindenesetre, mint mondtam számítottam rá, így viszont hamar reagáltam. Próbáltam oldalasan csapni, hogy vakfoltjából érje a támadás, ám ha észre is veszi, ne találjam fejbe saját magamat. Persze előzőleg pajzsos kezemmel megpróbálom megragadni nyakamból lógó lábát, hogy ne tudjon elmenekülni egykönnyen. Ha minden jól megy, a buzogány a fején fogja megütni, bár a pozíció miatt, max csak megszédül tőle, hisz mégiscsak hátrafelé ívelt csapással próbálkozok, amibe nem vihető bele túl sok erő, viszont, ha sikerül eltalálnom, onnantól már viszonylag egyszerűen lerángathatom magamról és a földre dobva lábammal kicsit ránehezedhetek, hogy lent maradjon. Viszont óvatos vagyok, próbálom elkerülni azt, hogy komolyabb kárt tehesse a sisakomban, vagy mit adjon, isten valahogy levegye azt.

A kis dög leleményesebb volt, mint néhai társa, mert amint Erhard megemelte a karját, ő egy elegáns mozdulattal hátrabucskázott és lehullott a hátáról. A lovag próbálta fékezni a csapását, de teljesen nem sikerült a kezét megállítania, így egy laza mozdulattal fejbecsűrte magát. A páncél jobbjára kivédte az ütést, meg az ereje sem volt az az igazi pajzsrepesztő erősségű, de elég rendesen összezavarodott tőle. A goblin meg is érezte a vérszagot, saját fegyverét, egy kővel ellátott furkós botot megragadva próbált támadni a lovag térdhajlatát célozva.

A goblin meg sem próbál kitérni a támadás elől, úgy van már vele, ha meghal, téged is magával visz a pokolba. Összecsaptok, s szinte pontosan egy időben találjátok el egymást, a kis lény köve nagyot csattan a nyakad menti páncélon, némi fájdalmat okozva. A buzogány viszont telibe találta a goblint, amitől az recsegbe hátraesik, majd felköhögve egy nagy adag vért, nagyot nyögve elterül a földön.
A csatának vége, legalábbis úgy tűnik, ahogy lihegve próbálsz magadhoz térni. Ekkor azonban, ahogy forgatod körbe a fejed, egy utolsó alakot látsz az út menti bokrok közt állni. Nem próbál meg előled elrejtődni, elég biztonságban érzi magát. Egy újabb goblin volt ő, társaival ellentétben csupán csak egy sétabot volt a fegyvere. A szokottnál kicsivel magasabb volt, bár vékonyabb alkatú, s fülei is hosszabbak voltak. Egyik kezében egy nagy ékkövet tartott. Hadizsákmány lehetett még korábbról. Óvatosan megkopogtatta, mire a kő, mely valószínűleg egy Tárológyűrű köve lehetett egy pecsétet eresztett ki magából. Látni, ahogy a halott goblinok szép lassan magukhoz térnek, halk hörgéssel kelnek fel és ragadnak ismét fegyver. Nem éltek már. Goblinzombik voltak ezek.
- Nyehehe...szép volt fémes pacák! - kiáltja a goblin.
Az igazi csata még csak most kezdődik.