Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
![[Aréna] Ash vs Zsoldos Empty](https://2img.net/i/empty.gif)
![[Aréna] Ash vs Zsoldos Left_bar_bleue](https://2img.net/i/fa/i/left_bar_bleue.jpg){kind=small}
![[Aréna] Ash vs Zsoldos Empty_bar_bleue](https://2img.net/i/fa/i/empty_bar_bleue.jpg){kind=small}
Mesélő: Laura
Egyre komorabbá vált az idő, ahogy a nap a végéhez közeledett. Az időjáráshoz hasonló hangulatban voltam én is. Komor és hűvös. Eléggé ingerült voltam a közeledő tél miatt. Ezek az évszakok állandóan felbosszantottak, hisz mégis sokkal jobban ki kell bélelnem öltözékem és még így sem véd teljesen a hideg ellen. Egyszerűen idegesítő! Egyetlen vigaszom az volt, hogy esteledés után is lesz elég fényem, hogy utat találjak, mert ha minden igaz, most telihold lesz. Bár elég kis vigasz. Az utam nagy részét a mai nap egy földúton tettem meg, amely ha minden igaz Nebelwald felé vezet. Persze nem mostanság fogok odaérni, de tojok rá. Azonban, ahogy haladok előre egyszer csak egy alakot látok kibontakozni a távolból, aki öles léptekkel jött felém. Ez persze nem volt gyanús, hisz ezt az utat nem csak én használtam. Úgy voltam vele, ha nem húzz, fel ezúttal életben hagyom. Hmm… milyen szerencsés… legalábbis elsőre úgy tűnt. De végül kiderült, hogy esze ágába sincs kihasználni a pillanatnyi kedvességem.
- Megállj, te féreg! – kiáltja rám.
Megállt és kivonta kardját, úgy állt fenyegetően előttem. Hideg, komor tekintettel meredtem rá, de végül ocsmányan elmosolyodok.
- Nem emlékeztem, hogy bemutatkoztam volna Önnek.... - szólok felé gúnyosan, majd elvigyorodok - Vagy bemutatkozni szándékoztál volna? - röhögök fel tompán, de szinte azon nyomba el is el is komorodok - Tűnj az utamból te kis pondró, vagy szörnyű halált halsz! Szerencséd van te kis Senki, hogy most csak egy meleg helyre vágyok, különben már a véredben fuldokolnál!
Természetesen szánt szándékkal ingereltem és ő maga is bekapta a csalit. Köpött egyet, majd megfeszültek az izmai.
- Meleget akarsz? Megkapod!
Végül üvöltve indult meg felém, ám alig lépett párat a kardja lángra lobbant. Egy cöhh hagyta el a számat, ahogy tekintetem elkomorodik. Egy gyors, pontos mozdulattal tártam szét a könyvemet, elkezdve az idézésem. Hamarosan a férfi lábai előtt egy pár zombi kéz tört elő, azzal fenyegetve, hogy feldöntik. Azonban… az a szerencsés idióta időben felkészült. Újult erővel mozdult és még épp időben sikerült kiszakítania magát az ujjak szorításából, mielőtt komolyan összezárultak volna. Bár kissé vesztett a lendületéből hamarosan miután összeszedte magát önelégült fejjel üvöltött felém.
- Rossz próbálkozás!
Már csak pár méter választott el minket, amikor újabb oldalra értem. Hangom halk volt, de fenyegető.
- Csakugyan?
Idézésem nyomán a levegőben összeálló szellemalak torz vigyorral az arcán rázta meg fejét, majd néma utasításaimat követve rögtön akcióba kezdett. Bár látszott ellenfelemen, hogy rosszat sejt, kikerülni nem tudta az elkövetkezőt. A jeges lövedék a hátából csapódba megtorpanásra bírta. Ezt kihasználva előreszökkentem és pengés botommal kész voltam bevinni a kegyelemdöfést. Azonban túl fürgének bizonyult. Az alak, oldalra szökkent vetülve, majd térdelébe érkezve lesújtott. Ám mivel nem értem célt, számoltam ellentámadásra, így továbbvéve a lendületem, egyszerűen elszökkentem a penge útjából. Megforgattam kezembe a botom, majd döfésre készen magam elé emeltem. Azt. Eközben véletlenszerűen mormogva próbáltam elhitetni vele, hogy mágiára készülök, mire ő rögtön megpróbált meggátolni. Bár sikerült cselekvésre késztetnem őt, a szellemem, mely ez idő alatt újra támadott, sajnos nem tudott komolyabb kárt tenni benne. Azonban úgy tűnt, szellemem kezdi felidegesíteni a férfit, ugyanis ingerülten vág felé. Ezt kihasználva szökkenek ismét előre botomra rögzített pengéjével megpróbálva a hónaljába döfni. Sikertelenül. A penge bár felsérti a bőrét, nem okoz komolyabb kárt, sőt ahogy fordulatot vesz, sikerült is olyan erővel eltalálnia a nyélt, hogy kiverje a kezemből. Nagy tapasztalatlanságra utal, hogy nem támadt rám rögtön, hanem sebétől sziszegve vonult hátrébb pár lépést. Idióta. De nekem legalább kedvezett, mindaddig, míg az újabb jéglövedékek fel nem húzták.
- Nyomorult szellem... - morogja, és inkább úgy dönt, hogy rohan ahelyett, hogy megállna.
Nagy bátorságról tanúbizonyságot mutatva előre ugrott, áttörve a „szellemfalon”, és bár egy kis pillanatra megszédült és elgyengül a szellem érintésétől, de hamarosan üvöltve vetette rám magát. A szellemem utasítás nélkül is cselekedett, újabb lövedékkel lassítva némiképp az ellenfelem mozgását, ám rögtön inkább utána lebegett, amikor látszott, hogy ebből közelharc lesz. Amaz felemelte kardját, ami miatt én kénytelen voltam elengedni könyvem és két kézzel blokkolni a kemény csapását, melybe szinte beleremegett az egész karom.
- Add meg magad! – zihálta.
Látszott rajta, hogy fárad, de még így is volt elég erő benne, hogy egyre lejjebb szorítson. Én dühtől eltorzult arccal meredtem rá hasonlóan parázsló tekintettel, de végül fél térdre rogytam. Ám ekkor a férfi szörnyű érzeteken mehetett át. A szellem áttetsző ujjai a férfi arcára „tapadtak” ezzel elszívva amaz éltető energiáit. Felordított, és fél kézzel elengedve fegyverét, hiába próbálva eltaszítani magától a szellemet. De számomra bőve elég volt. Bal kézzel elengedve fegyverem, akaratlanul is elvezette fegyverét a botomon, majd ahogy megragadtam vállánál, hátravetett fejjel, keményen lefejeltem őt. Egy pillanatra csillagokat láttam, de tisztában vagyok, hogy ellenfelem még rosszabbul járt. Pár lépést hátrálva próbáltam összeszedni magam, miközben az ellen is hátratántorodik, hiába keresve az egyensúlyt. Végül megállt, ám nem élvezhette sokáig a szilárd talajt, ugyanis szellemem körülfonta testét, szépen lassan megfosztva energiáitól, miközben én ráemelt pengével elhajítottam rá botom. Ám rögtön káromkodásba is kezdek, ahogy a férfi megindul felém, és még időben sikerül kitérnie. Bár látszott, hogy az előzőnél jóval komolyabb a helyzet, tudtam, hogy ez sem fogja sokáig gátolni. Végül összeszedte magát a sérülés utánról és ismét felém indult. Ám én eközben újra felszedtem a könyvem, így épp időben idéztem meg két újabb holtamat, mielőtt még elérhetett volna, ám lendületet véve egy nagy csapással végül hamar ki is végezte a goblinokat. Egy újabb cöh kíséretében lépek hátrébb párat, miközben árgus szemekkel meredek ellenfelem mozdulataira. Fárad. Nem tudja titkolni. De én is kezdek kifogyni a varázserőből. Hamar el kell intéznem, amilyen gyorsan csak tudom. Végül felegyenesedek és fenyegető hangszínnel, egészen összeszűkült tekintettel meredek rá.
- Nos mit akarsz paraszt? Eleged van már? Én nekem még vannak tartalékaim, és kitudja, lehet még egypár mérgem is a tarsolyomba. Dobd el a fegyvered, talán megkíméllek, ha megteszed. - felelem közönyösen, miközben a szellemem mögém lebeg.
Persze nem állt szándékomban beteljesíteni az ígéretem, de neki nem kell tudnia róla. Időközben a látómezején kívül a háta mögött egy csontvázat hozok létre erőt merítve a jegyzeteimből. Zihál. Meg sem próbálja leplezni, de csak köp ajánlatomra. Szó szerint.
- Persze, a nekromanták olyanok, akik megtartják a szavukat! – préseli ki a szavakat a száján, mire én csak megvonom a vállam.
Bár újra nekem próbálta vetni magát, az útjába álló szellem megtorpanásra bírta… ez épp elég volt, hogy az eddig észrevétlenül mögé érő csontváz csúnya vágást hasítson ellenfelem oldalába és bár egy fél forgással képes volt kivégezni azt a holtamat is, mire kifogyott a lendületből, már szinte félholtan esett térdre. Dacos tekintettel meredt rám, undorodva.
- Mindenért meg fogsz fizetni, nekromanta! – sziszegi – Az Isten nem fogja megtorlatlanul hagyni a gonosztetteidet.
Szavaira összehúzom a szemem és vad vicsorba kezdek. Köpöm és egyetlen lapozással feltörésre bírom a csontdárdám, mely szinte felnyársalta az alakot. Megrökönyödött arccal öklendezett vért.
- Ez a véleményem a te Istenedről! – ordítom – Baszok én rá ki mond felettem ítéletet, ha meghalok! Amíg viszont élek, addig gázolok át mindenkin és mindenen, amíg el nem érem a célom! És te már nem fogsz tudni megakadályozni ebben, te kis szarházi!
Ezzel susogó köpennyel megfordulva folytattam utamat öles léptekkel az úton, míg ellenfelem végleg kilehelte lelkét.
Egyre komorabbá vált az idő, ahogy a nap a végéhez közeledett. Az időjáráshoz hasonló hangulatban voltam én is. Komor és hűvös. Eléggé ingerült voltam a közeledő tél miatt. Ezek az évszakok állandóan felbosszantottak, hisz mégis sokkal jobban ki kell bélelnem öltözékem és még így sem véd teljesen a hideg ellen. Egyszerűen idegesítő! Egyetlen vigaszom az volt, hogy esteledés után is lesz elég fényem, hogy utat találjak, mert ha minden igaz, most telihold lesz. Bár elég kis vigasz. Az utam nagy részét a mai nap egy földúton tettem meg, amely ha minden igaz Nebelwald felé vezet. Persze nem mostanság fogok odaérni, de tojok rá. Azonban, ahogy haladok előre egyszer csak egy alakot látok kibontakozni a távolból, aki öles léptekkel jött felém. Ez persze nem volt gyanús, hisz ezt az utat nem csak én használtam. Úgy voltam vele, ha nem húzz, fel ezúttal életben hagyom. Hmm… milyen szerencsés… legalábbis elsőre úgy tűnt. De végül kiderült, hogy esze ágába sincs kihasználni a pillanatnyi kedvességem.
- Megállj, te féreg! – kiáltja rám.
Megállt és kivonta kardját, úgy állt fenyegetően előttem. Hideg, komor tekintettel meredtem rá, de végül ocsmányan elmosolyodok.
- Nem emlékeztem, hogy bemutatkoztam volna Önnek.... - szólok felé gúnyosan, majd elvigyorodok - Vagy bemutatkozni szándékoztál volna? - röhögök fel tompán, de szinte azon nyomba el is el is komorodok - Tűnj az utamból te kis pondró, vagy szörnyű halált halsz! Szerencséd van te kis Senki, hogy most csak egy meleg helyre vágyok, különben már a véredben fuldokolnál!
Természetesen szánt szándékkal ingereltem és ő maga is bekapta a csalit. Köpött egyet, majd megfeszültek az izmai.
- Meleget akarsz? Megkapod!
Végül üvöltve indult meg felém, ám alig lépett párat a kardja lángra lobbant. Egy cöhh hagyta el a számat, ahogy tekintetem elkomorodik. Egy gyors, pontos mozdulattal tártam szét a könyvemet, elkezdve az idézésem. Hamarosan a férfi lábai előtt egy pár zombi kéz tört elő, azzal fenyegetve, hogy feldöntik. Azonban… az a szerencsés idióta időben felkészült. Újult erővel mozdult és még épp időben sikerült kiszakítania magát az ujjak szorításából, mielőtt komolyan összezárultak volna. Bár kissé vesztett a lendületéből hamarosan miután összeszedte magát önelégült fejjel üvöltött felém.
- Rossz próbálkozás!
Már csak pár méter választott el minket, amikor újabb oldalra értem. Hangom halk volt, de fenyegető.
- Csakugyan?
Idézésem nyomán a levegőben összeálló szellemalak torz vigyorral az arcán rázta meg fejét, majd néma utasításaimat követve rögtön akcióba kezdett. Bár látszott ellenfelemen, hogy rosszat sejt, kikerülni nem tudta az elkövetkezőt. A jeges lövedék a hátából csapódba megtorpanásra bírta. Ezt kihasználva előreszökkentem és pengés botommal kész voltam bevinni a kegyelemdöfést. Azonban túl fürgének bizonyult. Az alak, oldalra szökkent vetülve, majd térdelébe érkezve lesújtott. Ám mivel nem értem célt, számoltam ellentámadásra, így továbbvéve a lendületem, egyszerűen elszökkentem a penge útjából. Megforgattam kezembe a botom, majd döfésre készen magam elé emeltem. Azt. Eközben véletlenszerűen mormogva próbáltam elhitetni vele, hogy mágiára készülök, mire ő rögtön megpróbált meggátolni. Bár sikerült cselekvésre késztetnem őt, a szellemem, mely ez idő alatt újra támadott, sajnos nem tudott komolyabb kárt tenni benne. Azonban úgy tűnt, szellemem kezdi felidegesíteni a férfit, ugyanis ingerülten vág felé. Ezt kihasználva szökkenek ismét előre botomra rögzített pengéjével megpróbálva a hónaljába döfni. Sikertelenül. A penge bár felsérti a bőrét, nem okoz komolyabb kárt, sőt ahogy fordulatot vesz, sikerült is olyan erővel eltalálnia a nyélt, hogy kiverje a kezemből. Nagy tapasztalatlanságra utal, hogy nem támadt rám rögtön, hanem sebétől sziszegve vonult hátrébb pár lépést. Idióta. De nekem legalább kedvezett, mindaddig, míg az újabb jéglövedékek fel nem húzták.
- Nyomorult szellem... - morogja, és inkább úgy dönt, hogy rohan ahelyett, hogy megállna.
Nagy bátorságról tanúbizonyságot mutatva előre ugrott, áttörve a „szellemfalon”, és bár egy kis pillanatra megszédült és elgyengül a szellem érintésétől, de hamarosan üvöltve vetette rám magát. A szellemem utasítás nélkül is cselekedett, újabb lövedékkel lassítva némiképp az ellenfelem mozgását, ám rögtön inkább utána lebegett, amikor látszott, hogy ebből közelharc lesz. Amaz felemelte kardját, ami miatt én kénytelen voltam elengedni könyvem és két kézzel blokkolni a kemény csapását, melybe szinte beleremegett az egész karom.
- Add meg magad! – zihálta.
Látszott rajta, hogy fárad, de még így is volt elég erő benne, hogy egyre lejjebb szorítson. Én dühtől eltorzult arccal meredtem rá hasonlóan parázsló tekintettel, de végül fél térdre rogytam. Ám ekkor a férfi szörnyű érzeteken mehetett át. A szellem áttetsző ujjai a férfi arcára „tapadtak” ezzel elszívva amaz éltető energiáit. Felordított, és fél kézzel elengedve fegyverét, hiába próbálva eltaszítani magától a szellemet. De számomra bőve elég volt. Bal kézzel elengedve fegyverem, akaratlanul is elvezette fegyverét a botomon, majd ahogy megragadtam vállánál, hátravetett fejjel, keményen lefejeltem őt. Egy pillanatra csillagokat láttam, de tisztában vagyok, hogy ellenfelem még rosszabbul járt. Pár lépést hátrálva próbáltam összeszedni magam, miközben az ellen is hátratántorodik, hiába keresve az egyensúlyt. Végül megállt, ám nem élvezhette sokáig a szilárd talajt, ugyanis szellemem körülfonta testét, szépen lassan megfosztva energiáitól, miközben én ráemelt pengével elhajítottam rá botom. Ám rögtön káromkodásba is kezdek, ahogy a férfi megindul felém, és még időben sikerül kitérnie. Bár látszott, hogy az előzőnél jóval komolyabb a helyzet, tudtam, hogy ez sem fogja sokáig gátolni. Végül összeszedte magát a sérülés utánról és ismét felém indult. Ám én eközben újra felszedtem a könyvem, így épp időben idéztem meg két újabb holtamat, mielőtt még elérhetett volna, ám lendületet véve egy nagy csapással végül hamar ki is végezte a goblinokat. Egy újabb cöh kíséretében lépek hátrébb párat, miközben árgus szemekkel meredek ellenfelem mozdulataira. Fárad. Nem tudja titkolni. De én is kezdek kifogyni a varázserőből. Hamar el kell intéznem, amilyen gyorsan csak tudom. Végül felegyenesedek és fenyegető hangszínnel, egészen összeszűkült tekintettel meredek rá.
- Nos mit akarsz paraszt? Eleged van már? Én nekem még vannak tartalékaim, és kitudja, lehet még egypár mérgem is a tarsolyomba. Dobd el a fegyvered, talán megkíméllek, ha megteszed. - felelem közönyösen, miközben a szellemem mögém lebeg.
Persze nem állt szándékomban beteljesíteni az ígéretem, de neki nem kell tudnia róla. Időközben a látómezején kívül a háta mögött egy csontvázat hozok létre erőt merítve a jegyzeteimből. Zihál. Meg sem próbálja leplezni, de csak köp ajánlatomra. Szó szerint.
- Persze, a nekromanták olyanok, akik megtartják a szavukat! – préseli ki a szavakat a száján, mire én csak megvonom a vállam.
Bár újra nekem próbálta vetni magát, az útjába álló szellem megtorpanásra bírta… ez épp elég volt, hogy az eddig észrevétlenül mögé érő csontváz csúnya vágást hasítson ellenfelem oldalába és bár egy fél forgással képes volt kivégezni azt a holtamat is, mire kifogyott a lendületből, már szinte félholtan esett térdre. Dacos tekintettel meredt rám, undorodva.
- Mindenért meg fogsz fizetni, nekromanta! – sziszegi – Az Isten nem fogja megtorlatlanul hagyni a gonosztetteidet.
Szavaira összehúzom a szemem és vad vicsorba kezdek. Köpöm és egyetlen lapozással feltörésre bírom a csontdárdám, mely szinte felnyársalta az alakot. Megrökönyödött arccal öklendezett vért.
- Ez a véleményem a te Istenedről! – ordítom – Baszok én rá ki mond felettem ítéletet, ha meghalok! Amíg viszont élek, addig gázolok át mindenkin és mindenen, amíg el nem érem a célom! És te már nem fogsz tudni megakadályozni ebben, te kis szarházi!
Ezzel susogó köpennyel megfordulva folytattam utamat öles léptekkel az úton, míg ellenfelem végleg kilehelte lelkét.
