Hangos kürtszó jelezte a harmadik forduló elejét.
- Hetvenet rá, hogy nem húzza tovább fél percnél! – csapta le a pultra az érméket Klaus.
A kakasviadal ringje körül legalább ötven ember tolongott, ordibált, lökdöste egymást, és persze fogadtak egymással, ki is fog felülkerekedni. Klaus ezúttal ügyesen spekulált. A kakasnak, akire fogadott ez volt az első meccse aznap, viszont az ellenfele már az előző két körben is tépte a másik tollát. Nem csoda, hogy fáradt volt és elfáradt. Vidáman bezsebelte a nyereményét, és elindult tovább.
- Mondtam én, hogy jó ötlet idejönni. – dobálta a levegőbe az erszényét.
- Meg mertem volna rá esküdni, hogy be fogsz nevezni az íjászversenyre.
- Minek, lejáratni magam? – sóhajtott beismerően – A képességeim a sereg íjászának átlagát sem érik el.
Klaus képességei ijesztően pontosak voltak. Még azt is meg tudta mondani, ő maga hol áll teljesítményben másokhoz képest. Kevesen ismerik fel időben, hogy az ellenség felettük áll.
- És most merre? – nézelődött Gerard a standok közt.
- Én tudom, láttam egy sütödét! Ingyen sört kap, aki egybe be bírja puszilni a paprikás-hagymás-lepényüket. – Maria jól emlékezett rá, hogy könnyeztek azok, akik megpróbálkoztak vele. Ezt a kihívást neki találták ki. Neki nem létezik olyan, hogy túl erős étel.
- Engem meggyőzött. – vonta meg a vállát.
Klaus megvakarta az állát.
- Tényleg, nem lesz baj, hogy itt járkálunk a királyság második legnagyobb városában. Itt nem tűrik meg a démonokat.
- Nyugi, ha nem érzek vagy ötven démon csak most, akkor egyet sem. Inkvizítor legyen a talpán, aki pont minket néz ki a tömegből. – nevette el magát.
Nagyokat nevetve vonultak tovább a viadal aréna mellett berendezett kis bódék sora közt. Hatalmas csattanás hallatszott, ahogy a két megmérkőző lovag egymásnak rontott. A tömeg itt is szinte őrjöngött. Elég zajos volt, ezért inkább hátrább húzódtak. Míg aztán meg nem pillantottak egy üresen álló sátrat. Kíváncsian hajoltak oda. Egy lélek sem volt benne. Olyan volt, mintha szellemek lakták volna be.
- Ideiglenes főhadiszállás?
- Miért is ne. Bent árnyék van, én meg mindjárt hőgutát kapok. – dörzsölte meg fájdalmas arccal a homlokát Leo. Ő, aki tündeként hozzászokott a fa árnyékához, nehezen viselte a tűző napot.
A sátor valószínűleg egy lovagé lehetett. Fegyverek, zászlók, különféle hímzett szövetek és egy külön kis rész ideiglenes istállónak. Talán éppen versenyezhetett. De az is lehet, hogy már hazament és itt hagyta a sátrát. Általában egy apród, vagy a fegyvernök szokott vigyázni a sátorra, amíg a lovag a tornán vesz részt. De mivel most kihalt volt az egész hely úgy döntöttek, itt állnak meg pihenni.
Nem telt bele fél perc, azonnal csatlakozott is hozzájuk valaki. Az illető egy félig páncélba bújt borostás arcú férfi volt, aki elég elcsigázott fejjel a sátor másik végébe döcögni. Meg is lepődött, hogy hat (illetve gyakorlatilag csak öt) jövevényt talált a sátrában. Merthogy ez az ő sátra volt, legalábbis erről árulkodott a páncéljára festett címet, ami egyezett a zászlókon lévőkkel.
- Ti...készülődni jöttetek? – nézett végig lefagyott arccal a kis csapaton. Aztán rá egy pillanatra derül mosollyal rohant oda hozzájuk – Titeket az Úr küldött. Meg vagyok mentve!
Gyorsan kiderült, miért is volt ennyire üres a sátor. A lovagnak a fegyverhordozója eltűnt nem sokkal az előző viadal kezdete előtt. Ki is kapott szerencsétlen ennek hála, mert nem volt senki, aki a fegyverzetét rendbe tegye két forduló között. Most pedig szüksége volt egy pár új emberre. És azt hitte valaki más küldte őket ide.
- Szóval...hány forduló is van még? – vonta fel a szemöldökét.
- Nagyjából négy. – válaszolta egyenesen – 7Addig bent kéne lenni a pavilonban és segíteni előkészülni...[/color]
- Elfogadjuk! – vágta rá azonnal.
A lovag arca mosolyra derült.
- Tényleg? Akkor talán sikerülni fog! Végre megmutatom atyámnak, milyen fából faragtak.
Meg is indultak a küzdőtér felé. A többiek ugyan nem értették, miért adta be a derekát ilyen könnyen a közülük leginkább makacs ember, de mivel úgysem volt sokkal jobb dolguk, követték. Közben választ is kaptak, Gerardtól, aki gyorsan utána járt ennek az egésznek Lia emlékeim át.
- Rengeteg kiváltsággal jár, ha valaki bent mozog a küzdőtér mellett. Ingyen kaja, kényelmes helyek, nincs tömeg és általában kedvesen az ott szorgoskodó emberek. És ki tudja, talán még egy udvarhölggyel is összesodor a szél... – mosolygott ravaszul.
Mindent megtaláltak, amire egy lovagnak szüksége volt. Kiváló paripa, megfelelő minőségű páncélzat, jól előkészített fegyverek, eszközök a javításhoz, zászló, festék, még egy tartalék pajzs is, ha az első eltörne. Még a lovag hitvese is eljött egy utolsó jókívánsággal megszórni bajnokát, mielőtt visszament volna a nézőtérre.
- Oké, ugorj fel a lóra és kezdjünk neki. – mondta a tünde, miközben ráaggatták a páncélt.
Mindenki bambán bámult.
- Leo...nekünk kell felrakni. - Leo bár mérges fejjel morogva, de beadta a derekát és segített. Mondjuk neki eleve idegen volt egy ilyen megmérettetés. A tündéknél a páncélzat egyáltalán nincs ennyire elterjedve.
De nem kellett sok hozzá, hogy rájöjjenek, miért is hagyta faképnél a kedves lovagot a fegyverhordozója. Nem a felkészületlenség miatt kapott ő ki. Az első alkalommal, amikor a pajzsához épp csak hozzáért a másik lándzsája, már lefordult a lóról. A kis csapat döbbenten figyelte, ahogy fájdalmas képpel lekullog a pályáról.
- Hát...ez gáz...
A második viadalra már kényelmesen berendezkedtek. Egy kis asztalt húztak be az árnyékba a nézőtér alá, onnan figyelték az eseményeket. Még italt és ételt is kaptak, úgy néz ki ingyen. Hogy ez valamiféle kiváltság volt, vagy csak simán előre fizettek a nevezők, az nem derült ki, mindenesetre nem is nagyon firtatták. Inkább csak élvezték a kiváló helyet. Mígnem aztán véget ért a második viadal és fel kellett állniuk, hogy felfegyverezzék a lovagukat a következő fordulóra.
- Pedig én csak bizonyítani akartam... – sopánkodott, miközben ketten a szíjakat ellenőrizték a vértezetnél – 7Inkább kiszállok.[/color]
Egyként rezzent össze körülötte mindenki. Ha kiszáll, az azt jelenti, hogy lőttek a kényelmes helyüknek, az ingyen cuccoknak, az árnyékos székeknek. Összenéztek. Ezt nem hagyhatták veszni. Olyan jól esett végre kicsit kikapcsolódni, szerették volna, hogy olyan sokáig tartson, ameddig csak lehet.
- Azt nem engedhetjük. – karolta át a vállát – Nyerni fogsz, ebben biztos vagyok.
- De én ne...
- De! – hangzott a diplomata legerősebb érve.
A többiek pedig hozzáláttak a helyzet orvoslásához. Gerardnak azonnal támadt is egy ötlete. Nem kellett más, csak néhány plusz szíj, hogy azzal rögzítse a lovagot a nyergéhez.
- Tessék. Ezzel nem fogod olyan könnyen elveszteni az egyensúlyod. – dörzsölte meg a homlokát. Így már csak akkor tudna leesni a lóról, ha a nyerget is magával rántaná.
- Értettem! – nyerte vissza az önbizalmát – 7Jól figyelj, Tereza, megmutatom mire vagyok képes![/color] – azzal kilovagolt, és kezdetét vette a harmadik viadal.
A csapat elégedett arccal nézett utána.
- Nem lett volna egyszerűbb csak simán megzavarni az ellenfeleit egy illúzióval?
- Még mit nem!
- Az csalás lenne.
- Mert ez nem volt az...? – egy-két embernek elég furcsa elképzelése van a csalásról és a fair játékról.
Aggódó szemekkel nézték a következő viadalt. Némi munkájuk volt benne, így nem esett volna rosszul, ha végre nyerse is egy párbajt a lovag. De nem így történt. Az első csattanásnál nyergestül repült le a lováról. Idegesen szívtak bele az alsó ajkukba. Elég fájdalmas huppanás volt. Pedig nem kellett volna sok, majdnem sikerült megmaradnia.
- Ez reménytelen- Soha az életbe nem fogok tudni megnyerni egy viadalt sem... – vonult vissza a sátrába, már-már a sírással küszködve.
Senki nem szólt semmit. Tényleg reménytelennek tűnt.
- Ne add fel! Még meg tudod fordítani. Csak leleményesnek kell lenned, túljárni az ellenfél eszén.
- De mégis hogyan. Mindenki sokkal tapasztaltabb nálam. Még ezek a szíjak sem használtak...
- Hát igen. Hacsak...nem...nem.
A lovag egy pillanatra elhallgatott. Kíváncsian nézett fel rá.
- Hacsak mi?
- Nos van még egy valami, amivel segíthetek. Még egy módszerrel meg lehet növelni a stabilitást...
- Csináld!
- Ez nagyon veszélyes. Nem így terveztek egy lovagi páncélt, hogy így állítsák be...
- Nem érdekel! – nézett a szemébe. Olyan volt, mint a csatasor elején küzdő katona, aki már eldobta az életét magától – 7Ha nyerhetek vele, azt akarom, tedd meg! Nem okozhatok még több csalódást.
Gerard nem sokat habozott. a lovag elszánta magát, ő pedig tiszteletben tarotta ezt. Ismerte ezt az érzést. Annak idején ő is ekkora hévvel adta el a lelkét Liának. Hamarosan kész is volt. A páncél ízületeinek nagy részét kiékelte, hogy egy adott pozícióban mereven álljanak. Kényelmetlen volt, és tényleg alig lehetett még a lándzsát is mozgatni. Még több szíjjal rögzítette a nyereghez. A lovag már ha akart se tudott volna az ellenfélen kívül mást célba venni. Akármekkora ütés is érje, a páncél, akár kőszobor nyeli azt el, az ő testének meg sem kell magát tartania. Egy üreg lett a páncél, mely megvédte hordozóját. Lovagolni iszonyat nehéz volt benne. De ez nem számított ott, ahol csak egyenesen kell vágtázni.
- Olyan, mintha megmerevedtem volna...
- Igen. Így más biztos nem fogsz eldőlni. És a lendület sem tud nyergestül letaszítani, mert nem lesz semmilyen lendület. – mondta, miközben a lovag bólintott és felkészült a következő viadalra.
És a csoda megtörtént. A közönség tombolt, ahogy az ifjú lovag egyik ellenfelét a másik után győzte le. Hiába találták el a pajzstá többször is, állta a sarat. Egy arasznyit nem mozdult a viadalok alatt. A páncélja állta a lökéseket, s nem mozdult. Minenki örvendezett. Öröm volt látni a férfi derős arcát, ahogy fürdött a győzelem tengerében.
Elérkezett az utolsó viadal ideje. Ezen állt vagy bukott minden, hogy a lovagot ki fogják-e tüntetni. Csak azok részesülnek elismerésben, akik több viadalt nyertek, mint vesztettek el. Ő nem félt. Magabiztosan vonult fel a tapsoló nézőtér mellett és foglalta el a helyét. Az ellenfele nem volt ám apró falat. Egy jól megtermett, majd két méteres óriás, rikító vörös páncélban, hogy azzal ijessze meg ellenfele lovát. Viadalt még nem vesztett a torna során.
- Ez iszonyat izgalmas! – rágta a körmeit Leo.
Egymásnak rontottak. A két csataló töretlen vágtatott egymásnak. Dárdát emeltek és megcélozták a másik pajzsát. Hangos csattanás zúgott keresztül a levegőn. Mindketten a másik páncélját találták el. A monstrum hatalmasat nyögött, ahogy meginogott, majd lezuhant a lováról. Friedrich talpon maradt, annak ellenére, hogy eltalálták. Mindenki ünnepelt. Egyedül Gerardék vették észre, hogy valami baj van vele. Ahogy szép lassan megállt, nem fordult meg. Csak állt egyhelyben, a páncéljában a másik lándzsájával.
- Srácok, szerintem megsérült...
- Nem tud mozogni! Le kell szedjük onnan!
Baj volt. Ha kiderül mi volt a páncéljával, akkor megvádolhatják, hogy csalt. Gerard azonnal meg is oldotta a helyzetet. Illúziót idézett a férfi köré, mely eltakarta őket, s azt mutatta, hogy sérülten bár, de leszáll a lóról. Így oda tudtak menni, levenni, majd hátravonszolni az aréna mögé.
- Ez nem jó, ez nagyon nem jó! – zihált Klaus – 6El kell azonnal látni![/color]
- Olyat mondj, amit nem tudunk!
- Nem lesz semmi baj...gyorsan szedjük ebből ki...
A helyzet rosszabb volt mint gondolták. Belefúródott a dárda a melkasába. Nem tudta elkerülni a csapást. Nem volt rá képes, mert a páncélja nem engedte neki, hogy elhajoljon. Nagy árat fizetett a győzelemért. Valahol lelke mélyén érezte ezt is, mert erőtlen hangon próbálta nyugtatni ideiglenes fegyverhordozóit.
- Túl...nagyot...kívántam...volna...?
Gerardot mardosta a bűntudat. Elég volt csak ránéznie a férfira. Nem volt meg benne az, ami benne, vagy bármelyik társában. Nem tudta, milyen kockázatot vállalt azzal, hogy becstelen eszközökért nyúl. Nem is számolt vele, hogy akár az életébe is kerülhet. A páncélokat nem véletlenül alakították úgy, ahogy. Belekontárkodni a kovács munkájába csak hiba lehet. Még akkor is, ha elsőre úgy tűnt, jól jártak vele.
- Gyorsan, el kell állítanunk a vérzést!
- Én nem értek hozzá. Senki sem! Orvost kell találnunk, gyorsan! – ordította, miközben próbálta elszorítani a sebet.
- Nem fog menni,egyikünk sem tud gyógyítani.
- Ezen már csak z isteni csoda segíthet... – morogta Klaus.
Gerard megtorpant. Klaus remek ötletet adott neki. Azzal a lendülettel szabadsára engedte a sötét auráját, s elkezdett folyamatosan pecséteket idézni.
- Tánjetek innen. A déli kapuban találkozunk!
A többiek azonnal rájöttek, mit tervez. Ide akarja csalogatni a papokat. Még ha ötven démon is lebzsel a viadal körül, egyikük sem olyan osotba, hogy magára hívja a figyelmet az aurája kieresztésével. Gerard mégis megtette, ebből epdig a gyanakvó pap azonnal rá fog öszpontosítani. A papok ereje talán meg tudja gyógyítani a férfit. Minden elfutott, nem sokkla rá epdig felbukkant az első delikvens, egy sötét ruhás inkvizítor.
- Te...mit tettél azzal a lovaggal?! – vicsorgatta a fogait.
Gerard ördögi mosollyal nézett rá vissza.
- Ó, pedig még élt. Olyan szívesen játszadoztam volna még vele... – hangoztatott egy erőltetett nevetést.
Rövidesen megérkeztek a pap társai is, Gerard padig jobbnak látta odább állni. A egyháziak sem voltak rest,nem ez az első ilyen eset, amivel találkoztak.
- Gyorsan, lássátok el a sebeit. A többiek utánam, ne hagyjuk megszökni!
Bő fél órára rá a déli kapu mögött találkozott újra a csapat apraja nagyja. Mint el voltak fáradva a loholástól. Főleg Gerard, akinek meg kellett közdenie nem is egy végrehajtóval a bőréért. Bár nagoyn nem érdekelte. Egyre csak a szerencsétlen lovag járt a fejében, aki a győzelemért olyan kockázatot vállalt, amivel nem számolt előre. Kicsit mintha magát látta volna benne.
- Vajon én is túl sokat vállaltam? – mondta magában.
- Ezen jobb nem is agyalni. – csapkodta meg a vállát Maria – Megtettél mindent.
- Az már igaz. Ha te tól sokat vállaltál, mi mit mondjunk.
- Én egyáltalán nem vállaltam túl magam....
- Klaus!
Erre aztán mindenki elkezdett kacagni.
- Biztos vagyok benne, hogy túlélte. Rafinált népség ez a papféle.
- És...hova menjünk következőnek? Vissza már csak nem tudunk.
- Azt hallottam Tünde Erdei bort mérnek egy útszéli kocsmában innen keletre...
- Jaj ne már, tuti kamu.
- Egy tízesbe, hogy igaz! – csapta össze a kezét.
Igen, ki kell élvezni a békés pillanatokat. Még sok munka vár rájuk ezután.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
