Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Edem Ara Shine
Faj:sötét elf
Frakció: nincs
Kaszt: Holdőr
Nem: Férfi
Kor: 22
Kinézet: Rövidre nyírt enyhén kócos kékes hajkorona, vörös szemek és nagyon világos szürke bőr, igényes viselet 190 nagy szálkás testen,
Gyönyörű arc és megnyerő mosoly. A lányok kedvence.
Jellem: Általában nagyon kedves barátságos alak, kinek jó/rossz szokása, hogy ha az ember kora este keresi egy városban azt egy mulatóban teszi a legjobban annál később pedig jó eséllyel idegen ágyban. Másik szenvedélye a kártya, amiben 60%-ban sikeres is, azaz tíz játékból hat szor nyer, négyszer pedig egy szál gatyában. ezzel nem is törődve hagyja el az asztalt. Ezzel szemben van egy szadista énje is, mely csak ritkán kerül elő.
Gyerekkori vágya, hogy a legendaa hősök sorát gazdagítsa, újabban pedig célja kideríteni, kik vadásznak rá s miért...
Előtörténet:
Fölvezetés:
A kemény munka után mindig jól esik egy jó hideg ital, így heten egyszer meglátogatta az
ivót, hogy egy-két korsóval oldj az éjszakát s bár Ottó évek óta nem itta részegre magát, de
ahogy hazaérve az ajtó előtt találta vászonba bugyolált kis sápadt tünde babát, önkéntelen s
megkérdőjelezte önnön józanságát. Ellenben mikor a csecsemőn felejtet kis borítékot
felbontotta, szinte biztos lett abban, hogy részeg.
A kis Edem szépen cseperedett s bár Ottó egy ember volt sajátja ként nevelte,
szerencséjére nem is volt nehéz dolga, hisz a kis kölyök mindig kezes bárányként viselkedett,
már két éves korában be-be segített a munkába igaz apja nem is kérte erre.
3 éves volt mikor az egyik éjjel egyik viharos éjjelen bedörömböltek az ajtón, egy Sötét
alak lépet be amint ajtót nyitottak, Edem megriadt a rideg tekintettől amely rá szegeződöt a
kapucni alól.
- Ez az akinek gondolom?
- Edem, a szobádba most! - rivalt rá Ottó, de hangjából nem a harag hanem a félelem
sugárzott.
Edemet nem is kellett jobban bíztatni, csak el az ilyesztő alaktól gondolta. Befutatott a
szobába be az ágyba, de akár mennyire húzta fejére a párnát, egész éjszaka hallatszot a két
férfi vitája.
Reggel Ottó meleg reggelivel várta s magához ölelte a fiút.
- Fiam ma van a napja hogy négy éve, hogy rád találtam, mindig tudd hogy ez volt életem legnagyobb
ajándéka. Azt ugyan nem ismerem, hogy az elfek hogyan ünneplik az ilyesmi, de nálunk ez a
szokás. - Egy vén könyvet nyújtva át - Ezt annó még az apámtól kaptam, a Legnagyobb legendák
gyűjteménye.
A kis Edem elképedt a könyvbe lapozva, rengeteg színes illusztráció csak vonzotta a
tekintettét, de ahogy szeme másra vándorólt elcsüggedt. - De hisz nem is tudok olvasni.
- S aztán? Senki sem úgy születik, de meglehet tanulni. Szeretnéd, hogy megtanítsalak
Az elkövetkezendő évben egy-két havonta újra s újra megjelent az ismeretlen alak.
Kezdetben nagy feszültség érezhetően enyhült kettejük közt, de lehetőleg kerülték, hogy Edem
előtt beszéljenek, de így is sikerült neki néhány információt elkapnia. Zayen Shinenek hívták a
sötételfet, ugyanis az volt, egy sötét kék bőrű őszhajú középkorú sötételf. Edem vele
találkozott először a saját fajtájából.
Az utolsó alkalommal Zaa különösen ideges volt és olyat közölt Ottóval ami határozottan
megrémítette, amint a tünde távozott hátra ment a fészerbe, hogy majd pár perc múlva egy
nagyobb csomaggal térjen vissza. Ezt kipakolva került elő Ottó régi páncélja és kardja. Pár
pillanat erejéig merengve vette kezébe öreg partnerét, mellyel még most sem kellet
megéleznie, hogy akár a legfinomabb érintéssel kettévágjon egy két banditát, elhessegette a
nosztalgiát és szolt Edemnek, hogy feküdjön, holnap kora reggel útnak indulnak.
Az éjjel kristály tiszta koromfekete az ég, csak a csillagok fénye adhatott valamicske
fényt az embernek. Az ifjú felriadt, de nem úgy mint aki rémálomból réved, hanem, mit a
préda ki megérzi a vadász szagát. Felült, nem tudta mire vélni az érzést, de minden
érzékszerve kiélesedett, az ágya alatt mindig is volt egy kis rejtett zug a padló alá rejtve,
ahova az ösztönei üvöltötték hogy bújjon el. Nem telt el egy perc mikor motoszkálást hallott
kintről, kíváncsi természete ekkor általában arra sarkalta, hogy meglesse mi az, de most a
vért is megfagyott benne.
Végtelennek tűnő percekig néma csönd. Alig észrevehetően egyszer csak a kilincs elfordul, s
belép az ajtón egy 3 vadidegen, lassan megközelítik. Közelebb érve az egyikük, ki elől haladt
hirtelen megáll s hátra fordul. Ottó állt az ajtóban talpig páncélban, egyik kezében a kardja
másikban egy égő fáklyával akár a könyvekben a legendás hősök. A döbbenet szülte pillanat után
a három haramia nekivetette magát, de a harcos egyetlen rúgással repítette az elsőt a
szemközti falnak, majd a fáklyát a következő képébe vágva egy alulról irányzott kardcsapással
hasította fel, az utolsó makacsabb volt, de Ottó dühében úgy rohanta le, hogy a
szerencsétlenek esélye sem maradt, falhoz szögezte kardjával.
Másodpercekig csak állt, egyszer csak kifulyta a levegőt és Edem felé fordult, ki még mindig
a rejteken várta az egész végét. Ottó szigorú tekintette lassan megenyhül.
- Vége. Elő... - Egy penge szúrja át melkasát.
A nagy harcos kiterűl, szemeiből kihúny a fény ahogy az utolsó lélegzet is elhagyja a testét.
Gyilkosa lehúzta csukjáját és legugolt mellé, miután ahogy figyelte a harcos perceit. AMint
véget ért a fehér hajú Elf tekintette Edem szemere szegeződött. Mintha a padlón át is
tökéletesen látná, lassan fölállt, baljós léptekkel közeledett az ágy felé. .
Mikor az ágy elött állt kardját kihúzta s a földfelé tartva magasba emelte, tekintete végig a
cél vélt helyén tartva, de már lesújtani nem tudott.
- Ironikus, vagy inkább mondanám fantáziátlannak, ahogy végeztél az öreggel, te is pontosan
úgy halsz meg, de magadra vess ha nem nézel a hátad mögé - Shine egy időben a földre hulló
bérgyilkossal kezét nyújtva - Indulnunk kell.
Edem Ara Shine
naplója
Első bejegyzés.
Kedves naplóm,
gondolom így kéne ezt kezdeni, majd pedig leírnom milyen napom volt ma, de ha már Kedves
naplómnak szólítalak, akkor érdemes lenne kicsit megismerkednem veled... Gondolom...
Edem vagyok. Évekkel ezelött miután apámat, Otto Arát, megölték, Zayne Shine vett magához a Shine
klán tagja és ezzel engem is a klán tagjává tett, bár sose érezthettem mteljesen a klán
részének, hisz Zaaval csak nagyon ritkán, ünnepekkor mentünk vissza a klán földjére, mindezek
ellenére a klán kérdés nélkül nagynagy szerettettel befogadott és tekint teljes jogú
tagjának. Mostoha fivéremnél Kyren Shinenél nem is kívánhatok jobb testvért, barátot és
példaképet, a hadsereg büszke harcosa, igazi Holdőr, kivállóan bánik a fegyverekkel és a
népekkel. Amikor csak tehettük együtt mulattunk és gyakoroltunk bár utóbbiban sok esélyem
sose lesz ellene. Nevelő apám Zaa Shine szigorú, de a maga módján kedves bár, ehhez kell sok-
sok türelem, hogy rájöjjön a tünde.
Említettem, hogy nem gyakran vagyunk otthon, Zaa folyton úton van s mindig magával visz.
Mindig azt mondja: "Mozgásban kell maradnod". Ami kicsit irritáló, de valamelyest kezdem
megérteni. A napokban betértünk egy városba ahol egy időre ketté váltunk, Zaanak egy nemessel
kellet beszélnie, de engem nem vihetett magával ezért otthagyott egy ósdi szállón, nem mintha
ez zavart volna, szívesen elvagyok a városokban, sok mit és főleg sok a kit látni való, de
két nap múlva az utcán ismerős baljós érzés lett úrrá rajtam, valaki biztosan követett és
ha azok voltak akikre gondolok akkor ezek nem egyszerű utcai csirke fogók voltak, valahogy
úgy éreztem sikerült őket leráznom, átköltöztem egy másik szállóba, s addig ki se mozdultam míg
Zaa rám nem talált.
Azt hittem dorgálást fogok kapni, de szerencsére ez elmaradt.
Asszem egyenlőre ennyi.
Majd még írok.
3 Feljegyzés.
Kedves naplóm...
Zaaval való edzésem egyre nehezebb, nevelő apám nem nagyon tűri ha hibázok, mostanában
különösen nem, a kard forgatáshoz nincs tehetségem, így muszáj nap mint nap kemény edzéseket
folytatnom. Szerintem jobb vagyok már mint az átlag, de Zaanak ez messze nem elég.
Ma miután kiütötte a kardot a kezemből percekig ócsárolt.
9. Feljegyzés.
Érdekes napom volt és rendkívül lehangoló.
Átkívántunk vágni az erdőn, hogy rövidítsünk valamelyest a hosszú utunkon, de hiába
próbáltunk a lehető leggyorsabban haladni, már fönn volt a Hold s mi még sehol se voltunk.
Már a Tábor verést fontolgattuk mikor az erdő sötétjéből fájdalmas üvöltések törtek fel.
Nem sokáig tétováztam, kardot rántottam és a hang felé vettem az irányt.
A messzeségben keserves küzdelem bontakozott ki. Egy szörnyű bestiával viaskodtak, az egyik
alak próbálta védeni a földön fekvő társát mikor a bestia állkapcsába zárta és úgy megrázta a
föld fölött, hogy üvöltésébe bele visszhangzott az egész erdő. Ekkor értünk oda mire a bestia
pillanatnyi figyelem elterelését kihasználva, a földön fekvő alak kilőtte annak szemét, az
pedig miután elengedte a szerencsétlent, berohant az erdőbe. ...
- Zafrael! - patant fel a földről a fekete páncélos leány.
- Hadd segítsek - rohant oda Zaa - Edem tábort verünk, csinálj tüzet most! Ez nagyon nem néz ki jól.
- Azért tudsz rajta segíteni?
- Megteszem amit tudok. - s ezzel fölvágta a csuklóját hogy vért adjon a pórul járt
Vámpírnak.
Zaa megette amit tudott, de Zafael von Schwarzjäger nem érte meg a reggelt. Bertát a
Schwarzjäger család lányát alig tudtuk vigasztalni, de nem maradhattunk tovább az erdőben.
Ahogy tovább álltunk, bármennyire is akartam nem tudtam levenni a szemem a lányról, korombeli
lehetett és olyan gyönyörű amilyet még sose láttam.
11. Feljegyzés
Eltelt párnap mióta Berta csatlakozott hozzánk, vagy inkább úgy szólván mi hozzá. Többször
is leszögezte, hogy nem szükséges haza kísérnünk de ebben nem is adhatunk helyet a vitának,
ha magára hagyjuk kétségtelen, hogy visszatérne az erdőbe, hogy megbosszúlja elvesztett
vérét. Szerencsére a kezdetben hideg távolságtó magatartása egyre csak inkább színjátéknak
bizonyul és többször is sikerült hosszas társalgást folytatnom vele. a Maga módján nagyon
kedves és barátságos lány, csak tudni kell a fiúnak a jegget megtörni, mondjuk legalább fele
annyi bandita kiütése, mint ahányat ő.
Asszem most ennyi, holnap elérünk egy szállót s végre rendesen kialudhatjuk magunkat.
13. Feljegyzés
Zaa meghalt. Zaa meghalt miközben az eszméletlen testemet védte és Berta is megsérült.
Újból megtaláltak, Miközben mi pihentünk ezek rajtunk ütöttek és engem gyakorlatilag azonnal
kiütöttek. Mire magamhoz tértem a nevelő apám előttem feküdt holtan Bertát pedig egy cölöphöz
kötözték, az pedig addig provokálta az őt fogva tartókat míg az egyik markolattal halántékon
nem csapta.
Ekkor valami, mintha eltört volna bennem, nem az önuralmam vesztettem el s öntött el a düh,
a gyűlölet s a félelem, nem, pont ellenkezőleg, elöntött az üresség és a éltudatosság,
egyszerűen csak megakartam ölni őket. A kötésből nem volt gond kibújni s ezek még csak azt se
vették észre ahogy lassan komótosan fölállok s kézbe veszem apám öreg pengéjét. Mire az egyik
végre meglátott az első feje már rég a pórba hullt, a kard most olyan természetes volt a kezemben s olyan élő, mint soha korábban és nem váratta meg a fejet csak hamar küldte utána a többit is.
Reggelre Berta is magához tért örömömre.
Schwarzjäger család szívélyes fogadtatásban részesített hálájuk részeként bár a maguk
távolságtartó rideg módján, de a rövid ott töltött idő alatt szereztem pár hasznos ismerőst.
Örülök, hogy elővettem a naplómat 3 évvel az események után, végre lejegyeztem a történteket
s lesz hova feljegyeznem a fejleményeket.
Tegnap este érkezett hozzám, egy kedves látogató, de az elején kezdem.
Manapság sokszor vállalok testőrséget, előszeretettel a környék fiatal hajadonjai részére s egy ilyen feladat végeztével történt, hogy a kastély erkélyen figyeltem a hízó holdat s az előtte kúszó sötét felhőket, enyhe szelő és egy pohár jó édes veres bór kényeztette pucér testem vissza fordulva a függönyön át egy csalogató ágy. Kiittam a poharat majd és beléptem a szobába és balra fordulva szembe álltam a várakozó vendéggel,
ismerhetik talán kékes bőréről, rút karvaly orráról, de nem is ez a lényeg ahogy az sem milyen
szánalmas egy bérgyilkostól az, ahogy megijed a seggcsupasz célpontjától csak azért mert az várta hogy előmásszon rejtekétől, s nem is az, hogy Szilvia, vagy Kriszta... már nem is tudom, még csak észre se vette
az egészet, hanem az, hogy:
- Ki küldött téged és Miért vadásztok rám?
Nem válaszolt, nem mintha bekötött szájjal tehette volna, de tudtam, hogy nem fog válaszolni, mert sosmotiváljaválasz, ezeket nem pénz motiválja sokkal inkább a hűség rosszabb esetben kétségbeesetség. Már a városőrséget akartam hívni mikor eszre vettem valamit a nyakán.
Ledöbbenve ismertem fel azt.
- Ezt honnan szerezted? - Téptem le a kötest a szájáról, de az válasz helyet eláruljon azbingje gombját majd habzó szájjal lehelte ki a lelkét az orrom elött.
Inkább végzett magával, mintsrm bármit eláruljon arról a jelről ami ugyan úgy ott volt a nyakán ahogy ott volt a még Ottó Arától örökölt gyűrűmön. Kis háromszög benne a szárnyas fél holddal.
Faj:sötét elf
Frakció: nincs
Kaszt: Holdőr
Nem: Férfi
Kor: 22
Kinézet: Rövidre nyírt enyhén kócos kékes hajkorona, vörös szemek és nagyon világos szürke bőr, igényes viselet 190 nagy szálkás testen,
Gyönyörű arc és megnyerő mosoly. A lányok kedvence.
Jellem: Általában nagyon kedves barátságos alak, kinek jó/rossz szokása, hogy ha az ember kora este keresi egy városban azt egy mulatóban teszi a legjobban annál később pedig jó eséllyel idegen ágyban. Másik szenvedélye a kártya, amiben 60%-ban sikeres is, azaz tíz játékból hat szor nyer, négyszer pedig egy szál gatyában. ezzel nem is törődve hagyja el az asztalt. Ezzel szemben van egy szadista énje is, mely csak ritkán kerül elő.
Gyerekkori vágya, hogy a legendaa hősök sorát gazdagítsa, újabban pedig célja kideríteni, kik vadásznak rá s miért...
Előtörténet:
Fölvezetés:
A kemény munka után mindig jól esik egy jó hideg ital, így heten egyszer meglátogatta az
ivót, hogy egy-két korsóval oldj az éjszakát s bár Ottó évek óta nem itta részegre magát, de
ahogy hazaérve az ajtó előtt találta vászonba bugyolált kis sápadt tünde babát, önkéntelen s
megkérdőjelezte önnön józanságát. Ellenben mikor a csecsemőn felejtet kis borítékot
felbontotta, szinte biztos lett abban, hogy részeg.
A kis Edem szépen cseperedett s bár Ottó egy ember volt sajátja ként nevelte,
szerencséjére nem is volt nehéz dolga, hisz a kis kölyök mindig kezes bárányként viselkedett,
már két éves korában be-be segített a munkába igaz apja nem is kérte erre.
3 éves volt mikor az egyik éjjel egyik viharos éjjelen bedörömböltek az ajtón, egy Sötét
alak lépet be amint ajtót nyitottak, Edem megriadt a rideg tekintettől amely rá szegeződöt a
kapucni alól.
- Ez az akinek gondolom?
- Edem, a szobádba most! - rivalt rá Ottó, de hangjából nem a harag hanem a félelem
sugárzott.
Edemet nem is kellett jobban bíztatni, csak el az ilyesztő alaktól gondolta. Befutatott a
szobába be az ágyba, de akár mennyire húzta fejére a párnát, egész éjszaka hallatszot a két
férfi vitája.
Reggel Ottó meleg reggelivel várta s magához ölelte a fiút.
- Fiam ma van a napja hogy négy éve, hogy rád találtam, mindig tudd hogy ez volt életem legnagyobb
ajándéka. Azt ugyan nem ismerem, hogy az elfek hogyan ünneplik az ilyesmi, de nálunk ez a
szokás. - Egy vén könyvet nyújtva át - Ezt annó még az apámtól kaptam, a Legnagyobb legendák
gyűjteménye.
A kis Edem elképedt a könyvbe lapozva, rengeteg színes illusztráció csak vonzotta a
tekintettét, de ahogy szeme másra vándorólt elcsüggedt. - De hisz nem is tudok olvasni.
- S aztán? Senki sem úgy születik, de meglehet tanulni. Szeretnéd, hogy megtanítsalak
Az elkövetkezendő évben egy-két havonta újra s újra megjelent az ismeretlen alak.
Kezdetben nagy feszültség érezhetően enyhült kettejük közt, de lehetőleg kerülték, hogy Edem
előtt beszéljenek, de így is sikerült neki néhány információt elkapnia. Zayen Shinenek hívták a
sötételfet, ugyanis az volt, egy sötét kék bőrű őszhajú középkorú sötételf. Edem vele
találkozott először a saját fajtájából.
Az utolsó alkalommal Zaa különösen ideges volt és olyat közölt Ottóval ami határozottan
megrémítette, amint a tünde távozott hátra ment a fészerbe, hogy majd pár perc múlva egy
nagyobb csomaggal térjen vissza. Ezt kipakolva került elő Ottó régi páncélja és kardja. Pár
pillanat erejéig merengve vette kezébe öreg partnerét, mellyel még most sem kellet
megéleznie, hogy akár a legfinomabb érintéssel kettévágjon egy két banditát, elhessegette a
nosztalgiát és szolt Edemnek, hogy feküdjön, holnap kora reggel útnak indulnak.
Az éjjel kristály tiszta koromfekete az ég, csak a csillagok fénye adhatott valamicske
fényt az embernek. Az ifjú felriadt, de nem úgy mint aki rémálomból réved, hanem, mit a
préda ki megérzi a vadász szagát. Felült, nem tudta mire vélni az érzést, de minden
érzékszerve kiélesedett, az ágya alatt mindig is volt egy kis rejtett zug a padló alá rejtve,
ahova az ösztönei üvöltötték hogy bújjon el. Nem telt el egy perc mikor motoszkálást hallott
kintről, kíváncsi természete ekkor általában arra sarkalta, hogy meglesse mi az, de most a
vért is megfagyott benne.
Végtelennek tűnő percekig néma csönd. Alig észrevehetően egyszer csak a kilincs elfordul, s
belép az ajtón egy 3 vadidegen, lassan megközelítik. Közelebb érve az egyikük, ki elől haladt
hirtelen megáll s hátra fordul. Ottó állt az ajtóban talpig páncélban, egyik kezében a kardja
másikban egy égő fáklyával akár a könyvekben a legendás hősök. A döbbenet szülte pillanat után
a három haramia nekivetette magát, de a harcos egyetlen rúgással repítette az elsőt a
szemközti falnak, majd a fáklyát a következő képébe vágva egy alulról irányzott kardcsapással
hasította fel, az utolsó makacsabb volt, de Ottó dühében úgy rohanta le, hogy a
szerencsétlenek esélye sem maradt, falhoz szögezte kardjával.
Másodpercekig csak állt, egyszer csak kifulyta a levegőt és Edem felé fordult, ki még mindig
a rejteken várta az egész végét. Ottó szigorú tekintette lassan megenyhül.
- Vége. Elő... - Egy penge szúrja át melkasát.
A nagy harcos kiterűl, szemeiből kihúny a fény ahogy az utolsó lélegzet is elhagyja a testét.
Gyilkosa lehúzta csukjáját és legugolt mellé, miután ahogy figyelte a harcos perceit. AMint
véget ért a fehér hajú Elf tekintette Edem szemere szegeződött. Mintha a padlón át is
tökéletesen látná, lassan fölállt, baljós léptekkel közeledett az ágy felé. .
Mikor az ágy elött állt kardját kihúzta s a földfelé tartva magasba emelte, tekintete végig a
cél vélt helyén tartva, de már lesújtani nem tudott.
- Ironikus, vagy inkább mondanám fantáziátlannak, ahogy végeztél az öreggel, te is pontosan
úgy halsz meg, de magadra vess ha nem nézel a hátad mögé - Shine egy időben a földre hulló
bérgyilkossal kezét nyújtva - Indulnunk kell.
Edem Ara Shine
naplója
Első bejegyzés.
Kedves naplóm,
gondolom így kéne ezt kezdeni, majd pedig leírnom milyen napom volt ma, de ha már Kedves
naplómnak szólítalak, akkor érdemes lenne kicsit megismerkednem veled... Gondolom...
Edem vagyok. Évekkel ezelött miután apámat, Otto Arát, megölték, Zayne Shine vett magához a Shine
klán tagja és ezzel engem is a klán tagjává tett, bár sose érezthettem mteljesen a klán
részének, hisz Zaaval csak nagyon ritkán, ünnepekkor mentünk vissza a klán földjére, mindezek
ellenére a klán kérdés nélkül nagynagy szerettettel befogadott és tekint teljes jogú
tagjának. Mostoha fivéremnél Kyren Shinenél nem is kívánhatok jobb testvért, barátot és
példaképet, a hadsereg büszke harcosa, igazi Holdőr, kivállóan bánik a fegyverekkel és a
népekkel. Amikor csak tehettük együtt mulattunk és gyakoroltunk bár utóbbiban sok esélyem
sose lesz ellene. Nevelő apám Zaa Shine szigorú, de a maga módján kedves bár, ehhez kell sok-
sok türelem, hogy rájöjjön a tünde.
Említettem, hogy nem gyakran vagyunk otthon, Zaa folyton úton van s mindig magával visz.
Mindig azt mondja: "Mozgásban kell maradnod". Ami kicsit irritáló, de valamelyest kezdem
megérteni. A napokban betértünk egy városba ahol egy időre ketté váltunk, Zaanak egy nemessel
kellet beszélnie, de engem nem vihetett magával ezért otthagyott egy ósdi szállón, nem mintha
ez zavart volna, szívesen elvagyok a városokban, sok mit és főleg sok a kit látni való, de
két nap múlva az utcán ismerős baljós érzés lett úrrá rajtam, valaki biztosan követett és
ha azok voltak akikre gondolok akkor ezek nem egyszerű utcai csirke fogók voltak, valahogy
úgy éreztem sikerült őket leráznom, átköltöztem egy másik szállóba, s addig ki se mozdultam míg
Zaa rám nem talált.
Azt hittem dorgálást fogok kapni, de szerencsére ez elmaradt.
Asszem egyenlőre ennyi.
Majd még írok.
3 Feljegyzés.
Kedves naplóm...
Zaaval való edzésem egyre nehezebb, nevelő apám nem nagyon tűri ha hibázok, mostanában
különösen nem, a kard forgatáshoz nincs tehetségem, így muszáj nap mint nap kemény edzéseket
folytatnom. Szerintem jobb vagyok már mint az átlag, de Zaanak ez messze nem elég.
Ma miután kiütötte a kardot a kezemből percekig ócsárolt.
9. Feljegyzés.
Érdekes napom volt és rendkívül lehangoló.
Átkívántunk vágni az erdőn, hogy rövidítsünk valamelyest a hosszú utunkon, de hiába
próbáltunk a lehető leggyorsabban haladni, már fönn volt a Hold s mi még sehol se voltunk.
Már a Tábor verést fontolgattuk mikor az erdő sötétjéből fájdalmas üvöltések törtek fel.
Nem sokáig tétováztam, kardot rántottam és a hang felé vettem az irányt.
A messzeségben keserves küzdelem bontakozott ki. Egy szörnyű bestiával viaskodtak, az egyik
alak próbálta védeni a földön fekvő társát mikor a bestia állkapcsába zárta és úgy megrázta a
föld fölött, hogy üvöltésébe bele visszhangzott az egész erdő. Ekkor értünk oda mire a bestia
pillanatnyi figyelem elterelését kihasználva, a földön fekvő alak kilőtte annak szemét, az
pedig miután elengedte a szerencsétlent, berohant az erdőbe. ...
- Zafrael! - patant fel a földről a fekete páncélos leány.
- Hadd segítsek - rohant oda Zaa - Edem tábort verünk, csinálj tüzet most! Ez nagyon nem néz ki jól.
- Azért tudsz rajta segíteni?
- Megteszem amit tudok. - s ezzel fölvágta a csuklóját hogy vért adjon a pórul járt
Vámpírnak.
Zaa megette amit tudott, de Zafael von Schwarzjäger nem érte meg a reggelt. Bertát a
Schwarzjäger család lányát alig tudtuk vigasztalni, de nem maradhattunk tovább az erdőben.
Ahogy tovább álltunk, bármennyire is akartam nem tudtam levenni a szemem a lányról, korombeli
lehetett és olyan gyönyörű amilyet még sose láttam.
11. Feljegyzés
Eltelt párnap mióta Berta csatlakozott hozzánk, vagy inkább úgy szólván mi hozzá. Többször
is leszögezte, hogy nem szükséges haza kísérnünk de ebben nem is adhatunk helyet a vitának,
ha magára hagyjuk kétségtelen, hogy visszatérne az erdőbe, hogy megbosszúlja elvesztett
vérét. Szerencsére a kezdetben hideg távolságtó magatartása egyre csak inkább színjátéknak
bizonyul és többször is sikerült hosszas társalgást folytatnom vele. a Maga módján nagyon
kedves és barátságos lány, csak tudni kell a fiúnak a jegget megtörni, mondjuk legalább fele
annyi bandita kiütése, mint ahányat ő.
Asszem most ennyi, holnap elérünk egy szállót s végre rendesen kialudhatjuk magunkat.
13. Feljegyzés
Zaa meghalt. Zaa meghalt miközben az eszméletlen testemet védte és Berta is megsérült.
Újból megtaláltak, Miközben mi pihentünk ezek rajtunk ütöttek és engem gyakorlatilag azonnal
kiütöttek. Mire magamhoz tértem a nevelő apám előttem feküdt holtan Bertát pedig egy cölöphöz
kötözték, az pedig addig provokálta az őt fogva tartókat míg az egyik markolattal halántékon
nem csapta.
Ekkor valami, mintha eltört volna bennem, nem az önuralmam vesztettem el s öntött el a düh,
a gyűlölet s a félelem, nem, pont ellenkezőleg, elöntött az üresség és a éltudatosság,
egyszerűen csak megakartam ölni őket. A kötésből nem volt gond kibújni s ezek még csak azt se
vették észre ahogy lassan komótosan fölállok s kézbe veszem apám öreg pengéjét. Mire az egyik
végre meglátott az első feje már rég a pórba hullt, a kard most olyan természetes volt a kezemben s olyan élő, mint soha korábban és nem váratta meg a fejet csak hamar küldte utána a többit is.
Reggelre Berta is magához tért örömömre.
Schwarzjäger család szívélyes fogadtatásban részesített hálájuk részeként bár a maguk
távolságtartó rideg módján, de a rövid ott töltött idő alatt szereztem pár hasznos ismerőst.
Örülök, hogy elővettem a naplómat 3 évvel az események után, végre lejegyeztem a történteket
s lesz hova feljegyeznem a fejleményeket.
Tegnap este érkezett hozzám, egy kedves látogató, de az elején kezdem.
Manapság sokszor vállalok testőrséget, előszeretettel a környék fiatal hajadonjai részére s egy ilyen feladat végeztével történt, hogy a kastély erkélyen figyeltem a hízó holdat s az előtte kúszó sötét felhőket, enyhe szelő és egy pohár jó édes veres bór kényeztette pucér testem vissza fordulva a függönyön át egy csalogató ágy. Kiittam a poharat majd és beléptem a szobába és balra fordulva szembe álltam a várakozó vendéggel,
ismerhetik talán kékes bőréről, rút karvaly orráról, de nem is ez a lényeg ahogy az sem milyen
szánalmas egy bérgyilkostól az, ahogy megijed a seggcsupasz célpontjától csak azért mert az várta hogy előmásszon rejtekétől, s nem is az, hogy Szilvia, vagy Kriszta... már nem is tudom, még csak észre se vette
az egészet, hanem az, hogy:
- Ki küldött téged és Miért vadásztok rám?
Nem válaszolt, nem mintha bekötött szájjal tehette volna, de tudtam, hogy nem fog válaszolni, mert sosmotiváljaválasz, ezeket nem pénz motiválja sokkal inkább a hűség rosszabb esetben kétségbeesetség. Már a városőrséget akartam hívni mikor eszre vettem valamit a nyakán.
Ledöbbenve ismertem fel azt.
- Ezt honnan szerezted? - Téptem le a kötest a szájáról, de az válasz helyet eláruljon azbingje gombját majd habzó szájjal lehelte ki a lelkét az orrom elött.
Inkább végzett magával, mintsrm bármit eláruljon arról a jelről ami ugyan úgy ott volt a nyakán ahogy ott volt a még Ottó Arától örökölt gyűrűmön. Kis háromszög benne a szárnyas fél holddal.
A hozzászólást Edem Ara Shine összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Május 26, 2018 5:03 pm-kor.
