Edem Ara Shine

Évekkel ezelőtt történt, amikor először kivirágzott az a cseresznyefa a vén fakunyhó mellett, finom illatokra ébredt a kis Edem Ara. Felkelt az ágyból s magára kapta a kikészített felsőt a nadrággal együtt, szemeiből az utolsó csipát is kitörölte majd kilépett a közös helyiségben, a konyhába. Ottó, az apja állt tűzhely előtt s egy kis lábasban készítette a reggelit, az ajtó nyitására lassan megfordult és ahogy a gyermek odalépett magához is szorította.
- Fiam ma van a napja hogy négy éve, hogy rád találtam, mindig tudd hogy ez volt életem legnagyobb ajándéka. Azt ugyan nem ismerem, hogy az elfek hogyan ünneplik az ilyesmi, de nálunk ez a szokás. - Egy vén könyvet nyújtva át - Ezt annó még az apámtól kaptam, a Legnagyobb legendák gyűjteménye.
A kis Edem elképedt a könyvbe lapozva, rengeteg színes illusztráció csak vonzotta a
tekintetét, de ahogy szeme másra vándorolt lehervadt arcáról a mosoly.
- De hisz nem is tudok olvasni.
- S aztán? Senki sem úgy születik, de meg lehet tanulni. Szeretnéd, hogy megtanítsalak? De együnk előbb valamit.
Finom volt a reggeli, főtt tojás, pár száll kis kolbász és egy jó kanálnyi bab remekül megalapozza a napot. Nem is dolgoztak az nap, helyette Ottó bevezette a fiatalt a betűk birodalmába és Edem gyorsan tanult, estére már magabiztosan letudta írni saját és apja nevét is. Lefekvés előtt még a boldog apuka felolvasott a könyvből, majd miután a gyermek elaludt maga is nyugovóra tért.
Par nappal kesobb szekérhez fogta a szamarat, felpakolta a friss árut, tojás és tej minden mennyiségben, majd Edemmel karöltve neki indultak a városnak. Áthaladva dús legelőkön, ártereken és falvakon,a nap már elérte az égbolt tetejét mire végre megpillantották  a messzeségben a hatalmas fehér gránit falakat, Hellenburg falait. Südarden felett átkelve hatalmas tömeg fogadta az utazókat a városkapu előtt sorakozva, az őrség is alig bírta a rendet fenntartani, a vására siető tömegekkel szemben. Bejutván Edem álla is leesett a város bámulatot keltő méretei, a gyüzsgő változatos fajok láttán. A rendkívül széles főúton emberek és másfajúak  százai végezték a dolgukat, bódékban, sátrakban vagy egyszerű szőnyegen kirakott áruk tömkelege várta, hogy valaki megvegye a kereskedők nagy örömére. Az egyik kis mellék utcában Ottónal sikerült a saját holmilyán túladnia, bár messze nem azon amin később kerülnek majd a haszonélvezőhöz, de így is jobban járt mint az egyszerű falvakban.
- Remek ezen is túl vagyunk és még van egy kis időnk, szeretnél körülnézni kis fiam?
Jóféle borok, távoli helyek ritka ércei, fegyverek a vámpír kovácsok műhelyeiből helyben sütött disznóhús és megannyi más, amit itt nem találsz azt máshol se keresd mert az biztos nem is létezik. Ottó talált egy remek kis falatozót, ebédre más nem is lehetett jobb választás egy kis sült oldalasnál lepénnyel és egy kis jóféle csalamádéval. Vásárfia ként Edem kapott pár könyvet és egy fa kardot, míg Ottó magának egy jobb féle italt.
Pár óra piac és városnézést követve kissé eltávolodtak a nagy tömegtől majd egy “ Pihe puha Pihenő” nevezet fogadóban pár váltóért cserébe kibérelnek egy szobát éjszakára, majd még visszatérünk kicsit a főutcára, sötétedés közeledtével előkerültek a mutatványosok is. Egy félmeztelen nő egy kulaccsal és egy fáklyával a kezében táncolt, majd ahogy körül állta a tömeg beleivott a kulacsba,  majda fákját az arecához emelve egy hatalmas tűz oszlopot fújt a magasba. A tömeg éljenzéssel és tapssal díjazta mutatványost.
Kicsit arrébb egy férfi fuvolával a kezében kígyót szelídített, még arrébb bohócok szórakoztatták az ifjakat, kár hogy a festett arcú alakok teljesen más reakciót hoztak ki
Edemből, ki ahogy meglátta az egyiket közeledni ijedtében elfutott, de úgy hogy Ottó sem tudod-t utána kapni. Percekig csak futott, el a fő utcáról be, egyre csak mélyebbre a mellékutcákba míg végül  elért egy sötét sikátort, őt sose zavarta különösebben a sötétség,m de tudta, hogy sokan máshogy állnak a dologhoz, így mindig megnyugtat, ha egy sötét helyre bújhatott. Teltek a percek míg lassan kezdte visszanyerni nyugalmát, s kezdte magát ócsárolni az ilyedőségéért. Feláll majd elindult visszafelé, de addigra már sehol nem látta a kivilágítást mely a mutathatta volna hol van a vásár, próbált arra menni amerre jött, de minden sarokról-sarokra egyre inkább kezdett benne érlelődni a kétségbeesés. Már a sírás határán volt mikor férfiak kacajára lett figyelmes, örömére annyira megiramodott hogy sikerült hasra esnie, miközben próbált felálni egy másik hangra is figyelmes lett, valaki sírásának a hangjára. Már nem volt messze csupán a sarok mögül kellett kidugnia a fejét, hogy megláthassa mi történik, A sikátór végében egy apró fáklya fényében három férfi állt a sötétben, közülük az egyik egy síró női alakot a hajánál tartva a kezében.
 - ...utolsó kis kormos szajha, mégis kinek képzeled magad, hogy nemet mondasz nekünk? Ezt még komolyan meg fogod bánni! Mindenütt ott vagytok és csak a baj van veletek. Örülnöd kéne, hogy egyáltalán hozzád szól egy ember - Kiabálta a jól láthatóan részeg férfi
- Öreg nem lehet, hogy ezt most túlzásba viszed.
- Kussolj, pártját fogod talán.
- Kérem ne bántsanak - könyörgött a lány
- Nem, de, ha valaki meglát minket komoly gondjaink lesznek.
- Rendben akkor csak végezzünk vele...
A Legnagyobb fickó egy kardott húzott el addig a másik felemelte a leány fejét szabaddá téve annak nyakát, az próbált ellenállni de nem tehetett semmit.
- Nem előbb a karját fogom lecsapni.
A Leány ki fokozatosan belenyugodott a sorsába ha lehet most, ahogy erővel kifeszítették a karját, még inkább pánikolt, de már nem sikíthatott üvölthetett mert a harmadik gyorsan bekötötte a száját. A kardot megemelték, majd lesújtott.
- Pokolba, ezzel az életlen karddal semmit se lehet átvágni...
Bár a penge nem hasította le kezet az mégis mélyen belehasított a csontba s csúnyán eltörte azt. A sötét elf egyszerűen elájult a soktól így már nem is próbált ellenállni.
Ha az apám rendesen karbantartja akkor hosszában ketté vágom ezt a szajhát, de ha belépek kat….
Eközben Edem a sarokban a félelemtől kővé dermedve figyeli a történéseket, futni akar, menekülni, de képtelen, lábai meg se mozdulnak, érzi a bőrén kicsapódó és csordogáló izzadságot, a hideg levegőt ami az arcába kap, látja és hallja is mi történik, de képtelen menekülni, nem mert hátrafordúlni s hátat fordítani se a rémületnek.
A Férfi újra magasba emeli a kardját és…
- Hagyjátok abba! - kiáltja egy vékony hang. Érezhetően megdermed a pillanat ahogy a jelenlévők meghallották a hangot összenéznek egy pillanatra, csak egy pillanatra, de így is látják egymáson a kétségtelen félelem jeleit… Lebuktak ezt most jól megcsinálták, legjobb esetben is évekre cellába dugják őket ha nem örökre vagy rosszabb. Végtelen pillanat múlva ahogy megfordulnak, a városőrség helyet ellenben csak egy vézna sötét tünde kisfiú áll a saroktól csak egy pár lépésre egy fakarddal a kezében, Nehéz eldönteni, hogy éppen sírni vagy harcolni akar, de leginkább mindkettőt. A csürhe megkönnyebbülve röhögnek fel, de nem úgy ahogy emberek szoktak, inkább így képzeljük ahogy a démonoknál szokás. - Vagy megkeserüli tek
A kis Edem fel se fogta, hogy mi történt, mintha egy pillanatra belekerült volna Ottó egy meséjébe ahol a hősök kiállnak a szörnyek százaival szemben, hogy megvédhessék a gyengéket, csakhogy ez nem mese, ő nem egy hős lovag és ez se egy igazi kard, csak egy fogpiszkáló… de az is igaz hogy ezek se igazi bestiák.
- Nézzétek a kis bátor harcost, jött megvédeni a fajtáját, hát nem aranyos! Hehe…
- Várjál csak egy kicsit kölyök, mindjárt végzünk a nővéreddel és már is te következel.
S ebben a pillanatban egy Edem egy maroknyi kővel dobja meg a háttal álló nagydarabot, ki szinte összeesik míg az utolsó pillanatban sikeresen megveti a lábát, a többiek is meglepődtek ezen, de ahogy a kopasz fickó a vérző fejét megtapogatja üvöltve fordul meg.
- Kinyírni!!!
Otthagyták a lányt és mindhárman Edemet vették célba, a kis fiú pedig amilyen gyorsan csak tudott futott és futott, alig bírva tempót, gyorsan beérték, de mielőtt elkaphaták volna az egy kis résen át bújt egy szembejövő kerítésen, ezzel pár pillanatot nyerve és már azt hitte hogy sikerült őket leráznia, mikor egy kéz a fején fogta…
Most megvagy te kis patk…
Edem kis fa kardját beleszúrta a férfi szájába aki ijedtében és fuldokolva lépett hátra, Próbált volna elfutni, de a másik két férfi már elálltak minden utat. A férfi kihúzta a fadarabot a szájából, az szépen felsértette a száját, dől belőle a vér, az egyik társa rosszindulatúan kuncogott mitől még inkább bedühödött a melák. Lassan lépésről lépésre késztette a falhoz a fiatal kisfiút kezében szorongatva a véres fadarabot, fogát vicsorítva…
- Végre hazatértél kis fiam és kik a barátaid? - Lépet ki a szállóból Ottó - Nem vagy jó bőrben öregem ne…
- Ez a kölyök hozzád tartozik? - Üvöltötte szinte már nyáladzva a hústorony.
- Igen ez az én fiam. - válaszolta Ottó olyan hangsúlyban mintha csak egy duzzogó gyerekkel beszél.
- Akkor te veled is számolok!
- Azt nagyon kétlem fiacskám.
A következő pillanatban mielőtt bármit tehetett volna, Ottó már csak egy lépésre volt  tőle és mielőtt dühében (vagy ijedtében) kardot elmehetett volna Ottó már a ki is törte annak a karját. Az térdre esett és kezét markolva üvöltött, a többiek meg egyszerűen csak elfutottak.
Még aznap élve előkerült a leány akit sikerült még  megmenteni, de  a karja nagyon komolyan megsérült, a szállóban lévők, Edem és a leány vallomása nyomán mindhármat sikerült lecsukatni.


A Hazaúton végig csendben volt és remegett, hiába ölelte magához az apja, hiába dícsérte bátorságát és vigasztalta, a gyermek hazáig meg se szólalt.

A történeted alapvetően rendben van, a történet kissé határán van a reálisnak (tekintve, hogy a karaktered négy éves ilyenkor), de talán belefér.

Ami viszont nagyobb baj, az a helyesírás. Rengeteg vesszőhiba, elírás, j-ly felcserélés van, amiket egy Word vagy GoogleDocs azonnal jelez neked. Erősen javasolnám, hogy használd a fent említett programokat.

Ezen kívül írásképi hibának találtam, hogy egyszer igeidőt váltottál, néha a párbeszédek kötőjelei maradtak le vagy a színezés. Ezek egyértelműen a kezdő szerepjátékosok jellemző hibái így biztos vagyok benne, hogy nemsokára elhagyod őket, csak gondoltam megemlítem hogy erre figyelj a későbbiekben.

Ezek után természetesen az élményedért jár a 100 TP és 1000 váltó jutalom, valamint az első élményért a következő:

Név: Az apró lovag páncélja
Leírás: Egy vásárfia gyermekeknek készült apró, könnyű láncing, amelyet még Otto vett Edemnek azon a bizonyos Hellenburgi vásáron. Viselni ugyan nem tudod, azonban magadhoz szorítva képes egy elmére ható megfélemlítő vagy őrjítő hatást megszüntetni naponta egyszer.

Egy kis alkohol nem árt, de azért hasznos  ha tudunk mértéket tartani vagy akár egy ideig hanyagjuk a dolgot. Gondoltam amint három napnyi gyaloglás után végre beértem egy faluba, Rüdshein földjére. Kicsi poros falucska döngölt utakkal, egyszerű víz elvezetéssel, penészes házakkal, kő templommal mellette kis rozzant iskolával és persze a jó öreg fogadó, minden utazó legjobb barátja, kár hogy a legutolsó barátnőm megtiltotta, hogy bármi alkoholt fogyasszak és ígértet tettem és bár azóta eltelt már egy jó hónap megszegéséhez szükségem van  egy olyan hat hétre… DE legalább lesz hol aludnom és egy kis tej amúgy is jót tesz az egészségnek. Gondoltam én persze… amint beléptem arcba vágott a víg muzsika, a fiatal lányok és fiúk egymásba borulva ropták a mulatságot, még fel sem fogtam mire ez a nagy öröm, kettőt léptem és egy néne karon fogva rántott be a sűrűjébe, pillanatok később már magam is táncoltam a fiatalokkal és a nénivel közösen.
Úgy egy fél órácskával később, bár lehet az órákkal is, sikerült a tömegből kiúsznom és lepihennem az egyik sarokba, ingemet valaki letépte, hajamat összekócolták és az egyik lány is rajtam ragadt a szó szó szoros értelmében, magamhoz vettem az üvegcse tejecskét és egy kicsit még figyeltem a vigadókat. Olyan éjfélre már sikerült ágyba bújnom, egyszerű paraszt ágy, de a célnak így is sokkal jobb, mint a földön s már aludtam is, akár a bunda.
Külön élmény az mikor kakas szóra kellünk, annál biztosan jobb mint négy vagy öt banditára mint két héttel ezelőtt. Ki az ágyból, fölöltöztem és már az utcákat jártam, nappal sokkal már kellemesebb összképet festet a kis falu, este rém történethez is jó alap leheltet volna most, viszont a maga módján igen is szép volt, és ennek jó részt a több helyütt gondozott virágos kertek és maga a lakosság mely, ellentétben a legtöbb hellyel, itt különös kép jókedvű emberek és tündék alkották, a fogadós mondta hogy a falu szélén akár még meg is tusolhatok, ezt pedig nem  hagyhattam ki. Kicsit nehezen , egy kis körbekérdezéssel, de megtaláltam, egy kis fakunyhónak tűntegy kis hideg káddal a belsejében, de az ott dolgozó mondta, hogy itt csak a koszt mossák le magukról mielőtt lemennének az alagsorba és lám a hideg elő mosakodást követve egy kivalló meleg vizű fürdőben találtam magam. Nem csoda hogy a helyiek ilyen vidámak ha egy ilyen kincs van a kezükben, látszott is a helyen hogy nagy tiszteletben áll, díszes márvány s gránit falak két pár oszlop, egy szobor megmaradt lábrésze s mind tisztára pucolva, akár a földről is ehetett volna az ember olyannyira komolyan vették a hely karban tartását.
Frissen és üdén tértem vissza a fogadóba.
- Egyszerűen le vagyok nyűgözve, kész csoda ez a hely, még az is megfordulna bennem, hogy letelepszek.
- El is hiszem uram, ritka manapság az ilyen.
- Azt mondjuk nem értem minek húztatok egy olyan rozoga kunyhót a fürdőtök fölé mikor az alsó részt ilyen komolyan megmunkáltátok.
- Azt nem mi csináltuk csak megtaláltuk, amúgy meg nem verjük nagy dobra hogy van ilyenünk, igaz nem is titkoljuk.
Bár csak átutazóban voltam, még  egy éjszakára maradhattam, így kivettem a szobámat még egy kis időre, addig is körbejártam a falut, reggel amúgy is elfelejtetem megkeresni a hírdetőtáblát, hát ha van valami jó munka a környéken.
- … atyánk korai halála okán új papot - NEM… Iskolánk új gond - NEM…. Kísérőt keresünk, hogy hazakísérjen egy bajba jutottat, siessen mert csak nehezen tudjuk helyben tartani…. Ez a nekem való, ha nyugatra megy akkor még jó is kisülhet a dologból.
Gyorsan megkerestem a címet. A gyógyász kunyhóját adták meg, de ott tovább irányítottak a helyi kovács műhelyéhez.
- ... nem, nem! Nem szabad, addig kell ütni a vasat míg a lehető legtöbb szennyeződést mi nem veri belőle, egy két ütés nem lesz elég...
- Értem kis asszony de ez csak egy egyszerű vas szög ….
- És akkor már hanyag munkát enged meg magának a kezéből? Kész röhej! Minden ember ennyire amatőr!?
Ordítozott a kovács mellett álló fiatal, fehér arcú leányzó, vállig érő fekete haja és fehéres bőre, kecses orra, elegáns szúrós tekintette ott helyben szíven talált.
- Kezdetben Alfréd örült, hogy egy vámpírtól tanulhat, de lassan kezdi megbánni… - mondta végül a kovács felesége.
- Köszönöm a segítséget… Khöm khöm, Bocsánat, hogy megzavarom önöket Edem Ara Shine vagyok ha jól tudom…
- Igen, igen nekem kértek a helyiek segítséget, végre sokáig tartott, mire várunk még… -  ezzel el is viharzott a holmijáért s mire észbe kaptam már az ajtóban toporzékolt. - Indulhatunk?
- Igen hölgyem, csak nekem is vissza kell mennem a holmim…
- Csak siessen!
- Igen is.
Régóta nem beszéltem vámpírral, főleg olyannal kit még nem ismertem, így kicsit sokkolt ez a magatartás, de minden munkának megvannak a maga hátrányai.
Kár a szobáért, de a fogadós megígérte, hogy ingyen alhatok nála ha legközelebb is erre járok.
Nem telt bele negyedóra mire útra és harcra készen értem a falú táblához.
- Nem is volt ez rossz idő, na siessünk be kell hozni a lemaradást. - Azóta magára húzott valami rendkívül könnyűnek még is masszívnak látszó harci öltözetet, de elég ügyetlenül mozgott benne és az oldalán is csak egy hosszabb tőrfélét viselt, biztos nem a harc volt a szak területe.
Az első órában csak szótlanul követtem, remélve, hogy a majd csak megtöri a csendet, de végül ő nyert.
- Elnézést,de igazán megmondhatná azt,hogy merre is megyünk.
- Nem mondtam volna?
- Igen biztos elfelejtett, ahogy bemutatkozni is… - Mintha képzelődnék, komolyan egy pillanatra elpirult volna?
- Igazán sajnálom, ez komoly illetlenség volt a részemről s még egyszer elnézést. Serena von Nebeltrum vagyok és a családomhoz kell eljutnom mihamarabb, bizonyára pár nap alatt sikerül olyan helyre érnünk ahonnan már tudok a családomtól is kíséretet kérni.
- Örülök az ismeretségemnek, ha szabadna még azt kérdeznem, hogy került bajba ilyen messze a családjától?
- Nem kerültem bajba, csak megsérültem, azok a parasztok pedig túl komolyan vették és nem engedtek elmenni egyedül.
- Jó eséllyel az életét mentették meg ezzel, egyes egyedül sérülten, nagyon veszélyes idekint.
Serena nem válaszolt, de inkább azért mert büszkesége nem engedte.
Leszállt az est, s a korom fekete égboltot uralva magasodott mennyekbe a Hold.
Sátrat bontottam, míg Serena ragaszkodott, hogy tűzet maga gyújtsa, és mi tagadás magam sose gyújtottam volna ilyen erős lángú tábor tüzet. Míg a vacsora, egy kis zöldség leves, főtt  Serena mélyen elmerengett lángok tengerében, percekig csak figyelte.
- Ha a páncél viseléshez nem is de a tűzhöz nagyon értesz, gondolom jobban szeretnél most egy üllő mellet állni és valami újat alkotni?
Kis híján meg ijedtem amint felkacagott a kérdésemre.
- Fején találtad a szöget Shine, nem mintha zavarna a társaságod, de az izzó parázs, és az izzó vas társaságában érzem magam elememben.
- Még is hogy kerültél erre a vidékre, főleg egyes egyedül?
- Azt pletykálták, a környéken egy újfajta ércre bukkantak, de apám nem hitt az ilyen mendemondáknak és nem akart ezzel foglalkozni, ellenben velem, én nagyon is izgalomba jöttem ennek hallatán, de mivel az apám nem akart segíteni ezért egy magamnak kellet jönnöm.
- És elengedtek?
- Dehogy, elszöktem.
- De akkor biztosan küldtek utánad valakit. Hogyhogy még nem találtak rád?
- Talán azért mert hagytam hátra egy levelet amiben pont az ellenkező irányba küldtem azokat akik megzavarnák a kutatásomat, bár utólag ez nem volt épp egy jó ötlet. Apám bizonyára ráfog jönni, de jobb ha az előtt érek haza mielőtt ez megtörténne.
- És hogyan sérültél meg?
- Egy farkas falka járult hozzá, ha a falusiak akkor nem mentenek meg, tényleg komoly gondjaim lennének. Alig hittem el hogy még vért is adományoztak elősegítve a gyógyulásomat.
- Ritka rendes emberek az egyszer biztos.
Még pár órát elbeszélgettünk majd hagytam had aludjon egy kicsit míg őrködtem felett. Jó indulatának hála hajnal pár órát én is megpihenhettem.
Kellemesen telt az elkövetkezendő két nap míg nem egy erdőbe értünk, akkor tájt múlt dél, a még is az erdő úgy takarta a napot hogy akár este is lehetett volna, néhány óra gyaloglást követve elértünk egy kis tisztást, ezen a helyen teljesen felásták a talajt felszínre hozva az alsóbb rétegeket, kékes színű kristályos anyag csilogot ott lent.
- Ez nem a családod birtoka, gondolom ez az az Érc amiről korábban beszéltél nekem.
- Igen az, bocsáss meg a félrevezetésért de, üres kézzel egyszerűen nem térhetek haza.
- Nem ellenkeztem volna akkor sem ha korábban mondod, de várj egy pillanatot, neked nem fura, hogy nincs itt senki? Frissen mozgatták meg a földet és kizárt, hogy ne lenne itt valaki aki vigyáz a területre.
Egy nagyobb sziklára fölállva néztem körül, pár percig csak figyeltem mikor egy apró neszre lettem figyelmes a fák mögül. Utána iramodtam, nem volt nehéz dolgom mert nem futott túl gyorsan az öreg. Egy vénség futott előttem, kövér őszhajú ember.
- Ki vagy te és mit keresel itt?
- Ezt én is kérdezhetném fiatal ember, mit akarsz a földemen? - Válaszolta a hírtelen felbátorodott öreg - Egyáltalán ki vagy te?
Jobban megnézve korántsem tűnt veszélyesnek, sokkal inkább fontosabb helyi személynek.
- Edem Ara Shine vagyok, bocsásson meg a durvaságomért, nem is tudom mit hittem.
- Elnézem, most az egyszer, professzor Brennt Swarz vagyok a Hellenburgi szak területemen közismert kutató.
- Swarz professzor személyesen, nem is tudtam, hogy maga fedezte fel az új ércet. - került elébem Serena - és még az apám közönséges pletykának nézte a híreszteléseket.
- Megértem az apját mert nem is magam volt az aki rátalált erre a helyre, hanem a környékbeli lakosok voltak, én is csak a híresztelések miatt érkeztem ide és a kezdeti sikerek miatt vásároltam fel a helyet.
- Bocsásson meg a zavarásért, de miért van egyedül itt az erdő közepén.
- Mert a helyi munkások akiket felbéreltem nem díjazták mikor elárultam nekik, hogy a helyi bálványukat az ásatás miatt eltávolíttattam. Ijedtükben mindegy szálig elmenekültek, felbéreltem egy kisebb zsoldos csapatot, de a azok csak két nap múlva érkeznek, ide.
- Ugye nem baj ha segítek önnek a kutatásban.
- Örömmel veszek minden segítséget….
- Serena von  Nebeltrum.
A professzor egy pillanatra megijedt, de szinte egyazon pillanatban vállat is vont a gondolatnak - Örülök, hogy megismerhetem…

“Remek” gondoltam magamban nem elég hogy félrevezettek, még itt is ragadok egy időre...

törölve

Évekkel jelenünk előtt

Először apámmal, Ottóval jártam Hellenburg falai közt, annak idején lenyűgözött a város nyüzsgése, a számtalan érdekesség amit a kufárok olyan hang rivalgás közepette árultak az utcán és persze maga a város méretei főként annak masszív fehér falai. Persze akkor még csak gyerek voltam, alig pár éves és korábban a farmon kívül csak egy-két kissebb faluba jártam, néhány ritka alkalommal, de így felnőtt szemmel is hasonlóan érzek ahogy már a távolban meglátom a 10 méter magas védvonalat.
Nincs különösebb oka, hogy erre jöttem, pusztán csak követem a folyót, a Südardent. A városfalon kívül is hatalmas terület tartozik a Hellenburghoz, legyen az közvetlen kapcsolat vagy csak közvetett, az első közeli mezőgazdasági települések már elég messze voltak ahhoz hogy a városőrség kívül essenek, de nem egy saját rendvédelmet alakított ki, az ilyenekben mindig volt legalább egy két őrpont pár zsoldossal, akik pusztán már a jelenlétükkel távol tartották a kisebb zsiványokat a rendetlenkedés től. a Folyó mentén haladva nem egy horgász faluba futottam, az egyikben nagyon finom ebédhez is szerencsém volt, ami valami féle folyami hal húsából készült, fűszeres, gombás ragu. A szakács asszonyság büszkén kijelentette, hogy a hozzávalót egy hozzám hasonló sötét tündétől szerezte méghozzá a legjobb áron.
Ahogy közeledtem magához a városhoz, több karavánnal is összetalálkoztam, ki ment oda, ki már épp onnan jött. Tündék, vámpírok, emberek, mi fajtánk s ki tudja még mi fajták a Keleti kapunál sorakozva várták, hogy a portékájukat végre vihessék a városba, kicsit szégyelltem is magam, igazából teljesen feleslegesen, hogy szinte azonnal beengedtek a városba.
A piaci negyedben sem volt kisebb tömeg, ha egy kellemetes leányzót tartanék a karomban, annak se hallanám a hangját ebben a zsivajban. Ínyencségek, finom borok, ékszerek, fegyverek és páncélok, szinte minden amit valaha láttam vagy ezelött még sosem. Belépve a kapun rögvest egy öregasszony támadott le egy csokornyi fehér rózsával, máshogy nem is sikerült levakarni magamról, míg deréktól felfelé nem egy rózsabokor profilját nem adtam ki.
Arról nem is beszéljünk, hogy az újonnan érkezett balek láttán és hallatán, a sarkamba eredt a többi őrölt kereskedő, nyakláncokkal, macskákkal dobálózva, hogy éppen csak eltudtam futni, na ez kész röhej volt.
Egy gyönyörű csiszolt kövekből felépített, sötét kerettel egybe rántott, kétszintes fogadóba berohantam. “Végre egy kis nyugalom” suhant át az elmémben amint az ajtó mögöttem bezárult, egészen addig, míg a terem közepén megrendezett helyi, nem hivatalos ökölvívó mérkőzést meg nem pillantottam, Egy kétfogú nagyapó és egy fogatlan félszemű ag mérte össze az erejét, és bár elsőre úgy tűnt hogy csak két részeg vénség, hadonászik egymás felé, második pillantásra már sokkal inkább két részeg korábbi birkózó hadonászik egymás felé hatást keltett. Nem sok a különbség, főleg ebben a korban, de ha odafigyelünk azért észrelehet venni, hogy mindkettőnek van rendes alaptartása, ami azért valljuk be hogy ritka látvány kocsmai bunyóban. Persze az ilyesmi nem észrevehetetlen és egy kisebb tömeg buzdítja őket, a fogadós maga pedig már a téteket is összegyűjtötte.
- Félszemű Tod most egy a kettőhöz
- Én csak egy szobát ….
- Rendben akkor legyen kettő és fél!
- De én csak egy szobát akarok.
Két gyors ütés végül , majd a félszemű bekapott egy gyors balhorgott az állára, Tod földre került.
- Na jól van nesze - ezzel oda lökött egy kulcsot - tudod már hánynapot leszel itt Edem?
- Három napot kifizetek, aztán meglátjuk. Kérek egy üveg fehérbort a szobámba és egy gyümölcsös tálat, csak a szokásos, ezt meg a feleségednek küldöm. - Pultra rakva a virág hegyet, leszámítva egyetlen szállat, az egyik legszebbet. - Ezt pedig neked hoztam Claudia - A felszolgáló lány olyan vörös lett, hogy kedvem támadt lecsípni az arcába, sikerült tűrtőztetnem magam.
Közben a bunyósok is össze szedték magukat, Fredi, később kiderült, hogy ez volt a neve, kezét nyújtott va segítette föl az ellenfelét, valahogy melengető volt látni ezt a gesztust ezektől a vén rókáktól, még is érthetetlen volt az egész számomra.
- Mégis mi történt, ugye nem ilyesmivel csábitod az embereket, vénségekből megszedni magadat alávaló a szememben.
- Tudod kit nevez vénségnek? Én már akkor bunyóztam mikor te még távoli vágyálom se voltál! - Hallotta meg Tod az elszólást.
- Én meg keresztül pofoztam a kontinent mire kimondhattam volna: gugugágá! - Erre a két részeges kis híján lefordult a székről olyan eszeveszett röhögésbe kezdtek
- Hát pont nem ebbe kételkedtem - Dörmögtem a fogadósnak.
- Nem kértem arra hogy verekedjenek, de ha egyszer valaki mindig elkezdi a fogadást, akkor az már hadd én legyek. - vonta meg a vállát. - Amúgy meg, újonnan az alagsorban rendezünk kisebb viadalokat, azért is kaptak hajba mert nem egy személynek szurkoltak. Ha gondolod, az este nyugodtan néz le, néha elég érdekes meccseket lehet látni.
- Még az is lehet.

Az emeleten kaptam szállást, a szokásost, jobbról a harmadikat, duplaágyas egy könyvekkel gazdagon megrakott polccal, melyekből jó szerivel a saját könyvem, egy ruhásszekrénnyel, két fotellel és kandallóval, na persze a ami miatt ez az egyik kedvenc törzshelyem, a jó öreg erkély, ugyan nem egy folyóra vagy egy vêgtelenségbe nyúló síkságra tekint, de a Piaci negyed is romantikus a sajátos módján. Az este jó részét fogom itt tölteni, harmatos szőlőt szemezgetve kesernyés fehérbort ízlelve és egy kis szerencsével egy tündéri leányzóval szemezve.
De még az ebédre is várni kell, korai még az éjszakán merengeni. Ledobom tatyóm a sarokba,kis híján ott is hagyom, de átgondolva inkább gondosan kipakolom, ugye nem szép dolog rendetlenségben vendéget várni. Letekintek utoljára az erkélyen és egy kósza, de annál boldogabb ötlettől vezérelve, fellépek korlátra, megfordulok, arccal az ajtónak és egyszerűen hátra vettem magam.
A pillanat amikor egyszerre éled meg a súlytalanságot és a tömeges hisztériát amit egy az emeletről kiugró személy okoz az utca népének, felbecsülhetetlen, mosolygok ahogy a testem egyre gyorsabban zuhan egyenesen a földnek, majd elecsapódok a széná kocsiba. Valami csodafolytána kocsis észre se vette, hogy potyautas érkezett a rakományra, valljuk be ezzel ő volt az egyetlen a környéken, így percekig fetrengtem anélkül, hogy bárki megzavart volna. Eltelt egy félóra közben a kocsi szépen lassan haladt tovább a főúton, majd tett egy kanyart, még egyet, majd pártucat újabbat, végül már nem is tudtam követni.
Szekér egy pillanat alatt állt meg, de hogy a lendületől neki csapódott a fejem a belső falának ezzel lehullt a függöny.
Ötletem se volt hány óra telhetett el, mire kinyitottam a szemem, már magasan a Hold trónolt az égen a fejemen felszakadt egy kis bőr, de nem vészes, begyógyul. Annál zavaróbb, hangokra lettem figyelmes.
//
Az öreg kalmár, egy penészes oszlophoz kötözve figyelte, ahogy a nehezen össze kapart árut lepakolja a háromfős útonálló brigád, tehetetlenül állt, ahogy mindenétől megfosztják mindenétől. Ketten pakoltak míg a harmadik, a legkisebb a kereskedőre ügyelt vagyis inkább tisztogatta a körmét egy apró, de borotva éles késsel
- Kérem engedjenek el, az árum és a pénzem már az önöké, legalább az életemet hagyjátok meg.
- Akkor nem kell aggódnod, mert holtan nem vesszük hasznodat.
- Alázatosan köszönöm a kedvességet.
- Inkább élve fogunk eladni rabszolgának - Kacagott fel éles, fagyos hangján a kísérteties nőszemély.
Már épp az utolsó kocsihoz érnek, egy jól megrakott szénásszekér hez, amikor is egy halk de épp hallható morgás dermeszti le őket, valami motoszkál a széna alatt.
- Mi ez? Valami kutya?
- Esküszöm nem tudom mi lehet ez!
A nagyobbik fellép, magához vesz egy háromágú vasvillát, a többiek feszűlten figyelnek ahogy az felemeli a villát majd egy jól irányzott csapással beleszúrja egyenest a hang forrásába. A hang abbamarad.
- Leszúrtad? - kérdezi a nő.
- Azt hiszem… Vagyis nem … nem érezte...eeeee, valami elkapta a végét! -ijedtében olyan erővel próbálta kiszakítani, a villát, hogy amikor az a valami elengedte, a gazfickó gyakorlatilag felpördült a szekérről.
- Miért zavartok sziesztázás közben? - Egy sötét ruhás, sápadt bőrű áll fel bogjából.

//

Csak egy kicsit utaztatni akartam magam, s erre mibe csöppentem?
- HÉ! Ti ott mégis mi ez az egész? - kérdezem a bámészkodó sötét alakokat
- Itt mi kérdezünk?! Te ki vagy?
- Jaj, nem ezt akartam. Bocsi! - veszem észre az előbbi zaklatómat a földön, kissé, természetellenes pózban mozdulatlanul. - Ha nem esett komolyabb bajod, ígérem meghívlak valamire.
- Hozzád beszéltem te pöcs - akaratoskodik egy elég nőies hang és Hohohó…
- Bocsásd meg a faragatlanságom, Edem vagyok, vándor, kovács és most …. a te legfőbb hódolód.
- Mi? - Mindig is imádtam, ha a keménykedő leányzókat sikerűl ennyire zavarba hoznom. Leugrok a földre, hogy közelebbről is láthassam. Egy kéz markol vállon, szegény tulaja, egy könnyed mozdulattal, döftem a kardomat a mellkasába, persze markolatustól.
- Milyen csodásan ragyog szemed ebben a holdfényben. A kapucni és a kendő ellenére is láthatom a szépséged.
- Na ne szórakozz velem! - váratlanul nekem esik.
Egy pillanatra elvesztem a szemem elől, majd csak az utolsó pillanatban veszem észre a felfelé irányzot csapását, éppen csak idejében lépek ki hátrafelé, így is vágást ejt a ruhámon. Meglepődök, ez hiba az újabb csapás gyakorlatilag egy mozdulat az elözővel, alattam van, alacsony testtartásban amint az első csapás elhalad a mellkasom előtt, szinte tánclépésben fordít nekem hátat, ezzel pedig egy gyors kör csapást indít felém a másik kezében. Észbe se kapok már a levegőben vagyok… már nem találattól, felugrottam. Ezen meglepődött, de rögtön azután el is mosolyodott, szabad préda, nem tud kitérni s egy egyenes vágás,a tömegközépponba. Elszámolta a távolságot, alig ért csak el a penge, de eltalálta a gyomromat. Egy pillanatra elkapott az élet ösztön és még levegőben olyat rúgtam, hogy már azon kaptam magam, hogy a földön állok, bal kezemmel a tapogatom a karcolást a hasamon, míg ő a földön fekszik eszméletlen.

Folyt. hamarosan

Nos akkor, ugorjunk ennek is neki, ha már így belejöttem.

Kezdjük a pozitívummal, az lesz a rövidebb. A helyesírásod javul, noha még mindig vannak benne hibák (pl a kisebb szót egy 's'-el írják) de látszik, hogy dolgoztál a dolgon.

A stilisztikai részen azonban... nos, ott vannak gondok.

Mondatok, amik kritikusan rosszak:
"Belépve a kapun rögvest egy öregasszony támadott le egy csokornyi fehér rózsával, máshogy nem is sikerült levakarni magamról, míg deréktól felfelé nem egy rózsabokor profilját nem adtam ki." - ennek nincs értelme

"A piaci negyedben sem volt kisebb tömeg, ha egy kellemetes leányzót tartanék a karomban, annak se hallanám a hangját ebben a zsivajban." - a kellemetes leányzó eszméletlenül kínos, elcsépelt és szinte hidegzuhany volt olvasás közben

"Az este jó részét fogom itt tölteni, harmatos szőlőt szemezgetve kesernyés fehérbort ízlelve és egy kis szerencsével egy tündéri leányzóval szemezve." - ugyanaz, mint az előző

" Ledobom tatyóm a sarokba" - a tatyóm nem hiszem, hogy ismert szó Veronián

Valami csodafolytána kocsis észre se vette, hogy potyautas érkezett a rakományra - nincs olyan csoda, ami elnyomja egy hetvenkilós férfi belezuhanását egy szénásszekérbe, sajnos az Assassin's Creed hazudott neked

" ahogy mindenétől megfosztják mindenétől." - gondolom itt nem kell rávilágítanom a hibára

" Egy kéz markol vállon, szegény tulaja, egy könnyed mozdulattal, döftem a kardomat a mellkasába, persze markolatustól. " - ez maximum egy tőrrel lehetséges, egy kardot se kirántani nem tudsz ilyen közelről, de ha eleve ki van rántva sem tudod ilyen lazán átszúrni a mellkasán; mellesleg a "markolatostul" olyan hatást kelt, mintha a markolatot is átnyomtad volna rajta

" Elszámolta a távolságot, alig ért csak el a penge, de eltalálta a gyomromat. Egy pillanatra elkapott az élet ösztön és még levegőben olyat rúgtam, hogy már azon kaptam magam, hogy a földön állok, bal kezemmel a tapogatom a karcolást a hasamon, míg ő a földön fekszik eszméletlen. " - ez fizikai képtelenség, maximum bollywoodi vagy kínai akciófilmekben láthatsz ilyet, de ott is röhög rajta a közönség

Ezen kívül az egész élménynek olyan érzete van, mintha ki akartad volna tölteni mindennel, semmi megfogható története vagy lényege nincs, csak Edem pózőrködik megint (ennek a tetőpontja a teljesen logikátlan erkélyről kiugrós jelenet). Élményt nem azért írunk, hogy legyen valami írva és főleg nem azért, hogy jutalmat zsebeljünk be érte. Az élménnyel egy kerek, konzisztens és a karakter szempontjából lényeges történetet akarunk elmesélni, építeni vele a karakter jellemét. Ezért ezt most nem fogadom el, majd ha eszedbe jut egy megfelelő történet várlak vissza.