[Magánküldetés] Temetni jöttem Darrt, nem dícsérni

Magánküldetés Gerard D. Lawrenz és Pruinos részére

Gerard sokszor érezte azt, hogy nem áll készen arra, ami történni fog vele. Hiába tanult, gyakorlott annyit, hiába rendelkezik sok élet tapasztalataival, hiába sajátított el megannyi cselt és átverést, mindig bizonytalan volt abban, hogy készen áll-e megtenni a következő lépést azon az úton, amit választott. Már herceg volt a démonok közt, közülük is talán az egyik legnagyobb. De ha valamit biztosra vett azután a különös kaland után az az, hogy mindig történnek vele olyan dolgok, amikre nem fog tudni felkészülni.
Éppen a barakkban ténykedett, és a pihenőidőt töltötte egy könyv olvasásával, miközben a bajtársainak nagy része kint a táborban evett, kockázott, tisztította a fegyverét, vagy bármi más, amikor meglátta a rovart az ablakon berepülni. Egy hatalmas dogár repült be és állt meg ott. A napfény éles ugrással verődött vissza a páncéljáról, s szóródott szét az egész szobában. Az egész olyan volt, mintha egy furcsa mitikus bestia lenne, amiket a regényekben olvashatott. Gyorsan körbepillantott. Ekkora dögöt még életében nem látott. Talán megidézték valamivel, az érzés is erről árulkodott, ami átjárta. Még szerencse hogy más nem volt itt, mert ziher, hogy sortüzet nyitottak volna rá. Egyelőre viszont nem mozdult. Az ilyen állatokat jobb nem hergelni. Felállt, majd rámutatott a bogárra és oldalra húzta az ujját, hátha követi a tekintetével.
Kis ideig nem történt semmi. A csend idegesítő sikítással zúgott a kis faházikóban, majd a bogár felemelkedett a levegőbe, aztán megpördült a tengelye körül és hirtelen, robbanásszerűen nőni kezdett. Egy férfi jelent meg az állat helyén.
~ Tehát ő volt a bogár egész végig.
Az illető nem volt ember. Vagy ember volt, de nagyon régen elhajította magától az emberségét. Magas volt, nyurga alkatú, feszes tartású és rendkívül elegáns. Hosszú, hegyes fülei voltak, és enyhén árnyalt bőre, akárcsak egy éjtündének. Vörös ruhát viselt, rendkívül szűkre szabott darabokat, s a háta mögül egy hosszú, farokra emlékeztető függelék lógott ki és tekeredett, ahogy átváltozást követően egy laza huppanással helyet foglalt az ablakkeretben.
Gerard idegesen nézett előre. Egy valamire való északi katona már valószínűleg lőtt volna. De ha van egy valami, amit az évek során megtanult az az, hogy könnyű a másik ember álcáján átlátni. Ezt a kockázatot inkább nem vállalta. Az utolsó három illető, akivel ilyen módon találkozott a fél kezével földbe tudta volna döngölni.
- Te...te meg ki vagy? - kérdezte úgy, mintha csak egy halálra rémült ember lenne.
Egyetlen pillanatot sem kellett a válaszra várnia.
- Hmmm, igazuk volt, meglepően jól játszod az ártatlan, Gedeon Adramelech la Domiel herceg. - vigyorodik el az alak
Ennél többet nem is kellett mondania. Gerard tisztában volt vele, hogy a rangosabb démonok közt eléggé ismert a neve, hála tábornokának, amikor megbízta ők egy-két az egész népet érintő feladattal. Akkor pedig ez a démon is minimum egy herceg.
- Kihez van szerencsém? – válaszolta nehézkesen.
- Egy potenciális üzletpartner. Azonban először lenne egy kérdésem. Mit tennél meg azért, hogy megszerezd, amit akarsz? - kérdezte rendkívül idegesítő vigyorral.
Ezúttal Gerard válaszolt bármiféle hezitálás nélkül.
- Ez egyszerű. Amit tenni kell, hogy megszerezzem. - hangzott az elmés válasz. Gerard időközben leengedte a fegyvert, nem úgy néz ki nincs rá szüksége.
~ Milyen költői kérdés ez. Egy tudásdémonnak ez a természetes válasz. Kérdéses ez neki egyáltalán?
~ Talán tudja, hogy miféle vagy...
~ Lehet. Vagy talán...olyan ajánlatot akar tenni, amihez több motiváció kell, mint a puszta bűnvágy, hogy elfogadjam.
- Remek. - kúszott a vigyora még szélesebbre. - És mi az, amit akarsz?
Gerard hasonlóképp mosolyodik el, igaz nem olyan szélesre, de valamiért nagyon nevetségesnek tartja ezt a helyzetet. Ilyet elég ritkán kérdeztek tőle. Ha bármit kérhetne, mi lenne az. Ez a válasz is egyszerű volt.
- Nem kevesebb, mint a világ minden tudását, Azrael kardját felkutatni. - mondja, majd némileg elgondolkozik. Ez a cél túl távoli talán - Bár gondolom ennél megfoghatóbb célról volna csak szó.
- Mit szólnál egy pár foknyi emelkedéshez a ranglétrán? – hangzott az elmés válasz.
Gerard arcáról lefagyott a mosoly. Ilyet csak olyan ígérhet neki, aki minimum a hadvezérek közt van. Nyelt egy nagyot.
- Milyen magasra egész pontosan?
- Amilyenre akarod, a királyt leszámítva. Feltéve, ha segítesz nekem elérni a célomat.
Ennek a fele sem volt tréfa. Egy igazi nagyágyúval van most dolga. Vagy ha nem is, de olyansvalakivel, akinek elég ereje van ahhoz, hogy a legjobbakkal versenyre kelhessen. Gerard finoman megdöntötte a fejét, így hajolt meg.
- Alázatosan hallgatom, tábornok úr. - mostmár biztos volt benne, hogy a legrangosabb démonok egyikével van dolga.
Egy halk kuncogást kapott válaszul.
- Malphas. Ezrach Baelar il-Malphas Sodomir, a démonkirály Darrakard harmadik tábornoka. Gyorsan rájöttél...de épp ezért gondoltam rád. Ezért, és mert meg van az ambíciód. Ismered a királyunkat?
Na ez a kérdés már sokkal nehezebb volt. A démonok mindenkori királyának egyik nagy erényének bizonyult az évszázadok során, hogy alig tudtak róla valamit.
- Őfelsége, I Darrakard. A jelenleg élő leghatalmasabb démon, minden démonok királya, a legenda szerint még az ősi nyelvet is képes volt elsajátítani. Kinézete, tartózkodási helye ismeretlen. Uralkodása alatt a démonok királysága nyugodttá vált és csendben erősödik. - ez mondjuk csak félig volt igaz. Gerard tudott még valamit a démonok királyáról, amit korábban derített ki. A hozzá vezető nyomok az Északi királyságba vezettek, ez pedig arra engedte következtetni a herceget, hogy van valaki a Fővárosiak közt, aki Darrakard hűséges embere. Valaki, aki ráadásul magas pozícióban van.
- Ez egy tankönyvi szöveg, nem igaz? De hát mit is vártam egy tudásdémontól. A lényeg, amit kiemeltél az az, hogy a démonnyelvet elsajátította. Tanulta. nem született vele. Tehát, hogy egyszerűen fogalmazzunk... csalt.
- Nem meglepő, uram. Ilyen a természetünk. Ha úgy tekintünk rá, a csalás is csak egy útja annak, hogy túlszárnyaljuk önmagunk. Hogy letaroljuk a határainkat. – de akkor úgy néz ki...
Értette, mire gondol a tábornok. Volt egy sejtése arról is, mi a terve.
- Ha ebbe nem törődnének bele, azzal el lehetne érni valamit?
- Óh, de még mennyire. Emlékszel az Eispitz-i ütközetre?
- Nem, én azután - nyelt egy nagyot - születtem. Csak hallottam róla.
- Nos... Elég volt egyvalakinek azt mondani, hogy ő is tud néhány szót egy használhatatlan nyelven és a démonok kettészakadtak és egymásnak ugrottak. Vagyis ha sikerül eléggé széles körben elhitetnünk, hogy Darrakard egy illegitim király... az ezt követő csodás káoszban bármi lehetséges.
- Ez mindig így fog lenni...és hogyan lehetne ebből hasznot húzni. Ha újabb háború tör ki a démonok közt, azzal ismét felhívjuk magunkra a figyelmet. Ez nagy áldozat. Mit szerezhet meg ön vele?
- Helheim koronáját. – fordult széles mosolyra Malphas ajka - De ez csak a biztosítékom, nem akarok háborút szítani. Azt utána körülményes feltakarítani. Viszont így ha Darrakarddal történne valami, a válasz nem lázadás lenne, hanem ujjongás. Egy trónbitorló letaszítása.
Eddig olyan alakokkal sodorta egyfelé a szél, akikről korábban azt se tudta, hogy léteznek. Ahogy hallgatta a férfi szavait, egyetlen egy személy járt a fejében. Egy nagyon fontos személy. El sem akarta hinni, hogy most ővele találkozott.
- Akkor eszerint...nem az nem lehet....ön a néhai démonkirálynő reinkarnációja? - kérdezte meglepetten.
Malphas élénken felkacagott. Nem nagyon kellett volna. Odakint emberek voltak. Hallatszott is, ahogy kintről valaki megneszelte, hogy beszélgetnek.
- Nem, egyáltalán nem. Én csak egy leleményes démon vagyok, aki észrevett egy lehetőséget. – ezt csúnyán túlgondolta. Még bőven van hova fejlődnie. Addig nem állhat meg, amíg nem képes tökéletesen belelátni mások fejébe - És más leleményes démonokat keres, akik készek kihasználni. Számíthatok rád?
Ez nem volt kérdés. Olyan dologra készülnek, amire nincs bocsánat. Ha ezt a tábornok asszony megtudja, szíjat hasít a hátából. Ha ezt a király megtudja, szíjat hasíttat a hátából. Ha ezt bárki megtudja, akit ismer, szíjat hasítana a hátából. Azonban mégsem kellett sokáig gondolkodnia a válaszon.
- Parancsoljon velem, tábornok úr. - hangzott az egyenes válasz.
Ha visszautasítja, akkor egyszerűen csak megöli. A démonoknál ez így megy. A szabad akarat csupán csak egy puszta illúzió, mondották gyakran a bölcsek. Annyi a különbség, hogy a démonok ezt nem próbálják meg más népekhez hasonlóan szőnyeg alá seperni és elrejteni.
- Remek! - csapja össze a démon a tenyerét; odakintről egyre nagyobb a mozgolódás. - Úgy tűnik itt nem mondhatok többet. Találkozunk... hmmm… négy nap múlva Holtzengradban, a Fekete Füsthöz címzett fogadóban. Ott majd elmagyarázom a részleteket. - vigyorodott el, aztán egy sokkal kisebb bogárrá változott át.
- Értettem. - Mondta, majd magához vette a fegyverét és leült vele teljesen normálisan egy székre és lekezdte nézegetni.
Az ajtón kopogás hallatszott. Gerard letette a fegyvert, majd odasétált és kinyitotta. Magabiztos volt.
- Tessék?
Egy északi zsoldos áll ott. Rangjelzéséből ítélve a tisztek közt szolgált.
- Történt valami?
Gerard elgondolkozott. Ha azt hazudja, hogy semmi arra csak gyanakodni fognak. Nem csaptak akkora zajt, hogy az hajtotta volna ide a katonákat. Valószínű, hogy meglátták a tábornokot.
- Láttam egy gyanús alakot a táborban. Talán az eretneket kéme. - mondta, majd megvizsgálta a katona rangjelzését, ha nála magasabb rangú votl, tisztelgett - Engedélyt kérek átvizsgálni a környéket.
- Hagyja csak, megoldom. Csak figyeljen a körletére. – s mire Gerard a fejét visszafordította, a bogár köddé vállt.
A démon nagyot sóhajtva üld le az ágyára. Lia illúziója most, hogy mással már nem kellett foglalkoznia megjelent az orra előtt lebegve.
~ Mit gondolsz?
~ Tudod, nem tudom eldönteni, merjem-e azt mondani, hogy „volt már rosszabb is”. – nézett előre gyanakvó mosollyal.
~ Visszalépni úgysem tudunk. A legjobb, amit tehetünk, ha megnézzük, hogy alakul és próbálunk nem lebukni. – mondta és felállt.
~ Hívsz mindenkit.
~ Maria majd szerez eltávolt. Még nem tudom, hányan kellünk ehhez. Talán senki, talán mindenki. Talán jobb volna egyedül. Pár nap múlva kiderül...

Lóháton érkeztek meg a város szívébe, az egyik nagyobb tér közepére. Átlagos kis telepölés volt, fala is volt neki, igaz meglepően sok kapuval, látszólag átvonuló katonai csapatok kiszolgálásából tartja el magát. Ennek függvényében sok a fogadó és a bordély is, még egy ispotály is van. Nem kizárt, hogy csak az utóbbi időben épült és alakult ki ez a rengeteg intézmény. A Fekete Füst is ott díszelgett
A fogadó előtt szálltak le, kikötik a lovakat, majd megbeszélik, mit fognak csinálni. Páncél, fegyver, egyenruha, vagy bármi más ami a hadsereghez köthető nem volt náluk. Őrszemként Leo-t és Aleenát választották, főleg mert az inkvizítor lány képes érzékelni a démonokat. Gerard nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy le fognak bukni. Kockázatos volt nagyon, amit csinálni fognak, ha akár csak egy kósza légy is elszáll ennek a hírével, egy porszem sem marad belőlük, amiről felismerhetnék őket. A többiek bementek, egymás mellett sétálva. Gerard még bemenetel előtt használta a Gondolattovábbítást a két kint maradt társán, hogy ne maradjanak le semmiről.
A fogadóban hat-hét vendég volt éppen, abból kettő katona. Aleena nem sokkal később megérez egy démont, aki fejéjük tart, sőt be is ment a fogadóba. Maszk volt rajta, ami eléggé gyanússá tette, de nem szólt hozzá. Nem tudhatta ki az, ha netán ő lenne a tábornok, akiről Gerard mesélt, meg fogják egymás ismerni.
Múltak a percek, de egyelőre nem történt semmi. Gerard arra gondolt, hogy valószínűleg késik, a pontos időpontot amúgy sem beszélték korábban meg. Aztán egyszer csak egy a fogadó logójával ellátott uniformisba bújt fiúcska jött de hozzá, úgy szólította meg.
- Köszöntjük a Fekete Füsthöz címzett fogadóban. Jöjjön, jöjjön! Erre, itt foglaljon helyet.
A gyerek az egyik asztal felé mutatott. Egy másik valaki ült ott előtte. Ugyanaz volt, akit Aleena érzett démonnak. Erősen gyanús volt ez az invitálás. Nyilván ezzel próbál meg a tábornok jelezni neki.
- Köszönöm.
Majd odasétált és leült. Maria a jobbján, Klaus pedig a balján foglalt helyet.
- Szabad lesz? - nézett a másik szemébe, miközben azon gondolkodott, vajon nem ő-e a tábornok.
A másik sokáig gondolkodott. Aztán így felelt.
- Nincs véletlenül egy... közös barátunk?
Biztosan tud valamit, ez futott át mindhármuk agyán. Maria vette át a szót. Ha valaki mégis gyanút fogott, nem szólhatták el magukat.
- Talán. Egy ritka bogár után kutatok. Hát maga? - két lehetőség volt. Ha ő a tábornok, ebből rá fog jönni. Ha nem ő az, akkor a tábornok figyeli őket és ha nem őt kell keresnie, jelez neki valahogy. Ha őt kell keresnie, az illető tudni fogja. Ha őt kell keresnie, de nem tud róla, de a tábornok figyeli őket, szintén tud jelet adni. Gerard, ahogy belegondolt, ez több volt, mint két lehetőség.
- Maszkfaragó vagyok és befektetőket keresek.
A szolgafiú eközben kis csörgéssel odatolt még egy széket, felpattant rá aztán mjad kirántott a zsebéből egy fiolát valami színtelen folyadékkal tele és eltörte a két keze között. ahogy a folyadék fehér páraként szétszaladt a levegőben a fiú hátradől a székben.
- Nem könnyítitek meg egymás dolgát ezzel a sok rébusszal. Javaslom ismerkedjetek össze, lord Gedeon, Pruinos.
Idegesen fordította oldalra a tekintetét. Aztán lenyugodott. Ha már ki merte mondani a nevüket, biztos nem kell féljenek.
~ Egyáltalán nem óvatos. Honna tudja, hogy a másik nem kettős ügynök?
Klaus a füst felé fordult, majd a háta mögé, nézte merre terjed.
- Tehát Pruinos. Örvendek a szerencsének. - Gerard szokatlanul merev volt. Most nem szórakozhat. Ha hibázik, akárcsak a gyengeség jelét is mutatja, azonnal kihasználják, legyenek azok a haragosai, vagy a szövetségesei - Ahogy elhangzott, Gedeon Adramelech La'Domiel, a déli királyság démonainak hercege volnék. - mutatkozott be. Várta a másik válaszát, vajon miféle stílusban fog beszélni.
- Részemről. – hangzott a röbid, tömör válsz - Én pedig Pruinos. Csak így röviden.
Gerard vigyorogva nézett előre. A másik démon...bizonytalan volt. Ez nem jó. A csapatösszhang hiányához vezethet.
- Hát én sem olyan rég növesztettem meg ekkorára. De ha minden jól alakul, a végére egy rangjelzést odatehetünk majd még pluszba. Talán egy "tábornokot" is.
- Még meglátjuk. Majd iszok a medve bőrére ha meghirdették a vadászatot, és talán már előttem hever holtan. Amiről, mit is kell tudnunk?
A fiú ekkor előre dőlt és összetette az ujjait maga előtt.
- A bevezetést már elmondtam mindkettőtöknek, úgy gondolom a részletekre vagytok kíváncsiak. Tudjátok, meg vannak az okai annak, hogy Darrakard hatalma olyan szilárd, amilyen. Ennek három igen fontos összetevője van. Először... - itt felemelte egy ujját. - szinte sosem mutatkozik, idejének java részét egy álszemélyiség életét élve tölti rejtetten. Másodszor... - megemeli még egy ujját - ha mégis mutatkozik azt mindig Lilithyra jelenlétében, aki egy igen kellemetlen tüske a körmöm alatt, ugyanis szinte legyőzhetetlen és valamiért végtelenül lojális. A harmadik az, hogy csatlósok egész láncolata áll a rendelkezésére akiket képes úgy tologatni, hogy ha kell százak élete árán még azelőtt csírába fojtson bármilyen tervet, hogy elkezdődne.
Gerard széttárta a kezét.
- A siker kulcsa tehát anélkül végrehajtani a tervet, hogy arról bárki tudomást szerezzen.
- És ezt Darrakarddal szemben, akiről az hírlik hogy minden titkot harmadikként tud meg.
A fiú elvigyorodik.
- Ez igaz, azonban van egy kiskapu, amit soha senki nem vesz figyelemmel. Talán nem elég bátrak elhinni. Darrakard is csak egyetlen démon, nem tud mindenre tökéletesen figyelni. Tehát ha felállítunk egy csapda tervet, egy délibábot, ha úgy tetszik, amire figyelhet...
- Akkor miközben arra koncentrál, minden előkészületet megteszünk, és mire észbekap, már túl késő lesz, hogy megakadályozza a tervet. Brilliáns, tábornok úr! - szorította ökölbe a kezét.
- Csak el kéne terelni a mindent látó szemét egy rövid kis időre? Ez... túlontúl egyszerűnek hangzik. Másrészt, ez esetben valakinek mindenképp csalinak kell jelentkeznie, és az sosem egy népszerű poszt. Nem is hálás.
Maria némán bámul, aztán egyszer csak a Pruinos nevű démon felé biccent az ujjával és hanyagul azt mondja. - Tudod általában azt szokták csalinak küldeni, aki nyafog. - nézett rá ravasz mosollyal.
- Tévedés. Azt szokták aki feláldozható. - nézett szúrós szemmel a másikra. A kérdést, miszerint hogy ő mit is keres itt inkább már lenyelte.
Maria idegesen vicsorgott rá.
~ Mindjárt kibelezem ezt a nyomorultat! – nem szerette ha visszabeszélnek neki.
- Szerintem gondold újra azt a vigyort, lord Gedeon. Ugyanis mindketten csalik lesztek. - kuncog fel a gyerek. - De igazad van, ez nem olyan egyszerű, mint aminek hangzik. Ugyanis egyetlen dolog van, ami képes tökéletesen elvonni a király figyelmét: ha a titkos személyazonossága veszélybe kerül.
Gerard ismét vállat vont. Erre már az elejétől fogva számított.
- Ígyis-úgyis meghalok, ha akár csak egy hibát is vétek, ez már túl sok mindenen nem változtat.
Valójában nem kicsit volt ideges. De jobbnak látta, ha most inkább játssza a tökéletesen hidegvérű démonherceget.
- Szóval egyetlen egy kérdés maradt: ki is lehet Darrakard?
- Legyen, valahogy számítottam a dologra. Szóval, mit kell majd a világnak és az ő fülébe üvöltözni hangosan hogy ránk figyeljen?
Egyre gondolt a két bűntárs, s kérdően néztek a tábornokra.
- Azt, Pruinos, hogy "Tudom, ki vagy." Azonban ez pont olyan nehéz, mint hangzik, mivel rajta kívül hárman ismerik az igazi kilétét. Azon kívül még mindig ott a második probléma: Lilithyra.
- Áh, a tábornok asszonyt nem lehet legyőzni. Az egyetlen mód, hogy kikerüljön a képből, ha valamivel lekötjük őt is. - vágta rá úgy, mintha ez lenne a legegyértelműbb dolog a világon. És valóban egyetlen egy dolgot sem tudott elképzelni, ami le tudná győzni az ő tábornokát. Talán még egy bukott angyalnak is méltó ellenfele lehetne.
- Feltételezem ezért vagyunk itt ketten... öhm, két csoportban.
- Ha akarjátok bomolhattok is, az már lényegtelen. A lényeg, hogy meg kell találnotok valakit, aki ismeri a kilétét és másvalakit, aki ellenfél lehet a híres Lilithnek is. Ha rám hallgattok, a kettő akár egyszerre is meg lehet. – eresztett útjára egy ravasz vigyort.
- Szóval vegyünk rá valakit, aki elég erős, hogy szembeszálljon a valaha élt talán legerősebb démonnal, hogy csináljon egy kis felfordulást?
Maria ekkor megszólalt.
- És utána hogyan tovább? Arról egy szó sem esett, mivel szeretnél majd győzedelmeskedni.
- Mintha mi se egyszerűbb lenne... van valaki, akire konkrétan gondoltál, hogy esélye lenne?
- Van. Lilith nem a legerősebb démon... még. Az a cím Zagannak jár. Ő lenne a célpontotok.
Gerard összecsapta a két tenyerét.
- Zagan! Hát persze...várjunk, az meg kicsoda? Még életemben nem hallottam róla... - vonta össze a szemöldökét.
- Zagan? Zagan Cain Seele? A harmadik? Erősebb lenne?
- Ennek meg van az oka, lord Gedeon. Zagan Caim Seele egy háromszáznegyvenhét éves démon, aki úgy maradt ennyi ideig életben, hogy kerüli a felhajtást. Lilithyra valószínűleg felül fogja múlni pár éven belül, jelenleg az egyetlen, aki képes versenyre kelni vele. Eléggé... sajátos... személyisége van. Vagy mondhatom úgy is, hogy egy megkeseredett vénember akit nem igazán érdekel már semmi és teszi épp, ami a legkevesebb fejfájást okozza neki. Nem mellesleg épp errefelé jár-kel, valami miatt, amit én sem tudtam kideríteni.
- És gondolom egyetlen egy okot sem tud felsorolni, ami miatt kiállna mellettünk... - mondta, félig kérdő hangsúllyal.
- Nem, de Zagan... hmmm... megnyerhető, mondjuk így. Lehet vele alkudni, noha csak ő meg a teremtőnk tudja, hogy mit fog kérni. Azért is hívtam el mindkettőtöket, az ismert, nagy hatalmú Gedeon herceget és az ismeretlen, jól rejtőző Pruinost hogy bármit kérjen, ketten végre tudjátok hajtani.
~ Hm...tetszik a név csengése.
~ El ne szállj magadtól, csak hízeleg... – morgott Lia a fejében. Nem tetszett neki ez az öltet, már az elejétől fogva.
Gerard szúrós szemekkel nézett a tábornokra. Nem tudta, hogy ezt most sértésnek szánta, vagy inkább dicséretnek...vagy csak simán hízeleg. Mintha azt sugallná, lenne választásuk. Mondjuk nem számított, úgysem szólhatott vissza neki.
~ Nézd a jó oldalát, lehet csak egy sütit fog kérni. - viccelődött a démon a fejében.
- A meggyőzést el tudjuk intézni. És ha ez megtörtént, a királyunk első dolga lesz kideríteni, ki mozgatja a szálakat a háttérben.
Maria ismét szóra emelkedett.
- És utána? – erősen gyanakodott, hogy nem fogják őket beavatni a terv későbbi részleteibe.
- Utána elég hangosan próbálják elhinteni, hogy tudják ki a démonkirály, de nem elég hangosan, hogy gyanús legyen. Eközben én elindítok egy másik tervet, amely hátrányos helyzetbe hozza Darrakardot éslehetővé teszi a kivégzését.
- És erről is most fogunk beszélgetni? - kérdezte a vámpír.
- Nem. Minél kevesebben tudnak róla, annál jobb. Majd akkor fogtok tudni róla, ha szükséges. Végülis a Titkok Királyáról van szó. Sosem lehetünk elég óvatosak.
- Igen. - hangzott a válasz semleges hangon - Ezt én is így látom.
- Összefutni Zagannal, meggyőzni hogy velünk legyen, hangoztatni hogy tudjuk ki a Démonkirály. Ha a nap leszakítását az égről nem vesszük bele, akkor rutinmunka. Akkor, hova megyünk pontosan?
- Egy kis faluba, innen keletre. Úgy nevezik, hogy Saubern és egy fél órányi erőltetett menetre van innét egy erdő mellett. Ott kell megkeresnetek...ha jól gondolom Gedeon hercegnek meg van rá a módja, hogy más démonokat felismerjen.
Gerard összeráncolta a homlokát. Mégis mennyit tudhatnak róla a démonok tábornokai? Aleena volt az utolsó, aki a démonoknak be akart mutatni.
- Természetesen. - válaszolta szokatlanul szűkszavúan.
- Akkor már csak az a kérdés, hogy mikor kezdünk?
- Most. - csap a fiú a térdére és lecsúszik a székről. - Sok sikert, uraim. - azzal elsétál.
Ők pedig magukra maradtak a terveikkel. Amiket úgy látszik neki is kellett látna véghezvinni.
~ Mit gondolsz?
~ Nekem ez az egész bűzlik. Nem tudunk semmit sem a démonok tábornokairól...
~ Na igen. Hogy lenne valaki, aki képes legyőzni a tábornok asszonyt... – ehhez az kell, hogy az illetőnek sziklakemény legyen a bőre és képes legyen valahogy a kövekkel elbánni. Ez nem lehetetlen, de elég kemény dió.
~ A nagyobb baj nem ez. Nem tudunk semmit sem a király hatalmáról. Valószínűleg még erősebb, mint Lilithyra. Ha tippelnem kéne, Malphas arra használ minket, hogy a felfordulásban információt szerezzen, aztán ránk kenje az egészet, miközben elvonul.
~ Igen...de egyelőre még nincs kedvem meghalni. Maradjunk a szerepnél. Szükség lesz még az odaadásra, ha tényleg olyan ez a Zagan tábornok, mint mondták...

- Nos, akkor, mi legyen? – szólalt meg Pruinos kis hallgatás után.
- A parancs világos. – vett egy nagy levegőt Gerard - Felkutatjuk a tábornok urat és beavatjuk. Aztán majd meglátjuk.
Óvatosan a másik maszkját kémlelte. Kicsit irritálta, hogy nem láthatja az arcát. Vajon miféle titkot rejtegethet alatta, erre gondolt. Tudni akarta...
- Mellesleg mi szél hozott, hogy ennyire megutáltad a királyunkat? - kérdezte tőle. Az ilyenek segítenek a csapatösszhang javításán.
- Megvannak az indokaim. Maradjunk annyiban, hogy sokkalta inkább elvi mintsem személyes okok állnak a háttérben. Beszélhetünk majd útközben, szóval akár indulhatunk is.
~ Nocsak, ez aztán konkrét volt. – mosolyodott el magában a fiú fejében lakó démon.
~ Nekünk lehetnek egyáltalán elveink?
~ Neked már így is van elég, ki ne találj itt még septiben egyet. – teremtette le gondolatban.
- Ahogy óhajtod. - mondta, majd felállt és odafordult a többiekhez - Minél kevesebben vagyunk annál jobb. Egyelőre Aleenán és Marián kívül nem kell másnak jönnie. - ezt természetesen a gondolatain át a két kívül álló társ is hallotta.
Elővett egy papírlapot, majd a Láthatatlan tintával felírt rá pár szót. Majd még pár szót és egy másik jelszóval változtatta őket láthatatlanná. Ezután félbetépte a lapokat, pont a szavak közepén, így még ha a Gondolattovábbítás hatása el is múlik, tud üzenni nekik, hogy keressék meg. Ezzel együtt ők is tudnak neki, ha bajba kerülnek.
Kimennek a fogadóból, majd vetnek még egy pillantást a városra. Ott aztán mindenki átveszi a maga kis céduláját, ám még együtt maradnak, mivel Aleena még nem fogott szagot.
- Van bármi elképzelésed, hogyan kellene a tábornokot megnyerni az ügyünknek? - kérdezte a másik démontól Gerard.
- Nem igazán. Jobbára alaposan ismerni szoktam azokat akiket megpróbálok meggyőzni valamiről. Esetleg ha egy kényelmes öregemberről van szó, meggyőzhetjük hogy ezzel elkerülhet egy nagyon fárasztó háborút.
- Tehát próbáljunk neki hazudni? - nézett rá ravasz vigyorral. Ezzel nem háborút kerülnének el. Ezzel háborút okoznának.
- Meglepődnék ha igazsággal elérnénk valamit. A leírás alapján nem tűnt túl ambiciózus alkatnak.
- Így egy maszkkal nem is lesz olyan nehéz hazudni neki egyet. Le merem fogadni, remekül tud arcról olvasni. Jól forgatod a szavakat?
Eddig összesen egyszer fordult elő vele, hogy valaki átlátott rajta. Furcsa szerzet volt az is, ráadásul pap, azonban Gerard akkor a létező legerősebb varázslattal védte magát, amit csak a világon halandó a markában tudhat. Ha azon át tudtak látni, nem kérdéses, hogy egy egyszerű hazugságon még könnyebb..
- Nem vagyok az a fajta aki dicsekedne... de eddig nemigen volt olyan helyzet amiből ne tudtam volna kibeszélni magam. – hangzott az elmés válasz.
Saubern valóban apró, a tipikus egy kút, két ház meg egy tehén felállású (költői túlzással). Aleena kissé tompább a szokottnál a kettőződött démonérzékelés miatt ám nem sokkal később kiszúr egy aurát az egyik házban, ami még Gerardénál is erősebb, noha meglepő módon Lilithéhez képest viszonylag gyenge. A lány maga is meglepődik rajta, hogy ilyen pontossággal képes a démonok erejét megállapítani. Úgy látszik a sok együtt töltött időnek meglett az eredménye.
Aleena megáll, majd a házra mutat. Gerard int, mire a csapat szétválik, úgy kisebb feltűnést keltenek.
- Nem tudom ő lesz-e az. Az biztos, hogy nagykutya.
A többiek bólintottak, majd mentek tovább. Klaus felaljazta az íját, hogy készen legyen bármikor lőni egyet, de nyilat még nem tett rá, nehogy feltűnést keltesen. Szemével a ház ablakát kémlelte, hátha látott rajta valamit. Maria és Gerard megindultak előre a ház felé.
- Arrafelé van valaki, minden bizonnyal a mi rangunk felett áll. - magyarázta Pruinosnak, ahogy mentek.
Pruinos is követte őket, majd a fegyveréhez nyúlt.
- Szerinted szükséges lehet?
- Tárgyalni megyünk. Nem érdemes fegyverrel rárontani a partnerre. Rossz első benyomás. - adta meg a választ Maria, majd kopogott az ajtón. Gerard a könyvére tette a kezét. A könyvjelzője most a Reciprokáció oldalán volt elhelyezve
Semmi válasz. Feszült csend. A fenyegető érzés azóta sem tágult, s egyre csak szűrődött ki az ajtón át, ahogy a vámpír megragadta a kilincset. Maria vesz egy nagy levegőt, majd kinyitja az ajtót. Gerard a háta mögül figyel.
A ház egyszobás, ami a berendezésből ítélve egyszerre volt konyha, háló és étkező is; bent egy asztal túlóldalán két férfi állt egymással szemben.
- Üdv. - szólal meg az egyik.
Az illető egy démon volt, ehhez kétség sem fér. Hosszú, magas, nyurga alkatú, tündefülű. kecseszakállas, elég vidám ábrázatú valaki volt egy fehér prémkabátban. Elegánst, noha rendkívül extravagáns,v ette szemügyre alaposan Gerard.
Belépnek a házba. Maria rájuk néz. Nyugodt, elsőre békésnek tűnő népek, akik nem támadnak és nem rántanak fegyvert a másikra. Hasonló higgadt, megfontolt stílust vett elő. Finoman pukedlizett egyet.
- Üdv. Nem zavarunk? - kérdezte minden hezitálás nélkül.
- Egyáltalán nem. - mondja a kecskeszakállas, mire a másik elvigyorodik - A helyzet az, hogy a kedves Andrie most nem fordulhat félre, különben ostorcsapás éri, ami nem engedi varázsolni. Én viszont nem vehetem le róla a szemem, mert akkor varázsolna anélkül, hogy félrenéz és nem tudnám megállítani. Szóval most várjuk, hogy valami történjen. - magyarázza a másik.
~ Oké, ezek biztos démonok. Ezt a kisugárzást ezer közül is megismerem...
Maria elmosolyodik, majd elegánsan a szája elé emeli a kezét.
- Nyújthatnék esetleg egy segítő kezet? - kérdezte meg udvariasan. Nem sietett. Ezek mindennek tűntek, csak nem olyannak, aki elsietné a dolgait. Emlékezett is rá, hogy Gerard annak idején mesélte neki...illetve Lia mesélte neki, nem sokkal utána tanította őt démonokkal tárgyalni, hogy összebarátkoztak.
~ "Van az a nagyon furcsa adottságunk, hogy örökké fiatalok vagyunk. Sokan közülünk épp ezért nem képesek az idő jelentését felfogni. Gyakran a szokottnál sokkal inkább ráérősek. Ezt ki tudod használni, hogy megtaláld a közös hangot." – emlékezett vissza rá. Milyen igaza volt.
- Nos, mi mindenképp 'valamik' vagyunk és megtörténtünk. – hangzott Pruinos válasza- Egyébként, akármi is az ellentét forrása, biztos tud az elintézése várni néhány percet.
- Az ellentét oka végtelenül egyszerű. Seele nagyúr szeretne elvinni Helheimba, én pedig felettébb szeretném ezt elkerülni. - feleli a kecskeszakállas. - Önök mit keresnek szerény hajlékomban?
Maria megértően pislogott egyet. Nem bólogatott, az nem úrias.
- Áh, így már mindjárt világos.
A mondandó maradékát Pruinosra hagyta. Gerard is megmondta, őt nem képesek a hozzá értők nyitott könyvként olvasni.
- Nem illendő visszamondani semmiféle meghívást, Andrie. Miféle fenntartásai vannak Helheimmel?
- Elsőképpen az, hogy a királya meg akar ölni. - mosolyodik el fájdalmasan a kecskeszakállas.
- Ez azért erős túlzás. - feleli a másik. - Csak be akar zárni egy négy köbméteres szobába egy pár száz évre mielőtt megint belekavarsz a dolgaiba.
- Nos...nem úgy tűnik hogy sok lehetősége lenne. Vagy hagyja magát elszállítatni, vagy idő előtt megszűnik létezni. Alapjáraton nem igen voltak nagy esélyei, velünk együtt pedig még annyi sem. – hangzott az elmés válasz a maszkos démontól.
~ Hm...egészen ügyes. – gondolta magában Maria.
- Szerintem önök nem tudják, hogy mivel jár az "elszállítás." - feleli Andrie.
A Seele nagyúrnak szólított másik nevetésképp szusszan egyet.
- Tudjátok, az öreg felettébb ördöngös. Csak akkor lehetek biztos benne, hogy nem menekül, ha nincsen eszméleténél. De ha van bármi egyéb javaslatuk, szívesen hallgatjuk, ne féljenek.
Maria érdeklődve néz rájuk.
- Mi miatt rágott be ennyire a király?
- Elrontottam a játékát. - feleli vállat vonva Andrie.
~ Hé, ez ismerős. – nevetett magában Gerard fájdalmasan.
- Hó, csak lassan, Seele nagyúr, nem akarjuk elsietni, nemde?
A fiatalabb(nak tűnő) démon ekkor vállat von és leül az asztal melletti egyetlen székbe.
- Ráuntam. Ráadásul ketten állnak az ajtóban, teleportálni még nem tudsz. Most már elmondhatjátok, hogy mit akartok.
Gerard fejében egy ötlet kezdett el körvonalazódni. Talán felhasználhatják ezt, hogy útjára indíthassák a forgószelet anélkül, hogy magukra vonják a figyelmet.
- Egyszer én is jártam így. A világ végére kellett elutaznom, hogy bocsánatot nyerjek. Mentségemre szóljon, véletlen volt. De ez már csak így megy. Hacsak nem váll renegát démonná a démon, követnie kell felettesei parancsait. Elrejtőzni gondolom nem lehetséges?
- Ez igazán nehéz helyzet... és legalább annyira nehéz munka. Seele nagyúr, ha megkérdezhetem, egyáltalán miért érdeke az, hogy Andrie rácsok mögé kerüljön?
- De, remekül el lehet rejtőzni. Sikerült is egy hosszú időre, mielőtt valakik a fejemre borították az Eichenschildi könyvtárat. - feleli Andrie, a másik pedig csak vállat von - Miért ne? Az élet úgy a legegyszerűbb, ha egyvalaki tervei szerint halad a világ.
Maria az állát vakargatva helyeselt. Bár közben egészen más dolgok jártak a fejében. Furcsa volt látnia, mennyire egybefolytak az emberek történetei. Hogy szinte tudtukon kívül ekkora hatást gyakoroltak a démonokra, amikor a királyság többi katonájával együtt háborúba vonultak.
- Igen, az a hely valóban jó választás volt. Jut eszembe, adósok vagyunk egy magyarázattal. Úgy történt, hogy megneszeltük a dulakodást. Közülünk többen remekül értenek a mágia tekintettel követéséhez. Volt némi jele a dulakodásnak.
Gerard pedig elő is állt a nagy ötletével.
- Ha rejtekhely kell, én tudok ajánlani egy újat. Az én lakásom elég félreeső helyen van.
Ráadásul ebből ő is profitálna. Rose rendszeresen ellenőrzi a helyet, az auráját is nyomon követve. Aleena képességei alapján nem lehet csak kellő közelségből megkülönböztetni két aurát. Ha együtt vannak, nem fog tudni különbséget tenni. Ha csak egyedül van ott Andrie, Rose azt hiszi Gerard az és nem mozdult sehova. Ez alibit ad neki azokhoz az utazásokhoz, amik esetleg gyanút keltenének az inkvizítorban. Ami még fontosabb, hogy a démonok tábornokai valószínűleg Rose jelentései alapján találtak rá. Ha Rose azt hiszi otthon van, a démonok sem gyanítanak majd semmit, ha esetleg ismét rossz fába vágja a fejszéjét. Elégedetten vigyorgott és várta a választ.
- Nem, köszönöm, príma búvóhelyem van. Csak épp visszajöttem egy pár személyes holmiért.
Seele nagyúr ekkor felsóhajt.
- Tudjátok, nem szeretem azokat, akik hazugok. Főleg, akik olcsón hazudnak.
Hidegzuhanyként érte őket a válasz. Pontosan ettől tartott Gerard. Korábban is megtörtént, akkor sem tudott vele mit kezdeni. Dörzsölt alakok voltak ezek, pedig nem látszott rajtuk. Egy valamit ki akart próbálni. Megidézett egy illúziót Maria arcára, hogy simítsa el az arcvonásait. Így már csak akkor tudják lebuktatni, ha felismerik a varázslatot. Azonban ez sem sikerült. Az illúziója nem úgy működött, ahogy szerette volna, eltorzította a képet amit kapott. Azt hittem káprázik a szeme...illetve tudta, káprázott a saját varázslatától, ami egy grimaszt varázsolt oda a hideg, komoly arc helyére.
- Áh, elnézést, az ember nem lehet elég óvatos. - felelte Maria. Ő nem vette észre.
- Csakugyan. Nincs is kényelmesebb mint valaki más parancsait követni... – tette hozzá a másik démon, segítségére sietve Mariának - meglehet könnyen szabadulni így a felelősségtől és a többi stressztől. De továbbra se értem megéri-e a fáradságot; nem betartani egy... erősen hangsúlyozott kérést még nem a világvége. Eddig nem úgy tűnt nekem mintha bármi személyes problémájuk lenne egymással, nemigaz?
- Áh, dehogy Seele nagyúr és én régi cimborák vagyunk. - vigyorodik el Andrie. - Óh, jut eszembe, még be sem mutatkoztam. A nevem Andrealphus, örvendek a szerencsének.
Tudod a széllel szemben nehéz haladni. - feleli Zagan - Hátszélben sokkal könnyebb. A királyunk pedig különösen ért hozzá, hogy legyen idegesítő.
- Talán volna rá egy mód. - lép előre Gerard. Maria arcát talán eltorzították, de az ő magabiztossága töretlen maradt. Egyik kezét maga elé emelte, majd saját maga felé mutatott - Létezik rá egy mód, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk királyunk szavait. Azonban már a puszta gondolatáért is halálbüntetés jár. De nem lehetetlen. Sőt, alighanem véghez vihető. - mondta Gerard, majd elővette a nála lévő papírokat, megnézte, hogy Leo és Klaus jeleztek-e neki azóta, majd visszanézett a két démonra.
- Éspedig? - kérdezi Andrealphus.
- Az egyetlen módja, ha a királyunkat leváltjuk valaki olyanra, aki hagyja, hogy azt csináljunk, amit akarjunk, és sose szó... - eddig jutott Gerard oldalra fordította a fejét. Meglátta mi lett Maria arcára növesztve és azt hitte meghal a nevetéstől. Próbálta magába fojtani, de abból csak annyi lett, hogy egy erőteljes fuldokló hangot adott ki. Maria csak értetlenül nézett.
- Mi történt? - forgatta a fejét jobbra balra.
Pruinos látta, hogy segítségre szorul, elég egy apró köhintéssel átvette a szót.
- A kollega azt akarta mondani, hogy nem kell megszűnnie a hátszélnek, ha a királyunkat leváltjuk valaki olyanra, aki anélkül is képes vezetni a népét hogy közben konstans megnehezítené az életünket. És még csak nem is a munka nehezebb részét kéne elvégezni ahhoz, hogy ez az álom valóra váljon.
- Ohóó. - vigyorodik el Andrealphus. - Puccsot terveztek. Mire fel ez a nagy bátorság? - Jogos kérdés? Kik vagytok ti, hogy ilyenekben gondolkodtok? - kérdezi Zagan is
Maria idegesen nézett Gerardra.
- Neked meg mi bajod van?! - rivallt rá haragosan. Gerard legyezett előtte a tenyerével. Elővett a zsebéből egy tükröt, hasonlót, mint amit a különféle eszközei készítésekor szokott használni, majd Maria elé tolta. A vámpír nő meglepetten nézte a saját képét benne. Aztán odafordult a két másik démon felé.
- Hé! Mire fel a nagy mellény. Azonnal szedjétek le rólam, vagy péppé verem a képetek?!
Gerard rámarkolt a vállára, megpróbálta lenyugtatni.
- Elnézést. - köhögött egyet, ahogy próbálta a légzését moderálni - Mi csak... - vett egy nagy levegőt - hírvivők vagyunk. De igen, aki minket megbízott, puccsot tervez. És azt akarja, hogy vegyetek részt benne.
- És higgyék el, a pártfogónk nem csak ambíciókkal van tele. Megvan rá mind a hatalma, mind a lehetősége ahhoz, hogy a "puccs" egy Veroniát megrázó forradalom legyen; mindenki előnyére és hasznára. Nos, talán az úgynevezett Démonkirályon.
Andrealphus elvigyorodik.
- Bocsásson meg, kisasszony, csak gondoltam elszórakozok. De ez esetben félreismertem önöket, sokkal tekintélyesebbek, mint vártam. Engedjék meg, hogy még egyszer bemutatkozzak. - azzal kissé meghajol, a körülöttetek lévő falak pedig mintha repedezni kezdenének, pár másodperc múlva pedig apró, élénklila pillangókká robban minden, körülöttük pedig egy hánykolódó óceán jelenik meg - A nevem Andrealphus Val-Orias, de úgy is ismernek, mint Andrealphus az Álomszövő, a démonok törvényes királynőjének, Amadeus Zel-Oglith Riel Undine őfelségének volt harmadik tábornoka. És részemről, uraim és hölgyeim... alkut is kötöttünk.
- Csak ne hamarkodjuk el. - szól közbe Zagan. - Hallgatom, mi a terv.
Ez egyszerűbben ment mint gondolták. Túl egyszerűen. Gerard aggódott.

Gerardnak és Mariának nem sok szerencséje volt a két életunt démonnal való tárgyalások során. Így aztán hagyták, hogy helyettük Pruinos ismertesse a tervet.
- Nos, nem vagyunk felhatalmazva rá, hogy túl sok információt megosszunk, de azt elmondhatom, magának mi lenne a feladata. Darrakardnak bár több végletekig lojális követője is van, van egy, aki kiemelkedik az összes közül...és őt sajnos nem lehet figyelmen kívül hagyni. Egy méretes tüske mindenki oldalában. Gondolom tudják kiről van szó.
- Hát persze. - vigyorodik el Andrie - Daemnas kisasszonyról. Lenyűgöző démon, nemde?
Zagan felnevet.
- Az, fene lenyűgöző. Mit akartok vele?
- Az egyetlen lényeges dolog, hogy nem avatkozhat közbe. Szükség van tehát rá, hogy valaki erővel feltartsa. Ehhez azonban a mi erőnk kevés. – hangzott a gyors válasz.
- És én kellek. - feleli tömören Zagan - Lilith ellen, aki egy éven belül felülmúl.
- Csak szerénykedik, Seele nagyúr. Szerintem a kisasszony már holnapra felülmúlja.
Zagan csúnyán néz Andrealphusra, aztán odafordul a két jómadár felé.
- Mondjuk, hogy segítek. "Feltartom" Lilithet, hogy ne morzsoljon össze benneteket, ti pedig... mit is csináltok?
- Fogalmazzunk úgy, hogy amíg te lefoglalod a démonkirály kezeit... mi a szemeit fogjuk. Kissé érzékeny egynéhány dologra. és amíg nem oda figyel ahova kéne, a terv összeáll. Röviden és tömören. – ez egy picit zavarosan hangzott, de sajnos ennél többet tényleg nem tudtak volna mondani. Ennél többet ők sem tudtak. Igazán fájdalmas volt Gerard számára, kíváncsi lett volna arra a tervre, ami képes lenne Darrakardot megbuktatni.
- Remek terv. - mosolyog cinikusan Zagan - Akkor hát mikor és hol találkozzunk?
Gerard halálra rémülten nézett előre. Ez baj volt. Nem beszéltek semmilyen időpontot. Nem kaptam semmi konkrét információt.
- A terv most azonnal érvénybe lép. Nincs más dolguk, mint elhitetni és híresztelni az emberekkel, hogy tudják királyunk kilétét. Elég hangosan, hogy felfigyeljenek rá, de elég csendesen, hogy ne fogjanak gyanút, hogy közben aláássuk őket. Akkor aztán ideküldik az egyetlen démont, aki képes a tábornok urat elhallgattatni, és máris nyert ügyünk van. - mondta Gerard.
~ Egy zseni vagyok! Egyszererűen megcsináltatom velük az én részemet is, és közben meghúzhatom magam. – húzta ki magát gondolatban.
Gerard ugyanis iszonyatosan aggódott. Ez a terv, amit Malphas adott nekik több sebből is vérzett. Nem is beszélve arról, hogy egyáltalán semmi baja nem volt a démonok mostani vezetőivel. Okos taktika ilyen veszélyes időkben meghúzni magukat. Ennek ellenére pontosan olyan készséges volt, mint az első nap, amikor találkozott a tábornokkal. Ha hezitálna, vagy megtagadná a parancsot, egy porszem sem maradna belőle.
- Legalábbis ez a mi részünk. Majd megkeressünk téged miután végeztél a feladatoddal. Ha sikerül két vállra fektetned annak nagy hírverése lesz, megtalálunk. De ha valami váratlan probléma adódna... akkor a kollegának van egy egész biztos lakóhelye, nemde? – szólalt meg ekkor Pruinos váratlanul.
Ez aztán meglepő volt. Lehet nem jött rá, mit tervelt ki. Gerard iszonyat ideges lett. Így most már ziher hogy nem lesz képes kibújni a munka alól.
- Van egy jobb ötletem. Nem tudom kitől hallottátok, hogy a kiléte elég hangos, hogy elterelje a király figyelmét, de rövidlátó. Van egy sokkal... kényesebb téma. Valami, amit ha megtud, hogy tőlem szivárgott ki biztos, hogy Lilith hamarabb lesz itt, minthogy ti kiforduljatok az ajtón.
Gerard nem tudta leplezni a meglepettségét. Nem hallott semmiféle ilyen dologról. Sem ő, sem Lia. Ezek pedig Hellheim lakói voltak. Lia maximum olyan dolgaikról nem tudhatott, amik ötve éve történtek...Gerard is arra gyanakodott, hogy ez lehet az oka.
- És mi volna az, engedelmével?
- Sarathiel. - feleli Zagan sejtelmes vigyorral.
Egyre több olyan démon nevét ismeri meg, akiről még életében nem hallott. Liát kérdezi, hátha tud valamit.
~ Rám ne nézz... – morogta a lány,a kit látszólag nagyon idegesített, hogy ennyi dologról nem tud.
- Ki ez a bizonyos Sarathiel...? - kérdezte közben. Ez egy nefilim név volt. Kevélységdémonok szoktak maguknak ilyen nevet adni, hogy gúnyt űzzenek az angyalokból, de valahogy nem érezte azt, hgoy kevélységdémon lenne az illető.
- Hol abban az öröm, ha elmondom? Tudásdémon vagy, nemde? Járj utána! És közben kérdezz meg elég embert,hogy Darrakard király érzékeny fülét megpiszkálja a kutatás. Meglátjátok, meg lesz az eredménye.
- Ahogy parancsolja, tábornok úr. - válaszolta, majd csendben maradt. Azon gondolkozott, kit kéne megkérdezni.
- Vállaljunk felesleges kockázatot azért, mert neked szükséges kockázatot kell vállalnod? Látom mögötte a logikát, de ettől függetlenül még nem érzem ezt teljességgel fairnek.
~ Ez egy picikét naiv... – gondolta magában Gerard. Mégis mire számított egy démontól.
- Fair üzletre számítottál démonoktól? - kérdezi Zagan, Andrealphus pedig eközben feláll.
~ Na ugye?! – nevetett egyet magában.
- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha önökkel tartok. Higgyék el, hasznos lehetek. Nem szoktam híresztelni, de... - teszi a szája mellé függőlegesen a nyitott tenyerét, hogy tompítsa a suttogását - ...én tanítottam egy-két trükköt Kallah-nak.
Egyre több és több számára ismeretlen démon nevét hallja. Ez talán már az is lenne? Végre ott van a nagy nevek közt? Érzi, hogy egyre izgatottabb és izgatottabb lesz. Tudni akar mindent ezekről a démonokról. Még mindig erősen gondolkozik azon, hogy nagyon el kéne tűnnie innen, mielőtt még valami komoly baj történik. De ezekért az apró kis információkért megéri maradni. Ekkor döbbent rá, hogy valószínűleg Zagan azért nem hajlandó semmit elárulni, nehogy Gerard el találjon menni. A démontábornokok tényleg mesterei a manipulálásnak.
- Nincs kifogásom. - felelte tömören.
- Fair üzletre egy partnertől, de azt hiszem túl sokat vártam. Legalábbis is így első benyomás után. Szívesen látjuk.
~ Halottnak a csók, barátom... – Gerard picit sajnálta. Meg akarta a vállát veregetni, de azt elég rossz néven venné.
- Sok sikert. - int még bárgyú mosollyal Zagan, ezután Andrie kitessékel titeket a kunyhóból.
- Köszönöm, azt hiszem egy egészen szoros helyzetből húztak ki. Úgy hiszem illendő meghálálnom. Van ötletük, hogy hol kezdjük a keresést?
Egyetlen egy támpontot ismert, amit ki tudnának használni. Erre évek alatt sikerült ráakadnia, amikor még csak csendben gyűjtötte az információkat és rakta össze a kirakósdarabjait. A sok-sok év alatt egyetlen egy nyomot tudott készíteni belőlük. Marta is az irigység, hogy másik mi mindent tudnak a rangos démonokról.
- Attól függhet, miféle ez a Sarathiel. Egy kapcsolatra tudok rámutatni. Van valaki, valaki a királyi palotában Calorusburgban, aki királyunk beépített embere. Talán arra megtudhatunk valamit...ám oda bejutni, vetekszik a lehetetlennel.
- Minél gyorsabban és biztosabban terjed el a dolog, annál jobb. Olyan helyen vagy embernek kell, ahonnan vagy akitől ez megtörténhet. Ez a fővárosi ember kezdésnek jó lehet. – tett hozzá Pruinos.
- Lehetetlen... lenne, ha nem lenne önökkel a legnagyobb illúzionista, akit ez a világ látott. - csettint Andrealphus, és ahogy egymásra néztek nem láttok mást, csak teljesen jelentéktelen, hétköznapi északi katonákat. - Akkor hát irány Carolusburg.
Azt hitte, eláll a lélegzete is. Az illúzió egy olyan varázslat, amit még ha ismer is valaki, nem képes teljes potenciáljában kihasználni. Egyszerű képeket teremteni, hangot gerjeszteni, magát láthatatlanná tenni a démonnak egyszerű dolog. De a külsejét megváltoztatni, hogy egyes részei látszanak, mások eltűnjenek, megint mások átváltozzanak nagy odafigyelést és óvatosságot igényel. Ez a démon tényleges olyan volt, mint aki egykoron tábornokként szolgált. Ezzel az egy varázslatával egész seregeket tudna legyőzni.
- Bámulatos... - nézett Gerard.
A többiek ezután ismét egyesültek a ház előtt. Nehéz döntés előtt álltak, de valószínű volt, hogy ide jobb lesz minél kevesebb emberrel menni. Arról nem is beszélve, hogy közülük szinte mindenki akasztófára lehetett volna valamiért küldeni.
- Egyszerűbb, ha csak mi hárman megyünk a fővárosba. - mondta a többieknek.
Volt neki ugyan más oka is. Ha többen mennek, az túl nagy feltűnést keltene. Azon kívül ha netán eldurvulna a helyzet, sokkal egyszerűbben fel tud egymaga szívódni. Még mindig aggódott. Ezzel a tervvel valami nagyon nem volt rendjén. A rájuk bízott feladatot úgy tűnt, mintha el sem tudták volna végezni az ő nyoma nélkül. Megálltak volna egyhelyben a csodát remélve. Kétségei voltak, hogy egyáltalán részt akar-e ebben venni. Azonban ennek nem szabadott hangot adnia. Ő csak egy alacsony rangú démon volt, a vélemény egy elég drága kiváltság az ő népében.
- Hatásos. – értett egyet vele maszkos társa.
Nyugodtan, békésen telt az út a nagy Főváros felé. Gerard meg is ragadta az alkalmat, hogy érdeklődjön a korábban hallottak felől.
- Ez a Kallah...miféle démon volt? - kérdezte Gerard, miközben elindultak.
Andrie felvonja a szemöldökét.
- Hogy-hogy miféle? Nem ismerik a királyukat? - ekkor leesik neki valami, és bocsánatkérően mosolyodik el - Vagy csak a nevét nem tudják. Darrakard An-Kallah Ziminiar jó száz éve az én tanítványom volt, akkor még csak lelkes, tehetséges tudásdémonként.
Gerard azt hitte káprázik a füle. Ez a férfi mindvégig itt járta a világot és ő egyszer sem hallott róla! Ez a sors keze, gondolta. Most végre mindent megtudhat, amit csak akart. Az egész út, az egész kutatás ideje az övé, hogy olyan tudással gazdagodjon, ami után még Lia is csak epedezni tudott.
- Jószáz éve...és mi történt köztük...hogy lehet, hogy így elfajultak a dolgok?
- Nos, ismer olyan történetet, ahol két erős démon két külön uralkodó szolgálatában jól kijött volna? – ez egyértelmű volt.
- Nem. Nem logikus, csak egy lehet a csúcson. - hangzott a tömör válasz.
- Sajnos igaz. Én azt szerettem volna, hogy a királynőm maradjon, ő pedig azt, hogy önmaga. Így aztán az útjaink elváltak.
- S azután is így maradt, hogy a királynő elesett?
- Azután csak rosszabb lett. - mosolyodik el savanyúan...

Hosszú volt az őt a hatalmas, gyűrűs város felé. Bőven volt hát ideje Gerardnak, hogy kíváncsiságát kielégítse.
- Ha te voltál, aki a királyunkat tanította, akkor az ő víziói is hasonló szinten állnak? - nézett végig magán, még ámuldozva.
Gyorsan a lényegre is tért. Szívesen sajátított volna el ő is hasonló szintű illúziók készítését, ezért hozakodott elő vele.
- Óh nem, dehogy. Az ő Illúziója régen felülmúlta az enyémet. Én képes vagyok elmaszkírozni bármit, hogy másnak tűnjön, mint ami. Képes vagyok démonból lovagot, könyvtárból lángoló poklot, legyintésből fájdalmas sújtást alakítani. Kallah azonban rájött arra, hogyan befolyásolja közvetlenül azt, amit érzékelünk. Ő ha akarja egy helyben állva is úgy érzed kétrét görnyedsz és a fejed épp levált a nyakadról.
Ez már bőven több volt, mint illúzió. Az illúziók képet és hangot teremtettek, azonban mindenki, még a megalkotójuk is ugyanolyannak látta őket. Darrakard, a démonok királya valami egészen más fegyvert birtokolt.
- Kellemes ivótársaságnak tűnik. – mondta komor hangon Pruinos. És bizony igaza volt. Ha valóban egy ilyen ábrándképpel találják magukat szembe, rá sem fognak jönni, hogy átverte őket valami.
Gerard szeme felcsillant. Most vagy soha.
- Ha találkozunk vele, vagy valamelyik közeli megbízottjával esélyünk sem lesz. Arra gondoltam, hogy esetleg én is megpróbálkozhatnék ilyen víziókkal. Legalább az alapokkal. - nézett Andrera, várva, hogy talán megváltozik tőle az ábrázata. - Mennyire nehéz ezeket megtanulni? Talán nekem is mutathatnál pár mozdulatot.
A válasz meglepően rövid és tömör volt.
- Nem kerül többe harminc-negyven évnél. – felelte lezserül a démon.
Azonban pontosan annyi, hogy a beszélgetést lezárja. Gerardnak nem is maradt kedve kérdezni. A fővárosba érve, ahogy egyik gyűrűt a másik után hagyták maguk mögött, hála André illúzióinak és persze az ő papírjainak gondolt csak bele, egész biztos hogy szánt szándékkal adott ilyen választ, hogy minél hamarabb pontot tegyen a beszélgetés végére. Ahogy az elvárható volt egy rangos démontól.
- Nos, hogyan tovább? – Andrénak valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag még mindig olyan arca volt, mint akit felettébb szórakoztat valami. Gerardnak nem tetszett, bár meg sem próbált kideríteni, mi lehetett az. A korábbi válaszaiból ítélve úgysem felelt volna neki.
- Most jön az a rész, hogy improvizálunk. Nem lett volna túl rugalmas egy terv ha nem építünk a helybéli lehetőségekre... és most rá kéne jönni mik is azok. Ellenvetés egy kis felderítőmunka ellen? – mondta Pruinos nagy hévvel.
- Ha hatalmában áll, tegyen, ahogy jónak lát. - felelte mosolyogva Andrealphus.
A városban egyszer járt eddig életében, akkor is úgy kergették ki az egyház lovagjai. Nagyon vicces volt most ismét itt állni.
- Azért van némi támpontunk. Valaki olyat kell keresni, aki hozzá tud férni a királyság ügyeihez. Valakit, aki rangos ember. Egy főnemes, vagy püspök, aki hivatali pozíciót lát el.
- A felderítés hasznos dolog, noha csak óvatosan. Sajnos most az utcakövek is az ellenségeink, nem csak a saját, de az emberek királya is szívesen látna minket megnyúzva. - válaszolta kuncogva a volt démontábornok.
- Akkor, csak óvatosan. Bár talán okosabb lenne a részleteket... privátabb helyen megbeszélni. Ihatnánk valamit, uraim.
- Jó, keressünk egy csendes helyet. - bólintott rá Gerard, közben a szemeivel fogadót, ivót, apróbb sikátort, vagy forgalmas piacot keresve - Elsőnek a felső gyűrű egyik könyvtára, vagy a levéltár jutott eszembe. - mondta közben, hogy merre is kéne elinduljanak. - valami módja biztos kell hogy innen üzenetet juttassanak ki.
- Van itt egy igen kellemes kis ivó nem messze, ahol moderáltan vizezik a sört és ha bárki hangosan beszél azonnal elvágják a torkát. Megfelel? – tette hozzá André. Nagyon...jól tájékozott volt démon létére. Ez egyfelől rendkívül bizakodó, másfelől aggasztó volt. Valamit egész biztos titkol előlük, azon vigyorog ennyit.
- Amíg olcsó és jobb ott az idő mint itt, addig tökéletes. – válaszolta Pruinos.
Gerard csak némán bólint, majd várja, hogy mutassák az utat. A hely, ahová utuk vezetett belső gyűrűbéli épület létére nem volt valami békés hangulatú. Szinte semmiben sem tért el azoktól a kocsmáktól, amikkel a külvárosban találkozik az ember. Zsoldosok, bérgyilkosok, fejvadászok, csempészek és más-más gyanús kinézetű alakok sorakoztak minden egyes asztalnál.
- Át tudsz minket hivatalnokká alakítani? Azzal a könyvtárban meg az iratok közt kisebb feltűnést keltünk. - mondta a volt tábornoknak, miután helyet foglaltak.
- Természetesen, de nem értem mi ez a megrögzöttség a könyvtárral. Tudja, sok időt töltöttem könyvek között, és az igazán fontos dolgokat nem teszik ki közszemlére, hogy bárki elolvashassa. – válaszolta az egyik.
- Egyet kell értenem, kétlem hogy ennek értelme lenne. Kivéve, ha nincs a könyvtárban egy kapcsolatod... mert ha csak a könyvekből akarsz kiolvasni valakit, valószínűleg nem éri meg a fáradságot. Bárkit leszólítva az utcán eljuthatunk valakihez akinek hangja is van, és problémája is a helyi helyzettel. – tette hozzá a másik.
Gerardnak iszonyatosan kezdett viszketni a tenyere. A másik kettőnek valahogy sikerült akarva, vagy akaratuk ellenére elérni, hogy el kelljen magában számolnia tízig, hogy lenyugodjon. Mást se csinálnak, csak tátják a szájukat, játszva az értetlent, várva, hogy ő mondjuk vagy csináljon valamit, aztán amikor mond valamit csak lehurrogják és elkezdik az észt osztani. Mintha utólag olyan iszonyat nehéz volna okosnak lenni. Gerard ekkor döbbent rá, mennyire elkényelmesedett hála annak, hogy általában a vele együtt dolgozók remek csapatjátékosok.
- Legyen úgy. - adta be a derekát.
Hirtelen a semmiből egy idegen alak lépett oda az asztalhoz. Egy fiatal nő volt az, elég edzett és tapasztalt, fürge harcosnak tűnt. Laza mozdulattal dobta fel magát az asztalra, mintha csak egy kényelmes ülőgarnitúra volna.
- Hello, fiúk. Kerestek valakit?
Nem kellett sokat várnia a válaszra, noha egy rövid csend köszöntötte, mielőtt Őruinos megszólalt volna. Mindenki félig meglepetten, félig a meglepettséget leplezve próbált felé fordulni. Több mint valószínű, hogy lelepleződtek.
- Hölgyem, kérem ne vegye ezt faragatlanságnak, de nem tanították meg Önnek hogy illetlenség hallgatózni?
- Sajnos a hallgatózás a munkám. Meg emberek felkeresése. Higgyétek el, senki nem ismeri jobban ezt a várost nálam. Régen még egy külön kis céhem is volt a város alatt, míg egy bosszantó tökmag meg valami akaratos nőszemély fel nem gyújtották a partnerem.
- Igazán tragikus. És, kinek keresett meg minket? Vagy esetleg Önnek lenne valami dolga velem és a kollegáimmal?
- Ami még fontosabb, miért szemeltél ki magadnak minket ennyire... - nézett rá szúrós szemmel Gerard. Volt egy nagyon rossz érzése. Az a démon, akit meg akartak ezzel az egész csellel téveszteni nem más volt, mint Lilithyra tábornok. Ha ő találta meg őket, akkor integethetnek az egész tervnek.
- Valakinek beszéde van veletek. Kitaláljátok kinek? – mondja, ahogy egy óvatos mozdulattal pillantják meg a feje oldalából kiálló apró szarvakat.
- Inkább szeretnék hallani egy nevet. Lehetőleg egy olyat amitől nem borul fel ez az asztal.
Gerardnak összeszorult a gyomra. Kissé félve kérdezte meg. Az a lány egész biztosan démon. Nem kizárt, hogy a tábornok asszony hercegnője, vagy akár hadvezére lehetett.
- Nagyjából ilyen...magas...? - mutatott a tenyerével a mellkasához.
- Mondok neked egy nevet, de nem mész sokra vele. Hogy felborítod-e az asztalt az rajtad áll. Hans Schreiber. – ám ennél többet látszólag nem tud - Azt üzente amúgy, hogy nyugodtan próbáljatok meg elfutni. Viszont nem szereti a sok vér látványát, így nem ígérem hogy nem haltok meg nagyon gyorsan.
Tényleg ilyen fölényes helyzetben volna? Ott volt André is az oldalukon. És a lány nem tűnt olyannak, aki képes volna mágusok ellen is harcolni.
- Oka van annak, hogy nem csak egyszerűen nekikezdtél a vérengzésnek, már csak az is, hogy a menekülést szóba hoztad. Előtte beszélni akar velünk, nemde?
- Nem akarlak megölni titeket, nem fizettek érte. Csak azért, hogy odavigyelek titeket, ahol Schreiber vár rátok. Ha önként jösztök, úgy nekem jobb. Ha nem... nos akkor jön a vérengzés. Szóval, hogy legyen?
- Elfogadjuk Herr Schreiber szívélyes meghívását. Kérem, mutassa az utat. - ajánlottam előre, vagy talán adtam meg magunkat az ellenfélnek. Ha valakinek ellenvetése lenne úgy is hangot adna neki.
Gerard idegesen ráncolta össze a szemöldökét. Malphas tábornok terve tökéletesen működött...legnagyobb bánatukra. Így aztán felállt, majd intett egyet.
- Legyen szíves. - csatlakozott a többiekhez.
Andrealphus hang nélkül követte őket. Legnagyobb meglepetésükre pont a könyvtár felé vezetett az útjuk. A felső gyűrű egy rendkívül magasztos, díszes könyvtárába. Egy hátsó ajtón keresztül jöttek be, egy sötét kis sarok felé véve az irányt. Ott egyetlen asztalt lehetett látni a könyvespolcok közt, mellette egy fiatal, jellegtelen kinézetű varázslóval.
- Itt vagyunk. Köszi az együttműködést, fiúk. – mondta a lány, mielőtt távozott volna.
A várzslót már látta egyszer korábban Gerard. Hans Schreiber, ismerős is volt neki a neve. Amikor korábban egyszer itt járt. De vajon mi köze lehetett a démonokhoz.
- Nos... helyben vagyunk, ha minden igaz. Innen nincs visszaút. – mondta ki az egyértelműt Pruinos - Elnézést a zavarásért, de... Herr Schreiberrel lenne találkozónk. Jó helyen járunk?
Ahogy megpillantotta a varázslót, összeszorult a gyomra. Amikor legutóbb itt járt, akkor is azt az embert kereste, aki a királyuk kéne lehetett. Valaki, aki nem utazott el a jotünök szigetére. Akkor ott kizárt mindenkit, akit részt vett a találkozón, beleértve őt is. Tévedett volna...vagy lehet, hogy valami teljesen más ügybe keveredtek bele, teljesen véletlenül.
- Tiszteletem. - próbálta magát összeszedni. Túl sok váratlan esemény történt az elmúlt pár órában. Ennek véget kell vetni - Ismerjük egymást? - egyvalami azonban érdekelte. Ami talán segíthet neki. Ő annak idején a világ leghatalmasabb ékszerének védelme alatt érkezett ide. Vajon átlát-e az illúzióján ez a férfi. Ha igen, akkor azt is tudnia kell, hogy ő volt annak idején Dietrich van Agthoven.
- Jó helyen járnak. Nagyon remélem, hogy nem felejtett el, Dietrich nagyúr. - szólt unatkozva a mágus, anélkül, hogy fejét a könyvből felemelte volna - Üljenek le.
- Miről lenne szó? – foglalt helyet maszkos társa.
Mostmár szinte biztos volt benne, ez a mágus az, akit keresett. Ami azt jelenti, hogy máris kitudódott, amit terveznek. A kérdés csak annyi, hogy csak róluk tudnak, vagy Zagan és Malphas tábornokokról is. Egy biztos, ez volt az a férfi, a szálka, a kém, Darrakard bizalmasa, aki a fővárosban bújt meg és jelentett neki. A kapocs a démonkirály ügynökei közt, akik végül elvezették hozzá Lilithyra tábornokot.
- Valami nagy ostobaságról, amire készülnek. Maguk és az az álnok skorpió. Arra szeretném kérni önöket, hogy engedjük el a felesleges színjátékot.
- Engedelmével, túl sok maszkot viselek ahhoz hogy tudjam melyik színdarabról van szó. – már egy ideje figyelte, felettébb ravasznak találta, milyen leleményesek Pruinos válaszai. Sose mondanak semmit, mégis olyanok, mint egy tiszta szívből adott válasz. Könnyedén kerüli el a kérdéseket, miközben nem árul el magáról semmit. Óvatos volt és megfontolt. Talán ezért akadt meg rajta Malphas szeme.
Gerardnak volt egy halvány sejtése miért hívatták ide. Most próbálják majd meg Malphas és Zagan ellen fordítani őket.
- Jól van, jól van. - egyezett bele - Miből jött rá? - húzta össze a szemeit. Olyan gyorsan buktak le, amilyen gyorsan csak lehetett...vagy éppen most árulták el magukat, hála neki. Gerard rájött, hogy ezt talán nem kellett volna kimondani.
- Én semmiből, csak parancsokat követek. De a démonkirályt felettébb nehéz átejteni a saját játékában. Szóval elküldött engem, hogy elmondjam a jelenlegi helyzetet. Ami pedig az, hogy régóta tudta, hogy valaki el tervezi árulni, csak nem volt benne biztos, hogy kicsoda. Így hát felállított egy csapdát, minden tábornokának elhintve egy feltörekvő démonherceg és egy rebellis friss démon hírét, várva, hogy kit lát viszont leghamarabb. Mivel maguk ketten vannak itt, úgy látszik Malphas a Júdás.
- Meredek egy következtetés, az kétségtelen. Egyáltalán miért tett volna ilyet a démonkirály? Ennyire nem bízhat meg az alattvalóiban? – hangzott társa kérdése.
A mágus fanyarul elmosolyodott.
- Démonokról van szó. A bizalom öngyilkosság. De nem a miértek a kérdés, hanem a hogyan tovább? Ugyanis a csapda felállt, de még nem csapott le a belelépő csúszómászóra. Ahhoz maguk kellenek.
- Valahogy mostanában mindenki így van vele. A maga módján kicsit vicces is. De őszintén, nem vagyunk abban a helyzetben hogy válogassunk. Miről lenne szó?
Gerard azonban előtte még egy dologról meg akart bizonyosodni.
- Szeretnék előtte egy dolgot kérdezni. - vágott a másik szavába - A mi helyzetünket átlátom...viszont ővele mi fog történni? - mutat Andre irányába.
A válasz, ami ezután érkezett, mindenkit meglepett.
- Ejnye, így lebuktatni szegény öreg démont. - dőlt előre Andrealphus. - Ezeddig az ifjú mágus nem volt tisztában az ittlétemmel. Most viszont elveszítettek egy ütőkártyát.
Valami nagyon nem volt rendben. Ittlét? De hát az illúziónak minden embernek ugyan olyan formát kellene mutatnia. Ütőkártya? Miért kellene nekik emiatt aggódnia. Ők nem többek mint Malphas figurái, akiket mozgathat.
- Sakk-matt. – felelte tömören a volt tábornok.
Volt itt valami, valami amin régóta nevetett. Talán pont ehhez a fura játékhoz lehetett köze neki. Pedig nem úgy tűnt, mintha ismerte volna Hans Schreibert. Honnan is ismerte volna? Azonban Hans Schreiber is látszólag tudott egyet s mást a démontábornokról. Vagy talán valami több...valami, amit Andre el akar nekik mondani. De nem mondhatja ki, mert rajtuk kívül senki más nem tudhatja.
- Nem lényeges. Mindenki, aki az összeesküvésben benne van attól függően lesz elbírálva, hogy milyen végeredményt ér el. Az egyik oldal győz, a másik megbűnhődik. Döntsék el, hová is állnak.
- Maradok, ahol vagyok. Nem vagyok híve az ultimátumoknak. – ez meglepő volt. A mindig óvatos Pruinos most egy az egyben elhatározta, hogy közhírrét teszi nem hajlandó elpártolni Malphastól. Mintha nem tudná, az árulásért akár rögtön meg is ölhetik.
Gerard ideges fejjel néz Pruinosra, ahogy válaszol.
- Mihez van szüksége a királynak nekem, hogy befejeződjön a terve? - nézett gyanakvóan előtt a két társára, majd Hansra. Az egyetlen ok, amiért beleegyezett az első alakalommal is ebbe a cselszövésbe, mert nem akarta, hogy ott helyben vérét vegyék. És most csak így kiszállhat belőle? Bárki ezt gondolná. Herr Schreiber biztos elégedett lesz ezzel a válasszal.
- Óh, nem kell ilyen elhamarkodott döntést hozni. - nézett a fiú ibolyaszínű szemeivel Pruinos felé - A felvonás ugyanúgy folyik tovább, egészen a fináléig. Amikor Malphas úgy hiszi a csapdája kész és már csak az egérre vár... Akkor fog hirtelen fordulni a kocka. Akkor kellenek maguk, hogy rázárják az álnok kígyóra a saját egérfogóját. Mert nem a büntetés a lényeg, hanem az üzenet. És ha a saját csapdája fojtja meg Malphast az azt üzeni, hogy a Titkok Királya ellen minden terv visszasül. Értik, ugye? De azt hiszem az én szerepem ennyi volt. - állt fel a mágus- Játsszák hát a szerepüket, de figyeljenek a fináléra. És döntsenek jól. Te pedig... - nézett a még mindig félmosollyal nézelődő Andrealphusra. - ...ha már győztél, tartsd magad a szabályokhoz. Tudod mi következik, ha már nincs mivel üzletelned.
Furcsa volt. Az egész jelenet a könyvtárban annyira furcsa volt.
- Hát hogyne, Herr Schreiber. A viszont nem látásra. - emelt kalapot az öreg démon.
Gerard azt se tudta hirtelen, mit érezzen, amikor magukra maradtak. Düh, harag, őrjítő gyűlet járta át minden tagját. Fejét előre hajtva vicsorgott. Azt hitte menten elordítja magát mérgében.
~ Hogy van mersze?! Az a gerinctelen, aljas, alávaló féreg! – dühöngött magában.
Lia nem igazán tudta megmondani, kire értette. Nem látott egyetlen egy személyt, akire gondolna.
~ Mi bajod van.
~ Nem látod? Az az ostoba tábornok fogta magát és bedőlt a létező legegyszerűbb cselnek, amivel egy árulót elő lehetett csalogatni. És én egy ilyen démon oldalára lettem kényszerítve! – szorította ökölbe a kezét.
~ Ez már csak ilyen. A démonok királysága olyan... – gondolkozott el az amulett démona - ...akár egy sakktábla. Az aprók, akárcsak te a figurák, és a nagy étvágyúak, a hatalmasok a játékosok, akárcsak Darrakard és Maplhas. Jelen esetben az egyik játékos volt okosabb.
Gerard ekkor döbbenten nézett előre. Valami megváltozott benne. Egy új gondolat, egy új felfedezés nyugtatta le.
~ Nem...várj egy kicsit. Tényleg így volna? – egyenesedett ki óvatosan – Tényleg ők volnának a játékosok. Vagy ez is csak egy vízió?
Ez Liát is erősen elgondolkoztatta.
~ Hm...sejtem mire gondolsz. Ez nem több, mint az irányítás illúziója...
~ Pontosan! – nézett előre Gerard magabiztosan – Darrakard Malphasnak adta az illúziót, miszerint ő is egy játékos. De valójában Malphas is csak egy bábu volt...valójában mindannyian csak bábuk vagyunk. Tökéletesen meg tudták jósolni minden egyes mozdulatunkat, amit eddig tettünk.
~ Miért hallatszol ennyire csalódottnak? – kérdezte Lia.
Gerard megrázta a fejét.
~ Csalódott? Miért lennék csalódott, Lia? – vett fel az arcára egy halvány mosolyt – Azt hiszem pont most jöttem rá, hogyan is intézi királyunk a dolgait.
Lia kíváncsian várta, hogy elmagyarázza.
~ Ugyanezt csinálta velünk is. Hans Schreiberen át úgy adta kezünkbe az igazságot, mintha a mi, és egyedül a mi döntésünk volna, ki mellé fogunk állni. Elhitette velünk, hogy fontos emberek vagyunk. Azonban az igazság az, hogy azzal, hogy ezt elhittük kényszerítettük magunkat arra az útra, amit ő választott. Lia, ezt hallva mi volna az első dolog, amire gondolsz?
Gerard és Lia kész személy voltak. Így képesek voltak egymástól függetlenül is gondolkodni. Lia pedig képes volt megerősíteni Gerardot, vajon a teóriája igaz-e.
~ Lássuk csak....Hans Schreiber nagyon biztos volt benne, hogy azt fogjuk választani, amit ő akar. Olyannyira, hogy a kezünkbe adta a választás lehetőségét. Azonban jól tudja, hogy nem vagyunk hülyék és elkezdenénk azután kutatni, miért volt a dolgában ilyen biztos. Azt feltételezném, Malphasnak vaj van a füle mögött és kideríteném, mit is művel, mialatt mi a dolgát végezzük.
~ Azonban Darrakard pontosan erre számít. Így képes egy ábrándképet az arcunk elé tolni, ami meggyőz minket. Így az ő oldalára álunk, mert megtéveszt minket. Az ő oldalára állunk büszkén és magasztosan, mintha a saját döntésünk lett volna. Pedig a szabad akarat pusztán egy illúzió. Mi mind csak figurák vagyunk...
~ Sokszor történt már ilyen. A mi népünk történelmét az árulás uralja, az idők kezdete óta.
Gerard arcáról lefagyott a mosoly. Idegesen szorította ismét a kezét ökölbe.
~ Hát én nem vagyok hajlandó ezt elfogadni! Ez az oka annak is...
Lia ismét nem értette.
~ Mire gondolsz?
~ A népünk szétszóródott a világ minden táján. Hadvezérek és hercegek egy nagy fenét, a nagy részük hontalan senkiként éli az életét. Még a nekromantákat is szívesebben látják, mint minket!
Gerard ismét haragos pillantásokkal bámulta társa illúzióját.
~ Az emberi királyságok hatalmas földeket uralnak. A vámpíroknak is nagyobb regimentjük van, mint nekünk. És mégis mi, a démonok alantas, élősködő senkikként kell az életünket éljük, bujdosva, menekülve. Halhatatlanok vagyunk, hatalmasabbak mindenkinél, a tökéletesség sem álom nekünk! Mi vagyunk a felsőbbrendű faj, a legjobb mindközül! Ennél bőven többet érdemlünk! – ordította majdnem el magát.
Lia kezdte lassan megérteni, mire gondolt.
~ És mégsem vagyunk sehol...mert ezt a hatalmas, tudást, ravaszságot nem használjuk másra, csak hogy egymással hadakozzunk. Egy trónért, melyről a népünk nagy része nem is tud...
~ Ha rajtam múlik, fog. Mert nem vagyok hajlandó ezt tovább elviselni. Hans Schreiber azt mondta, enyém a döntés. Hát valóra fogom a szavait váltani!
~ Biztos vagy te ebben...? Még ha meg is szerzed a trónt, megtartani egész biztos nem leszel képes.
Gerard mosolyogva húzta ki magát.
~ Ki mondta, hogy a trónt akarom. Az egyetlen módja, hogy megszűnjek figura lenni, ha kiszállok a játékból. Olyat fogok tenni, amire épeszű démon sosem gondolna. Nem akarom a trónt elvenni. Sőt, azt akarom, senki ne vegye el.
Lia meglepetten hallgatta.
~ Össze fogom zúzni a démonok királyságát! Káosz lesz úrrá, és a csendben várakozó démonok, akik eddig nem tettek meg egyetlen lépést sem, mert egymástól tartottak elszabadulnak. Az egész világ ismét a démonokat fogja félni és éltetni! És aztán, megkeresem azt, akinek valóban a trónon van a helye, akit maga Isten jelölt ki vezetőnknek. Ő is elő fog bújni a káoszban...
~ Áh, értem már mire gondolsz.
~ Megkeresem a démonok következő királyát és trónra fogom juttatni. Azzal egyesül a népünk és mi leszünk a leghatalmasabbak az egész világon!
Már csak egy kérdés volt. Hogyan is érje el mindezt. Hogyan érje el, hogy ne legyen a játéknak egy győztese sem. Vagy talán ami még pontosabb. Hogyan is érje el, hogy mindenki veszítsen. Hogyan válhatna figurából játékossá.

Akkor hát, ezt a játékot lezárom...ám félbe nem szakad, legyetek szemfülesek, mert érkezik a folytatás! Addig is, jutalom gyanánt jár 200 TP, 2000 váltó, valamint egy-egy apró kis nyersanyag, melyet menekülés közben sikerült az utcasarkon mindenkinek felmarkolnia:

Pruinos: Vas

Gerard: Madártoll