[Magánjáték] Csak az ökör iszik magában (Johnny & Mina)

- Álljál meg, ha azt mondtam, a kurva életbe! - rántotta le oldaláról a kardját a zsoldos.
A keze kissé remegett, de ez csak természetes volt. Nem szeretett fegyvert emelni másokra, életében egyetlen életet sem oltott még ki, most viszont mégis szükségesnek érezte megtanulni, hogy hogyan kell hidegvérrel gyilkolni. Lehet, hogy kellett neki egy kis nyüstölés, de a lényeg, hogy meg akarta tanulni.
- A pengét... - döntöttem félre fejemet. - ... lejjebb fogjad. Iszonyatosan fog fájni, ha így suhintasz oda neki.
- Jókor szólsz! - csúsztatta lejjebb csupasz kezeit és csapásra készült, de az áldozata ismét gyorsabb volt.
Szinte le lehetett olvasni az arcáról a kárörvendést, ahogyan vidáman félreszögdécselt Egon haraga elől. A "haraga" talán kissé túlzás tekintve, hogy még mindig nem érzett indítékot a nyúl megölésére, de azért próbálkozott.
- Gyere már ide, te dög! - döfött felé és ezúttal el is találta, viszont így sem okozott benne nagy károkat.
Csupán a farkát csapta le, amitől az állat azonban annyira megrémült, hogy a földbe gyökereztek lábai.
- Mi lesz már? - bámultam a fiúra. - Szúrd le, a fenébe is! Galileo, kérlek! - röppent le a madár a vállamról elkapva a nyulat.
Vidáman dobta le a vérző tetemet lábaim elé, amiért meg is jutalmaztam: Mosollyal az arcomon adtam neki egy répa karikát.
- Galileo egy, Egon nulla! - húztam meg a vállamat. - Szerintem ezt ne igen erőltessük. Nem igazán megy ez neked...
- Nekem mondod? - horkantott fel a nyúltetemre nézve. - Ártatlan volt.
- Egésznap csak ült a szőrös seggén és nem csinált semmit. Miért érdemelt volna kegyelmet? - nevettem.
- Az Úr minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és törvényét. - érkezett a komor válasz, amire nem tudtam mit reagálni, de szerencsére nem is kellett, hiszen már jött is egy szekér, ami a továbbhaladásunkat biztosította.
- Egon, úgy látom haladhatunk tovább! - huppantam fel az elképesztően lassan döcögő kocsi csomagterébe és hamarosan a zsoldos is követett.
Nem tudtuk, hogy merre visz, de remélni tudtuk csak, hogy nem egy kivégzőhelyre...

Döcögött a szekér, haladt előre, időközben még be is gyorsult, aminek viszont nem örültem, mivel tudtam, hogy elég egy kisebb kő- vagy fadarab a kerekek alá és máris úgy érzi a kocsis, hogy könnyebb a fogat, hát le is ellenőrzi! Csendesen fordultam Egonhoz.
- Mindjárt gyakorlatban is használhatjuk, amit tanultál. - suttogtam.
Nem telt el sok idő, maximum egy fertályóra és megis érkezett az az átkozott vihar letörte ág, ami a kocsit hajtó férfi vesztét okozta. Leszállt kényelmes üléséről és hangosan káromkodva hátrabattyogott, ahol velünk találta magát szemben.
Nem lehettem túl bizható a vörös szemekkel és kócos hajjal szakadtas köpenyemben, hiszen fejvesztve kezdet rohanni arról, amerről jöttünk remélvén, hogy megmentheti életét, de balszerencséjére vicceskedős kedvemben voltam és utána küldtem a madaramat.
Galileo tarkójába mélyesztette karmait és nem volt visszaút: Ugyan rá kellett segítenem tőrömmel, de nagyrészt Galileo érdeme volt, hogy egy halk segélykiáltás kíséretében hullott a földre lelkét kilehelve.
- Ezt mégis miért? - értetlenkedett Egon.
Levágtam a hulla hüvelykujját és bedobtam zsebembe a többi közé: Egyszer még jó nyaklánc lesz belőle!
- Most ki fogja hajtani a kocsit? - pislogott továbbra is a fiú.
- Régen sokszor csináltam ilyesmit... - ültem előre. - Gyihá! - csaptam oda a lovaknak miközben feldobtam csuklyámat.
Félóra múlva már ott is voltunk az út végénél, egy birtoknál, ahol ismerős arcok fogadtak, amin őszintén meglepődtem, így én is csak pislogni tudtam, akárcsak Egon.

- Hajlékunkban? - pislogtam továbbra is értetlenkedve. - Kit kellett megölnötök, hogy tiétek legyen ez a kastély? - néztem vigyorogva a vámpírra, mikor feltűnt, hogy félszemmel ugyan és sunnyogva, de Egont méregeti.
- Egon Gottfried. - nyújtott kezet a zsoldos Damiennek. - Örvendek a találkozásnak... És a magával valónak is, Wilhelmina! - nyúlt a vámpír kezéért, hogy illedelmesen megcsókolja azt, amennyiben engedte.
- Azért túlzásokba ne essél, Egon! - csóváltam meg fejemet, majd a szekérre mutattam. - Nem tudom, hogy vártatok-e szállítmányt, mindenesetre most hoztunk egyet. Fogalmam sincs, hogy mi lehet. - emeltem le csuklyámat.
Meg voltam lepődve. Hogyan ne lettem volna? Nem hittem a szerencsében, viszont mégis el kellett ismernem, hogy ennyi találkozás ezekkel az emberekkel nem lehetett véletlen. Talán egy jel volt arra, hogy idővel behódolnak a Mesternek, lehet, hogy mégis véletlen: Idővel elválik.
Egyenlőre az volt a legnagyobb kérdés mennyire látnak minket szívesen. A múltkori után inkább zsebemben tartottam végig pipámat, nehogy azt hidjék, hogy mindennapos nálam a pöfékelése kábító hatású anyagokkal.
Még dél előtt jártunk kicsivel, így a következő kérdésem szinte magától érkezett, mindennemű gondolkodást mellőzve.
- Csatlakozhatnánk hozzátok ebédnél? No, persze nem mintha rá lennénk szorulva...
Egon bambán nézett rám.
- Nem úgy volt, hogy elmegyünk Stefanért a kocsmába? - kérdezte értetlenül.
- Az a hatökör ráér. Úgysincs semmi dolga.
A zsoldos meghúzta vállát jelezvén, hogy végülis igazam van.
- Akkor... Örömmel fogadnánk meghívásotokat.

- Mi tartozunk magyarázattal nektek? - húztam fel szemöldökömet fejemet csóválva. - Ez egy szerencsétlen kocsi, nektek egy egész birodalmatok van! - vigyorodtam el a sötét tündét méregetve.
Magasabb volt nálam, viszont az erejével nem voltam tisztában. Csak remélni tudtam, hogy ereje nem arányos méreteivel - 180 centi körül lehetett és hogyha ehhez megfelelő izomzattal is rendelkezett egy csapás igazán nagy fájdalmat jelenthetett a törékeny kis testemnek, viszont az volt a szerencsém, hogy pusztakézzel különösebb kiképzés nélkül (és gondolom Damiennek nem volt) megölni valakit igazán nehéz!
Ez kétpillanatra elegendő önbizalommal töltött el, mikor hirtelen eszembe jutott, hogy a parton kifejezetten büszke volt a tőreire. Azokra a tőrökkel, amikkel kifejezetten könnyű volt valakivel végezni, hogyha sikerült akár egy egyszerű rúgással földre küldeni és lássuk be: Ha összerúgunk én huppanok a földre, túl nagy mamlasz ahhoz, hogy ő tegye ezt.
- Nos... - vakarta meg tarkóját Egon. - Hogyha nincs más választásom... - sóhajtott egy hatalmasat és kezét a kardjára csúsztatta óvatosan.
Apró mozdulatokkal irányította ugyan kezét a fegyveréhez, de még a vak is kiszúrta volna, hogy mire készül. Kezdő volt, arcán is látszott, hogy csak megrémíteni próbálja a párost az álagresszív hozzáállásával.
- Erre nem lesz szükség! - emeltem le kezét a markolatról. - Szerintem távozhatunk is! - legyintettem. - Elvégre férj és feleség valóban kettesben kíván ebédelni, ez a dolgok rendje. - vigyorodtam el.
Majdnem elnevettem magamat, tudtam, hogy így könnyen elterelhetem a témát. Már a vízparton is feltűnt, hogy nem szeretik a témát, mivel - véleményük szerint - nincs valóságalapja. Majd meglátjuk...
~ Megint hatalmas bajba fogsz keveredni, fiú! - szólalt meg Armaros nem éppen a legjobbkor.
Egon nem tudta, hogy kultista vagyok, Mina és Damien pedig... Csak simán Mina és Damien volt és így is számonkértek minket; Hát mégha eszükbe juttatom, hogy egy bukottat szolgálok!
Nem lett volna kellemes tehát ez bukta, azonban mégis találtam egy megoldást, ahogyan Armarossal tudtam beszélgetni, bár gyűlöltem. Elméletileg a gondolataimat is hallotta, főleg ha ő hozzá szóltak, de ez engem mindig zavarba ejtett. Nem tudtam egyszerre két "síkon" beszélgetni, mindig összefolytak a mondanivalóim, de úgy tűnt, hogy nincs jobb megoldás (a hallgatást kizárva).
~ Szórakoztatlak, Mester! Hát nem örülsz neki? - vontam kérdőre. - Még kérned sem kellett.
Érezni lehetett, hogy csóválja a fejét Ir-Saarban.
~ Nem, Johnny, nem! Túl nagy a túlerő és ezek déli grófok, mi pedig Dél szövetségesei vagyunk, igaz, hogy csak érdekből, de ez most nem számít! Azt akarod, hogy még itt is elveszítsük a... - kereste a megfelelő szót, de nem találta. - ... itt is hírhedtek legyünk?
Lesápadtam. Igaza volt. Nem a saját életem forgott kockán, hanem az egész kultusz hírneve, ezzel nemcsak a "megélhetésünk" bukott volna, hanem még a Protestáns Egyház is vadászott volna ránk, ők pedig túl sokan voltak. Miranda, Suzy... Mindenki végét jelenthette, hogyha most az egyszer elcseszek valamit.
Bár úgy érzem, hogy túlaggódom az apró csípkelődésemet feléjük, jobb félni, mint megijedni (Igaz, hogy Wilhelmina már erről is kifejtette a véleményét a parton).

- Igazán sajnálom, Mina. Tudod nagyon könnyen zavarba jön. Főleg hölgyek közelében. - vigyorodtam el és vágtam oldalba Egont. - Igazat beszélek, nemde?
A fiú lesütötte szemeit és zavartan bólogatott. Láttam rajta, hogy valóban zavarba jött, azonban közel sem a vámpír miatt. Nekem akart bizonyítani, azért a szívességért legalább annyival lógott nekem, hogy hasznomra válik. Szerencsétlen nem volt azzal tisztában, hogy így is csak élőpajzsnak terveztem használni. A saját érdekében kellett megtanulnia a fegyverrel bánni, hiszen én mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül ott hagytam volna akármelyik csata után kivérezve egy árokban. Itt farkastörvények szerint kellett játszani, főleg háború idején. Senkiben nem bízhattam a Mestertől és a tanítványaitól eltekintve. A fiú pedig még ennél is nehezebb eset volt. Érezte, hogy sehol sem volt helye, nem véletlenül lett alkoholista sem!
Azzal pedig, hogy megengedtem neki, hogy kövesse utasításamait valószínűleg valami olyat ébresztettem benne, hogy ér akármit is élete, amihez ő feltétlen bizonyítási kényszert érzett.
Damien megjegyzésére csak a földre köptem.
- Mégis miből gondolod, hogy valaki küldött minket? Ennyiből miért kéne nekünk elhinni azt, hogy legálisan tartózkodtok a kastélyban?
Továbbra sem akartam konkrét lenni, azzal csak saját helyzetünket rontottam volna tovább. A "megöltünk egy fogadot hajtó alakot, hogy elkössük a szekeret és csak követtük a kurva utat" című történetet nem hiszem, hogy jól fogadták volna. Mitöbb, valószínűleg úgy penderítettek volna ki minket birtokukról, hogy azt a technikát még Cynewulf is szívesen ellesné, hátha mégegyszer együtt zuhanunk egy kiszáradt folyó medrébe.

Elvigyorodtam és torkomból nevetés tört elő. Hatalmas nevetés, olyasfajta, amely könnyen kihoz akárkit a béketűrésből. Gonosz, kárörvendő és kegyetlen kacaj, amit csak ritkán volt lehetőségem megcsillantani, de ezúttal a vámpír olyan nevetséges módon viselkedett, hogy az még azt a kattant tudásdémont a temetőből is felülmúlta.
Találkoztunk már jópárszor és általában nem csak elsiklottunk egymás mellett, mint az idegenek, hanem minden alkalommal (ha pár mondatnál nem is többet) váltottunk néhány szót. Bőven meg tudott volna ismerni ezen alkalmakkor, hogyha pedig ez is nehezére esett az éppen piruló cukorrépának azt bizonyosan leszűrhette már, hogy olyan könnyen nem hódolok be senkinek; Pláne ha a fegyvereimről van szó!
- Ezt te sem gondolhattad komolyan. - csóváltam fejemet. - A fegyvereink nálunk maradnak és nem is fogjuk őket feltárni előttetek. Egyszer még hasznunkra vállhat, hogy nem tudjátok, merre figyeljetek. - kacsintottam a sötét tündére.
Talán leesett neki, talán nem, de rüheltem az átkozottakat. Legyen az kormos, holdcsókolt, suvickolt, tiszta, koszos, nemes, jobbágy, uralkodó, iparos mester egyszerűen ki nem állhattam. Legszívesebben az összesnek a szemei közé vágtam volna tőrömet, de tudtam, hogy nem tehetem és igazából indítékom sem volt rá.
Egon zavarodottan pislogott továbbra is. Egyszercsak megérintette vállamat.
- Te Johnny... - kezdte bizonytalanul. - Szerintem akkor mehetnénk is el vagy valami... - vakarta meg tarkóját.
Bevallom kissé agresszívan reagáltam le a dolgot, mikor belekönyököltem, hogy ne fogdosson. A szemeim összefutottak az övéivel és szinte felperzseltem velük szerencsétlen fiút. Dühös voltam, a szemeim legalábbis mindenképpen erről árulkodtak, habár magam sem tudom, hogy miért. Megköszörültem torkomat és léptem párat, hogy a szőke mögé kerüljek.
- Ne hülyéskedj, te barom! - szóltam rá. - Még el sem kezdtük a vacsorát... Ami ebéd. - böktem az égen ragyogó Napra.

Úgy látom Johnny nagyon szeret csak úgy hivatlanul beállítani helyekre... Nade mivel kultistánk új karaktert kezd ehelyett, ezért sajnos ennek a játéknak már sosem tudjuk meg mi lett volna a vége. A befejezetlen játékért közs megállapodással 50 tp jutalom jár nektek.