[Magánjáték - Matheus és Johnny] Akasszátok föl a királyokat

Az a tipikus északi hangulat... Iszonyat finom italok, jó társaság, csinos és nagymellű szőke lányok. Jobbat nem is kívánhattam volna. Igaz, hogy mikor itt tettem tisztelemet vagy egy leendő barátság vagy egy templom fürdött saját hamvaiban, de régi jószokásom felidézésre minden lehetséges alkalmat szerettem kihasználni.
Végre nyüzsgött az élet, ellenben a déli kocsmákkal. Ahogyan végigpislogtam az arcokon feltűnt, hogy Egon is kifejezetten élvezte a gyorsan magaköré penderített társaságát, amin jót is mosolyogtam. Nem azért, mert ők is olyan jót vihorásztak, hanem mert a körötte vihorászó öt nőből kettőről lerítt, hogy örömlány. Délen ilyet nem látott az ember. Ott tiszteletben tartják a morálokat. Érdekes, hogy pont a jóval szigorúbb katolikus vallás területein engedik el magukat az emberek, míg az emberközeli protestánsok önként is követik az íratlan szabályokat. Valószínűleg csupán Esroniel szónoki tehetsége miatt, amin csak ámulni lehet. Erőskezű diktátor lehetne belőle, ha ő is így gondolná, de neki mások fontosak... A háború.
Az a mocsadék, ami miatt gyűlöljük egymást annyi kétlábúval, gyakorlatilag mindenféle ok nélkül. Fogadni mernék, hogy sokan jártak ugyanabban a cipőben, mint én; Maguk sem értettek egyet a vezetők által meghatározott ideológiákkal, elvekkel, célokkal, mégis melléjük álltak. Kíváncsiságból vagy érdekből, ezt már mindenki csak maga tudhatja.
~ Látom visszatértél a gyökerekhez. - kuncogott Armaros. - Alig párszáz méterre van innen Trandia. A falu, ahol te akkora pusztítást végeztél.
Elvigyorodtam. Éreztem, hogy csípkelődésnek szánta, de képtelen voltam felidegesíteni magamat. Ahhoz túl jól éreztem magamat, így csak megcsóváltam kócos fejemet.
- És a helyből azóta valószínűleg egy hatalmas máglya lett. - suttogtam magam elé. - A fene sem menne oda mégegyszer.
A Mester felröhögött, ahogyan az csak a torkán kifért.
~ Hogyha én azt mondom neked, hogy muszáj lesz?
Hátradőltem a székkel, ami így tökéletesen nekicsattant a falnak egy pillanatra magamra vonva mindenki figyelmét. Egon is rám nézett, de csak átkarolta az egyik nőt.
- Ki fia-borja lehet ez a szerencsétlen? - mutatott rám, amire én is szabadon engedtem a lehető legelevenebb nevetésemet.
Az idióta játszotta a fejét. Le akart nyűgözni mindenkit, amit nyílván meg lehetett érteni, elvégre elég ritkán járt az ember... vagy tünde Északon. Le is szartam, ahogyan illik: Úgyis olyan régen volt már egy jó napja!
Azonban lesütöttem vigyoromat. Eszembe jutott, hogy Adrian kocsmájában ő volt a legértelmesebb, én pedig Stefanra bíztam a madaramat, aki egy igazi hatökör. Csak reménykedni tudtam, hogy mikor érte megyek nem csak egy apró koporsót vagy papagáj combot kapok.
- Akkor elküldenélek az anyádba. - feleltem Armarosnak, aki erre egy enyhe orrvérzéssel reagált.
Odaemeltem alkaromat és felröhögtem. Ő is folytatta a hahotázást és egy félperc után abba is maradt a vérzés.

Reroll miatt a játékot archiválom.