Eideann ní Alasdair

Kinézet: Hosszú, vörös loboncát rendszeresen kibontva hordja, csak egy díszes korongos fejkötővel hátrafogva néha azt, hogy az arcába ne lógjon harc közben. Szemei világoskékek, amik úgy helyezkednek el arcán mint két befagyott tengerszem egy égbetörő fagy-szirt két oldalán. Kék harcifestés és tanoncéveinek sebhelyei tarkítják (és öregítik) arcát.
Karjai erősek és lábai fürgék, mint ahogy az elvárható bármelyik hegylakótól, emellett igen elég hajlékony és sudár teremtés.
Könnyű és a mozgását nem korlátozó, hétköznapi ruhát visel, ami leginkább egy vadászfelszerelésre emlékeztet, kiegészítve egy dé-cathkiltel (dupla csataszoknyával).

Jellem: Határozottan nem tekinthető nyugodt személyiségnek, könnyen felbosszantja magát és követ el meggondolatlanságokat, de ezt a dühöt képes rövid távon befelé fordítva türtőztetni. De általában a kitörésig se kell sokat várni. Követi a klánja mentalitását, miszerint ne kezdeményezz háborút, de legyél képes arra hogy bármikor megnyerj egyet. Ezen szabályára kivételt csak azok jelentenek akiket nem vesz emberszámba. Tünde gyökereiből is eredeztethetően természethívő, bár a kereszténység egyes elemei (monoteizmus) gyökereket vertek benne.

Karolusburg. Az északi emberkirályság fővárosa, III. Gusztáv őkegyelmességének székhelye, a tűz és acél birodalma. A Nordenfluss ezen oldalán a legnagyobb és legundorítóbb koszfészek amit az ember eltud képzelni, és hozzá hasonlót is csak messze délen lehet találni Hellenburg képében. Ezt a városnak nevezett kőmonstrumot pedig olyan gyáva emberek vezették és lakták, hogy számtalan védfallal vették körül az évszázadok alatt, egymás mellett álló "gyűrűkre" bontva azt.
Az ötödik gyűrű egyik apró, jelentéktelen üzletében kinyílt egy ajtó, megkongatva azt a jellegzetes apró csengőt, amit valószínűleg ajándékba kaphattak a mesterek az iparvégzési engedélyük mellé, hiszen nehezen lehetett találni olyan helyet ahonnan sikeresen elmaradt az ajtó mellől. Legalább annyira nehéz mint az Agancsos Tímár- és Vargaszövetkezetnél kevésbé forgalmas boltot találni.
- Jägermeister! - köszönt a tulajdonos hangosan, mire a belépő egyszerűen leintette.
- Oké-oké, herr, nem kell nekem ennyire örülni. Meghoztam a... - lépett közelebb a pulthoz, majd lecsapta a bőrökbe tekert és szíjakkal átfűzött csomagot - ... a szállítmányát.
- Nagyszerű, kezdtünk kifogyni. Mit hoztál nekem ezúttal? - mondta, miközben nagy lelkesen igyekezett a feszesre meghúzott bőrszíjakat leoldani.
- Amit sikerült lőnöm, mint mindig. Havasi nyúlból három, pusztanyestből hat. Ezüsthiúzból kettőt, és egy kisebb farkast is sikerült találnom magányában.
Kissé csalódottan abbahagyta a kötözgetést.
- És valami minőségi bocskornak valót? Vadkant, szarvast, medvét esetleg?
Eide furcsa tekintettel méregette a boltost a válaszadása előtt.
- Hülyének tetszik engem nézni, herr? Nincs az a vadász aki egyedül vadkanra, nemhogy medvére menne. Erdőkirályt pedig nem lövök, de ezt már mondtam magának múlt hónapban is.
A mester csak sóhajtott egy hatalmasat, majd miután megmasszírozta a halántékát, pár pillanat után így felelt:
- Rendben van, előkészítem ezeket, de ezekből nem tudok lábbelit készíteni - sokat így nem adhatok értük.
- Mennyi pontosan is az a “nem sok”?
A tímár-varga elmondta az árat. A vadásznő nyugodtan bólintott egyet, majd valamivel halkabban folytatta, láthatóan nehezen türtőztetve magát egy dühkirohanástól:
- Az tényleg nem sok. Nem azért töltöttem el egy hónapot a vadonban hogy ennyivel lehúzzanak, herr. A viszontlátásra.
- Várjon egy percet! Csak egy percet frau! - Eide alig lépett kettőt mielőtt visszafordult. - Nézze, tényleg szükségem van ezekre a bőrökre, de nem tudok ennél többet adni. Valamiből nekem is élnem kell.
- Nekem meg ennél több pénzre van szükségem. Be kell jutnom az első gyűrűn belülre, és tudja jól hogy mennyire drága a járóvám. Nem várok még egy hónapot.
A mester szélesen elvigyorodott ennek hallatán.
- Ha ezt elmondta volna már az első alkalommal is akkor előbb segíthettem volna. Azt hiszem mindkét problémájára van valamim... - mondta rejtelmesen, miközben kényelmesen rákönyökölt a pultjára. Látszólag nagyon elégedett volt a saját helyzetével és az események folyamával.
- Hallgatom.
- Elkészítettem a múlt havi bőreit, kiegészítve néhány másikkal amit útközben szereztem. Ezek némileg kényesebb prémek, tudja, lassabban gyűlnek fel és csak nagyobb tételben tudok rajtuk túladni. Az egyik első gyűrűi szabászatban használják fel őket, tudja, gallérnak meg miegymásnak. Van szállítólevelem. - húzta elő a pecséttel ellátott papírost a munkaruhájának belső zsebéből. - Mára számítanak a csomagra.
- Azonnal indulok. - jelentette ki határozottan, majd az engedély felé kapott, amit a birtokosa csak az utolsó pillanatban tudott elrántani a hölgy elől. Amaz elég rondán kezdte méregetni erre, keze pedig lassan az íja felé tevődött.
- Ne rohanjon annyira, nem fejeztem be.- mondta a varga, igyekezvén egy nyugtalótagos hangszínt megütni. - Nem kell belelátnom a fejébe ahhoz hogy tudjam, nem csak sétálni akar egyet az Arborétumban. Nem érdekel mit akar ott csinálni, de nekem fontos hogy a bundák eljussanak az Aranysakálba. Adja le őket, és ha visszajön utána, ki is fizetem a fáradságáért. A többi az ön magánügye.
Nehéz csönd ült a kettőre, lehetett érezni a feszültséget a levegőben. Azt mindenképp fel kell írni a varga erényei közé, hogy ebben a hosszúra nyúlt némaságban, még ha nehezen is, de kitartóan állta a nő vadállati tekintetét. Végül a hölgy szólalt meg először.
- Hol találom ezt az... Aranysakált?

<:0:>

Késő este volt már, amikor az Arborétum macskaköves utain léptek szakították meg a nehéz csöndet, ami a világra borult. Az égen ott fénylett fent a Vörös Hold, egy baljós, gyenge fénnyel megvilágítva a füvészkert fáit.
A főút közepén két ember találkozott, egy nő és egy férfi, az előbbinél felajzott íj.
- Szép estét, frau. Nem kell aggódnia, nem vagyok őrült. - emelte fel a kezét köszöntésül, míg a másik kezét az oldaláról lógó kardgombján pihentette. - Mit csinál ilyen kései órákban az Arborétumban?
- Nem állhattam meg hogy ne jöjjek ki, herr. Túlzottan meseszép itt. - válaszolt, és lejjebb eresztette a fegyverét. Furcsán ejtette a szavakat, hasonló volt a tündék akcentusához, csak a mássalhangzókat kicsit keményebben ejtette ki mint ahogy az éneklőnyelvűek szokták.
- Kellemes valaki olyannal találkozni akinek nem vesztette el az eszét. Méghozzá egy ilyen kései órában.
- Hasonló az öröm. - válaszolt, de ennek ellenére nem vette le a nyílvesszejét az idegről. Bolond dolog lett volna ilyenkor megbízni bárkiben is.
- Nem gondolja hogy kicsit veszélyes ilyenkor az utcákat járni?
- Ne aggódjon, tudok magamra vigyázni. - mondta, egy kicsit sértődötten. Akár szép is lehetett volna, ha az arcát nem csúfította volna számtalan sebhely - kétségkívül sok csatát megélt már. Valószínűleg az egyik bérpenge lehetett a városból. - És mellesleg, a látvány minden kockázatot megér.
- Ezt megértem. Engem is vonzz a természet. Van valami ezekben a fákban, amik... feltöltenek energiával. Most jut eszembe, még be sem mutatkoztam, Matthäus von Bodenbrandt, a királyi hadsereg huszonkettedik számú felderítőkapitánya, szolgálatára. - mondta, majd mélyen meghajolt.
- Tiszteletem. Ön az a híres Bodenbrandt aki a pusztaföldi barbárok megtérítését készítette elő?
- Jaj, nem, ó nem. Ön a bátyámra gondol, frau. De kétségkívül én is részt vettem a dologban, mert én végeztem személyesen a felderítést. Ön elfelejtett bemutatkozni, hölgyem.
- Igaz is. - mondta elmosolyodva, mire hirtelen felkapta az íját, és átlőtte a férfi vállát. Az csak lassan reagált, így a fegyvere csak félig volt kint a hüvelyéből, mikor a szakállas nyíl darabokra roncsolta a vállizmokat. Hangosan felordított és térdre zuhant, a karját szorongatva.
- Remélem ez megteszi, herr. Én vagyok az egyik klán túlélője, féreg.
- Az... az lehetetlen. Csak a gyerekeket... - mondta fájdalommal küszködve, mikor a felismerés helyett talált a pupillái mögött.
- Óh, igen. Nagy hibát követettek el, hogy is mondtátok... a könyörületesség nevében. Ne aggódjon, Matthäus uram - én biztosra fogok menni.
- Kérem, én... én csak parancsot teljesítettem! - mondta, egyértelműen színlelt félelemmel, miközben lassan a kardja felé araszolt. A következő nyílvessző a combjába fúródott, átütve azt, egy olyan kellemetlen szögben megragadva, hogy kétséges volt valaha is képes lesz lábra állni még. Az üvöltése őszinte volt.
- Én is csak azt teszem. Vérért vért. Tüzet tűzért. - mondta baljóslatúan, majd közelebb ment a férfihoz és állon rúgta, így hátravetve őt. Az ordítás nem volt olyan tiszta mint ezelőtt. - De még mielőtt végzek magával, válaszolni fog néhány kérdésemre. - fenyegette meg, majd ült rá a mellkasára, nagyot huppanva.
- Miért válaszolnék? Az őrök úgyis hamar itt lesznek, és...
- Ne hülyéskedjen, kapitány. Vérhold van az égen. A város pont annyira hozzászokott a halálsikolyokhoz már, hogy senki se fog minket megzavarni, egy jó ideig, legalábbis. Másrészt... megölhetem lassan, és gyorsan is. Gondolom egyértelmű a helyzet.
- Nem mondok semmit!
- Még a kérdéseket se hallotta, kérem. Ne nehezítse meg magának feleslegesen. Lehet keménylegény felőlem, de legalább hülye ne legyen. Az első kérdés: hol találom a bátyját?
- Sose fogja elkapni Tomast! Mindig a katonái körében van, méghozzá jó messze innen! Esélye sincs!
- Nagyszerű. Akkor igazán nincs miért feleslegesen szenvednie, ugye? - forgatott meg egy nyílvesszőt a levegőben, nem messze a férfi arcától. Szakállas vesszők voltak, rondák, és nagyon fájt őket kihúzni a sebből. Egy halk, kellemetlen búgó hangot keltettek magukból.
- Nem ijeszt meg...
Nem hangzott túl meggyőzőnek.
- Én várok.
- A határhoz rendelték ki, ő felel az egyik szakasz védelméért.
- Melyikhez?
- Varraterburghoz, de pár havonta változtatják! Esküszöm nem tudom most hol van!
- Jól van, hiszek neked. - forgatta meg a nyílvesszőt megint. - Ki volt megbízva a térítéssel?
- Én... nem én voltam a parancsnok! Nem tudok részleteket!
- Kár. Nagyon kár. Egy utolsó kérdésem azért még lenne.
A katona nyelt egyet hangosan, és várt a kérdésre. Nem volt abban a helyzetben hogy ellent tudjon állni, de meg se próbálta. Szánalmas volt.
- Hol találom az Aranysakált?

<:0:>

Alany neve: Ismeretlen
Vizsgálati dokumentum száma: 0008- (a további számok elmosódottak)
Vizsgálat időpontja: 821. 04. 25., 21:00
Alany vizsgálati száma: 000821-007921-AKL

Alany előéleti információja: Ismeretlen
Vizsgálat indoka: Alanymeghatározás

Halál beállta: Megállapíthatatlan, feltehetőleg 821 tavasza elején
Szemléleti vizsgálat: Az alanynak leválasztották a törzséről a végtagokat és a fejet. A jobb oldali kart 23, a bal oldali kart 19, a jobb oldali lábat 25, a bal oldali lábat 26 különböző méretű darabra vágták egy éles vágóeszközzel, a vágási szögekből ítélve egy legalább méteres hosszúságú fémpengével. A darabkák mérete a két centistől a hat centisig terjed ki, színük az egészségestől eltér. A mályvaszínű testdarabok belső vérzésre utalnak, de láthatóak édes vízben való (kistilizálhatatlan).
A szervek nagy részét eltávolították, a folyamat súlyos és mély sebeket hagyott a... (a szöveg egy része vízkár miatt kivehetetlenné vált). A fejen található néhány apró zúzódástól eltekintve sérülés nélkül maradt, a vágás egyenes.

Diagnózis: Az alany gyilkosság áldozata lett.
Feltárás: A sebek számából és milyenségéből ítélve feltehetőleg egy közel jötün méretű férfi követte el a támadást, tisztán érzelmi indokokból. Hasonló fajta kárt csak nagy méretű düh alatt lehet elvégezni. Az elkövető valószínűleg a Vörös Hold esemény alatt megjelenő egyik holdkóros szerencsétlen lehet. Érdemes lehet az Kísérleti Szárnyban elfogottakat kikérdezni az esetről.

Megjegyzés: A vizsgálatot nem felügyelte hollódoktor, és későbbiekben sem kommentálta egy sem. A vizsgálatot meg kell ismételni egy szakképzett és gyakorlott hollódoktor által.