Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
 | Név: Korach'ben Valinarys Faj: Nefilim Frakció: Szakadár Kaszt: Nefilim Nem: Férfi Kor: 32 Kinézet: Egy szikár, de izmos százhetven centiméter magas férfi. Arca elég karakteres, arccsontja kissé kiemelkedőbb, álla keskeny, de mégis elég sármos. Szemei inkább barnák, a világosabb fajtából. Tekintete érzelemmentes leginkább és lenéző. Szájának jobb felső ajkán egy seb húzódik, amit egyik harca során szerzett. Haja a válláig ér körülbelül és világosszőke színű. Valahogy mindig jól áll, nem sokat foglalkozik vele, sokszor túr bele azonban a kezével, ez amolyan megszokás nála, amit észre sem vesz magán. Ruházata mindig fekete, kellemes könnyed pamut anyagból készült nadrág, ami nem túl szűk, ám nem is olyan bő, hogy ne lehessen kivenni a lába vonalait. A felsője is hasonló anyagból készült, kicsit elegáns, ezüstös mintákkal díszítve a karján és nyakánál. Ennek a hátrészén van egy kivágás, hogy a szárnyai szabadon mozoghassanak. Szárnyai, nos, a jobbik fele csonkított. Egy harcban elvesztette majdnem a felét. Mivel a tollak már benőtték a csonkított részt, így nem olyan ronda látvány, de azért elég szembetűnő jelenség. Jellem: Magasabb rendűnek érzi magát, aki lenézi a többi alsóbbrendű fajt. Büszke, hogy nefilimnek született és természetesen hisz az Atyában. A nevében gyilkol és védelmez ártatlanokat. Nagyon szeret harcolni és elégedett vigyorral élvezi, mikor ellenfelének fájdalmat okozhat. Mivel ezt nem díjazzák a törzsben, így lelépett onnan és tovább fényezte nem kicsi egóját. A szerelem érzését gyengeségnek tartja, de szórakozni azért kell, így ha szép nővel kerül szembe, szívesen szórakozik velük. Szereti, ha küzdenek érte és persze, mint egy kis jutalomfalat egy kutyának, olyan kegyesen engedi át magát a másik nem képviselőinek. |
Délen portyáztam a Csillagtalan Éjszaka után egy kisebb szakadár csapattal, hogy megölhessük a sötétség teremtményeit, amik még megmaradtak. Piszkos munka, de én és a társaim élvezzük. A régi törzsem közelében vagyunk, de nem megyek haza, ott biztos minden rendben megy tovább, a család viszi tovább az ékszerész szakmát, a kis unokahúgom meg biztos táncol és zenél közben. Emlékszem még, mennyire sokat gyakorolt, hogy bekerülhessen a legjobbak közé. Este volt és mindannyian pihentünk jórészt, én a csillagokat néztem és az ezüstös holdat. Egyszer csak valaki megáll mellettem, én meg némán nézek rá nem túl kedvesen, hogy mi a francot akar.
- Nem akartalak zavarni Korach, de voltam a törzsnél, mivel ünnep van, gondoltam szórakozom egy kicsit és találkoztam a bácsikáddal. Megkért, hogy ezt adjam át. Ledobott az ölembe egy levelet, majd magamra is hagyott, neki se feküdt a levélkézbesítő szerep. Fújtattam egyet, mi a jó fenét akarnak tőlem. Kibontottam a levelet és olvasni kezdtem. A hajamba túrtam a kezemmel és kicsit bele is kaptam. Hamar elöntött a düh, hiszen ezek szerint nincs semmi rendben ott. Naela elszökött, hogy világot lásson. Szeretné, ha utána mennék és hazavinném vagy vele maradnék, hogy megvédjem, hisz olyan ártatlan még és nem véletlen nevelték bele a jóba. Ostoba lány! Szitkozódtam magamban, majd összeszedtem a holmimat és elköszöntem a többiektől. A család fontos és kedveltem mindig is a kis idegesítő kis félangyalkát. Útnak eredtem hát, sokáig tartott a nyomára akadnom. Mikor megtudtam merrefelé haladt csak még inkább felbosszantott és alig vártam, hogy megmondjam neki a magamét.
Fekete lovamon Hellenburg városa körül bolyongok, nem tudom merre indulhatott el unokahúgom, de remélem hamar megtalálom és egyben lehetőleg. A szerencséje már nem fog sokáig kitartani, nem szeretném, hogy úgy járjon, mint én. Egy nyáját őrző emberhez lovagolok, aki készségesen elárulja, merre látott egy Naelára illő nőt, nem is olyan régen. Megpróbálok hálás lenni, de nem sikerül a legkedvesebben megköszönni a segítséget. Szerencsére a jó keresztényt nem zavarja a dolog, örül, hogy egy nefilimmel beszélhetett. Megsarkantyúzom a lovam és az úton meg is pillantom a fehér köpenyes, szárnyait takargató személyt. Elé lovagolok és megállok, hogy megállítsam és persze, hogy felnézhessen rám. Annyira mérges voltam rá, de most, hogy látom, hogy jól van kicsit megnyugszom és a belső békém helyre áll.
- Mégis mit gondoltál, hogy egyedül útra kelsz? Tudod, hogy aggódtunk érted? Kérdezem számon kérőn és leugrom a lóról, hogy elé állhassak a csípőmre téve a kezeim.
- Meg kellett tennem, mindennél jobban tudhatod, milyen az, ha nem érzed odavalónak magad! Vág vissza a pimasz kis fruska, mire a bal szemöldököm felszalad és kicsit megremeg. Ökölbe szorul a kezem, nem értem, hogy lehet ilyen.
- Ostoba lány! Még harcolni sem tudsz! Az övem tokjából egy pillanat alatt kirántom a tőröm, amit a nyakának szegezek. Megijed, látom a szemében, engem nem téveszt meg a kedves mosolyával.
- Sajnálom, de ha ennyire aggódsz, akkor maradj mellettem és védj meg, úgyis annyira szeretsz harcolni! Sóhajtok egyet és a helyére teszem a tőrt. A fene vigye el Naelát, pont ezt akartam, de jobban örültem volna, ha nem utasít, hanem megkér, mint egy jó kislány tenné.
- Csak azért, mert apád megkért rá és mert úgy érzem, vonzod a bajt egy idő után, a sok hülye eszméddel, drága húgom. Csak ne szökj meg, néha nekem is kell szabadság, nem leszek mindig a sarkadban. Átkarolom és magamhoz húzom, érzem a halk sóhajt, hogy megkönnyebbül, immáron nincs egyedül, de azért remélem nem is szokik nagyon hozzá ehhez.
- Köszönöm. Mondja hálásan, ami elégedettséggel tölt el és elengedem és tisztes távolságban haladok mellette. Nem vagyok beszédes kedvembe, szerencsére ő meg magában elmélkedik még, így nyugodt harmóniában haladhatunk az ő útján.
