[Magánjáték] Vadászidény (Pruinos & Vyrath)

Szerettem a hellenburgi éjszakákat. Mintha valami kátrányszerű, fekete sötétség bugyogott volna elő a rózsaablak undorító szivárványából, elvéve a nap miriádnyi színét. Nem tudtam elhinni, hogy a déliek egyháza megsemmisített minden freskót és ikont, de éppen ezt a üvegmozaikot hagyta meg. Még Abaddón lángja is megkímélte, hiába döntött romba sok más épületet. Alig két napja voltam a városban, de a sötétség egyetlen percét sem töltöttem a fogadó falain belül. Miért tettem volna, mikor odakint annyi gyönyörű kétszínűség várt?
És nem csak a város fekete-ezüst tégláira és tetőire gondoltam. A lakói, a büszke, kitartó és megtörhetetlen déliek szinte dagadtak a kevélységtől, nekem csupán a bőség zavarában kellett választanom. Ennek a választásnak lett az eredménye az a nemes kisasszony, aki andalogva sétált mellettem az utca macskakövein és félve nézett minden ablak felé. Nem értettem mitől tartott ennyire, de elaltattam az óvatosságom. Talán csak először járt ki sötétedés után, vagy a Csillagtalan Éjszaka visszatértétől félt.
- Igaz az, amiket mondasz, Seth? - fordult hirtelen felém.
- Kételkedsz bennem, Klara?
A lány nem felelt, csak felnézett az egyik tető peremére.
- Ha nem tenném nem kérdeznék ilyeneket. Még mindig nem tudom elhinni, hogy varázsló vagyok.
Halványan elmosolyodtam és kissé közelebb hajoltam hozzá.
- Sokkal több vagy annál. Holdérintett vagy. Emlékezz csak arra, amikor először érintettél meg.
A lány valami középszerű nemes középső leánya volt, örök árnyékra kárhoztatva. Néha nem tudtam eldönteni, hogy mennyire volt okos. Elhitte, amit előadtam neki egy egyszerű fényvillanással, de kételkedett és kérdezett. Mégsem lökött el magától sem ma, sem tegnap éjjel, így úgy tűnt eléggé könnyen terelgettem az önteltség útján. Egy hét sem kellett volna, hogy rávegyem valami ostobaságra, hogy aztán tovább gyarapítsa nemes fajtámat.
- Persze, emlékszem. Ne haragudj, csak sosem találkoztam még sötét tündével. Mindig úgy mesélték, hogy hazugság minden szavatok.
Kissé sértetten húztam fel az orrom, de valami elterelte a figyelmem. Egyetlen apró nesz volt, halk, mint a folyó alján meggördülő kavics és azt sem tudtam megmondani, melyik irányból érkezett. De valaki követett minket, ebben biztos voltam. Leemeltem a vállamról a dárdámat és gyanakodva körbenéztem, a tetőket és a sarkokat vizsgálva, de nem láttam semmit.
- Baj van, Seth? - fordult felém a lány aggódó tekintettel, így próbáltam megnyugtató lenni.
- Nem, dehogy. Csak néhány őr a falakon. Menj csak, néhány lépéssel mögötted leszek, nehogy meggyanúsíthassanak valamivel.
Klara a szemét forgatta, de azért tovább indult.
- Mindig olyan apróságokkal foglalkozol.
Ahogy a lány topánkáinak hangja elhalkult megtorpantam és fürkészve néztem utána, közben néha a hátam mögé kapva a tekintetem. Engem követtek vagy őt?
- Bújj-bújj, kisegér. A macska észrevett, felesleges tovább rejtőzni. - suttogtam magam elé, miközben az ajkamra elégedett vigyor kúszott. Valami érdekes következett, ebben biztos voltam.

Akárki is követett minket nem sietett. A halk koppanások egyértelműen üzenetet hordoztak, hiszen aki egészen eddig elkerülte a figyelmemet, az nem most veszítette el az ügyességét és leplezte le magát. Szóval észrevette, hogy felfigyeltem rá és úgy döntött annak rendje és módja szerint válaszol a kihívásra.
- Jól van, kisegér. Játszunk úgy, ahogy te akarod - egy darabig. - mosolyodtam el, miközben nekidőltem a legközelebbi falnak, lemaradva Klara mögül. A lánynak kellett néhány lépés, hogy észrevegye, de után nagyon gyanakvó tekintettel fordult vissza és topánkakopogás közepette szaladt mellém.
- Mi a baj?
Előrenyúltam és megsimítottam az arcát a füle mögött, félrehajtva egy hajtincset.
- Az a baj, drága, ostoba Klara, hogy valaki elrontotta a szórakozásomat. Tudod, én egy démon vagyok aki átejtett és készült felfalni, de most valaki más is szemet vetett rád.
A nemeskisasszony tekintete elkerekedett és fejét rázva hátralépett.
- Megrémítesz, Seth. - suttogta remegő ajkakkal. Megforgattam a szemem és közelebb léptem hozzá, egészen egy ujjnyi távolról nézve le rá.
- Az a célom, Klara. Tudom, hogy nem vagy a legokosabb lány a városi tömegben, de talán így, hogy eléd tártam mindent te is rájöhetsz, hogy kihasználtalak. Viszont ami még rosszabb, valaki most meg akar ölni és ide tart.
Valójában csak blöfföltem. Nem sikerült eldöntenem, hogy a kopogtatás engem követett vagy a lányt, de épp elég okot adtam neki ahhoz, hogy könnyes szemmel futásnak eredjen Hellenburg sötét utcáin, olyan könnyű célpontot szolgáltatva, amit még én sem tudtam volna elhibázni.
- Nos, mi lesz most? - kacagtam halkan, ahogy a lány botladozó alakját figyeltem.