Aréna - Johann von Nebelturm

Hurrá-hurrá! Lássuk hát, mi történik ezen a kalandos úton:

Johann és Ibo éppen közösen koptatják csizmájukat a poros országúton. Egy csendes, komor erdőn vonultok éppen át az ormok tövében. Egy barlangra lesztek figyelmesek, s mint merész, mindenre eltökélt utazók úgy döntötök, bemerészkedtek, s megnézitek, mit rejt. Ahogy a barlangba léptek érzitek, iszonyatosan dohos a levegő, s a plafontól is víz csöpög. Éppen annyit mentek be, hogy elkezdjek körülöttetek az árnyékoktól sötétedni, amikor különös dologra lesztek figyelmesek. Alattatok a föld meginog, mintha instabil lenne. A por, ami a földet takarja szép lassan tűnik el, s valami csillogó, mélyzöld massza bújik elő alóla. Ti pedig egyenesen rajta álltok, s éppen kezdtek belesüllyedni.


/Erre a játékra nincs határidő, akkor írtok, amikor szeretnétek. Miután mindenki megírta a magáét, én jövök az újabb körrel. Sorrend ilyen játékoknál nincsen, de megbeszélhetitek egymással előre, mit fogtok tenni. Aprítsátok!//

Sosem szerettem a sötét helyeket, főleg ha nem tudtam, hogy van-e ott bármiféle kincs és miféle kincset rejtenének egy ilyen dohos, mocskos, párás barlangba? Bizonyosan fölélné a világ összes kincsét, ha csak nem védik meg valamivel… ahogy a padló fikává vált s ezzel fölidézte a sajátom gyomorforgató ízét egy pillanat erejéig, rájöttem, hogy valószínűleg nem egy ilyen lénnyel védenék a kincsüket, sőt emiatt bizonyosan nem is hoznának le ide semmit, de akkor miért jöttem ide? Mammon sem tudja.
Mivel alattam és a partnerem alatt burjánzott, én jobbnak láttam szárazra lépkedni és távolabbról figyelni, míg amaz láthatóan belecsapott a lecsóba, már amennyit a halovány fényben ki tudtam venni. A biztonság kedvéért előkaptam a tőrömet, ha kellett, fölvágtam volna, mint egy disznót, csak só nem volt nálam hozzá. A fene egye meg.

Iboket nagynehezen, egyik lábát a másik után véve ki tudta tépni magát a ragadós nyálkából. Johann ezalatt jókora csapást mért a lény tetejére. A zöldes trutyi sisteregni és kavarogni kezdett, ahogy a tűz égett, s a kalapács egy kisebb darabot ki is lökött a masszából, ahogy elmerült benne. A nyálka igyekezett elkerülne a lángoló fegyvert, össze-vissza mozogva, akár egy izgága giliszta. A titokzatos lény ekkor hirtelen mozgásnak indult, elkezdett kimászni a gödörből, egyenesen Iboket felé csúszva, szinte beárnyékolva őt, ahogy kiderül, sokkal magasabb mint a kis démon.

Sikerült kitépnem magam a szorításából és a partnerem is sikeresen megcsapta a lényt, de a nyálka gyorsan csúszott felém és a partnerem helyett engem vett célba. Mindig ez történt, akinek nem kellett volna, azt érdekeltem, akinek kellett volna, azt nem. A lény felágaskodott és még a szükségesnél is jobban beárnyékolt. Oldalra szaladtam és egy pillanatra sem lassítottam, amíg mozogni tudok, addig nem haltam meg, másrészt mi van, ha a partnerem hatalmas fegyvere átlyukasztja a membránszerű lényt és akkorát üt a hasamba, hogy kihányom mindenem.

Ahogy két oldalról körbeálljátok a nyálkás szörnyet, végre teljes valójában meg tudjátok csodálni. A valami egy alaktalan, sűrű massza volt, mely folyamatosan ide-oda tekerget és forgott maga körül, nyughatatlanul tapadva meg a földön. Teljesen egyszínű volt és át lehetett rajta látni, elszámítva egyetlen apró kis tárgyat. A lény masszájának kellős közepén egy nagy gömb alakú tárgy volt, mely ott lebegett mozdulatlanul a nyálkával körbevéve.
Ahogy Johann pörölye ismét belehasít a szörnybe, az sisteregve fordul el tőle. A kalapács egy nagy darabot taszít ki a szörny masszájából, ám a maradék anyag hamar a helyére folyik. A lényből ugyan kevesebb maradt, de alakja változatlan.

Eszembe jutott egy ötlet, vajon miért bujkált idelent? Fönt is meg tudott volna élni, vagy nem? Talán bántja a napfény? Úgy döntöttem, hogy egy tesztet megért, így tovább szaladtam egy viszonylag nagy körben, figyelve a partnerem és a túlméretezett fikapacát, megpróbálva a feljárat és utóbbi lény közé kerülni, hogy fölcsalogathassam. Legrosszabb esetben lent marad a partneremmel és elég elfoglalt lesz, hogy megfelelő távolságra kerüljek tőle, bár a közepén elhelyezkedő gömb biztos nem ért annyit… Ugye?
- Próbáljuk meg fölcsalogatni! - kurjantottam a férfinak.

Johann kalapácsa gond nélkül suhan keresztül a zöld masszán, egyenesen neki a gömbnek. A nyálkás pép érezhetően sűrű, s jócskán lelassítja a fegyvert, miközben sisteregve ég s szennyezi kormosra a lény belsejét. Ahogy a gömböt ütés éri, az elkezd elfelé úszni tőle, a lendülettől odébb tolódva. A szörny úgy tűnt követi a gömböt, megy utána, s körbeöleli ismét azt, miközben csúszik a barlang szája felé. A nyálkás trutyi az ütéstől mintha meginogna, zavarossá válni, s bizonytalan lenne tőle az amúgy fényes állaga. Ekkor azonban Johann azon kapja magát hogy a nyálka nem enged. A fegyver benne ragadt, s bár égeti belülről, nem akarja a szörny ereszteni.

Ha már a fegyver bent ragadt, arra gondoltam, hogy ki ráncigálom a lényt a fényre. Jó erősen megmarkoltam a fegyvert és össze vissza ráncigáltam, néha maga felé is, de csak annyira, hogy ne borulhasson rám. Mindeközben Istenhez imádkoztam, hogy éljem túl. És elkiáltottam magam:
- Gyorsan! Ugorj a gömbnek! Ez az egyetlen esélyünk!

A férfi végül nem hagyta a zselés fikapacát és ennek meg is lett az eredménye, beleragadt a kalapácsa, mint kecske a mocsárba. Az Isten szerelmére, partner, mégis mi a fenét csinálsz? Az elcseszett helyzet ellenére úgy tűnt, hogy kitűnő tervezőképességgel kiötlött egy tervet, miszerint ugorjak be a LÉNYBE! Mégis mit képzelt?! A lény csak úgy hagyni fogja?! Sőt be is hívogat, hogy pusztítsuk el?! Csak annyiban reménykedhettem, hogy az őrzött kincsek értékesebbek, mint a gömb maga, azért megérné az életemet kockáztatni.
- Jó'van! - válaszoltam magamat is meglepve, hogy hajlandó voltam egy ilyen gyönge lábakon álló „hitre” helyzeni a döntésem, de aki nem mer, az nem nyer… vagy nyel? Hogy mondta a kapitány?
Kicsit föntebb álltam meg, majd hátrafordulván teljes sebességgel nekiindultam. Rettentően instabilnak éreztem, mintha a lábaim nem tudtak volna lépést tartani a sebességemmel és mindjárt orra buknék, de szerencsére addigra megérkeztem a célpontomhoz és úgy döntöttem, hogy beleugrok, előre tartottam a tőrömet, elugrottam a kő felé, majd beleteleportáltam a nyálkába igyekezve minél jobban kinyúlni, hogy könnyebben haladjak a testben és a partnerem könnyebben elérjen, ha valami csoda folytán túlélném az akciót.

Johann fegyverét nem ereszti a nyálka, bár már ég, gőzölöd, s buborékozik tőle tartalma, de úgy tűnik, meg tudja magában tartani. Johannak így sikerül kijjebb húznia, szinte már a barlang bejáratánál járt vele. A kintről beszűrődő fény miatt sokkal tisztábban át lehetett a nyálkás lényen látni, és az alakját, határait is tisztán látták. Ibo mindeközben sikeresen teleportál bele a nyálkába. Érzi maga körül a lány mindenütt, ahogy beborítja. A takony belseje sűrű, de képes mozogni benne. Azonban ahogy megpróbálná a szemét kinyitni, azon kapja magát, hogy a nyálka égeti, marja a szemét. Rögvest könny csordult a szemhéjai közé, szinte alig lát, ahogy a szemét kinyitja addig a pár pillanatig, míg nem kényszerül újra becsukni. Ahogy kapálózik érzi, a gömb nincs kartávolságon belül, valahogy meg kell közelítenie, ha el akarja érni.