[Magánküldetés] Patkányok közt

A téli nap halvány szürkesége erőtlenül mászik végig fekhelyeden, ahogy lakhelyed ajtaján gyors, kimért kopogások sorát hallod. Ha esetleg nem vagy elég sebes, a köszöntés megismétlődik, s folytatódik, míg eleget nem teszel a kérésnek. Előtted egy fiatal, szeplős fiú áll. Első pillantásra olyan 13-14 évesnek tűnik. Szemei felmérnek téged kissé, majd egy levelet vesz elő. 
– Levél Fräulein von Brittolnak. – a fiú méreget egy kicsit, majd bátortalanul folytatja. – Felolvassam önnek esetleg?
Ha nem fogadod el a segítségét, akkor megfordul, s sebesen elmegy egy biccentés után. Ha kéred, hogy olvassa, akkor szépen, ámbátor picit lassan felolvassa neked a levelet, majd távozik kis várakozás után. Függetlenül attól, hogy miként döntesz, a végén még megáll, s tartja a markát, hogy esetleg adsz-e neki valami pénzecskét, ha kap, megköszöni, ha nem, akkor lényegében nem reagál semmit. A levél eképpen szól:

"Kedves von Brittol!


Legyen oly szíves, s látogasson el a lehető leghamarabb a szobámban. Elég magát hoznia, további felszerelésre egyelőre nincs szükség. Nem rég bontottam ki egy üveg snapszot, ha siet, még jut önnek is.


Üdvözlet,
von Eisenschnittel


Ui: Az őrök nem fogják beengedni csak úgy, ugasson, s nyávogjon egyet, utána kinyitják az ajtót önnek. FONTOS: először ugasson, aztán nyávogjon."

Innentől tied a pálya, a reag max addig tartson. hogy találkozol a szobánál lévő őrökkel.

Kastiana kopogást hall lentről, de azt gondolja, majd csak elmegy, akár ki is az, mert ő ma szabadnapos. A fejére húzza a takarót és átfordul a másik oldalára kis gombócba, mert hogy eddig aludt. Azonban, a kopogás ismétlődik. Kinyitja a szemeit. Lerúgja magáról a takarót.
- Jól van, megyek már. – Dünnyögi álmatagon az orra alatt. Lebotorkál a csigalépcsőn. Kócosan, kicsit benőtt szemekkel, pokrócban állva nyit ajtót, a csengő megszólal.
Tia meglepetten néz végig a szeplős fiún, de barátságosan szólítja meg:
- Szia, jó reggelt! Persze, olvasd csak. – Bár Kastiana tud, de túl korán is van, hogy lásson is hozzá, meghallgatja, hogy olvas a kamasz fiú. Már először is, de másodjára is, megüti a fülét, ahogy a gyerek kiejti a nevét, de csak akkor szólal meg, amikor a levél végére ért.
- A nevem Britol! – Mondja egy kissé tájszólásos kölyöknek. – Nem Brit_tol, mintha valami kelta tolna egy talicskát. Az egy északi falu. – Kastiana sosem tagadná meg a származását és a gyökereit.  Félig behajtja az ajtót és a fogason lógó kabátjából előszed néhány váltót.
- Tessék, ez a tied, mert ide hoztad az üzenetet. – Nyomja a markába a futárnak járó honoráriumot, egy szétszórt mosollyal néz a kamasz fiúra, ha még mondana valamit, majd biccent és eltűnik a Fekete macskában. Visszamegy az emeletre felöltözik, testhez álló, kényelmes kezes-lábasába, azért magára csatolja szíjait, aztán csizmát húz, belebújik zubbonyába és kilépve az épületből, elindul a barakkba, amikor beér, mivel ismeri erre a járást gyorsan végigmegy a folyósokon és megáll von Eisenschnittel kapitány irodája előtt. Ahol ott áll két őr, akiket szintén jól ismer, a nagydarab bunkó és a szikár nyurga.
- Sziasztok fiúk! Nah, mi a helyzet, hogy megy az őrszolgálat? A kapitány hivatott, ezért, ami azt illeti; „vaú” s „miáú”, szóval, sipirc az utamból. – Mondja elmosolyodva, majd nyomja is már le a kilincset, hogy belépjen a szobába. Persze, lehet, hogy nem hagyják ezt olyan könnyen az őrök.

A gyermek igen hálásan vette el tőled a pénzt, emellett pedig őszintén meglepődött. Úgy látszik, hogy valakinek igen nagy örömet okoztál az önzetlenségeddel, vélhetőleg pár tucat váltóért rohangál egész nap, talán a kis borravalódból pár napi élelmet tudtál neki szerezni. Lényeg a lényeg, annak rendje és módja szerint összeszeded magad, s megindulsz a kapitányhoz. A két őrnek a levél instrukcióinak megfelelően köszönsz is, Azok ketten teljes zavarodottsággal néznek össze, látszólag fogalmuk sincs arról, hogy miért köszöntötted őket így. A nyurga végül megszólal, ám nem áll az utadba.
– Katona, legközelebb ha valami furcsának hat a kapitány kéréseiben, ne vegye azokat komolyan. Nagy unalmában nem tudja néha, hogy mit kezdjen magával. – hajolt hozzád közelebb a férfi. Bentről mély, falakat rengető kacagás hangzik, ami vélhetőleg a vén részeges kapitánytól származik. – Úgy hallom, hogy mehet is. A kapitány már várja...
A nyurga képe borzalmasan fáradt, vélhetőleg sok ilyesmi gyerekcsínyt látott már, s tudta, hogy nem ez volt az utolsó. Von Eisenschnittel kapitányról egyébként is az a hír járta, hogy szívesen szórakozott a fiatal katonákkal, néha nevetséges, lehetetlen kéréseket adott nekik, időnként elküldte őket távoli őrposztokhoz valami olyasmiért, ami nem is létezik, megint máskor pedig bármi ismeret nélkül küldött ki felderítőket veszélyes területre. Mindezek elméletileg valami nagyobb terv részei voltak, de végül nehéz volt meghúzni a határát annak, hogy mi is volt sajátos nevelés, s mi is történt pusztán azért, hogy szórakozhasson egy jót. Ha benyitsz, bentről izzadtságszag csapja meg az orrod, a kapitány az asztalon ül szórakozott arckifejezéssel, s mellette egy üres üveg ital van. Int, hogy csukd be az ajtót.
–  Von Britol, a kutya-macska! Öröm önt látni, remélem nem bolhás... – ismét nevet kissé, majd folytatja. –  Ne haragudjon, sajnos ön lassú volt, én pedig szomjas. Borral még kínálhatom, ha kedve tartja, de úgy gondolom, hogy egy feltörekvőben lévő közkatona számára nem illendő az erős bor. A ser talán igen.
A férfi ismét bátorítóan int neked, hogy esetleg foglalj helyet az egyik székben, ha kedved tartja. Az öreg felemelkedik, majd sántítva odalép hozzád, s csak most veszed észre, hogy ott van a kezében még egy üveg snapsz. Meg mertél volna esküdni rá, hogy eddig nem volt nála semmi. Odanyújtja neked az üveget, az egy klasszikus, olcsó üvegből készült tároló, aminek a tetejébe parafadugó van. Vélhetőleg nem bírna ki egy túl nagy ejtést, az ilyen silány, nagyobb számban gyártott üvegek nagyon törékenyek, ezt tudhatod is. Az üveg drága portéka, pláne a minőségi.
– Tudja mi a furcsa ebben az italban, katona? – kérdezte a férfi komolyan. Semmi cetli sincs rajta, bármi jelöléstől mentes. –  Kóstoljon bele, ha gondolja.
A férfi teljesen komolynak tűnik, ismét int, hogy tégy úgy. Ha követed a kérését, érezheted, hogy abban is snapsz van. Nem tudod, hogy konkrétan miből készült, de azt érezheted, hogy finom. Tényleg az.

A megszólalása után a két őr csak néz rá, még csak az útját sem állják, pedig a keze már a kilincset nyomja le, amikor a nyurga helyreigazítja.
- A parancs, az parancs. – Válaszolja katonása, Kastiana tudja, hogy egy vezető utasításai nem eredhetnek érzelmekből, egyértelműnek, tárgyilagosnak kell lenniük, máskülönben csak összezavarja a parancsot teljesítőket és csak zűrzavart teremt. Persze, nagyon jól tudja azt is, hogy az unalom, a tétlenség, a korlátozottság, milyen erőket képes, szinte kontrolálhatatlanul összevegyíteni benne. Ezeket az erőket neki magának kellett megtanulnia kezelni és összpontosítva irányítania, mert ha nem így tesz, akkor a sötétoldal felemészti és elsorvasztja. Megtanulta, hogy a hidegvére a kulcs és tudja, hogy a keletkező indulatait mikor használja fel.
- Unalmában, értem. A szórakozott kapitány már csak ilyen. – Ciel nevetésére a nyurgáról elpillant az ajtóra. Nem kedveli az efféle szórakozást. Szavaira biccent és már be is lép a szobába. Az izzadtság szagra elfintorodik, de a száján veszi a levegőt. Beteszi maga mögött az ajtót, majd megáll az ülő Ciel kapitány előtt, a megszólítására ekképpen felel:
- Kapitány; kutya-macska; meg a mája rúgja meg? – Kérdez vissza Kastiana élesen. – Bolhás? Nem, minden nap fürdöm, vagy egy kis cicamosdás, tudja, hogy… – Itt elhallgat, a büdös szag miatt, de von Eisenschnittel beszél tovább, és az alkoholra tereli a szót.
- Semmi baj kapitány, nem is kérnék bort, kevés a jó évjárat. A ser az már inkább hozzám való, a földi emberek itala.
Ahogy a kapitány a székek felé int, Kastiana még csak egy pillantást sem vet az ülő alkalmatosságokra.
- Nem, köszönöm, inkább állnék. Hivatott. Miről akart velem beszélni? – Ekkor lép oda hozzá sántítva von Eisenschnittel és szinte a semmiből nyújt felé még egy üveg italt. Elnézi az üveget, miközben hallgatja a kapitányt.
- Ez érdekes, nincs rajta semmi jelölés. Talán, valami új ital.– Kastiana elveszi a felé nyújtott üveget. Megkóstolja és érzi, hogy diópálinka van benne. Nem iszik belőle többet, visszaadja az üveget.
- Ez milyen snapsz, uram? Csak nem azt akarja, hogy szeszcsempészek után járjak? – Gondolja ezt, a jelöletlen üvegből. – Mit tegyek?

A katonák csak biccentenek szavaidra, ám válaszolni nem nagyon válaszolnak, valószínűleg nem érzik szükségesnek azt, hogy esetleg ellenkezzenek veled. A kapitány tényleg szórakozott volt, s pont emiatt tudták, hogy a legegyszerűbb az, ha az ember csak lenyeli a bolondságát.
–  Helyes, sosem rossz, ha egy felcser tisztának tűnik. A koszos gyógyítónál már csak az ágyékát vakaró kurva visel rosszabb cégért. – a kapitány kacag egy kissé, majd meghallgat téged. – Való igaz, az olcsó bor savanyú, mint az ecet, az olcsó sör viszont lehet még finom. Ellenben a drága bor édesebb a méznél is, éppen csak halandó nem nagyon jut hozzá, csak az urak asztalát járja meg.  
A kapitány figyeli, ahogy végül rá sem nézel a székre, de igazából nem nagyon méltatja válaszra a dolgot, neki igazából édes mindegy, hogy ülsz, állsz, esetleg fekszel. Végül kérdésedre átnyújtja neked az üveget, s csak várakozva figyel rád.
–  Nem tudom, mostanság kezdte el felütni a fejét a környéken. Én is diót tippeltem volna, de talán van mellé egy kis szilva mellékíze, azt tippelném, hogy esetleg azt utólag tették bele, vagy simán csak pancsolták a levével. –  a férfi kicsit gondolkodik, majd megvonja a vállát. –  Egyelőre nem is fontos, hogy milyen ital. Érezhette, hogy nagyon ízletes, ami roppant furcsa, egy csempésztermékből kiindulva. Az italok zömének egyébként is leromlott a minősége a Harag Napja óta, ez mégis mitől ilyen pokolik finom?
A férfi gondolkodva figyeli ismét az üveget, ahogy elveszi tőled. Fordítgatja egy keveset, szagolgatja, majd végül megemeli, s belekortyol pár hatalmasat. Ennek utána letörli arcát az ingujjával, s nagyot sóhajt, elégedetten. 
–  Ezek az üvegek láthatóan nem élvezték a királyi pecsét gyengéd tapintását, nem lennének árusíthatóak sehol sem. Az életbe nem fogjuk megtudni, hogy honnan, s ki csempészi őket, ha nem óvatosan végezzük a dolgunkat. Tudja meg, hogy hol hozzák be, ki hozta be, s hogy honnét van. Élve akarom őket, továbbá. Van kérdése?

Kastianát nem éri váratlanul, hogy a katonák nem tudnak, mit válaszolni neki, vannak dolgok, amikre egyszerűen nem lehet mit válaszolni és olyankor bölcsebb, ha az ember hallgat. Ahogy vannak dolgok, amiket jobb nem bolygatni, mert ha Pandóra szelencéje kinyílik, akkor nehéz visszazárni és ki tudja, hogy mi lesz belőle. És van olyan is, amit nem lehet helyrehozni és kár is erőltetni vagy már elejétől fogva veszett fejsze nyele volt az egész.
Tiana nyugodtan hallgatja Ciel nyomós szavait, de nem tehet róla, elmosolyodik.
- Oh, igen a retkes kuruzslók és a nemi-bajos kurvák. Erről én is tudnék hajmeresztő és gyomorforgató dolgokat mesélni kapitány, de ne borzoljuk a kedélyeket. – Tia nem büszke rá, de valahogy vele született képessége van hozzá, hogy ezt tegye, ha valami miatt fel kell hívnia magára a figyelmet, ha mondjuk, úgy érzi, hogy igazságtalanság éri.
Ami a különböző italok minőségét és értékét illeti, Kastiana bólint.
- Bizony, így van uram. Jól mondja. Személy szerint én nem is kedvelem az olcsó italokat. Valahogy nem hoznak lázba, persze megiszom egy rövid kupicával, ha éppen nincsen más. – Kastiana tudja, hogy vannak jó gyomorkeserűk és a másnaposságra is legjobb a kutyaharapást szőrével kezelni. – A drága, jó borokhoz, viszont sok idő kell s jó időjárás, meg olyanok, akiknek érdemes olyat készíteni. Persze, vannak gazdák, akik, ha másért nem, a csengő váltóért főzik az italt.
Közben, míg von Eisenschnittel elveszi az üveget és jólesőn iszik belőle, hátranyúl és magához vesz egy széket az egyik lábán megforgatva.
- Egyébként, én le akartam ülni. – Úgy fordítja, hogy annak a háttámlájára ül le, kissé megdöntve a széket.
- Igaza lehet, van benne egy kis szilva buké, de az nem olyan átható. Lehet csak szilvapálinkás hordóban tudták becsempészni a jelöletlen italt.
A kapitány visszakérdezésére, elgondolkodik, de aztán csak mondja, ami először az eszébe jut.
- Nem tudom, lehet, hogy ez ilyen egyszerűen szívvel-lélekkel készített. Valóban nem fontos, hogy milyen ital, de alighanem a jelöletlensége, érintetlensége, kiforratlansága miatt nehéz eldönteni, hogy milyen is legyen.
Von Eisenschnittel további szavaira, bár bólint, de nem egészen ért vele egyet. Valóban nem hiszi, hogy tömeggyártásban készülne ez az ital.
- Az óvatosság sokszor nem nyomravezető, van, hogy rajtaütésszerűen kell elfogni az elkövetőket vagy a csempészeket a szembesítés során. Persze, a kapitány tudja, ha szükséges és van értelme rendkívül diszkréten is el tudok járni egy-egy ügyben. Törekedjünk a békés, áthidaló megoldásokra. Értem, akkor ennek járjak utána? – Kérdezi, de ez csak ilyen megerősítő kérdés Kastiana részéről és éppenséggel tudja is, hogy ki készítheti, és honnan kerül ide be az ital, persze nem mond semmit, mert nem elég valamit kijelenteni, bizonyítékok is kellenek hozzá.
- Élve kerítem elő, ha tudom. – Ha minden igaz, mielőtt a kapitány elbocsátaná, a záró kérdésére, emígy felel:
- Én itt elkezdtem valamit, időt, munkát belefeccölve, néhány ügyet. Azokkal, mi legyen, hiábavalóak és befejezetlenek maradjanak ezek is? – Nem tudja és nem is hiszi, hogy ahova ez ügyben el kell mennie, bármiben is befejező sikert ígérne, valahogy úgy érzi, hogy csak a szőnyeg alá seprése a dolgoknak, amiket nem is lehet megoldani és ugyan úgy felmerülő problémák lesznek az eljárás során.
- Szóval, Felderítők Kapitánya, hova menjek? Mert nem tudom.

– Kuruzslókról nem sokat tudok, de a vakarózós kurvákat ismerem futólag. – az öregen látszik, hogy nagyon készül valamit mondani. –  Én futottam, az asszony meg kergetett, s mivel nehéz ezekkel a lábakkal futni, attól tartok kaptam még egy gödröt valahol a fejemre.
Miután elmondja nagyon várakozóan néz rád, hogy fogsz-e nevetni. Ő biztosan, mi több, kacag is egy keveset, amiről igen bűzlik, hogy csak erőlteti. Mindenesetre nagyon elégedettnek tűnik, a borral folytatott beszélgetésre pedig többnyire bólogat csak.
– Akkor üljön, ha kedve tartja.
Szól a kapitány, majd megvakarja kissé a fejét, ahogy figyeli, hogy miként is foglalsz helyet. Látszólag nem teljesen érti, hogy miért is ülöd meg eképpen a széket, de szóvá nem fogja tenni, végül is oly mindegy neki a dolog.
– Legyen ilyen, legyen olyan, engem az érdekel, hogy kurva finom. Messze finomabb, mit amit főznie kéne a csempészeknek, s sokkal ízletesebb, mint amit az ember a kocsmában kap, ha kér egy kupicát. Valami bűzlik, s pont emiatt tudnunk kell, hogy mi a fene történik.
A férfi hallgatja a szavaid arról, hogy mégis mi a megfelelő megoldás a helyzetben, majd végül ha végzel, vállait megvonja, mintha neki lényegében édes mindegy lenne.
– Abban igaza van, hogy a rajtaütés egy nagyon hasznos lépés, s pont emiatt kértem, hogy információt szerezzen, s ne ölje meg. A rajtaütés részét hagyhatja rám, de ha szeretné, természetesen részt vehet majd benne. Nem akarom fényezni magam, de eléggé értek ahhoz, hogyan lepjem meg az embereket.
Arra, hogy élve keríted élő, a férfi elégedetten bólint, vélhetőleg elfogadhatatlan lenne számára bármi megoldás, mi értelme van egy holt szeszfőzőnek?
– Nem teljesen értem, hogy mire gondol a kérdésével. Mit kezdett el, s milyen ügyet végzett? Felhívnám rá a figyelmét, hogy elsősorban katona, s minden más lényegtelen. De amíg szabadidejében teszi, számomra nem zavaró. – a kapitány kissé zavartnak tűnik, de végül nem nagyon tér vissza a dologra, s megválaszolja a második kérdésed. – Ne vicceljen velem, minden bizonnyal ismeri a várost, mint a tenyerét. Tudnia kell, hogy mely helyeken tudnak becsempészni valamit, tudnia kell, hogy hol lehetnek olyan emberek, akik ehhez értenek... De van pár ötletem, ha kíváncsi. 
A férfi ismét  megemeli az üveget, majd jó nagyokat kortyol belőle. Akkorákat, hogy lényegében rossz nézni, hogy ilyen hévvel és sebességgel nyeli lefele az erős, szúrós nedűt.
– A kocsmárosoknak tudnia kell róla valamit, de esetleg a nyomornegyedben, a feketepiacon, a csatornákban, a kikötőnegyedben, s a kapunegyedekben is érdemes lehet nézelődni. Ha tudnám, hogy hol történik az egész, én magam mennék, ezért kértem meg önt. – a férfi elmosolyodik, majd az ajtó felé int. – Derítse ki. Ha pedig valamire szüksége van, szóljon nekem.

- Áh, igen. Még mindig témánál vagyunk. Hát, igen vannak a városnak részei, ahol még a tiszta vizet is drágán mérik. – Mondja bólintva, amint Eisenschnittel a bárcás kurvákat méltatja és ahogy velük járt. Valahogy nem tud a kapitánnyal együtt nevetni, ahogy pillantásával a gödröket keresi a fején. Érzi az erőltetett felhangot is a kacagásában, de azért odaveti. – Ha önt ez szórakoztatja. – Mivel, látja a Felderítő kapitányon, hogy a borról alkotott véleményével egyetért, ezért még hozzá fűzi. – Hát igen, az olyan bort én is szívesebben meginnám, mert hát ugye sokkal könnyebb meginni, mint elkészíteni. – Közben, Kastiana ültében billeg egy kicsit a szék háttámláján, mert ez a testhelyzet olyan, hogy üli is a széken, meg még sem, így pihen is kicsit, de felállni és elindulni is gyorsabban tud.
Ahogy tovább beszélnek a jelöletlen italról, Ciel szavaira félmosolyra húzódik a szája.
- Kapitány, ahogy ezt mondja, akár mintha bókot mondana. Ha megtalálom a szeszfőzőt átadom neki. – Mondja Tia, már mosolytalanul. – Hogy mi történik, hát igen, ezt kell kitalálnunk, hogy megoldjuk az ügyet. Könnyebb lenne, ha nem egyedül kéne dolgoznom rajta. – Most Kastiana néz várakozón, némi reménnyel telve Eisenschnittelre, de tudja, hogy rajta kívül nincs még egy olyan harcias ügynök a hadsereg állományában, mint ő, eddig legalább is nem volt senki, aki huzamosabb ideig bírt volna vele együtt dolgozni, egy-egy ügyön, aztán ha eddig nem került mellé ilyen társ, hát valószínűnek tartja, hogy nem is fog.
A kapitány, ahogy a rajtaütésről beszél, kicsit elfintorodik.
- Hát igen, a maga pozíciójában nem kell szaladgálnia, hogy ezt megtegye. Fél kézzel is elbánik az ilyenekkel. – Tianának kiül az arcára, hogy ezt nem tartja fényezni való és elismerésre méltó teljesítménynek, főleg, ha még valaki vissza is él a teljhatalmával. Kastiana tudja, hogy ő csak egy katona, egy ügynök a hadseregben, de mindig is jobban szerette a terepmunkát és úgy megoldani a dolgokat, mint ha páholyban ülve kéne osztogatnia az utasításokat, könnyű úgy, de unalmas is.
Amikor Ciel visszakérdez, hogy milyen ügyeken dolgozik jelenleg, bólint.
- Nos, van egy ügyem, ami megakadt, Rowan báróval. Aztán, ott van egy másik, a Kősivatag felől az a hír terjeng, hogy feltűnt ott a Sötét Apostol és szörnyű üzelmeket folytat. A bárónak is köze lehet a nekromatákhoz, lehet a két ügy valahogy összefügg. – Vélekedik és osztja meg elképzeléseit a kapitánnyal is, de amikor a felettese azt mondja, az elkezdett ügyekre, hogy lényegtelenek, akkor látható, hogy nem ért egyet, mert Kastiana nemlegesen csóvál a fejével.
- Szerintem, nem lényegtelenek. – A többi ügyről nem ejt szót, azokat, ahogy a kapitány is mondta, szabadidejében is folytathatja, ezért is jó, hogy Kastiana nőből van, mert egyszerre több dologgal is tud foglakozni és több szálon dolgozni.
Amikor a szeszcsepész ügy további részeiről esik szó és a városi terepismeretről, Tiana ismét biccent.
- Igen, ami azt illeti több elképzelésem is van, hogy mely városrészekben, ivókban, üzletekben és kiknél tudnék még új keletű információkat szerezni. – Kastiana itt elhallgat egy rövidebb időre, majd komolyan és sötét fénnyel néz a kapitányra. – Tudja, volt egy ötletem egy távoli informátorról, hogy felkeresem, de úgy vélem, hogy nem válna hasznunkra, csak összezavarná és még jobban megbonyolítaná az ügyet. Itt a városban is ismerek, egy hasonló nőt, tervezem is, hogy felkeresem, ha eljutok odáig.
Von Eisenschnittel éppen ekkor húzza meg a nyomozati tárgyat, a tömény italt, úgy mint, aki menten szomjan hal. Kastiana egyik felének taszító az ittas szeszkazán kapitány, de tudja, hogy mire gondol, mire el is mosolyodik, mert kérdés, hogy valóban akarná-e, amiket ez ügyben szerezne. Persze, a felsorolt helyszínekre, mint javaslatokra bólint, de nem jegyez hozzájuk semmit, csak, mint eshetőségnek fenntartja, de Tiana jobban szeret a saját orra után menni, jó a szimata és finoman szólva a bűzös helyeket is fel tud keresni, ha arról van szó. Mondjuk, az alvilágban a jó és a rossz gyakorta összemosódik és csak az eszére számíthat az ember, az érzéseknek pedig nincs helye.
- Rendben, Eisenschnittel kapitány. Igyekszem, minél többet kideríteni, aztán meglátom, mire jutok, ha bizonyos mértékben szabad kezet kapok. – Mondja komolyan, némi kétkedéssel a hangjában, ahogy Ciel az ajtó felé int. – Nem szándékozom egy civil polgár életét sem kioltani, de az ügyben lehetnek olyan érintettek, akiket a nyomozás során vallatnom kell, netán végeznem velük, vagy önvédelemből megölnöm, de első sorban nem ez a célom. – Kastiana tudja, hogy vannak más közönségesebb módszerei is az információ szerzésnek. Feláll a székről, miközben az ajtóra pillant, de addig nem indul el, ameddig a kapitány, erre nem adja meg szóban is az engedélyt, mert feleslegesen nem akar fáradni ezzel az üggyel, ha nem tehet semmit. Csalódott már eleget és dolgozott feleslegesen. Vannak, akiknek ez ostoba formaságnak tűnhet, de Tiának, ez szükséges, hiszen valahol csak egy katona, a szabályzatot pedig mondhatni beleverték a kiképzése során.
- Rendben? – Kérdi semleges hangon.