Küldetés: Malomkövek Közt

Hónapok teltek el azóta, amióta megtette az ígéretet, melynek valótlanságára Seamus még mindig nem jött rá.
Mindennap megpróbálja leküzdeni a szorongást, ami azzal kapcsolatos, Mina vajon mit gondol ez idő alatt. Nem volt szó erről. Nem gondolta ennyire beleártani magát a dolgokba… De így alakult. És minden reménye szerint végül megtérül az erőfeszítés.
Mina szerencsére sikeresen juttatott el hozzá leveleket. Hedwig fáradságos munkájába került, heteken keresztül zarándokolt, hogy eljuttassa az üzeneteket. Viszont a hírek jók. Bizalomra adnak okot.
Finsterwald, úgy tűnik, egyelőre engedelmeskedik Seamus csapatának. Tisztásokat hoztak létre, melyeket fafallal öveztek, mérföldekre az erdő mélyén. Damien azon is meg volt lepve eleinte, hogy túlélték idáig. Úgy sejtette, az erdőnek meg kellene védenie magát. S nem csak a tündéknek, senkinek nem esett jobban bántódása. Mivel érték ezt el? Erre máig nem tudott rájönni.
A víz viszont annyira ihatatlan volt, hogy alkohollal kellett dúsítani ahhoz, hogy ne okozzon egészségügyi problémákat. Viszont pletykáltak róla, hogy ez idővel változhat.

Az elmúlt hetekben Damien annyi alkoholt vitt a szervezetébe, mint eddigi életében egyszerre sem... így jelen pillanatban, ahogy Alicia és Heather a növénymágiát próbálják ötvözni a nekromanciával, kissé álmodozó képpel bámul maga elé.
- Szóval, mint azt tudjátok, az új természetkötelékekhez még egy nyüves démonnak is hozzáférése van, de az Istenért nem bírtuk rávenni őket, hogy hajlandóak legyenek erőt adni holtmágiához. Van valami, ami elriasztja a növényeket...ám úgy hiszem, áttörést értem el, ezt nézzétek! – lelkesedik Heather, Damien pedig csak küzd, hogy ébren tudjon maradni.
A nő lerántja a lepedőt a hulláról, az pedig természetesen túlságosan is zavaróan egy létformára kezd el emlékeztetni, és Damiennek erőltetnie kell magát, hogy ne ragadjon le a vonásainál… ez csak egy test már, semmi több.
Mély levegőt vesz, visszaküzdve undorát.
A test alatt egy növény tekeregg, mely megpróbál belemászni a testbe.
Az csak egy tárgy. Nem él már. Nem csinál semmit.
- Ezt itt nem én csinálom. Találtam egy növényt, ami tetemekbe fészkeli be magát és aztán mágiával irányítja őket. Ha ezt képes vagyok ötvözni nekromanciával, végre mindenki képes lesz használni az új áldásokat.
Áldásokat, az…
Elmereng azon, hogy is nézne ki a világ, ha ez a csapat uralná és mindenhol engednék ezt a fajta mágiát. Minden bizonnyal katasztrófa lenne a vége.
- Mágiával irányítani? – kérdez vissza Alicia, s olyan érdeklődéssel vizsgálja a hullát, mintha az csak egy különös gépezet lenne, netán egy tervrajz.  Damien visszafojt egy sóhajt.
Kirázza a hideg kissé, mert tudja, hogy Heather most holtmágiát alkalmaz, igaz, nem érzi konkrétan. Damien némi örömmel nézi, ahogy a növény szertefoszlik és elhal, ahelyett, hogy társa lenne a hullának.
Szomorú sóhaj a reakció.
- Két hétig tartott neki belenőni a testbe... van valami Istentől idegen a mágiánkban, ami miatt a növény nem hajlandó maradni. Valami más kell... na jó, ennyit akartam csak mutatni. Szóljak, ha a Minta 6 készen áll a tesztelésre?
– Hmmmh. Nem értem, miért lennénk ettől az Istentől idegenebbek, mint a démonok – mondja Alicia. Ez valóban jó kérdés. Mind a két dolog meglehetősen idegen lehet Istentől. De mit szólhat, ő is Átkos. Nem, mintha tehetne róla.
Koncentráció.
Bár minek? Ő úgyse érti ezt a mágiát…
- De mindenképp szólj, ha 6-os készen áll, érdekelnek a fejlemények. – kéri Alicia. Damien visszafog egy horkantást. Talán ki kéne mennie egy sétára.   Illetve- Hol találtad ezt a növényt? Lehet, többet tudunk meg, ha egy darabig megfigyeljük és megpróbáljuk az alapján megérteni, miként működik- pillant le a növényre, majd vissza Heatherre Alicia.
Heather csak legyint.
- Mindenfelé nő az erdőben... Ezt egy vadállatból cibáltam ki, miután levágtam mind a négy végtagját, hogy ne tudjon vele megkarmolni.
- Várj csak... akkor ez a növény... már az állatBAN volt? Hm. Abban el tud lenni, a hulláitokban meg nem - gondolkozik el. Sok tudás kavarog a fejében, annyiféle új mágia van itt, hogy nem bírja követni, és tulajdonképpen a hideg rázza ki a legtöbbtől. De ez az egy, amit nem mutathat.
- El tud, egészen addig, amíg nem akarom a mágiámat belepaszírozni! – Heather mérgesen az asztalra csap.   - Amíg a hulla csak hulla, és nem előholt, addig nincs vele baja. Már kérdeztem a druidát róla, ő sem lepődött meg. Azt mondta ne is reméljek más eredményt, a növény növény marad, az élőholt meg élőholt.
Szóval. Az állat… élő állat volt. Az élő állatba valahogy belement a növény. Ne kérdezzük, Finsterwald. Ez pedig egy emberhulla… A hullába belemegy a növény… addig elél. De az nem jó semmire. Nekromancia… akkor élőholt lenne… és ettől meghal a növény.
Lassan forgó agytekervényei éppen legyártanák a következő értetlenkedő kérdést, amikor megszakítják őket.
Tünde gárdisták lépnek be, ráadásul úgy hangzik, sietnek.
- Hölgyeim, Őfelsége küldött magukért. Gyűlés kezdeményezik a királyi csarnokban. A legnagyobb sürgősséggel a színe elé kell járuljanak. – jelenti be katonásan.
- És Nightwind úr? – kérdi Alicia, őfelé bökve. Nincs is ideje felnevetni a megnevezésen, mert az egyik gárdista tekintete zavarodottan ráugrik, ő pedig próbál normális arcot vágni.
- Ő is...nem tudtam, hogy érdekli a holtmágia.
Nem tudni, melyikük van jobban zavarban.
- Én? Öhm... Én azt hiszem, csak... megfigyelő leszek. - bólogat. - Sajnos nem nagyon van affinitásom hozzá.
Mint ahogy semmihez nem is szeretnék affinitást, amit ti itt csináltok. De talán elkerülhetetlen lesz. Talán… talán a saját fegyverükkel lehet szembemenni velük a legkönnyebben.
- Értettem. Akkor engedelmükkel, mutatnám az utat. – jelenti be a gárdista, majd kilép a sátorból, és talán felsóhajt. Damien átérez vele.
Megkönnyebbülten, hogy végre elszabadulhat a hullától, felpattan, ám kissé meg is szédül, úgy, hogy feketét lát egy darabig, így pár pillanat kell, míg teljesen biztosan áll a lábán.  Közben egy kéz is megtámasztja hátulról, s ahogy már tisztább fejjel odapillant, látja: Alicia volt az. Tekintete mintha kissé aggódó lenne.
Kissé kábán, de idővel megjelenik a mosoly az arcán, miután kitisztult előtte a világ.
- Köszönöm.
Majdnem magyarázkodásba kezd, de úgyis minek, feltehetően Alicia tudja, miért ilyen.
Pár pillanatra kellemesen álldogál ott, majd követni kezdi a gárdistát. Végre valami új legalább.
Pislog, majd körbenéz, újra felfogva a világot maga körül, majd megindul a kijárat felé.
A település központja felé vezeti őket, ahol egy lovagtermet emeltek gerendákból és farönkökből, magas boltozattal, jókora térrel a tűznek. Itt a kilátítótorony is, a levéltár, valamint a haditanács.
A trónon természetesen Semus terpeszkedik, ágkoszorúval a fején. Meg kell jegyezni, a dolog nem is néz ki rosszul. Van egy esztétikája. Csakhogy ezek a növények… ez a mágia…
Argran is ott van mellette, valamint a magát Égszakadásnak nevező Bertold Skylight, jellegzetesen díszesen öltözve, hetyke bajusszal és két tollas kalapjával.
És még valakik.
Seamus két testvére, Angeus és egy lány, akinek nem tudja a nevét… Sokszor nem is hallotta a hangját, most, hogy belegondol. A tekintete viszont olyan, mint egy démoné, mintha mindent megjegyezne, ami történik.
- Áh, kiváló. Remélem nem halasztottam semmi... áttörést félbe ezzel az idézéssel. – szólal meg Seamus, akin végül megállapodik a tekintete.
- Nem kell aggódnia, felség. – pukedlizik Heather.
- Kiváló. Emanuel, kérem hozza elém Swartzjeager mestert, vele kívánok következőnek szót váltani.
A futár tiszteleg, majd távozik.
Kész szerencse, hogy tőle ilyesmiket nem vár el.
- Eljött az idő. Visszatérünk az erdő peremére. – jelenti be Seamus.
Ez hirtelen volt.
Damien mély levegőket szív. Az legalább tiszta. Talán?... Egyenesen tartva magát vizsgálja a jelenlévők arcát. Senkin sem tartja túl sokáig a tekintetét, végül Seamusra néz vissza, amikor ő megszólal. Az erdő peremére? Felvonja a szemöldökét.
- Valami történt, felség? - teszi fel a kérdést, melyet már oly sokszor feltett.
Közben persze találgat, mi történhetett. A torz mágiájukat nyilván fejleszteni kell még. A megélhetés... eléggé biztos lábakon áll, de még mindig nem eléggé. Támadók érkeztek volna? Ha igen, honnan? Szerencsére elég kába ahhoz, hogy ne legyen nehéz nyugodt álcát felvennie.
Seamus sorolni kezdi tehát:
- Közeleg az adószedés idénye. Ezzle együtt pedig New Lightleaf-et is magukénak akarják az ellenségeink. Ezt nem hagyhatjuk. Az a város kulcsfontosságú a bevételeink, a toborzásunk és a kereskedelmi útjaink miatt. Ha a királyságunk fenn akar maradni, New Lightleafnek mihozzánk kell igazodnia. Azonban a hátunk mögötti erdő még nincs megszelídítve. Az erdőmélyi vad tündékkel még nem sikerült megegyezni. A feltérképezések nem érték el a Kivonulás előtti távolságot. Az önellátásunk biztosított, ám a hadiiparunk nem teljes. Legfőképpen egyelőre nem sikerült az itt maradt angyalromokat bányákként felhasználni.
Kis híján felnevet.
Angyalromokat bányákként. Ha hallott még nem jó ötletet… Ha hallott még a birtoklásvágyat szebben példázó törekvéseket…
Alicia rápillant, majd vissza Seamusre.
- Akkor tárgyalni megyünk? Vagy...
Igyekszik kifejezéstelen arcot vágni. Nem akarja a mondat befejezését. Nem.
- A helyiek a testvéreink, akárcsak itt mindenki más. Nincs más dolgunk, mint jobb ajánlatot tenni, mint az emberi királyságok, s a...logikus döntés a csatlakozásuk lesz. A problémát az ellenség katonai ereje jelenti. Veronia királyságainak megvan az az...irritáló szokása, hogy ha egy harmadik fél veszélyezteti a státuszukat, összefognak ellene. Ezért olyan fontos az igyekezet. Hamarabb kell elfoglalnunk helyünket Veronia térképén, minthogy csírájában elfojtsák mi szerény országunkat.
A szöveg ismerős. Ugyanezeket említette, amikor Damient „átállította” a pártjára.
Máig nem fér a fejébe, hogy hihette el, hogy át is állt.
Igyekszik kifejezéstelen arcot vágni, ahogy Alicia ránéz. - Akkor tehát még sem a Veroniai Királyság, sem a Déli Királyság nem küldtek csapatokat? - vonja meg szemöldökét Seamusre nézve.
- A városoknak ilyenkor tájt szedik az adóját. Biztos vagyok benne, hogy küldeni fognak. Sir Greyhorn és csapata ott tartózkodik, egyelőre nem koptunk hírt tőlük bármiféle idegen tevékenységről... leszámítva az alkalmankénti zarándokokat és misszionáriusokat.
Damien bólint, látszólag megnyugodva és helyeslően.
- De akkor nem lenne célszerű egy tárgyalás New Lightleaf vezetőjével és a másik két birodalom küldötteivel?
Semmi. Reakció… De, Alicia, csodálatos lenne egy tárgyalás. De Seamus nem tárgyal. Seamus nem tárgyal…
Ami pontosan annak a bizonyítéka, hogy lehetetlen vele diplomatikusan harcba szállni. Hacsak nem szembesül abszolút erőfölénnyel.
Talán még akkor sem.
Nem tetszik neki a tekintet, amellyel Seamus Aliciára néz. Elismerően, mintha a kijelentése csak része lenne a terveinek. Ismerős, rá is nézett már hasonlóan.
- A feladatuk elutazni New Lightleafbe, kipuhatolni az ottani erőviszonyokat és meggyőzni őket, hogy álljanak a mi oldalunkra. Sir Greyhorn majd ellátja önöket szállással és tájékoztatással az uttani hagyományokról. Tartózkodik ott továbbá egy küldötte a segédhadaink egy részének. A mélységi, Armaros igéjét viszhangozza. Kiszámíthatatlan, de ha ki tudnak igazodni rajta, értékes szövetségessé válhat.
Damiennek kikerekednek a szemei.
Gyorsan rendezi a vonásait ismét. Már eddig is tudta, hogy vannak kultisták a csapatban. Vékony jég, nagyon vékony.
- Bocsásson meg, de... nyilván mások is rendelkeznek kételyekkel ezzel kapcsolatban. Egy mélységi... Mikor lehetünk biztosak benne, hogy egy mélységi sosem fordul ellenünk? Mind a saját, megmagyarázhatatlan ügyükért harcolnak, nemde? - fürkészi Seamus arcát kissé aggódóan. Közben a többiekre is figyel, hátha valaki arcán látszik valami hirtelen változás.
- Éppen ezért tanácsolom, ne támaszkodjanak Armaros szolgáira túlságosan. A mélységinek megvannak a maga érdekei, ami miatt egy oldalon áll velünk, ám ha ezek az érdekek más fél mellett könnyebben elérhetővé válnak, nem kétséges, hogy meginog a hűségük. Ezt ne feledjék.
Ki ne imádná, amikor kioktatják valamiről, amire épp ő világított rá?
Seamus ekkor a húga felé int.
- Maab majd elkísér titeket... hogy ne történjen semmi váratlan. – Azzal olyan szúrós tekintettel méri végig őt és Aliciát, hogy el sem bírja venni a pillantását. Reméli, az övé nem árul el semmit puszta ártatlanságnál.
- Sem delet, sem északot nem tartom barátomnak - felel Alicia, s Damien érez egy kis tüskét a mellkasa tájékán, de figyelmen kívül hagyja. Ha valaki megteheti ezt…-  Ennek ellenére tapasztaltam az eszméiket és módszereiket eleget. Persze ez nem jelenti, hogy ne lennének váratlan húzásaik, amivel meglephetnek minket Több szem egyébként is többet lát.
- Azért az előző háborúskodás - melynek, megjegyzem, még nem mondhatjuk, hogy vége van - jelentősen kifárasztotta mindkét felet. Tehát, nincs okunk tartani hamari támadástól. – győzködi az önjelölt királyt. És talán magát is.
- Reményeim szerint is képesek leszünk konfliktus nélkül elérni a célunkat. Ám ha mégis...erődemostrációra szorulnak, hívják segítságül Skylight nagyurat. – int Seamus az említett csicsás ruhás fazon felé.   - Hogy ne maradjanak védelem nélkül, kíséretükben ott lesz egy elit osztag az újonnan kiképzett harcosainkból. Segélyhíváshoz utasítsák a druidáikat, gerjesszenek portól veres felhőket az égre. Skylight nagyúr képes lesz ilyen távolságból fogadni az üzenetet. Magukkal vihetik a druida ikreket is...ami azt illeti, önök azon kevesek közé tartoznak, akik mozgásra tudják őket bírni.
A két lusta, motiválatlan druida, akik ki tudja, milyen okból állnak Seamus pártján… Talán… talán meg lehetne őket győzni, hogy mégsem érdemes ezt az elmeháborodotat támogatni…
- Innen akár azonnal vizitet is tehetnek hozzájuk. – jegyzi meg Seamus.
- Úgy lesz - bólint megnyugtatólag Seamus felé, jelezve, értette a feladatot. Nem lesz szükség erődemonstrációra, dönti el. Ha mégis... Egy ötlet kezd formálódni a fejében, de ehhez egyedül kell lenniük.
Alicia Damienre pillant.
- Szerintem hasznát tudnánk venni a képességeiknek. Mit gondolsz?
- Mindenképp. - bólint ismét, picit megvonva a szemöldökét. Kérdően néz Seamusre, van-e még mondandója, mielőtt az ikrekhez indulnának.
- Kiváló. Remélhetőleg a sikereinket már New Lightleafben fogjuk tudni megünnepelni.
- Mindent megteszünk, hogy így legyen – biccent Alicia. Damiennek el kell ismernie, jól játszik.
Halvány mosolyt ölt fel és bólint ő is. Természetesen.
Büszke magára, hogy ennyi értelmes mondatot össze tudott hozni Seamus jelenlétében. Mit hoznak vajon a következő napok? Itt az idő. Ha cselekedni akarnak, most kell megtenniük. Most Seamus nem lesz ott, csak pár pártfogoltja. Itt az esélyük.

Valahol terek és idők közt lebegett, mielőtt megérkezett volna Damientől az első levél.
Mikor ez megtörtént, magához szorította és engedett pár könnycseppet hullani.
Tehát életben van. Életben volt, amikor írta a levelet.
Furcsa mágiákról ír, hatalmas csapatról, akik között mindenféle szerzet van, némelyekről részletesebben is beszámol. Aliciát tanítani kezdte valami Heather nevű tünde… ő volt az, aki gyakorlatilag elcsalta oda őt, őtőle érkezett a levél…
Issza a sorokat, egyre összébb szoruló gyomorral, de megkönnyebbüléssel is.
Csak Hedwiget észre ne vegyék. Szegény állat annyit dolgozik, hogy segítsen neki. Összeszoruló szívvel indítja útjára minden alkalommal, de most szüksége van erre. Az állat jól tud rejtőzködni, és végtére is csak egy holló, kit zavarna?
Nachtraben.
Néha elfelejti.
A legutóbbi levélben Damien közölte vele, hogy egy New Lightleaf nevű településbe indulnak el. Az itteni fejlemények alapján azt a helyet mindenki magának akarja már. Itt az idő tenni valamit, mielőtt a megannyi érdek összecsap és vérontás lesz az egész vége.
Audienciát kapott őfelségétől, Rudenz királytól.
Ő a hellenburgi palota egyik társalgójában fogadja Minát, egy torony szélén, szép kilátással, némileg felidézve az otthonát… Mindkettőt.
Szokásos elegáns kék öltözékben jelenik meg. Látva őfelsége öltözékét megfordul a fejében, hogy talán alulltözött. A gyomra vet egy bukfencet. Ennyire nagy volna a veszély, hogy ilyen felkészült? De hát ő még nem is... Mindegy. Nem aggódhat egyfolytában. Így is heteket tölt vele, s a szeme jóval karikásabb, mint amikor Sebastiant várta, vagy utána. De legalábbis annyira. Az elegáns járás, kihúzott tartás megszokott számára, így nem nehéz reprodukálnia most sem, ahogy az audienciára érkezik.
- Üdvözlöm, őfelsége.
Megkönnyebbülést jelent, hogy a király nem ragaszkodik hosszú soros formalitásokhoz, és most is páncélban fogadja őt, mintha készen állna arra, hogy most azonnal hadba vonul.
- Nachtraben kisasszony, köszöntöm. Sajnos a szolgáknak nincs bejárása ide, míg itt tartózkodom, így kénytelenek leszünk magunkat kiszolgálni. - jelenti be, s egy kis vitrinhez nyúl, ahonnan két poharat vesz elő. - Megkínálhatom egy kis forrásvízzel?
A felajánlásra meglepett és megkönnyebbült halk nevetést hallat.
- Igazán nincs semmi gond. Köszönöm, elfogadom.
Ha a király tudná, hogy néha maga készít ételt otthon... hmm.
Elkezdi összeszedni a gondolatait.
- Sajnálom, hogy nem tudok mással szolgálni, de ebben a teremben szigorúan tilos leittasodni. – jelenti ki szigorúan Rudenz.
Halványan elmosolyodik.
- Egyáltalán nem gond, magam sem nagyon szoktam ilyesmivel élni egyébként sem. - magyarázza. Ő, és a leittasodás. Ezt minden bizonnyal csak magyarázatként mondta, kizárt, hogy Mina olyannak tűnik, mint aki lerészegedik, nem igaz?... Vagy esetleg… mégsem?
Mindegy is. Miért agyal ezen ennyit?
Helyet foglal, mikor látja, hogy már nyilvánvalóan ezt várják tőle. Ezután őfelsége is leül az apró dohányzóasztalhoz.
- Az adószedők már útnap indultak a városokba. New Lightleaf-hoz egy teljesen új csoportot verbuváltunk össze. Arra számítunk, hogy hosszabb ideig kell ott tartózkodjanak, hogy a helyiekkel tudjanak egyeztetni. Számos ember jelentkezett, hogy önként vállalja a diplomata szerepét. Maga hogy áll ehhez? Sikerült felvennie a kapcsolatot Nightwind úrral?
Áh, igen, most jön a lényeg.
Nagy levegőt vesz.
- Igen, érkeztek tőle levelek. És... ha esetleg aggódna az eredetiségük miatt, bizonyítani tudom, ismerem a kézírását, és van is a birtokomban tőle írás, hisz a kastélyban... khm. - zárja rövidre a szócséplést. - Szóval... igen, leveleztem vele. A legutóbbi levélben a tervük pont az volt, hogy ebbe a New Lightleafbe menjenek... úgy vélhető, Seamus tisztában van vele, hogy számíthat ott másokra is. - ráncolja kicsit össze a szemöldökét, akaratlanul is. Egyik kezével tördeli másik keze ujjait, de még csak fel sem tűnik neki. - Írt a mágiáról is... valamiféle növénymágiát alkalmaznak, amellyel egyesítik a finsterwaldi növényeket állatokkal, és... kétlábúakkal is kísérleteznek ezzel. - Igyekszik leküzdeni a látványos borzongást. - Arra nem sok minden utal, hogy Seamus aggódna miatta, bár gyanítja, hogy Seamus talán... sejti, hogy a hűsége... adhat kívánnivalót maga után. De ettől még engedi New Lightleafbe. - vonja meg szemöldökét, ez számára is furcsa. De hát az őrültek gondolatait nem feltétlen következik a józanok.
Lázasan gondolkozik, mit felejtett még ki.
Rudenz sokáig gondolkozik.
- Gondolja, hogy csapdát állít?
- Hmm... Damien csak arra gyanakodott, hogy... annyira arrogáns, hogy nem érzi így sem fenyegetésnek. Seamus nagyon biztos az erejében. De... nem specifikálta, hogy ha csapatokkal találkoznak New Lightleafben, akkor feltétlenül muszáj agresszióval felelni a dologra. Opciónak megadta a diplomáciát is, de... de nem bánja, ha agresszióra kerül a sor, s erre fel is készült az embereivel. S tündéivel. - húzza el a száját kissé. Csak azt továbbítja egyelőre, amit hallott. Igyekszik mindent átadni, amire emlékszik. A csapda természetesen lehetséges.
- A szituáció túl körülményes, hogy karddal meg lehessen oldani. Úgy látom erre Fairbranch is rájött. A kulcs, hogy a helyiek hűségét elnyerjük, ezt pedig nem fogjuk tudni fenyegetéssel vagy erőfitogtatással megtenni. Had kérdezzem meg, mennyire mozog otthonosan a rangosabb tünde körökben?
A kérdés meglepi. Kissé zavarba jön, pár pillanatig gondolkodik.
- Attól tartok, sajnos ezen a területen hagy némi kívánnivalót maga után a tudásom. - igyekszik halványan elmosolyodni.
Rudenz iszik pár kortyot a vízből, bár olyan lassúsággal és élvezettel teszi, mintha nem víz volna benne. Nem tűnik meglepettnek.
- Egy kérdésem volna még csak. Az adószedés a birtoka falvaiban meg van-e már szervezve?
Ez mégis hogy jön ide?
Mina ismét párral tovább pislant a kelleténél.
- Természetesen. - feleli könnyeden. - Ha lehetséges... szabad feltennem nekem is néhány kérdést? - kérdi, reméli, kellő udvariassággal.
- Kérem. – feleli Rudenz rögtön. Ezért kicsit meg kell állnia, mielőtt összeszedi a mondatait.
- Úgy tudom, New Lightleafben sokak kívánnak... bázist létesíteni.- kezdi egyelőre kijelentéssel, nem kérdéssel, vizsgálva a király arcát. - Többek között a protestáns egyház. Valamint a Schwarzjäger-család. – vezeti föl mondandóját.
- A Swartzjeager-családdal jelenleg rendszeresen levelezünk egymással. Amióta az új erdő idekerült, nekik köszönhetjük, hogy előre tudunk minden onnan érkező fenyegetésről. Egyikei voltak az elsőknek, akik New Lightleaf-ben telepedtek le. - tehát már tudtak mindent a fenyegetésekről tőlük… eszerint az ő Damiennel való levelezése… nem volt talán felesleges, de nem volt annyi jelentősége, mint azt sejtette. Gondolhatta volna. De ettől függetlenül Schwarjzägerekről Damien nem számolt be, tehát a finsterwaldban történteknek ezt a szeletét mégsem ugyanúgy láthatták. - Ami az egyházat illeti, az egyházunk pár hittérítője tevékenykedik ott de semmi több. Viszont Elsdragon grófnőnek vannak hasonló tervei. Javaslata alapján a leszerelt katonáinknak, akik zsoldos létükre hűségüket adományozták nekünk az új erdő területén adnánk földet. Szegények, nem mindegyikük háborús hős, de megtették, amit megkövetelt a Királyi Szövetség. – kuncog egy kicsit.
Mina szemei kikerekednek.
- Oh. Én... - néz egy ideig maga elé, majd újra fel Rudenzre. - Biztonságosnak tartják ennyi csapatot odaküldeni, mindenféle ártó szándék nélkül, amíg... amíg Seamus ott van? Ez... attól tartok, nincs, ami garantálná a biztonságukat. Az az erdő ismeretlen mágiákkal övezett, Seamus pedig egy csapat kitaszítottat irányít, akik nagy része úgy fest, hajlandó neki megtenni bármit.. - kissé akadozottan fújja ki a levegőt, és nem folytatja a mondatot. Nem igazán tartotta magát a higgadt, diplomatikus beszédmódhoz, de aligha tudná titkolni, mennyire felzaklatja a dolog.
- A biztonság miatt nem kell aggódjunk. Ott lesz a Tündelégiú és Eldragon grófnő, hogy megvédje a diplomatáinkat. - szögezte le gyorsan a király - Ami azt illeti, ezt szerettem volna minél előbb kőbe vésni: számíthatunk-e kegyed segítségére is. Közeli forrásból hallottam, nagy mestere a kifejezettem éles helyzetek elsimításának. - A végén félretekint, erősen utalva valamire. Feltehetően a közeli forrásra, s arra, hogy Minának tudnia kellene, ki az. Tippje van is…
Szemöldöke ismét picit magasabbra szökik, arcán pedig még jobban elterjed a pír, ami persze már eleve megjelent a heves kirohanás miatt.
Nem mondhatni, hogy megnyugodott volna,és megbizonyosodott volna bárki, finsterwaldba látogató személy biztonsága felől, ezért megkockáztat további kérdéseket.
- Hát, köszönöm, akárhonnan is hallotta ezt. Igyekszem megfelelni ennek a jellemzésnek, valóban. - fogadja a bókot, s egyúttal időt nyer a gondolkozásra. - A... a finsterwaldi területeken kívül nincs... közelebbi hely a leszerelt katonák elszállásolására?
Fogalma sincs, mennyire lehet területhiány, ezzel kapcsolatban valóban hiányos a tudása, de ezt kár volna ismételnie.
- Éppenséggel akad. – feleli a király ismét szinte rögtön. Mina gyomra kezd egyre szűkebbre húzódni. Miért reagál minden kérdésre úgy, mintha pontosan tudta volna, hogy ez fog következni? - A Tündelégió egyik szövetséges hadának az úra, egy bizonyos Lord Bloomglade régi szövetségesünk. Régi tünde lovagi család sarja. Megbízható ember, s nem utolsó sorban adósunk, amiért annak idején kihúztuk a csávából. – magyarázza, majd feláll a székéből. Mina követi a tekintetével. - Már felajánlotta, hogy szállást és ellátást biztosít a csapatainknak, hogy nehogy megrémítsük a helyieket. A várostól nem messze, a nyílt pusztán építettek falvat.
- Értem. S ez esetben miért fontos egy ilyen... bizonytalan helyre, mint Finsterwald, küldeni őket? - kényszeríti magát, hogy állja a pillantását, ha Rudenz ránéz. Nyugalom. Csak… mozdulatlanság. Van joga kérdezni. Ezért van itt. Információt hozott. Fontos.
- Finsterwald kiemelt fontosságú terület a háború megnyerésében. A nyersanyagok amikhez hozzájuthatunk, valamint a rejtett útvonalak az erdő mélyén, melyek a csapatainkat mozgathatjják mint égetően fontosak. A hatalmas vagyonról, ami a kincstárat dagaszthatja ne is beszéljünk. Akárki oldalán is kössön ki a város, hatalmas előnyre fog a háborúban szert tenni. Nem engedhetjük meg, hogy a maradiak rátegyék a kezüket.
Minden erejét össze kell szednie, hogy ne ránduljon megvető fintorba az arca, ne csapjon le az asztalra a poharával, vagy tegyen bármit, ami kellő mód kifejezi, mennyire dühös.
Odafigyelve vesz egy mély levegőt, semlegesen tartva az arcvonásait.
- Felség... Seamus egy hatalmas sereget állított maga mellé. És ő tervez támadni először, nem megvárni, míg valaki más támad. Ebből... abból, hogy ezt közölte, arra következtethetünk, hogy vannak is rá elegendően. Aztán ott van a mágiájuk, amelyhez se a déli, se az északi hadsereg nem ért, könnyen lehet, hogy olyan mód használhatók ellenük, hogy képtelenek lesznek védekezni. Mi van, ha tudnak parancsolni a növényeknek úgy, hogy teljesen mozgásképtelenné tesznek bárkit? S az ő területükön folyna a harc... ők volnának előnyben. - viszi le a hangsúlyt komoran.
A pénz. A siker. Hogy övék legyen a város. Csak erre tudnak gondolni, mindig.
Meg fognak halni. Mindenki meg fog halni, ha így folytatják. Azok a szerencsétlenek, akik menedék reményében mentek oda… a lelkészek, akik terjeszkedni akarnak… talán még a Schwarzjägerek is.
- Akkot mit javasol? Vágjuk el a várost a külvilágtól? – néz rá Rudenz szigorúan.
Áh, most már érdekli a javaslata?
Szóra nyitja a száját, majd becsukja, elgondolkozik kissé, félrenézve. Végül újabb kérdéssel tér vissza a tekintete Rudenzre.
- Egyáltalán... Ezzel nem vagyok teljesen tisztában. Milyen értesüléseink vannak arról, hogy Északnak mi a célja New Lighleaffel? Ők is terveznek arra expedíciókat?
Rudenz arca és hangja elkomorodik, ahogy felel.
- Áh igen, észak felől rossz hírek érkeztek. Úgy néz ki, hogy az Ordo Malleus színre lépett.
Mina lehunyja a szemét, majd kisvártatva kinyitja. Ez várható volt.
- Az Ordo Malleus - ismétli, kiélvezve, mennyire árulkodóan sötét csengése van a névnek. - Jól sejtem, hogy őket kevésbé hajtja a diplomatikus kedv?
- Van egy elméletem, hogy mi lehet a céljuk, de ez még csak feltételezés. Meg akarják ölni Seamus Fairbranch-et. Nem akarják elkövetni kétszer ugyanazt a hibát.
A szíve dobban egy nagyot. Szemöldöke felszökik.
Valamiért nem érez elég késztetést arra, hogy ebben megállítsa őket. Úgy fest, abban, hogy Seamus nem maradhat ott, aligha egyezik Dél és Észak szándéka. Azon viszont nem léptek túl, hogy egymást marják.
- Lett volna már lehetőségük rá? - kérdi halkan.
- Azóta nem, hogy a szándékai felszínre kerültek. De előtte, kétségtelen. Seamus Fairbranch volt a Tünde erdő nagykövete Karolusbrugban. Majdnem biztos, hogy váltott szót az Ordo Malleus tagjaival.
Maga elé néz egy ideig.
- És ezután, felteszem, Észak részévé kívánják tenni Finsterwaldot, ha tehetik. Akarom mondani, New Lightleafet. A... felfedezett részt.
Belekavarodik a magyarázatba, ahogy agya fogaskerekei sebesen dolgoznak.
- Minden bizonnyal ez a terv. Más északi erők mozgósításáról egyelőre nem tudok. Sajnos nehezen jutnak el ide a hírek. De ez a helyzet. A legnagyobb siettséggel egyességre kell jutnunk New Lightleaffel, és megakadályozni, hogy Fairbranch vagy a pápa rájuk tegye a kezét.
Mindig minden erre megy ki. A területre, és, hogy ki uralja azt. De akad különbség. Rudenz nem jelentette ki, hogy Seamus halálát akarja, pusztán azt, hogy nem akarja New Lightleafet északi kézen.
Ideje bevetni ismét azt a bizonyos kártyát…
- Tehát arra nem lát esélyt, hogy... hogy New Lightleaf és az ott élők esetleg... egy külön közigazgatási egység legyenek?- kérdi hevesen dobogó szívvel. - Akár egy másik vezetővel, mint Seamus, hisz ő kétségkívül háborút robbantana ki, és nem érdekli, mennyit kell akár a népéből is feláldoznia ahhoz, hogy megkapja, amit akar. - teszi hozzá gyorsan.
- Természetesen megvan rá az esély. Hajlandóak vagyunk felajánlani, hogy szabad királyi város legyenek, akárcsak számos másik város. Akkor a maguk urai lesznek. Ez volna az ideális megoldás. A kérdés innentől kezdve csak az, kinek fizetnek adót és ki szedhet vámot a területükön.
- Ezt mindenképp a tudtukra kell hozni. Ezáltal megláthatják a különbséget aközött, hogy... nos, Észak döntése és a mi döntésünk között. Tudatni kell velük, hogy ha kompromisszumot kötnek velünk, az út a szabadsághoz - szólal meg kissé lelkesebben, mint korábban.
De ez még mindig nem oldja meg azt a problémát, hogy Seamus egy őrült, akitől meg kellene szabadulni.
- A kérdés csak az, mi less, ha észak és Fairbranch is hasonló ajánlattal hozakodik elő. – feleli a király szigorúan. Nyilván Mina nem mondott túlságosan újat neki. A terem túlsó végébe sétál, majd újra megszólal: - Kérem, üzenjen Nightwind úrnak, hogy mihamarabb találkozzunk vele. Az úticélról majd Elsdragon grófnő játékoztatja. Remélem számíthatok magára.
Tehát végre láthatja őt ismét. És Aliciát. Valamint itt kell hagynia a birtokát, és Sebastiant is. Ezúttal nem viszi magával, nem, arra a helyre nem.
Ki fog rá vigyázni, ha neki baja esik?... Nem esik bajom. Vámpírmágus vagyok, vigyázok az enyéimre és magamra is. Nem gondolhat más eshetőségre.
Addig is a kicsi jó kezekben lesz.
Mégis azon veszi észre magát, hogy egy szöveget fogalmaz, melyet majd remegő kezekkel ad oda Gretának, szigorúan a lelkére kötve, hogy csak akkor mondja el, olvassa el, vagy adja oda Sebastiannak, ha esetleg egyikük sem térne vissza Finsterwaldból… s hogy felkéri őt, vigyázzanak rá… De hisz a kastéllyal is mi lesz… kire száll a birtok… mit számít az, csak Sebastiannak ne legyen baja…
Rossz helyekre visz ez a gondolat. Elűzi a sötét felhőket és a jelenre koncentrál.
Egy találkozó. Akkor mindent megbeszélhetnek. Együtt erősek, külön-külön is erősek, de együtt mindig is erősítették egymást.
Megemelkedik, majd süllyed a válla a mély levegővétellel.
- New Lightleafben? Ez... titkos találkozó lenne? Úgy értem, ővele külön találkozzunk, akkor, mikor nincs a társaival?
- Ezt már önökre bízom. Vegyék fel a kapcsolatot úgy, hogy megfelelőnek találják. – felel Rudenz, úgy hangzik, bízik benne, hogy Mina jól fog dönteni.
Egyfelől egy titkos találkozó erősíti a lebukás veszélyét, másfelől… mégis hogy magyarázza meg Damien és finsterwaldi társai előtt, hogy tárgyalni jöttek? Elméletileg Damien már nem Délt pártfogolja, hanem Seamust. Tehát tettetnie kellene ezt ott. Ez megnehezítené a tárgyalást.
Ezt majd még eldönti az úton hazafelé.
- Értem. Tehát... egy levélváltásnyinál több időnk nincs.- jelenti ki, ám kérdő hangsúllyal.
Csak, hogy biztos legyen benne.
- Sajnálatos módon nincs. Javaslom, tájékoztassa az érkezéséről a gróf urat. Hogy ne érje túl nagy meglepetés.
Tehát a különítmény egyébként is indulna, akár számít rá, akár nem…
- Természetesen. - bólint. - Így lesz. Köszönöm a meghallgatást, felség. - áll föl ültő helyéből, s búcsúzik, hisz már nyilván nem igénylik a társaságát. Amit tudott, közölte, s a legtöbb dolgot, melyre kíváncsi volt, megtudta. Szeretne az időn sűríteni és egyszerre ott lenni több helyen. A folyamatok egyszerűen túl gyorsak, s retteg tőle, mi lesz, ha nem tudják a káoszt időben megállítani. Mégis, Damien eddig sikeresen küldte a leveleket. Jól van. Él. Tehát tud cselekedni.
S nemsokára már ő is ott lesz.
Sebastian, kérlek, bocsáss meg nekem. Ezen most talán az egész világunk sorsa múlik. Talán fontos lesz neked, hogy kivettem ebből a részem én is…

Ahogy kisétálnak a kastélyból, Maab el is indul az ellenkező irányba, otthagyva őket.
- Én megszemlélem a különítményünket. - mondja csak, mielőtt távozna. Alicia biccentve konstatálja. Kissé feszültnek tűnik. Ahogy a druidaszentély felé indulnak, az ikrek keresésére, néhányszor kérdő pillantással vizslatja Damien arcát, aki viszont igyekszik nyugodtan tartani vonásait. Egyedül a járásán tűnik fel, hogy feszültebb, mint amikor az elmúlt napokban egészen sokszor lazán járkált, mikor épp pihenőidő volt (persze ebben szerepe lehetett az alkohollal dúsított víznek is).
A város melletti, vízforrásként szolgáló patak mentén haladnak, egy szentély felé tartanak, ebben a druidaszentélyben esélyes, hogy megtalálják őket. Kevesebb épület fért el itt, mint Eichenschildben, de érezhető volt a jellege. Magáénak kisajátította a folyómedret. Itt edzettek és gyülekeztek is gyakran, dárdát vetettek, súlyt emeltek és birkóztak, aztán pedig fürödtek. Sokan meditáltak a fák tövében, az épületek rejtekeiben, vagy ketten-hárman-többen beszélgettek. Valamilyen módon valóban idillinek tűnt…
Milyen kár, hogy nem maradhat így.
A szentélykert közepéhez tartanak, ahol nyitott tetejű, falak nélküli kupola belsejében egy jókora párnán üldögél a páros, akiket keresnek. Öltözékük a Hellenburg környékén megszokottakra hasonlít, nem különösebben druidásnak nevezhető, kissé kitűnnek Seamus csapatából ezen a téren.
Meglepő mód ismét egymással beszélgetnek.
- Ó, vendégek! – pillant fel egyikük, amint meglátja a közeledőket. Gyertek csak, folaljatok helyet. - int az őket körülvevő, fél tucat különféle színű párna felé.
"Vendégek." Tehát nem közéjük tartozók... Vagy túlértelmezi a köszöntést? Meglehet.
- Értékelem a kedves gesztust, de nem hiszem, hogy sok időt töltenénk itt – tartózkodna Alicia, ám ez nem állítja meg a druidákat.
- Áh, de pont ez a lényeg. Amíg itt vagytok, nem kell kapkodni semmiért. Gyertek, üljetek le, igyunk meg egy csésze gyógyteát...néhány óra és a csillagok is előkerülnek. El nem tudom mondani milyen kellemes ez a hely, miután tábortüzet gyújtunk- bök a kupola közepén lévő tűzrakóra, amely mondjuk teljesen üres, se hamu, se korom nincs benne.
Damien felpillant az égre. Mindjárt látszanak a csillagok, mi? A nap éppen hogy nem teljesen fölöttük van…
- Végül is, ha csak holnap indulunk... – nyögi ki Alicia összepréselt ajkai közül, s megerősítésért Damienre néz.
Legyen hát, egy ideig bele lehet menni a táncba. Semmi nem köti őket ide aztán…
Legalábbis jó esetben nem. Nem tűnnek ezek veszélyesnek. Furcsák, maguknak valók, de a legkevésbé sem árasztják azt az energiát, hogy mindjárt hátbatámadnak valakit. Ugyanakkor… ez az egyik módszere azoknak, akik hátba akarnak másokat támadni.
Mindegy. Ha szükség lesz, reagál majd.
- Köszönjük - felel kedvesen egy halvány mosollyal.
Szemei ugrálnak egyik párnáról a másikra. Vajon van szerepük, melyik milyen színű, vagy véletlenszerű? Majd nagyjából két párnányi helyet kihagyva a párostól, leül az egyikre és átveti egyik lábát a másikon. Kényelmesen hátradől.
Alicia is letérdel egy párnára, de érezhetően nem érzi át azt a nyugalmat, melyet ez a két drága lélek árasztani próbál.
- Seamus nagyúr megbízatásából vagyunk itt, ha lehet így mondani. Nyilván hallottátok, hogy hamarosan indulunk New Lightleafbe. A herceg azt mondta, ti is jöhetnétek velünk. - jelenti ki tárgyilagosan, majd kérdően pillant először egyik, majd másik druidára, mit szólnak ehhez most, hogy épp benne vannak a pihenésben...
Értetlen pillantások fogadják.
- A régi Lighteaf-et láttuk már, nem volt túl érdekes. Ez új sem különb nála. Különben is, el vagyunk foglalva. Nagyon sok a... – körözni kezd a csuklójával – tennivaló errefelé.
Oh, remek. Ez nem lesz olyan könnyű…
Damien megvonja a szemöldökét.
- Csakugyan?- Nem tudja megállni, hogy felfelé ne kunkorodjon a szája. Alicia jóval kevésbé szórakozik ezen.
- Hát talán annyi nem, mint kéne, de ezzel nem lehet mit csinálni. Nyáron majd népszerűbb lesz a hely, most még csak azok járnak ide, akik nem bánják a hűvöset.
Közben másikuk agyagpoharakba teát tölt és szolgálja fel nekik. Damien meglepetten veszi át a poharat.
- Köszönöm. – felel, de még nem iszik belőle, csak megszagolja kissé.
- Áh, igaz is, ti veletek még nem találkoztunk.- folytatja a druida testvére, a másikuk felé bökve. - Így tartozunk némi magyarázattal. Mi nem vagyunk Őfelsége hadseregének tagjai. Más érdekeltségből vagyunk itt. S emiatt nem kötelességünk kezet nyújtani csak olyan ügyekben, melyekben a kedvünk tartja. Elég vicces történet, még a nagy Erdei Tanácson állapodtunk erről meg.
Ismét megvonja a szemöldökét.
- Áh... nos, erről minket nem tájékoztatott. - Kis szünetet tart. - A történetet megosztanátok esetleg?
- Ó, igazán tanlságos volt. Mint mindenki más, mi is elutaztunk a nagy tanácsra. Azt reméltük, találunk ott valaki erős alakot, akivel birokra kelhetünk. Rég volt már, hogy egy jó bunyóba keverettünk, akkor már hónapok óta...de ez nem lényeges. - folytatta a tünde - És hatalmas szerencsénkre, pontosan az történt, amire számítottunk. Mindenki megpróbálta kiválasztani, ki vezesse az egybegyűlteket és az erősek sorra mérték össze az erejüket. Nagyszerű időtöltés volt.... egészen addig amíg a csürhéje egész nap nem követett minket és elkezdtek ujjongani, hogy megtalálták az új hadurukat, vagy miegymást. – majd a druida meghúzza a poharát.
I’ll be damned.
Érzi magán Alicia tekintetét, ahogy a tanácsot említik, de nem akarja elárulni magát, így semmi konkrét jellel nem reagál, csak érdeklődőn hallgat tovább. Gyakran pislog azért a beszámoló alatt.
Nem emlékszik ezekre a furcsa, tömzsi alakokra ott, bár nem biztos, hogy a rengeteg tünde közül feltűntek volna-e…
Nem kellemes emlékek fűződnek ehhez a naphoz, főleg, hisz ott volt szerencséje Seamusszel először találkozni. A szél még összefújja őket, akkor is megmondta…
- Akkor részt vettek ebben a... megmérettetésben? - néz rájuk felváltva Alicia, Damien pedig elfojt egy keserű nevetést.
- Igen, de mi csak a móka kedvéért voltunk ott, nem akartunk mi senkit se vezetni. És akkor tűnt fel Őfelsége, aki felajánlotta, hogy kedvünkre mulathatunk, ha követjük őt. Mi beleegyeztünk, azzal a feltétellel, hogy azzal szállunk harcba, akivel kedvünk tartja. Ennyi a történet.
Seamus annyira kétségbeesett, hogy bárki tökkelütöttet felfogadott?... Őrült… vagy okos, és kihasznál minden adódó lehetőséget…
Lassan bólogatni kezd.
- Értem. És... eddig... megfelelt Seamus királysága az elvárásotoknak?
- Elég izgalmas itt az élet, ti nem gondoljátok? –kuncog az egyik druida.
- Hát... Van itt tennivaló bőséggel, ezt nem tagadhatom. – felel Alicia, miután ivott egy kortyot a teából.
Ivott. Egy kortyot. A teából.
Damien tekintete egy pillanatra megvillan, ahogy rápillant. Már mindegy mondjuk… most már csak remélhetik, hogy egyszerű tea.
A druidák felé fordul, szélesebb mosolyra húzza az ajkait.
[color:caaa=[#66ff00]- Kétségkívül.
[color:caaa=[#cf8b0c] - Bár be kell vallanom, kezd monoton lenni az itteni élet. remélhetőleg hamarosan változni fognak a dolgok.
Oh, ez ígéretes. Talán ezzel kezdhetünk valamit.
- New Lightleafben minden bizonnyal találkozni fogunk valakikkel. Dél elindította a seregét arrafelé. - mutat rá, ismét beleszagolva a teagőzbe.
- Ó, egy egész hadat? – villan meg egyikük szeme.
- Minekünk erről nem szóltak! – kiált fel a másik.
- Nem biza. gondoljátok, hogy a nagy nevek körül is lesz ott valaki? Ha a falura fáj a foguk, nem fukarkodhatnak.
Ah, természetesen, mindjárt el is mondom nektek, hogy a különítményt Wilhelmina von Nachtraben grófnő vezeti, a társam,és nem fogom hagyni, hogy bántsátok.
- Kétségkívül lesznek ott neves egyének – engedi le Alicia a csészét. Damien igyekszik nagy és méyl levegőket venni. - Kétségkívül lesznek ott neves egyének Mégiscsak egy kereskedelmi útvonal fontos helyszínévé válhat, a jelenlegi függetlenségük miatt pedig kénytelenek lesznek bevetni őket, ha könnyebben meg akarják maguknak nyerni a települést. Elvégre egy elterjedt név meggyőzőbb, mint egy átlagos tiszt vagy küldönc – magyarázza a nő fontoskodva.
Jó ötlete ezeket magukkal hozniuk? Inkább gyűjtsenek hangyát itt, mint hogy még két vérszomjas valaki jöjjön velük egy tárgyalásra, melyet szavakkal tervez megnyerni…
- Ez már érdekesen hangzik. És, mi a feladatunk? Számíthatunk-e komolyabb összecsapásra?
Oh, ne.
- Nos, Seamus azt említette, ti tudtok jelezni majd, ha segélykérésre van szükség. Ha... ha minden jól alakul, akkor viszont hajlandóak lesznek velünk tárgyalni, még mielőtt... vagy ahelyett, hogy harca kerüljön a sor. - húzz el a száját. Előrébb hajol a párnán egy kicsit.
- Áh igen, van egy kis rituálé, amivel gyorsan jelet tudunk adni. elég erőset, hogy az első védvonalbeli felderítőink észrevegyék. Így már értem, miért minket akart Őfelsége erre a munkára.
Damien bólint egyet.
- De reményeim szerint erre nem lesz szükség. Amint bármelyik csapat számára világossá válik, mit tud a finsterwaldi mágia, és egyáltalán, mennyien vagyunk, biztosan hajlandóak lesznek a kompromisszumra. - fűzi össze az ujjait. Vagy ötször magabiztosabbnak hangzik ezzel kapcsolatban, mint ahogy érez. - Mondjátok csak, hol éltetek, mielőtt csatlakoztatok volna a sereghez?
- Itt. Azaz itt, mielőtt még ilyen lett volna.
Kevés esély volt rá, hogy valamennyi közük legyen Délhez, de azért egy próbát megért. Annak idején több tünde járt még arra. Több, mint most.
Hümmög egyet és ismét bólint. Együttérző arckifejezést vesz fel.
- Hát igen, eléggé... más lett. - néz maga elé, talán hasonlóképp elmélkedőn, mint amilyen fejet ezek ketten vágtak, mielőtt megközelítették volna őket.
- Éppen az erdőn kívül tartózkodtunk. A druidakör megbízott minket, hogy hozzuk el az ellenség vezérének fejét...nem volt kihez visszavinni. Képzelheted, milyen idegesítőnek találtuk.
Egy kínos nevetés követi a beszámolót.
Áh, igen, a veszteség biztosan elvette az eszüket… Nem, minden bizonnyal azelőtt sem volt.
- Oh... - szusszan egyet, megvonva a szemöldökét. - Hát ez... sajnálatos.
Átveszi a poharat a másik kezébe.
Damien mellett Alicia iszogat a teából, még mindig síri csendben.
- Nos, akkor talán... nem is zavarunk titeket tovább. - teszi le a poharat, s föláll a párnáról, majd megropogtatja kissé a tagjait.
- Áh, hogyne. Én és a fivérem állunk a rendelkezésetekre. – Hirtelen lelkesek és teátrálisak. - Igaz is. Nevem Eduard Farra. És a fivérem Goldwin Farra. Állunk szolgálatotokra.
Alicia meglepetten pislog, mintha valamiféle álomból ébredt volna.
- Akkor... holnap reggel? – néz körbe. A druidák vidáman visszhangozzák:
– Holnap reggel.
Damien bólint, és magára erőltet egy mosolyt.
- További jó... időtöltést. - biccent, majd kérdően pillant Aliciára. Ő még befejezi a teáját, majd ő is biccent s elhagyják a szentélyt.
Nem látta még ezt a kettőt harcban, de… nem tűnnek ártalmasnak. Mindenesetre kettővel több vagy kevesebb, annyit nem számít, talán. És még ott az út. Az alatt lesz még idejük a lelkükre beszélni.
Talán.
Fogalma sincs, hogy fog tudni aludni éjjel. Bár lennének már úton… vagyis, bár sosem lennének úton. De ez úgyis elkerülhetetlen. A sereget nem állíthatja meg, legfeljebb maga vonhatná ki magát alóla. Az meg nem fog megtörténni.






Lassan itt az ideje a New Lightleafbe indulásnak.
Damien mechanikusan üríti ki teljesen a szobát. Bár nem sok dolgot pakolt szét, ügyel arra, hogy semmi ne maradjon ott, ami az érkezésük előtt nem volt. Utazó öltözéke már rajta, néhány táskával, a holmijaival. Az ágyat elegyengeti, többször ellenőriz minden rést, tárgyak mögötti és alatti felületet.
Mi fogja őket várni ott? Ha a levelek, melyeket kapott, nem hamisak, Mina jó úton jár, hogy Dél csatlakozzon ebbe a történetbe. De hogyan? Egy királyság sem ül ölbe tett kézzel, nyilván, mikor hírt kap egy… ilyen személy cselekedeteiről és szándékauiról, mint Seamus, de vajon hisznek Minának? Hisznek abban, amit állítólag Nightwind grófnak mondott Seamus Fairbranch? Semmi okuk nem bízni von Nachtraben grófnőben, de ez elég-e?
S ha jönnek, akkor biztosan katonai erővel jönnek. Egy lázadásnak bélyegzik az egészet, melyet le akarnak majd nyomni. És Mina nem engedheti nekik, mert Ő itt van. Mert Alicia itt van. Mert egy halom, talán tévelyedett, de részben ártatlan szerencsétlen is itt van, akik nem Seamus és nem is érdemlik ugyanazt a sorsot.
Fenébe is, Mina még Seamusnek is megkegyelmezne, ebben majdhogynem biztos.
S ott az apró gyermeke.
Hiba volt belerángatni ebbe. Délen legalább biztonságban lettek volna. Oda nem ért volna el Seamus keze. Itt viszont…
Nem eshet baja.
Lépteket hall. Tudja már hogy Alicia közeleg.
Gyorsan végigtekint a cuccain, végigtapogatja eltett fegyvereit, dolgait, s miután meggyőződött róla, minden a helyén van, ösztönösen is aprót bólint. Még egyszer végigsimít a haján.
Válasz helyett lenyomja a kilincset, majd egy pillanatig hezitál, ellenőrizve, hogy jól emlékezett-e, és az ajtó befelé nyílik, majd kinyitja azt, és egy halvány félmosollyal üdvözli Aliciát. Szemei alatt enyhe karikák.
Hasonló mosollyal felel Alicia is.
- Még egy kicsit kifehérítünk, és egészen hasonlítani fogsz rám – köszön be egy váratlan megjegyzéssel, mely mostanában egyre inkább szokása, ahogy körbenéz a szobában, feltehetően annak ürességére gondolva.
Damien meglepetten húzza fel a szemöldökét, majd felnevet kissé. Inkább úgy érzi, ezt Alicia bóknak szánta, de mivel nem teljesen biztos, inkább nem tesz megjegyzést. Még mindig túl sok az alkohol az általános fogyasztásában, így ki tudja, így is mennyi olyat mondott és tett már, amit nem kellett volna.
Alicia a szoba belseje felé biccent, s rájőve, hogy még eszerint nem kell most indulni, Damien oldalra is lép és egy kézmozdulattal invitálja őt beljebb. A nő biccent, majd megszokásból körbenéz, de természetesen senki más nincs rajtuk kívül a szobában.
- Gyanakszik – jelenti ki nemes egyszerűséggel, halkan.
A mosoly lassan, de biztosan tűnik el Damien arcáról.
- Nos... ez elképzelhető. Több, mint valószínű. - kezd el lassú lépéseket tenni fel s alá a teremben minden különösebb cél nélkül, miközben gondolatban tarkón veri magát.
Semmi értelme ennek a mellébeszélésnek. Mégis kit akarok átverni? Minden nyilvánvaló. őszintén, azon csodálkozom, hogy hogy nem gyanakodott az első naptól kezdve. Az első perctől kezdve. Hogy miért lehetünk egyáltalán itt? Miért engedi ezt?
- Ám nem úgy tűnik, hogy ez különösebben akadályozna minket bármiben is. Egyelőre. Ezen az úton szabad kezet kaptunk. Bár nem leszünk egyedül - teszi hozzá kis fenntartással.
- Én nem tudtam nem burkolt fenyegetésnek venni a szavait – szorítja meg Alicia a táskája pántját, s az ajkait is összeszorítja. Haragosnak tűnik. Nyilván azokra a szavakra utal, melyet Seamus azzal a gyilkos tekintettel közölt velük, s mely után a nő igyekezett biztosítani, mindent megtesznek a sikeréért.
Kétséges, hogy ez elég volt-e az önimádata fényezésére.
- De a jelenlegi célunkon valóban nem változtat – néz rá egy pillanatra Alicia, majd már csak maga elé.   - A déliektől Mina érkezik a tárgyalásra?
Ah, igen.
Kissé aggodalmas szemöldökvonással felel.
- Úgy tűnik, igen. - Pillanatig elgondolkozik, majd bólint. A levelek biztonságban lapulnak a táskája mélyén, apróra összehajtva, talán olvashatatlanok lesznek már, mire újból kibontaná őket, de akkor már nem is fog számítani. - Szóval... szóval figyelnünk kell arra, hogy útitársaink is hajlandóak legyenek előbb beszélni, és aztán... aztán is beszélni lehetőleg. - nevet fel halkan, próbálva úgy tenni, mintha nem félne annyira.
Alicia arcán megjelenik… még egy mosoly?
- Ha úgy döntenének, hogy a megadott beszéd és beszéd lehetőségek helyett valami mással próbálkoznának, majd egy meglepetés zombival visszatartom őket. A kettő mellé elfér egy harmadik birodalom is, ami üldözhet – vicceli el a dolgot vállat vonva.
Damien önkéntelenül is felnevet.
- Attól tartok, ettől nem kedvelnének meg minket.
- Hmh, hát igen – Alicia karba teszi a kezeit, láthatóan inkább elbújna.
Mondj már valamit. – jár a fejében folyton, de nem jut eszébe, mivel lehetne megtörni a csendet. Neki valahogy nem jönnek a jégtörő viccek. Túl kevéssé képes viccesen látni egy olyan helyzetet, melyben Mina megsérülhet és ő pedig a másik oldalon van...
Alicia végül folytatja.
- Amit... Amit tudok, megteszek, hogy képesek legyünk ezt diplomatikus módon megoldani. De ha esetleg másképp alakulna... - Talán túl hirtelen villan fel a tekintete a nőére – aki sűrűn pislog, mielőtt folytatná – [color=#9966ff] ..., nem szeretném, ha a veszély közepén maradnál. Szeretném, ha ebben az esetben déllel tartanál és visszamennél, én pedig majd megteszem a szükséges lépéseket itt.
Leplezetlen csodálkozással pislog párat és néz vissza a nőre kérdően. - Hogy... tessék? Én... öhm... - folytatja a fel-alá lépdelést kissé felhevült arccal -... nem hiszem, hogy ez egyáltalán lehetséges lenne. Ha harc kezdődik, akkor muszáj kivennem a részem belőle, valamelyik oldalon. Kétlem, hogy egy csapatot csak egyszerűen engednének visszatérni oda, ahonnan jöttek ebben az esetben. – Ahogy felidéz egy ilyen képzeletbeli jelenetet, minduntalan logikai furcsaságokba botlik.
Azonban ez nem a fő probléma.
- És mégis... hogy... mit terveznél itt tenni ebben az esetben? - néz vissza kérdőn, egy időre abbahagyva a járkálást. Mély levegő. Mély levegő. Mégis mit tervez ez a nő azért, hogy ő ne legyen veszélyben? Hallani akarja, nem, mintha meggondolná, hogy hallgat rá…
- Tudom, hogy muszáj, és éppen ezért szeretnélek megkérni rá, hogy az ő oldalukon állj. Ott biztonságosabb neked – lép közelebb Alicia, s egy pillanatra széttárja a kezeit, talán mintha meg akarná érinteni, de visszahúzódik, s utána összefonja a karjait, a ruháját babrálva. Nem érintette könnyen a kérdés, de hát… mire számított?
- Az eredeti tervünket. A kivitelezést még... Azt még nem tudom – néz maga elé, és Damien kis híján felhorkant. - Majd kitalálom akkor, ha eljön az ideje, addig viszont épp elég idegeskedni a tárgyalás miatt.
Na nem… ilyet egyszerűen nem csinálunk.
Megszokhatta volna, hogy Alicia az életmódja miatt nem élhetett a biztos tervek luxusával hosszú ideig, de ez azért túlmegy pár határon.
Damien hitetlenkedve néz az irányába, és győzködi magát, hogy ez valóban a valóság és nem valami furcsa képzelgés. - Na várjunk... - tartja fel egy pillanatra a két kezét. - Az eredeti terv... azon részét, amely... amelyet a fogadóban beszéltünk? - "Akkor levadásszuk" - hallja ismét a szavakat és látja, ahogy Alicia határozottan az asztalra csapja a poharát. - Nem egész biztos, de úgy tűnik, mintha arra kérnél, hogy harcoljak ellened, ha arra kerül a sor. Hálás vagyok a törődésért, de... tudhatod, hogy ezt nem fogom megtenni. - jelenti ki és fonja ő is össze a karjait. Különben már remegnének az ujjai. Látványosan.
- Nos, felfoghatod így is, nem venném sértésnek – nevet fel kínjában Alicia, Damien pedig rögtön védekezésbe kezd.
- Nem úgy gondoltam...
Kell neki is mindig túlgondolni dolgokat. Vagy félreérteni. Talán… nem kellene ennyire elrejtenie, mennyire is aggódik emiatt. Hisz most már nem megy.
- De én se küzdenék ellened- folytatja Alicia halkabban. - Biztos ki tudnánk találni, hogyan vonuljunk vissza anélkül, hogy egymásnak kéne rontanunk, de egyébként sem hiszem... Vagyis... Merem remélni, hogy a tárgyalás nem egy kicsinosított mészárszék. Szóval ez inkább csak a legrosszabbra való gondolás – vonja meg a vállát. Damien mély levegővételekkel igyekszik lassítani szívverésén. Ennyi, persze, mi más is lenne? Számítani kell a legrosszabbra. De nem ez az egyetlen út. Korántsem biztos, hogy idáig fajulnak a dolgok. - De egyébként se látom logikusnak, hogy mellém állj, mikor ott van neked Dél a birtokkal és a lakóival. Minával. Ellene sem harcolnál.
Az utolsó mondatra lesüti a szemeit.
- Nem. Valóban nem.
De ha úgy alakulnak a dolgok, nem tehetem azt, hogy állok és nem teszek semmit, netán menekülök, míg titeket aprítanak.
Arcához emeli a kezeit és megdörzsöli kissé a homlokát.
- Nem engedhetem meg, hogy odáig fajuljon bármi. Ki kell... ki kell találnunk valamit, ami kompromisszumra kényszeríti Seamust, ha nem is megadásra. - Körbepillant ösztönösen, mintha ezzel megakadályozná, hogy bárki kihallgathassa őket.
- Ez egyelőre nem őrajta múlik, hanem a másik két birodalom önzőségén, mert valószínűleg nem fognak lemondani New Lightleafről csak úgy annak ellenére sem, hogy az egész kontinens az övéké. – Alicia hangjából tisztán érezhető a harag, s jogosultsága ellen Damien nem is igen tudna érvelni. - Viszont ez a város kell az ittenieknek, hogy élhetővé tehessék ezt a helyet a város által biztosított kereskedelemmel. Másképp kiszolgáltatott lenne itt mindenki nem csupán Finsterwaldnak, de az embereknek is. Őket kell majd meggyőzni, hogy jövedelmezőbb lesz elengedniük New Lightleafet, mert ez nem pusztán egy háborús helyzet elkerüléséről szól, hanem Finsterwald értékeinek feltárásáról is, amihez hozzáférést kaphatnak az itt lakók által, és... – egy pillanatra elhallgat. Damien közben figyelmesen függ a szavain. Végre valami fény tűnik felviláglani az alagút végén. - Vinnünk kéne erről bizonyítékot. Valamit, amire igényt tartanának kereskedelem szintjén. – Alicia az állához érinti a kezét.
- Ezek nagyon jó ötletek... – Damien homlokráncolva keres az emlékei közt valami megfogható után, ami kereskedelmileg hasznos lehet. - Mi lehet hasznos Dél számára?... Hisz az ő érkezésünkről tudunk. Bár... könnyen lehet, hogy már az északiak is úton vannak ebben a pillanatban. Mina levele szerint a király gyanakszik arra, hogy sietnek ide minél hamarabb. Mindenki akar egy falatot ebből a helyből - ajkai kissé megvetően rándulnak. - Talán érdekelheti őket az itteni mágia. Ez csak keveseknek lenne fontos, de ha Seamus embereit rávesszük, hogy néhány mester továbbadja a tudását...
Kissé a sötétben tapogatózik, kérdően néz vissza Aliciára, hogy mit gondol.
- Élelem. Amennyire tudom, még mindig ingatag az élelemellátás, netalán fűszerek, új gyógynövények – sorolja Alicia. Valóban, ezek.. megfoghatóbbnak tűnnek. És talán lehet reménykedni, hogy elegek lesznek. - Az itteni bestiák bőrei, szőrméi... Vagy elriasztásként a legrémségesebbek trófeaként kitűzött fejei, hogy ne akarják betenni a lábukat ide és megelégedjenek a kényelmesebb, kevesebb erőfeszítést igénylő kereskedelemmel. Elvégre, ha az ő fejükkel kell gondolkodnunk, majd az itteni csürhe kitermeli ezeket a saját veszteségei árán.
Damien bólogat az érvelésre.
- A növények nekem is eszembejutottak. Ha Dél - vagy Észak - bízik abban, hogy ami itt nő, azt meg lehet enni anélkül, hogy, nem is tudom, kinőne egy sokadik végtagod. - nevet fel halkan. - Ezzel a bizalommal néha problémáim akadnak. - teszi hozzá halkan. - Ez... ezek nagyon jók, igen. - bólogat ismét aprókat, maga elé nézve, nem teljesen múló feszültséggel az arcán. - Talán... az is nyom valamennyit a latban, hogy én itt vagyok. Mégis van egy birtokom délen - húzza el a száját egy szemöldvonás kíséretében. - Hacsak az, hogy itt vagyok... velük, nem tett árulóvá. - teszi hozzá halkan, mintha ez a lehetőség már nem is tudna fájni azok után, amikről az imént szó volt. Nem mondhatni, hogy korábban nem jutott még eszébe az eshetőség. De volt, ami fontosabb. Mina nem lenne boldog. Mina nagyon nem lenne boldog. De Seamus királyságának – vagy legalábbis Seamusnek a bukása – fontosabb cél, mint egy státusz megtartása. Egy olyan státuszé, melyet nem is kért, melyre nem is számított. - De ez nem számít - rázza meg a fejét gyorsan. Az ő kicsinyes problémái eltörpülnek amellett, hogy… hogy Aliciának vagy Minának esetleg baja eshet. És másoknak is, persze, ám miattuk nem tud ugyanannyira aggódni. Nem hibátlan és nem pártatlan. Ettől még meg kell tennie mindent, amit tud. - A lényeg, minél kevesebb vér folyjon.
- Most, hogy mondod, mintha valami nem egészen lenne a helyén – tekeri meg Alicia a törzsét, mintha a hátát vizsgálná. Damien felvonja egyik szemöldökét, s kétkedő várakozással szemléli a folyamatot. - Mondd csak, nem nőttek még szárnyaim? Már egy ideje a finsterwaldi koszton élünk, és meggyőződésem, hogy már nő egy újabb végtagom, annyit viszketett a hátam – fordul vissza.
Megemelkednek a vállai, ahogy egy nagyot sóhajt, de végül rázkódnak párat, ahogy megadja magát a nevetésnek. Végül hálás mosollyá szelídül. Vajon Alicia így élt túl? A humor egy jó mód arra, hogy bármi szörnyűség is történik, legyen ok mosolyogni. Mina is rengeteg dolgot elviccelt annak idején. Mostanában talán kevésbé. Esetleg vissza kellene szoktatni erre.
A rang elvesztésével kapcsolatos feltételezésre viszont kétkedő pillantást kap Aliciától.
- Nem hinném, hogy a grófi rangotokat a semmiért kaptátok volna, és éppen ezért nem hiszem, hogy kétségbe vonnák a tetteidet és az elmúlt időszakban meghozott döntéseidet. Mi több... – lép közelebb ismét, mire Damien szemei kissé elkerekednek. Alicia keze ismét megmozdul, de most meg is teszi azt, amit talán korábban tervezett: biztatóan megszorítja Damien felkarját.
Egy pillanatra lefelé néz, mielőtt visszanézne Alicia szemeibe. Jobb keze tétován felemelkedik, hogy rásimuljon a felkarján lévő kézre. Semmi kézelrántás, s még egy biztató mosolyt is kap. - Köszönöm - felel halkan és lágyan, majd kissé megköszörüli a torkát, mielőtt folytatja. - Remélem, így van. Akkor sem tehetem át rád az egyedüli felelősségét a dolognak. Seamus különben is... biztosan dühös lesz, amint rájön, hogy elárultam.
- Nos, minden bizonnyal – sóhajt Alicia, majd hátrébb lép. Damien megköszörüli a torkát, és megropogtatja pár ujját, hogy lefoglalja magát valamivel és a kezei ne csak lógjanak idiótán a levegőben. - Ebben az esetben érdemes lesz távol tartanod magadat az ablakokkal telerakott szobáktól. – Damien gyanakodva kezdi el ráncolni a homlokát. Akkor biztos csak az ajtón keresztül tud megközelíteni. -  Csípőre teszi a kezét. Ez a nő nagyon jól szórakozik ezen a témán. Sőt, talán a grófi hálókörleted átépíttetésén is elgondolkodhatsz – Alicia arcán olyan pimasz félvigyor ül, hogy Damiennek nagyon nehezére esik nem felnevetni ismét, de azért próbálkozik, jól összepréseli az ajkait.
- Alicia, épp tragikus végkimeneteleket mérlegelek, ha nem tűnt volna fel - jegyzi meg szúrósan, de azért hozzáteszi: - ...akkor be kell költöznöm Sebastian mellé, az ő szobáján jelenleg el vannak takarva az ablakok. Bár ez... nem tudom, elég-e.
Már majdnem úgy tűnt, mintha Alicia vissza akarta volna vonni a viccelődését, de az utolsó mondat hatására most ő neveti el magát.
Siker.
Ha így, hát így. Jobb utat egyelőre nem lát kifelé a kétségbeesésből, amelynek viszont nem szabadna látszania rajta, amíg úton vannak.
- Szerintem Sebastian szobája a legbiztonságosabb, de nem feltétlenül az eltakart ablakok miatt, hanem inkább Mina ösztönei miatt. Viszont... – folytatja a nő kissé kelletlenül – - Pár dolgot akkor érdemes lesz előkészítenünk még az útra. Körbekérdezek, tudnak-e adni bármit, ami kereskedésre alkalmas.
- Oh, hogy most rögtön? - elgondolkozik kissé, majd bólint. Nem árt, ha a tárgyaláskor konkrétan lesznek náluk megfogható dolgok. - Jó ötlet, mindenképp vigyünk majd a... a szárnynövesztő-füvedből.
Előveszi azon emlékeit, amikor Mina idegein táncolt hasonló módokon, és igyekezett nem mutatni az arcán semmit.
Alicia összehúzza a szemeit, látszólag elgondolkozva.
- Jobban belegondolva lehet, azok inkább bogarak voltak, nem füvek. Majd megnézem a takaróm alatt, hátha pár példányt el tudok kapni – lép az ajtóhoz, Damien pedig némi undorral ráncolja meg a szemöldökét, ahogy halkan kuncog. Aztán egész Veronia várhat a szárnyaira kínzó viszketésük közepette – forgatja meg a szemeit, tervezgetve világmegváltó terveit, s a kilincsért nyúl. Még visszapillant Damienre. - És ne aggódj. Sikerülni fog.
Elmosolyodik, s bólint, magabiztosabban, mint ahogy érzi magát.
Eszébe jut még valami, s Alicia után szól, mielőtt kinyitná az ajtót.
- Alicia... Tudom, hogy kevés jót tapasztaltál bármelyik királyságtól is. De ha ott lesznek majd, a tárgyaláson... kérlek, adj esélyt nekik. Csak... csak ennyi. Vezetőnek lenni nem egyszerű, és... mindenkit boldoggá tenni sem. Én sokkal kevésbé tudom, mint mondjuk egy uralkodó, persze. - lesüti kissé a szemeit, úgy érezve, így is soká beszélt már.
A boldogság szinte varázslatként olvad le a nő arcáról.
- Az ellenszenvemet talán sosem leszek képes félrerakni... - jelenti ki komoran, fájó sötétséget égetve a beszélgetésbe. De aztán felpillant Damienre és lágyabbak a vonásai. - De van más, amiért megéri elfojtani. Amit megér előrébb helyezni.
- Remélem, idővel lesznek olyanok is, amik iránt jó véleménnyel leszel. Nálunk például biztonságban lehetsz. - mondja újabb félmosollyal.
Amennyiben fenntartunk egy álcát, és sajnos csak akkor... de legalább akkor. - idézi fel Alicia élénkebb bőrszínű, barna hajú, kék szemű mását. De abban is látszik, hogy ő van ott és nem más.
- Akkor induláskor találkozunk.
[color=#9966ff]- Remélem, idővel lesznek olyanok is, amik iránt jó véleménnyel leszel. Nálunk például biztonságban lehetsz. - mondja újabb félmosollyal.
Amennyiben fenntartunk egy álcát, és sajnos csak akkor... de legalább akkor.
- Akkor induláskor találkozunk.
- Induláskor - bólint Alicia, majd elhagyja a szobát.
Ennyi. Most kell beleadni mindent.
Összeszorítja a szemeit és kifújja a levegőt. Még egyszer megigazítja a haját, körbenéz a szobában. Üres. Visszatér-e vajon még ide?
Meg tudja csinálni. Meg tudják csinálni.
Megzabolázza arcvonásait és mondatokat képzel el, melyeket tőle fognak kérdezni, s melyekkel majd ő felel. Eddig bíztak benne. Nem lesz gond. Mindennek több megoldása van. Mina is tudja, mit kell tennie. Felelősebb lett az utóbbi időben. Megoldják.

Pár évvel korábban Mina elképesztően büszke lett volna, hogy ezt a feladatot kapja.
Akkor még nem volt fia.
Otthagyni Sebit ismét, akármilyen biztos, kedves kezekre is bízni, kínzással ér fel, főleg úgy, hogy ki tudja, kit sikerül megmenteni az úton, de muszáj lesz.
Damien levelei folytonosan érkeztek, így értesült arról, ki és hol lesz. Erről mindenkit tájékoztatott is, akire ez tartozott.
New Lightleaf egyre közeledik. Szemei alatt a karikákat semennyi smink nem fedi el teljesen.
Felöltötte páncélját, családjától megmaradt fémpáncélját, fölé dísznek viszont felvett egy díszes ruhát, mégsem hazudtolhatja meg önmagát. Egyébként sem akar harcosnak tűnni, csupán védi magát. Öltözéke fekete alapon fehér mintás, ujjai végénél lila. Mostanában kéket viselt legtöbbször, de ez nem egy olyan alkalom, ahol bármelyik királyság vagy egyház színeit magán kellene viselnie. Az egyszerűséget és a békét igyekszik magán hordani.
Hedwig, hűséges levelező-segítőtársa kíséri az útján. Ő is meg fogja érdemelni a pihenést, ha ennek vége lesz.
Ha ennek vége lesz…
Sóhajtva kezd el egy újabb fonatot a hajában, melyet majd engedni fog, hogy kibomoljon, csakúgy, mint az előző tucatnyi.


Alicia még a táborban ígéretéhez híven tett egy kört, mely során felszerelkeztek egy adag növénnyel, trófeával, fűszerrel, mely finsterwaldi eredetű és csak a környékre jellemző. Utána Maab még Damiennek adott egy különös, háromágú agancsot – nem érti, miért ezt furcsállja, ennél különösebb és ocsmányabb dolgokkal is találkozott már ebben az erdőben, de talán szarvast elég sokat látott ahhoz, hogy ez különösen zavarja –, mely majd Cormac Greendragon druidát illeti meg, neki kell adományoznia jóakaratuk jeleként.
Egy gesztus, mely egy kő lehet a békéhez vezető úton. Talán.
Az őt, Aliciát, a druidaikreket és Maabot kísérő katonák keménykötésű gyalogosok, némelyek pedig könnyebb erdei vértekkel és az itteni furcsa mágiával átitatott fegyverekkel kísérik őket. Damien szemmel tartja a két druidát. A tökkelütöttek a végén még valami bolondságot okoznak a vérszomjukkal. Remélhetőleg sikerül majd kordában tartani őket.
New Lightleaf közeleg. Közeleg, mint egy fejük fölött lebegő Azrael kardja, melynek most az a képessége, hogy halált hoz, semmi mást.
Alicia is érezhetően feszült, s Damien sem tud semmi olyannal szolgálni, mely a szívén könnyíthetne. A szokásos módszereket veti be, hogy ez a legkevésbé legyen feltűnő. Valami aprósággal mindig matat. Ügyel a légzésére. Igyekszik szívdobogását kellően alacsonyan tartani. Elmélázik a növények fajtáinak váltakozásán.
Elképzel millióféle beszélgetést közte és Mina között, mikor végre találkoznak.
Valamiért úgy képzeli, megvetés lesz a nő arcán, mikor meglátja őt. Pedig ezt a döntést még együtt hozták meg. Sok-sok kevés alvással töltött éjszakával, alkoholos vízzel és hazugsággal ezelőtt.
Ahogy az épületek körvonalazódnak előttük, már ki lehet szúrni két szentélyt, hasonlóakat a táborbeliekhez, egy druidaszentélyt és egy holdszentélyt.
Valamint egy fekete-fehérbe öltözött díszes alakot hosszú, hullámzó fekete hajjal.
Tehát megérkezett a déli különítmény.
Nagyot dobban a szíve és még erősebben fókuszálja az erejét a légzésére. Egy pillantással jelzi Aliciának, hogy itt az idő, majd visszatekint a déli csapat felé.
És úgy fest, vannak itt mások is… Bár innen nem biztos benne, de mintha Jozefet látná zsoldosruhában a druidaszentélyt megközelítve, egy rövid hajú leányzóval, aki szintén zavaróan ismerős…
- Mit gondolsz, tetszeni fog neki? – szólal meg Alicia, s a Damien kezében tartott háromágú agancsra bök.
Damien széles vigyorra húzza a száját Alicia kérdésére, utóbbi szokásához híven kissé eltúlzott gesztussal. A mosolygás érzete egy pár pillanatra elfeledteti a félelmet.
- Biztosan. Kinek ne tetszene egy ilyen... - megforgatja kicsikét az agancsot -... fenséges része egy halott finsterwaldi állatnak? A mosoly pár pillanat alatt leolvad az arcáról. Picit közelebb hajol Aliciához és halkabban kérdezi. - Nem tűnt fel rajta semmi különös? Valami ártalmas mágia vagy efféle? Talán kezd paranoiás lenni, de sosem lehet biztosra menni.
- Nem. De ha lenne rajta, már az út során jeleztem volna – felel a nő. Valóban kezd paranoiássá válni. - Minát látod valamerre? – néz Alicia a déliek felé, eszerint nem szúrta még ki.
- Fekete-fehér ruha – biccent Damien. [ccolor=#66ff00]- Akik pedig bementek a szentélybe, azt hiszem, szintén ismerősek. Ha jól láttam őket, akkor északról jöttek.[/color] - felel kissé komorsan és mély levegőt vesz.
- Nos, akkor a beszélgetés tényleg rád marad – szusszan egyet a nő, Damien pedig kényszeredetten mosolyodik el. Mi mást tehet? Legalább Seamus nincs itt. HA nincs itt…
Őrültség. Nem szabad mindenhol rémeket látnia.
- Szedjük össze Minát, és menjünk be mi is, nehogy túl meggyőzőek legyenek az északiak – ajánlja Alicia.
Mina körül eközben eltűntek az emberek, szétszéledtek valamerre, így a különítményéből csak maga van. Pompás.
Damien felölti szokásos, tiszteletet megadó arckifejezését, melyet annyiszor gyakorolhatott Seamus és csatlósai jelenlétében. Ismét megkeresi Mina tekintetét, melyen reménnyel vegyes kétségbeesést vél felfedezni. Az aganccsal a kezében, és feltehetően Aliciával együtt megközelíti őt.
Mina akaratlanul is szélesen elmosolyodik, ahogy meglátja őket. Körbepislant, s amint látja, hogy a csapata tagjai közül senki sincs a közelben, szabadon engedve magát sietve előrelép, még mielőtt Damien beérné és gyorsan a nyaka köré fonja a karjait, szorosan megölelve őt.
Damien erre valamiért nem számított. Pedig bőven tehette volna. Kerek szemekkel pislog párat, de mielőtt reagálhatna, Mina vissza is húzódott, és csak csillogó szemekkel néz rá, immáron tisztes távolságból. Az agancs eközben Damien jobb kezében fityeg, sikerült időben félrehúznia, mielőtt még Minának sérülése esne tőle.
- Csak nem ti vadásztátok? - kérdi a nő zavart nevetéssel.
- Neem... Ez lesz az ajándékunk Greendragon druidának. - biccent Damien a szentély felé. - Ahova, ha jól láttam, bizonyos Lang kisasszony és egy bizonyos Jozef lovag vonult be az imént.
Mina tekintete komolyabbá válik, bólint.
- Ők is ideértek... A ti embereitek? - kérdi fojtottan.
- Tábort vernek épp. Mina kifújja a levegőt.
- Akkor... mentek ti is átadni az.. ajándékot, gondolom? - néz MIna kérdően Damienre és Aliciára felváltva.
- Nos, igen. És igyekszünk egy elfogadható egyezséget kötni – felel Alicia a szentélyre pillantva. Elfogadható egyezség. Ez minden bizonnyal nem mindenkinek jelenti ugyanazt… - Megyünk? – fordul a páros felé kérdőn.
Mina sietve futtatja át ujjait pár hajtincsén.
- Megteszek mindent, amit tudok, ígérem. - feleli halkan, s aggodalmán keresztül még így is átsugárzik az öröme. Suttogva teszi hozzá: - Annyira jó újra látni titeket.
- Téged is - felel Damien egy halvány mosollyal, mely elillan, ahogy a szentély bejárata felé közelítenek. Két kezébe fogja ismét az agancsot, kihúzza magát, igazgat egy keveset a ruháján. Mina hasonlóképp.
- Hm.. nem szokás az ilyen helyeken... kopogni?- kérdi halkan.
Damien elvigyorodik.
- Fogalmam sincs. Most nem fogunk.
Majd benyit.
Elkerekednek a szemei, hisz sokkal lélegzetelállítóbb látvány fogadja, mint amire számított. Egy kertben állnak, mely közepén egy tó foglal helyet, még gőzölög is. Növények és rovarok, állatok mászkálnak körülöttük mindenhol, lepkék és madarak szállnak.
Beszélgetés hallatszik, természetesen az előttük érkezők már szóba elegyedtek Greendragonnel.
Őt és Jozefet is megpillantva Damien pillanatok alatt visszaemlékszik azokra a korábbi, ne túl kellemes napokra, ahol Seamus először volt meggyőződve, hogy Damien majd véghezviszi a küldetését.
A férfi metodikusan magyaráz valamit Jozefnek és Syelének, s a hang már elér hozzájuk is, ahogy közelednek.
- A veszély valós, s kisebb nem is lesz, a kulcs itt az erdőbe belépő személy tájékozottsága. Az itteni élővilágról való ismereteink azonban egyre bővülnek. A legnagyobb elismerés Sir Greyhornnak jár. Ő és csapata terjesztették eddig a legtöbb bölcs tanácsot minden erdőjáró közül.
Aztán Jozef válaszát hallja. Igen, a hangja alapján már kétségkívül ő az.
- És mit tesznek, ha az emberek, nem tágítanak, mert Ön is tudja, uram, hogy milyenek. Ráadásul most már van egy harmadik fél is, Seamus. Nem nagyon titkolja, hogy birodalmat akar itt építeni ezt elég nyíltan hirdeti.
A fiú – férfi – hangja feszültnek tűnik.
- Egy ember sosem lesz az erdőben biztonságban, még legtöbbször egy tünde sem.
Ennyi erdőben töltött idő után ezt nem tudja tagadni. Bár valahogyan még életben van.
- Áh igen, mindenki azonnal erre gondolt. Azonban a sors fintora úgymond megtréfálta a kapzsi népeket. – kuncog a druida. - Az itteniek lényegében nem hajlandók erőből fejet hajtani senki előtt, mert rajtuk kívül talán ha fél tucat ember járja az erdőt. Így aztán nem igazán lehet őket karóba húzni. De tudják jól azt is, hogy nem jó az összes létező királyság rosszkedvében járni egyszerre. Így aztán feltett szándékuk, hogy akárki mellé is pártoljanak, az megfejik, mint a díjnyertes ökröt. – Damien hangosan hümmögne, ha nem lenne veszélye, hogy meghallják őket. Lassan közelít. Nem tűnhet úgy, hogy lopakodva sunnyogtak be ide, így a látóterükbe akkor kellene bekerülni, mikor határozottan haladnak.
Már amennyire a helyzet engedi.
Damien óvatoskodó arccal közelíti meg a csapatot, a többieken csak átfuttatva a tekintetét, majd megállapodva az arkdruidán. Mindkettejük tekintetében ott volt a felismerés. Syele kisasszony nyugtalanítóan mosolyog feléjük, mellkasa előtt összefonva a kezeit.
- Elnézését kérem a zavarásért. Kívánja, uram, hogy később térjünk vissza? - kérdi halkan. Közben persze kezeiben ott az agancs.
A druida kedvesen legyint.
- Áh, ugyan, semmi fontosat nem szakítottál félbe... – Majd ahogy visszatekint rá, csak akkor ismeri fel. - Nézzenek csak oda, hát csak nem a kedves Damien úr. Micsoda szerencse. Emlékszel még rá, Jozef, ha nem csal emlékezetem, annak idején közös erővel választottak szét valami verekedőket.
Damien halványan elmosolyodik. Jozef pedig feláll, hogy köszöntse őket.
- Csak erre jártam és gondoltam meglátogatom az arkdruidát, nem szakítottál félbe semmit.
Ah. Hogyne. Csak erre járt. Syele kisasszony társaságában, New Lightleafben, a városban, ahová a pletykák szerint Észak és Dél is küld követeket, mind a kegyeiért küzdve. Csak erre járt.
Fiam, jobb hazugsággal is előrukkolhattál volna.
Mindazonáltal nem hagyja, hogy arcán nyoma legyen a kétkedésnek. Jozef rendes kölyöknek tűnt.
Persze, egy háborúban is mindkét – vagy mindhárom – oldalon lehetnek rendes kölykök. A tény, hogy mindketten tündék és ez egy másik közös pont, nem jelenti, hogy sokezer másvalakivel ne lehetne ilyen közöset találni, ha eléggé keresnék.
Ettől még kétségkívül valami feladata van itt a lovagnak.
- És tényleg elég jól kijöttünk és segítettünk egymásnak. - folytatja Jozef. Furcsa, hogy ezt szükségesnek tartja kiemelni. Mivel bízhatták hát meg? Az ő feladata is a diplomácia volna? Kellemes meglepetés lenne, de túl sokat nem szabad remélni. - Örülök, hogy jól vagy Damien. Szintén véletlen, hogy erre jártál?
Mielőtt felelhetne, az arkdruida továbbfűzi a kérdést:
- És ki ez a két bájos hölgyemény, akik elkísértek?
Erre várakozóan feléjük fordul. Mindig túl sok lehetőség van, mellyel nem számoltak, s most egyelőre rájuk bízza, hogy mutatják be magukat… Alicia erőnek erejével fojt vissza valamit, nem biztos benne, hogy mit.
Mina magához is veszi a kezdeményezést.
- Wilhelmina von Nachtraben vagyok. Hellenburg nevében érkeztem, e város... helyzetét illetően küldött őfelsége tárgyalni. - mutatkozik be olyan nyugodt hangon, amennyire kitelik tőle.
- A nevem Alicia Zharis. Seamus Fairbranch nevében vagyok itt. – jelenti ki kimérten, ridegen.
És ennyit a baráti együttlétről.
Most, hogy a kártyák az asztalon hevernek… nos, majd’ mind, még a saját része hátravan.
Damien tekintete visszafordul Cormac arkdruidához, aki csak egy rövid időre lepődik meg a hírek hallatán.
- Áh...lám csak emlegetni kellett, nem igaz. - De nagyon jó látni, hogy egymással rivális királyságok emberei ilyen jól kijönnek egymással. – bólogat a férfi, és Damien kis híján felnevet kínjában. - Igen, igen, ne is engedjétek soha, hogy a feljebbvalók parancsai a barátságotok rovására menjen.
Mellkasa tájékán valami fájdalmasan húzódik össze. Ha mindenki így vélné, sokkal egyszerűbb lenne.
Jozef tekintetéből a melegség úgy tűnik el, akár egy gyertya fénye, mikor leöntik egy vödör hideg vízzel. Új ellenségességgel mered Aliciára.
- Igen, sajnos az ördögöt a falra festették és meg is jelent, ha nem is személyesen, de ami késik nem múlik, gondolom.
A rohadt életbe. Arról nem volt szó, hogy mindenki épp egyszerre lesz itt.
- Hát itt is vannak, arkdruida, ahogy megjósolta. – biccent a férfi felé. - Igazán bízom benne, hogy a tanács tényleg tudja mi jó neki, már ha lesz választása.
- Emiatt nem kell félned, a legtöbbjük nagyon jó barátom. Biztos vagyok benne, hogy az itt élők érdekeit fogják előtérben tartani. Megvesztegetés szóba sem jöhet.
Legalább egy reménysugár.
Nos, talán nem most a legjobb ötlet az aganccsal előhozakodni. Tulajdonképp mindegy is, el is dobhatná azt az átkozott tárgyat.
Syele kisasszony közben a druida közelébe sompolyog és még beszélgetésük közepette kérdez tőle valamit. Greyhorn nevét hallja ki a beszélgetésből, közben a saját szövegét fogalmazza.
- Ami azt illeti – szólal meg végül, Jozuefre tekintve -, jómagam is az ő követeként érkeztem. Hivatalosan - vonja meg a szemöldökét egy pillanatra. - Azonban uramnak igaza van abban, hogy az itteniek érdekeit kívánjuk szem előtt tartani. - megemeli kissé a hangját, nem annyira, hogy udvariatlan legyen, csak, hogy jelezze a druida számára, fontos kérdésekről kíván beszélni.
Kérdően tekint Minára, aki mély levegőt vesz, mielőtt megszólalna. Egy torokköszörülés után. Most már úgy sincs értelme titkolni, hogy közük van egymáshoz. Egyébként a jelenlévők közül kettő számára egyébként is biztos volt ez, hisz ismerték őket.
- Őfelsége kezdeményezésére a Déli királyság elhatározása, hogy New Lightleaf sértetlen maradhat, amennyiben... amennyiben őfelsége hűbéresei lesznek. - Tart egy rövid hatásszünetet, csak az arkdruidára nézve. - Erről szükséges volna megejteni egy tárgyalást, természetesen, alkalmas időben.
Komoly tekintete ellenére az arkdruida egy meglepett nézés után nevetni kezd.
- Lesz még időd az ajánlataidon törni a fejedet, lányom. Az ilyesmi hosszú idő. Oda vissza mennek az alkuk, ajánlatok, követelések. A döntés nem egyedül az én terhem, az egész tanács kell hozzá. Azonban... - porolja le a nadrágját, s Mina kissé úgy érzi, itt fog elolvadni helyben - Örömmel továbbítom mindannyiótok felkérését a tanács elé. Így a következő napokban biztosan többször is eléjük fogtok tudni járni.
Mina lehunyja egy pillanatra a szemét és nyel egyet. Nem most dől el minden. Nem most még. De most már együtt vannak. Megoldanak mindent. Minden rendben lesz.
Minden rendben lesz.
Jozef még mindig tanácstalanul, és talán kissé elárulva viszonozza Alicia jeges tekintetét.
- Seamus és a követség. És hol bújtatja a seregét? Mi történt Damien? Mi változott?
Damien mély levegőt vesz. - Tudomásom szerint Seamus serege az innen nagyjából egy hétnyi gyaloglásra levő táborban állomásozik. Nem változott semmi. Korábban is azért küzdöttem, hogy minél kevesebb vérontás legyen, s ez most is így van. - Érzi Mina aggódó tekintetét magán. - Seamus megkeresett engem, külön, s kért, hogy csatlakozzak hozzá. Akkor úgy véltem, közelről megfigyelni és részt venni Finsterwald ezen részének a feltérképezésében... ez lehet az út ahhoz, hogy könnyebben megértsem, mit is akar és hogyan. - mondja halkan, kimérten, váltogatva tekintetét az arkdruida, Jozef és időnként Syele között. Hosszú ideje először engedi kissé szabadjára a feszült aggodalmat, mely régóta fogvatartja. - Eddig ez sikeresnek is bizonyult, annyiban, hogy Wilhelmina kisasszony tőlem kapta értesüléseit. Mina hevesen bólogat.
- És komolyan azt mondod, hogy nem fogja bekebelezni ezt a települést, hanem hagyja, hogy tárgyaljanak északkal és déllel? – tesz fel Jozef egy jogos kérdést. – Mondd, tényleg hiszel ......... ebben?
Mély levegőt vesz. Jogos a felháborodása. Ideje hát, hogy az összes kártyát kiterítse valóban.
- Mindent én sem tudok. Nem tudom, miért engedett el minket ide anélkül, hogy maga is jött volna. - Hideg futkos a gerincén, ahogy már-már arra vár, Seamus előugorjon az árnyakból. - Nem tudom, miért hitte egyáltalán kezdetben, hogy jó ötlesz lesz ezt tennie, de így volt. Ha pedig azt akarjuk, hogy ez a település megmaradhasson úgy, ahogy van... vagy ha azt akarjuk, hogy ne törjön ki még egy háború, immár több fronton, akkor mindannyiunknak - néz végig ismét a csapaton, egyesével - össze kell fognunk. Akaratlanul is ökölbeszorult a keze, s csak miután befejezte mondandóját, lazítja el erőből. Mina némileg elsápadva nézi, ahogy Damien tekintete rég nem látott dühvel és elszánással teli.
Az arkdruida egész végig csendben hallgatja őket. Végül megszólal.
- Micsoda balsors, hogy kardot kényszerültök egymásra rántani. Hadd kérdezzem meg, csatatéren is találkoztatok már?
Syele kisasszony hangja vág közbe hirtelen.
- Kérem Herr Greendragon, ne tegyen rőzsét a parázsra. Itt senki nem kíván ártani a másiknak. Jozef, kérem legyen figyelemmel Herr Nightwind szavaira, mielőtt elkönyvelné azokat. – sóhajt egyet, s Damien igyekezvén kissé lenyugodni, meglepetten, de várakozóan néz irányába. A lány kedves mosolyt ölt fel. - Igazán feszült a hangulat. Érzem. Tisztában vagyok azzal is, hogy mint külső szemlélő, talán jogom sincs belelépnem ebbe a beszélgetésbe. Mindazonáltal, Herr Nightwindnek igazat adnék. Az összefogás erősebbé teszi a népet. Az erősebb nép pedig stabil és időtálló döntéseket tud majd hozni.
Nem túl sokatmondó szavak, de legalább hajlandó a tárgyalásra, ez jó hír.
- Nekem nem Damien szavaival van problémám. – néz Jozef Greendragonre, majd Syelére. - De Seamus sosem csinál semmit hátsó szándék nélkül. – halkul el a hangja. . - És ok nélkül. Bízol a "társnődben", Alice-ben, hogy ilyen nyíltan beszélsz? Feltétel nélkül? – néz fel Damienre kérdőn.
- Alicia – javítja ki Mina anélkül, hogy gondolkozna. Utána igyekszik rezzenetlen arccal nézni, mintha itt sem volna. Alicia odarezzen a neve hallatára, pedig MIna csak javításként mondta azt.
- A tervet megbeszéltük, amit most elmondtam, mind nem volt már újdonság számára. - felel Damien halvány mosollyal, s Aliciára néz, hogy esetleg ő megerősítse ezt.
- Ez így van, mi több, a lehetséges megoldásokon is együtt gondolkodtunk – szólal meg a nő Jozef felé nézve. - Az én érdekemben sem áll, hogy felesleges hadakozásba fulladjon ez a kényelmetlen helyzet, ugyanakkor szeretném segíteni azokat, akik menedéket találtak az erdő területén, ha már sem Északon, sem Délen nem leltek otthonra. De attól tartok, szavakon túl nem adhatok más bizonyságot arról, nem pusztán parancsból tartottam Mr. Nightwinddel - Damiennel -, így azt hiszem, az ítélkezés joga továbbra is fennáll.
Mina szólal meg.
- Én is tanúsíthatom. Damien leveleit meg is mutathatom bizonyítékként. Persze ezekre... Alicia nem írt. - halkul el. Kérnie kellett volna csak egy sort tőle, de ki gondolta volna, hogy ezt kell majd bizonygatniuk. Damien némi homlokráncolással tekint Aliciára. Ez a nő maga alatt – illetve maguk alatt – akarja vágni a fát?
- Nos, dokumentálni nem dokumentáltunk mindent. De azért csak ér valamit két déli gróf szava. - néz vissza az arkdruida felé. Szája sarkában egy mosoly csírája, arcán félénk büszkeség. Jó rég vallotta már magát ennek... El is felejtette, mennyire jólesett.
- Nos, nektek.....elhiszem. – nyögi ki Jozef, szemmel láthatóan nehezére esnek a szavak. A titulusukat, úgy fest, eddig nem ismerte, meglepődik. - Viszont egyszerűen nem áll össze nekem, hogy Seamus licitálgasson itt erre a helyre. Ő nem ilyen! Talán csak próbára tett titeket. – majd még nehézkesebben folytatja. - Jobb, ha tudjátok...... észak sem fogja szó nélkül nézni, hogy elhappolják előle New Lightlefot.
Jozef helyzete sem lehet egyszerű. Most bajtársként viselkedik. De mégsem teheti meg mindenáron…
- Úgy emlékszem, ez nem is a birodalmak akaratától függ, hanem New Lightleaf tanácsától – szúrja közbe Alicia, mire az arkdruida végül is megvan.
- Na, azért mindenhatók mi sem vagyunk. – sóhajt nagyot. - Tudjátok én a helyetekben mihez kezdenék. Menjetek, járjátok körbe a várost közösen. Ne mint küldött, meg diplomata, meg miegymás, csak mint fél tucat jóbarát. Meg tudom érteni, micsoda szenvedés, amikor az embert széjjel feszíti a kötelesség és a szeretek közti szakadék. Adjatok neki egy kis időt. Hideg fejjel kell megoldás után kutatnotok. Mert akármennyire is szeretnétek, a "mindannyian össze kell fogjunk" nem fog megtörténni.
Mina keserűen néz le a földre.
- Bölcs szavak, mint mindig. – hajt fejet Jozef a druida felé. - Egyetértek, nem lesz összefogás és bár nem tudom mi mit tehetnénk ez ellen, szívesen sétálok az utcákon, míg megtehetem.
- Mint a jobban informáltak, megosztanák majd velem is, hogy Seamus, milyen ember valójában? – kérdi Syele.
- Én nem hiszem, hogy elfogulatlan lennék a témában, átengedem a jellemzést Damiennek, mert a szavai szerint elég jól megfigyelhette és az első találkozásunkkor is jelen volt. – dobja át a labdát Jozef.
- Egy egyszerű utat azért látok. Ha mind hajlotok rá, s nem csupán ármány, amiről meséltetek, egy kompromisszum létrejötte, mely nem sérti egyetlen nagyhatalmas, sem a helyi lakókat. - szólal meg az arkdruida. A városi tanács kétségkívül hajlandó lenne egy ilyesféle ajánlatba belemenni.
- Én szívesen meghallgatom, ha van ötlete, uram. – felel Jozef.
- Ötletem... az nincs. Nem tudom, az egyes urak mit akarnak, s miből hajlandók engedni. Azt nektek kell kipuhatolni.
Damien visszafog egy sóhajt. Néha nem lehet tudni, ez a druida mit is akar tulajdonképp. Egy pillanatra azt hitte, hogy valami hasznossal fog előállni.
Mindenesetre még van egy megválaszolandó kérdése.
- Seamus egy őrült - szögezi le Damien, több indulattal, mint száta. - Elképzelése szerint le tudja győzni mindkét királyságot, és előbb tervezi ezt megtenni, mint hogy bármelyi kmásik támadást indíthatna ellene. Egy idilli királyságot tervez létrehozni, melynek lakói semmit sem kell, hogy tudjanak arról, mennyi véráldozattal járt ez. És őrült, mert elhitte, hogy el fogjuk végezni a piszkos munkáját annak ellenére, hogy többször megpróbáltam visszautasítani. Ismét megfeszíti a kezeit. Ujjai hidegek, ahogy ökölbe szorul a keze.
- Alicia Zharis? Önnek lenne mivel kiegészítenie az előbb hallottakat? Végtére is az "őrült" képviseletét képezi. – folytatja a vallatást a kisasszony. Damien szusszan egyet.
- Őrült vagy sem, képes egyben tartani a sajátjait, és tekintettel a faji összetétel sokszínűségére, ezt elismerendőnek találom. Valamit megragadott bennük, és ez a fajta készség nem egy alábecsülendő tulajdonság.
Damien és Mina is nyugtalan pillantással tekintenek Aliciára. Hát persze, Minának a levelében Damien nem írta le ezeket a kételyeket, melyeket próbált magában is elnémítani.
Syele kisasszony felveszi szokásos mosolyát, mint aki jóllakott.
- Úgy vélem senkinek nem érdeke a vérontás. Továbbá Saemus képviselete nem tűnik túl lelkesnek, hogy meggyőzzék a tanácsot a képviseltjüknek való behódolásról, én meg merném kockáztatni, hogy Wilhelmina grófnő itt most jó eséllyel tárgyalhatna. – Feltekint Jozefre. - Ha csak nem kívánja felvenni a védettjének szerepét, drága testőr. Mit szól hozzá a grófnő? És mit szól hozzá az arkdruida? Megengedné, hogy Hellenburg képviselete tárgyalhasson a tanáccsal?
- Ha jól emlékszem, már említette, hogy felterjeszti az ügyünket a tanácsban - bólint Mina nagyra nyílt szemekkel, s kérdőn Greendragonre néz.
- Még ma említést teszek az érkezésetekről. Most pedig hagylak titeket magatokra. Legjobb lesz, ha máris felkeresem a kartársaimat... - felel az említett, majd magában mormogva otthagyja őket magukra.
Alicia tüntetően arrébb áll pár lépéssel.
- Én nem kívánok élni a település megnézésének lehetőségével, de nem fogok feltartani senkit, aki kiszellőztetné a fejét.
Damien mély levegőt vesz. Egy fejszellőztetés nem ártana, de jelenleg New Lightleaf aligha egy pihenőhely.
- Óh, ugyan. – legyint Syele kisasszony is. Sóhaja, ahogy a druida távozik, megkönnyebbültnek tűnik. - A városnézés még ráér. Először is, had fejezzem ki csodálatomat Wilhelmina csodálatos öltözéke iránt. Gyönyörű és kényelmesnek is tűnik. Valóban. Másodszor pedig... – Mina zavartan, s kissé büszkén elmosolyodik a bókra, arca némiképp vörösebb árnyalatot vesz fel. A lány ezután Jozefre néz: - Mikorra érne ide az északi küldöttség, ha nem haragszol meg nagyon a kérdésemért?
A fiúnak mintha ismét nehezére esne válaszolni.
- Fogalmam sincs. De remélem mielőbb, mert különben baj lesz, valahogy érzem a zsigereimben. A városi Tanács a tűzzel játszik.
Mina és Damien is feszültebbé válnak. Mina akaratlanul is közelebb áll Damienhez egy kissé. A jelenléte némileg elviselhetőbbé teszi az egészet. Olyan rég érezte ezt. A tudatot, hogy minden rendben lesz. Bár most ez is szertefoszlani tűnik, legalább nincsenek egyedül. S itt van ez a fiú, őneki is ugyanazok az aggodalmai lehetnek, mint nekik. Ő sem akar háborút. Talán az ilyenek, mint ő, s az ilyen helyzetek lehetnek a kulcs ahhoz, hogy végre vége legyen…
- Mi Észak ajánlata? - szólal meg Damien, Jozefre nézve. hangja kissé sötétebb, mint eddig, némi félelem kiérezhető belőle. Kérlelhetetlenül néz a sötételfre, választ várva, bár tudja, mennyire szorítják őt is minden irányból. Akkor is, egy próbát megér. Ha nem beszél, nem beszél. Kényszeríteni nem fogja.
De Jozef végül mégis felel.
- Nézzétek. . - Most nagyon őszinte leszek és ez nekem sokba kerülhet........Én csak egy egyszerű lovagjelölt vagyok, nem gondolhatjátok, hogy az orromra kötnének bármit is, de........ha még hajlandóak is lesznek tárgyalni – mélyet sóhajt - a Malleus hamarabb fog ideérni, vagy, amiben még biztosabb vagyok...Saemus, mondhatott nektek bármit is.
Mina szemei kikerekednek.
- Az Ordo Malleus? - kérdi riadtan.
Damien kimerülten felsóhajt.
- Ők aztán nem a diplomáciai mesterei, úgy tudom - jegyzi meg halkan. - Ami Seamust illeti, valóban nem lepődnék meg, ha már itt lenne valahol. - Leküzdi a késztetést, hogy körbenézzen.
Mina sietve és lelkesen szólal meg.
- Akkor... nem várhatjuk meg, míg az arkdruida megszervezi a tárgyalást. Minél hamarabb el kell jutnunk a tanácshoz, még mielőtt ideérnek és... - elhallgat, nem tudja, mivel folytassa.
- És még komolyan Seamus okoz félelmet... – Alicia hangja alig hallható, ahogy szűri a szavakat a fogai között, miközben tekintetével szinte felnyársalja Jozefet. - Figyelmeztetni kell a veszélyre – jelenti ki, majd sarkon fordul és elindul kifelé a szentélyből.
- És bizonyára tudja is, hogy merre van a tanács. – bólint Syele Alicia felé. - Bár egyet értek, hogy tudniuk kell a Malleus érkezéséről, hiszen legjobb esetben is veszélyt jelentenek. Herr Nightwind, elrabolhatnám esetleg néhány percre? Úgy sejtem Saemus másik küldötte elfoglalt lesz, nekem viszont lenne még néhány kérdésem. Mennyire zaklathatnám meg velük?
Ebben a pillanatban Jozef megindul Alicia felé, s az ajtó és a nő közé áll.
- Ezt talán át kéne gondolni,.....hölgyem. – Keze a fegyvere markolatára ugrik. Damien azonnal igyekszik eléállni, még mielőtt valami meggondolatlant tenne. . - Mit változtatna ez a katasztrófális helyzeten? A vérontást kéne elkerülni és valamiféle kompromisszumot kitalálni, mert különben ennek a településnek vége. – A fiú szinte könyörög, ahogy tekintete Mina és Damien között ingázik. - Mit érnétek el most egy tárgyalással, ha megszállják a helyet?
- Arra most... nem lesz szükség. - mondja határozottan Damien Jozef fegyverére pillantva. Kis ideig vár, hátha hajlandó lesz a lovag visszaállni nyugalmi állapotba. Azért felkészül, hogy mozduljon, ha szükséges.
Mina elhűlten áll és csak annyit motyog halkan:
- Ne mészároljuk le egymást itt, kérlek titeket...
- Amit mondasz, abban igazad van. - felel Damien Jozefnek. - Itt vagyunk mi. Itt vagy te. Ami miatt küldtek minket, az ellentétes érdek, de úgy vélem, mindenki érdeke, hogy ne haljunk meg a mai nap. Egy - tartja fel az ujját. - Egy lehetőséget tárhatunk csak a tanács elé. Valakinek az érdekei nem fognak érvényesülni. Mina közelebb lép hozzá ismét, mielőtt megszólal. - Ha a Malleus ideér, nem nagyon van esély semmiféle tárgyalásra. Az ittenieknek vége, a település pedig valószínűleg Északhoz fog tartozni, de... - De az itteniek biztosan nem akarnak meghalni. Ha... ha figyelmeztetjük őket, akkor felkészülhetnek a támadásra. Vagy elmenekülhetnek. Damien gondolkozóba esik. Mennyien harcképesek New Lightleaf lakosai közül? Ha menekülnének, Seamus nem találná-e meg őket és esnének neki áldozatul?
Aliciát nem rázza meg Jozef „fenyegetése”, továbbra is jeges tekintettel méregeti.
- Jól értem, hogy az Ordo Malleus-szal szeretnél kompromisszumot köttetni? – kérdi.
Syele egyszer csak felnevet, keserűen, de mégis felnevet. Damien felháborodottan, összehúzott szemekkel néz rá.
- Egy valamit nem vesztek figyelembe... Mit gondoltok mit fognak csinálni az itt élők, ha értesülnek a Malleus közeledtéről? A város félig az erdőbe nyúlik. Az erdőbe, amibe csak az itt élők képesek túlélni. Szerintetek Északnak így lenne bármi esélye, hogy békésen tárgyalhasson a tanáccsal? – kérdi a lány, s két lépést hátrébb lép Jozeftől. - Jozef, te nem akarod, hogy figyelmeztessük az itt élőket. Hiszen akkor még esélye se lenne Északnak a tárgyalásra...
Oh, hogy az a…
A megjegyzést természetesen a megszólított nem hagyja annyiban. Hangja határozottabb, és dühösebb, mint korábban.
- Nem akarok harcot, épp ellenkezőleg, pont azért voltam veletek őszinte, mert el akarom kerülni. - léptem kicsit hátrébb. - Én azért jöttem, hogy felmérjem a helyzetet és azért előztem meg az Ordo-t, hogy beszélhessek az arkdruidával, de közbe jöttetek ti. Bíztam benne, hogy az ő bölcsessége segíthet. Nem harcolhatnak ezek az emberek itt, hisz láthattátok milyen kevesen vannak. El kell téríteni a csapatot valahogy, de az nem megoldás, hogy dél közben hasznot húz ebből. – húzza el a száját. - Én tanácstalan vagyok....
- Nos, ha tárgyalni jönnének az északi oldalról, feltételezhetően nem a Malleust küldenék... – mondja ki Alicia mindkettejük gondolatait, majd felsóhajt és megkérdi Jozeftől: - Mennyi idő, míg ideérnek? Mennyi időnk van felkészülni és dönteni?
- Ha a Malleus ideér, az mészárlás lesz, nem tárgyalás. – erősíti meg Damien a korábbi kijelentést.
Ezután Mina szólal meg és Jozefre néz:
- Tehát jönnek mások is? Északról? Jön egy másik csapat a Malleuson kívül?
A kérdésekkel megostromolt Jozef igyekszik felelni mindannyiuknak.
- Az Ordo sosem tárgyalni megy, ezt jól tudjátok ti is, ezért hagyta nekem a Rendfőnök, hogy beépüljek közéjük, vagyis nem közéjük, hanem, hogy a toborzott adószedőket védjem a szerepem szerint. – Valóban, az adószedés. Tehát nincsen másik északi csapat. Van Jozef… és akik vele jöttek, meg az Ordo Malleus. Csodálatos. De – gondolkozik el a fiú kissé - lehet, hogy az adószedők között más személyek is megbújnak, talán ők is tapogatózni jöttek ide, csak magasabb helyről való megbízással.
Mina fáradtan hunyja le a szemét egy kis időre. Hányfelé akarják még szedni ezt a várost? Megér ez ennyit?
- Talán egy nap előnyöm van, de lehet, hogy kicsit több, ha előbb megállnak tervezni. Sangarinus püspök szerette volna megvédeni ezt a helyet....nekem is ez a szándékom. – felel Jozef Aliciának.
- Tehát van egy napunk – feleli a nő, s tekintete hosszabban elidőzik Damien arcán. Mina felfigyel erre, de először megvárja a választ, mielőtt megérdeklődné tőlük, mégis miben mesterkednek…
- Csak a fővárosi gárda indult neki, mert nem számítanak nagy ellenállásra és mivel a saját szememmel is láttam, hogy mekkora ez a hely, nem is csodálom. Nem igen számolgattam őket, mert mi előbb indultunk és gyorsabban haladtunk, de talán 80-an lehetnek. De előre leszögezem, nem segítek abban és nem is hagyom, hogy északiakat öljenek meg, még ha az a Malleus is. Olyan megoldás kell, ami eltántorítja őket innen.
Úgy fest, Jozef hasonlóképp gondolkodik, mint ők. De… nyolcvan Ordo Malleusos. Minának kedve támadna megremegni. Nem szabad, hogy ideérjenek és mészárolni kezdjék a települést.
Damien és Mina is várakozóan néznek Aliciára, ahogy ő nagy levegőt vesz, majd hol a földre, hol oldalra néz.
- ...ahhoz kevés vagyok... – mondja maga elé végül, csukott szemekkel, keze pedig erősen szorul össze a botján. A másikkal az orrát masszírozza. Hitetlenkedve néz. - Időt nyerni aligha tudunk ennyi fővel szemben. Az én meglátásom szerint a lakosságot mindenképp biztonságba kell helyeznünk, a tanácsnak pedig a saját felelősségére kéne maradnia abban az esetben, ha esetleg mégis tárgyalóképesnek bizonyul a Malleus – néz körbe a csapaton. - Az esélyek csekélyek, az ötlet sem kevés kockázattal jár, de talán ez jelenthet egy köztes utat.
Mina tekintete felváltva ugrál Aliciáról Jozefre, egy pillanatra Syelére is.
- A kisasszonynak igaza van abban, hogy az erdőben talán nem tudják olyan könnyen megtalálni őket.
- Az biztos, nekünk sem volt könnyű utunk errefelé. - vágja rá Damien bólogatva, kissé megfeledkezve magáról. Majd torkot köszörül. - Szóval... igen, az erdőben nekik nehezebb a járás. Ez... jó ötlet. Már csak meg kell értetni velük is, hogy ez az egyetlen mód és nincs más, hogy ez az ő előnyükre válik.
Mina szomorúan bólogat.
- Ami nem egyszerű, tekintve, hogy ti Seamus képviseletében érkeztetek, Jozef Északéból, én pedig Delet képviselem.
- Mi más volna, ami jobban meggyőzi őket? Ha ennyien ugyanazt véljük, akkor igazán elhihetik, hogy nem mi vagyunk az ellenség.
Syele kisasszony szólal meg.
- Tehát a nép szemében ellehetetlenítjük Északot. Ez eddig tökéletes tervnek hangzik. De ezt Saemus nem tudná kihasználni? Amit róla mondtatok, hogy őrült, de remekül képes összetartani az embereket... Mi képen védekezhetnénk az ellen, hogy kihasználja a helyzetet? A királyságok ellen fordíthat mindenkit egy krízis közepette. És akkor mi lesz?
- A Rendfőnököm csak szeretné megóvni a tündeéleteket itt és bár ezzel észak valószínűleg, ahogy jól látod – biccent a lány felé Jozef -- elvágja itt magát a Tanács előtt, ám a Malleus ásta meg ennek a sírját, hogy idejön. – Hallhatóan nem örül neki, hogy a vérszomjas rend tönkreteszi királysága helyzetét. Valóban, Jozef nem a Malleus tagja, hanem egy másik rendé, melynek nevére Mina jelenleg sehogyan sem emlékezne. - Az erdőbe menekülés jó ötlet, de megint csak Syelenek van igaza, Saemus ezt kihasználhatja. Azt gondolom, beszéljünk az arkdruidával és kérjünk tanácsot. Ismeri az ittenieket és a Tanácsot is.
- Seamus nyugodtan összecsaphat az Ordo Malleusszal, ha szeretne. - felel Damien annyi megvetéssel a hangjában, hogy az - s mondandója - miatt Mina megrökönyödve pillant rá.
- Mit csinált veled? - kérdi szörnyülködve.
- Nem csinált semmit - szűri Damien a fogai közt, kezei ökölbe szorulva.
- És akkor az ittenieknek egy füstölőg romhalmaz marad az otthonukként? - kérdi Mina.
Damien mély levegőt véve próbálja lenyugtatni magát.
- Seamus... a másik két királyságot tartja ellenfelének, nem? - néz Mina végig a többieken, mikor kissé rendezte ő is a vonásait. - New Lightleaf lakóit talán nem bántaná.
Damien elgondolkozik.
- Ha bántaná őket, kisebb lenne a serege, amellyel a másik két királyságot le tervezi igázni, ez igaz.
Alicia mély levegővétele hallatszik.
- Keressük meg az arkdruidát és a tanács többi tagját most, hogy közös nevezőre jutottunk. Nem kéne tovább késleltetnünk, hogy a tudomásukra jusson a Malleus közeledte, és ha már az ő otthonuk ez a hely, joguk is van dönteni a válaszukról – néz Jozefre, s láthatóan folytatná útját kifelé az épületből.
- A legjobbakat kívánom nektek, tiszta szívemből. – szólal meg Syele, s pukedlizik egyet. - Én viszont nem érzem helyénvalónak, hogy veletek tartsak. Egyéb ügyeimben is el kell járjak még, s kívül állok én a nagyhatalmak játékán.
Damien gyanakodva ráncolja a homlokát. Akkor mégis miért az eddigi hozzászólásai? Miért beszélt Greensdragonnel, és egyáltalán mit keres itt?
- Jobban örülnék, ha velünk tartanál, ha már részt vettél ezen a kis megbeszélésen. – néz rá figyelmeztetően Jozef is. Vele érkezett. Odáig még nem jutott el a társalgás, hogy kiderüljön, mi célból… de erre is sort kerítenek majd. Most már kevés a titkolnivaló. - De ez a te döntésed és remélem jól döntesz. Ami Saemust illeti.......ő az, aki nem teheti rá a kezét erre a helyre, ha terjeszkedni kezd, az senkinek nem lenne jó. De igen, bízom az arkdruida döntésében, ő is látta mire képes Saemus. Én veled tartok. – jelenti ki Aliciához fordulva, félreállva, hogy kiengedje.
- Ha megbocsát. Kisasszony, azt hiszem, ön nem tette világossá, miért is tartózkodik épp New Lightleafben. - kérdi Syelétől nyugodtan, bár némi rejtett feszültség azért kihallható a hangjából. Megvonja picit a szemöldökét, ahogy a lányra néz. Alicia megtorpan a bejáratnál.
A lány védekezés vagy tagadás helyett meglepetten megemeli szemöldökét, majd felel.
- Óh, valóban! Annyira belefeledkeztem az aktualitásokba, hogy nem is közöltem ittlétem okát. Bocsássatok meg érte. – köszörüli meg a torkát, s végignéz a csapaton. - Tanácsosom ügyében jöttem eljárni. Ebből a szempontból talán én is küldött lehetnék, de nem politikai. Tudják, otthonom környékén egyre gyakoribb szóbeszéddé váltak az erdő rémségei. Sokak szerint igen veszélyes szörnyűségeket rejt a Finsterwald mélye. Tanácsosom egyik testvére is bement még néhány héttel korábban, s remek lehetőségnek láttam, hogy kimozdulhassak újra. Ezért is vezet következő utam Herr Greyhornhoz. Az arkdruida elmondása szerint ő segíti az erdőbe bemerészkedőket, így ha valaki hallott róla, akkor az csak is ő lehetett.
Damien türelmesen hallgatja a történetet. Tekintve, hogy Jozef is Greensdragonnel tárgyalt ugyanakkor, amikor Syele, őtőle akár megtudhatja, van-e benne igazság. Persze lehet, hogy nekik is előadta ugyanezt a történetet, és ugyanúgy nem igaz. Akár az is megeshet, hogy mégis igaz. De túl sok az egybeesés.
Mina tekintete furcsállóról aggódóra vált.
- Ha bement az erdőbe... és nem tünde, nem lehet könnyű dolga. Ha tünde, akkkor sem igazából. Damien tovább érdeklődik finoman. - És e "tanácsos" nem kötődik egyik királysághoz sem, New Lightleaf megszerzését illetően? Csak, ha már mind kiteregettük a kártyáinkat - néz körbe az egybegyűlteken.
- Nagyon ajánlom neki, hogy nem. – nevet fel a kisasszony. - Én világosan közöltem vele a szándékaimat és ajánlom neki, hogy tartsa is magát hozzájuk. A további kérdését megelőzvén, had mondjam el, a szándékaim alapvetően a két királyság közötti béke kiépítése. De erről már nem is olyan régen volt lehetőségünk beszélgetni. Ne aggódjatok, nem feledkeztem meg róla, a találkozók szervezés alatt állnak.
- Találkozók? - Mina összeráncolja a szemöldökét értetlenül. Mintha valami felett elsiklott volna…
[color=#ff99ff] - Jaj, hát amiről nálatok beszéltem. Északi grófok? Déli grófnő? A békés együttélés legtökéletesebb példája? Tudom, a birtok ügyei ezrével halmozhatták el az emléket. De számomra kedves emlék.[color]
Mina pislog párat, majd zavartan elvörösödik, ahogy világossá válik számára, miről is volt szó.
- Ah, vagy úgy... világos. Nos, ugyanezt támogatom én is. - kicsit maga elé néz, majd egy nagyobb levegővétel után a lovagra pillant. - És Jozef... ha találunk módot, hogy megelőzzük a mészárlást... és a Malleus esetleg hajlandó visszavonulni... és a lakók elfogadják, hogy Északhoz tartozzanak, akkor... örülni fogok, hogy életben maradtak. Csak, hogy tudd. Ez... ez fontosabb, mint hogy Dél megszerezze ezt a települést.- mondja halkan, kényszerítve magát, hogy ne süsse le a tekintetét.
Damien meglepetten vonja meg a szemöldökét. Mi ütött a lányba? Képes volna akár elferdíteni az igazságot őfelségének? Hisz nyilván követelni fogja rajtuk, hogy hogy mentek a dolgok. Bár… csak ajánlatot kell tennie. Arra nem kényszerítette Rudenz, hogy szálljon szembe az Ordo Malleussal.
- Köszönöm és én is örülnék, ha valahogy kedvezően oldódna megy ez a helyzet, Wilhelmina kisasszony.- Jozef meg is hajol előtte, és Mina zemöldöke meglepetten ugrik fel, majd meghatottan elmosolyodik. - Ha rajtam múlik ez a település maga dönti el, hová tartozzon, legyen akár észak, akár dél.
- Ennek igazán örülök. Induljunk hát. - mondja ki, miután már mindenkin látszik, hogy szívesen mennének. Vesz egy nagy levegőt, és Damiennel együtt követi Aliciát és a többieket a kijárat felé.

A csapat útnak indul a városháza felé. A tanácsház két templom között és a kilátótorony előtt helyezkedik el, egyszerű, de itt New Lightleafben még nem veszik fontosnak a díszítéseket, a célnak megfelelő építményeket látni a legtöbb helyen fölösleges sallangok nélkül.
Nem úgy tűnik, hogy az épületben nagy élet folyna. Csend van.
- Szerintetek tényleg készek kiárulni a települést annak, aki többet ígér? – szólal meg Jozef.
Mina kissé fájdalmas tekintettel préseli össze az ajkait.
- Ha benn vannak, meg is kérdezhetjük tőlük. De kétlem, hogy ennek megvitatására most lesz időnk. – jegyzi meg Alicia, közelebb lépve a bejárathoz.
- Remélem, inkább annak, aki jobbat. - jegyzi meg, reméli, érteni fogják, mire utal. A hamar siker nem ér annyit, mint a nép hosszútávú békéje. Homlokot ráncolva közelít az ajtóhoz. - Csak egyvalakit látok... épp sepreget... - mondja bizonytalanul.
- Talán éppen most szünetelnek... - jegyzi meg Damien nem túl erős meggyőződéssel, föltekintve az égre. A nap már lemenőben. A déli pihenő ideje jócskán elmúlt. És… ez egy városháza, nem kéne üresnek lennie.
- Nem egy krízishelyzetben kéne... – morogja Alicia.
You tell me – üzeni a tekintete, ahogy elhúzza a száját. Nem is tudja jobban egyetérteni.
Jozef végül megkérdi a szolgálótól:
- Nem tudja, hogy hol vannak a tanácsosok? Greendragon druida azt mondta, hogy ide jönnek.
- Adjon Isten! – int nekik az asszony, s nekitámaszkodik a falnak. - Hát ki hol, éppen végzik ami dolguk van. Milyen ügyben vannak?
Itt lenne dolguk…
- Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, a település életét meghatározó ügyben – Alicia hangja megemelkedik.
A nő hosszú, méltatlankodó, fáradt sóhajt hallat.
- Mi történt, már megint öli valami a birkákat?
Damien kis híján felnevet kínjában.
- Annál sajnos rosszabb, asszonyom. - feleli, maga is meglepődik, hangja milyen komor. - Kérem, ha tudja, merre találhatjuk az akrduidát, vagy a tanácsosokat, irányítson oda minket mielőbb. - próbálja kedvesebbre fogni a hangját, de kiérezhető belőle a türelmetlenség.
- A druida megígérte, hogy... a tanácson szóba kerülnek majd az... az ügyeink - teszi hozzá Mina halkabban, kérlelően nézve az asszonyra, nehézkesen keresvén a szavakat, mivel konkrétabb dolgokat talán nem kellene mondania, ha senki más nem tette és egyébként is pánikot okozna. Igen. Pánikot okozna. Muszáj ezt ismételnie újra és újra, különben már rég az arcába kiabálna, hogy észak, dél és Seamus Fairbranch fogja mindjárt darabjaira szaggatni a várost, ha valami egyezségre nem jutnak…
A nő egy fél pillanatig gondolkozik. De legalábbis hallgat.
- Jaj, drágáim, nem kell félni, annyira nagy krízis csak nem történhet. A termést újra el lehet vetni, a házakat újjá lehet építeni, bármi is történt, biztos vagyok benne, ki fogok tudni belőle lábalni.
…Most komolyan?
Jozef felnyög.
- Kérem, nem tudna pontosabbat mondani? Nem látta például az arkdruidát? – faggatja tovább az asszonyt.
- Dehogy nem, itt dolgozik a szomszédban. Látnotok kéne neki a kertjét, elképesztő.
- Asszonyom - Damien mély levegőt vesz, hisz hangja már megint élesebb, mint amennyire szeretné. - Nem kizárt, hogy a települést támadás fogja érni. Ezt meg szeretnénk akadályozni.
Mina tekintete aggódva ugrál Damien és a szolgáló között.
Rettegésre számít, pánikra, sápítozásra.
A nő szemei elkerekednek egy pillanatra, majd csak ennyit mond:
- Na ez nagy krízis... – majd újból elmosolyodik. - ...ha nem bíztok benne, hogy a városlakók meg tudják magukat védeni.
- Nem, ott már nincs asszonyom. – rázza meg a fejét Jozef, majd a csapaton néz körbe.
- Szerintem jobb, ha magunk keressük meg, ha jót akarunk. És Damien, inkább bízzuk a tanácsra, hogy mit akarnak nagy dobra verni. – fordul felé.
Damien széttárja a karját, s épp szólásra nyitná a száját, de a szolgáló újból megszólal.
- Cormac nemrég járt itt, de azt mondta, meg kell keresnie Marvin tanácsost is, mert rá is szükség van. Azt mondanám, ha vártok egy jó fél órát, itt fognak teremni. Sajnos az öreg Marvin mindig az erdőt járja így nehéz hirtelen előkeríteni.
Minának eszébe jut Hedvig, de nem tudna a sűrű fák között túl jól tájékozódni, és sajnos nem is érti a gondolatait a madár.
- Egy pillanat – mondja Alicia, megfogva Damien felkarját. Odafordul hozzá, s hagyja, hogy pár lépéssel arrébb húzza a nő, aki előtte még egy bocsánatkérő pillantást küld Mina felé.
Mina csak pislog, s szeme sarkából az irányukba pislog, miután elvonultak.
Damien nyugalmat erőltet az arcára. Ha már felhívták a figyelmet magukra azzal, hogy arrébb mentek, nem szabad, hogy tekintete elárulja aggodalmát és bosszúságát.
- Szólhatunk a kíséretünknek, hátha felgyorsíthatják a folyamatot. Vagy van más ötletem is, de nem hiszem, hogy szerencsés lenne felfedni magam, mint... Tudod.
Felgyorsítani? És mégis mi lenne annak az eredménye?
Nem szabad, hogy ráncolódjon a szemöldöke. Nem szabad, hogy hangosan szólaljon meg, nem szabad, hogy felkiáltson… de mit mondjon? Mit tegyen?
A döntés kényszerét ezúttal leveszik a válláról…
- Attól tartok, az események maguktól is felgyorsultak, kisasszony. – A hang nem Seamusé, de nagyjából annyira rémülnek meg tőle. Greendragon az, társával együtt, úgy tűnik, most értek vissza az erdőből.
Egy tünde kíséri, egy igencsak izmos tünde, aki sok telet hagyott már maga mögött. Agancsos fejdísze van, de ez legalább szabályos agancs. Valami furcsa rajta, s idővel feltűnik: az, hogy nincs szakálla. Eddig az összes druidának volt.
Valamint egy sötét tünde is van velük. Hegyes szakállat hord, olyan negyven éves lehet…Az ő arca ismerős…
A tündetanácson volt ott… Heather társaságában…
- Üdvözlégy és béke, vándorok. – köszönti őket az agancsdíszt viselő tünde. - Nagy veszélyről hallottunk. S most, hogy az egész tanács egybegyűlt, készek vagyunk meghallgatni mondanivalótok.
– Oh - Alicia gondolatával feltehetően mindenki egyetért.
Jozef meghajol feléjük. Damien ösztönösen is követi mozdulatát, erre pedig Mina is, kissé esetlenül bár. Nem szokta a mozdulatot.
- Legyetek ti is üdvözölve! Én csak a békét kívánom megtartani, ajánlatot sajnos nem tehetek, nincs rá felhatalmazásom. – mondja Jozef.
Kisvártatva visszafordul a szolgáló felé, arcán valami furcsa meglepetéssel, talán elismeréssel?
- És bár már találkoztunk, azt hiszem az üdvözlés elmaradt, asszonyom. - majd meghajol felé is.
Mina zavartan tekint az újonnan érkezőkre, majd az asszonyra vissza.
Ön is tanácstag? – kérdi Jozef.
- Helyes a meglátás. – felel a nő mosolyogva, elégedettség sugárzik belőle.
- Bocsi, hogy megvárakoztattunk, öcskös. – szólal meg a tünde – minden bizonnyal Marvin – olyan vidámsággal, mintha csak egy ünnepségről „késtek volna”. - Sajnos kicsi városnak nem telik polgármesterre. Minálunk ezt jószándékból csinálják. Ha kell, itt termünk, egyébként mindenki keresi a kenyerét, ahogy tudja.
- Legyenek üdvözölve, uraim.- szólal meg Damien, majd visszafordul a nő felé kissé bizonytalanul, keresve tekintetében a megértést, amit korábban nem talált, bár eszerint feltehetően csak játszotta az eszét a nő.
- Már nagy vonalakban elmagyaráztam, mi a helyzet. – szólal meg a druida. Szóval így terjesztette elő terveiket a tanácsnak. Szólhatott volna azért, hogy ne várják hiába.
A sötételf felel mosolyogva.
- Nem volt nehéz dolga. Mind tudtuk, hogy eljön ez a nap.
- De ti öcskösök nem tűntök adószedőnek. Még diplomatának is elég szedett vedett banda vagytok. – folytatja Marvin, mire Mina szemei meglepett-sértődötten kerekednek ki.
- Ami azt jelenti, fel akartok minket valamire készíteni. – teszi hozzá a… nő, akinek egyelőre nem tudják a nevét.
Ahogy így egyszerre állnak, talán mindenkinek feltűnik, hogy beszédük olyan volt, mintha egy személy mondta volna. Mintha a négy test ugyanahhoz tartozna.
Damien felidézi a finsterwaldi mágiákat és ez a tény nem nyugtatja meg.
- Akkor hát nagy megtiszteltetésnek vennénk, ha a közelgő veszély részleteire rálátást nyernénk. – kéri őket finoman Greendragon.
Jozef bólint feléjük, majd megszólal.
- Mint említettemén nem akarom, hogy vérontás legyen, de nem akarom elárulni a hitem sem. A Malleus - véleményem szerint - példát akar statuálni, amivel nem érthetek egyet, ám azt sem szeretném, ha vérük az én kezemen száradna. Talán tudnának valami megoldást, hogy ez megoldódjon? Érzem, hogy sok mindent tehetnek, főként közösen.
Se sokk, se homlokráncolás, pusztán egy kérdés Marvin részéről.
- Megoldódjon? Ez egy nagyon érdekes kívánság. Mire gondoltok, mi fog történni, ha ez a helyzet megoldódik?
Damien és Mina egymásra néznek, Damien egy picit biccent a nőnek, hogy mondja csak. Mina mély levegőt vesz, mielőtt megszólalna.
- Nem csak a Malleus fog idejönni. Őfelsége Rudenz von Hellenburg kívánsága szerint e terület déli fennhatóság alatt lenne. Hűbérbirtok. Akkor nem esne bántódása. Ám ha az északi sereg is ideér, kétséges, hogy ezt hagyni fogják, sőt. És nem tudjuk, melyikük ér ide hamarabb... s ha nem ők, akkor... - Damienre néz kérdőn, ő pedig még egyet bólint. -... akkor Seamus Fairbranch.
Olyan fájdalmasan ejti ki az utolsó nevet, mintha a halálos ítéletét írná alá.
- Hm...és eközül a három közül melyik "oldaná meg" a problémát? – kérdi ezúttal a sötét tünde.
- Ha engem kérdeznek, egyik sem, de ha valahogy eltéríthetnénk a Malleus századot, akkor remény lehetne rá, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek és Önökkel választhassanak. – felel Jozef.
Valóban egyik sem. A déli választás tűnik talán a legbékésebbnek, ha New Lightleaf hajlandó volna behódolni nekik. Hisz így is fel kellene adniuk függetlenségüket. De nyilvánvalóan azt gondolnák, Mina csak saját malmára akarja hajtani a vizet.
Úgy fest, a tanácstagok összezavarodtak.
- Ti véletlen nem a hármuk egyikének zászlaja alatt vagytok? - kérdezte Cormac Greendragon, kissé értetlenül. – kérdezi Cormac Greendragon.
Mina és Damien értetlenül összenéznek, majd a többiekre is pár pillanatig.
- Mi mindük zászlaja alatt vagyunk. - Mina lehajtja a fejét. - De nem kívánunk vérontást. Egyikünk sem. - Jozefre pillant egy szemhunyásnyi ideig. - Úgy tűnik, mint meg tudtunk abban egyezni, hogy a település biztonsága fontosabb, mint királyságok nyeresége.
- Ezzel csak a királyságok nem értenek egyet - jegyzi meg Damien, mire Mina kelletlenül ingatja meg a fejét. Damien ezután a tanácstagokra néz - felváltva, nem tudja pontosan, melyikükhöz kellene beszélnie. - Ki kellene üríteni a települést, ha ez lehetséges. Valamiféle menedékbe. Talán at átjárhatatlan erdőségbe. Ha a Malleus ér ide először, nem hiszem, hogy beszélni fognak.
- Amiatt nem kell aggódni. Már tucatszor vonult itt át falka. Ha jön a veszély, aki nem tud harcolni, megy magától el a bokrok közé. Az ittenieket nem kell félteni.
Falka? Ez tényleg azt hiszi, az Ordo Malleus egy csapat tévelyedett vadállat? Mármint, lehetnek azok, de ettől függetlenül fel tudják perzselni a helyet se perc alatt.
- Csak egy esetben nem fognak támadni. – kezdi Jozef, de mintha nehezen venné rá magát, hogy tényleg kimondja. - Ha behódolnak északnak, feltétel nélkül. Ezért jönnek az adószedők is előttük, ha nem menne szép szóval… Az erdő meg talán Seamusnak kedvez....., ahogy a harc a Malleusnak. – sóhajt nagyot.
Mina szeme szúrni kezd a gondolatra, hogy a fiú mennyire el akarja kerülni a konfliktust. Ugyanannyira, mint amennyire ő. Hogy került ő vajon Északra? Hogy lett lovag? Hogy telnek a mindennapjai? Nyilván nem kell ilyen döntéseket meghoznia nap mint nap, de mégis… mennyire jó élet ez neki?
- Akkor végül csak nem oldódna meg a probléma, ha senkivel nem lennénk hajlandók kiegyezni, igaz? – kérdi a „szolgáló”.
Damien megrázza a fejét. - Akkor azé lenne a hely, aki a legerősebb. A helyi lakosság pedig valószínűleg nem érdekelné a Malleust.
- Akkor hát megkérdezzük újra, mit jelentene pontosan, hogy a probléma megoldódna. Addig nem tudunk ötletelni, amíg nem tudjuk, mit is érdemes elérni. – kérdi Marvin, s mintha jól szórakozna közben.
Ez már elég ahhoz, hogy szegény Jozef kissé elveszítse a fejét.
- Én....én csak egy egyszerű fegyvernök vagyok! Nem vagyok politikus, sem diplomata, de áruló sem lehetek! Én nem tudom a megoldást, azért mentem Greengradon arkdruidához, mert talán ő, vagy maguk tudják!
Ekkor Alicia szólal meg, aki már egy jó ideje hallgatott.
- Nem tudom, pontosan mi a célja a birodalmaknak azzal, hogy magukhoz csatolják ezt a települést, hiszen nem is nagy, és még csak nem is egy könnyen bevédhető erődítmény... Ugyanakkor egy teljesen semleges terület létrehozása nem jelenthet megoldást a harc elkerülésére? Ahol szigorúan csak a kereskedelem zajlik a szomszédos uradalmak között?
Mina és Damien is elismeréssel vegyes csodálattal hallgatják.
- Ha senki nem kapná meg a helyet, hanem egy építő funkcióval látnánk el, nem lenne ok a civakodásra.
Ha senki nem kapná meg… de… ez hogyan volna lehetséges? De ha sikerülne…
Damien szíve sebesen zakatol.
- Ez egy rendkívül érdekes meglátás. Gondolod, hogy midnhárom fél hajlandó lenne közös asztalhoz ülni? – kérdi Marvin, Greendragon viszont határozottan bólogat az ötletre.
- Úgy van. – mondja bólogatva. Felkészültük rá, hogy mindenkivel tárgyalóasztalhoz kell üljünk, ám hogy egyszerre hajlandóak lennének megjelenni, az kétséges. Elvégre három hadban álló királyságról van szó.
- Ha egyik félnek sem áll szándékában aktív háborúba bocsátkozni a másikkal, szerintem a megbeszélés idejét képesek lesznek kibírni egy légtérben – biccent Alicia. - Szeretném azt hinni, hogy a saját népük épsége fontosabb, minthogy újabb tragédiával keserítsék egyébként is komor történelmünket.
Ebben a legteljesebb mértékben egyetértenek.
- Ez csak akkor lenne megvalósítható, ha valamiért mindhárom hatalomnak érdekében állna egy semleges területet meghagyni itt. Mi lenne ez az érdek? Csak a kereskedelem nem működne, ahhoz ez a hely túl.....semmi. Már bocsássanak meg, hogy ezt mondom, nem akarok senkit megsérteni. – pillant keserűen Jozef a tanácsosokra, miután közölte kételyeit.
- Ha semmi lenne, nem jönnének háborúzni érte - jegyzi meg Alicia morogva.
- Ó ugyan, nem is sértés. Elvégre igaz. – felel a szolgálólány. - A városunk kincse nem az, ami átmegy rajtunk, hanem amit innen hozunk és adunk. Nem vagyunk alkalmas kereskedővárosnak olyan értelemben, mint mondjuk Eichenschild. Ám van itt még más, egy sokkal fontosabb.
S rejtelmesen mosolyog hozzá.
Ez a valami okozhatja a vesztüket…
Végül a sötételf szólal meg.
- Tudjátok amióta ez az erdő itt termett, mindenki, aki akár csak a horizontról idelát fél tőle. Nagy erők őrzik az erdő szélét, nehogy valami rémség kiszabaduljon belőle és a földdel tegye egyenlővé a csordákat és termést. A fél Swarzjäger tornyot leköti, hogy az erdőt figyeljék... de itt egy csapat ágrólszakadt vadember, akik ingyen megteszik. Ha pedig bárkinek bejárása van ide... nos, akkor bárki képes lesz fillérekért garantálni, nem terel errefelé csordát miközben a háromagancsú-tollasborznak éppen párzásidénye van.
Mina felkuncog, majd kissé zavartan hagyja abba, eltakarva az arcát.
A többi tanácsos megvonja a vállát.
- Alaposan átgondoltuk, mit tudunk adni a világnak. Ahogy mondtuk: tudtuk, hogy eljön ez a nap.
- És mi lesz a Malleussal? Ki fogja megállítani őket, ahhoz parancs kéne, hogy visszaforduljanak, ahhoz meg kéne valaki aki a Pápának elviszi a hírt és az nem megy egy nap alatt. –mondja Jozef.
Az ajtó hirtelen megnyikordul, ahogy a druidák eleresztenek… valamiféle erőt, melyet nem tudnak pontosan meghatározni.
- Ha vérontás az, amire vágynak. Szerzetesek, haramiák, bestiák, vagy királyok lovagjai, teljesítjük kívánságukat – foglalja össze Greendragon a véleményüket, Mina nagy rémületére.
- Nos, ha valakivel a soraik közül lehet beszélgetni, jobb esetben a társaság többi tagjával is lehet – fordul Alicia a sötételf felé. [color=#9966ff] . - Nincs semmilyen módja annak, hogy várjanak és királyi döntés szülessen a helyzetet illetően? Bárminemű ellenállás esetén rögtön támadnának? Csak mert nem nézne ki túlságosan jól az északiak szempontjából, ha holtan kerülnének vissza hozzájuk az ide küldöttek, hiába tették az itteniek önvédelemből.
- Feltételezem, ha levelet viszünk nekik, az nem megfelelő...? Ha esetleg mégis, a hollóm el tudja vinni az üzenetet - mondja Mina aggodalmasan. Hedwig nem feltétlenül elég gyors, de egy próbát megérhet.
- Igazából nyugodtan keressétek fel személyesen őket. Ami azt illeti, már egy ideje itt vannak. – közli Marvin, nem először sokkolva a jelenlévőket.
Már itt vannak?!
- Mikor idefele jöttünk, már láttuk az adószedőket a városban nézelődni. Éppen mérik fel a terepet.
Akkor lehet, hogy már elkéstek?
Jozef megvonja a vállát.
- Ha nekijönnek a településnek és harc lesz, akkor észak biztos sereget küld és nem csak a Malleus jön. Az háborúhoz fog vezetni. De ha az adószedők beszélnének velük... ők a király emberei. – Elgondolkozik egy kicsit. - Talán ők meggyőzhetik a Malleust, hogy várjanak új parancsra, ha látják az Önök hatalmát, hogy jobb, ha a békés utat választja észak is, nem vért kapna, hanem olyan különleges dolgokat, ami máshogy nem.
- Legyen úgy. Akkor hát, szeretettel várjuk őket... – szólalnak meg mind a tanácstagok, amitől Minát kissé kirázza a hideg.
Rendben, csak tárgyalásra kell bírni a Malleust. Eddig egyszerűnek tűnik. Pedig nem az, nagyon nem. A siker borzasztóan kétséges. Viszont… muszáj reménnyel tekinteni a jövőbe. És most már csak azt kell kiötleni, pontosan mit is vonultassanak fel, amennyiben ez a tanács létrejön.

Damiennek Aliciával együtt ideje visszatérni Maab Fairbranch-hez, hogy tájékoztassák a történtekről.
Alicia gyors tempót diktál, lépésein átszűrődik az idegesség. Damien követi, tekintetét szokásos semlegességre hangolván, melyet megszokott már Seamusszel és népével való érintkezése során. Félelmét, izgalmát nem mutathatja most meg nekik. Fogalmazgatja magában, hogy csomagolja a mondatokat, hogy azok elérjék a kívánt célt.
Ő csapatával egy apró, félreeső vadászkunyhóban tanyázik jelenleg, egy tyúkudvaron keresztül lehet megközelíteni. Az ablakokat és ajtókat már figyelik Seamus elit erdőjárói. Sietve behívják a párost.
Seamus húga egy széken ül keresztbe tett lábbal, karjai fáradtan lógnak a támlán. Tekintetéből nem sok öröm tükröződik.
- Ez a különbség a trehányság és a szerénység közt. A mi táboraink sem ékesebbek ennél, mégis kényelmesebb, mert nem hányunk mindent le oda, ahová tegnap piszkított a kutya. – morog maga elé, mire Damien ajkaira akaratlanul is szórakozott félmosoly kúszik a bosszankodásán, ám ezt igyekszik gyorsan elrejteni. - Sikerült kideríteni valamit? – néz rájuk a nő.
- A tanács nagyon is... vendégszeretően fogadott minket - feleli (felismervén, hogy Alicia szívesen rábízza a beszélgetés kezdetét) elismerően megvonva a szemöldökét. - Úgy vélem, feltétlenül nyíltak a tárgyalásra.
- Jó. – feleli tényszerűen Maab. - Mondtak már valamit az északiakról meg a déliekről?
- Ahogy sejtettük, mind Észak, mind Dél igényt tart erre a helyre, és már itt is vannak a követeik. De! – megemeli a kezét, még mielőtt esetleg Maab közbevágna. - Van egy elképzelésünk, amivel békés végkimenetelt is adhatunk ennek a konfliktusnak. – Oldalra pillant Damienre, átadva a szólás lehetőségét, ám mielőtt még folytathatná, Maab elgondolkozva kulcsolja össze ujjait és hümmög:
- Hm...ez nagyon érdekes. Kis szerencsével nem kell akkor öldökölnünk és verekednünk. – A druidaikrek rosszallóan néznek össze erre a lehetőségre, Damien viszont annál inkább megkönnyebbül. Maab vajon ezt őszintén jónak gondolja, vagy ironizál? Fene se tudhatja.
- Kicsinyes...mindig kicsinyeskedik. – szól oda suttogva egyik a másiknak.
– Ám. Mekkora az esély rá, hogy az emberek királyságai is hajlandóak lesznek velünk asztalhoz ülni?- kérdi Maab.
- A délieket én rugalmasabbnak ítéltem, ők szerintem nem fognak elzárkózni, és a követük is a békére törekszik. - Nem hall ki semmiféle mellékzöngét Alicia hangjából, mégis összeszorul a gyomra. Mina mint a déliek követe, és ő mint Seamus követe. Persze, megbeszélték, tisztázták hónapokkal ezelőtt, mégis lehetetlennek tűnik, hogy tényleg itt kötöttek ki. Jó lesz végre otthon. Ha… ha lesz olyan. Ha odajut. Ha biztonságban elhagyhatja ezt a helyet, nem olyan emlékekkel, mint Eichenschildet… - Az északiak viszont adnak okot az aggodalomra, főleg, hogy az Ordo Malleus-t rendelték a helyszínre, akik talán egy nap távolságra tartózkodhatnak, de jó esélyek vannak az ő elérésükre is, köszönhetően egy északi nyitottságának.
Tehát minden kártya az asztalon. Talán így a legegyszerűbb.
- Az említett északit jómagam is ismerem még régebbről. - bólint megerősítésül. - Ott volt ő is a tündetanácson.
A tündetanácson, ahol Mister Fairbranch elkezdte megpróbálni behálózni Damient, aki teljesen egyértelműen és nyíltan nemet mondott neki, többszörösen. De ezt most nem szükséges megemlíteni.
- Hé, azt hiszem tudom ki az! – szólal meg hirtelen a köpcös druida. - Nem ő volt az a püspök, akivel ősfelsége próbált alkudozni, de nem sikerült neki?
- Sangarinus-ra gondolsz? – kérdi Maab unottan.
Damien picit összeráncolja a szemöldökét. - Azt hiszem, az ő fennhatósága alá tartozik - bólint. Nem hazugság, de Jozef nevét nem árulja el. Nem szükséges ezeknek többet tudniuk, mint muszáj.
- Ez meglepő. Úgy látszik az idő letörte a szarvát neki. – Maab szavaiból kihallatszik a kárörvendés. - Mit gondolnak, mennyit hajlandók engedni a maguk részéből?
- Ez az asztal körül a tárgyalás során kiderül. Sajnos nem látok a fejükbe – közli Alicia ridegen, ujjai néha erősebben szorulnak össze a botján. Láthatóan feszült, bár talán Maabnak ez nem tűnik fel. Ő sem lát az ő fejükbe, szerencsére. - Azt tudom egyedül, hogy egy próbát megér, ha egy kicsi esélye is van a békés eljárásoknak, főleg, hogy egyik fél sem épült fel teljesen az utóbbi évek csapásaiból. Feltételezem, elsőre nem fog senki se örülni, ha meghallja a semleges terület kialakítását, de ha érveket sorakoztatunk fel, hogy ebből mindhárom birodalom csak épülhet és jól járhat, szerintem egy ilyen kicsi településről képesek lesznek lemondani, amíg mindenkire érvényesül: senki se kaphatja meg. Itt jó lehetőség van, hogy az erdő belsejében talált értékek elcserélésre kerüljenek az emberek által termelt anyagokra, felszerelésekre.
Damien nem titkolt elismeréssel néz oldalra Aliciára, és halvány mosoly kúszik lassan az arcára, ahogy ő előadja a tervet, feltételezéseket. Ez az ötlet kezdetekben is zseniális volt, és biztos benne, hogy ennyit rég hallotta egyszerre beszélni őt, mint most.
Maab elmosolyodik, és ez már egyből nyugtalanító.
- Ebben kivételesen nincs igaza. Egy valaki nagyon örülne neki: mi. Gondoljatok csak bele, ha egyik királyság sem jöhet ide erődöket emelni, adót szedni és eretnekeket vadászni, az azt jelenti, hogy annak lesz a legnagyobb befolyása, aki a legjobban össze tud a helyiekkel barátkozni. Azok pedig mi leszünk. A mi ajánlatunk eleve adómentesség lett volna, így nem vesztünk semmit. De ha ráadásnak még arről is meg tudunk egyezni, hogy a másik két királyság ne üsse bele a dolgainkba az orrát, ez a város tökéletes toborzó és kiképzőterület lesz az új csapatainknak.
Hogy… hogy mi?!
Ez nem jó. Ez nagyon nem jó.
- Kiváló, igazán kiváló.
A nő hangja még csak nem is lelkes, mintha ez is untatná. Vagy mintha… kezdetektől erre számított volna.
Damien arcára visszatér a kifejezéstelen várakozás, hogy elrejtse pánikkal vegyes megdöbbenését.
- Kiképzőterület?... Egy... kereskedőhely? Mégis hogyan? - ráncolja össze a szemöldökét értetlenebbnek tűnve, mint ahogy érzi magát. Szóval kell tartani, amíg kitalálja, mégis hogy másszanak ki ebből.
Szerencsére Aliciának erre is akad ötlete és nem is rest újból felszólalni.
- De amint ennek híre megy az emberi földekről jött kereskedők által, könnyen kiválthat konfliktust, elvégre azzal, hogy ide kerül a toborzás és kiképzés, csak azt kiabáljuk vele, hogy készek vagyunk küzdeni ellenük. Szerintem nem ez a cél – csóválja meg a fejét.
Ha megpróbálja elképzelni, hogy nem tudja, Alicia kinek az oldalán áll, a szavakból teljesen hihető hogy Seamusén. Annyira jól csinálja.
De sajnos a büszkeség nem lesz elég, hogy kimásszanak a slamasztikából, hisz a végén ez az ötlet a sírja lesz annak, aminek eredetileg szánták.
- Emiatt nem kell aggódni, majd okosan csináljuk. – legyint Maab könnyeden az ujjaival. - Szépen megvárjuk, hogy a kalandvágyó lelkek ideköltözzenek, majd ha már eléggé hozzászoktak az itteni élethez, becsalogatjuk őket az erdőbe. És már van is egy edzett katonánk, aki nem kell megtanítsunk, hogyan éljen túl a fék között. Pénz, dicsőség, hovatartozás, kit mi mozgat meg, tudják hogy megy ez. Észre se fogják venni, hogy a város a mi seregünket dagasztja.
What are you people even made of?
Meg kell hagyni, a megtévesztésben kevesek érnek Seamus és társai nyomába. Vajon ezt az ötletet egymaga dolgozta ki, vagy segítsége volt benne?
- Mindezt addig, amíg... - emeli meg egyik szemöldökét, a hangsúlyt lógva hagyva a levegőben, várva, hogy Maab befejezze a mondatot.
- Amíg előbb utóbb rá nem jönnek. – felel Maab komoran. - Ne legyünk naivak, előbb utóbb így is, úgy is rá fognak. Addigra készen kell állnunk.
Eddig jól halad.
A terv tehát most… az övé. Alicia egy ideje csendes, így tovább tartja szóval Maabot a kérdéseivel.
- Hogy készülünk fel? - billenti meg oldalra kissé a fejét, egyik kezét az állához érintve.
Talán még nem esett túlzásba, azonban folyamatosan figyeli a nő arcát, amint a felháborodás vagy a fokozott unalom jelét vélné felfedezni rajta, stratégiát kell váltania. Ám egyelőre a kérdések könnyedén követték egymást.
- Ez már a hadseregünk feladata lesz, nem kell vele foglalkoznunk. – zárja rövidre, mire társai, a druidák és az elitkatonák furcsállón néznek rá. Nem erre számítottak? Ők nem ezt hallották? - Ami fontosabb, a két emberi királyság mennyire kedvel minket? Mit gondolnak, mennyire agresszíven reagálnának, ha kiderülne, hogy az egyesség egész végig nekünk kedvezett? – kérdi most Maab tőlük.
- Nyilván tudja... senki sem szereti, ha... nem árulják el neki az igazat. - ölt fel egy rókamosolyt, mely egy pillanat múltán el is tűnik. Egy pillanatra elgondolkozik, ezt Seamusről tanulta-e el, vagy csak elég időt töltött ő és köre társaságában, hogy könnyedén magára öltsön ilyenfajta magatartásformákat. - Egy semleges térség kialakítása egyébként sem egyszerű folyamat. Kár volna kockáztatni egy ilyen... gyümölcsöző lehetőséget azzal, hogy lelepleződjék és minden erőfeszítés kárba vesszen.
- Ez igaz – mondja Maab, és Damien először nem akar hinni a fülének. - Legjobb lesz ha csak azután kezdünk el toborozni, hogy az izgalom alábbhagyott. Nehogy itt találják hagyni a csapataik felé, vagy ilyesmi. Majd üzenjük meg Grayhorn-nal, hogy egy pár hétig csendesedjen le. A végén még úgy járunk, mint Eichenschildben.
Oh?
A helynév hallatán a szokásosnál jobban meg kell erőltetnie magát, hogy nyugton maradjon. Ugyanakkor ez egy olyan történet, amelyet még nem hallott, vagy nem kötötte össze a többi szállal.
Egy horkantást követően ismét kissé értetlen arccal néz Maabra.
- Vagyis?
- Hát, nem véletlenül kellett annak idjeén olyan gyorsan kereket oldanunk. A helyzet az, hogy az északiak szagot fogtak, hogy mit művelünk, és ránk szálltak. Sir Greyhorn elegánsan megoldotta a helyzetet, így nem lett harc a vége, de nem számíthatunk a szerencsénkre minden alkalommal, nem igaz? - néz rájuk komoran.
A továbbiakban firtatózni a konkrét megoldás felől talán már túl sok volna. Lehet még eshetősége ez iránt érdeklődni magánál Greyhornnál, talán a hiúságát is legyezgetni fogja a dolog. Egyébként is, ez csak egy múltbeli esemény, a jövőbeli terveket már elárulta Maab.
- Szerencse? Hát... Sir Greyhorn biztosan nem lenne olyan boldog, ha tudná, hogy így jellemzi a szakértelmét, nem? - kérdi kissé játékosan, egy félmosollyal.
Megjegyzésére a nő a legkevésbé sem számított. Eddig sem tűnt vidámnak, most azonban komorsága megsokszorozódik.
- Engedelmével, visszaszívom, amit mondtam... – néz szúrósan Damien szemébe, de aztán csak hallgat. Talán tényleg elszégyellte magát?
Damien halkan kuncogni kezd, ám gyorsan abbahagyja, amint feltűnik, hogy mindenki más csendben kuksol körülötte. Megköszörüli a torkát. Arca kissé felforrósodik.
- Gondolják, hogy tudnánk találkozni a két királyság követeivel, hogy egyeztessük a szándékainkat, mielőtt a tanács elé állnánk? Az nagy segítség lenne, nehogy aztán a tanácsteremben legyen torzsalkodás.. – tér vissza végül Maab a témára.
- Mindenképp - bólint készségesen Maab kérdésére. - Ha gondolja, azonnal felkereshetjük őket.
- Nekem sincs ellenemre, ezen a helyen pedig nem is nagyon tudnak elrejtőzni. Biztos hamar rájuk találunk
Mina nem valószínű, hogy bujkálna egyébként is. Kevéssé tűnt stabilnak a nemrég hallottak alapján, így jó lenne mihamarabb újra összefutni vele.
Túlságos aggodalom? Talán. De Mina mégsem ugyanazokat tartja fontosnak Sebastian születése óta. Itt sem kellene lennie. De persze nem ő lenne, ha nem vállalta volna el a feladatot. Haza kell juttatnia őt épségben.
- Jó. Én addig egyeztetek az ügynökünkkel. Kihasználjuk a helyzetet és utasítunk itt pár szövetségesünket, akik még hivatalosan nem tartoznak hozzánk. Ki tudja, ha megszületett az egyesség, beférkőzhetnek ide-oda és megszereznek pozíciókat szentélyekben, vagy az őrségnél, még könnyebb lesz a dolgunk a toborzással. – Maab veszélyes várakozással dörzsöli össze a kezét. - Beszéljenek meg nekem egy találkozót. Úgy érzem, bennem nem bíznak eléggé, magukra bízhatom ezt a feladatot?
- Ebbe beleszólásom már aligha van, így csak bízom benne, hogy nem ez lesz a buktató – felel Alicia hidegen, elhúzva a száját kissé. - A találkozó megszervezésével szerintem nem lesz probléma – néz Damienre.
- Veletek menjen valaki? – kérdi Maab a csapata felé bökve, és a vékonyabb druidaiker már készül is a bevetésre, szintén tenyerét dörzsölve, ám sajnos csalódnia kell.
- Szerintem megoldjuk - bólint párat Damien szívélyes mosollyal.
- Úgy legyen. Holnap várom a jelentést. Addig is, legjobb ha szétszéledünk, hogy minél kisebb feltűnést keltsünk. Napkeltekor találkozunk ugyanitt.
- Nem lenne jobb, ha napkeltekor a szentélyek előtt találkoznánk? – kérdez vissza Alicia, megvonva szemöldökét. - Addigra a képviselőkkel is meg tudjuk beszélni, hogy igény lenne egy... előtárgyalásra.
- Jól van. Az előtárgyalás sosem árt. Amúgy is szeretnék szemtől szemben találkozni az ellenlábasaimmal.
Maab arca még mindig komor, ám érződik a hangján, hogy feni a fogát a dologra.
- Akkor holnap a szentélyek előtt - biccent Alicia, majd őrá tekint várakozón.
- Napkeltekor - ismétli Damien a korábban megbeszélteket egy bólintás kíséretében, majd el is indulnak magukra hagyva a társaságot, ki a látó- és hallóterükből, hogy végre befejezhesse ezt a színjátékot és kiengedhesse kissé a felgyülemlett feszültségnek legalább egy apró töredékét.

Miután Mina különvált Damientől és Aliciától, hogy megkeresse Kale Bloomglade-et, s beszámoljon, mi is zajlott a tárgyalásokon, New Lightleaf egy talán… „közönségesebb”, szántóföldes területe felé vesziaz irányt. Meg sem lehetne mondani, hogy néhány pernyi séta után kimondhatatlan szörnyek leselkednek. A hely nyugodtnak tűnik.
Mély levegőt vesz, ahogy kétségkívül tipegő lábakat hall maga mögött. Amelyek egyre gyorsabban tipegnek. Rendezi a vonásait és igyekszik mosolygóssá válni, legalábbis valamennyire.
- Üdv ismét, Wilhelmina grófnő. – csicsergi Syele Wilder, ahogy utoléri őt.
- Üdv, Syele kisasszony - feleli udvariasan, törve a fejét, mi járatban lehet errefelé ez a lány.
Bal oldalára zárkózik fel.
– Remélem, nem alkalmatlankodom a kérdésemmel, de hogy sikerült a tanáccsal való értekezés? – mosolyog bájosan.
Biztosan lenne olyasvalaki, aki azt felelné: „de, alkalmatlankodik”. Mina néha bánja, hogy ő nem ilyen személy.
- Nos... úgy tűnik, már nem is... kellett nekik olyan sokat mondanunk. - feleli kissé lassan. Majd elbizonytalanodik. Keresi a szavakat, közben arcát igyekszik rezzenetlenül tartani és rendületlenül menni tovább. Merre is találja ezt a Bloomglade-et? - Különösen... derűlátónak tűntek - jegyzi meg könnyeden, kissé talán elismerőn.
Derűlátónak, és veszélyesen késznek arra, hogy „megmutassák”, mire képesek. Azt nem szeretné látni.
Vajon hányaknak kell még a szájába rágni ugyanazt, míg végre rendeződik ez a helyzet valahogyan?
- Bizonyára bíznak a tekintélyükben. – kuncog Syele. Láthatóan jól szórakozik. Majd megcsóválja a fejét. - Vagy a közösségükben? És miképpen reagáltak a Malleus rend jövetelére? Még arra sem ráncolták a homlokukat?
Mintha nem is érdekelné, hogyha ezt az egész helyet lángtengerré változtatják…
Mina kissé oldalra billenti a fejét, és egy pillanatra ő bizony összeráncolja a homlokát. - Nem, úgy tűnik, annyira... nem lepte meg őket a tény. De... még biztosan van időnk addig - hal el hangja a mondat végére.
Maradjunk higgadtak. Mint Damien. Neki annyira jól megy. Nos, legutóbb talán egy kissé ideges volt. De hát érthető. Nem szabad… nem szabad feladnom. Meg kell tenni mindent, amit tudunk, mielőtt a Malleus ideér.
S nem az ő hibája lesz, ha mégis megteszik. Nem az ő hibája, ezt kellene elhinnie, miért ilyen nehéz?
- Bizonyára. - bólogat a lány úgy, mintha egy gyerekkel próbálna elhitetni valami teljesen valótlant. - S ha nem sértelek meg kérdésemmel, mi célból jöttél a várostól oly távolra? – kérdi egy mély levegővétel után.
Mina elnéző mosollyal fordul oldalra, s felnevet kissé. - Hisz említettem Herr... Sir Greensdragonnél tett látogatásunkkor is. Dél képviseletében jöttem. Követ vagyok.
- Úgy értem... New lightleaf városától.
Megakad. Majd zavartan elneveti magát. - Nos, felkeresem... egy tünde urat és tájékoztatom a tárgyalások eredményéről - biccent.
Nincs ideje belefulladni zavarába, ugyanis hamarosan megpillantják Bloomglade-éket. A csapat csak ők lehetnek. Egy nagyjából tíz fős sereg, talán egy picit többen, vörös-sárga zászlóval, melyen egy koszorúba alakuló ágú fa áll. Meglehetősen szép díszítés, elnézegeti egy darabig, ám aztán tekintete a zászló előtt álló tündefiúra vándorol. Túlságosan is fiatalnak tűnik – mint ahogy mindannyiuk, most, hogy végignéz rajtuk. Mellvértjük frissnek tűnik, fényesen veri vissza a lemenő nap sugarait. Arcuk komorsága némileg idősít rajtuk, de valójában szinte gyerekek még. Sisakjuk túl nagy, kardjuk sokuknak leér a földre.
Kétség sem fér hozzá, megtalálták, akiket kerestek. ...Akit ő keresett, legalábbis.
- Üdvözlégy, nagyságos úrnő. Bajtársaid már tájékoztattak jöttödről. – szólítja meg a zászló előtt álló, ahogy elegánsan meghajol előtte, kicsit mintha visszakerült volna a kastélyába, az otthonába, a biztonságba.... A mosoly ezúttal őszinte Mina arcán. Syelét figyelemre sem méltatja egyelőre a tündefiú. - Nevem Kale Bloomglade, a Bloomglade völgy ura és lovagja. – emelkedik fel. - És Hellenburg barátja. Nagy hálával tartozunk királyodnak, akik kardjai annak idején megmenekítettek minket. Nem túlzás mondani, az életünket köszönhetjük nektek. Hálánk jeléül pedig segítünk titeket ezen nemes küldetésetek során, ahogyan az erőnkből kitelik.
- Ez... ez felettébb nagylelkű, igazán köszönöm. - Kissé elhallgat, zavartan. Syele még mindig itt áll mellette, bár neki nem szólt az üdvözlés. - Feltételezem... nem lep meg benneteket, hogy elsősorban örülnénk, ha... a vérontás elkerülhető volna. - vezeti be ágendáját finoman. - Ám e csapat elrettentő erővel is rendelkezhet. Nagy segítség lesztek számunkra. - hálálkodik, bár az aggodalma nem vált semmivé.
Syele kisasszony időközben hátrébb lép párat. Úgy tűnik, észlelte, hogy Kale figyelme nem rá irányul.
- Ez minden bizonnyal mindannyiunk vágya. – feleli a fiú.
- Felteszem, tudják, hogy... nos... várhatóan az Ordo Malleus is meg fog érkezni hamarosan... – jelenti be a kellemetlen hírt.
Kale tekintete alapján nem így volt…
- Egy kósza pletykát hallottunk csupán. Jöjjenek, beszélgessünk. – int az egyik ház felé, majd brigád segít elvezeti az állataikat, akik a lovaikat vezetik, valamint a csomagjaikat cipelni is-
Mina komoly tekintettel bólint és követi Kale-éket, mély légvételekkel.
Egy kis parasztház tisztaszobájában találják magukat, Syele kisasszony, Mina, kettő adszedő, valamint Kale és az egyik tündetársa.
- Itt találnak szállást, élelmet amennyire csak szükségük van és a lovaikat is tudják pihentetni. Ha imádkozni kívánnak, van egy szentélyünk a falu szélén, ahol állítottunk a hellenburgi egyháznak tetsző oltárt is. – mondja Bloomglade.
Mina udvariasan mosolyog.
Ennek nem fog örülni a Malleus. Talán Seamus sem.
- Köszönjük. Egy kis élelem már valóban jólesne. Ő maga ló nélkül jött, így ezzel nincs gondja, viszont a gyomra már kezd követelőzni kissé.
- Én egy kis vízzel megelégszem, ha van. - szólal meg Syele kisasszony hosszú idő óta először.
- Kiskegyed is a déli követség tagja? - kérdi tőle Kale, és Mina erősen elvörösödik.
- Kapok vizet, ha azt mondom, hogy igen? - mosolyog Syele, megvonva a szemöldökét.
Micsoda szemtelenség!
Ám Kale csak felnevet.
- Anélkül is.
És ennyiben hagyja.
Hamarosan hozzák nekik a vizet, s az ételt, mely egy kevés szalonna, kenyér, hagyma, burgonya és még néhány zöldség. Nem kevés, pusztán nem úgy van tálalva, mint… nos, egy kastélyban szokás, így Mina egy pár pillanatig pislog, ahogy meglátja a felhozatalt. Azonban emlékezteti magát, hogy az ízt nem a tálalás határozza meg, s a falatok összeállítva így is nagyon finomak lehetnek.
- Hálásan köszönöm - felel, és szedni kezd magának. - Egészségére mindannyiunknak - szól a többi étkezőhöz, ha van ilyen. Jó sok zöldséget vág magának s élvezettel fogyasztja őket. Pár pillanatra mintha bele is feledkezne ebbe és elfeledné a körötte való történéseket.
Kale egyszer csak megköszörüli a torkát. Most kezdődik hát a tárgyalás, csak a krumpli ne akadjon Mina torkán az idegességtől…
Nyel egyet és nekikészül, villáját a tányéron pihentetve.
- Úgy értesültünk, hogy a városi tanáccsal akarnak megállapodást kötni a város státuszával és az adókkal kapcsolatban. Jól látjuk a helyzetet?
Mina bólint. - Így van. Őfelsége kívánsága szerint New Lightleaf déli fennhatóság alá tartozna, viszont a továbbiakban semmi kár nem érné. Viszont... érkezett egy újabb ötlet is, amely talán megoldást nyújthat minden problémánkra. - Ez enyhe túlzás, de muszáj valamibe kapaszkodni. - Egy kereskedőváros. Legyen New Lightleaf egy... teljesen független terület, az itt lévő erőforrások pedig hasznosak lehetnek mind Dél, mind Észak számára. Így a Malleus sem akarná a földdel egyenlővé... khm... megtámadni a helyet, és Dél is kaphatna az erőforrásokból. Itt olyan növények élnek, amelyek máshol nem. És az itt tanult mágia is... úgy hallom, felettébb... különleges.
- Ez egy remek döntés volt. a helyzet az, hogy még ha meg is tudták volna győzni a városi tanácsot, hogy Hellenburgot támogassa, nem ért volna semmit. New Lightleaf-nek nincsen vezetője. A városi tanács egy szervezet, amit bölcsek alkotnak, hogy segítsék a helybélieket a mindennapi gondjaikban. Nem képesek őket kötelezni semmire. Ez volt az, ami egész ideáig meggátolta a királyságok bármelyikét, hogy a várost az uralma alá hajtsa. Ha van király, ha van vezér, az egymaga fejet hajthat egy nagyobb király előtt, s a város sorsát eldöntheti. De ha nincs, akkor a nagy urak tehetetlenek, mert nincs egyetlen hatalmas személy sem, akit megkörnyékezhetnek.
Mina figyelmesen néz, a magyarázat hitelesnek hangzik. Épp ezért lesz fantasztikus, ha Seamus jön és átveszi ezt a szerepet… De ő előbb akarja elkezdeni a háborút, mint hogy délnek vagy északnak ez eszébe jusson…
- Ezt a gondolkodásmódot még a druidáktól örökölték. A mi vallásunkban ugyanis minden arkdruida egyenlő, s nincsen senki sem aki a többieket összefogná.
És milyen szép is volna, ha ezt mindenki el tudná fogadni…
Ekkor egy új hang szól közbe.
- Ennek megvannak az előnye és a hátrányai is, természeten.
Tűzvörös lángok, tűzvörös haj a tűz körül. A régi hatalom, ami egykor folyt a kezei közül.
Maria Gold.
Mina szemei elkerekednek, és egy ideig benne szakad a levegő, ahogy meglátja a tündenőt.
Syele biccent, de ő hirtelen nem tudja, mit tegyen.
- A másik lány az én vendégem. Ő az aki szaglászott, Kale. – mondja a druidanő, mire Mina homlokát ráncolva pillant oldalra Syele kisasszonyra.
- Áh igen. Maria már mesélte, hogy rendbontó alakok után kutakodsz. – mondja Kale ekkor már Syele felé fordulva. - Természetesen ebben is állunk rendelkezésre.
Mi ez?
- Remélem nem tett keresztbe az elképzeléseidnek, de ami engem érint, az a vezérem ügye is. Kettőnk közt nincsenek titkok. – szólal meg Maria, még kissé bizalmatlannak tűnve Syelével szemben.
Erre Kale megköszörüli a torkát.
- Igen, köszönjük, Maria. Bocsássatok meg neki, rendkívül szabályszerető.
Erről még vannak emlékei.
- Ez csak is tiszteletre méltó tulajdonsága a hölgynek. - biccent Syele. - Úgy vélem, hogy akik tudnak róla, azok okkal tudnak róla, s megbízhatónak számítanak.
Ekkor Minához fordul.
- Tőled pedig bocsánatot kell kérjek, Wilhelmina grófnő. Találkozásunk körülményei miatt nem oszthattam meg a teljes történetemet veled.
- És mi is ez a... teljes történet? - húzódnak zavart mosolyra ajkai.
A lány mintha már majdnem válaszolna, de ekkor a még jelenlévő adószedőkre pillant.
- Ahogy akkor is, most sem lehetek biztos abban, hogy a körülmények engedik a teljes magyarázatot.
Mina tekintete követő a lányét. Összeráncolja a szemöldökét.
- Magunkra hagynának minket egy pár percre? - kérdi halk hangon, sokkal könnyedebben, mint ahogy érzi magát.
- Ez csak természetes. – felel az egyikük. - A mi feladatunk amúgy is a papírmunka lebonyolítása. a veszélyforrások az úrnő specialitás. – állnak fel és indulnak meg a szálláshelyük felé.
Ez könnyebben ment, mint gondolta.
Kale ekkor kérdőn Syele és Mina irányába néz:
- Szeretnétek, hogy én is elmenjek?
A nő enyhe csodálkozással fordul felé, ám utána visszafordul Syele irányába kérdőn, hogy hajlandó-e megszólalni így is.
Úgy fest, igen.
- Mivel már úgy is tud arról, hogy... szaglásztam, s Frau Gold bármikor továbbadhat Önnek bármiféle információt, nem hiszem, hogy szükséges a távozása. – „engedi meg” kegyesen. Mina feszülten figyelni kezd. Most megtudhat valamit, ami talán megváltoztat mindent. Eddig nem tulajdonított elég jelentőséget Syele kisasszonynak, de hisz mindvégig nem derült ki, mit is keres itt pontosan… - A hivatalos okom, amiért itt vagyok, hogy tanácsadóm testvéréről hírt szerezzek, akinek az erdőben veszett a nyoma. A tényleges okom viszont kissé nyomasztóbb ennél. Megbízható forrásokból tudom, hogy Finnsterwald mélyén el van zárva egy szörnyeteg. Nem is szörnyeteg. Rosszabb annál. Maga a káosz megtestesítője, ha lehetek drámai. Ezt a szörnyeteget pedig valaki ki akarja szabadítani.
Mina egyre inkább hátrahúzódik a székében. Szemei kikerekednek és arcából kissé kifut a vér. Ez... ez... - Nem lehet igaz.... már megint... - motyogja hitetlenkedve maga elé.
- Bukott angyal?! – kérdi Kale is rémült arccal, s Mina szinte fel akar jajdulni a szavak hallatán.
Mégis, mi lehet más?
- Attól tartok, igen. – felel Syele. - Az egyetlen jó hír, hogy mivel New Lightleaf legtapasztaltabb erdőjárói sem valószínű, hogy tudják, hol van pontosan elzárva ez a lény, az sem lehet sokkal okosabb, aki ki akarja szabadítani.
Mina szédülni kezd.
Még szerencse, hogy már néhány falatot evett, bár így is óvatosan az asztallapra csúsztatja a kezét, hogy megtámassza magát és tekintete elveszti fókuszát. Kis szünettel érkezik el hozzá Syele kérdése: - Megint?
Szerencsére Kale válaszol helyette.
- Attól tartok megint. Korábban meggyűlt a bajunk bukott angyalok híveivel. – hangja csalódott. - De akkor nem mi voltunk az egyetlenek. – néz Minára, aki viszont jelenleg azzal van elfoglalva, hogy ne boruljon az asztalra. - Noha akivel korábban találkoztunk, rendkívül nyitott volt és rendkívül hangosan beszélt céljairól. Ez esetben viszont, ha jól tudom, nem tudjuk, mi a célja a helybéli fanatikusoknak.
- Hát hiszem... nem most mondta? – kérdi Mina elhaló hangon. - Ki akarják szabadítani...
- Igen, ezt kétségkívül nem hagyhatjuk. Miből gondolja, hogy ez a céljuk.
- Én megbízom a forrásaimban Herr Bloomglade. A Lang család kapcsolatai széleskörűek és megbízhatóak.
A lányba ismét annyi magabiztosság szorult, hogy a Nachtraben család némely tagja megirigyelhette volna.
- Annyi egyelőre elég is. – szólal meg Maria Gold hirtelen. - Ismerünk bárkit, akin keresztül eljuthatunk ehhez a kultistához? Bárki gyanús alak, vagy informátor, akinél muszáj morzsákat hátrahagynia. – folytatja sürgetőn.
Mina agyában a fogaskerekek izzani kezdenek, ahogy végiggondol mindenkit, akivel találkoztak útjuk során. Bár erről Damien többet tudhatna. Damien. Azonnal beszélnie kell vele.
- A... a gróf úr biztosan tudhat erről valamit! Ő sokkal többel találkozott Seamus Fairbranch csatlósai közül. Akár köztük is lehet! Vagy... Nem fejezi be a mondatot. Seamus, mint kultista? Ez sok mindent megmagyarázna vele kapcsolatban... nagyjából mindent...
- Tehát őfelségének szövetségese? – kérdi Kale komorabbul, mint bárki más szinte, akinek megemlítették Seamus nevét.
- Dehogyis... - rázza a fejét gyorsan. - Ez a tervünk része volt, ő... megfigyelte Seamust. Seamus valamiért megbízott benne, gyakorlatilag beszervezte. Szóval amennyire Seamus tudja, a szövetségese. Eddig legalábbis nem mutatott jeleket, hogy kételkedne ebben. De... természetesen még mindig Dél pártján áll. Déli gróf. Őrültségnek tartja, amit az a... tünde csinál. - hevül bele mondandójába a vége felé.
- Én nem szűkíteném le a kört ennyire. Jelenleg három, a városon kívülről érkező csoport is lehet a városban, vagy tart a város felé. Ne haragudj Wilhelmina, de okkal kértem a kísérőid távozását. Nincs rá módunk, hogy pontosan kimondhassuk, ki a kultista. Az is lehetséges, hogy a közeledő Malleus tagjai között bujkál.
Syele szavaira aggodalmasra fordul az arca. - Igazad van... Nem ismerem őket annyira, hogy meg tudjam állapítani... gondolkodnom kell... de hisz, nem lehet tudni, van-e értelme. A kultisták kiválóan tudják álcázni magukat - dörzsöli meg homlokát elkeseredetten.
- Amit biztosan tudok, hogy be akar majd jutni az erdőbe, amihez vagy tapasztalt erdőjárókra van szüksége, vagy egy akkora csapat erejére, hogy ne érje kár őt magát. Erre mindenképpen oda kell figyelnünk, én úgy gondolom. – mondja Syele.
- Hm...Damien Nightwind úr, ha nem tévedek? – kérdi Kale. - Meg kell modnjam, veszéles játékot jászik a gróf úr. Én magam is találkoztam Seamus Fairbranch-el. Medve barlangjába sétált bele. Az az ember hihetetlen erőt birtokol. Amikor vele beszéltem, olyan érzés volt, mintha összenyomott volna egy hatalmas szikla. Bármiféle mágia, izom vagy csodás masina nélkül ilyenre kevesek képesek. Még a bukott angyal sem tűnt olyan veszélyesnek mellette. Azt tanácsolnám, mihaamrabb meneküljön el tőle, s soha többé nem menjen a közelébe.
Ez utolsó mondat nélkül is kezdett már kikelni a rémes feltételezés.
Mi van, ha Seamus egy közülük? Ha tényleg így hat másokra… akkor mi van, ha… ha Damienre is így hatott? Ha tényleg irányítása alá vonta? Egy mélységi által? Mi van, ha Damien egy ideje már csak hazudott nekik?
A szavai… a dühe, az ölelése… De hisz annyi időt voltak távol.. Aliciával… és így belegondolva, kissé másként viselkedett. Mintha néha hirtelenebb lett volna, szabadosabb. A vonásai, annyira elrejtette az érzéseit azok alá, hogy amikor végre kitörtek, szinte rémisztőek voltak.
De hisz Seamus ellen beszélt gyűlölettel…
Mi van, ha mindez csak megjátszott volt?
Akkor őmiatta van. Ő küldte oda. Ő egyezett bele az ötletbe, hogy Alicia és Damien bemenjenek az erdőbe. Őmiatta vesztette el.
A világ forog vele. Nem, ez nem lehet. Akkor neki itt többet nincs mit…
Haza kell mennie. A fiához.
Hogy fog ezek után a szemébe nézni? Tükörbe nézni? Hogy fog levegőt venni? Hogy fog… hogy fog bármit…
Erőt vesz magán, és nagy nehezen kipréseli magából a kérdést: - Azt... azt gondolja... Seamus lehet az egyik kultista?
- Azt kötve hiszem. – rázza meg Kale a fejét. Tisztulni kezd a köd. - Seamus Fairbranch a királyi család tagja. Kiskora óta druidának nevelték. Neki nem kell bukott angyal áldása, hogy azt tegye, amit akar.
Ennek nincs értelme. Mi mással lehetne ezt elérni?
Ahogy erre gondol, már hallja is Maria szidó szavait. Egykor ő is druidának tanult. Igaz, ilyesmi hatalomban nem reménykedett.
Igaz, hogy a családjától tanult hasonlókat… amilyenekkel az elmét el lehet bolondítani… képes rá. Pusztán nem szokta megtenni.
- Így viszont nagyon figyelni kell az embereit. Akinek ilyen nagy ereje lehet, az magabiztosan tud bemenni az erdőbe kutakodni. – dörzsöli meg két ujjával a halántékát Syele. - Túl sok, túl veszélyes alak figyeli most a várost. Akármelyik közelében ott állhat a kultista, csak a lehetőségre várva.
A lány inkább fáradtnak tűnik, mint rémültnek ezek miatt.
- Seamus Fairbranch igazi ereje a kisugárzása és a meggyőzőkészsége. Olyan, ami generációk óta nem volt a királyi családban. Ő és a két testvére viszont mások. Kérem még egyszer: felejtsék el a tünde királyok és királynék békés, erényes, visszafogott természetét. A három Fairbranch testvért ősi dogmák módján nevelték. Teljesen más fából faragták őket. – mondja Kale.
- Nos... Hálásan köszönöm a figyelmeztetést – kortyol bele Syele újra a vizébe. - Tudnak esetleg egy nagyobb csapatról, amelyik tervez hosszabb időre az erdőbe lépni. Vagy esetleg... őfelsége embereivel találkoztak a városban valahol? Herr Greyhorn és kompániáján kívül?
- Más nincs, de gyakran megfordulnak itt. Főleg szállítmányokat hoznak. Faanyagot, gyógyfüveket, vágóhídra való állatot, prémet. Cserébe pedig embereket toboroznak és feltöltik a készleteiket. Átlag havonta kétszer. Ebben a hónapban még egy sem érkezett. – feleli Kale.
Mina azonban többekről is tud.
- Néhányan már vannak itt. Két... állítólag furcsa druidafiú. Ők... nagyon szeretnének harcolni. De általában azt teszik, ami az utasítás. Valamint Maab Fairbranch - halkul el a hangja.
Most gondol csak vissza arra, amit Kale mondott.
Fát, gyógyfüveket hoznak? Talán Alicia ötlete már el is kezdett megvalósulni?
A gyanú újra belehasít. Talán az ötletet azért mondta, mert… el akarta terelni a figyelmet valamiről. Bolondját járatta velük?
Maria Gold szólal meg.
- Hm... akkor komoly lehet a helyzet, ha ekkora neveket küldtek ide. Azt hiszem, van is egy sejtésem, ki ez a két druidafiú, akiről beszélsz. Még régen a nagy körnél, amikor ott tanonckodtam rúgtak onnan ki egy agresszív ikerpárt. Igazi vérgőzös katonafélék voltak, nem is értem, miért álltak druidának... vagyis de. A természet pusztító ereje lenyűgözte őket. Fegyvernek akarták a saját kezükbe. "Semmi nem ad nagyobb pofont a lovasnak a faágnál", mondták.
Mina szemöldöke megemelkedik.
- Azt hiszem, Damien... Nightwind gróf említett valamit arról, hogy ez a kettő is ott volt a... tündetanácson. Illik rájuk a leírás - helyesel lelkesen.
Kale bólint.
- Felettébb aggasztó. Ez esetben azt javaslom, minél hamarabb állapodjanak meg egymással, s szülessen egyesség a várost illetően. Beleértve a kedves északi urakat is.
Mina gyomra összehúzódik.
- Ez... sajnos nem csak rajtunk múlik. Okunk van azt feltételezni, hogy... a Malleus nem éppen a diplomácia híve lesz, amint megérkeznek.
- Hm...ez probléma lehet. Ha ez az egyetlen akadály, ebben talán segíteni tudunk. engedelmükkel, felajánlanánk, hogy feltartózhatjuk az Ordo Malleust, amíg a táryalások meg nem kezdődnek. Ha már mindenki egybegyűlt, csak nem próbálnak meg közbeavatkozni. Hacsak nem azért jöttek, hogy a tárgyalásoknak elejét vegyék.
És mi a garancia, hogy nem?
Kikerekednek a szemei és felpillant Kale arcára. Kale felettébb fiatal arcára, és maga elé idézi a társaság többi tagját, akik szintén hasonlóan fiatalok.
- Nem akarom megsérteni, de... nem tudhatjuk, hányan jönnek. Minden bizonnyal többen, mint az önök kompániája. És bár elhivatottságukat módfelett értékelem, nem... muszáj óvatosnak lenniük. - süti le a szemét.
- Amennyiben lehetőség van rá, én nagyon szívesen találkoznék Saemus embereivel. Talán többet megtudhatnánk róluk is és a hozzáállásukról a kultistához. – jegyzi meg Syele, ám ekkor Kale szinte rárivall rémülten.
- Nem figyelt rá, mit mondtam?! Ha csak lehet, kerülnünk kell az összetűzést.
Elkerekednek Mina szemei. Némi gyanakvással ráncolja a homlokát.
- Megismerni minden lehetséges nézőpontot. – koppint Syele az asztalra. - Én nem kívánok összetűzést. Ezért is húztam ki magam a városi tanáccsal történő beszélgetésből. Én nem azért vagyok itt, hogy valakinek az oldalán állva próbáljak szembemenni valaki mással, más oldalán. Értelmetlenség volna. Információkat gyűjtök. Minden oldalról. Csak így lehet helyes következtetést levonni.
Ez úgy hangzik, hogy ő is mondhatta volna. Ám akkor miért titkolózott? S miért mosolyog olyankor, amikor mindenki más aggodalmas?
Kale végül feláll az asztaltól.
- Legyen hát. Akkor tegyenek, ahogy jónak látják. Holnap elkísérjük kegyelmeteket a városba védelmet biztosítani. Most viszont térjünk nyugovóra. Maria, bármi egyéb?
A nő szomorúan néz maga elé.
- Ahogy én látom, az egyetlen nyom maga a Fairbranch lány. Az egyetlen láncszem, aki ehhez a bukott angyal ügynökhöz vezethet. Én is alaposan meggondolnám... de lehet, hogy nincs más út, csak rajta keresztül, ha fel akarjuk göngyölíteni ezt az ügyet.
- Miért pont ő? Miért nem bármelyik másik Seamus... szimpatizáns?- néz érdeklődőn a nőre, kissé égő arccal.
- Mert kötve hiszem, hogy megbízna az embereiben annyira, hogy rajtuk keresztül üzenjen a beépített emberének. – felel Maria tömören.
- Következetes. Köszönöm. – mondja Syele, miután egy félmosollyal kiüríti a maradék vizet a poharából.

Damien pár óra nyugtalan alvás után örömmel fogadja a reggelt. Maab Fairbranch társaságában nem volt a legkellemesebb létezni. Egy ideig szándékosan fenn akart maradni, majd azon agyalt, miféle védőmechanizmust létesíthetne, ha esetleg Maab valamit tervez… kiosonna, vagy velük csinálna valamit… de az meg túl feltűnő lenne.
Végül a fáradtsága győzött, és úgy fest, elaludt, és meg sem gyilkolták sem őt, sem Aliciát az éjszaka alatt.
Ez jó.
A szentélyhez mennek hát, ahol megbeszélték a találkozót. Alicia szokásosan szótlan, tekintete kiolvashatatlan, semmiféle érzelem nem nagyon tükröződik rajta, talán érdektelenség, viszont a mozdulat, ahogy időnként öntudatlanul is gyürkélni kezdi a ruháját, elárulja, hogy feszült.
- Hasonlókat, Jozef, kisasszony – biccent két társuknak, reagálva a köszönésükre, majd körbenéz és kissé összeráncolja a szemöldökét. Csak ők vannak itt, senki más. Pedig a szentély egy fontos hely kéne, hogy legyen egy ilyen kis közösség életében...

Ahogy Mina föleszmél, akkor jön csak rá, hogy végre-valahára sikerült elaludnia… eszébe is ötlik rögtön, milyen nehézkes volt, s nyomasztó gondolatai új súllyal zuhannak rá.
Nem sok ideje van békésen lustálkodni, és még fájóbb a megannyi olyan ébredés emléke, amikor Sebastian hangjára ébredt és azonnal magához is ölelhette, akármilyen fáradtan vagy nyűgösen, de ott volt és odabújhatott hozzá.
Nem akarja ezt a napot.
De New Lightleaf nem menti meg magát.
Levegőt vesz és igyekszik kizárni az agyából Eichenschild emlékeit, melyekre túlságosan is emlékeztet a mai nap a zaklatott alvás és katonás kelés miatt…
Szeme alatti karikái ellenére igyekszik hálás mosollyal viszonozni Kale és társasága szívélyes kiszolgálását, ám utána minél hamarabb elnézést kér és távozóra fogja, hisz minden perc drága, már az is kár, hogy ennyi időt alvással kellett eltölteni…
Bár a Malleus még nincs itt… Arról csak tudna már eddigre. Akkor fel is verték volna a falut.
Amely szerencsére ugyanúgy néz ki első ránézésre, ahogy eddig tette, az épületek állnak, füstszag sem terjeng és hangos sírások és kiáltozások sem verik fel a csendet.
Ami azt illeti, szokatlan csend és üresség van, még a szentélynél is, leszámítva, hogy a csapat ott gyülekezik, Alicia és Damien, valamint Jozef és Syele kisasszony is.
Izgatottan és megkönnyebbülten gyorsítja meg a lépteit, majd megigazgatja ruháját és füle mögé dobja a haját. Nem is kell erőltetnie a mosolyt, örül, hogy itt vannak. Épen és egészségesen mind.
- Szép reggelt – Érzi, ahogy szemei kissé túl vékony csíkba nyomódnak, de ez nem számít. Tettrekész.
- Szia - mosolyog rá Damien. - Hogy aludtál? - kérdi, végig se gondolva, meg kéne-e kérdeznie ezt. Társalgásuk könnyed természetessége egy fátyol, mely miatt majdnem úgy tűnik, mintha otthon lennének, távol mindettől.
Mina elhúzza a száját, majd mosolyogva billegteti meg a fejét oldalra. Damien csak megértően bólogat.
- Nos? Kinek mit sikerült elérnie? – néz végig Alicia a társaságon.
Jozef büszke arccal szólal meg, miután vett egy nagy levegőt.
- Képzeljétek! A gyanúm, hogy az adószedők között van valaki, aki magas rangú és képes befolyásolni a dolgokat, bejött, tényleg van egy lovag, aki ráadásul kapva kapott a tárgyalás lehetőségén.
Mina lelkesen kerekíti el a szemeit.
- Nahát!... Ez nagyon jó. Vagyis, egy részről nem jó. De... hajlandó tárgyalni, ez felettébb... szerencsés. - próbálja visszafogni izgalmát. - Ki ez? - kérdi Damien picit összeráncolva a szemöldökét.
- Herr Hoffstern lovag a korona megbízottja, legalábbis ez volt róla a benyomásom, még a Malleus csatlósokat is rendreutasította és megígérte, hogy küld üzenetet a fővárosba, hogy megállítsák őket.
Malleus…
Mina hátrébb lép egyet, ahogy kikerekednek a szemei, de most már a rémülettől. Damien gyorsan meg is mozdul, hogy elkapja, ha netán össze akarna esni, de nem teszi, csak légvétele gyorsul fel a másodperc töredéke alatt. Kezei is ökölbe szorulnak.
- Veletek is tárgyalna szívesen, hogy ismerje a véleményeteket és, ha sikerülne valami kompromisszumra jutni, akkor lenne mivel a Tanács elé állni.
- Ez valóban biztatón hangzik – biccent Alicia, érezhetően megmaradt benne is a feszültség… - Bár nem tudom, ha a Malleus ilyen közel van a faluhoz, lesz-e időben bármi foganatja az üzenetnek... – dörzsöli meg az állát kicsit elgondolkodva. - Mindenesetre a mi oldalunkról is van érdeklődés a kompromisszumkötésre, és az illető ugyanúgy érdekelt lenne az igények előzetes felmérésére.
Bár hivatalosan fogalmaz, mégis feltűnően sok szó hagyja el a száját, ezt meglepetéssel tapasztalja Mina. Nem tudta elképzelni régen Aliciát ily mértékben kiállni egy településért, melyhez több köze nincs, mint itt bármelyiküknek, sőt, talán sokkal kevesebb.
-Tehát a Malleus már itt van? Még is mit csinálnak akkor, ha még nem történt semmi katasztrófa? – kérdi Syele kisasszony némi gyanakvással a hangjában.
- Bízom benne, hogy féken tudja tartani őket, amíg nem kap választ. – sóhajt fel Jozef. Majd Syelére néz. - És egyelőre csak .....nézelődnek, várják a főnöküket, ha hinni lehet nekik. Mindenesetre mielőbb nyélbe ütjük a megbeszélést, annál jobb.
- Természetesen tárgyalunk, igen – bólogat Mina hevesen Aliciára, majd a többiekre nézve.
- A koronát minden bizonnyal nem akarják magukra haragítani - szólal meg Damien, kissé előrehajtva a fejét s onnan pislogva fel jelentőségteljesen. Reméli, így is van, és egyik Malleusos sem fog akarni szembeszállni ennek a Hoffstern lovagnak az akaratával.
- Nos, reméljük a legjobbakat – felel Alicia összepréselve az ajkait, majd Mina felé fordul, számára váratlanul. - Délnek mi a véleménye?
- Ami hasonlóképpen fontos kérdés... – szólal meg ekkor Syele is Aliciához fordulva: - Fairbranchnek mi a véleménye?
Mina elsőre meglepődik a neki szegezett kérdésen, kerek szemekkel pillant Aliciára. - Oh. Hmm... Herr... khm. Sir Bloomglade azt az ajánlatot, illetve ígéretet tette nekünk, hogy csapatával feltartóztatják a Malleus tagjait, amíg szükséges. Egyébként a konfliktus elkerülésének hívei. Valamint Sir Bloomglade fontosnak tartja, hogy mihamarabb egyezség szülessen. - idézi fel előző esti beszélgetésüket, s arcán némi aggodalom tükröződik, mert egyéb is eszébe jut arról az estéről.
S hogy a nő Syelének mit felel, jó kérdés… először Syele felé pillantanak, majd Aliciára. Damien tekintete kissé elkomorul, de egyelőre nem avatkozik közbe. Nem neki szólt a kérdés… Fölösleges konfliktust szítani maguk közt.
Alicia csak biccent egyet Mina felé, majd Syeléhez fordul.
- A harc elkerülése a preferált. Felhoztam továbbá a semleges terület létrehozását, és nem volt ellenére, így bizton állíthatom, hogy a kompromisszumkötésre van nyitás.
- Áh! - Syele megkönnyebbülten teszi össze a kezeit. - Ez remek hír. És mikor lesz a tárgyalás? Sikerült időpontot is találni?
Jozef szólal meg.
- Én még nem beszéltem a Tanáccsal, de szerintem mindenképp veletek kéne előbb megállapodásra jutni. A lovag csak arra vár, hogy vigyek neki egy időpontot. Nektek, hogy lenne jó és legfőképpen, hol?
- Maab Fairbranch számít a jelentésünkre... - tekint fel Damien az égre, ami már elég világos - - ...most. Ha jól sejtem. Viszont neki is vinnünk kellene már egy kész megállapodást, hogy mikor legyen a tanácskozás. Azt javaslom, a lehető legkevésbé húzzuk most már az időt. - tekint körbe a társaságon. - Mennyi időre van még szükségetek?
- Az én részemről kezdhetjük mihamarabb - szólal meg Mina síri hangon, halovány arccal, de elszánt tekintettel.
- Szerintem a lovagnak sincs ez ellene kifogása, de hol? Itt a szentélyben, úgy látom mag nincs semmilyen előkészület, akár itt egy szent területen is megejthetnénk... – ajánlja Jozef.
Damien hümmög egy kicsit. - Még egy dolog, amire lehet hivatkozni, ha esetleg elfajulnának a dolgok. Talán. - bólogat. Majd rájön, ez talán szenvtelennek hangzott. De nem bízik a Malleus etikai érzékében, hogy ilyesmiket feltétlenül figyelembe vegyenek, amíg rá fel nem hívják a figyelmet. Talán azután se – de van rá esély, hogy valamennyit azért nyom a latban.
- A szentély jól hangzik – nyugtázza Alicia is. - Illetve akkor jól értem, minden tárgyalni kívánó személy a település hatókörében van?
- Minden bizonnyal jól érti. – mosolyog rá Syele. Negédesnek tűnik. Minának  ismét eszébe jutnak a bukott angyal hívei. Erről még mindig nem szólt nekik! Mikor tegye? - Wilhelmina grófnő, mint dél képviselete, az északi képviselet, akik feltartják a Malleust és ...önök, mint Saemus képviselete. Továbbá Maab Fairbranch, aki... miért is van itt?
Damien sötéten felnevet, megköszörüli a torkát.
- Nos, azért, hogy... lássuk csak. - elgondolkozik kicsit, felidézve Seamus szavait. - Hogy "ne történjen semmi váratlan". - mosolyodik el szarkasztikusan, ahogy kissé lehalkítja a szavait.
- Mint ahogy sem észak, sem dél királya nincs itt, úgy szerintem Seamus is küldhetett valakit a maga nevében – vonja meg Alicia a szemöldökét, és Damien arcát kissé elfutja a vér. Talán elragadtatta magát. Nem kellene fecsegnie és ennyire hagynia, hogy az érzelmei kiüljenek az arcára. De annyi ideig küzdött ellene, most túlságosan felszabadító egy kicsit nem így tenni…
- Értem. Szóval Saemus maga sem bízik a saját képviseletében. - Syele elégedetten bólint. Ez Damien számára kevéssé üdvös, eszerint nem játszották elég jól Seamus csatlósainak szerepét… - Ez felettébb megnyugtató. Van esetleg lehetőség arra, hogy találkozhassak Maab Fairbranch-el?
Alicia ekkor veszélyesen közel hajol a lányhoz, úgy kérdezi meg:
- Na és te tulajdonképpen miért is vagy itt? Hogy kiforgasd a szavainkat és hátráltasd a megegyezést?
Mina szíve ismét meglódul, gyomra görcsbe húzódik.
- Kérem... nem azért vagyunk itt, hogy egymásra acsarkodjunk, én... mármint, elnézést, senkit nem szándékom megbántani, de... - kissé reszkető kezekkel mély levegőt vesz -... de épp eljutottunk odáig, hogy a kapcsolataink hajlandóak tárgyalni, szerintem ezt... a jó lehetőséget kár lenne elvesztegetni azzal, hogy most mi esünk egymásnak - húzza egy kissé szoros mosolyra a száját.
- Na de kérem? – néz Syele megszeppenten, nagy szemekkel pislogva. - Miért gondolja, hogy kiforgattam a szavait? S mivel tartanám fel a megegyezést? Én csupán egy külső szemlélő vagyok, aki ott próbál segíteni, ahol tud.
De nem ennyi az igazság…
Viszont nem az ő tisztje elmondani. Vagy mégis?  Nagyobb dolog ez annál, minthogy valaki csak visszatarthassa. El kellett volna mondania nekik, már régen.
- Ám abban igaza van, hogy azt nem tudjuk, hogy Syele kisasszony kit is képviselne, ezen a tárgyaláson. – jegyzi meg Jozef is.
Mindeközben Alicia végig Syelén tartja a tekintetét.
Most összehúzza a szemeit.
- Akkor legyél kedves csendben maradni. Kívülállóként azzal segítenél a legtöbbet – emelkedik fel és távolodik el kissé ismét.
- Természetesen senkit. – mondja a lány Jozefnek. Úgy pislog, mintha mi se lenne természetesebb. - Mivelhogy nem vagyok meghívva a tárgyalásra, nekem semmi keresnivalóm nincs ott. - Majd Alicia felé fordul. - Az ön tanácsát pedig hálásan köszönöm Frau. Minden erőmmel azon leszek, hogy ne mutassak fényt a megválaszolandó kérdésekre.
Mina vállai gyorsan emelkednek és süllyednek. Kezeit tördelve váltogatja tekintetét Syele és a többiek között. Damien egyre gyanakvóbban és aggódóbban tekintget az irányába. Syele legutolsó mondatára viszont értetlenül összehúzza a szemét Mina is.
- És ezzel mégis mire gondol?! - kérdi kissé hisztérikusabban, mint tervezte, de kevéssé tudja most befolyásolni a hangját. Még valamit titkol ez a nőszemély?
Syele viszont teljesen higgadtan felel, Mina szemeibe nézve.
- Természetesen a Malleus gyanúsan engedelmes viselkedésére. Vagy a Saemus által választott képviselet megfigyelésének szükségességére. A hatalmasok kellemetlen módját választják a játékaiknak és én csak szükségét érzem, hogy rámutassak néhány olyan tényezőre, aminek nincs értelme.
Ezekben mind van logika. Ám neki nem ez járt a fejében. A Malleusnál, Seamusnél, mindennél veszélyesebb egy mélységi. És a szolgái…
Behunyja a szemét és próbálja lelassítani a légzését.
- Seamus egy... - kezdi Damien hevesen, elgondolkodva az embernyelvi kifejezésen egy pillanatig. - Egy irányításmániás. Mi sem természetesebb, mint, hogy küld valakit, sőt persze valakit, aki közel áll hozzá, a testvérét, hogy rajtunk tartsa a szemét - tárja szét a karját, nem értve, mi ezen olyan meglepő.
Mina kinyitja a szemét és szenvedő arccal Syelére néz.
- Szerintem jobb lenne, ha elmondaná nekik. - mondja halkan, de határozottan. Damien összehúzza a szemöldökét.
- Elmondani nekünk, micsodát? - hangja sötétebbre vált, tekintete Syelére ugrik.
Mina folytatja, elengedve magát, mintha elkerülhetetlenül zuhanna.
- Bíznunk kell egymásban, és ez olyasmi, amit mindenkinek tudnia kellene.
A lány büszkesége és nyugalma helyett most először aggodalom tűnik fel az arcán.
- Ha a grófnő kezeskedik afelől, hogy mindenki megbízható a társaságból, akkor úgy gondolom, ez a legjobb megoldás.
Egyszer csak kiáltozás zaja töri meg a beszélgetést.
A távolból egy nagy halom fehér valami közelít. Két ember szalad a főtér felé hangosan kiabálva.
- Baj van! Jönnek! – ordítja egyikük.
Minával fordul egyet a világ.
Elkéstek, elrontották… Nem… még megmenthetik a helyzetet…
-Az Ordo Malleus nagymestere erre tart! – kiáltja a másikuk.
Lovak dobognak, nyerítenek, a közelítő fehérség pedig galamboknak bizonyul. A lovagok mellett jönnek, hatalmas tömegben repülnek.
Három harcos lovagol be a főtérre, s egy ház erkélye alatt állnak meg. Páncéljukról a fényt fájdalmasan veri vissza a nap. A falusiak természetesen pánikolni kezdenek, s ezért nem is lehet őket hibáztatni. Rohannak, ki merre lát. Ők pedig csak állnak ott és nézik az elszabaduló poklot.
Az egyik páncélos leugrik lováról. Haja, szakálla ősz, és valahogy nem tűnik egy vérengző vadnak, hiába öltözött csatához. A páncélja is más, mint a többieké, nincsenek vágások rajta, teljesen sima és fényes, mellé pedig vörös színű kelmét visel.
Maga elé emeli a kezét.
- Heló, üdvözlégy! Nevem Erasmus. Némi segítségre lenne szükségem.
Segítségre?!
A térre még több lovag gyűlik, s a falusiak a házaikba bújnak, vagy az erdőbe szaladnak. Közben kiáltozzák:
- Erasmus rendfőnök a kilátónál van! - Fuss az életedért.
Az ősz alak mintha nem értené, mi történik, bár azért elégedettnek is tűnik.
– Heló, valaki?
Közben emberei parancsokat osztogatnak máris:
- Biztosítsatok a területet. Őrszemet minden ösvényre!
Az ember, aki Erasmusnak nevezte magát, megismétli:
- ...mondom útbaigazításra lenne szükségem...
- Kutassátok át a házak közti sikátorokat is. Keressetek ellenséges ügynököket! – hangzik a parancs.
Erasmus, ahogy felemeli a karját, egy galamb rászáll.
- Kérem...a nevem Erasmus bíboros... Segítségre lenne szükségem. – S közben elégedetten néz körbe, mielőtt megállapítaná: - Helyes-helyes, úgy látszik nincs senki...
Senki, aki? Ez az ember vak, vagy csak arra számított, hogy mindenki bátorsága inába száll?
De mivel kapcsoltban van segítségre szüksége?
Ennek nincs értelme.
Mina és Damien pillantást váltanak, s ugyanaz az értetlenség tükröződik egyikük szemében, mint a másikukéban. Nem meglepően Jozef is döbbenten vizsgálja az eseményeket. Ő az első viszont, aki felel.
- És mi lenne az a segítség, nagyuram? – lép előre, s Minának eszébe jut, hogy Jozef voltaképp északi, neki van tehát a legtöbb köze a férfihoz… Most pedig ki tudja, mit oszt meg vele és mit nem? - Ha esetleg eltévedt volna, vagy keresne valakit, talán én segíthetek...
A férfi idős lehet nagyon, lassan fordítja Jozef irányába a fejét, ahogy meghallja a hangját. Ahogy megmozdul, viszont furcsán gyorsnak tűnik, szinte odaugrik a fiúhoz. Nem tudja hova tenni ezt.
A bíboros szinte vidáman felel neki.
- Áh, köszönöm, fiam. Egy Fairbranch nevű kisasszonyt keresek, nem tudod, merre találom? Van némi elintéznivalóm vele, tudod...
Mina erőt vesz magán és közelebb lép kissé a beszélgetőkhöz. Nem akar lemaradni semmiről se, esetleg arról, hogy ha kell, közbeszólhasson valamit. Damien is követi, mellésétál.
Jozef tanácstalanul néz a csapat többi tagjára.
Ekkor Alicia hangja töri meg a csendet, kissé élesen.
- Mit kíván elintézni vele?
- Áh, ez csak a kettőnkre tartozik. A segítségét akarom kérni egy nagyon fontos dologban. És félő, hogy egyedül ő megfelelő erre a különleges szerepre. – feleli a férfi nyugodtan.
Azonban közben tekintete ugrál a csapat tagjain, a nyugalom álcája alatt feszült tettrekészség fedezhető fel. Kezét pedig az övénél tartja, ahogy a másikkal lassan int egyet. Nyilván kész arra, hogy fegyvert rántson.
- Ha meg engedi a nagyságos bíboros úr... Ez a nagyon fontos dolog minket is érintene, ha Maab Fairbranch nem vállalná a segítséget? – kérdi Syele, meg kell jegyezni, hogy bátran.
- Nem kell aggódni, ehhez nem kell neki vállalnia...
– legyint könnyeden Erasmus.
- Uram, nem kéne itt lennie, vagyis nem így. Mindenkit megrémisztenek az emberei, ez egy békés város. – próbálkozik Jozef nyomást gyakorolni rá.
- Jesszus, elnézést kérek, megyek is, csak mondjátok végre, merre.
– Egy pillanatra úgy tűnik, mintha tényleg zavarba  jött volna, úgy vakarja meg a homlokát szabad kezével.
- Uram, ha nem ad több információt, senki nem fog tudni segíteni. Ki akarna ráuszítani valakire egy egész sereget. – köti az ebet a karóhoz Jozef.
Damien jelentőségteljesen Minára pillant, mikor látja, hogy ő majdnem felrobban, s előrébb lép fél lépést.
- Uram, jómagamnak is volna megbeszélnivalóm Fairbranch kisasszonnyal, ami azt illeti, egy ideje már vár rám. Amennyiben esetleg a kettő megtörténhetne egyszerre, el tudom kísérni.
Aliciát nem vonja bele. Ha akar jönni, jön.
Erasmus mélyen Damien szemeibe néz, szúrósan, majd csak ennyit mond:
- Ó, köszönöm, kérlek, fiam, mutasd az utat.
Mögötte felsorakozik a három harcosa…
Ekkor Alicia kimozdul a háttérből és megragadja Damien felkarját, maga felé rántja, majd angolul csak ennyit kérdez halkan:
- Mégis mit csinálsz?
Majd Jozef szólal meg, kis szünet után:
- Megyek veled.
Damien tekintete kifejezéstelen - vagyis inkább feszült -, ahogy Aliciára néz, majd tekintete visszapillant az ősz férfi felé. - Uram... elnézést, azt hiszem, félreértettem... úgy értelmeztem, egyedül tervez vele tárgyalni - pillant a körülöttük levő seregre. Ők nem voltak benne a pakliban... Mina légzése szaggatottá válik, ahogy lázasan gondolkodik, mit műveljen. - Uraim... nem volna esetleg célszerűbb mindezt, amit meg akarunk beszélni... közösen megbeszélni? Békében, fegyverek nélkül. - igyekszik hangját egyenletesen tartani, amennyire tudja.
- Számítok Fairbranch testőrségére, úgy helyes, hogy a magamé is elkísérjen. – felel a bíboros. Hárman vannak. Maabnál pedig ott vannak az ikrek. Akik vérszomjasak, tehát a harc lehetőségére azonnal örömmel ugranának… Ezért nem mehetnek oda… - Arra talán? – nyújtja ki Damien irányába – vagy talán mögé – a kezét Erasmus.
Damien még először végigfuttatja tekintetét Syelén és Jozefen, kérdőn. Majd Minán állapodik meg, akinek a szemöldöke vészesen ívbe fordult, ahogy fájdalmas tekintettel tart vissza valamit... Majd visszanéz Erasmusra.
- A kisasszony számít a megjelenésére? Nekünk nem említette, hogy találkozója volna mással is - ráncolja össze kissé a szemöldökét.
- Nem, de nem számít. Én sem számítottam rá, hogy ő lesz az, akivel találkoznom kell. Javaslom induljunk máris. Sürget az idő. – próbálja ismét lerázni a kérdéseket a rendfőnök.
- Feltételezhetjük, hogy Maab Fairbranch kultista? – szólal meg Syele, s ekkor Mina szemei kikerekednek, a meglepetés mellett mintha megkönnyebbült volna. Igen. Akár ő is lehet. Már fogalma sincs, mit gondoljon. De legalább kiderül, hogy van egy efféle gyanú… - Mert ha igen, akkor a fegyveres kíséret több mint előnyös.
- Uram, mi lenne, ha csak két testőrt hozna, a többieket elküldené, vissza és akkor akár indulhatnánk is, ne itt zaklassuk a közösséget.... – folytatja a tárgyalást Jozef.
Vajon meddig lehet feszíteni a húrt?
- Ennyiben meg tudunk egyezni. – int Erasmus, és a három lovagjából az egyik eltávozik.
Úgy tűnik, eddig még lehetett feszíteni.
- Maab Fairbranch ugyanis nem bukott angyal szolgája. Ennek ellenére veszélyes. Épp ezért azt tanácsolom, amint elvezettek hozzá, távozzatok a városból... ugyanis onnantól az események durva fordulatot fognak venni.
Syele kisasszony megkönnyebbülten sóhajt. Minden bizonnyal azért, mert eszerint nem Maab a kultista…
[color=#ff99ff] - Hála az égnek. Ritkán örülök annak, hogy tévesen feltételeztem valamit. De a durva fordulat ugye nem a település kárára fog bekövetkezni?
- Uram, ennek a településnek van lakossága és egy Tanácsa, nekik sem ártana tudni, ha veszélyben vannak. Ha valami problémája van azzal a... szóval Maab Fairbranch-al, akkor talán nem itt kéne .....megoldani... – mondja Jozef merev hangon.
- A település sorsa lényegtelen. Az egyetlen szempont, hogy Fairbranch előkerüljön...hogy aztán leszámoljak vele.
Hogy mi?
Szóval meg akarja ölni Seamus-t…
Mina egy kis ideig tátott szájjal néz, majd megszólal. Ezer kérdése lenne, de egyvalamit mégsem hagyhat annyiban.
- Megbocsásson, uram, de nem hagyhatjuk, hogy a településsel... hogy baja essen, és már módunk is van rá, hogy a békés együttélést biztosítjuk. Egy... ötlet. Melyet megtárgyalnánk egy békés tárgyalás keretében. - Meglepődik, mennyire határozottnak hangzik most. Az izgatottság legyőzte a félelmét egy időre, úgy tűnik. Aztán Syelére villan a tekintete.
Damien összeráncolt szemöldökkel pillant Minára.
- Meg sem... lep, hogy esetleg egy kultista lehet itt?
Mina tekintete bűntudatosra vált, nem, mintha ő tehetne róla, hogy ez nem derült ki korábban... - Ezt akartam elmondani... ezt akartam, hogy Syele kisasszony... mindegy, a lényeg, hogy... okunk van feltételezni, hogy vannak kultisták New Lightleafben.
Damien gondterhelten bólint, és tekintetével Aliciáét keresi.
- Az a tárgyalás csapda, amivel kígyót melengetnek majd a keblükön. – morogja Erasmus az orra alá. Mégis honnan tudja? Lehet, hogy… hogy mégsem őtőle kellene tartani? Persze a Malleus rendfőnöke. Szavai lehetnek manipuláló hazugság is. - Nem több, mint eszes csel, amivel a naivak hiszékenységét használják fel arra, hogy időt nyerjenek. Egy kultista, vagy pár vadász kunyhója eltörpül amellett, mi lehetőség most előttem áll. Az egyetlen, ami számít, hogy ez a forradalom lezáruljon itt és most. Ehhez pedig ide kell Maab Fairbranch a kulcs.
Fájó, de nem hihetetlen gondolat, hogy a tárgyalás egy beetetés volna, egy megtervezett porhintés…
- Ti tudtok erről valamit? Hogy a tárgyalás csak egy csapda? – kérdi Jozef, és nyel egyet, ahogy Damienre és Minára néz
Damien azonnal megrázza a fejét a kérdésre, Mina kicsivel később, de gyorsabban.
- Nem... esküszöm, nem... Uram, ha ön most érkezett, mégis honnan tud ennek a tárgyalásnak a tervéről, vagy arról, hogy csapda...? - kérdi bizonytalanul Erasmusra nézve, őszinte kíváncsisággal, miközben lassan fújja ki a levegőt, s egyik keze finoman rákúszik a karjába kapaszkodó remegő kezekre…
Ahogy haladnak előre, Erasmus most már mereven, feszülten tekint abba az irányba maga elé.
- Mert egyszer már láttam kibontakozni. Egyszer már volt szerencsém végignézni egy forradalmat.
- Mikor? - kérdezi Damien halkan, mert bár nem biztos, hogy igazat fog adni neki, ennek a részleteiről muszáj többet tudnia.
Erasmus komoran felel:
- Amikor kend országa megszületett...

Hamarosan megközelítik a házat, ahol Damien és Lia már tanácskoztak a többiekkel.
A rendfőnök feszültséget sugárzó sötét alakként lépked, annak ellenére, hogy egy jámbor öregemberé az arca, marcona mozgása nem könnyít azon, hogy ne keltsen félelmet.
Syele kisasszony töri meg a csendet.
- Biztos benne, hogy nem csak személyes érdekkülönbségek a gyilkolási vágyának forrása?
A férfi harckészült feszültséggel a hangjában felel.
- Soha életemben nem beszéltem még a három Fairbranch testvérrel. Nincs okom haragudni rájuk.
Damien kissé értetlenül vizslatja a férfi arcát. - Mit vár Maabtól pontosan? - kérdi tőle.
- Hamarosan meg fogjátok látni. – felel a férfi. De azt nem akartam megvárni…ugh! - Amennyiben hajlandóak vagytok együttműködni, örömmel fogadlak titeket átmeneti szövetségesemnek.
Nahát, mintha ezt már valahol hallotta volna.
A sarkon befordulva megpillantják a ház ajtaját, mely tárva-nyitva várja őket, a ház pedig üresen, porosan, semmi nyoma annak, hogy lábak jártak volna arra nemrég.
- Ej...ej...ej... Ravaszak ezek a hegyesfülűek.
Mina várakozóan és elpirulva pillant Damien és Alicia irányába ezekre a szavakra, de Damien tekintetében semmi változást nem fedez fel.
Ekkor a háztetőn két alak jelenik meg, akik látványa nem tölti el Damient épp kitörő örömmel… A két, varkocsba font hajú druida vigyorog ott, láthatóan már majd’ kiugranak a bőrükből, hogy verekedhessenek. Vagy ez csak feltételezés, hisz mindig ez látszik rajtuk, s ez derül ki szavaikból is.
- Bocsának a kellemetlenségért, de a Hercegnő nem található itt. Velünk kell beérneketek. – szólal meg egyikük. A neveiket még mindig nem tanulta meg, nem vette a fáradságot, hogy megkülönböztesse őket.
- És ti?! – lepődik meg Erasmus.
- Két szerény druida…
Na, még jó, hogy kívül vannak, és nem egy épületben, így nem tud a plafon rájuk szakadni.
- Ti tudjátok, hol van Maab Fairbranch? – kérdi őket Erasmus bíboros, gyanútlanul, mire a páros vigyorogva néz össze, majd visszakérdeznek:
- És, ha igen?!
- Ti miért maradtatok, láthatóan tudtátok, hogy jövünk? – faggatja őket Jozef.
Alicia távolabb helyezi magát a bíborostól.
- Amíg nem tisztázza velünk, hogy mégis milyen szándékai vannak pontosan, addig szerintem feleslegesen reménykedik a megtalálásában – jegyzi meg, Erasmusra nézve.
- Minden bizonnyal nem az a nagyrabecsült Püspök célja, hogy mártírt csináljon egy neves tündéből, én biztos vagyok benne. – néz a férfira Syele, mire Damien már szúrósabban tekint az irányába. - Hiszen az még rosszabb is lenne, mint életben hagyni, nem igaz?
- A kisasszony talán alábecsüli... Maab kisasszony képességeit. - fogja vissza az elsőre ajkaira toluló "ellenfelei" szót. A druidák előtt nem kellene. - Maabnak bizonyosan oka van gyanakodni, hogyha észlelte uram kíséretét a településen, márpedig biztosan azt tette. Nem csoda, hogy nem mutatkozik elsőre. Efféle... látogatásról ugyanis nem volt szó eddig - igyekszik semleges hangsúllyal beszélni, szeme sarkából figyelve végig a druidákat.
- Mondjátok el. – ismétli Erasmus bíboros röviden, egy kis hallgatás után. Tekintete rémisztően változatlan.
- És, ha nem…? – kezdi az egyikük, mire a férfi lángoló pallosával találja szembe magát. Hirtelen a levegő körülötte égetően forróvá válik, s a lángok világossága bántja a szemet is. Az épület felé céloz, suhint fele, de az egyik druida megállítja. Ahogy feltartja a kezét, visszafordul a tűz, melyet Erasmus indított, a kard pedig megtorpan a levegőben. A tünde is előrántja saját fegyverét és a lovagnak feszül.
- Ha itt elkezdesz tombolni, az egész városnak vége.
A rendfőnök csak gúnyosan kuncog.
- Akkor miért nem véded meg?!
Oh, hogy lennétek átkozottak… – gondolja Damien eltávolodva a hőtől és egy pillanatra átkarolva az ijedten nekihúzódó Minát, aki kétségbeesetten szemléli az eseményeket.
A kardok egymásnak feszülnek, s kisvártatva a druida odaszól a csapatnak:
- Ez erősebb mindannyiunknál. Fussatok, mi feltartjuk!
A másikuk felel:
- Jól van. Ti menjetek előre – Ez ismét nekik szól. - Majd utolérlek titeket, és mutatom az utat.
Mina értetlenül keresi Damien tekintetét, viszont választ ott sem talál, csak egyetlen biztató biccentést.
Fehér galambok keringnek a levegőben, kerülgetve a forró lángokat.
Jozef láthatóan megdöbben a dolgok fordulata láttán. Hátrál, majd kardot ránt.
- A várost nem bánthatja! – kiált fel. - Nem futok el sehová, visszamegyek a városba, figyelmeztetni kell az embereket...
Közben Alicia valamiféle mágiát használ, ezt még sosem látták élőben, de most nincs elég lehetőség arra figyelni, ez hogy is zajlik.
Odakiált még Jozefnek:
- Mindenképp sürgesd meg a druidákat!
Mina is a fiú után szól.
- Jozef, várj... vigyázz magadra! Ha most megtalálnak... - utal arra, hogy lehetséges, nem örülne a csapata, ha tudnák, szembeszállt a Malleus rendfőnökével. Tovább nem részletezi, nehezen is tudná gondolatait összeszedni, valamint Damien talán kissé erősen ragadja meg a karját.
- Merre? – kérdi Syele kisasszony az egyik druidát. S mivel ő már ezt megtette, Damiennek nem kell, így csak annyit mond:
- Gyerünk. – s húzza maga után a lányt, szemét azért Alicián tartva.
Mina még visszafordul Erasmus felé, de csak megcsóválja a fejét, érezve, fölösleges bármit mondania, nem fogja meggondolni magát.
Erasmus most mintha nem tudna mozdulni, minden bizonnyal Aliciának van köze ehhez. Ez idő alatt az egyik druida diadalittas
- Megvagy! – kiáltása után a nyaka irányába támad lángfegyverével… mire a bíboros csak hümmög egyet, majd a következő pillanatban egyszerűen csak nincs ott. Hanem a druida háta mögött van, és egy lendülettel kettészeli a lábát…
Mina még visszafordul a sebesültet látva, de megakadályozni már nem tudja.
3 – Vissza![/color] – ordítja a druida testvére.
Hirtelen a föld megmozdul, suhogva, dörögve nyúlik elő tömérdek fa a földből, s egy egész erdő emelkedik a földön levő druida és Erasmus közé. A testvére felkapja őt, majd sebesen a többiek után szalad.
- Ez nem fogja sokáig tartani...gyorsan, irány a Hercegnő!- Jozefre néz, valamiért győzedelmes tekintettel, elégedetten. - Legközelebb a miénk lesz. De most előbb egy egyességet kell megkössetek.
Gyorsan váltakoznak itt a szövetségek, de most úgy tűnik, a két druida az oldalukon áll.
- Akkor most megvédjük a várost? – kérdi Jozef, s Mina bőre furcsán bizseregni kezd a gondolatra. Akkor tehát már végre ebben egyetértenek? - El fog vérezni, ha nem kötjük el. – int Jozef a sebesült druidára.
- Igen, megvédjük...bnem érdekel, mekkora fenevad támadja, le fogjuk gyűrni. – vigyorog a druida szinte őrülten – Damien számára a tőle megszokott módon, azonban nem gondolta, hogy ennyire a szívén viseli New Lightleaf sorsát. Vajon Seamusnek akarja ennyire? - Gyerünk. Van felcser a csapatunkban!
Mina némi megkönnyebbüléssel fújja ki a levegőt. Szorítja a szívét a gondolat, hogy ha időben figyel, ha elég gyors, megmenthette volna azt a lábat.
Lihegve szaladnak, ki a városból a fák közé, egy hatalmas, vastag, sok-sokéves fa tövéig, ahol annak háta mögött egy frissen földbe ásott lépcső vezet lefelé. Egy csapat tünde várja ott őket, s köztük…
Maab Fairbranch.
A magas, vékony alak szigorúan méri végig az érkezőket. Haja kiengedve.
Elsősorban a sebesült ellátásának látnak neki. A szerencsétlen nem vesztette el az eszméletét. Mina igyekszik nem odafigyelni a lábára, de nem tudja elvenni onnan teljesen a tekintetét. A férfi vicsorog és remeg.
- Gyorsan, vágjuk le! – mondja valaki, a tündék sürögnek-forognak és valakinél már ott a fűrész, valamint kötszer.
Miért nem vagyok Rotmantel…
Nem az ő felelőssége. Honnan tudhatta volna? És az sem volt világos, hogy mégis kinek az oldalán állnak. Ez senkinél nem világos. Néha már saját magánál sem tudja…
Mina a homlokát ráncolja, dörzsöli a kezével, Damien pedig csak egy-egy pillantást tud neki intézni, aztán Alicia mellé siet, aki egy falnak támaszkodik neki.
- El onnan, nyomorultak! – hallatszik közben Maab Fairbranch feszült, de kimért kiáltása. - Kell neki a csíra! Ide vele!
Damien szörnyülködve kapja oda a tekintetét. Csíra? Ezek valami növényt akarnak belerakni szerencsétlenbe? Olyasmi mágia lehet, mint amilyenekkel Aliciával kísérleteztek… azaz nem ők, ő ebből kimaradt, de a többiek…
- Térj magadhoz, harcos, még nem ért véget a csata.... – rázza a nő a druida bállait.
Hirtelen valami gusztustalan bűz kezd el terjengeni, ahogy egy katona egy kulacsot bont ki. Alkohol szaga. Oly ismerős Damien számára. A másik druida valamit varázsol, majd növényeket facsar ki, amelyek újfajta édeskés illattal töltik be a levegőt. A két összetevőt aztán összekeverik, s ezt adják oda meginni a sérültnek.
Mina ívbe szaladt szemöldökkel figyeli a szertartást.
- Ó, a jó ősi mágia, ez a jó cucc! – ordítja hangosan amaz, és Mina alig tudja visszafogni magát, hogy föl ne kacagjon.
- Nem használt rajta a varázslatom – szólal meg Alicia, ahogy bosszúsan néz maga elé.
Damien pedig visszakérdez:
- Mit csinált volna a varázslat? - kérdi Aliciát.
- Megdermesztette volna – felel a nő, de mintha még visszatartana valamit. Mély levegőt vesz, mielőtt folytatná. - Ezzel a varázslattal képes vagyok ráfogni a lelkére és majdhogynem kitépni azt a testéből. Ez fizikai fájdalmat okoz, teljes befeszülést, valószínűleg azért, mert a test és a lélek küzd, hogy egyben maradjon. A mágiahasználók sem tudnak a varázslataikhoz fordulni egy rövid ideig ez után.
Damien tekintete kissé kimered a varázslat részletezésekor. Nyel egyet és igyekszik egyenletesen lélegezni.
- A... az egyik druida azt mondta, erősebb mindannyiunknál. Valószínűleg oylat tud, amit egyikünk sem, ezért... vagy... áh, te biztosan jobban értesz hozzá, mi lehet, ami kivédhet ilyesmit. Vagy Mina. - néz a nő irányába, aki el van foglalva a gyógyítás folyamtának vizsgálatával.
- Nem, ilyennel még nem találkoztam – fordul felé. - Úgy éreztem, hogy ráfogtam, de mikor ki akartam húzni a páncélja alól a lélekfonalakat, mintha... elfoszlott volna
Jozef közben elkiáltja magát.
- Álljatok félre! Meg tudom gyógyítani, de menjetek hátrébb!
Mina összeráncolt szemöldökkel nézi, mi fog történni, a druidák engedik-e neki?
Úgy fest, nem zavartatják magukat, ám közben végrehajtják a saját varázslatukat is…
Hoznak egy apró edényt, amelyben valami folyadék van. Közben a sebesült térde aranyfényben kezd el ragyogni, majd a majdnem levágott lába teljesen elválasztódik tőle. Már nem is folyik annyira a vér.
- Igazán elismerésre méltó...tartsd meg koncentrációdat pap. Ezt is odaadom neki.- mondja Maab, akinek odaadják az edényt. Abból kivesz egy kis rücskös fakezdeményt.
- Gyerünk, harcos... – szólítja meg a druidát ismét, aki összeszorítja a fogait.   - Nem hagyom, hogy kimaradj a csatádból. – majd a lábához teszi a növényt, és kántálni kezd. Mina érti a szavakat, bár nem az emberek és vámpírok nyelvén van, hanem a tündékén, viszont a Biblia szavait idézi.
- Természet szelleme, halld szavam: gyarapodj! – Minát a hideg is kirázza. A növény növekedésnek indul a szavak hatására. A gyökér belenő a térdbe, le egészen a talpáig, majd hihetetlenül gyorsan egy falábbá alakul. Hallhatóan szenvedményes a folyamat, a druida nyögéseket hallat, de igyekszik visszafogni magát.
- Pap mester, remélem nem lesz a növény útban... – mondja Maab.
- Lenyűgöző. – állapítja meg Syele kisasszony, aki szintén végignézte a jelenetet. - Ezt még is hogy csinálta? – kérdi Maabról.
A nő a szokásos kimértségével felel neki.
- Vérszívó élősködő növény. És tünde mágia, amitől nő a növény. Kegyetlen... de hatásos.
A másik druida hozzáteszi:
- Ha állatot láttok Finsterwaldban, aminek növény nő a hátán, valószínűleg elkapta egy ilyen.
- Várhatott volna, amíg befejezem, ez....... gyomorforgató volt. – jegyzi meg felháborodva Jozef. Eszerint ő is végrehajtotta varázslatát.
- Erősebb a kapcsolat, ha tisztán a húsba fúródik bele.  - jegyzi meg Maab.
- A magyarázatot értem, de attól még nem lesz jobb. – morogja Jozef méltatlankodva.
Ezután a  sebesültet betakarják, adnak neki vizet és békén hagyják egyelőre.
- És képes lesz használni a növényt, mint lábat? – kérdi Syele kisasszony, mire úgy néznek rá, mint aki meghibbant.
- Ö...nem, ez csak egy faláb...az átlagnál jobb, de végsősoron csak egy faláb. – mondja a sérült testvére.
Erre a lány mintha csalódottan vonná meg a vállát.
[color/#ff99ff] - Valóban, nem lehet minden tökéletes. És a megőrült püspökkel mit terveznek kezdeni aki Maab Fairbranch-et keresi? Feltételezhetően nem jó szándékból.[/color]
- És mit keresnek egyáltalán itt? A várost akarják? Jut eszembe, nekem értesíteni kéne a Tanácsot, hogy meg tudják óvni a lakókat. – száll be Jozef.
Hirtelen csend áll be. A tünde katonák tekintete Maab-on, de a nő nem felel semmit.
- Hülye ötlet volt a lovaggal egyezkedni. – felel végül, kissé elkerülve a valódi választ.
Eszerint valahonnan távolról figyelhette őket, amikor Erasmus és a druidák összecsaptak. - A Tünde Királyság követei nem viselkednek bolondokként. – teszi még hozzá. Majd Jozefnek felel: - Már tájékoztatást kaptunk a kedves királyságod ajánlatáról. Nem említették, hogy elfogadjuk?
Mina és Damien szemei is kikerekednek.
- Emlékeim szerint neked is tetszett az elképzelés, szóval ne tégy úgy, mintha nem bólintottál volna rá – lép előre Alicia hirtelen, összeszűkített szemekkel. Jozef felé fordul ezután. - A Tanács mostanra már biztosan tisztában van a történtekkel. Felkészületlenül semmiképpen se szabadna menni, mert bármelyikünkkel megtörténhet ugyanez- int a sebesült druida felé. - Varázslat pedig nem kifejezetten használ a férfin. Egyelőre nem tudom pontosan, miért, de a páncéljához lehet köze.
Maab állja Alicia tekintetét, szúrósan néz vissza.
- Nem szokásom a tetszéseimről fecsegni. – mondja, majd elgondolkozik. - Kérek egy helyzetjelentést. Bármi trükkje is legyen az ellenségnek, fel kell rá készüljünk. Szépen, óvatosan közelítjük meg a problémát. Van bármi ötletetek, mi történt pontosan?
Szóval most történik meg az, ami megtörtént volna sokkal korábban, ha nem avatkozik közbe Erasmus bíboros…
Mielőtt még Alicia vagy Damien megszólalhatnának, Syele kisasszony előrelép, magasra emelt szemöldökkel, karba tett kézzel áll Maab elé.
Ez a lány teljesen elvesztette az eszét. Hogy képes valakiből ennyire hiányozni a félelem?
- A te katonáid harcoltak ellene nem? A te beosztottjaid. Miért gondolod úgy, hogy tartozunk neked beszámolóval? Legutóbbi információim szerint, az Ordo Malleus vezetője éppen a te fejedet akarja levenni. Ha a módszerei megkérdőjelezhetők is, az indítéka alapozott. Forradalmat akar eloltani, mielőtt az kirobbanna. Meg szeretnéd magyarázni esetleg? – szegezi neki a kérdést.
Mina halálra váltan hallgatja a vádat. Maab katonáinak tekintetében saját rémületét látja tükröződni. A tündenő kifejezéstelenül néz vissza, pislogás nélkül.
- Veled még számolunk. – Ennyit mond csak végül.
Damien eddig szigorúan méregette Syelét, szintén összefonva a karját a mellkasán, viszont Maab válaszára neki is felszökik kissé a szemöldöke. Hangsúlya kissé enyhébb emiatt, mint eredetileg szánta.
- Ahogy már említettem, Maab kisasszonnyal nekünk lett volna megbeszélésünk - jegyzi meg a lányra nézve, kiigazításul. - A... a bíboros, úgy fest, valami védelemmel van felruházva, amelyen nem tudunk áthatolni. - Nem részletezi jobban, ezzel kapcsolatban Alicia a hozzáértőbb. - A városba értekor többé-kevésbé együgyűnek tettette magát, legalábbis jómagamnak ez volt a benyomásom. Állítása szerint személyes bosszú nem fűzi a Fairbranchekhez, viszont fő célja, hogy Seamust meglelje, és... elpusztítsa - emeli szemöldökét Maabra, hátha neki van ötlete, ez mégis mi miatt lehet. - Az Önnel való találkozás szándékának okát nem sikerült kihúznunk belőle. Az ikrek... felébresztették a harci szándékot benne. – fogja vissza a „kihúzták a gyufát” kifejezést, ami elsőre eszébe jutott.
A nőn mutatkoznak az idegesség jelei, összehúzza a szemöldökét.
- A helyzet aggodalmas, de nem kezelhetetlen. – A katonáihoz fordul. - Első hallásra úgy tűnik, jól ezüstölt vértet viselt a lovagmester. Kellemetlen, de nem lehetetlen keresztülhatolni rajta. Ideje erősítésért nyúlnunk. Készítsetek elő jelző rituálét. Ideszólítjuk az Égszakadást.
A nem-sebesült druida hirtelen éles tiltakozásba kezd. Idegesen lép oda Maabhoz.
- Ó, azt már nem, Hercegnő! Ez a mi csatánk. Mi kezdtük el, miénk a jog, hogy befejezzük.
Jozef közbeveti:
- Szóval akkor nagy az egyetértés... mármint a várossal kapcsolatban. – Mina felfigyel a szavakra, mert bizony neki feltűnt, s meg is lepte, hogy Maab azt jelentette be: elfogadják az Északkal való megállapodást.
Csak erről, úgy fest, Erasmus bíboros nem tudott.
- Damien szavait csak megerősíteni tudom, Erasmus rendfőnök nagyon titkolózott, de a Malleus-t ki kell innen űzni, ha még a békében reménykedünk. – folytatja a fiú.
Maab gyorsan felel.
- Elég az is, ha feltartjuk, amíg az egyesség megszületik. Ha a tárgyalások sikerrel végződnek, nekem személyesen nincs több keresnivalóm a városban, s visszamegyek az erdőbe. Akkor pedig a drága Erasmus-nak sem lesz többé haszna abból, ha a várost rémisztgeti.
- Tehát végül milyen megállapodás született New Lightleaf sorsával kapcsolatban? - kérdi Mina nagy szemeket vetve Maabra, s Jozefre is.
- Az egyesség adott, egyetlen királyság sem nyilváníthatja területének New Lightleaf-et, nem adóztathatja semmilyen formában, vámolhatja vagy tilthatja az árukat, melyek a várost elhagyják, emelhet erődítményt tőle húsz mérföldnyire, és nem kötelezheti lakókat, hogy seregében szolgáljanak. Cserébe mindhárom királyság embereinek szabad bejárása van a városba. Emellett pedig a városban tartózkodók felett egyetlen királyság sem ítélkezhet vagy bíráskodhat. Ez a mi ajánlatunk, s örömmel fogadjuk el a Tünde Erdő nevében. – foglalja össze Maab.
- Van terve, hogyan tartsuk fel, azt se feljtsük el, hogy van egy kisebb serege is. – kérdi Jozef.
- Az Ordo Malleus egy felettébb jelentős hatalom Északon... mit fog ez jelenteni számukra? Észak - rajtuk kívül - tehát elfogadná ezt a megállapodást? - gondolkozik el Mina.
Bár ez nem az ő gondjuk. Hogy Észak mit csinál a rendjével. Ez legyen az ő bajuk. Oszlassák fel őket akár. Csak hagyják New Lightleafet békében.

Maab rögvest felel is neki.
- Emiatt ne tessék aggódni, Nachtraben kisasszony. Még nincsen kész a tervem, de ha gyorsan dolgozunk, nem lesz probléma. Egyelőre keressék fel Lord Bloomglade-et. Mondják meg, hogy igényt tartok egy átmeneti szövetkezésre. Az emberem még ma fel fogja keresni. Aztán remélem ismét találkozhatunk, amikor tárgyalni megyünk a városi tanáccsal.
Damien emlékei közt felvillan a figyelmeztetés, ahogy a tanács említésre kerül. Kissé összehúzott szemöldökkel veszi ismét magához a szót. - Hercegnő... Erasmus bíboros képességei, úgy fest, egyelőre vetekednek a mieinkkel. Ön veszélyben lehet addig is, míg ez a tárgyalás létrejön, s minden bizonnyal a bíboros meg fogja akarni akadályozni ezen szövetségek, illetve a tárgyalás létrejöttét. - néz aggodalmasan, mintha feltétlenül a szívén viselné Maab egészségét. Fogalma sincs, hogy fog ezek után tükörbe nézni. Szerencsére errefelé nincs sok tükör.
- Egyetértek. Ennek a megoldása legyen az én feladatom. – tér ki Maab ismét a válaszadás elől. - A tárgyalás idejére meglesznek a kellő előkészületek.
Damien összepréseli az ajkait, s mély levegőt vesz, mielőtt folytatná.
- A tanáccsal kapcsolatban aggályai voltak. Még mielőtt... belefeledkezett volna a harcba, azt állította, a tanács egy csapda lehet.
- Értem. – felel Maab egyszerűen. - Mr. Nightwind, gondolja, hogy ki tudja a csapdát szagolni?
Nos, ez eddig nem alakul rosszul.
Látványosan elgondolkozik. - Amennyiben a csapda mágikus eredetű, úgy vannak nálam hozzáértőbbek - pillant Aliciára és Minára. - Ha nem, úgy megteszem, amit tudok, természetesen - ölti fel készséges mosolyát, mellyel az utóbbiakban Seamust jutalmazta leginkább. Konkrétat nem mondott, ám mégis adott választ. Elvégre arra kérték fel, hogy Seamus szeme és füle legyen.
Milyen régen is volt az a fogadóbeli éjszaka…
Jozef szólal meg ekkor.
- Én ki tudok szerintem menni. Mind tudják, hogy északi vagyok és a Draconis lovagjelöltje. Nem fog a püspök rám támadni, én - egyelőre - nem tettem ellene semmit
- Jó. – nyugtázza Maab rögtön. - Gondolják, hogy meggyőzhető a lovagmester, hogy halasszuk az összecsapást a tárgyalás végére? Ha ez a helyzet, becsülettel álok szembe vele, amint a szerződést aláírtuk.
No, ezzel lehetnek problémák.
- Azt akarja, hogy közvetítsek és beszéljek meg vele egy párbajt? – kérdi a lovagfiú.
- Ha megoldható.
Mina aggodalmasan  figyeli Jozefet. Megbeszélni bármit is, azzal az emberrel? Őneki? Tlán a biztos halálba siet…
- A most történtek után én nem bízok abban, hogy képes lenne várni... Valami felkelésről magyarázott, hogy azt látja itt kialakulóban, és szerintem nem fogja annyiban hagyni. De... Egy próbát attól még megérhet. – fejti ki Alicia egy szájhúzás után. Karjai még mindig összefonva a mellkasa előtt.
- Megpróbálhatom. – bólint Jozef.
- Hálás köszönetem érte. – Maab hozzá nem illő módon kedves hangon szól. [color=#b5a404] - Most pedig kérem, távozzanak. Mi is elhagyjuk ez a helyet, csak idő kérdése, míg a nyomunkra akadnak. Ma napkeltekor már a városházán leszek. Úgy sejtem, a tanács tagjai is elérhetőek. Kössük meg még ma az egyességet királyságaink között. [color=undefined]- Tekintete Minára és Jozefre vetül.
Negédessége nyilván nem tetszik a fiúnak.
- Nem maga miatt csinálom, azt azért tudja. - mondja morogva. - És a szerződés aláírása nem rajtam múlik, főként egy harmadik féllel számolva, de inkább megyek, nehogy rosszabb legyen odakinn.
- Nem érdekli őt a város sorsa! - Hangjából kihallatszik a kétségbeesés. - Maga mondta. Csak Seamust akarja... Megpróbálni meggyőzni talán egyenlő a halálba sétálással... - keresi a lovag tekintetét figyelmeztetően, majd Maabra néz.
Damien közbeszól.
- Az ikrek... hogy is mondjam, stílusa talán segített abban, hogy a bíboros ne tudja visszafogni magát. Kellő türelemmel és szakértelemmel talán máshogy áll a dolgokhoz. És főleg akkor, ha egy másik csapat képviselői próbálják meggyőzni - utal arra, hogy a druidák végtére is Maabhoz tartoztak.
Mina mély levegőt vesz. Kellő türelem és szakértelem...
- Ez az ezüstözés nem jelenti azt, hogy a védőmágiák ne használnának ellene, igaz? - pillant Maabra kérdőn. - Mert akkor mennék én is.
- Micsoda?! - Damien nem tudja irányítani a felháborodott meglepetést a hangjában.
Mina tekintete azonban szomorkás, de határozott, s nem felel erre mást.
- Az attól függ, milyen munkát végzett a kovács. De egy jól ezüstölt vértről lepereg minden mágia, amit cska úgy hozzávágnak. Meg kell a vértet kerülni, hogy ne érintse a mágia folyása, miközben lecsapnak rá. Egy közvetlen, test a testtel érintkezés például hatásos lehet – felel a tündenő.
Bólint. - De Jozefet és magamat fogom tudni védelmezni ellene, ha úgy adódik.
- Remek! – sóhajt Jozef a harc emlegetésére. - De van pár védelem a tarsolyomban, nem kell engem félteni. – mosolyog Minára, ám ez még nem elég, hogy aggodalmát eloszlassa. Igen, Damien-nek igaza van, a druida fivérek nem épp a megfelelő hangsúlyt ütötték meg és ellenségek, én nem vagyok az.
Damien mély levegőket vesz, komoly erőket vesz igénybe, hogy nyugodt maradjon. Utálja ezt. Miért kell Minának állandóan hősködni? De persze erős… olyan mágiát ural, melyet ő nem ért, nem tud utánozni, élő fekete tűzzé tud változni, ha úgy akarja. Gyors és alapos tud lenni. Mina erősebb, mint ahogy azt sokszor el tudja hinni. Meg tudja védeni magát. Mégis, amikor ránéz, nem ezt látja. Épp elég volt eddig távol lenni és bizonytalanságban élni, s csak Hedvig segítségével kommunikálni.
Erőt vesz magát, és előveszi egyik holdezüst tőrét és Minának nyújtja.
- Vidd ezt. Mina kissé félszegen fogja a fegyvert, ritkán gyakorolták csak, de bólint.
- Akkor sok sikert kívánok... – int Maab a kijárat felé, és kíséretének tagjai csomaoglni kezdenek.
- Köszönjük - felel tétován Maabnak és egyik lábát rakni kezdi a másik után.
Kifelé haladtában egyszer csak megfogja valaki a karját.
Meglepetten megfordul, s Jozefet látja.
- Nem kell ezt csinálnia kisasszony! Csak veszélybe sodorja magát, én, ahogy mondtam északi vagyok, de magát ez nem védi.
Mély levegőt vesz, vállai megemelkednek.
- De hisz látta, mit tett annak a szerencsétlennek a lábával... Az hiányzik még, hogy - lehalkítja a hangját - mindenki lábából ilyen legyen. Ha ők is tartanak tőle... - pillant a druidákra a szeme sarkából.
- Nem hiszem, hogy tartanának tőle....ők....őrültek. – néz a fiú halkan a druidákra. Ezt valóban nem lehet tagadni. Ellenfelüket azonban jól felmérték. - De, ha nem tudom lebeszélni, akkor menjünk, minden perc számíthat. – sóhajt fel. - Bár még mindig nagyon örülnék, ha maradna.
- Már csak... már csak azért sem baj, ha ott vagyok, mert Dél képviseletében leszek ott - hoz össze Mina egy mosolyt. - A védelmi mágiát pedig elég magas szintre fejlesztettem. Magamra és másra is ki tudom terjeszteni, csak... nem egyszerre. Így figyelnem kell a távolságra majd. De... nem azon fogok igyekezni, hogy harcra kerüljön a sor - tisztázza, s kissé felnevet, felemelve a kezeit, s a maga részéről kész elindulni.
- Akkor induljunk. – felel végül Jozef, beleegyezve, bár érezhetően aggodalmasan.
Meg tudja csinálni. A tárgyalás az ő feladata. Azért van itt. Meg kell védenie New Lightleafet. És Jozefet is. Északi vagy sem, az ő célja is a város védelme és akár az életét is hajlandó kockáztatni ezért. Jó szíve van. Az ilyeneknek nem szabad elhullaniuk egy őrült miatt.

Damien érzékeli, hogy Alicia mellé lép.
- Tarts vele nyugodtan – biccent Mináék felé.
Damien meglepetten pillant fel, majd süti le a tekintetét ismét.
- Ha már ennyien mennénk tárgyalni, akkor... jogosan köthetne bele, hogy túlerőben vagyunk és erőltetni akarjuk az akaratunk - emelkedik meg a válla kissé. Nem ez az egyetlen ok, ami itt tartja. Mina többször közölte vele, bízzon benne, hagyja, hogy tegye, amit tennie kell, hisz ha folyton kételkedik ebben, olyan, mintha el sem fogadná a képességeit. Ami nincs így. Pusztán…
Gondolatai ugranak egyet, ahogy a nő a vállára teszi a kezét.
Védelmezni akarja. Őt. Ennyire gyengének látszik?
- Ebben az esetben nem kell őt félteni. Nem látszik rajta így, de szerintem egy igazi anyamedve, mióta Sebi megszületett.
Gyorsan emelkednek és süllyednek a vállai.
- Az. - bólogat. - Az. Persze, hogy az... - Feltekint, és nézi, ahogy Mina és Jozef kisétálnak az épületből. Kifújja a levegőt. - Csak nem szeretem... amikor nem tudok ott lenni és... - vállat von, rájőve, hogy nem tudja, mivel folytassa a mondatot. Kissé mintha meglepetten nézne maga elé. Még ezt senkinek nem mondta saját magán és talán Minán kívül.
- Amennyi évet együtt töltöttetek, szerintem ez érthető. De... Talán nem mindig azzal véded meg őt, ha folyamatosan mellette tartózkodsz, hanem azzal, hogy külön dolgoztok ugyanazért a célért. Ő biztosan mindent meg fog tenni a saját oldalán, és ha te is mindent megteszel a saját oldaladon, rossz vége nem lehet
Damien feltekint, és látja, hogy a nő mosolyog. Ettől öszönösen neki is felfelé kunkorodnak az ajkai kissé.
- Végül is... harcoltunk már kultistavezérek ellen. Még... még mélységivel is. Nos, azt mondhatnám inkább, játszadozott velünk. Kész csoda, hogy itt lehetünk - sorolja, győzködve magát, hogy ha azokat a helyzeteket túlélték, akkor egy bíboros már könnyű falat lehet.
Főleg, ha harcra sem kerül a sor. És Mina azt is megoldhatja.
A zavar nem tűnik el az arcáról. Úgy gondolta, jobban uralja, mi látszik rajta abból, amit érez, de talán túl sok volt ez a pár hónap. Nem gondolta volna, hogy valaha Alicia nyugtatására lesz szükség ahhoz, hogy el tudjon fogadni valamit. Valami azt súgja, ennek fordítva kellene történnie. Most mégis roppant hálás ezért. Ám ezt hogy mondhatná el neki?
A hallottakra a nő szemöldöke eléggé felszökik.
- Nos, azok után kétlem, hogy a mostani különösebb problémát jelent majd
Valóban, így belegondolva őrültség, amiken keresztülmentek. Néha nem is akarja elhinni.
Alicia egy pillanatra megszorítja a vállát.
- Csatlakozzunk hozzájuk, és keressünk egy másik táborhelyet. Közben meg még gondolkodhatunk, hogy a vénembert miképpen tudnánk lefegyverezni, elvégre a békekötés még mindig nem lehetetlen cél.
Halkan felnevet. Majd bólint.
- Örvendetes, hogy nem csak Mina gondolja így, gyakran egyedül marad ezzel a szándékával...
Itt viszont Jozef, Alicia és úgy tűnik, még Maab is hajlik erre, bár utóbbinak mindig van valami hátsó szándéka és aligha lehet bízni abban a kevésben is teljes mértékben, amit elmond. Még több, amit nem árul el.
Útnak indulnak ők is, aggodalommal vegyes reménykedéssel.

Jozeffel a város főterére vonulnak, ami szokatlanul kihalt. Ez nem jelent jót. Sehol a Malleus, csupán az állig felfegyverzett tündehadsereget és vezetőjüket látják; épp a Tanács felé tartanak…
- Nem látom Erasmust, de az a banda épp a Tanácshoz iparkodik, lehet, hogy ott lesz ő is? Menjük, nézzünk körül. – javasolja Jozef.
- Rendben, jó ötlet... - bólint, s meglódult szívvel gyorsítja meg a lépteit. Fölösleges volt eljönnie? Mégis maradnia kellett volna? Talán mégis csapda lesz? Mindegy, minél több fül hallja a gondolataikat, annál jobban terjedhet, s ha csapda, talán így hamarabb kiderül...
A városházában heves vita zajlik Greendragon arkdruida és Erasmus között. Tehát legalább megtalálták. A tündecsapat nem tért be a tanácsterembe, tán megvárják, míg az kiürül. A vita nem tűnik túlzottan dühösnek egyelőre, igyekszik mindenki higgadtnak maradni.
Erasmus épp azt tárgyalja, hogy nem tervez a két királyság egyezségébe beleszólni, ha megkapja, amit akar.
- Fogadja meg a tanácsom, kolléga, egyszerre csak egy eretneket kell kergetni, mert különben megfájdul a feje. Nem akarok én most protestánsokat, árulókat, dezertőröket meg szentségtörőket kergetni. Nekem csak Seamus Fairbranch kell.
Mina némi kétségbeeséssel néz Jozefre, és épp tanácsot kérne, végül is közbeavatkozzanak-e, mikor a fiú már megy is.
- Erasmus bíboros úr, tiszteletben kéne tartania ennek a településnek a vezetőit és nem beleavatkozni a dolgukba. Saemus nincs itt, valahol az erdő mélyén lapul, ha őt akarja, miért nem keresi ott?
Némileg rémülten néz, miután Jozef megszólal, s tekintete rögtön Erasmuséra ugrik. Vajon nem most lesz-e hirtelen dühös? Nem lehet tudni. Talán ez a stílus megengedett Jozefnek, de nem volna megengedett másnak. Reméli.
- Nocsak, nocsak, nocsak...a rendetlen rend rendetlen ifjonca...és te ki lennél, hm? – fordul végül őfelé. Ez eddig nem túl jó jel. Mindenesetre most rajta a sor.
Gúzsba szorítja a félelem, de megtörtént már ez sokszor.
- Wilhelmina von Nachtraben - mutatkozik be. - Dél követségében érkeztem. Azonban New Lightleaf hovatartozása... eltörpül véleményem szerint a lakók jólléte mellett. Ezért szeretnék mindent megtenni, hogy az ellenségeskedésből ők, az ártatlanok kimaradjanak - fejezi be hegyi beszédét, próbálván egyenesen a férfi szemébe nézni és kizárni az elméjéből az "ellenség" szót ezekre a pillanatokra.
Pislog nagyokat, ahogy a férfi ránéz és tágra nyílt szemekkel, csodálkozva bólint.
- Von Nachtraden Hellengurgból. Értem. – Mintha ámulat lenne a hangjában. - Kiskegyed más, mint ahogy a rossz nyelvek beszélik.
- Egy éppen úgy elismert rend fegyvernöke vagyok, mint amilyen az Öné.- mondja Jozef, a hangján érződik, hogy visszafogja magát. - És Maab üzenetét is tolmácsolnám. Azt javasolja az összecsapásukat halasszák a tárgyalások lezárulta utánra, de áll elébe. Azt mondom, uram ez egy nagyon méltányos javaslat, annak tükrében, amit az előbb a gróf kisasszony az előbb felhozott.
- Nachtraben. – javítja ki Mina, szinte ösztönösen. - A birtokunk némileg Hellenburgtól északkeletre található... A Nachtwind néven gondolkoztunk, hogy így nevezzük... mindegy is. Köszönöm - halkul el a hangja, ahogy ajkait összepréseli. Ha valami, akkor ez talán egy bóknak mondható. Bár már kíváncsi, mik ezek a rossz nyelvek?
Talán, hogy fecsegő?... Nos, akkor ez esetben most megerősítette a rossz nyelvek mondásait…
Erasmus a várakozásaival ellentétben nem dörren rá, amiért kijavította. Helyette szomorúság tükröződik a tekintetében.
- Ember és tünde nyelv keveréke...rendkívül költői. Tetszetős. – Ráhagyja, és illedelmes mosolyt ölt fel, mely meglehetősen feszes. - Megnyugtatom, ezúttan nem a királyságaink ellentéteit jöttem elrendezni. Fontosabb teendőm van.
Mielőtt reagálhatna,a férfi Jozefhez fordul.
- Nem helyes harmadik fél előtt belviszályról hírt adni, lovagnövendékem. Menjünk, vitassuk ezt meg másmerre. Amennyiben a főtanácsos úrnak nincs ellenére.
Az arkdruida szigorúan néz az irányába.
- Rajtad tartom a szemem. –mondja neki, de bólint.
Jozef biccent, majd megszólal.
- Wilhelmina kisasszony a kísérőmnek szegődött, szeretném, ha velünk tartana, már ha szeretne. – torpan meg.
- Nincs kifogásom. – érkezik a gyors válasz, melyet Mina mély megkönnyebbüléssel nyugtáz. Fogalma sem volt, mivel ütné el az időt az arkdruidával szemközt, amíg Jozef és Erasmus beszélnek. S ha nincs ott, amikor valami történik, mégis miért nem ment Damienékkel?
- Köszönöm, ez esetben élek a lehetőséggel - felel, s igyekszik nyugodtra venni a lépteit, ahogy kisétálnak a tanácsház elé. Háta mögött összefonja kezeit és tisztes távolságból áll meg a páros mellett.
- Tehát a kedves urak egyházfiakat is felkértek kíséretnek. Ki volt az az eszes ember, aki mellé elszegődtél? – kérdi a rendfőnök Jozeftől.
Őrá láthatóan annyira nem kíváncsiak. Ez jogos is. Szerencse, hogy nem küldte el és nem kerültek még több konfliktusba. Viszont érvelésével talán elősegítheti a helyzet kedvező alakulását. Illetve minden hallott szó segítség…
Jozefet elsőre meglepi a kérdés, ám aztán gyorsan felel.
- A kereskedelmi társaság vezetője, Marvin von Hoffstern, Carolusburg lovagja mellé, akinek nem tetszik, hogy a Malleus bele akar tenyerelni a levesébe és egyetért a város függetlenségével. A futára már úton van, hogy elhozza a Malleust visszarendelő utasítást.
- Igazán?- néz nagyot Erasmus. - Akkor végső soron jól teszem, hogy siettettem a dolgokat, nem igaz?
- Semmit sem jó siettetni, ezt meg végképp nem, hacsak nem akar szembeszállni vagy a neheztelését kiváltani Őfelségének és Őszentségének is egyaránt. Seamust itt nem találja, akkor miért akar itt bajt keverni?
Merész fiú, az biztos…
- Áh igen. Azt hiszem, még van időm elmagyarázni, mit miért csinálok. – Azzal a férfi leül a lépcsőre. - Foglaljatok helyet, kérlek. Ez egy hosszadalmas történet lesz. – invitálja őket is.
Mina furcsállóan tekint a lépcsőre. Oda? Ilyen helyeken nem szokták hellyel kínálni. De nem felejtette el, amikor még... nem egy kastélyban élt, így a konfliktus elkerülése miatt engedelmeskedik, nehézkesen és kényelmetlenül, de leül ő is.
A lényege viszont csupán annyi, hogy bár Seamus Fairbranch nincs itt, amennyiben kellő fenyegetés éri az erőit, vagy ami neki kedves, ide kell jönnie. Ha pedig kicsalogattam az erdőből, csapást mérek rá. És most egy soha vissza nem térő alkalom előtt állunk. Maab Fairbranch elődugta a képét az erdőből.
- De Maab már kijelentette, hogy hajlandó megvívni magával, így teljesen felesleges belekeverni a falut, amivel ráadásul nem csak Saemus, hanem minden más itt lévő haragját magára vonja és higgye el uram, nem biztos, hogy akarja ezt. – int körbe Jozef. - Nachtraben úrnő meg tudja erősíteni Maab Fairbranch ígéretét.
Mina gyorsan bólint.
- Így van. Magam is ott voltam, amikor mondta.
- Ó, de pont ez volna a lényeg. Ha a falu lángokban áll, Seamus Fairbranch fel fog bukkanni, hogy szokásához híven megmentőként mutassa be magát. Így vagy úgy, de nem fog tudni ellenállni a csábításnak. És tudja jól, hogy más nem képes ezt a szerepet betölteni.
Mina kissé elsápad.
- Maga megőrült! – kiált fel Jozef, nem leplezve felháborodását, MIna pedig kétségbeesetten bámul rá, ahogy kifakad. - Eddig Maab-ot hajkurászta, fenyegetőzött itt, most meg egy ártatlan települést égetne fel csak, hogy kicsalja azt a másik őrültet? – emeli meg a hangját. - Higgye el, nem bánnám, ha Seamus eltűnne a föld színéről, de soha nem ilyen áron! Ilyen tervet a királyságunk és az Egyház sem hagyna jóvá. Harcoljon uram, szorongassa meg Maab-ot, de ezt nem csinálhatja!
Azzal felpattan a lépcsőről.
Mina is felkel, szinte nem is gondolkozik. Tagjai remegnek, bár ez öltözete alatt nem feltétlen feltűnő. Élénk zsibbadás lesz úrrá rajta. Eichenschildből és más kalandjaiból ismerős élénk zsibbadás, felkészülés a védelemre. Régen érzett már ilyet.
- Leg-legalább... lehetne esetleg kiüríteni a falut, mielőtt bármi baja esik. De... Nem hiszem, hogy Seamust csak a település elpusztításával lehet előcsalni. Biztosan van arra más mód is.
De mi lehet az?
Damien... Damien valamiért fontos Seamusnek.. Ez a tény még mindig megijeszti, de úgy tűnik, így van. És Damien jobban ismeri Seamust, mint a jelenlévők közül bárki.
- A társam talán tud segíteni. Lerendezhet egy tárgyalást Seamus és ön között.
Erasmus ideges, de nem mozdul a helyéről, csupán tovább beszél hozzájuk.
- Azt hiszem ti ketten alábecsülitek Seamus Fairbranch-et. Nem értékelitek eléggé ezt a szituációt. Itt egy apró kis falu, mely teljesen függetlenül, bárki irányítása nélkül jött létre. Fairbranch pedig kénytelen érintkezni vele, ha eredményeket akar. Nem lesz több ilyen alkalom. Ha itt kicsúszik a markunkból, onnantól úgy fogunk táncolni, ahogyan Fairbranch fütyül. Mégis mi oka volna neki összeülni egy tárgyalásra velem. Pontosan tudja, hogy a fejét akarom venni. Az egyetlen mód, hogy előcsalogassuk, hogy megvakítsuk a saját hübriszével. Hogy elhitessük vele, hogy idecsábítsuk, hogy játszhassa a hőst.
- De hisz... New Lightleaf egy falu. Egyetlen település. Miért lehetne egy település fenyegetés a többi két királyság számára? - kérdi Mina némi kétségbeeséssel.
Seamus világhódító terve újfent érthetetlen súlyával nehezedik a vállára.
Erasmus szavai hidegek, ahogy felel.
- Nem az. Az se érdekelne, ha ez a város Hellenburgnak esküdne hűséget. New Lightleaf a fizetség. Az áldozat. A győzelem ára.
- Győzze le Maabot és tartsa túszként, aztán hívja ki Saemust!- folytatja lelkesedve Jozef. - Ez csak a maga meggyőződése, uram. Nem áldozhat fel egy települést. Ha itt emberek laknának gondolom fel sem merülne, nincs igazam?
Rémülten pillant Jozef arcára. Az utolsó megjegyzést viszont Erasmus figyelmenkívül hagyja... furcsa.
- Igen, Maab Fairbranch elfogása kétségkívül az ideális megoldás... de mi van akkor, ha nem járok sikerrel. Szükség van egy tartaléktervre. Vagy talán el kéne engedni a célt, s vesztesként hazamenni? – kérdi tőlük.
- Lehetnek további alkalmak is. Ha... ha létrejön az a bizonyos tárgyalás... Seamus még rábólinthat arra, hogy békét köt velünk. Mind a két királysággal.
- Egész biztosan rá fog. A béke neki kedvezne. De nem szabad engednünk a csábításának. Kígyót melengetnénk a keblünkön, ha megbékélnénk Semaus Fairbranch-el.
Jozef szavai nyersek, ahogy újból megszólal.
- Csinálja az elsőt, aztán ha nem működik, akkor agyalhat mit tegyen, de nem kerülte el a figyelmem, hogy nem reagált a tünde-ember felvetésemre. És itt többet kockáztat, mint Saemus idecsalogatása, talán többet veszít majd, mint gondolja.
- Jozef, kérlek... - emeli fel a kezeit. - biztos vagyok benne, hogy meg tudunk találni egy köztes megoldást.
Nem az, de nagyon szeretne az lenni.
A fiú mély levegőt vesz, s többet nem mond, de látszik rajta, hogy igyekszik visszafogni magát.
- Áh igen... – A férfi nagy levegőt vesz. - Egyszer régen hasonló dötés előtt álltam. Ott csak emberek szerepeltek a képben, tünde egy szál se. Ott nem tettem meg, a mit meg kellett volna. Ma már tudom, mekkora hibát vétettem. Mondjátok csak...éltetek ti már, amikor nem volt háború?
Mina bólint.
- Bár még gyermek voltam.
- Ha ott nem tette meg, akkor itt sem kell. - szólal meg a fiú, próbálván visszafogni idegességét. - Nem, én már bele születtem, de mi köze ennek ehhez?
- Hát, én jól emlékszem, amikor még nem volt. És amikor kirobbant. – kezdi lassan a rendfőnök, mintha csak egy sötét mesét mondana.
- Ott voltam, amikor egy rendtársam igazságérzetétől fűtve lázadni kezdett. Annak idején még von Nordenburg volt a neve, de azóta megváltoztatta. Az én rendemben szolgált. Ott voltam, amikor az inkvizíció letartóztatta. Amikor bíróság elé vezették, amikor szónokolt, amikor annyi sokat a zászlaja alá álltak, mert a hőst, a megmentőt látták benne. Ott voltam, amikor fejét vette a pápának, majd ellovagolt. És nem tettem semmit. Ha ott, ezen pillanatok bármelyikében felemelem a kardom és lesújtok rá, minden, ami a világ, ami a ti életeiteket megnyomorította nem történt volna meg. Nem lenne háború, a Tünde Erdő is itt lenne, Abbadón nem tért volna vissza, talán még a nagy mélységi sem ébredt volna fel. Akkor ott hezitáltam. Mert tudtam, mekkora árat kéne fizetnem, mennyi emberrel szembe kéne menjek, mennyi ártatlan vérét kéne vegyem, hogy a csírájában elfojtsam a forradalmat. Tudjátok, ki volt ez a lázadó lovag? - teszi fel végül a kérdést, mely minden bizonnyal költői, s bár Mina kitalálta eddigre, nem kap időt a válaszadásra és talán erre nincs is szükség. - Esroniel von Himmelreich.
Némileg megrendülten néz, légzése némileg csillapodott. Most először látja emberinek a rendfőnököt.
- Nem tudhatja biztosra, hogy mindezek nem történtek volna-e meg. Abaddón kiváltképp. Nem Esroniel von Himmelreich e világ egyetlen bűne. Sajnos. - Magát is meglepi, mennyi az együttérzés a hangjában. - Visszamenni már nem tud. És ez a helyzet nem ugyanaz, bármennyire szeretné jobbá tenni a múltat, az lehetetlen. Viszont az egyszer már megtörtént. A világ tanult. Tanulnia kellett - győzködi saját magát is. - Ha harcra folyton harccal felelünk, soha nem lesz vége. Meg kell törni ezt a kört.
Furcsán, leforrázva áll, ujjai tétován kieresztve maga elé, arca piros, ahogy belehevült a beszédbe.
- Pont ezért nem áldozhat fel most ártatlanokat, talán ezt a kegyetlen terhet már nem kellene magára vennie. Az Úr nem hagyná ezt jóvá, ezzel biztosan tisztában van. Gondolja át, uram, gondolja át, amit Nachtraben kisasszony mond...
Hiába melengetik a szívét Jozef szavai, ez nem feltétlen lesz elég, hogy Erasmus hallgasson rájuk…
- Más embernél talán fontolóra venném. Ez egy nagyon szép gondolkodásmód, s kiállok mellette. Ám Seamus Fairbranch más. A hozzá hasonlóikkal csak vérrel és acéllal lehet elbánni. Vagy talán van valami gyengepont, valami hiba az ifjú király stratégiájában? Mert amennyire én látom, az erdő tökéletesen védi.
- Honnan ismeri ennyire? Van tapasztalata már a... vele való hadviselésben? - érdeklődik ezúttal nyugodtabb hangon. - Seamus gyengesége... egyedül a megszállottsága lehet. Vakon nekiveti magát a céljainak. Talán ezáltal elsiklik olyan részletek fölött, amelyeket... úgy dönt, hogy nem lát meg, azért, hogy céljai sikerüljenek. Abban igaza volt, hogy a hübrisze meglehetősen magas. - teszi állához a kezét, elgondolkodva.
- Hááát......, megint csak igaza van a kisasszonynak, az én meglátásom szerint mindent elkövet, hogy elismerjék és talán pont ezzel lehetne csapdába csalni. Ha azt üzenné neki, uram, hogy tárgyalni jött a korona megbízásából, hogy talán elismerik az Új Tündeerdőt. Lehet, hogy ez a vágya elsöpörné az észérveket a szeme elől.- teszi hozzá Jozef.
Ekkor Minának hirtelen felcsillannak a szemei.
- Seamus nem bízik abban, hogy ha nem támadja meg a két királyságot, akkor békéje lesz. Azt hiszi, mindenképp fel akarja majd valaki számolni a települést. Talán valamiféle bizonyíték, ígéret kellene neki, hogy ez nem fog megtörténni. Valami, amiben nem kételkedhet, és amiről biztosan tudhatja, nem átverés.
A férfi nagyot sóhajt.
- Ez kétségkívül lehetséges. Egy hivatalos egyezmény, mely kimondja, hogy az új Tünde Királyság törvényes, elismert állam biztosan elő fogja csalogatni. Sajnos nem ismerem annyira Seamus Fairbranch-et, mint ti. Csupán csak egyszer találkoztunk személyesen. Így aztán meg kell kérdezzem... – áll fel és a páros fölé magasodik. - Ezt most nem csak azért mondjátok, mert megpróbáltok valamivel megetetni, igaz? Tényleg működhet ez a terv, és jobb, mint az én alternatívám, igaz?
- Igen, minden igaz, amit elmondtam. Én sem kedvelem Saemust, a tündék nem tudják mennyire őrült és, hogy katasztrófába vezeti őket, nem egy békés királyságba. Kívánom, hogy a tündék megtalálják e békét, de nem vele. Szóval igazat mondtam és mindenképp jobb terv mint az Öné, uram, már megbocsásson az őszinteségemért –
A fiú udvariaskodásán kis híján fölnevet. Furcsa váltás a korábbi hangneme után, de hát Jozef lovagnak tanul, nem főúrnak, diplomatának. A szíve viszont még mindig a helyén van. Milyen sajnálatos, hogy Északra született.
A férfi csodálkozva néz rájuk, majd kiegyenesedik.
- Tudod, fiam, annak idején azt mondta nekem a Szentatya, amikor kinevezett: a rendfőnök példakép a rendjének, akire felnéznek, aki biztonságérzetet ad. Azt hiszem ideje eleget tennem az elvárásainak – sóhajt egyet. - Legyen hát, tedd, amit jónak látsz. Vidd véghez a tervedet. Én pedig szeretettel várom Maab Fairbranch-et, miután az egyességet megkötötték. Jól értettem, nem kibújni akar a találkozónk elől, csak elhalasztani?
- Így van - felel reménytelien Mina, úgy vélve, őneki is jogában áll választ adni a kérdésre, hisz ez csak egy gyors megerősítést igényel.
Sikerrel jártak? Lehetséges ez?
- Jól van. A táboromat megtalálják a várostól északra. A zászlónk ott lobok a sátrak felett. Nem fogják szem elől téveszteni.
Sikerrel jártak!
- Igen, uram. – bólint Jozef. - És köszönöm, uram. Meg fogjuk keresni.
- Köszönjük a megértését. Ha nem is mondják, New Lightleaf lakói hálásak lehetnek majd ezért - próbálja bevetni a kártyát még egyszer.
New Lightleaf lakói minden bizonnyal az összes háborúzó csapatot a pokol fenekére fogják kívánni. De ettől függetlenül élni fognak. És ez jobb lesz nekik, mintha lángokban vesznének.
- Úgy érzem, ezzel elkéstem. – hallják még Erasmust, s ez az utolsó mondat megkérdőjelezi, volt-e bármi értelme a korábbi diskurálásuknak…

Damien és Alicia

A csapatuk csendesen, szó nélkül menetel a fák között, melyeknek kanyarulatai bár véletlenszerűnek tűnnek, de voltaképpen a Tünde Gárda által részletesen kidolgozott útvonalak.
Alicia feszültsége ismét tisztán kivehető, bár arca sokat nem árul el. Egy szót sem szól, és Damien sem teszi.
Végcéljuk pedig egy sziklás lejtő, mely meredek oldalával a város felé néz, tetején pedig egy jókora fa áll. Onnan nagyjából mindent lehet látni a városban.
Az egyik tünde tisztelet Lia és Damien előtt.
- Kegyelmetek rangja ha jól értesültem "követ" és "tudós". Jól tájékoztattak? – kérdi. Valószínűleg ő lehet a vezető.
Csak egy pillanatra rándul meg Damien szemöldöke, de nem engedi, hogy felkússzon. Végül Alicia szólal meg, biccentve.:
– Igen. Érkezett valamiféle parancs vagy terv?
- Felállítjuk az új átmeneti óvóhelyet, majd elindulunk a város belsejébe, hogy egyesüljünk Sir Greyhorn csapataival. Aztán együttes erővel távozásra kéynszerítjük az Ordo Malleust. Ezzel megnyerjük a városlakók kegyét. – érkezik a katonás válasz.
- Hányan leszünk összesen? Tudjuk, hogy a Malleus hány főt számlál? – kérdi Damien.
- Ha a két úr végre hajlandó lesz elvégezni a rituálét, nem számít. Amint egy istencsapás megérkezik, a mi oldalunkon is lesz egy szörnyeteg, ami versenyre kelhet Erasmus bíborossal.
Na erről eddig nem volt szó…
- Hé, meg ne halljam ezt még egyszer! Ezt a csatát mi kezdtük el, mi is fogjuk befejezni. - méltatlankodik az egyik druida. Ezek csak verekedni akarnak, pedig egyikük kis híján otthagyta a fogát az imént.
A kapitány rá is mutat:
- Már próbáltátok, őnagyságuk... És veszítettetek.
- Az azért volt, mert egyedül álltam vele szembe. Ketten együtt erősebbek vagyunk, mint valami istencsapás! – bizonygatja a druida.
Alicia fáradtan sóhajt egyet.
- És mi ez az istencsapás pontosan?
Ez jó kérdés.
- Áh, igaz is, ti még nemrég óta vagytok csak nálunk. – felel a kapitány, miközben ritkítja az eljövényzetet. - A tünde gárda jelenleg hat hadtestre van felosztva. Mindegyik élén egy nagylovag áll. Ez a legmagasabb rang, amit a hadseregben ki lehet érdemelni...az istencsapást leszámítva. Az istencsapások a Tünde Erdő bajnokai. Legyőzhetetlen harcosok, akik inkább emlékeztetnek egy természeti csapásra, semmint egy katonára. Egyedül a királynak felelnek. Mindössze hárman vannak: Argran, az Erdőtűz. Skylight, az Égszakadás. És Gymnantar, az Ingovány.
Ez utóbbiról még nem hallott. Az Égszakadás roppant fellengzősnek tűnt és mindig túlzásnak érezte. De talán tévedett.
Lassan bólint.
- Erős természetdruidák - mondja félig kérdő hangsúllyal. - Mégis, hogy terveznek szembeszállni ekkora túlerővel?
- Ezt még nem tudjuk. Az első lépés felmérni, hogy mivel állunk szembe. Aztán megválasztjuk a haditervet. – érkezik a felelet, elégedett hangsúllyal – amire pedig ki tudja, mi okuk, hiszen annyira nem érnek rá még most haditervet válogatni. A Malleus már itt van.
- Ja, hogy így – morogja Alicia maga elé, feltehetően hasonló gondolatokkal. Karba teszi a kezeit. - Az ezüstözéssel szemben használhatóak lesznek egyáltalán a képességeik?
A kapitány nem kertel.
- A nagy része nem. De ez várható volt. A nevesebb harcosok mind ezüstölt vértben járnak. Védelem a settenkedő orvgyilkosok ellen. Remélhetőleg a mi seregünk is több ezüstölt felszerelést tud majd megengedni, ha megnöveljük a bevételeinket.
Damien összeráncolja a szemöldökét.
Így mégis hogy számítanak nyerésre?
- Jelenleg a mostani csatára kell fókuszálni - jegyzi meg némi rosszallással. - Milyen képességeket tudnak bevetni ezek az istencsapások? Le tudná írni, mi történik, amikor használják őket?
A katona csalódottan kuncog.
- Sajnos nem, még egyszer sem láttam egyiket sem harc közben. Mármint igazi harc közben. Ahol igazán bele kellett mindent adniuk. Egy istencsapást csatában látni igazi élménynek számít, csak nagyon kevesen harcoltak velük vállt vállnak vetve. Lord Fairbranch szokott velük egyededül küldetésekre menni. Mindenki más csak hadgyakorlatokon találkozik velük. Ott meg alig használják az erejüket. Lord Skylight például rendszeresen ezüstölt bilincsekkel edz, hogy semmi mágiát ne tudjon végezni.
Szép mese, de még mindig több kérdést tesz fel, mint amennyit megválaszol.
- Valóban? Tehát akkor... az istencsapás-erejüknek nem a mágiához van köze? - vonja meg egyik szemöldökét. MI a fene lehet ez? Biztosan van valami, s nem légből kapott történet az egész. Ha igen, akkor… már nem érti, mi Seamus terve. Az embereit csak nem akarja mind feláldozni.
- Nem, minden bizonnyal mágikus. Lord Skylight fizikai ereje... elenyésző. Királyunk direkt küldte őt nálánál erősebbekkel edzeni, hogy alázatot és szerénységet tanuljon.
- De hisz ez esetben az ezüstözés megakadályozza, hogy használja képességeit...
Ekkor Alicia szólal meg, továbbvíve a gondolatot.
- Viszont olyanra lenne itt szükség, aki képes lenne ezzel az Erasmus-szal felvenni fizikailag a versenyt. Ha a mágia mindkettejük ellen használhatatlan, kénytelenek lesznek a puszta fegyverforgató készségeikre támaszkodni. Argran volt az, aki téged invitált először? – néz Damienre. - Ha jól emlékszem, ő erősebb alkat.
Damien bólint egyet.
Alicia folytatja.
- Az Ingoványról nem tudok semmit, de jelenleg akkor az Erdőtűz tűnik a legjobb választásnak Erasmus ellen- teszi állához a kezét.
- Viszont egy erősebb ember fizikai ereje nem elég egy sereg ellen - mutat rá Damien, majd ismét a kapitányra néz.
Annak tekintetén megjelenik egy furcsa, halvány mosoly.
- Igen....a helyzet drasztikusabb lépéseket kíván. Valamit, ami egész seregekkel képes felvenni a versenyt. Van is egy ilyen fegyverünk.
Már nagyon unja, hogy hülyének nézik.
De legalább kiderült, hány kérdést kellett feltennie, hogy végre kiderüljön, hogy a frászba is akarják megnyerni ezt a csatát.
Bár nem számolta. De legalább ennél nem többe.
A kapitány ekkor füttyent, s egy másik tünde egy nagy, bőrrel borított labdát vesz elő.
- Ez itt egy lángvető gömb, melyet tűzzel élő növényekből készítettek. Ha kell, ezzel ropogósra süthetjük az egész ellenséges regimentet.
- Kapitány úr! – szól rá határozottan a hadnagy.
– Igen?
- Tegye el a fegyvert. Szigorúan tilos mutagatnunk.
- Áh, igen, elnézést. – felel, majd el is teszi a labdát. - Sajnos csak a nagylovag, istencsapás, vagy egy Fairbranch rendeleheti el a használatát. elvégre csak egyszer használható.
- Viszont az ellenség jelenleg a településen belül tartózkodik. Ha ott kerül ez bevetésre, nem csupán az ellenség, de az épületek is lángokban állnak majd. – mutat rá Alicia. Jó kérdés, hogy ez még bárkit zavar-e. Bár, ha akarják maguknak a várost… [color=#9966ff] Bár talán kihasználhatjuk Erasmus fixációját a Fairbranch vadászatra, hogy kicsaljuk őt és a csapatát is...
- Azt könnyen meg tudjuk tenni. A Hercegnőnek van egy hasonmása Armaros követői között, őt felhasználhatjuk erre, míg Lady Fairbranch a tárgyaláson vesz részt.
Damien szemei nagyra kerekednek. Tehát nem Maab maga a kultista, de már együttműködik eggyel...
- Csakugyan?... És ez a... hasonmás tud erről? Hajlandó lesz végrehajtani?
- Igen, szerencsére már azelőtt értesültek, hogy lehet szükség lesz a cselvetéseikre, hogy elindultunk. Fenn állt a veszélye, hogy valami hasonló fog történni...felteszem kegyelmeteket nem tájékoztattak akkora részletességgel. Mi több információt kaptunk, mert mi vagyunk a felelősek a szállás, és a követek biztonságáért. Így aztán, ha bármiben szolgálatukra lehetünk, állunk rendelkezésre.
Alicia csak masszírozza az orrnyergét és mély levegőt vesz. Feltehetően közel jár a felrobbanáshoz. És ezzel nincs egyedül.
- Valóban nem tették - jegyzi meg összehúzott szemöldökkel, kissé tompítva hangja komorságán. - Tehát a terv szerint Eramust kicsalogatjuk az erdőbe, távol New Lightleaftől, Maab hasonmása segítségével... - összegez. - Ez a... labda. Mekkora pontosan a hatásköre?
- Ezt sajnos nem tudjuk. Még egyszer sem lett használva. Ám a készítője ezt a parancsot adta: "Amint a fegyvert elsütötték, minden egység azonnali hatállyal vonuljon visza és keressen fedezéket. Amilyen messzire csak lehet."
Hogy az a…
Elnyílnak az ajkai, de lassan sikerül megtalálnia a szavakat.
- Nem... nem tudják, mennyire lesz pusztító? Mi van, ha az egész Sötét Erdő leég?- néz körbe, és még a kezeivel is gesztikulál, csak akkor teszi vissza őket az oldala mellé, mikor ezt észreveszi.
Vagy őket nézik madárnak, és ez az egész csak egy elterelés, hogy lefoglalják őket, vagy nagyon nincs fogalmuk nekik sem semmiről.
- Ha sikerül elcsalnunk távolabb a településtől, talán egy druida egy madár segítségével elviheti ezt az... akármit, és rájuk dobhatja biztonságos magasból és távolból. Feltételezve legalábbis, hogy a becsapódás elég az aktiválásához – osztja meg Alicia az ötletét.
[color=#d4c200] - Egy ima kell az aktiválásához. –felel a kapitány. - Nem okozna gondot... viszont az erdőtűz kérdése jogos... kénytelenek leszünk az állásainkat az erdőn kívül felállítani. A nagy mezőn, ami az erdővel határos.
- Lesznek? És mégis mikor gondolták ezt megtenni, mikor a Malleus már rég megérkezett a településre...? - Hangjából nem veszett ki az idegesség, épp ellenkezőleg.
- Ó, egy talán akad... – gondolkozik el a kapitány. Nem igaz, ezek semmit sem képzeltek el előre?! Miféle tervezés ez? - Ott a Bloomglade birtok kint a pusztán, mi lenne, ha odacsalnánk őket! És akkor ott egymásnak esnének, elvégre ellenségek, mi pedig BUMM – csapja össze a tenyerét. - Mindkettőt lemészároljuk.
Damien összeráncolja szemöldökét.
- A birtok... nem éppen elhagyatott, nem igaz? Miért nem egy üres helyen?
- Hogy-hogy miért, hát két legyet ütnénk egy csapásra, nem? Megszabadulunk az ellenségtől, meg pár árulótól is.
- Áruló? - vonja fel a szemöldökét Alicia. - Kik laknak ott?
- Kale Bloomglade áruló? - néz furcsállón ő is.
- A Bloomglade család tünde lovagok. Lovagok, akik a királyi háznak tettek esküt. De amikor Lord Fairbranch felkérte Kale Bloomglade-et, mit csinált?! elküldte őt, otrombán, aztán ment tenni a maga dolgát. Azóta itt vegetál, téblábol, csak áll és bámul, mintha várna valamire. De nem tesz semmit, csak hagyja az örökségét elrohadni, miközben megszegte családja ősi esküjét. Kale Bloomglade-nek hűséget kellett volna nagykirályunknak esküdnie! -magyaráz felháborodva. - Ezért aztán áruló, akinek a vérét kell venni.
- Azt hiszem, ebben eltérnek a nézeteink, kapitány- teszi karba Alicia a kezeit. - Amit a felmenői tettek, az a felmenőinek a döntése kéne maradjon, ha pedig ez a Kale nem kívánja folytatni a családi hagyományt, akkor tiszteletben kéne tartani, hogy őt más út szólítja. És, ha jól értem, nem is kívánt félrevezetni senkit, elvégre elutasította a lovagságot. Másik helyet kell találnunk a tüzes pokol elhozására – csóválja meg a fejét, mire a kapitány idegesen vicsorogva néz vissza rá, de csak annyit mond:
– Parancsára.
Damien bólint.
- Felteszem, a család még annak a királyi háznak tett esküt, mely már rég egy más világ síkján él. - jegyzi meg. - Csak azt árulja el, kérem, miért példálózott az Istencsapások erejével, amikor nyilvánvaló nem fogják tudni használni őket, hanem helyette ezt- mutat ismét a labda irányába.
- Be kell valljam, égek a vágytól, hogy láthassam, mire képes ez a fegyver. De ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor a legjobb lépés egyszerűen elmenekülni, miután a tárgyalások befejeződtek. Vagyis visszavonulni anélkül, hogy erősítést hívnánk, vagy bevetnénk a fegyvert.
Ennek semmi értelme nincs…
- Visszavonulni... anélkül, hogy bevetnénk a fegyvert? Akkor mégis mi elől menekülünk? – néz ismét értetlenül.
- Úgy értettem visszavonulni anélkül, hogy megküzdenénk az Ordo Malleus-szal. A küldetésünk akkor is sikeres lenne.
- Viszont nem vinnénk haza a jó hírt, hogy megszabadultunk egy zavaró ellenségtől – szólal meg az egyik druida. - Odalenne az esély a dicsőségre. Átérzem a gyötrődést – szörnyülködik.
-Ha a tárgyalás sikerrel jár, akkor nem lesz ellenség. Mindenki szabadon járhat a településen és senki sem fenyegeti - néz Damien a kapitány, majd a druida szemei közé.
Alicia szólal meg.
- Az Ordo Malleus nekem se a szívem csücske, mi több, a tetteik elég indokot adnak, hogy eltüntetésre kerüljenek Veronia színéről, de talán nem kéne hergelni egy másik birodalmat az elpusztításukkal, ha nem szükséges. Csak csökkentené az esélyeinket. Ennek a Királyságnak az esélyeit – rajzol egy félkörívet a kezével az erdő irányába. - Jelenleg nincs elég erőforrásunk és a királyság sem elég stabil, hogy egy elfajult helyzetet kezeljünk és elsimítsunk, és ha jobban belegondolok, a tüzes pokol elhozásával talán csak fenyegetést látna bennünk mind Dél és mind Észak, ha valóban elmondhatatlan pusztításra képes. És, ha ez megtörténik, kétszínű módon a kettészakadt emberi faj összefog ismét, és egyesített erővel fognak jönni, de úgy hiszem, ennek már tanúi voltak a jelenlévők, mire képesek ekkor. Igyekezzünk a szerződés megkötésére fókuszálni és elcsalni a Malleust a helyszínről.
Damien meglepetten és elismerően néz Aliciára ismét. Talán egész életében nem hallotta még ilyen sokáig beszélni. Talán őt is megváltoztatta az erdőben töltött idő. Ki tudja, talán ezeket a mondatokat már sok ideje érleli magában...
- Még valami. Nincs több ilyen fegyverből? - kérdi, nem tudván teljesen kiirtani a gyanakvást a hangjából, ahogy ismét felemeli a kezét és ujjával a labda irányába mutat.
- Minden osztag egyet kapott.- felel a kapitány, és Damien kissé olyasféleképp érzi magát, mintha gyomorszájon vágták volna egy jókora fatörzzsel. Az rengeteg ilyen vészlabda… Nagyon reméli, hogy ez az egész nem igaz, vagy túlzás. Valahogy fel kell készülniük egy erdőtűzre, menekítésre. Mina ellenmágiái se lesznek elegek erre. Egy egész égő erdővel nem tud mit tenni.
Vajon a Sötét Erdő nem védi-e meg magát? Mágiái kiismerhetetlenek, ennyi idő alatt legalábbis nem derített fényt minden titkára. Már azon sem lepődne meg, ha egyszerűen leszakadna az ár, amikor a fák lángolni kezdenek.
- Azt mondták, lehetőleg ne is használjuk, csak ha eljön az ítélet órája... bármit is jelentsen ez. A haditerveink általában kristálytiszták, de ha bármi mástól van szó, néha úgy érzem, hogy a nagylovag rébuszokban beszél.
- Nos, ezzel egyet tudok érteni - felel talán kissé túl nyomatékosan az utolsó mondatra. - De azt mondta, csak nagyon kevesek rendelhetik el a használatát... Bárki tehát nem dönthet úgy, hogy beindítsák. - elgondolkozik. - A többi osztag is úgy lett tájékoztatva, hogy... a tárgyalás az első?
- Itt New Lightleaf-ben mi vagyunk egyedül...illetve sir Greyhorn és ő osztagai, de ők arra vannak utasítva jelenleg, hogy álljanak készenlétbe és várjanak további parancsra. Egyelőre senki nem kapta meg az egyedélyt, hogy harca bocsátkozzon az ellenséggel.
- Értitek már, miért nem voltunk hajlandók hivatalosan is beállni közéjük...
- Hát a kommunikáción van még mit csiszolni – jegyzi meg Alicia morogva, Damien pedig elfojt egy horkantást.
- Ez maradjon is így - bólint, a nemtámadásra utalva.
- Induljunk hát. Gyűjtsük össze a tárgyaló feleket. A lábam csonkja viszket, harcért kiált! – lendíti meg másikuk a lábát, nem nagyon zavartatván magát, hogy fából van, testvére viszont csalódottan felel: - Attól tartok, drága testvér, hogy az lehet, hogy már elmarad...
Majd elindulnak.

Maab Fairbranch elsőként érkezik a tanácsházára. Nem látszik rajta változás, gyanakvónak és türelmetlennek tűnik, ahogy nagyjából mindig. Nem sétál be egyelőre.
- Örülök, hogy sikerült egy darabban visszakerülni. Úgy tűnik, az Ordo Malleus visszavonult...egyelőre. – jelenti be, s jó pár szikla lehull Damien válláról. Eszerint Mina és Jozef elértek valamit. Végre valami jó hír!
Bár igyekezett elrejteni feszültségét, érezhető, hogy felvidul. - Ez felettébb üdvös. Hogyhogy egyelőre? - tér vissza a realitások talajára és a gyanakváshoz. - Tanúsítottak valamiféle gyanús magatartást? Vagy csak arra számítanak, amire mindig is lehet számítani... ez logikus, de ha történt valami, amiről még nem tud, ki kell deríteni.
- Nem tudom, de ha valóban elfogadták az ajánlatunkat, hogy a tárgyalás után megvívjak a vezetőjükkel, nem fognak minket elengedni. Akárhogy is, fel kell készüljünk a legrosszabbra, hogy ahogy kilépünk a városból, elszabadul a pokol.
Damien hümmög egy kicsit.
- A... bátyja értesült a legújabb fejleményekről? Biztonságban lesz? - kérdi némi elejtett aggodalommal a hangjában.
-Áh, innen a füstjelnek is fél nap, mire eljut az erdő mélyére. Mire eljut a hír az erődbe, hogy összerúgtuk a port az Ordo Malleus-szal, már rég vége lesz mindennek.
- Van esély így egyáltalán arra, hogy az egyik istencsapás időben megjelenjen itt? – vonja meg a szemöldökét Alicia, s állához érinti a kezét. - Mert az ideiglenes helyen említésre került ez a lehetőség.
-Egy van, de ha minden jól megy, nem lesz rá szükség. Van egy tervem. – hajol közelebb Maab, szemével körbepillantva, hogy nincsenek-e nem kívánt fülek a közelben. - Ez a kis kellemetlenség akár még lehetőség is lehet. Csapdát állítunk és megetetjük velük, amit főztek. Ha ügyesen csináljuk, ennyi emberrel is meg fogjuk tudni oldani.
-Igazán? És mi az elképzelés? – kérdi Alicia, miután ő is körbenézett meggyőződve, hogy maguk vannak és közelebb hajolt. Damien is kissé közelebb hajol hozzája.
-A tárgyalás után kivonulunk a mezőre a város szélétől, a kedves ellenlábasaink pedig utánunk. Én leszek a csali. Ti és a többiek közben pedig megbújtok a fák közt meg a réten. Odacsalom őket a közeletekbe, és amikor elkezdődne a párbaj, rajtuk üttök. Ha jól csináljuk, egy sortűz nyílvessző és mágia elég lesz, hogy szétzilálja a soraikat. Aztán addig bombázzuk őket, amíg bírjuk levegővel, majd pedig rohamot indítunk. Lemészároljuk egytől egyik mindet. A lovagokat, a küldöttséget, a testőrséget, mindenkit....na jó, egyet azért életben hagyunk, valakinek el kell vinnie a hírét, hogy megszületett az egyesség. – részletezi a katasztrófa terveit Maab.
Komolyan, ezeknek sose elég a vérontásból? Semmi sem elég jó nekik? Így is kapnának rengeteget, részesedést a városból, de nem, ez sem elég. Seamus keze természetesen benyúl idáig és megszorongatja az egész rajta kívül élő világot.
-A küldöttség elintézését nem látom a legjobb ötletnek... – ellenkezik Alicia a fejét rázva – szerencsére. - Ha meg is tesszük és egyet életben is hagyunk, el fogja mondani a szövetség megkötése mellett azt is, hogy mi történt az után. Persze értem, akkor már nem leszünk a semlegesnek nyilvánított területen belül, de a diplomáciai küldöttek kivégzése, nos... – Damienre pillant, aki épp igyekszik nem felrobbanni.
Damien összeráncolja a szemöldökét. Kezd nagyon elege lenni a napból.
- Tehát ennyire... nem bízik abban, hogy a visszavonulás tényleges és őszinte? Ha... ha ezt végrehajtanák, azzal egyszer s mindenkorra felrúgjuk az esélyét a békés tárgyalásoknak. - közli sötéten, közben lázasan gondolkozik.
-Mert ha nem bántjuk őket, hallgatni fognak? - vonja gúnyosan Aliciára a szemöldökét Maab.
-Inkább el kéne kerülnünk, hogy elfajuljon – felel a nő.
- Ha nem bántjuk őket, hírét viszik az egyezségnek. Mindannyian. A Malleus egy jelentős része lesz tanúja ennek. – bólogat Damien, hogy nyomatékosítsa a szavait és egyben Alicia szavaira is.
-A baj az, hogy ígyis-úgyis el fog. Most, hogy itt időt nyertünk, rendezni tudjuk a sorainkat. Ami azt jelenti, hogy hamarosan kimondhatjuk a többi királyság előtt, meddig érnek a határaink. Annyit biztosan tudok: messzebb, mint amennyire ők szeretnék. New Lightleaf körül már nem lesz konfliktus, de ott van még a néhai lángoló erdő, mely megmaradt tiszta, termékeny erdőnek, amilyen annak idején Tündehon volt. Aztán ott van még a déli erdőrész, amit a Swarztjeager éles szeme figyel. A nagy déli hegyvidék szeglete, ahol eddig sűrű erdőség zárta el a kiváló érceket.
Majd körbenéz.
-És ami a legfontosabb: a Katedrális és Hellenburg mind közel vannak az erdőhöz. Se folyó, se hegy, se szurdok nem válaszja el a kettőt. A két emberi királyságnak érdeke, hogy az erdő feléjük eső szegélyét irányítása alatt tartsa, hogy biztonságban tudhassa legfontosabb városait. Egy az erdő felől érkező támadást iszonyatosan nehéz lenne nekik megállítani. Ez a fő oka, amiért a kezdetektől fogva hűvös volt a viszont a királyságaink között.
Damien összehúzza a szemeit. - Úgy tudom, létrejött már egy egyezség. Az egyezségben mely terület szerepel?
-Az az egyesség csak egy formaság volt. Egyszerű megnemtámadási ígéret. Mert amikor az az egyesség köttetett, még nem ismertek minket el törvényes országnak. De most már kénytelenek lesznek.
Menjetek a…
Kihúzza magát. - Mert, mi változott? Akár akarja, akár nem, a gyanakvás beköltözik a hangjába.
-Most még gyengének látszunk. A csapataink szét vannak szóródva az erdő gnégy sarkába, hogy feltérképezzék azt. De ha ez véget ér, és egybegyűlnek, elég erősek elszünk, hogy az erdőn belül kimondhassuk, mely föld a miénk, s megakadályozzuk, hogy azt más erővel elvegye. Az erdőn kívül...egyelőre maradjunk két lábbal a földön. Az erdőn kívül Hellenburg és Karolusburg az úr.
Seamus félelme.
Ott az „egyelőre” szó megint.
Ezek nem fognak nyugton maradni…
-Szép terv... Viszont Észak és Dél összefogása nem példátlan, szóval remélem, erősebbek az itteniek, mint az elűzött Tünde Királyság volt – mondja komor arccal Alicia, kételkedő hangon.
Erre Maab gyanakvóan ránéz.
-Talán nem fognának össze, ha megkíméljük őket?
-Csak azt akarom ezzel mondani, hogyha elhamarkodott lépéseket teszünk elhamarkodott kijelentésekkel és követelésekkel, még az előtt lecsapnak, hogy mi összeszedhetnénk magunkat.
Alicia, nem segítesz…
Behunyja a szemét és mély levegőt vesz. - Tudom, hogy a bátyja tart attól, hogy... Észak és Dél fenyegetné a királyságot. Próbáltam többször rávilágítani, hogy ha a kellő egyezség megszületik, ettől nem kell tartanunk.
-Hm...valóigaz, ekkora erővel szemben Erasmus egészen biztosan túl fogja élni a rajtaütést. Ha pedig őt nem tudjuk karóba húzni, sok haszna nincs az akciónak. – Maab elgondolkozik egy kicsit. - Avassatok be, kérlek. Nem kerülte el a figyelmem a ti...különös ismerettségi körötök. Azt már jól tudtam, hogy Mr. Nightwind korábban a hellenburgi Nachtraben birtok grófja volt, de nem számítottam rá, hogy egy északi lovaggal ilyen erős barátságot ápolnak...azt meg pláne nem, hogy Alicia kegyed is biztonsággal mozog ezen körökben. Van talán valami... baráti kapcsolatuk, amit előnyünkre fordíthatunk?
Oh, erre remélte, hogy nem kerül sor…
- Őőőő... – Alicia tanácstalanul tekint rá. Szerencsére már időben elkezdte megfogalmazni a választ.
-Volt, hogy... közös, kellemetlen helyzetekbe sodort minket a sors Jozef lovaggal - intézi el ennyivel a dolgot, eltávolítva magát a témától. - De... ilyen gyorsan és hirtelen új ismeretségeket mozgósítani? Attól tartok, ez lehetetlen küldetés. Miért is volna szükség még több erőre? A katonák említettek egy.... különösen erős fegyvert, amit állítólag minden osztag megkapott. Ezekkel igazán ütőképesnek tűnik a sereg.
-Nem is baj. De jó tudni, hogy vannak a másik oldalon is megbízható személyiségek. Talán egyszer majd ez menti meg az irhánkat. Gondolják, hogy akkor készen lennének, a lovag úr és a rendje segítséget nyújtani? Ő is az Ordo Malleus tagja volna?
Na még ez is. Miféle ötletei vannak ennek a nőnek…
Picit összeráncolja a szemöldökét. - Úgy tudom, nem. Egy másik rendé.
Azt tudja, melyik? – vallatja tovább a nő, mire már Alicia szólal meg:
-Szerintem ez nem fog megoldást nyújtani a problémánkra – teszi karba a kezét.
Damien kissé kínosan megrázza a fejét. Biztosan említette, de most nem ugrik be.
-Nem, ez csak információgyűjtés. Későbbre. – Maab úgy néz Aliciára, mintha fel akarná nyársalni a tekintetével. - Akárhogy is, változtatunk a terven. Én elcsalom az Ordo Malleus-t, közben pedig evakuáljuk a várost. Ha az megtörtént, nincs már okom maradni, és elmenekülök, mielőtt a párbaj kezdetét venné.
Egy pillanatra gúnyos mosolyra húzza a száját, aztán gyorsan kisimítja az arcát. - De hisz ezzel... Erasmus kétségkívül elárulva érezné magát. - mutat rá.
Maab erre elvigyorodik.
-Nem ez lesz az első eset. Tudták, hogy Esroniel von Himmelreach annak idején az Ordo Malleus tagja volt? Képzeljék el, az hogy eshetett.
Felhorkan, nem tudván visszafogni a nevetést.
-Lehet, még számítani is fog rá… Hogy tervezel elmenekülni? - kérdi Alicia egy rövid elgondolkozás után.
- Felettébb humoros, viszont nyilván nem áll szándékában hasonlóan eljárni. A fegyverszünet, béke így is ingó lábakon áll és bármiféle ígéret nem teljesítése csak rombol ezen... - mondja Damien Maabnak, bár kérdés, minek, hisz úgyse fog rá hallgatni…
-Armaros egyik kultistája beleegyezett, hogy a dublőröm lesz. Igazából ő fog odamenni, nem én. – Maab vállat von. - Az, hogy ő hogy szökik meg, már nem a mi bajunk.
Nem titkolja a döbbenetet az arcán.
- Ez elég biztonságosnak tűnik így, és nem is fogunk nyílt fenyegetést jelenteni a birodalmak számára - jegyzi meg Alicia.
Biztonságosnak?... Őneki sem volt elég dolga kultistákkal vagy mélységikkel…
-Ha pedig kérdőre vonnávak minket, csak azt mondjuk, hogy Armaros kultistája volt az, aki átverte őket és megígérte nekik, hogy megközd Erasmus-szal. – teszi hozzá Maab, mintha mi sem volna természetesebb.
Damien ekkor szólal meg.
- Ugye tudják, tisztában vannak vele, hogy... a mélységik nem mindig közlik minden szándékukat? Mi van, ha... a kultista mégsem teljesíti a feladatát? Ha a saját feje után megy - vagy a mélységié után - és átverte önt?
Maab sötét arccal felel.
-Az nagyon bolond dolog lenne tőlük. Szükségük van rájuk. Ha Armaros ki akar szabadulni, el kell a híveinek jutnia az erdő mélyére. És azt egyedül mi tudjuk elvinni őket oda. Nem fognak elárulni... legalábbis addig, amíg kellünk nekik. Szóval még van időnk felkészülni.
Damien lassan, megértően bólint párat.
Valóban. Ezek ki akarnak szabadítani egy mélységit az erdőben. Ha nem lenne még elég gond.
- És utána? Ha, mondjuk, kiszabadul... Bízik benne, hogy az önök sorsa fontos lesz a számára? Ez már valódi aggodalom.
A nő felkuncog. Ijesztő hang tőle.
-Emiatt nem kell aggódni, Mr. Nightwind. Vagy nem fog kiszabadulni, vagy pedig mire kiszabadul, már késő lesz. De erről elég is ennyi. Elég rövid pórázon tartjuk a szövetségeseinket, hogy ne okozzanak problémát.
Enyhén elnyílnak az ajkai, ahogy felszökik a tekintete.
- Megbocsásson, csupán... Nem... nincsenek jó tapasztalataim a fajtájukkal - halkul el a hangja, s nem is kell megjátszania magát, hogy félelmet csempésszen a hangjába. - Eszerint... nem tervezik hagyni, hogy a mélységi szabadon... tegye, amit akar? - billenti meg a fejét, kötve az ebet a karóhoz.
-Már miért tennénk? Nem szabad elereszteni egy olyan bestiát, amit aztán nem tudsz befogni. De erről hallgassanak. És tisztítsák meg az elméjüket ettől a gondolattól, ha kultistát látnak. Ne féljenek, nem tudnak belelátni a másik fejébe, de néhány mélységiivadék megérzi a kétséget, az árulást, a bizalmatlanságot. soha nem lehetünk elég biztosak.
Tehát ők sem akarják ezt… vagy nem úgy, ahogy a kultisták. Ez némiképp megnyugtató. De még nem elég. Az pedig biztos, hogy az elméjéből hogy tudná kizárni. Főleg most.
Engedelmesen bólogat.
- Nem feltételeztem, hogy tennék. Csupán nem tudom, hogy lehet... féken tartani, ha már kiszabadult.
-Valószínűleg sehogy – jegyzi meg Alicia halkan mellette.
-Egyetértek.
Akkor tehát nem ez a tervük…
A kultisták tárgyalására nincs több idő, ugyanis lassan megérkeznek a többi követek…
Nos akkor, ideje mennem. hosszú, kellemetlen beszélgetésnek nézek elébe. Kendtek jönnek?
Érzi magán Alicia bizonytalan tekintetét.
-Nekem lehet, jobb lenne kinn maradnom. Nem hiszem, hogy a következő lépésekben tudnék segíteni.
Úgy érződik, a mondatnak nincs teljesen vége.
- New Lightleaf mint semleges terület létrejötte ötlete is tőled származott. Hátrébb lennénk, ha ez az ötlet nem született volna meg - mutat rá.

-Igazán? Azt hittem, Mr. Nightwind volt.
Fuck.
- Egyik ötlet sem egyedüli - préseli össze az ajkait és húzza mosolyra. - Általában közösen gondolkodunk. Kissé kérdően tekint Aliciára, hogy ha volna valami más terve, mi lenne az, illetve próbálja leolvasni az arcáról, mennyire is ódzkodik a tanács végigülésének gondolatától.
A nő kicsit megköszörüli a torkát.
-Nos, igen, közös a célunk, de pont annyira más a gondolkodásunk, hogy előnyös legyen átbeszélni egymás között, amikor alkalom adódik rá. A beszélgetés java részében egyébként is hallgattam, és Damien kezelte a kommunikációt, ami ugyanúgy fontos.
Damien diplomatikusan mosolyog.
- Végül is meghallgathatom, mi történik a szövetségkötés során – biccent végül Alicia, és remélhetőleg nem érezte magát borzasztóan belekényszerítve a helyzetbe…