Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:



You are not connected. Please login or register

[Magánjáték Hilde&Johann] Két kovács egy utcában

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Elégedetten egyenesedtem fel, amikor végeztem a konyhakéssel. A pengéjében megláttam a tekintetemet, illetve a mögöttem elhaladó embereket. Az új műhely bár valamivel kisebb volt a réginél, sokkal fényesebb és huzatosabban megépített. Szinte érezni lehetett az életet. Annyira megtetszett ez, hogy minden nap vettem egy szál virágot és egy szép vázában kitettem a pultomra. Viktória vett alá egy szép terítőt. A legtöbb ideját a gyermekkel töltötte, együtt felfedezték a várost. Kicsit féltem, hogy vajon mi történik, ha két régi itteni ismerősömmel találkozik, de mint kiderült, ők már nem nagyon járnak errefelé...

Letettem az asztalra a konyha kést, a markolatát egy asztalos faragta meg nagyon régen, ezt a munkát tiszteletben tartva készítettem el a pengét, amely tökéletesen illett bele a kakas szerűre kimunkált markolatba. Egy kis kiegészítést még is tettem, mert kakas háta meghasadt, egy fém gyűrűvel megakadályoztam a tovább hasadást, de mivel ez túl durván nézett volna ki, koszorú formát adtam neki. Amikor eljött az átadás ideje, félve nyújtottam át, de mikor az idős hölgy meglátta, nagyon megtetszett neki.

- Csodálatos! Nem hiába mondják, hogy a Nebelturmiak értenek a dolgukhoz! - mondta mosolyogva - Bár nem tudom egy konyhakés érdemel-e ennyi díszítést, szinte nem is akarom használni... de természetesen fogom. - nagyot nyeltem, hiszen tényleges remekművek kaptak ekkora hálát, ezt a darabot pedig inkább a markolata tette különlegessé. A penge nem készült különleges fémból, vagy anyagból, így is szerencsém volt, hogy egy konyhakésre való még maradt a régi anyagokból.

- E szeretetre méltó markolathoz illő kést formáltam meg. Ha megengedi.. - nyújtottam a kezemet, a másikkal pedig egy rongyot vettem elő. Amikor átadta kést, megfotam és a rongyot megvágtam. Úgy haladt a kés, mintha vajat vágnék vele, mire szinte elájult a vevőm. Kicsit meséltem neki a késről, de arra, hogy maradék acélból készült már nem tértem ki. Megköszönte, kifizette, gondosan elcsomagolta és elment. Nem volt sok vevő ezért időm is több volt, hát neki láttam a maradék vasakból készíteni valami szépet...


_________________
Ha netán gőggel szemedben ölni vágysz, vagy szelíd szellemed biztonságra vágy, bátran keress fel műhelyembe.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132 https://questforazrael.hungarianforum.net/t1668-johann-von-nebelturm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A nap lassú volt, messze lassabb, mint amit valaha szeretett, vagy igazán kívánt. Kevés alkalma volt igazán foglalkozni a műhellyel, így ha már a mát erre szánta, reménykedett benne, hogy esetleg tudott volna mit ügyködni, de úgy tűnt, hogy ezen az unalmas későtavaszi napon még a vásárlók se nagyon keresték a műhelyeket, leginkább a kocsmában lehettek, vagy esetleg a családdal. Éppen pár szeget vert készre, hogy majd patkolhasson, ha szükség lenne rá, de ezen a ponton már szeg is annyi volt, mint amennyi egy egész család Blutsternnek se kellhetett, s végül levetette magáról a kötényt, halkan szitkozódva az elpazarolt szén miatt, amit a kohó befűtése igényelt. Igazából tudta nagyon is, hogy kár lett volna esetleg a kuncsaftokat okolni, oly ritkán van nyitva, hogy aligha várható el, hogy bárki is pont akkor keresse, de azért fájó volt mégis, hiszen manapság a minőségibb szenet bizony aranyáron mérték, aranyabbon, mint amit a kovácsleánya bármikor meg szeretett volna fizetni. A sarokban ücsörgő, lándzsára pillantott, majd egy sóhaj után megszólalt.
– Úgy hallottam, hogy beköltözött egy új kovács az öreg Kontz helyére. – szólt gondolkodva, miközben a vizeshordó mellé lépett, s lemosta kezéről a kormot. Figyelt, hogy lehetőleg a felhajtott fehér ingje ne nagyon lógjon a vízbe, hiszen nem igazán akarta benedvesíteni azt: igen idegestette volna a hideg érintése. Arcát is lemosta egy kevéssé, majd kezeit beletörölte a barna gyolcsnadrágba, amin hála az égnek hamar megszáradt a víz: úgy szívta magába a szövet a vizet, mint aszályos föld a nyárközépi esőt. – Úgy döntöttem, hogy köszöntöm, ha már ide költözött a közelbe.
– Jövök én is. – válaszolt az öreg, kis kíváncsisággal a hangjában.
– Miért is ne, de kérlek, mindenért ami szent, ne sértegesd a kovácsot... Bár, úgy hallottam, hogy eléggé tehetséges, aligha lesz mit sértegetni a munkájában. – hangja nevetős volt kissé, biztos volt benne, hogy nagyapja kihívásnak veszi ezt, de talán ennyi csíntalanságot megengedett magának.
–  Jól van, bár, a kókányságot felesleges titkolni, hisz úgy is kiderül idővel. Meglátjuk, hogy érti-e a dolgát. – válaszolt az öreg, kissé nevetve.
A lándzsát hamarost magához is vette, majd becsukta maga mögött a kohó ajtaját, végigsétálva a napos utcán, ami egy pillanatra elvakította. Koszos volt, körmos, de hát úgy tartotta a szokás, hogy egyik mesterember már csak így látogathatja a másikat, elvégre a tiszta kovács bizony sosem állt a tűz közelében. A másik műhely egyébként meglepő közelségben volt, elég volt pár percet sétálnia, s megpillantotta az ott dolgozó férfit, ahogy éppen valami vasat hevített a kohóban. Vastag háta úgy magasodott az ég felé, mintha csak egy vén bükkfa törzse lett volna, karjai pedig leginkább vaskos kötélcsomóknak tűntek, amiken bár volt bőr, s tán egy kis zsír is, de úgy zúztak volna be egy koponyát, mint a róka a tik tojását. Elmosolyodott kissé, majd megvakarta a fejét, kissé tovább bontva az egyébként is rendezetlenre fonott haját.
– Áldás, békesség, Herr. – ha a férfi megfordult, kissé meghajolt, majd kihúzta magát, a lándzsát a vállának támasztva (hegye pedig két macskakő közé volt ékelődve a földön). – A szomszédos műhely az enyém, gondoltam meglátogatom. Úgy hallottam, hogy egy nagyon tehetséges kovács költözött az öreg Kontz helyére. - valami halk nevetést is megengedett magának, majd figyelte a férfit.
Hazudott persze: valójában nem az övé volt a műhely, de a megboldogult vén kovács fia sose járt már vissza, így leginkább magáénak tekintette. Emellett pedig egy szó alatt visszaszolgáltatta volna, de hát senki se kérte tőle ezt.



A hozzászólást Hilde von Nebelturm összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 04, 2021 5:56 pm-kor.

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Lassan a tűz kialudni látszott, de nem tettem rá több szenet. Letettem a meggyötört vasat a földre had hűljön ki. A kalapácsot, a fogóvasat a helyükre akasztottam. Volt még néhány szekrény és polc, ami arra várt, hogy rendet rakjak rajtuk, senki nem szereti ha lustán elfekszenek rajtuk a kelletlen eszközök. Csak tartják a gondatlanság terhét tehetetlenül. Oly sok minden az idő marta lékává válik, hogy szinte bele sajdul az ember szive...

Mielőtt megfoghattam volna közülük egyet is egy hang köszönt rám hátulról. Egy pillanatra megdermedtem. Elgondolkodtam, mivel is kell köszönni, ha egyházi személyek között vagyunk. Annyira megszoktam a vámpírok egyszerű köszöntéseit, de szerencsére anyám belém verte az egyházi szokásokat. Megfordultam és illendően köszöntem vissza:
- Istennek dicsőség, Frau! - egy kissé meglepett voltam, de ahogy megláttam, rögtön átfutottak az agyamon a szokásos igények: Élezés, javítás, különleges minta, fejlesztés, varázslások rátétele... de az idegen meghajolt, gyorsan én is követtem. mielőtt kérdezhettem volna, hogy mi járatban, határozottan el is mondta.
- Ugyan ugyan... - szabadkoztam - csak tezem a dolgomat... Örülök hogy átnézett, nem volt alkalmam még nagyon körbe nézni... Johann von Nebelturm vagyok. Nemrég költöztem el ide a toronyból feleségemmel és a kislányommal. - folytattam a bemutatkozást.


_________________
Ha netán gőggel szemedben ölni vágysz, vagy szelíd szellemed biztonságra vágy, bátran keress fel műhelyembe.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132 https://questforazrael.hungarianforum.net/t1668-johann-von-nebelturm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Úgy tűnt, hogy tán nem zavarta meg oly nagyon a férfit, hiszen látszólag a kovácsámunka zömével végezhetett, láng már nem sok égett a kohóban. Méregette kissé annak vonásait, nem tűnt medvének, de éppenséggel bivalynak sem, ha lehet, valami más állathoz hasonlította volna, de nem igazán jutott eszébe jó példa. Vaddisznó? Gímszarvas? Talán inkább a szarvas, barna szemei arra emlékeztették inkább, s hangja is illett a hasonlatba: mély, dörmögős orgánuma szabályos bőgésnek is hathatott volna, ha nem Hellenburg utcáin hallja. 
– Örvendek, Herr von Nebelturm. – nyújtotta kezét a férfi felé. Tisztázni akarta, hogy nem nőként érkezett, hanem egy mestermeberként. – Hilde von Nebelturm, vértestvére. Most már értem, hogy miért dicsérték annyira a munkáját, bizony egy Nebelturm acélja nagy kincs még Hellenburgban is. 
Nem igazán volt kedvére való, hogy ismét egy Nebelturmba botlott, hiszen úgy tűnt, hogy lassan több Nebelturm járt erre, mint ember. Emellett viszont valahogy mégis elmosolyodott a sors keserű zamatán, ugyanis úgy tűnt, hogy a múlt még ott is megtalálta az embert, ahol már csak a jelennek lett volna jogosan helye.
– Remélem, hogy jól érzik majd magukat itt. Elég csöndes környék, a jó mesterembereknek pedig mindig van helye a városban, legyenek azok vámpírok, emberek, esetleg démonok. – elmosolyodott egy kissé, miközben megvakarta az arca oldalán futó sebet. 

Méregette még egy keveset a férfit, elsőre nem rítt le róla, hogy vámpír lett volna, igaz, az se, hogy ember. Igazából kissé meglepő is volt számára a felismerés, hogy valamilyen távoli rokona lehetett... Sem arcvonásai nem voltak olyan ragadozószerűek, sem úgy kiállása nem árasztotta a felsőbbrendűség illúztióját. Talán nem főcsaládból való volt? Igen fúrdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy mi késztethette arra, hogy elköltözzön... És érezte nagyapján is az érdeklődést, hiszen a lándzsa csöppet melegebbnek hatott. Kissé el is mosolyodott az öreg türelmetlenségén. Kíváncsi vagy, hogy ki fia-borja, mi?

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Ahogyan a hölgy kezét felém nyújtotta, gyorsan megtöröltem a kezemet és nyújtottam a sajátomat. Nem volt szándékom bántani őt, ezért csupán a kezét körül ölelő levegőt szorítottam meg. A neve hallatán nem tudtam, hogy ölüljek-e vagy szomorkaodjak, végül is családomtól szabadultam el, és lám itt is az vár. Egy picit elmosolyodtam, hiszen végül is talán ez a dolog összeköt minket. Ahogyan a démonokat megemlítette és a sebet megvakarta, végig futott a hideg a hátamon. Nem a seb miatt, vagy a ilyesmi, szinte újra éreztem a lándzsát a hátamban. Egy pillanatra elkomorodtam. Eszembe jutott egy s más... de ami a legfőképpen, hogy az a bizonyos valaki a pokolhoz hasonlította ezt a világot.

- Bocsánat, bocsánat... egy pillanatra elgondolkodtam. - kikötöztem durva övem, hogy levegyem a kötényemet, felakasztottam egy kis időt nyerve, hogy összeszedjem magam. Öreg, koszos régi kötény, valamelyik nagyon régi ősömtől. - Szép város ez. Régebben jártam erre még évekkel ezelőtt, akkor is elbűvölt egy kicscit... Régi barátok, ismerőseim meséltek erről a helyről, de igazán nem ismerhettem még meg. Bevallom nem sokszor hagytam el a tornyot, talán ezért is volt szükségem egy kis változásra... - két kis kedves háromlábú széket vettem elő - megkínálhatom valamivel? - kérdeztem, bár italaim tárháza igen kevés volt...


_________________
Ha netán gőggel szemedben ölni vágysz, vagy szelíd szellemed biztonságra vágy, bátran keress fel műhelyembe.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132 https://questforazrael.hungarianforum.net/t1668-johann-von-nebelturm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Nem volt bolond, elég emberrel fogott már kezet hozzá, hogy tudja, hogy mire is ment ki a játék. Egy részről sértette, hogy gyengének tartotta a férfi, más részről viszont mindenképpen álázatott érzett, hogy ilyen gyengédséggel viseltetett irányába. Végül csak elmosolyodott rosszallóan, majd elengedte anmnak a kezét. Úgy döntött, hogy nem fog megsértődni, hisz alig ismerte a férfit, kissé zárkózottnak tűnt.
– Semmi probléma. – bólintott, különösebb zavartság nélkül, majd figyelte, ahogy a férfi levette a kötényét. Nyűtt volt, mint a végtelenslégbe nyúló idő, Jóisten tudhatta csak, hogy vajon mikor készíthették, s hogy egyáltalán miből. – Hellenburg valóban Dél ékköve, már, ha hordana ékkövet dél. – nevetett kissé.
Sok déli persze közel sem vetette meg a szép dolgokat, de azokat leginkább nem az egyháziak környékén hordták, s főleg nem a templomban. A hellenburgiaktól elvárható volt, hogy legalább ilyenkor eljátsszák a szerény puritánok játékát, bármennyire is álságos volt ez. De ki lett volna, hogy követ vessen bárkire is? Neki is megvolt a maga vonzalma a drágabb cikkek iránt: igen kedvelte a rózsavizet, pedig éppenséggel az se volt sokkal jobb, mint egy szép nagy ékkő egy vastag aranyfüggőn.
– Igazán kedves, de nem vagyok különösebben szomjas. Egyébként sem azért érkeztem, hogy esetleg kiigyam a vagyonából. – a két kis székre pillantott, majd ha már ilyen udvarias volt a férfi, úgy döntött, hogy leül az egyik hokedlire. – Ha változást keresett, úgy vélem, hogy megtalálta. A déliek elég befogadóak, ha kissé azért mégis előítéletesek... De egy vámpír kovácsnak nem lehet problémája, a Nebelturm névre szabályosan szaladni fognak ön elé.

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Csendben hallgattam a hölgyet, leültem vele együtt. A látvány nem volt szokatlan: Erős, figyelmes, jó küllemű, hölgy, van benne valami nemes annak ellenére, hogy egy kedves nyersesség húzódik meg mozdulataiban. Szép, még is visszataszító, mintha belekortyolnék egy jó borba, amibe vért kevertek. A kettő külön külön jó, de együtt kellemetlen. "ki inni a vagyonomból? Hát nem hallotta honnan jöttem?" gondoltam magamba, de inkább nem mondtam semmit, csak halkan végig simítottam kezemet egy méhseres hordón.
- Akkor hát én is csak egy pár kortyot iszom... - mondtam, majd korsómmal leültem. Amíg vendégem befejezte mondandóját, ittam néhány kortyot - Magam miatt nem aggódom... - mondtam nyugodtan eltelve a délutáni szellő pihentető játékától, egyenlőre nem vendégem szemébe nézve - Nem mondom, hogy könnyedén, de sok helyen megélünk mi kovácsok. Sokkal inkább egy éppen csak megtalált Rothmantel miatt aggódom, aki alig gyakorlott... - kihörpintettem poharamat - Tudom, sokat lehet keresni a háborúval, de szeretném kiötölni, hogyan lehetne a tudásunkat átformálni valami igazán jóra és haszosra... - kihörpintettem az italomat.


_________________
Ha netán gőggel szemedben ölni vágysz, vagy szelíd szellemed biztonságra vágy, bátran keress fel műhelyembe.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132 https://questforazrael.hungarianforum.net/t1668-johann-von-nebelturm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
– Egészségére, Herr. – mosolyodott el, ahogy a férfi magához vette a korsóját. Még így innen is megütötte orrát a mézsör kellemes édes illata, az ahhoz illő gyenge fanyarsággal. Kissé bánta is már, hogy nem kért, de ezen a ponton kár lett volna meggondolnia magát, arról nem beszélve, hogy nem is igazán szomjazott, csak a szeme vágyott a nedűre.

Kellett némi erő, hogy ne nevesse el magát halkan, ahogy a hegyméretű férfit figyelte a kis hokedlin. Világért se tette volna szóvá ezt, hiszen neki vélhetőleg természetes volt ez, de így idegenként szemlélve igen szórakoztató volt az, hogy egy ekkora ember egy ilyen kicsiny ülőalkalmatosságon pihent. Ha valami, most legalább örülhetett, hogy őt magát nem rakta oly magasra az úr, hisz egy ilyen székecskéhez pont illett a sejhaja.
– Rotmantel miatt? Miért nem irányítja esetleg az ispotályba? A legtöbb ottani az egyház tagja, de azért gyakorlott felcsereknek és kirurgosoknak mindig örülnek. A hitnél ugyan semmi se gyógyít jobban, de atest baját a gyakorlott kéz is jól kezeli. – kissé azért elgondolkodott. – De mégis hogy lehet valaki "épp csak megtalált" Rotmantel?
Kérdése után tovább hallgatta a férfi szavait, aki a kovácsok mesterségéről, annak háborúhoz való kapcsolatáról beszélt. Régen ő maga is sokat gondolkodott ezen, hiszen a fegyverek mégis a vérontás eszközei voltak, s aligha illett az Úr szolgájához, hogy ezekkel bíbelődjön... Ám végül arra jutott, hogy egy kard magában aligha árthatott bárkinek is: a kéz vette el az éltet, nem a fegyver, a kezet pedig vezényelhette a legszentebb elhatározás, s persze az átkos bosszú is.
– Jóra és hasznosra? – kérdezett vissza végül, majd elnevette magát. – Ennél mi sem egyszerűbb! Aligha van jobb és hasznosabb dolog a világon, mint valami betegséget okozó nyers vacakból ízletes étket készíteni. Ezt egyetlen kard sem teszi meg, ellenben ügyes kézben még a lyukas serpenyő vagy fazék is. Miért nem gyárt ilyesmit, ha nem kedveli a háborút?

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Az ispotály ötletét én sem vetettem meg, de féltem, higy talán túl nehéz lenne neki egyenlőre. Talán egy kis rákészüléssel. De nem nagyon akartam firtatni a dolgot, talán még elijesztem a vendégemet. Diplomáciai ismeretek hiányát óvatosan kipótolva csak annyit mondtam:
- Mi is ezt gondoltuk jónak, de... ismereteinek nagyon az elején jár. Talán előtte ha tanulhatná dolgot. Csak a szokások, a kommunikáció és egyebek miatt... Más egyedül dolgozni és más másokkal... - válaszoltam.

Vendégem válaszára összedörzsöltem az ujjaimat. Eltettem a poharat.
- Semmiből nem élhet meg egy kovács mint a háborúból... - morogtam halkan, aztán nagyot sóhajtottam - ha az emberek háborúja a vetésről vagy a főzésről szólna, talán lenne értelme az ekét és a kereket fejleszteni, jobbá tenni. De mivel nem ebben van a sok pénz, ezért igen kevés embernek kellenek ilyen holmik. Meg aztán... azokat egyszer elkészítjük, aztán egy évig jó. Olyan munkát meg ku szeret, ami folyton elromlik? De van itt más is. Engem érdekel az, hogy mivé lehet fejleszteni a fegyvert és a páncélt. Érdekel, mik a határok és a lehetőségek. - mondtam elgondolkodva.



A hozzászólást Johann von Nebelturm összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 25, 2021 2:30 pm-kor.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132 https://questforazrael.hungarianforum.net/t1668-johann-von-nebelturm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
– Minden bizonnyal akad tanár számára a városban, lakik azért nem egy Rotmantel itt, egy tehetséges tanoncot minden bizonnyal szívesen a szárnyuk alá vennének. – elmosolyodott kissé, majd elfordított tekintetét a férfiről, s a műhelyet szemlélte. Azt mondják, hogy sokat beszél az emberről, hogy hol is dolgozik, de valahogy nem igazán tudta mérlegelni, hogy vajon mégis mit mesélhetett ez a kohó Johannról. Vélhetőleg még nem lakta be igazán.
Szemei kissé kikerekedtek, ahogy hallotta a férfi szavait. Furcsa dolgokat szólt, s nem is igazán értette, hiszen bár nem volt a mezők-rétek embere, igen bajos lett volna olyan ekét gyártani, ami egy év alatt kitört... Arról nem beszélve, hogy csak részben volt a kovács munkája ez, zömében csak a vasalást végezték, s mellé persze magát az éket. Kezdte sejteni, hogy honnan is fújhatótt a szél: a férfi vélhetőleg eddig főleg csak a toronyban élhetett, aligha lehetett sok dolga a földeken, utakon. A legtöbb Nebelturm tényleg nem foglalkozott kerékvasalással, vagy éppenséggel köznapi tárgyak kovácsolásával, így nem is csoda, ha nem ez volt a fő mestersége.
– Nem sok szántást végezhetnek a Ködtorony környékén, hogy ilyen gyakran törik az eke arra. A délinél is mocsarasabb föld teheti, azt hiszen. Egy jó hármas eke egy egész falvat kiszolgál erre, s nem is csak egy évre. – gondolkozott egy keveset, végighallgatva a férfi szavait, majd végül kíváncsian méregette azt. – Nem biztos, hogy értem, hogy mire gondol, Herr. A fegyverek és páncélok fejlesztése sosem fog békéhez vezetni, az egyre erősebb fegyver csak több háborút és vérengzést szül. Ez történt az északiak kapcsán is, mikor hozzájutottak azokhoz az ördöngős fegyerekhez, amik robbanóporral fémgolyót röpítenek ki. Mi a terve, ha hajlandó azt megosztani egy rivális kováccsal?

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Az eke mint olyan igen keveset jelentett nekem, amikur utoljára dolgom volt vele, akkor is pont viharos és zord tavaszon történt, még amikor gyakoroltam a faluban.
- Régen volt az már amikor kezdő voltam, akkor tájt volt egy zord tavaszunk, akkor láttam utoljára ekét, de akkor eleget. De amire ki szeretnék jukadni, hogy ha egyszer vége lesz a háborúnak, és nem kell fogyó eszközöket gyártani mint a kardok, bizony el fogunk szegényedni, ha nem találunk ki valamit. Márpedig a háborúnak egyszer vége kell, hogy legyen. - mondtam elgondolkodva. - A fegyverről pedig az a vélemyénem, hogy nem az a baj, hogy létezik, hanem hogy kinek a kezében van. Ha az én kezemben lenne megvizsgálnám, megpróbálnám megérteni. De bizonyos, ha az ellenség kezére kerülne, mezítelenül állnánk előttük, bármilyen páncélt is hordunk. A tudás megosztása már más dolog. Egy riválissal nem hiszem, hogy érdemes lenne össze állni, de ha hasonló a célunk és szükségünk van egymásra, úgy hiszem jó üzletet lehet nyitni. Természetesen a bizalom a legfontosabb... - Philipp futott végig az agyamon, egy pillanatra elkomorodtam, nem akartam vendégemet, rossz hangulatba hozni, gyorsan még hozzá tettem - Vagy lehetne méhserfőzdét nyitni, mert ez egy kicsit nekem édes... - a végén kuncogtam is.


_________________
Ha netán gőggel szemedben ölni vágysz, vagy szelíd szellemed biztonságra vágy, bátran keress fel műhelyembe.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132 https://questforazrael.hungarianforum.net/t1668-johann-von-nebelturm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Kíváncsian figyelte a férfit, hiszen bár nem értett egyet a szavaival, azért mégis úgy érezte, hogy a maga módján egyfajta őszinteség járta azokat át, az a fajta "igazság", amit az ember leginkább hinni akart, hisz tudni nem igazán tudhatott. Igazság volt hát ez egyáltalán? Nem az ő dolga volt ezt mérlegelni, de kétségtelen, hogy jószándék bújt minden gesztusában. Naivitás, de jó szándék. Furcsa volt egy ekkora hegyomlásnyi embertől ilyeneket hallani, úgy sejtette, hogy bizony nem egy poklot megjárhatott. Az teszi ilyen jámborrá az embert.
– Habár osztozom a reményében, Herr, s nap mint nap imádkozom, hogy egyszer béke ébredjen az emberek lelkében, sajnos félek, hogy a háború sosem ér véget. Talán vannak tűzszünetek, talán békék is, de ha nem Dél és ÉszaK, hát valaki más vívja majd helyettük a harcot. És ha mégis észhez térne Verónia, a vidéket járó bestiák nem fogják érteni az Úr szavát, ellenük továbbra is kell majd a kard és a pajzs, de főleg a hit. – tovább hallgatta a férfit, bár úgy érezte, hogy kissé talán rébuszokban beszélt. Elképzelni se tudta, hogy miért lett volna olyan kezében jó helyen az északiak durranó botja, aki még sokszorosítani is tudta volna. – Szó sincs róla, hogy a nagy titkaira lettem volna kíváncsi, jobban érdekelt csak, hogy vajon mivel szerette volna tovább fejleszteni a fegyverek világát. Úgy tűnt, hogy komoly tervei vannak.
Nem volt egy jó emberismerő, de a férfi hirtelen vágásából azért könnyedén felismerte, hogy valami átszaladt a fején, valami olyan, ami egy pillanatra arra késztette az eddig komoly, s előretekintő lényét, hogy a méhsörrel viccelődjék. Talán túl sokat beszélt volna? Zavarja a jelenléte?
– A jó serből sosem árt egy ilyen nagy városban, annyi már csak bizony igaz. – hajolt előre, az asztalra támaszkodva jobbjával.
–A jó kovácsból sem, Hilde. – szólalt meg egy öreg, fáradt hang a vállának támasztott fegyverből. Nagyapja eddig bírta a türelmet, túlzottan érdekelte, hogy ki lehetett ez a Johann von Nebelturm. – Atyád ki néked, jó kovács? 

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Keserű szavakkal válaszolt vendégem, mint aki elfogadta sorsát, kezdtem félni, hogy túl hamar kihúnyó csillagra bukkantam, de igaz ami igaz, a szörnyek ellen nincs jobb védelem a fegyvernél. És ha igazak a szóbeszédek, nem csupán a bestiák akik fogaikat fenik ránk, bizony sok más undorító lény bújik meg a föld sötétjében, ami talán gonoszabb és veszélyesebb a fent fognál és izmos álkapcsoknál.
- Úgy gondolom, ha egyik problémára találunk megoldást, talán a másikra is. De igaz ami igaz, az ördög nem alszik. - válaszoltam - ki tudja tlaán őseink azt sem merték remélni, hogy egyszer olyan fegyvereket tarthatunk a kezünkbe, ami nem csupán messze elér, de pusztítóbb is mind a dárda vagy a nyíl.

Tovább hallgattam válaszul megvontam a vállamat.
- Hát, nem tekinteném magamat nagy feltalálónak, de szeretnék minél többet megtudni a különféle ráolvasásokról és hasonlókról, esetleg felhasználni őket. Engem a kíváncsiság hajt és meg kell valljam szeretném megismerni A Legendás Kardot. De nyilván egy fecske nem csinál nyarat. Nagy a világ és még több a benne rejlő búvóhely.

Örültem, hogy egy kicsit kedélyesebb téma lépett be, de egy kicsit még érdekelt volna a véleménye, a dolgokról. A hangra nem igazán figyeltem fel, pedig igen furcsán hangzott: fémes volt, de tiszta, mintha nem is száj formálta volna meg a szavakat. Elgondolkodtam, inkább, minthogy bármi féle hangra bolondot csináljak magamból. Egy ideig szótlanul ültem elmerengve. Egy Nebelturm... Egy öreg hang a semmiből... Hmmm... Tudtam, hogy vannak mesteremberek, akik képesek lelket zárni a fegyverbe, de álmomban sem gondoltam volna, hogy pont Hellenburgban találkozom egyel. Higgadt maradtam, inkább csak egyszerűen válaszoltam a kérdésre, mintha teljesen tisztában lennék azzal ami történik, pedig egyálltalán nem voltam sőt egy kicsit zavarba jöttem.
- Az én apám egyszerű Nebelturmi kovács volt, szolgált még a háborúban. Egy ideig nagybátyám nevelt, egy iszákos öreg, de hogy miért beszélek ilyesmiket inkább azzal kapcsolatos, hogy aggódom a jövő miatt. Láttam egy s mást és nem túl bíztató... - mondtam egyenesen.


_________________
Ha netán gőggel szemedben ölni vágysz, vagy szelíd szellemed biztonságra vágy, bátran keress fel műhelyembe.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132 https://questforazrael.hungarianforum.net/t1668-johann-von-nebelturm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
– Tán kissé naivnak vélem az álmait, de aligha tagadom le, hogy örülnék, ha a jövő bizony olyan lenne, ahogy ön reméli. – fűzte végül hozzá, majd megköszörülte kissé a torkát. – Ha valami, a haditechnika bizony mindig gyorsabban táncol, mint bármelyik másik része a világnak. Ijesztő belegondolni, hogy vajon mi várhat még ránk, de úgy sejtem, hogy ezeknek a zömét majd az ükunokáink nyögik majd.
Bele se mert gondolni, hogy vajon tényleg milyen szörnyűséges fegyverek vártak még feltalálásra. Ha az északiak kezében oly borzalmas durranóbotok már most ilyen kárt okoztak az elfekben, akkor bizony elképzelni sem lehet, hogy majd pár emberöltő (Vagy még jobb, vámpíröltő) után mégis miféle borzalmas szekereket, s sárkányokat kreálnak majd az új korok mérnökei.
– Kívánom hozzá a legtöbb sikert mind a ráolvasásokhoz, mind a kard felleléséhez. Így a hallottakból elég jó helyen lenne az ön kezében, s úgy sejtem, hogy a kard nem is a nagy uralkodók birtokába való. Kerüljön a hatalom az alázatosokhoz, hisz csak ők azok, akiknek esélye van arra, hogy ne a maguk dicsőségéért, hanem a többi érdekében használják azt fel. – elmosolyodott kissé.
Emellett jó kérdés volt, hogy lehetett-e egyáltalán jó kézben egy ilyen fegyver. Őszintén nem tudott erre válaszolni, pláne azért, mert egyetlen embert se ismert, akinek bátran adta volna Azrael kardját. Ahogy egyre jobban megismerte a helyét a világban, s az uralkodók szerepét, afelől is biztos lett, hogy Esroniel kezében lett volna az egyik legrosszabb helyen. Se Rudenz, se az új Zsinatelnök, se észak bármely vezetője nem tudna bánni ezzel... Még ő maga sem. Csak abban volt teljesen biztos, hogy csakis a világ legalázatosabbikainál lehetett jó kézben ez, s bizony akik a hatalommal bántak, igen hiányában voltak az alázatnak. Ki tudott volna hát bánni a fegyverrel? Talán Oswald. Nem, vélhetőleg ő sem. 

– Elnézését kérem nagyapám udvariatlansága miatt, Herr von Nebelturm. – szólalt meg halkan, de mosolyogva. Nem kedvelte Eckbert hirtelenségét, de emellett nem tudta letagadni, hogy őt is érdekelte, hogy kinek fia-borja lehetett ez a szelíd kovács.
– Azt mindjárt sejtettem, hogy Nebelturm kovács lehetett, hisz a Schumacher apja is cipész. De mi volt a neve, ki volt ő? Talán ismerem, s akkor jobban fogom tudni azt is, hogy benned kit tisztelhetek. – az öreg nevetett egy kissé. – De tényleg úgy illék, hogy én is bemutatkozzam. Eckbert von Nebelturm vagyok, vagy tán úgy ismertebb, hogy Eckbert az őrült.
Sosem szerette, hogy nagyapja mennyire nem tagadta le a dolgokat. Igaz, ami igaz, hihetetlen hálás volt számára a tettei miatt, de emellett úgy is érezte, hogy felesleges volt mindenki orrára kötni, hogy egy gyilkos volt.  Szemét kissé félve emelte Johannra, nem tudta, hogy vajon mennyire ismerhette a történeteket Lothar egyik unokaöccsének, Edwardnak a haláláról.

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
-Valóban - válaszoltam valamivel fesztelenebbül - mindezek majd csak sok évvel később történnek és valóban nem tudhatjuk, hogyan is lesz, de nem hiszem, hogy Istennek ne lenne terve mindazzal ami itt van. Hogy a világ jobb vagy rosszabb lesz, nem hiszem, hogy tőlünk függene, de a kitartással sok mindent elértünk eddig, erre mindig szükség lesz, arról nem is beszélve, ha egyszer egy jobb világ lesz, talán megtanuljuk jobb, eszesebb dolgokra használni mindezeket... - talán naívak a gondolataim, bizonyos, hogy ezeket az részem kovácsolta, aki élni akar. A gonoszság láncingje mely a világot borítja keményen ránk nehezedik, de minden egyes utóddal és jó gondolattal többen és erősebbek vagyunk, hogy meg gyürkőzzünk vele. De ezt a gondolatomat nem kotyogtam el, talán így is kissé hosszúra nyújtottam mindezt.

- Köszönöm a jókívánságomat, de mindenek előtt, inasok kellenek vagy ügynökök. Egyenlőre eláraszt az ittlét gyönyörűsége. - kicsit én is elmosolyodtam.

- A nagyapija? Hmmm... - összehúztam a szemöldökömet, nem azért mert a bolondját járatta volna velem, de talán nem ártott, ha egy kicsit szigorúan veszem ezt a helyzetet, hiszen végül is még nem voltam ilyen helyzetben. Felemelkedtem, hogy jobban szemügyre vegyem vendégemet, összefontam a karjaimat kiegyenesedve. Így fejem majdnem az alsó gerendákig ért, bevallom talán félelmetes lehetett. Elmosolyodtam és lassan el is nevettem magam... - nem mondja... hogy a lándzsa...


_________________
Ha netán gőggel szemedben ölni vágysz, vagy szelíd szellemed biztonságra vágy, bátran keress fel műhelyembe.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132 https://questforazrael.hungarianforum.net/t1668-johann-von-nebelturm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Hallgatott, amíg a férfi beszélt, kóstolgatva a mondottakat. Emellett mérlegelte azt is, hogy tudott-e bármit is hozzátenni, ám arra a következtetésre jutott, hogy aligha lett volna erre szükség, hiszen a kovács jól lezárta a mondottakat, ő pedig nem szeretett volna már részletek kapcsán vitázni. Elsősorban mégsem azért érkezett, hogy a világ nagy dolgait beszéljék át, éppenséggel jobban érdekelte, hogy miféle kovács volt Johann von Nebelturm, s főleg az, hogy mennyire tehetséges.
– Nagyon is helyénvaló, élvezze ki, amit a város nyújt, esetleg látogassanak el a feleségével a felsővárosba. Nagyon szép épületek vannak arrafelé. – elhallgatott picit, majd folytatta. – Ha pedig inasokat keres, akkor biztos sok fiatal vámpírt talál az alsóváros szegényebb részein. A nyomornegyed tele van elárvult fiatalokkal, akikből nagyszerű inas lehetne. Sokan már csak az ételért is eljárnának segíteni, nem hogy a napi fizetségért.
Szívén viselte a nyomornegyed sorsát, de egyelőre nem volt még elegendő ereje ahhoz, hogy kiemelhesse őket a mételyből. A tervei viszont már megvoltak erre, s már csak azt várta, hogy a csillagok megfelelően álljanak, s hogy megtalálja az időpontot, hogy lépjen. Sok szívesség kellett ehhez, de semmi, amit ne lett volna kész megtenni...
– De, a lándzsa. Bár aligha hiszem, hogy ez túlzottan meglepő lenne egy Nebelturm számára. – nevetett kissé, majd megtoldotta. – Bármennyire is átkozott egy szokás ez.
Méregette egy kissé a férfit, eddig is magasnak tűnt, de így, hogy ő maga ült, még inkább azt érezte, hogy felé magasodott. Nem szeretett volna újat húzni vele, de általánosságban egyébként sem volt jó ötlet összekötni a bajuszt a kovácsokkal. Túl erős volt a karjuk a munkától.
– Nem túl gyakori, hogy valaki saját vére végzi fegyverben. – nevetett az öreg. – Kevesen kérik ezt, legtöbben ha teszik is, akkor is főleg önzésből. De egy ilyen rusnya lándzsát senki se szeretne magának börtönként. Ez a gőg megérdemelt jutalma. 

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A felsővárosra nem igen akadt meg a szemem, nem hiszem hogy Nebelturm tornya után bármiféle szépségre van szükségem. Sokkal inkább, valami kellemes és megnyugtatóra. A szegénynegyedbe már tettem egyszer régen egy látogatást és jól beleégett a szemembe a kép. Egy pillanatra lesütöttem a szememet, de valójában nagyon is érdekelt a dolog. Aki éhbérért is itt dolgozna, abból igen jó pénzt lehet csinálni, de nem jó kovácsot. A cél nem csak az volt, hogy legyen inas, de legyen egy vezetője is a helynek, amikor távol vagyok.
- Egészen biztos, hogy teszek egy látogatást a szegénynegyedbe. Voltam már ott egyszer, de akkor más ügyben. Minden esetre a több munkával több pénz is jár. Nem hiszem, hogy csak ételt adnék nekik. Jövőt. - mondtam. Elég volt már a érzelgősségből, gyorsan lezártam a mondatot.

Egy ideig nem tudtam igazán, hogy mit mondjak, kényelmesen simogattam a szakállamból a fémdarabokat. Annyi ilyesmit hallani a toronyban, hogy meg sem lepődök, de érdekes, hogy pont olyan esetre bukkantam, amiről részletesebben hallottam.
- Mi tagadás, hallani ilyen esetekről a toronyba, de hogy pont olyannal találkozzak akiről részletesebben hallottam is... Sok embertelenség történik, igazságtalanságok és bosszútól fűtött szörnyűségek. Mindazon álltal, Isten útjai kifürkészhetetlenek és ez a lándzsa talán annyira nem szép, de az bizonyos, hogy egyedi, ettől pedig elnyeri a szépségét úgy hiszem. - próbáltam kedves lenni, nem nagyon találtam a szavakat. Ugyan akkor furdalt is a kíváncsiság, ezért nagyon vissza kellett fogni magamat.


_________________
Ha netán gőggel szemedben ölni vágysz, vagy szelíd szellemed biztonságra vágy, bátran keress fel műhelyembe.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132 https://questforazrael.hungarianforum.net/t1668-johann-von-nebelturm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
– Ebben mertem reménykedni. A jó munkáért fizetség jár, a rosszért pedig tanítás. – bólintott kurtán. – Jó kezekben lenne néhány fiatal egy ilyen türelmesnek ható ember mellett.
Hálás lett volna a férfinek, ha tényleg úgy dönt, hogy maga mellé vesz egy-egy fattyú vámpírt, de emellett persze kérni sosem kért volna ilyet, pláne nem egy idegentől. Johann, bármennyire is jótét léleknek hatott, mégiscsak ez volt. Egy idegen. Éppenséggel még csak ismerősnek se nagyon minősíthette ezen a ponton, hiszen ismeretségük aligha nyúlt messzebbre, mint egy igen szűkös fertályóra.

– Istentelen egy gyakorlat, az már kétségtelen. Aligha lehet nagyobb bűn, mint elszakítani egy lelket az Úrtól, s azt valamihez láncolni. – saját sebes tenyerére pillantott, ami egy pillanatra viszketni kezdett. – S a legijesztőbb az, hogy bár nem tanultam, mégis érzem a vérem mélyén bugyogni ezt a sötét tudást. Ha megpróbálnám, idővel ráéreznék. Mert a vér tudja helyettem is. 
Sokszor sértette ez az ismeret, hiszen bár nem akarta megtagadni azt, aki éppenséggel volt, emellett nem is akart a saját vérének csapdájában élni. Több volt, mint egy Nebelturm, s több, mint egy vámpír. Régen sokat gondolkodott azon, hogy vajon valaki könyörgésére kimentené-e egy ember lelkét egy fegyverbe, de erre a kérdésre választ nyert, amikor találkozott Edgarral. Sokkal többet köszönhetett a férfinek, mint az esetleg sejthette. Olyan bizonyságot adott számára, amit senki más se tudott volna. 
– Ezek szerint tudod, hogy ki vagyok. – szólalt meg nevetve az öreg. – De hadd halljam jóatyád nevét, hogy én is tudjam, hogy te ki vagy. Sokakat szerettem, s tiszteltem. Kár lenne, ha valakiről ne tudnám, hogy ilyen szép megtermett fia lett.
Lesütötte kissé a tekintetét, nem csak azért, mert nagyapja türelmetlen volt, hanem azért is, mert égette a szégyen billogja. Nem kedvelte még mindig, ha családtagokkal kellett találkozni, hiszen kétségtelenül kitaszítottak hírében álltak, ami ha nem is volt halál ítélet, hatalmas szégyen volt vámpír körökben. Miért érdekelte ez egyáltalán?

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Egy kicsit éreztem, hogy vendégem érdekében áll foglalkozni a nyomornegyeddel, nem véletlen hozta fel. Természetesen nem ígérhettem, hogy bármit is tudok tenni az ügy érdekében, de nekem is szükségem volt rájuk és nekik is rám. Egyértelmű mi kell, hogy ezt kövesse. Végül is egy "meglátom mit tehetek..."-kel zártam a dolgot, nem igazán találtam jobban kifejező dolgot, bár talán egy kissé gyenge volt.

- Apám... - kezdtem el, de nagyot sóhajtva inkább elengedtem. Elgondolkodtam, alig akartam elhinni, hogy elfelejtettem volna apám nevét. Természetesen volt egy régi köpenyem, amelybe az ő neve volt bele hímezve, de soha nem olvastam el. Végül eszembe jutott magamtól is. - Nicklas von Nebelturm. - napját sem tudom, mikor ejtettem ki utoljára ezt a nevet, főleg mert egy kevés harag is társult mindéhez. - Mond ez a név valamit? - kérdeztem, ha már olyan fontos volt, tudjam, hogy miért.


_________________
Ha netán gőggel szemedben ölni vágysz, vagy szelíd szellemed biztonságra vágy, bátran keress fel műhelyembe.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132 https://questforazrael.hungarianforum.net/t1668-johann-von-nebelturm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
– Ez is jóval több, mint amit valaha kérnék bárkitől is, Herr. – mosolyodott el szelíden, ahogy a férfit figyelte. Volt valami maga módján bájos abban, ahogy az előadta magát: az ilyesmi tetetett kelletlenség már csak a markos emberek ismérve volt, minden második hegyomlásnyi lovag lelke mélyéből kisfiús kíváncsiságként kukucskált ki a jószándék.
Elhallgatott kissé, s nem csak azért, mert szégyellte nagyapja türelmetlenségét: őrülten kíváncsi volt ő maga is. Igaz, ami igaz, nem sokra emlékezett már a toronyból, de azért valahol lelke legmélyén még lángolt a régi idők szaga, s bőre alatt lüktetve érezte a tegnap makacs maszatját, ami úgy hagyott lenyomatot az ember orcáján, hogy az már nem is látszódott, csak szépiára festett szemüvegen keresztül.
– Nicklas... Nicklas... – ismételgette meg párszor, majd végül elhallgatott. A csönd ezerszer többet mesélt az ismételgetésnél. – Ismertem atyád, ha igaz, nem is volt közeli barátom. Jó kovács volt, dolgos ember. Borzalmasan sajnálom, ami vele történt a háborúban, de biztos vagyok benne, hogy büszke lenne, ha látná, hogy milyen derék ember cseperedett gyermekéből. – elhallgatott kissé. – Egyetlen kovács keze munkája se lehet szebb, s hatalmasabb annál, mint amit ágyéka szül, feltéve, hogy elég szeretet, s munka megyen' az örökös felneveléséb. Bizony, edzetlen vasnál már csak a neveletlen gyermek rútabb borzalom. Büszke lenne... 
Elhúzta a száját Eckbert neveletlen mondandójára, de végül is eltekintve a kevésbé ízléses részletektől: elég sok szeretetet érzett a szavaiból. Emellett azt is tudta, hogy a férfi nem mondott el mindent, amit tudott vagy érzett, de nem is most volt az ideje annak, hogy megkérdőjelezze. Pont elég boldog volt, hogy legalább nem kereste a bajt.
– De úgy sejtem, hogy téged nem igazán ismerhettelek már meg. – zárta le végül az öreg. – S vélhetőleg te se engem, legalábbis nem jobban, mint azt a szóbeszéd engedné. 

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A lándzsát hallgatva kissé elengedtem. Egyszerre megkönnyebbültem, hogy nem hallok apám felől rosszat, de ugyan akkor bennem volt az is, hogy talán csak kihagyok egy lehetőséget. Talán tud valamit, csak nem akarja elmondani, nehogy megbántson. Mindenki csak ezt mondja róla, szinte már már gyanús módon, mintha csak egy jó apa képet akarna elém lengetni, hogy ilyennek kell lennem. Tudom, hogy jobb generációt akarnak kiépíteni és ez a legfőbb cél mindig, de akkor is úgy érzem tettem eleget azért, hogy megmutassam, jó utód vagyok. Nem értem miért kell mindenkinek titkolóznia, mintha szokás lenne. Mert tudom, hogy apám halálos sebét nem egy egyszerű katona ejtette a harcmezőn. Ennyire még én sem vagyok vak. Tudom milyen sebet ejtenek azok a fegyverek amiket készítek, de az talán nem is sem volt sokkal inkább valami undorító átok, vagy bármi, de az a csonk, ami a kezéből maradt, nem a háborúban szerezhető.

A gyanakvás megkísértett. Sajnos nem tudtam igazán visszafolytani haragomat, de meg tudtam tartani nyugodt kellemes délutáni hangomat egy rövid szünet után.

- Nem akarok bizalmatlankodni, de valóban ezt szerette volna mondani? - kérdeztem tőle egyenesen.


_________________
Ha netán gőggel szemedben ölni vágysz, vagy szelíd szellemed biztonságra vágy, bátran keress fel műhelyembe.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132 https://questforazrael.hungarianforum.net/t1668-johann-von-nebelturm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Johann látszólag elhallgatott kissé, s ezerszín érzés szaladt át képén. Szomorúság? Harag? Esetleg bűnbánat, hogy nem töltött elég időt az édesapjával? Lehetetlen volt ezt igazán értelmezni, s bár ténylegesen tanulta, hogy miként is kellett leolvasni az érzéseket az emberek tekintetéből, most is vak volt, mint a bágyadtan lüktető kormos éjszaka... Ilyenkor nagyon is jól jött volna, ha a téma régen jobban érdekli, hiszen az ilyesmi tudást nem csak ármánykodásra vagy gonoszságra lehetett hasznosítani: igen nagy haszna volt abban is, hogy az ember tapintatos legyen, s olvashassa a beszélgetés, s úgy általánosságában az egész helyzet atmoszférájának alakulását. Halva a férfi kérdését, kissé összefonta a karját. Düh, csalódottság. Erre jutott. Emellett viszont közel sem értette, hogy vajon mi éleszthette fel ezeket az érzéseket az eddig olya nyugodtnak ható kovácsból.
– Mindig tudom, hogy mit szeretnék mondani. – válaszolt az öreg egy kis hallgatás után. – De úgy tűnik, hogy te is tudod, hogy mit szeretnél hallani. Nem volt elégséges a válaszom? Esetleg kíváncsi lennél valamire részletesebben? 

Nagyot szusszant a szavakra, kellemes meglepetést, s megkönnyebbülést okozott számára, hogy nagyapja egész diplomatikusan válaszolt a provokációra. Ő már sajnos nem ismerhette Johann apját, így sajnos nem is tudott volna álláspontot foglalni, de azt már most tudta, hogy megkérdezi Eckbertet az igazságról. Biztos volt benne, hogy az öreg elhallgatott valamit, de ezt a lehető legjobbkor tette. Nagyapja néha meglepően jól tudta olvasni a hangulatot, megint máskor pedig úgy taposott bele mindenki lelkébe, mint ahogy a képzetlen közkatona menetel. Elmosolyodott kissé, majd végül felemelkedett az asztaltól, megnyújtóztatva picit a lábait. Talán ideje volt Johannt magára hagyni, s foglalkozni a saját dolgával. Úgy sejtette, hogy talán a férfi gondolkodni akarhatott egy csöppet az elhangzottak kapcsán, ő maga pedig már úgy érezte, hogy máshol a helye. Egyébként sem szeretett volna ilyen hosszasan maradni, leginkább csak bemutatkozni kívánt.

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Érdekes módon, megkönnyebbültem, mintha csak azt vártam volna, hogy megerősítse valaki, hogy igaz amit gondolok és mind amit apámról hallok az csupa álom és ámítás, a valóság elfedése. Szinte el is felejtkeztem haragomról, de nem engedtem le az álcát, mi szerint mérges vagyok. Még is csak egy kovács dolga ismerni egy lándzsa titkait, még ha előttem egy képzett harcos is állt. Bár egy pillanatra végig futott az agyamon, hogyan is tudnám leteperni, ahogy ellilant a vadász ösztön láttam, hogy még is csak vendéglátó vagyok és talán vendégemnek ez a helyzet kellemetlen.

- Bocsásson meg, elragadtak az indulatok. - modntam kedvesen - Talán jó lesz lepihenni, kicsit nyújtózni, amúgy is jó az idő, élvezzük ki. - modntam, majd ismét a lándzsa felé fordultam - Ha meg nem sértelek kérlek, mond el apámról, milyen gazságokat tett, amit nem kívánnak megosztani velem.


_________________
Ha netán gőggel szemedben ölni vágysz, vagy szelíd szellemed biztonságra vágy, bátran keress fel műhelyembe.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132https://questforazrael.hungarianforum.net/t1667-johann-von-nebelturm?nid=1#17132 https://questforazrael.hungarianforum.net/t1668-johann-von-nebelturm

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.