[Magánjáték - Johann & Mina] - Decoratio

Néhány napja ötlött fel benne az ötlet, és sokáig beszéltek róla, vajon nem túlzás-e. Hiszen sokan, akik megfordultak a birtokon, már ezt is soknak tartották. Sokan lefitymáló tekintetekkel mérték ezt a gazdagságot, melynek egy része egyébként nem is feltétlenül a pénz eredménye, hanem az odafigyelésé és a részleteké. Ám ezt azok a tekintetek nem látták. Nehéz volt megtalálni számára az egyensúlyt aközött, hogy kiélje azon esztétikai vágyakat, melyek régóta ott szunnyadtak benne - együttesen az otthontervezéssel -, és fenntartani a képet, miszerint Wilhelmina grófnő nem csak a saját kényére-kedvére költi falvai nehéz munkával összeszedett bevételét.
Ahogy azonban lelki szemei elé idézi az objektumot, melynek elkészítésére felkérte a kovácsot, dalolni kezd benne valami s egyből elégedett lesz. Dédelgeti, mint egy kis csecsebecsét, akárcsak, amikor gyerekkorában kapott, vagy készített valami apróságot, amellyel ugyan kezdeni nem kezdett semmit, ám szemét gyönyörködtette egy ideig.
A díszítés egy része már elkészült hála Mina útmutatásának és cselédek szorgos munkáinak a jókora csarnokban. Ez a hely voltaképpen már sikoltozott azért, hogy felhasználják ilyesféle célra. Arról nem szólt a fáma, amikor a kastélyt megkapták - még jóval romosabb állapotban -, hogy melyik részét mire használták. Egyértelmű volt mondjuk a pince, hiszen ott többféle típusú és évjáratú nedű sorakozott és sorakozik most is - egy részük a vacsoraasztalon. A többit ízlés szerint alakították ki.
Vörös, fekete és kék függönyök fedik a falakat, valamint sorban állnak már az asztalok is, lábaikon funkció nélküli, ám szép faragványokkal. Ezeken szolgálják majd fel a temérdek féle fogást. Ezenkívül tele tervezi szórni az egész termet rózsákkal is, ám azokat csak aznap reggel ajánlatos levagdosni - így is sajnálni fogja őket, de hát visszanőnek majd. És valamelyest vissza kell majd, hogy fogja magát a mennyiséget illetően. A rózsa illata is telítő lehet, valamint nem minden jelenlevő lesz feltétlenül nő, avagy az ilyesféle esztétikát kedvelő.
Tulajdonképpen fogalma sincs, hogyan kell egy bált szervezni. Amelyeken részt vett, azok természetesen lenyűgözték, de hiszen akkor még gyerek volt. Nem kérdőjelezte meg, miért van ez így, az meg úgy. Az ételekből kiválasztotta, amelyik ízlik, lehetett finnyás, amennyire akart - természetesen megszidták érte, de a felelősség nem az ő vállán volt, hogy minden tökéletes legyen.
Izgatottsága kiül az arcára, sosem tudja rendesen eltitkolni, így most sem. Nem igazán fűlött a foga ehhez az eseményhez. Túlságosan nyílt és feltűnő, fényűző. Fogalma sincs, képes lesz-e azt játszani, amit elvárnak tőle, vagy ha ezt nem akarja, akkor azt mutatni magából, amit még szabad. Nem teljesen érzékeli ezeket a határokat. Ebben talán hasonlít Dieterre... Vagy ez is csak egy kétségbeesett próbálkozás, hogy hasonlóságokat találjon.
Azonban ez még a jövő zenéje.
- Bármelyik pillanatban megérkezhet. - sóhajt egy nagyot.
- Nos, az óra stimmel. A kérdés az, hogy divat-e a Nebelturmoknak a késés?
- Erről nem tudok. Csak olyasmikről beszéltek nekünk késés terén, hogy a randevúról illik késni pár percet. Feltéve, ha nő vagy. Üzleti megbízásokkal kapcsolatban... legjobb tudomásom szerint nem illik késni. - jegyzi meg semleges hangon. Valamiről, bármiről beszélnie kell, hogy elterelje a figyelmét. Minden pillanatban várja a kopogást. Türelmetlenségében szinte már ki si akarja nyitni az ajtót, hogy még hamarabb észrevegye, ha jön valaki.
Noha fel is mehetne egy bástyára, hogy onnan leskelődjön. De onnan leszaladni? Az sok idő. Aztán meg lihegne. Sehogy sem jó. Vagy az ablakból leshetné, ám akkor is ugyanez a helyzet.
- Nagyon jó ötletet találtál ki. Nem kell aggódnod, hogy furcsának fogja tartani. Hisz meg is beszéltétek.
- Igen. Viszont a konkrét helyet még nem látta. Na sebaj, majd eldől, ha ideért.

...és végre felhangzik a kopogás.
No most dől el, sikerül-e a terv.
Még egyszer összenéz Damiennel, majd int a kapuőröknek, hogy engedjék be nyugodtan az illetőt.
- Ő lesz az, akit vártunk.
- Igen, asszonyom.
Közelebb is lépdel az ajtóhoz, így amikor a férfi kinyitja azt, már szemben állnak vele.
Az első meglepetés, hogy ketten vannak. Tekintete először a kovácsra, majd a hölgyre irányul, egy gyors pillantás alapján úgy tűnik, nemigen lehetnek rokonok, annyi hasonlóság nincs az arcukban. Talán a kedvese lehet. Szívélyes mosolyt ölt fel.
- Üdvözletem. Ön volna tehát Johann von Nebelturm?
Ha nem ő volna az, az meglehetősen érdekes lenne.
- Wilhelmina von Nachtraben vagyok. Jöjjenek beljebb.
- Damien Nightwind.
- Kisasszony, önben kit tisztelhetünk? - kérdi, ahogy az ajtó becsukódik ismét.

Igyekszik nem furcsállón felvonni a szemöldökét, mikor a nő eltűnik a kovács mögött. Ennyire csak nem lehet Mina ijesztő. Vagy talán Damientől fél? Nos, ez elég gyermeteg feltételezés, tekintve, hogy egy felnőttről beszélünk, de láttak már furcsa dolgokat.
A férfi nem csókol kezet - néhányan szoktak, de nem tudja pontosan, mire számított. Kiegyezett volna bármivel, akár egy kézfogással is, de a jelenlegi köszöntés is megfelelő.
- Örvendek, Viktória. Érezzék magukat otthon.
Bár valószínűleg úgysem lesznek képesek rá, azért még megpróbálhatják, hiszen szívességet teljesítenek, ha úgy vesszük, megbízást. Legalább Herr Johann ezt fogja tenni, amennyiben elfogadja.
A leányzó szemei veszedelmesen villognak feléje. Jó lesz vigyázni vele, valamiért érzi a félelmet felkúszni a lába szárán egészen a szívéig. Ártatlan hang és vérmes pillantás; veszélyes kombináció.
- Nnem, nem ragaszkodom hozzájuk - jegyzi meg tétován. Mégis miféle kérdés ez?
Azonban beljebb invitálta őket a folyosóra.
- Nos, szóval, mint ahogyan azt írtam, a közeljövőben egy bált tervezek rendezni, ehhez ötlött a fejembe egy igencsak egyedi díszítőelem. Hallottam Önről, Herr Johann, kovácstehetségéről, és arra gondoltam, bár nem fegyver, amire gondolok, ám szintúgy fémmel kellene dolgozni az elkészítéséhez. Egy fa volna az, biztosan látott már ilyesmit apróban, szobadíszítőként szokták alkalmazni őket. Összetekert pici drót a törzsük és a gyökereik, megmunkált fém a levelük és a gyümölcseik vagy virágaik pedig drágakövek. Hegyikristály, ametiszt, citrin vagy hasonlók. Nos, nem ragaszkodom, hogy ekkora mennyiségben drágaköveket alkalmazzunk - kuncog kicsit. - Lehetnek fémből is a levelek meg a gyümölcsök.
Itt egy pillanatra elgondolkodik. Virágokat is szeretne. De a természetben a kettő ritkán fordul elő egyszerre.

Nincsenek hozzászokva az idegenekhez? Ez furcsa. Bár végül is nem Neulander diplomatikához szokott tornyából jöttek. Előfordulhat, hogy egy kovács nem sokat kommunikál és az is, hogy Johann és kedvese nem éppen a szavak emberei. Ez sem gond. Legalább nem szükséges velük szemben megfelelni mindenféle olyas társadalmi elvárásnak, mely úgyis csak kellemetlenebbé tenné a légkört.
- Szó sincs semmiféle bárdolatlanságról.
Ahogy meghallja a pénzbeli és anyegbeli szavakat, egy kicsikét nehezebbnek érzi hirtelen magát és igen közelinek a földet. Miért is gondolta, hogy nem a rideg realitással kell majd belevágni a tervezgetésbe? Valóban, hiszen ezek is a dolog részei...
- Alkonyatkor kezdődne. A meghívottak ugyanis nagyrészt a mi fajtánk képviselői. - mosolyodik el.
- S két hét múlva pontosan.
Mina bólint. Nagyon reméli, az időintervallum nem lesz túlságosan rövid.
- Bár ez voltaképp még változhat. Hiszen a meghívók nincsenek kiküldve. Képlékeny. Amikorra a díszítés elkészül, vagyis amikorra várhatóan elkészül, akkorra tudjuk szervezni.
- Mivel beltéri, ezért az sem baj, ha az időjárás nem a legmegfelelőbb.
- De azért jobb volna, ha tiszta idő lenne, a Hold is jobban látszik - akkoriban csaknem telihold lesz, ugye - és nem biztos, hogy mindenki fogattal érkezik, meg aztán amíg onnan beérnek, az idő alatt is elázhatnak.
Visszafordulnak eme egyeztetés után Johannékhoz, ahol is Mina szembetalálja magát Viktória furcsa mosolyával. megpróbálja viszonozni, ám nehezére esik.
- Fogyasztanának egy kis teát esetleg?
A kovács azt említette, nincsenek idegenekhez szokva. Talán egy megvendégelés segíthet fölengedni.

Fogalma sincs, Viktóriának mi lehet a baja, ezért elgondolkozik azon, mégis miket mondott eddig, de nem igazán találja meg a szilánkot. Pislog néhányat.
- Jól van a kisasszony? Elnézését kérem, ha megbántottam valamivel, nem állt szándékomban ilyesmi.
Kezdi úgy érezni, teljesen elvész a kiszámíthatatlan reakciók útvesztőjében. Persze jómaga sem állíthatja, hogy minden, amit tesz, logikus és megalapozott, így lehetne tapasztalata.
- Lesz, igen. Amint berendezkedtek, be is mutathatom önöknek, hogy ki. A szállással kapcsolatban ne aggódjanak, előkészítettünk önöknek két szobát már. És természetesen, ez esetben kezdhetünk a vacsorával és utána a tea. Amennyiben kérnek. A lista nem volna bonyolult. Voltaképpen egyetlen fémre lesz szükségünk. Kivéve, ha esetleg a fa különböző részeinél előnyösebb másféléket használni. Ehhez Ön ért jobban nyilván. - mosolyodik el.

- Most óhajtanak körbenézni a kastélyban? Úgy értem, tea előtt, vagy után.
Úgy tűnik, kissé megnyugodtak. Viktóriának valami gond lehet a beszédkészségével, azonban annyira nem nagy, hiszen ki lehet következtetni, mit szeretne mondani.
- Ez csak természetes, hiszen azért nem kis dolgot kérünk. - pirul el kissé. Voltaképpen nem okoz gondot egy vendéggel több, vagy kevesebb. Hatalmas ez a hely és kihasználatlan. Az idők során rájött, hogy valóban kellemesebb tud lenni, ha több lélek járja és nem csak szolgálók meg ők tartózkodnak a falak között.
- Nos, ha gondolják, tehetünk is egy kisebb sétát. Ha nem bánják, nem feltétlenül muszáj megmásznunk az összes bástyát, a kilátás nagyjából ugyanaz, csak a szög más. - int nekik kecsesen, majd jobbra fordul, ahol az első nagyobb terem, mely fogadja őket, egy könyvtár. Ez rögtön nyilvánvalóvá válik az enyhe por- és régiségszagról, mely belengi a teret, aztán, ahogy kitárja az ajtót, a könyvekkel teli polcok is látszanak. A jobb oldali falon keresztül a kertre látni egy apró boltíves ablakon keresztül, mely előtt egy kipárnázott kis zug található. Szinte oda lehet képzelni egy gyermeket, ahogy felhúzott térdekkel olvas ott.
- Nyilván rájöttek, mi ez a helyiség. Túlságosan komoly olvasmányok itt nincsenek, ez amolyan szedettvedett gyűjtemény egyelőre. Még renddszerezésre szorul.
Ezek után bemutatja nekik a nappalit, mely főleg vöröses színben játszik immár, díszes, aranyozott karfájú fotelek várakoznak befogadóan a hozzájuk illő hátsófelekre, azonban egyelőre nem terveznek leülni. A falakon látszik, hogy képek voltak felfüggesztve, ám jelenleg ezek nincsenek ott. Össze vannak gyűjtve egy dobozban egy raktárnak használt terem sarkában. A kastély előző tulajdonosainak arcképe van rajtuk, ám se Minának, se Damiennek nem volt kedve ismeretlen idegeneket nézni egyfolytában. Egyszer ki akarják deríteni, kiket is ábrázoltak...

Nem pusztán lányregények sorakoznak a polcon, hanem gyerekmesék, utazókönyvek, legendák. Voltaképpen nem tudja pontosan, mi hol is helyezkedik el, pusztán találomra pakolta fel őket és néhanap válogat közülük. A máguskönyve természetesen a szobájában van, azt nem tárolja ezek között, s más egyéb szakkönyvek is odafent találhatók.
- Oh, köszönöm, kisasszony, de ez igazán nem az önök munkája lenne már. Éppen elég az, hogyha ezt a fát elkészíti nekem Herr Johann. Egyébként ez attól függ, milyen olvasmányra vágyik. De előbb nem óhajt körbenézni a többi helységben is?
Viktória igencsak ideges teremtés lehet. Nem tudni pontosan, mitől ijedt meg, ám mindketten udvariatlannak éreznék rákérdezni is.
- Igazán köszönöm. Nem teljességgel az én érdemem, inkább csak... válogattam a lehetőségek közül. - szabadkozik.
Amikor Herr Johann a saját festményeket említi, Damien halvány mosollyal néz oldalra. Nem böki oldalba Minát, az nem lenne éppen arisztokratikus, de ha nem ilyen körülmények között lennének, ezt tenné.
- Én mondtam már, hogy ez nem rossz ötlet.
- Nosss...- nyújtja el a szót kissé, elpirulva. - Nem éreztem ennyire, hogy mondjam, esztétikusnak őket. Inkább gyakorlás vagy kedvtelés céljából festegetek. Honnan tudja egyébként, Herr Johann, hogy vannak festményeim? Mert vannak éppen...
Meg aztán ékszerész volna, éppenséggel valóban fektethetett volna még egy kis energiát ilyenekbe, azonban elég volt megtervezni, hogy ez a kégli egy helyes kastélynak tűnjön, nem pedig egy romnak. Ez volt talán élete legnagyobb befektetése és tervezése is. Nem kellett egyedül csinálnia, szerencsére.
Ha nyíltak a továbbindulásra, akkor kivezeti őket egy kissé levegősebb részére a kastélynak. Föllépcsőznek egy bástyába, majd körbejárva azt megszemlélhetik a messzi erdőség kiterjedt, kifejlődött nyári lombozatát, valamint a kastélykertet is, a sárga, vörös, fehér és rózsaszín különféle árnyalataiban pompázó rózsákat és gyógynövénykertet is.
- Ám miféle két lehetőségre is gondolt? - jut eszébe ekkor, ahogy mélyen beszívja a lágyan lengedező szellő hozta illatokat.

- Természetesen. Nyugodtan élvezheti a könyvtár vendégszeretetét, mostanában egyébként is ritkán látogatott az a helyiség. - csacsog tovább, élvezvén, hogy mily könnyeden viszonyulnak hozzá immár és érzi azt is, hogy a formalitások hiánya egyáltalán nem megy a tárgyalások, vagy inkább a beszélgetés rovására. Ez nagy megkönnyebbülés számára. Damien számára pedig főként.
Amikor rájön, hogy a saját festményeket erősen félreértette, elvörösödik, de igyekszik a legjobbat kihozni a dologból.
- Vagy úgy. Elnézést. Nos, vásárolni viszont, ha megértik, akadt keret ennél, hogy mondjam, fontosabb dolgokra is.
- Mint például egy óriási fára, amely a bálterem kellős közepén áll majd... - jegyzi meg a sötételf visszafogva egy szemforgatást. Egyébként semmi baja az ötlettel, annak ellenére, hogy tisztában van vele: sokan elképesztő pénzkidobásnak és undorító dekadenciának könyvelnék el a dolgot. De hiszen van bevétel ebből at öt faluból. Jól élnek, és a személyzet sem panaszkodhat, akkor pedig miért ne engedhetnének meg egy "kis" díszítőelemet?
Viszont azért vicces a vámpírlányt ilyenekkel cukkolni. A szeme sarkából lesi, ahogy a hölgyemény még vörösebb lesz.
- Tudom a határaimat.
- Oh, valóban? Nyilván... Egyébként igen, ezek a festmények az előző tulajdonost és családját ábrázolják. Túl sok információt nem kaptunk arról, hogy kihez is tartozott a kastély, mielőtt... nos, eléggé romos állapotba került. Dolgozunk rajta, majd később.
A festményekkel kapcsolatban Mina elgondolkodik, miket mutathatna meg. Melyek a kellőképp semlegesek, és kellőképp vállalhatóak is.
- Szívesen megmutatom. De előbb helyezzék magukat kényelembe és lakjanak jól. A fát egyébként, valóban, a terem közepére gondoltam elhelyezni. Vannak rajzterveim, hogy hogyan is nézhetne ki az egész, vacsora után megmutatom őket.

Örömmel szemléli, ahogy a páros látszólag elmerült a kert vizsgálatában.
- Örülök, ha tetszenek, egyébként az erdő valóban nincs messze. De örülök, hogy így fest az egész. Nem olyan mesterkélten.
No, ezzel se értene mindenki egyet, de ez nem számít.
Amikor az egyik szolgáló kijön szólni neki, sietve bólint, hogy igen, azonnal mennek is, majd mosolyogva fordul vissza a csapathoz.
- Úgy tűnik, kész a vacsora, hölgyem és uraim.
Újra a bejárathoz kíséri őket, hiszen innen pusztán balra kell fordulni, hogy a konyhát, valamint az étkezőhelyiséget elérjék. Most ismét kihasználhatják a többszemélyes, ornamentikás faasztalt, amelynél négy személyre meg is van terítve díszesen, kék szalvétákkal és sok fogást ígérő evőeszközökkel. Egyelőre egy-egy tál vadraguleves gőzölög minden tányérban.
Kezdem szeretni ezeket az üzleti tárgyalásokat.
- Jó étvágyat kívánok, lássanak csak hozzá. - várja meg, míg mindenki leült, majd helyet foglal ő is és jóízűen nekilát.
A felszolgálók közül időnként körbekérdezik a társaságot, hogy ki miféle innivalót óhajt, a fűszerekből pedig, melyek az asztalon sorakoznak, bátran vehet bárki, ha nem találná pont megfelelőnek az étkek ízét.

Halkan kuncog, és Damien is elmosolyodik, ahogy a vámpírpáros egyszerre szólal meg. Bájosak így együtt. Eme néhány órácska alatt egyértelművé vált, hogy egy pár lehetnek, bár, hogy férj és feleség-e, az nem vált világossá. Nem is lényeges. Viktória eljött elkísérni Herr Johannt, és itt egész biztosan nem fog unatkozni, különösen, ha a könyvek érdeklik.
A vacsora folytán elgondolkozik azon, hogy kissé talán nagyszabásúra tervezték a dolgot túlságosan is, mert a társaság mintha kezdene elaludni lassan. Reméli azonban, hogy jóllaknak. A szinte végig tartó csönd és evőeszközök csörgése kissé feszélyező, ezt el kell ismernie.
Ahogy végeznek az étellel, Herr Johann holmi ajánlatot emleget. Nos, nem gondolta, hogy ilyen hamar eljutnak idáig, azelőtt, hogy pontosan eldőlne, mi is az, amit kér...
- Oh, vannak már ötletei? A vázlatok megtekintése előtt? Hallgatom egyébként, természetesen.
- Egyébként ha Viktória kisasszony óhajtana lefeküdni, egy percig sem tartjuk fel. - szól közbe Damien, eszébe jutván, hogy a hölgyemény a vacsora alatt mintha a fáradtság jeleit mutatta volna.

Hirtelen abszurd fordulatot vesz az egész, ahogy realizálódik a tény, hogy igen, itt egy üzleti tárgyalásról van szó. Pár percig elhitte, hogy pusztán vendégül lát valakiket és nem szükséges semmiféle számokat hallania még ma este. De hát ilyen az élet, úgy tűnik.
- Értem. Nos, ezt jó részletesen végiggondolta.
- Megkérdezhetem, honnan tudja ilyen pontosan megállapítani a munkaárakat azelőtt, hogy a kért tárgy kinézetét és méretét tudná?
No ez egy jogos kérdés, amit Minának nem volt kedve feltenni. Vagyis inkább aggódott a következmények miatt.
Újra átsuhan az agyán, hogy valóban kicsikét túlzásba viszi a dekadenciát. Viszont most már nemigen adódhat lehetősége lemondani a dolgot. És nem is szeretné. Megszületett az agyában az az ötlet, kell neki az a fa.

Mina arcára lassan, de biztosan ráfagy egy adag diplomatikus kifejezéstelenség. Érzékeli, hogy a kérdés feldühítette Herr Johannt, talán jobban is, mint amennyie mutatja. Ösztönösen is kihúzzák magukat a székben, bár Mina részint azért, mert ahogy a támla a hátának simul sokkal inkább biztonságban érzi magát.
Ha visszakozom, azzal csak erősítem, hogy feltétlenül neki van igaza.
- A padló miatt kétlem, hogy aggódni kellene. A terem, ahová tervezzük, a földszinten lesz - biztosítja Damien közben. Reméli, ez a kellően neutrális reakció nem lesz csak szikra a tűzre. Bár, ha belegondol, nem feltétlenül neutrális. Azonban igaz. Ezért muszáj volt elmondania.
- Értem, Herr Johann, és nem is feltételezem, hogy a technikai szakértelmem az öné felett állna. Azonban a konkrét képhez nem volna egyszerűbb, ha látná az ötleteket? Az ár miatt nem szükséges aggódnia. Bármi mellett is dönt.. - érzi, ahogy Damien megfeszül mellette, mielőtt még kimondaná, hogy bármit és teljességgel bármit hajlandóak teljesíteni. Diszkréten megköszörüli a torkát. -... biztos vagyok benne, hogy megegyezésre tudunk jutni.
Próbál elmosolyodni a végén. A pokolra is, nem neki találták ki ezeket a tárgyalásokat.

Szóóval ennyit a teáról, gondolom.
- Ha megbocsátanak, egy röpke pillanat.
Szól pár szót az említett szubsztanciát felszolgálni kívánóknak, s elintézi, hogy a teák méltó helyükre kerüljenek, azaz fogyasszák el őket nyugodtan. Ne vesszenek kárba azért.
Részint megkönnyebbült, hogy a jelenlegi feszültség odébbállt, részint viszont tisztában van vele, hogy ez nem örökérvényű. Vagy megint csak a saját paranoiája lenne?
- Természetesen. Ha megengedik, megmutatjuk.
Állnak fel elegánsan az asztaltól, óvatosan betolják azt, s szótlan megegyezés alapján Mina Herr Johann, Damien pedig Frau Viktoria oldalán elindulnak kifelé az étkezőhelyiségből, s tovább egyenesen a földszint főfolyosóján.
- Ez a szoba lenne az önöké, amennyiben megfelel. - áll meg az első ajtó mellett, s benyit. Ezúton nagyon reméli, hogy jól tippelte: nem probléma, hogyha osztozniuk kell az ágyon, mert olan viszonyban vannak. Amennyiben mégis, úgy ez egy csúnya félreértés, de már készül a reakcióval arra az esetre, ha mégis ez volna a helyzet.
Odabent sötétkék, vörös és fehér párnákkal ellátott ágyat találhatnak, egy fa éjjeliszekrényt, valamint egy asztalkát, amelynél akár egy villásreggelit is el lehet fogyasztani, vagy naplót írni, olvasni, vagy bármi egyéb tevékenységet végezni, amelyre csak kedve támad a vámpírnak vagy másfajúnak. Az asztalon gyertyatartók.
Damien nosztalgikusan tekint végig a szobán. Ez volt az, amelyben Abigail aludt azon a szörnyű éjszakán. Crispin és Abigail tulajdonképp az első két vendégszobát kapták. Mennyi emléket hordozhat egy-egy ilyen szoba... akárcsak a szállodákban. Vagy a bordélyokban. Aztán kitakarítják, s minden visszaalakul olyanná, amilyenné volt, elfeledve, elrejtve az ezelőtt ott levő illatát, lényét, emlékeit. De ha a falak beszélni tudnának, mennyi mindent mondhatnának... Akár az ebben a kastélyban élőkről is.
- Ha óhajtanak valamit, a cselédek folyosója éppen fölöttünk van.
- Még lehetséges, hogy ébren is elcsípik valamelyiküket. - teszi hozzá Mina. - Jó éjszakát kívánok.