Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Legutóbbi témák

» [Magánküldetés: Kyrien von Nachtraben] - Családi titkok
by Kyrien Von Nachtraben Kedd Nov. 05, 2024 6:37 pm

» Erlendr - emlékiratok
by Erlendr von Nordenburg Pént. Nov. 01, 2024 7:40 pm

» Küldetés: Az arany fényében tündökölvén (V.I.Sz. 822. Tél)
by Jozef Strandgut Hétf. Okt. 28, 2024 3:45 pm

» [Magánküldetés] Rote Fenster hinter den Wänden (V.I.Sz. 822. Nyár)
by Nessaris Maera Szomb. Okt. 26, 2024 6:21 pm

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Ostara Kedd Okt. 22, 2024 12:49 am

» Élménynek túl rövid...
by Erlendr von Nordenburg Szer. Szept. 25, 2024 7:39 pm

» Képességvásárlás
by Jozef Strandgut Vas. Szept. 22, 2024 7:21 pm

» Mesterségekhez kötődő vásárlások, receptek, alapanyagok
by Hóhajú Yrsil Csüt. Szept. 19, 2024 12:19 pm

» Enoch ben Metathron
by Noel Vas. Szept. 08, 2024 12:18 pm


Ön nincs belépve. Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon

[Aréna] Hullafosztók, vagy Fosztogató hullák? Nem mindegy!

2 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Erhard Strenger

Erhard Strenger
Déli Katona
Déli Katona

Magasan az ég tetején csillogott a Hold ezüstös mi voltja kísérteties fénybe burkolva az erdőt. Oh, az erdő, mely az éjszaka eljövetelével, szinte életre kel, mely mindig beindítja fantáziánkat. Fák árnyai mintha minduntalan az ilyenkor az ittlevők után kapkodnának, akár csak egy éhes szörny, ki épp a lelkünket akarja kiszakítani. A bokrok közül egy fenevad szemei villannak, hogy áldozatára vethesse magát, mikor azon már eluralkodott a pánik. Vagy csak simán a szél nesze, mely túlvilági suttogása kifújja a meleget a csontjainkból. Ezek mind az éjszaka borzadályai, melynek többségét nem más, mint mi magunk képzeljük bele a sötétbe. Az éj szórakozik velünk, ha hagyjuk magunkat megfélemlíteni az apró neszektől. De akik már igazán jártasak a világ sötét ügyeiben azok tudják. Nem minden sötét lény bújik meg az éjszaka árnyai közt. Némelyek épp akkor tevékenykednek, amikor a nap az égen jár, és gyakran rosszabbak is, mint az éjszakai mumusai. Emberbőrbe bújt lidércek ezek, akik egyik pillanatban még barátságosan mosolyognak rád, a másikban elmetszik a torkodat egyszerű hecc gyanánt. Ezek az igazi rémek, ezektől kell igazán félni, nem holmi gyerekes hangoktól! Aki az erdőben jár, főleg éjszaka mindig felül kell kerekednie félelmén, és hidegfejjel átgondolni a helyzetet, különben lehet, épp akkor lankad a figyelmünk, amikor igazán kéne. Én is így teszek. Az erdőt járom, pedig lassan éjfél, ám megőrzöm a hidegvérem, és félelem nélkül vágok át a rengetegen. Jól tudom, hogy nem sok élőlény van, aki újat húzna velem. Az állatok megérzik a veszélyt, és ha csak nem sétálok túl közel az almukhoz, inkább messziről elkerülnek. Bár ha rám támadnának, se esnék kétségbe. A félelem az erőtlenek gyengesége, és én nem vagyok holmi piperkőc! Az én kezeim a Halált szolgálják, és a Halál elől senki sem menekülhet. Talán ezért sem voltam meglepődve, amikor utam során, egy szűk ösvényen áthaladva egy látszólag régen elhagyatott épületre bukkantam. Egy kisebb kastély, mely egykor talán egy régi vadászcsaládé volt, akik pénzhiány vagy valami ragály miatt eltávoztak a házból, vagy így…. vagy úgy. Egy pillanatra torpantam meg, hogy „megcsodáljam” ezt az építészeti romhalmazt, hisz a természet szinte már teljesen átjárta az épületet. Bár roskadt volt, a maga módján, még mindig otthonos volt, és egy rövidke pillanatig azon is elgondolkodtam, hogy szállásnak pont megfelelő lesz számomra. De amilyen hamar villant fel a gondolat, olyan hamar múlt is el. Egyáltalán nem voltam fáradt, mert ép hogy elszundítottam minap, és csak sötétedéskor ébredtem fel, így meg nem akartam ennyire elpazarolni az időm, hisz épp úton vagyok. Fülembe jutott egy hír, hogy egy kisebb utazókereskedő valami értékes nekromanta holmit sikerült szerezni, és mivel nagy vallásos személy el akarja szállítani a Katedrálishoz, hogy ott elpusztítsák ezt a „sötét” holmit. De persze ezt nem hagyhatom. Már napok óta próbálom utolérni, és ha számításaim helyesek, ha ezen az erdőn átvágok, még másnap délre utolérhetem. Azonban alig értem a kis kúria mellé a szemem sarkából valami elvonta a figyelmem. Sosem voltam az a félős típus, akit könnyen lehet az orránál fogva vezetni, de biztos voltam benne, hogy valami mozgást láttam az egyik ablakban. Megtorpantam, és óvatos léptekkel a fal mellé osontam. Nem félelemből, hanem inkább kíváncsiságból. Vajon mi lehet az, amely mozgott? Állat nem lehet, ahhoz túl csendes volt, és amennyire láttam embermagasságú volt a lény, így ha valóban állat lett volna bizots

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök

Rendben, csak az erre járó nézelődők kedvéért az ellenfele az illetőnek 7 bandita lesz, amit nem kifejezetten könnyű túlélni, de meglátjuk, bátor hősünk hogyan boldogul ezzel a nekromantafeletti kihívással!

Semmit nem látsz meg onnét lentről, úgyhogy be kell menned... Ott viszont az ajtó becsukódik mögötted, és egy fáklya gyúlik ki a terem túlsó felén, megvilágítva két rosszarcú alakot. Az egyik nagy, magas, és valami termetes bikacsök van nála, a másik meg vékony, de éjgyilokkal felszerelt.
- No nézd Hans, már először azt hittem, valami asszony, de kiderült, hogy csak egy asszonyos ficsúr! - mondja a nagyobb darab.
- Pénze... hihi.... az lehet így is.... - sipítja idétlen hangján a nyüzüge, majd rád rontanak. A csata lezavarásához keress skype-on!

Erhard Strenger

Erhard Strenger
Déli Katona
Déli Katona

Óvatosan lestem be az ablakon várva, hátha megpillantok valamit, de hiába meresztettem a szemeimet nem láttam senkit sem. Itt lett volna az ideje, hogy vállat vonjak, és tovább induljak, ám mégsem tettem így. Bíztam az ösztöneimben, és tudom, hogy valami emberszerűt láttam bent. És én sosem hagyok elszökni egy érdekesnek tűnő dolgot. Egy ilyen helyen semmi törvényes nem lehet, vagyis valami sötét dolognak kell lennie. És a sötét dolgok néha olyan dolgokat rejtegetnek, amelyről jobb nem tudni… vagyis a kedvenc ismereteim. Érthető hát, hogy miért nem döntöttem végül a távozásra, és hogy miért indultam el a bejárat felé, ahol a botom pengés végével tártam szélesre a korhadt, de ép ajtót. A házban sötétség uralkodott, és érezhető volt, hogy van benn valami. Tudtam, hogy most már úgy sem fordulhatok vissza. A túlélés számomra csak egy eszköz, melyet bármikor hajlandó vagyok kockáztatni a céljaim elérésében. Így hát megmarkoltam a fegyveremet, és harcra készen beléptem a teremben. Meg sem lepődtem, amikor az ajtó bezárult, csak egy unott pillantást vetettem hátra, majd fáklya gyúlt, és kezdeti lelkesedésem, máris alábbhagyott. Két alak szólt hozzám fenyegetően fegyverrel a kezükbe. Az egyik nagy eséllyel egy egyszerű izomagy, a másik fegyvere viszont bérgyilkosra utalt… vagy egyszerűen csak nem volt más fegyvere. Szavaikból, és megjelenésükből is rá lehetett jönni, hogy banditák, akik azt hiszik könnyű dolguk lesz. Végül támadásba lendültek, hogy minél előbb földre vigyenek. Két irányból lendültek felém, és én készen is voltam a tervemmel. Lábaim megfeszültek, és türelmesen vártam, hogy leküzdjék a köztünk levő szakasz nagyját, majd egyetlen szökkenéssel az ajtó közelébe érek, a bennem szunnyadó sötétséget hívom segítségül. Bár testtel inkább a vékonyabb felé nézek, szemeimmel végig a nagydarab alakot követtem, majd amikor az megfelelő közelségbe ért akcióba léptem. Egy csontdárdával próbáltam átdöfni a lábát, mikor azzal épp lépni akart. Sajnos azonban a nagydarab számított valamiféle cselre, talán túl nyugodt voltam, talán emiatt. Időben sikerült megtorpannia, így viszont az előtörő dárda csak a kisebb vágást okoz a combján. Szerencsés fráter mit ne mondjak, bár a szókincse eléggé gyérnek minősült. Döbbent arccal állt a csontra bámulva, hisz nagy eséllyel számított valami cselre, de nem erre. Eközben előretörtem és pengés botommal egy fél erővel lendített csapást indítok meg a vékonyabbik felé. A pengém épp hogy csak nem metszette el a torkát, csak egy kis csíkot húzott oda, de épp elég volt, hogy észrevegye a védtelenségét. Mikor pengémet megakasztva visszafele indítom a pengém a keresztvágásom elől még épp időben sikerült hátra szökkennie elkerülve a csúnya véget. Arcáról azonban még ezek sem tolják le a vigyort, sőt.
- Ó igen! Állj csak ellent! Egy idő után úgyis véged. – sipítja kuncogva, miközben előretör.
Fürge volt mindenesetre. Éreztem rajta az őrületet, mely a vérében úszott, és a harc iránti lelkesedését. Jó katona lenne belőle. De nem tűröm, hogy fegyvert ragadjanak ellenem!
- Na! Gyerünk! Na? Mivan? Ennyi? Mutass valamit! – kurjongatja a soványabbik.
Pengéi minduntalan vészesen közel kerül hozzám, és bár nagyrészt sikerült botommal vissza-visszaterelgetnem, mindenképp kezdenem kell valamit vele, vagy ki fogok fáradni. A melák, már kezdett kijózanodni a sokkból, és a lábát kezdte el vizsgálgatni, hogy mégis mennyire mély a vágás. Én eközben a lándzsa pengéjével terelgettem a társát, hogy nagyjából ráláthassak egyszerre mindkettejükre. Nehezebb volt azonban, mint előre gondolná az ember. Az arcomon a kezeimet és akadt egy-két kisebb vágás, ahogy az éjgyilok utat talált a védelmemre, az egyik ilyen alkalommal még az oldalamon is esett egy mélyebb vágás, de szerencsére nem volt olyan komoly. Most viszont… most hogy egy helyen vannak, már nem menekülhettek. A melák dühös pillantást vetett rám, és épp megszorította a fegyverét.
- Most megfizetsz ezért a hókuszpókuszért te kurafi!  - rivall rám dühösen - Szét fogom zúzni a csontja…. a… - dühös arca azonban hirtelen meglepetté vált, ahogy egy penge hegye hatolt át mellkasán.
Megszédült egy pillanatra, és fel sem fogta, hogy mitől. Nem láthatta, és nem is vehette észre az élőholtat, amit mögötte idéztem meg, mikor az előjött. A zombi némán kúszott elő fekhelyéről, és megfelelően elvégezte a dolgát. Pengéje a melák szívébe hatolt. Amaz még lépett párat, majd holtan rogyott össze nem kis zajjal a korhadt deszkákra rogyva. A zombi pedig csak állt, most már fegyvere nélkül, elrothadt szemeit felém fordítva. Azonban nem volt rá szüksége. A társa hirtelen elhallgatása, és a nagy zajjal járó eldőlése egy pillanatra elvonta a vékony figyelmét, és gondtalanul hátrafordult, hogy meglássa mi okozta a zajt. De alig fordult el, egy penge hatolt a mellkasába átlyukasztva őt. Botom a mellkasába hatolt. Lassan végül visszafordult, és a harc kezdete óta először, már nem mosolygott. Meghökkenve meredt a pengére, mely átdöfte a tüdejét. Egy vékony vércsík kúszott ki szája szélén. Megpróbált valamit még mondani, de szavai vérben gurgulázó hörgéssé tompult. Már akkor halott volt, mikor a földre rúgtam a testét. Én egy utolsót fújva lehajoltam, és a ruhájába töröltem a pengém. Majd felálltam és körbenéztem merre tovább. Füleltem és figyeltem. A bandita tanyák sosem 1-2 embernek adnak otthon, vagyis nagy valószínűséggel ők csak az előétel voltak. Megtehettem volna, hogy menekülőre fogom… de a bennem szunnyadó állat vérre szomjazott. És ennek a bestiának még én sem mondhatok nemet.

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök

(még 5 van hátra)

Ahogy a földszinten kutakodsz, egy jókora csapást érzel a hátadon. Egy Lovag az, rengeát lehet, aki a banditákhoz csatlakozott. Ő egy kicsit szívósabb, szóval majd lejátsszuk skypeon. Jó írást! Ja, az ütéstől repülsz egy kicsit, de nem lesz bajod, csak a pajzsával lökött meg.

Erhard Strenger

Erhard Strenger
Déli Katona
Déli Katona

Miután kifújtam magam kissé megköröztem a vállam, hogy lássam nem sérült-e meg esetlegesen a véznával vívott harc során. nem szándékoztam kimenni, mert felbőszítettek, és vérre szomjaztam. Ezek ketten meg fogják bánni, amit tettek, de őket ez már nem érinti, de a társaik, már ha vannak, na, ők nem ússzák meg ennyivel. Mindenféle megbánás, vagy lelkiismeret fordulás nélkül rúgok bele még egy utolsót a halott pengetáncos fejébe, majd izzó szemekkel indulok tovább. Sérüléseim nem voltak túlzottan komolyak, de örültem volna, ha nem szerzek többet, mert a végén, méh lehet pórul is járhatok. Mindazonáltal ez egyelőre még tűrhető, de jobb lesz minél előbb ellátni őket normálisan is. Erős a szervezetem, és nem pusztulnék bele, de nincs semmi kedvem kockáztatni, fölöslegesen kínlódni meg még így sem. Így hát elindultam kutakodni, hátha találok valakit, aki megfizethet ezért. Utam keresztül kasul vezetett az alsó szinten, és több kisebb szobába is belenéztem menet közben, de semmi értelmeset nem láttam. Mindaddig, míg egy kis öltözőszobába nem értem Mindenhol szekrények, és kis padok voltak, és a tőlem balra lévő ajtó az előbb átnézett hálóba vezetett. Eredetileg azon akartam jönni, de sajnálatos módon a zár beragadt, és semmi kedvem nem volt, itt rugdalózni. Nem akartam több zajt kelteni a szükségesnél. Nem féltem, de nem tudhattam mennyien várnak rám a sötétben rejtőzve. Már készültem volna, hogy indulok is tova, ám ekkor érzem, ahogy valami nagy erővel hátba csap. Egy kissé elemelkedtem földről, ami után a földre esve egy kis gurulás után egy szekrény állít meg. Szerencsére nem mentem nagy lendülettel, de egy kicsit kóvályogni kezdek a csapás után, de nem maradok fekve. Fél térdre támaszkodok és vicsorogva az ellenfelemre nézek, aki egy tetőtől talpig páncélt viselő lovag volt. De szerencsére egyedül állt az ajtóban. Harsány nevetése, szinte teljesen felhúzott. Feltápászkodok, és szikrázó szemekkel emelem végül felé a botom, de ő erre csak ismét felnevet, és felemelve kezét felém szegezi baltáját.
- Azt hiszed, nyerhetsz ellenem kurafi? Nem tudom mi a rákot-francot műveltek Hansék, de ha megtalálom, őket esküszöm, megemlegetik! – bár nem látom, de érzem, ahogy elmosolyodik, miközben hozzáteszi – Bár egy hullát, már ez gondolom, úgyse érdekel.
Elfogyott a türelmem. Dühöngve rontok előre, és döfök kíméletlenül, de mielőtt még nekro mágiámhoz fordulhatnék, mint ahogy elején terveztem, a férfi megragadja fegyverem, és egyetlen rántással kitépi szorításomból. Kissé meghökkenek, és már-már túlkésőn reagáltam, de szerencsére a szerencsém nem hagyott el. Még épp időben mozdultam, így a botom vége nem a fejem találta el, hanem csak a vállam környékét, de olyan erővel, hogy szinte még így is ledöntött a lábamról. Káromkodva szerzem vissza egyensúlyom, miközben egy fájdalomhullám jelezte, hogy a jobb karom egy kis ideig nem lesz nagy hasznomra. Felmordulok, és hátrébb lépek pár lépést, mire ő csak egy víg „Hah”-al arrébb dobta a fegyverem. De ekkor tűnik fel, hogy fegyvertelen. Már ő is azon volt, hogy ezen módosítson, amikor én támadásba lendültem. Egy csontdárdát idéztem meg, amely terveim szerint felnyársalta volna fejét, ám az utolsó pillanatban megvetette a lábát, és teljes testsúlyából megfogta a dárda erejét a pajzsával. Hallom, ahogy morogva fejezi ki döbbenetét a dárda mi voltja láttán, de nem sok ideje maradt ezzel foglalatoskodni. Alig vette fel a baltát, és állt készen a csatára, amikor is a zombim befejezte a megidéződést, és lesújtott rá. A penge tompa felével sújtott le, hisz nem okozhatott volna nagyobb kárt a lovagban, ha az éles felével csapna, de így legalább a csapás ereje nagyobb volt, és ha mást nem a lovag egy kis ideig még kába marad. Így rögtön akcióba léptem. Koncentráltam, és egy újabb élőholt megidézését kezdtem el, és még az sem terelte el a figyelmem, hogy a lovag kijózanodva ölre ment a zombival, majd miután felülkerekedett rajta, felém dobta. Én eközben megidéztem a csontvázam, és ellenfelem felé küldtem, akinek csak most tűnt fel, hogy előbbi birkózó partnere valójában egy holt volt. Sajnos azonban meghökkenése rövid életű volt, és hamarosan újult erővel harcolt, bár a birkózás nyomán ismét a földre került a fegyvere, így puszta kézzel szállt szembe a csontvázzal. Morogva ragadom meg a zombi karját, és felhúzom a talpára, hogy ő is meginduljon az ellenfél felé ismét, ám alig indult meg, a csontváz darabjaira hullt egy erős fémököl sújtásától. Káromkodok egyet, majd harcba indítom zombim, majd a szétgurult csontok felé sietek és felkapok egy vastagabb combcsontot, ám mielőtt még eltalálhatna, hátrébb szökkenek, és ép kezemben a csontot tartva, megpróbálom elkerülni az esetleges rohamait. Sors fintora, hogy talán túl sokáig figyelt rám a lovag, attól tartva, hogy meglepem, éppen ezért nem tudta elég gyorsan lereagálni a zombim csapását. Bár pajzsával védte, ám a penge lecsúszva róla a vállába talált. Szentségelve taszítja el magától a zombit, akinek hamarost ki is hullott a kezéből a fegyver, hisz a csapás erejétől az aszott végtagjai megadta magát. De nem aggódtam, hisz fegyverem ismét nálam volt, hála annak, hogy a lovagunk ismét a zombival foglalkozott… míg pengém az oldalának nem vágódott.
- A francba már veled nekromanta! – rivall rám idegesen, és szabad kezével ismét megragadja a fegyvert. Ezúttal azonban én már nem voltam a közelébe, hogy megüthessen, hanem már indultam is a kard felé, amit zombim elejtett, miközben az fegyver nélkül ő csak ütlegelni kezdte a lovagot. Abban a pillanatban fordult meg a meccs állása, amikor ismét felegyenesedtem fegyverrel a kézbe. A zombim csonk keze a lovag sisakrostélyán találta el a férfit, és a gusztusos hangeffektusból, és a hirtelen köpködésből, csapkodásból ítélve a zombi alvad vére és masszaszerű hús utat talált a réseken és a férfi arcába csapódott. Innen hallottam, ahogy hány inger kerülgeti a fickót többször is majdnem elrókázva magát. Épp ez kell nekem. A zombit hátrébb küldtem, és én előreszökkenve vágni kezdtem a karját, és a sérült vállrészt, amikor épp felém volt közelebb. De minden egyes találatot én is megszenvedtem, ahogy a sérült vállam égni kezdett a belé nyilalló fájdalomtól. Nagy eséllyel innentől nem lett volna olyan hosszú a harc, ha nem sérültem volna meg, de a vállamnak hála hamarosan távolabbra kellett húzódnom, hogy kicsit megpihentessem magam. Már készültem volna a holtamat ismét ráküldeni, amikor a lovag levette a sisakját, és talán puszta véletlenből, de eldobva szétzúzta a zombi fejét. Kesztyűjének bőrrészével törölte az arcát. Túl messze voltam, hogy odaérjek hozzá, mielőtt még befejezné a mozdulatát, de ekkor tűnt fel, hogy bal kezemben még mindig fogom a combcsontot. Nem emlékeztem rá, mióta fogom, de a helyzet kihagyhatatlan volt… Bal kezem magasra emelem, majd nagy lendülettel pályára állítom a csontdarabot. A csont, szinte lassított felvételként szelte át a termet, ahogy egyre közelebb ért a lovaghoz, aki épp befejezte a törlést. Így mikor a csont keményen a fejéhez vágódott meglepetésében, és az ütődés erejétől hátratántorodott kissé. Ám mikor kitisztult a látása, csak egyetlen rövid pillanatig láthatta, ahogy a penge a védtelen feje felé tör. Lihegve rogyok fél térdre, miközben a másik holtan rogyott össze. Fejéből, még mindig kiállt a botom, furcsa póznaként állva ki belőle. Végül nagy nehezen felállok, és az ajtóhoz lépve becsukom azt lehetőleg minél halkabban, majd az egyik szekrénynek dőlök úgy, hogy a belépő személyek ne vehessenek észre, majd továbbra is lihegve lehunyom a szemeim. Egy morgás kíséretében végül bekötözöm a kezem, és készülök a legrosszabbra. Még biztosan várnak még rám, de egyelőre pihennem kell, mert kimerültem…

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök

Oké, mivel nem lett befejezve, de kérted a zárást, 50 xp-t jóváírhatsz. Köszönöm a részvételt!

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.