[Magánjáték: Ki vagy idegen? - Naela & Trudy]

Lassan haladok, mert a nem jól járt utakon megyek, hanem inkább a vadállatok által járt ösvényeket választom. Érzem, hogy egy-egy szúrós növény mar belém, vagy karistolja meg finom bőrömet. Ritkán találkozok emberrel, így valójában fogalmam sincs, hogy merre lehetek. Tán el is tévedtem, de azt különösen nem vallanám be magamnak. A táj folyamatosan változik, hol nyílt terepre érek, hol pedig kisebb ligetekbe futok bele. Az élelmem fogy, s lassan arra a következtetésre jutok, hogy be kell térnem egyszer egy faluba.  Vagy pedig van egy másik lehetőség, ha én magam ejtek el egy állatot, hogy aztán elkészítsem. Abban nem igazán vagyok jártas, így marad az előbbi. Megállok egy természetes kisebb tónál, s úgy döntök, hogy jól kiáztatom magamból az út porát. Egy bokrosabb résznél megállok, majd nekiállok vetkőzni. Egyik ruhadarabot veszem le a másik után, nem törődve semmivel. Elrendezem, majd elrejtem az öltözetem a szúrós bokor alatt. Meztelenül indulok a tó partjára, hogy utána lassan beereszkedjek a hideg vízbe. Kirázza a testem a hideg, de nem visszakozok. Nem megyek túlságosan be, csupán addig, amíg el nem lepi a nyakam víz.  Fokozatosan szokok hozzá a víz hőmérsékletéhez, s mivel csupán fél karom van, így nem lépek egyet beljebb, mert attól tartok, hogy elmerülök a vízben. Ez csupán az egyik hátrány a többi közül, hogy csonkolt végtaggal nem igazán tudok mit tenni, vagy csinálni. Végül elengedem magam, s jobban megfigyelem a tó környezetét. Északkelet irányban terül el egy kisebb tisztás, míg a több felől mind csak erdőt találok. Lassan, ahogy ázik rólam a kosz, úgy válik a közérzetem egyre kellemesebbé.  Ez nagyon hiányzott már nekem. Nemsokára azon veszem észre magam, hogy azon gondolkozok, hogy merre találhatok települést, mert nem bírnék ki még egy éjszakázást kemény kérges fák törzsénél. Minden egyes neszre felriadni nem a legkellemesebb érzés. Lehunyom a szemem, majd ügyelek arra, hogy beljebb ne sodródjak.

Korachhal jó ideje sétálunk már észak felé, felváltva ülve a lovon, amit kaptunk utazásainkhoz egy kedves embertől az egyik faluban. Ülhetnénk rajta ketten is, de nem vagyunk mi annyira jóban és nem is rohanunk semerre. Az unokabátyám amúgy is szeret sétálni, de a nap perszelő melege és a meleg párás levegő nincs kedvére. Ő nem rajong érte úgy, mint én, persze fekete ruhában nem is csodálom, ha így érzi magát. A homlokát gyakran törölgeti, mert csak úgy gyöngyözik neki. A köpenyemet én is levettem mondjuk, mert azzal együtt nem lenne olyan elviselhető az időjárás, nem vagyok a magam ellensége. A szárnyaim sem érdekelnek, ha meglátják a csonkítottat, úgy is azt nézik majd, nem az enyéimet.
- Ott arra szerintem lesz egy kis tó, sok a fa, de csak egy ki részen. Odafordulok és bólintok, igaza van, én erre nem is gondoltam volna, pedig az oázisokat is ugyanígy lehet észrevenni. Korach sokkal figyelmesebb az ilyenekre és persze a harchoz is nagyon ért, bár engem megrémít, hogy mennyire élvezi a vérengzést.
- Én tuti felfrissítem magam ott, csatlakozhatnál is. Erre a kijelentésre felhúzom az orrom, biztos, hogy nem fogok vele fürdőzni, hiszen őt annyira nem érdekli, hogy rokonok vagyunk, engem is simán megbámulna és disznóságokat mondana.
- Én kihagyom, megvagyok így is. Mutatok végig magamon és közben egyre közelebb érünk a folyóhoz. Leszállok a lovamról és egy fa alá telepszem, ahol kikötjük a lovat is, itt addig is tud legelészni, aztán majd őt is bevihetjük a vízbe egy kicsit megmártózni.
Unokabátyám előttem kezd el vetkőzni, de én azért sem nézek oda, tudom, hogy ez idegesíti, de tényleg nem érdekel a teste, nekem más az ideálom.
- Olyan idegesítő vagy! Szólal meg Kroach, aztán már megy is, hogy beleugorjon a tóba, jól elmerülve benne, majd pár méter után feljőve a vízfelszín felé. Elégedetten sóhajt fel, kellemesen hűs a víz, de nem nézett szét alaposan, így egyelőre még nem látja a pancsikolós társaságot, aminek nem is kell mondani, hogy mennyire örülne úgy egyébként.

Élvezem a természet ölelését, meg a hozzá tartozó nyugalmat. Feldereng bennem, hogy mennyivel jobb lenne az ilyen idilli hangulat egész Veroián. Ez csupán vágyálom, amibe olykor jó ha beleringatja magát az ember leánya. Jól hallom, hogy valakik beszélgetnek? Kipattan mindkét szemem, s próbálok abba az irányba fordulni, ahonnan jöhet. Mozdulatlanul várok, hogy esetleg tovább állnak, s nem ugyanaz a céljuk, mint nekem. Addig jó örülök a helyzetnek, míg csak beszélgetnek, de mikor látom a férfit lefelé vetkőzni, akkor érzem szorul a hurok körülöttem. Nem szeretném, ha felfedeznének.  Bele pirulok a férfi látványába, s nem kapcsol az agyam, hogy indulni kellene. A férfi csobban a vízben, én meg próbálok behúzódni a közeli nádas takarásába. Ösztönösen eltakarom a felsőtestem az épp karommal.  Egy darabig mozdulatlan maradok, majd egy perc után a nádas segítségével készülök menekülni a ruháim irányába. Igazából nincs szerencsém, mert a bőröm bizony fehér, így elég valószínű, hogy észre fognak venni. Remélem csak a hátamat fogják látni, s csupán addig míg el nem tűnők a bokrok takarásában. Ha ezt sikerül kiviteleznem, akkor amilyen gyorsan csak lehet, akkor magamra kapkodom az öltözetem, majd ott meg is lapulok. Abban reménykedek, hogy nem szeretnének megkeresni, vagy utánam jönni. Fogalmam sincs, hogy kik lehetnek, s mit keresnek itt. A biztonság kedvéért a földre felrajzolom az Isaz rúnáját, ha esetleg meg kellene magam védeni. Másik részről eszembe jut, hogyha nem ártó szándékkal vannak itt, akkor megkérdezhetném, hogy merre van a legközelebbi falu, s melyik irányba. Sóhajtok egyet. A szívem kalapál a mostani helyzettől, s én pedig próbálok csendben átvészelni.

Én kényelmesen elhelyezkedem a fa alatt, ahol kicsit kiélvezhetem az árnyék adta hűvöst. Szeretem a meleget, de azért nem jó egész nap a napon lenni, néha kell egy kis felfrissüléls. Számomra ennyi elég is hozzá, ellenben Konrachhal.
A vízben lévő hölgy figyelmét megragadja a férfi teste, ami kellően kidolgozott szálkás izomzattal rendelkezik. A szárnyáról is úgy fest elltereli a figyelmet, nem mintha őt annyira zavarná, ha megbámulnák. Otthon nemm voltak szégyenlősek, elvégre ez csak egy test. Nem kapta meg azt a szépséget, mint a nefilimek női tagjai, de azért így sem pannaszkodhat. Avízbe csobbanás után észreveszi a magát takaró és nádasba húzódó nőt a szeme sarkból. Jobb lesz felkészülni rá, hogy nemm egyedül vannak.
- Fölösleges rejtőzködnöd, ne aggódj, láttam már női testet és nem fér bele a profilomba, hogy erőszakoskodjak! Szól oda a nőnek, nem felé fordulva, mert bármennyire is érdekli a látvány, nem szeretne udvariatlan lenni, Naela le is szedné a fejét. Persze a szeme sarkából is tisztán fel tudja mérni a terepet, de ezt nem kell tudnia senkinek.
- Elég nagy a tó kettőnknek is és csak, hogy tudd, a nádasban van a legtöbb szúnyog és hal, akad olyan is, ami megharaphat, én nem húzódnék be oda. Hecceli kicsit még pluszban, mert van benne némi igazság, de azért elég nagy túlzás, hogy bármi nekitámadna, ahelyett, hogy megijedne az idegen behatolótól.

A férfi szavai cseppet sem nyugtatnak meg. Nincs szándékomban felfedni bárki előtt a meztelen testem.  Felfigyelek arra, hogy nem akar a férfi arra fordulni, amerre én vagyok.
- Nem ismerlek, szóval nem vennék rá mérget, hogy úgy is tennél. -  gondolatban eljutok oda, hogy megyek felöltözni, majd visszatérek hozzájuk. Egyenletes tempóban indulok meg, hogy befejezzem a mártózásom. Nekem ennyi fürdés elegendő volt, hogy leáztassam magamról az út porát.
- Ha így van, akkor remélem magát megharapják – Elhagyom a nádast, hogy most már ne takarjon semmi sem.  Egyszer odanézek, amerre a ruháim lehetnek, amit hamarosan magamra kell vennem.
- Mit kerestek itt? Nem számítottam másokra. – vallom be előttük, hogy a jelenlétük teljesen meglep. Ők miért választották az úttalan utakat? Ha nem csúszok el a tó alja miatt, akkor szólok újból.
- Miért van szárnyatok? – sosem hallottam róluk, vagy találkoztam velük személyesen.  Több kérdésem egyelőre nincs feléjük, inkább arra ügyelek, hogy valami szúrós dologba bele ne lépjek. Valójában nem kell sok ahhoz, hogy a parthoz érjek. Onnan pedig nem telik már sokba, hogy elbújjak a zöld mögött. A bokrok jobban takarnának, mint nem sokkal ezelőtt a nádasnál.

- Ugyan már, nem látod, hogy féling angyal vagyok? Sokkal szebbek a nefilim lányok amúgy meg, szóval nem kell szégyenlősködnöd. Gonoszkodik Korach, mert túl karót nyelt a nő és furcsa is. Azt hiszi, hogy csak ő kel útra és nem lesznek més utazóók, akikkel összefuthatna. Kicsit meg is emeli a szemöldökét, micsoda számonkérés ez, hogy mit kersnek itt.
- Nos, ha nem tudnád meleg van és messze ez az egyetln ilyen árnyékosabb rész, ahol fürdőzni is lehet, szóval én nem lepődnék meg a helyedben. Arra, hogy miért van szárnyuk hangosan felnevet, erre már Naella is felfigyel és odasétál. A halántékát kezdi el masszírozni, mikor meglátja, hogy egy nőt zaklat unokabátyja, pedig csak kicsit magára akart hagyni, hogy ő is maga lehessen.
- Naela, mondd már el neki, miért van szárnyunk! Szól ki a férfi nefilim kicsit gúnyosan, mikor észreveszi rokoknát.
- Mert nefilimek vagyunk, így születtünk. Válaszol egyszerűen és közben int a férfinnak, hogy jöjjön közellebb hozzá.
- Nem akarttunk zavarni, bocsáss meg. Kezdi megszokni, hogy ő kér mindig elnézést, Korach meg mit sem törődve velük tovább lubickol a vízben, nem az a szégyenlős fajta.

A férfi mikor mondja, hogy félig angyal, akkor furcsán nézek az irányába. Csak kerekednek a szemeim, hogy ezen szavakkal mit szeretne mondani nekem? Sosem találkoztam a fajtájával, így fogalmam sincs, hogy mit takar. A következő szavai hallatán sem érzem úgy, hogy nekem fel kellene fednem előtte földi szépségem. Nem vagyok hozzászokva, hogy mások így lássanak engem. Számomra képtelenség.  Sóhajtok egyet, aztán próbálok a helyzetből jól kijönni.
- Már régóta vagyok a vízben, amúgy is fel szerettem volna öltözni. – reménykedek, hogy ezzel végre elfelejti ezt a meztelenkedős témát, meg hogy vele együtt. Tekintetem végül megtalálja a nőt.  A közeledésére tovább távolodok az öltöző helyem felé. Lassan lépek, mert mindkettőt figyelemmel szeretném kísérni. A magyarázatra bólintok egyet, hogy érthető, hogy itt van egyedül árnyékos és hűsülési lehetőség. Pár pillanattal később elgondolkozok, hogy esetleg ezen nagyobb liget után csak nyíl mezőségre számíthatok? Akkor merre találok falvat? Sok gondolat fut át az agyamon, mikor felfigyelek a név kiejtésére. Önkénytelenül nézek rá az emberi mértéken túli szépségre. Kétségkívül, mindketten különlegesek és gyönyörűek. Elhúzom a szájam szélét, főleg annak a válasza hallatán. Én cseppet sem vagyok olyan szép, főleg, ha a csonkolt végtagomat nézzük. Ott a látvány egészen csúnya. A Bocsánatkérésre meglepődök, mert arra egyáltalán nem számítottam.
- Nem zavartatok, csak a helyzet…- lemondó sóhajtás tör fel tüdőmből -…váratlan. – nem számítottam társaságra. Próbálok nem törődni a férfivel, ám tekintetem olykor elcsábul az irányába.
- Sosem találkoztam olyanokkal, mint ti vagytok. – ismerem be.
- Mindjárt visszatérek, csak felöltözők – s ha nem tesznek ellene semmit, akkor végül a ruháimhoz megyek. Ott egy ideig bajlódok a felöltözéssel, de visszatérek hozzájuk. Leülök távol a víztől a parton.
- Eltévedtetek? – reménykedem, hogy hasonló bajban vannak, mint én. Tekintetem hol az egyiket nézi, hol a másikat.

Korach is meglepődik a nő arcát látva, úgy fest még nem találkozott eddig nefilimekkel és nem is hallott róluk. Valahogy kedve támad kicsit gonoszkodni, hogy elmondja, mennyire szent teremtmények és megtisztelve kellene éreznie magát, hogy egyáltalán szóba állnak vele.
- Nem jó sokáig a vízben lenni, mert nem tesz jót a bőrnek. Röhögcsél Korach és elmegy úszni kicsit a vízben, mert szeret elmerülni kicsit és kiélvezni a víz adta hűvös érzést. A hasán úszik, így a szárnyai a víz felett úsznak a vízben, elég hülyén néz ki csurom vizesen, mikor kitárja, akkor nem kis vízpermetet hagy maga után a mozdulat, még szerencse, hogy a vízben teszi, mert Naela biztos nem hagyná szó nélkül, ha mellette tenné, ahhoz a kioktatáshoz meg most nincs szüksége.
- Ilyen a világ, mindig a váratlan helyzetek, ha tudnánk mindig mi jön előre elég egyszerű és unalmas életünk lenne és nem használnánk annyira az agyunkat sem szerintem. Közben észreveszi, hogy a nő egyik keze hiányzik. Nem szép látvány, de nem fogja emiatt megbámulni, ahogy a rokona csonka szárnyát sem nézegette soha.
- Még nem? Érdekes, pedig azt hittem északon több a nefilim, mert van olyan törzs aki oda szövetkezett. Mondja elgondolkodva a félangyal nő, miközben a part széléhez sétál és belógatja a sarus lábát a vízbe. Tényleg kellemes, de nem szeretne fürdőzni, hátrébb is lép párat.
- Nem, észak felé tartunk és ez útba esett. Korach mormol valamit messze, én nem foglalkozom vele, a másik nő meg ki tudja. Tudom, hogy feltűnési viszketegsége van, így valamivel elő fog majd rukkolni, hogy rá figyeljen mindenki, csak remélem nem valami ordas nagy ostobaságot akar csinálni.
- Te talán eltévedtél és segítségre szorulsz?

Megnyugszom, mikor a ruha érintését a bőrömön érzem. Azt jelenti, hogy nem kell fél kézzel takarnom magam. Eddig még nem láttam nefilimet, így teljesen újdonságként hatnak rám, főleg a szárnyukkal. Leülök a tóparton, tőlük biztos távolságban, s reménykedem, hogy nem fognak megtámadni. Megtehették volna mikor megérkeztek a tóhoz. A férfi szavaira, csak megrántom a vállam. A vízben több ideig lettem volna, ám én megrémültem az érkezésüktől. Jobb megijedni, mint később bajba jutni. Szemem követi a férfi hűsölését, ami pontosan addig tart, míg Naela hangját meghallom. A nőre összpontosul a tekintetem, s kizárom egy időre a férfi látványát.
- Pedig azt hittem, hogy rajtam kívül mások járt utakon haladnak Ketten vagytok, így egy szorult helyzetből könnyebben tudtok kijönni. Én meg mivel egyedül vagyok, ezért a vadállatok ösvényein haladok. – sóhajtok, mert rendszerint azt jelenti, hogy néha fennáll az esélye, hogy eltévedek. A sűrű növényzettől miatt sokat kell kerülnöm, ráadásul nincsenek táblák, amik jeleznék a helyes irányt. Ledöbbenek szavaitól, mert én senkitől sem hallottam, hogy északon lennének nefilimek. Emllett törzset mond, akik szövetkeznek másokkal. A földet nézem , s próbálom szavai nyomán elképzelni.
- Csak most hallok először angyalokról, s ti vagytok az elsők – nézem, ahogy a gyönyörű nő a tó sekélyesebb részénél belelógatja a sarus lábát. Nem tart sokáig tart az érdeklődése a víz irányt, amit nem tudok hová tenni. A férfi minden bizonnyal élvezi a víz nyújtotta felfrissülést, s élményt. Kisebb mosolyt varázsol az arcomra az a tény, hogy ők északra haladnak, mert én pontosan ellenkező irányba.
- Észak sem különb déltől. A veszély mindenhol ott lapul. – szusszanok egyet. Jobb lenne egy árnyékosabb helyet találni. A nap erősen süt.
- A következő falut nem tudom merre találom, vagy várost. Az élelmem fogy, s jó lenne egy kényelmesebb hely, ahol álomra hajtom a fejem. – nézek rá mindkettőre egymás után.
- A nevem Gertrud –  sóhajtok egyet, ezzel a mellettem levő batyumba nyúlok, majd kihúzok belőle egy piros almát. A gyomrom rögtön megszólal, kérve a saját jussát. Reménykedek, hogy a társaságom nem hallotta meg.

- Lehet, hogy könnyebben ki tudunk jönni, de minket ritkán ér szorult helyzet, mert az emberek jobbjára szívesen látnak minket, mint az Atya hírnökeit, még ha nem is emiatt vagyunk úton, hogy hirdessük a hitet. De a puszta jelenlétük is hasonló érzelmeket vált ki egyesekből, ami nem is baj. Persze Naela nem szokta magát annyira mutogatni, így Korach az, akivel főként foglalkoznak. Most is őt nézné a nő, ha nem szólal meg és válaszolgat neki.
- Félangyalok vagyunk egyébként, angyali vér folyik az ereinkben, akik emberekkel álltak össze, így őseink elbuktak és gondolom a többi azért világos. Nem szívesen beszél erről, de mivel az igazság része, így ezt sem hanyagolja el. Igaz nem közvetlen angyali leszármazott, hiszen ez régen történt és egyre kevesebb bennük az afféle vér. Az erő azonban még így is elég nagy bennük, amit leginkább jóra használnak.*
- Igen, csak ott a hit valamivel erősebb, mint délen állítólag, kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet észak, már nem vagyunk messze tőle. Korach még mindig vígan úszkál kis köröket a tó közepén, de egyre közelebb a vízparthoz, ahol a társa is tartózkodik. Nem zavartatva magát kisétál és nyújtózik egyet, amire rokona a kezét a szeme mellé emeli, hogy még véletlen se lássa perifériásan sem a férfi testét. Még másik irányba is fordul, így nem látja, hogy Gertrud, hogyan reagál a magamutogató férfi láttán.
- Én Korach vagyok, ő meg Naela, de ezt már biztos hallottad. Megrázza a szárnyait a víz felé, miközben befeszíti az izmait és lehajol a nadrágjáért, amit felhúz magára.
- Az úton haladva még jó sokat kell addig menni, én a helyedben itt éjszakáznék, mielőtt elindulsz. Ez még mindig biztonságosabb. Felveszi az ingét is a vizes testére, majd megszárad a napon úgy van vele. Javaslatával meg vagy él a nő vagy nem, de ha ő délre tart és ismeri északot, akkor onnan jöhetett.
- A határnál kell valamivel számolni, mikor északra szeretnénk menni?

Magamban kételkedem, mert nem vagyok benne biztos, hogy amit az elébb hallottam. Lehetséges az, hogy őket senki sem meri megtámadni, mert másképp néznek rájuk? Mi a helyzet a tolvajokkal, vagy a gyilkosokkal? Sok kérdés merül fel bennem. Azonban nem tartom jó ötletnek, hogy egyszerre zúdítsam rá az egészet. Félangyal kifejezés ismeretlen számomra, mert fogalmam sincs, hogy miként képzeljem el.
- Bocsáss meg, de felfoghatatlan amit mesélsz. – húzom el a szájam szélét, s előre billentem a fejem. A földet nézem.  Próbálom felfogni a szavait, de így elsőre igazából nem találom idevalónak. Mi van, ha csak el szeretnék velem hitetni ezt a történetet? Szó van itt bukásról, s ez az a pont, hogy csupán bólintok egyet, hogy megértettem. Jelenleg nem vagyok erre vevő. Sokkal inkább arra vagyok kíváncsi, hogy miért tartanak északra?
- Észak teljesen más hely, mint dél.  Ti is tapasztalni fogjátok – árulom el nekik, hogy bizony Veronia két fele különbözik egymástól. Először nem lehet igazából észrevenni a különbséget, de később igen.  
a nőre figyelek, nem pedig a férfi meztelen úszkálására. Szeretek beszélgetni, ráadásul jól megválogatom a beszélgető társaim. A férfi gondolva egyet a vízpartot választja pihenésnek, amire én pirulva félrenézek.
- Akkor kedves Korach lenne szíves felvenni a ruháját? – nem hallom, hogy hozzáfog a felöltözésnek. Továbbra sem nézek az irányába, csupán hallgatom a szavait.
- Szóval innen nagyon messze találom az első falvat, vagy várost? Az nagyon érdekes. Azt hittem, hogy rövid időn belül találok egy helyet, ahol meghúzhatom magam. – sóhajtok egyet.
- Határ? Én észre sem vettem, hogy átjöttem volna. Tán mert nem az úton haladtam, azért nem tűnt fel. – fogalmam sincs, hogy ők hová tartanak, s mik a céljaik. Nem érzem magamban azt a késztetést, hogy erre a rákérdezzek.
- Érdemes délre menni? – most először merek abba az irányba nézni, ahol a két nefilim található. Megnyugodok, hogy a férfi fel van öltözve, így bátran nézhetek az feléjük.

- Sajnálom, de egyszerűbben nem tudom ezt elmondani válaszolom neki egy kicsit lemondó sóhaj kíséretében. Nem tudom honnan jött, de veszélyes a vidék és egy kézzel elképzelni sem tudom, hogyan tudná magát megvédeni. Viszont bármennyire is szeretnék rajta segíteni, emlékeztetnem kell magam, hogy ez nem az én dolgom. Én más miatt vagyok itt, amit ő fel sem tudna fogni, ha már az egyszerű eredetünk történetét nem érti, akkor mit papolnék én neki a hitről és az Atyáról. Korach persze kineveti, nem túl feltűnően, lehet neki fel sem tűnik, hogy min nevethet a férfi, de én jól tudom. Talán jobb is, ha nem reagálok rá.
- Ebben biztosak vagyunk. Elég sokat hallottam erről, hála a holdcsókolt elfnek. Tudom merre kell folytatnunk az utunkat, hogy biztonságban átérjünk és ott ismét felkeressem az átkozottak fajait és az embereket.
- Ugyan, nem hinném, hogy olyan taszító lenne a testem, de természetes felöltözöm, mert még megkívánsz és nem bírsz majd magaddal! Ennél a résznél temettem a kezemben az arcom. Nem értem honnan van unokabátyámnak ennyi önbizalma, de egy idő után már fárasztó tud lenni.
- Találtál is, itt nagyobb biztonságban vagy, főleg ha itt maradunk mi is, mivel veszélyes a környék, főleg egyedül szólalok meg, amíg Korach végre felöltözik és persze örül neki, hogy ezt hallja, mert ő örülne a legjobban a félkarú nő társaságának.
- Nos, ezek a határvonalak a térképeken jól láthatóak, de nincs a földre festve, de bizony már délen vagy, szóval döntsd el, hogy érdemes volt-e. Nem ismerjük a céljaidat. Megvonja a vállát Korach mit válaszolhatna, délen, a legdélebb ponton van jó sok nefilim, talán valamelyiknek sikerül elmagyaráznia, hogy mik is és miért léteznek.

- Semmi gond – húzom el a szájam szélét. A fél angyalos dolog nem értem, vagy fogom fel a jelentőségét. Annyit tudok megállapítani a társaságommal kapcsolatban, hogy különlegesek lehetnek. Csendben maradok, s azt várom, hogy valamelyikük megszólal. Nem tévedek nagyot, mikor Naela megszólal.
- Honnan tudtok erről? Szerintem teljesen más, ott átélni, mint másoktól hallani. -  nézek rá Naelára, mert nem tudom biztosan, hogy hasonlóan gondolkodnánk? Számomra az elkeveredés inkább sok bosszúsággal jár, mint örömmel. Fogalmam sincs arról, hogy hol fogok kikötni. Annyi biztos, hogy ma, itt kell megszállnom. Talán holnap estére megérkezek egy faluba, ha nagy szerencsém van. Mikor a férfi kiejti az ajkai segedelmével a szavait, akkor én pirulva ingatom a fejem.
- Téved! Taszító a teste! Nincs benne semmi különleges – emelem meg a hangerőm, csak tudnám, hogy miért? Látom, hogy Naelának sem igazán tetszenek a férfi szavai, így megnyugszom. Mikor újfent meghallom a nő szavait, akkor érdeklődve nézek az irányába.
- Fogalmam sincs, hogy az a bizonyos határ milyen messze van innen. Mint mondtam nem a járt úton haladok, hanem a vad és sűrű növényzetben. – ráncosodik a homlokom, mert erősen azon gondolkozom, hogy mégis mondjak egy biztos időt.  Megnyugvással tölt el, hogy a férfi végre felöltözik, így nem vonja most már el a figyelmem olyan szempontból.
- Szóval azt mondod, hogy egy magamfajta északinak jobb, ha északon marad, ezen vészterhes időkben? – tekintetem a férfin pihen meg.   Felállok, mert mivel nem tűnnek veszedelmesnek, így elindulok Naela irányába.  Cseppet sem foglalkozok azzal, hogy nyomorék vagyok. Mikor sikerül odaérni hozzájuk, akkor egy nagyon fontos dologra kérdezek rá.
- Van nálatok élelem és ital? - minden egy nagyobb utazásnál ez a legfontosabb. Az erő visszaszerzése, nagyon fontos feladat.

Úgy látom nem tetszik neki a válaszom, de nem tudok mit tenni, nem tudom máshogy elmagyarázni, hogy mik vagyunk. Az angyalokról általában mindenki hall és tudja, hogy a mennyben vannak az Atyna mellett. Persze lehet ő egy a sokból, aki nem hívő és fogalma sincs ilyenekről, pedig a csillagtalan éj miatt képben kellene lennie erről.
- Már a hallomás alapján egészen más, biztos vagyok benne, hogy ezt érezni is fogjuk válaszolom és persze folytatnám még, amikor Korach közbevág.
- Te is más vagy, mint a déliek. A viselkedésed, a ruházatod és a beszéded is, szóval majd rájössz, hogy van, amiről elég hallani és tapasztalod azokat, amint olyanokkal sodor össze a szél. Amikor szóba kerül, hogy taszító a teste, akkor hangosan felnevet, nem hisz a nőnek, ahhoz túl erős az önképe a férfi létére is, hogy egy ismeretlen szavára adjon egy kicsit is. Tisztában van vele, hogy nézte őt a vízben is, amíg Naela meg nem szólalt, a szeme sarkából figyelt. Inkább csak zavarban van ezzel könyveli el magában a dolgot.
- Nembaj, holnap az úton mi biztos a határhoz érünk majd jelenti ki Korach és egy vállrángással le is tudja a dolgot. Annyira nem érdekli, hogy ki hol járkál, az út biztonságosabb, mint a nem járt ösvények, de ki ő, hogy tanácsot adjon, úgysem kedveli őt ez a Gertrud.
- Nem ezt mondtam, hanem azt, hogy a kérdésedre csak te tudod a választ és mivel már délen vagy, így meg is válaszolhatod magadnak. Korach kicsit idegesen reagál, nem tudja hogy érthette így félre őt a nő, a fejéhez is kapja a kezét és a halántékát kezdi el masszírozni. Mikor közelít feléjük a félkarú, akkor felemeli a lándzsáját a földről és egy fa mellé sétál, hogy nekidőlve őrködjön. Ha bármi gyanúsat tesz, biztos megtámadja.
- Persze, hogy van, Korach szokott vadászni is és azt sütjük meg olykor válaszolom, mert én inkább a bogyókat gyűjtöm össze vagy megsütöm, amit fog, de állatokat nem tudnék bántani.
- Miért kérded?

Hogyan kellene velük beszélni? Sóhajtás távozik az ajkaim közül, miközben erősen azon gondolkozom, hogy miként találhatnám meg a közös hangot. Nem ellenségesek, de azt nem jelenti azt, hogy egy rosszabb mozdulatnál nem támadnának nekem. Amit én hallok tőlük, az számomra nehéz elhinni, pontosan azért, mert a kinézetük olyan megtévesztő. A tökéletesség megtestesítői. Ha azt nézem, akkor nekik minden végtagjuk megvan, míg én csonkolva vagyok. Saját gondolataim világába merülnék, azonban Korach nem bírja megállni szó nélkül. Tekintetem rá szegeződik, s türelmesen hallgatom a mondandóját.
- Csak nem minden esetben érdemes találkozni a Déliekkel, mert nem minden esetben békés beszélgetés kerekedik ki belőle. – nem tudom elképzelni másképp a helyzetet, mint hogy az itteniek velünk szemben, vagy az én szemszögemből egyszerűen vadállatok.
- Ha egy mód van rá, akkor én szívesen kerülném azokat a helyzetek. Nem vagyok védtelen, de akkor sem nyúlnék bizonyos erőkhöz. – minden egyes nagyobb összezördülés áldozattokkal, legjobb esetben sérüléssel jár.
- Minden bizonnyal odaértek a határhoz. – kiüresedek, nem tudok mit mondani a férfi számára. Később azonban megváltoztatom a helyem. Mikor közeledek hozzájuk, akkor látom, hogy a férfi kezében tartja a fegyverét.   Leveszem a tekintetem, ezzel megtagadva tőle a további figyelmet. A mozdulata sértő  egy kicsit, hiszen tapasztalhatja, hogy egyáltalán nem vagyok gyilkos. Naela válaszol az étel szerzős kérdésre, így küldök felé egy barátságost mosolyt.
- Mert az én élelmem elfogyott.

- Pedig tőlünk délebbiekkel nem is találkozhattál volna, a déli sivatagból jöttünk. Persze eltelt azóta pár év, de ezt nem tartja most lényegesnek Korach, elvégre úgysem érti meg ez a nő szerinte, hogy mi az a hely, ami nincs a térképükön sem.
- Nos ezzel én is így vagyok, ezért örülök, hogy Korach vigyáz rám és harcol helyettem, persze néha megtanulhatná, mikor kell csendben és nyugton maradni. Érezhetően neheztelek kicsit a rokonomra, de persze a vér és a sok évnyi ismeretség összeköt minket, így nem megyünk a kelleténél jobban egymás idegeire. Teljesen különbözőek vagyunk sok dologban, de van azért ami közös, mint a neveltetésünk, hogy a családra mindig számíthatunk, meg az Atyára természetesen.
- Igen, ebben nem kételkedtünk egy darabig sem, ellenben te nem tudom meddig érsz el délen belül. Korach még a szemét is megforgatja, nem sok esélyt ad a nőnek, de persze ez nem az ő dolga.
- Ne foglalkozz vele, csak nehezen bírja, ha valaki nem rajong érte. Próbálom a helyzetet valahogy megmenteni, nem lenne jó egyből ellenségeket szerezni, néha tényleg úgy érzem, hogy Korachot jobb hátrahagyni, hogy messziről figyeljen és ne szóljon bele a beszélgetésekbe.
- Nos nekünk sincs sok, de talán elmehetne a nagy harcos vadászni. Pillantok hátra, amire Korach kinevet, nem fog élelemért menni egy olyan nőért, aki semmibe veszi és miattam sem, mert én megosztanám a részemet vele. Ez egy patthelyzet, hacsak Gertrud nem gondolja meg magát és kezd el hízelegni a nefilim férfinek.

Déli sivatagról még sosem hallottam, annál inkább a Kő sivatagról. Egy darabig próbálom elképzelni, hogy ott élnek, de sehogy sem tudom elképzelni. Valahol ott állok meg gondolat menetileg, hogy kietlen táj, semmi élelem és víz. Jobbnak találom, hogy túllépjek ezen az apróságon.
- Bocsáss meg, de egyáltalán nem tűnsz a szememben védtelennek. S jó az, ha Korach vigyáz rád – nézek egy picit a férfire, hogy mit csinál jelen pillanatban. Még mindig feszülten néz engem, hogy esetleg mikor csinálok egy gyanús mozdulatot?  Ép kezemet leteszem a földre, hogy azzal támaszkodjak, s hosszúra sikerült hallgatás után folytatom a beszédem.
- Nem tudom, hogy meddig szeretnék menni. Talán jobb lenne visszafordulnom, még mielőtt nagyobb bajba keveredek. – sóhajtok fel, aztán a gondolatmenetemet megszakítom. Nem akarom elárulni, hogy én bizony kíváncsi vagyok a déliek világára, hogy ők miképpen élnek. Ők szintén emberek nem?
- Ráadásul mivel szegény vagyok, így gyakran szegődők el egy házhoz, hogy cserébe szállást, esetleg élelmet kapjak cserébe. – Naela szavára felfigyelek, hogy Korach azt szereti, vagy szeretné, hogy rajongjak érte? Egyik részről alig ismerem, s ebből fakadóan hogyan tudnék rajongani érte? Egy személy sem volt az életemben, akire felnézhettem volna.
- Én csapdákat állítok, s éhezek legtöbbször. Sokat kell várni, hogy egy nyúl beessen a csapdába. Van amikor üres gyomorral távozok, s haladok tovább. – mesélem, ám gyorsan kijavítom magam.
- Ám legtöbbször inkább szeretek felkészülni, egy-egy nagyobb útra. Elegendő élelemmel és itallal.

- Tényleg nem? Kérdezek vissza, amikor Korach hangos nevetésben tör ki, jelezve, hogy szerinte ez a kijelentés elég erős túlzás.
- Azt hiszem sokan nem így gondolják és nekik van igazuk. Természeténél fogva nem szeret senkit bántani és mikor harcolnia kellett, azután is remegtek a kezei, nem gondolta volna, hogy ez ilyen nehéz lesz utána. Tudja, hogy helyesen cselekedett ott és akkor, de mégis rossz érzéssel tölti el, amikor visszagondol rá, hogy valami életét másodszorra ő oltotta ki, fránya nekromanták.
- Bajba keveredtél? Érdeklődöm, miközben én is Korach felé pillantok, nem tudom mit néz rajta Gertrud, de engem is érdekel. Korach csak a lándzsájára támaszkodva áll és figyeli a félkarú nőt és engem, na meg a környéket is. Nem szeretne meglepetés támadást, ő már arra is gondol, hogy mi van, ha ez egy csapda és nincs egyedül a nő mégsem.
- Mi is szoktunk segíteni házaknál, de általában anélkül is meginvitálnak, hogy megszállhatunk. Mesélem vidáman, bár tudom, hogy ez is csak azért van, mert félig angyalok vagyunk, akikre az emberek felnéznek, elvégre minket tartanak az Atya hírnökeinek.
- Mi is felpakoltunk, de nem lehet sok napra való élelemmel nekivágni az útnak, mert megromolhat, meg nehéz cipelni ugyebár. Persze azt sem tudjuk meddig megyünk és hol maradunk esetleg hosszabb ideig, így a tervezés is nehézkes lenne, így marad a vadászat, amit Korach intéz leginkább. Az említett férfi a szárnyaival csapkod kicsit, hogy gyorsabban megszárítsa, úgy sincs senki mellette, akit lefröcskölne velük most.
- Mesélsz északról és az ottani hitről?

Visszakérdez Naela, ami mellett Korach nevetése szintén eljut hozzám. Ránézek a férfire, majd utána a nőre.
- Szerintem mindenkinek fontos, hogy meg tudja magát védeni. – teszem bele a saját meglátásom, hiszen egy jó darabig én szintén védtelennek számítottam. Utána találkoztam az öreg mesteremmel, aki megtanított nekem egy pár technikát.
- Nem keveredtem még bajba, de ott köthetek ki, ha rájönnek, hogy északi vagyok nem? – nem nézek a férfire, inkább  Naelát nézem, s hallgatom.
- Szóval ilyen jó nefilimnek lenni? – értem azt, hogy minden további nélkül kapnak szállást, s ha tehetnék, akkor nem kellene dolgozniuk érte. Mintha előttem egy álruhás király lenne, meg királynő, vagy nem is tudom, hogy mihez lehetne hasonlítani ezt az egészet.
- Vannak bizonyos ételek, amik több napig is elállnak. – végül csak bólintok arra, hogy a férfi vadászik, így egyáltalán nem szenvednek hiányt az élelem szempontjából.
- Észak, az észak. S a hit pedig olyan dolog, amiről nem szívesen mesélnék. Nem vagyok vallásos. – csakis saját magamban hiszek, s a saját szavaimban, amivel elérhetek bizonyos dolgokat. Ha lenne valaki védelmező, akkor nem hagyta volna, hogy ilyen nyomorékká váljak.
- Csak annyit látok, hogy bizonyos emberek elvakultan kapaszkodnak valamibe, ami szerintem nem is létezik. Rajtam legalábbis nem segített, akkor nem itt lennék – sóhajtok egyet, s elhallgatok egy időre. Tekintetem arra az irányba fordul, amerre mehetnék.

- Igen, de nem mindenki lesz attól még tehetséges is önvédelemből, hogy szán rá időt. Ha az életem múlna rajta, meg tudnám magam védeni, de jelenleg nem szorulok ilyesmire, mert itt van Korach, aki maga akart a védelmem lenni.
- Nem tudom, ezt neked kellene tudni. Kicsit furcsán nézek a nőre, mert olyan, mintha össze vissza beszélne vagy csak én nem értem. Korachra pillantok, aki megforgatja a szemeit és oldalra néz. Nem sok kedve van a helyzethez, ahogy látom.
- Kiváltságosak vagyunk, de ezzel felelősség is jár és nem illik visszaélni vele. Felállok, mert kicsit bánt a kérdése. Nem mi választottuk az utunkat. Érdekesebb téma felé terelem a szót az ételről inkább. A vallás. Kiderül, hogy hitetlen és az Atyát hibáztatja azért, amiért itt van most.
- Minden okkal történik és ha nem hiszel az Atyában, azzal csak magadnak ártasz, mert ő mindenkinek segít, nem úgy, ahogyan azt elképzeled, mert ha mindenki vágyát teljesítené, akkor nem lenne miért küzdeni és az is egy kisebb katasztrófához vezetne. Amíg mást hibáztat a történtek miatt, addig nem fogsz előrébb lépni, egy helyben fogsz toporogni és mindegy mennyit mész és merre, sose érzed magad majd úgy, hogy előrébb lennél. Kedvesen és türelmesen próbálom a tudtára adni, hogy megtérjen és talán pont ez vezette ide, hogy beszéljek vele és visszatereljem a helyes útra.

Mélyen hallgatok, hogy a velem beszélgető nőre figyelhessek. Amit az önvédelemmel kapcsolatban mond az gondolkozásra késztet. Valaki lenne olyan, aki akármennyit gyakorol, az képtelen lenne megvédeni magát?  Az egyik Naela lenne? Mikor furcsán néz rám a beszélgetőtársam, akkor kezd bennem az felmerülni, hogy talán valami rosszat mondhattam. Elhúzom a szájam szélét, mert egyáltalán nincs ínyemre, hogy esetleg magam ellen fordítsam őket. Jobb, ha ügyelek arra, amit mondok.
- Kiváltságos? – sóhajtok egyet, mert nekem ez a szó az jelenti, hogy nemes. Vagy legalábbis olyan személy, akinek bizonyos dolgok járnak. Ez a gondolatsor odáig jut, hogy eszembe juttatja, hogy lehettem volna én is az. De nem, mert egyszerűen kíváncsi voltam… Ami az utolsó gondolatsorait illeti, egyszerűen számomra kissé olyan, mint ha szíven döfött volna egy tőrrel. Tekintetem értetlenül néz felé, mert tőle nem számítottam ilyen szavakra. Túlságosan úgy véltem, hogy szintén hányatott sorsúak, de tévedtem. Kiderül, hogy nem ugyanazt az utat járjuk.
- Ez esetben… - állok fel a helyemről, majd leporolom a ruhám, mind elől és hátul.
- Jó utazást nektek. – próbálok elindulni, mit sem törődve a távolsággal, vagy az éhezéssel. Akármi történik, eddig is túléltem és továbbra is túlélek.

Nagyon furcsa ez a nő és nem olyan, amilyennek Naela elképzelte az északiakat, hiszen ott él egy nefilim törzs is, akik az északi frakciót erősítik. Nem érti, hogy nem látott még nefilimet és hogy lehet ennyire vallástagadó valaki. A szavainak is csak részleteit fogja meg, nem a lényegét. Mikor visszakérdez, hogy kiváltságos, akkor a homlokához emeli a kezét. Hiába kedves és mosolygós, ez a mosoly kezd komolyra változni.
Nem tudom miben reménykedett, mikor csatlakozott hozzánk, de úgy fest a hosszas magyarázásomon túlságosan felhúzza magát és távozni akar. Hát ha ezt szeretné legyen, pedig ha belátná a hibáit és megtérne, sokkal könnyebb lenne az élete. A hívő emberek segítenek egymáson.
- Neked is jó utat, már ha megtalálod, amit keresel. Köszön el Korach félmosollyal, csak mert látva a dolgokat bosszantani akarja még egy kicsit a félkarú nőt.
- Jó utat és az Úr vigyázzon rád. Köszön el Naela és halkan sóhajt, lehet túl szigorú volt és tapintatlan. Szúrósan néz unokatestvérére, aki csak megvonja a vállát.
- Nem a te hibád, de most jobban kikeltél magadból, én számítottam rá, hiszen sokat tűrtél már el eddig. Elgondolkozik a férfi társa szavain és lehet igaza van, a világ kegyetlen és gonosz, nehéz lesz megtisztítani, de nem adja még fel a küldetését. Egy kis pihenésre és meditálásra van csak szüksége, hogy rendezze a dolgokat a fejében.
- Lepihenek. Korach bólint és ezzel az őrködése kezdetét veszi.