[Magánjáték] Egy kis gyakorlás Naela-Burkhart

Hellenburg városába visszatérve lerázza Korachot Naela, mert már eléggé unja a társaságát. A türelme, amiről méltán híres, kezd elfogyni. Annyi minden történt vele, amióta elindult otthonról és csak nyeli a sértéseket és nem foglalkozik velük. Próbál mindenkivel kedves lenni és nem magára haragítani másokat, de úgy fest nem járt sok sikerrel. A faji különbözőségek eleve nem engedik, hogy jóban legyenek, legalábbis kezdi így hinni. Amiért elindult cél, kezd megvalósíthatatlan lenni, amiért nem éri meg küzdeni, hiszen helyette annyi minden mást is csinálhatna. Miután magára marad kisétál a város forgatagából és egy közeli tisztást keres magának, ahol keres egy fát magának. Előveszi a táskájából a kardját, majd ledobja a földre a batyut és rá a köpenyét is, amivel szárnyait szokta takargatni. A tokból kirántja a kardját, amit eddig még nem is használt ennyire sem. A kardhüvelyt is a földre dobja, majd nekiáll gyakorolni, ahogy az Lance tanította neki, csak kicsit tovább is viszi a mozdulatokat. Ezek csak alapok, de az életét menthetik meg, ha begyakorolja. A fa felé céloz, de bántani nem bántja, botorság is lenne, hiszen a kardjának a pengéjét csorbítaná csak ki azzal, ha favágó bárdnak használná. Reméli, hogy ettől majd kicsit lenyugszik, bár inkább csak fájdalmas emlékeket ébreszt benne az egész. A városban felkereste volna a tündét, de nem volt a szállásán, elment valamerre a többi tündével. Utálja magát, amiért olyan könnyen odaadta neki magát, kockáztatva a kárhozatot. Mozdulatai egyre gyengébbek, majd egy szusszanással térdre rogyik és leül a fűbe. Sírni szeretne, de nem megy, életében eddig csak egyszer csinált ilyet. Csak sóhajt egyet és hátrahajtja a fejét, hogy egy lágy szellő cirógassa az arcát, a tincseit és persze a szárnya tollait is felborzolja, a fahéjas vaníliás illatát tovább repítve.

Hellenburg, a déliek fővárosa. Tele emberekkel és más fajok képviselőivel. Burkhart még sosem járt itt, de gondolta megpróbálkozik a helyi könyvtárral. Szeretett volna több információt szerezni küldetésének főszereplőjéről. Céltudatosan lépdelt a város felé, páncélja meg-megcsillant a bosszantó Napfényben. Egyszerre azonban megtorpant. Valami szokatlanra lett figyelmes. Megragadta Amalgám nyakékét - ami eddig vidáman verdeste mellvértjét - és körbenézett. Beleszimatolt a levegőbe és valami egészen csodálatos illatot vélt felfedezni a szélben. Sosem érzett még ehhez fogható aromát. Eredeti célját elfeledve elindult az orrát követve. Köpenye lomhán követte, hű kardja vészjóslóan himbálózott az oldalán, s mint mindig, bal keze most is a markolaton pihent.
Hamar egy tisztásra ért és legnagyobb meglepetésre megpillantott egy szárnyas kisasszonyt, aki éppen kardjával hadonászott a levegőben. Legalábbis hősünknek úgy tűnt, hogy a lány nem túlzottan képzett a fegyver használatában. Vállát egy közeli sziklának döntötte, kezeit karba fonta és figyelni kezdte a teremtményt. Olvasott már róluk, de élőben még sosem látott Nefilimet. Megpróbálta felidézni azt a keveset amit tudott ezekről a fenséges teremtésekről. Abban biztos volt, hogy a vámpírokkal alapvetően semleges viszonyt ápoltak, szóval ha esetleg megszólítaná, talán nem döfné bele a kardot azonnal. A Nefilim egyszer csak lerogyott a fűbe és teljesen védtelen pozícióba helyezkedett el. Burkhart szeme felcsillant a csupasz nyak láttán és a gyönyörű test valamint az illat csak fokozta izgatottságát. Megrázta a fejét és körbetekintett. Sehol egy lélek nem volt. Megigazította rendezetlen haját, leporolta köpenyét és egy mély levegővétel után elindult a lány felé. Vámpírhoz illően léptei könnyűek voltak, még páncélban is, így elég nesztelenül tudott közlekedni. Megállt karnyújtásnyira a Nefilimtől, a fa árnyékában. Türkizkék szemei kedvesen csillogtak a levelek közt átszűrődő Nap fényében.
- Talán a képzeletbeli ellenfele nyert? - törte meg a csendet viccelődve. Pirospozsgás arcára őszinte mosoly ült ki.

A földön egy darabig élvezi a szellő kellemes bizsergetését, amire még a szárnyait is széttárja, majd tekintete a kardja pengéjére siklik, amin a nap fénye megcsillan. A markolaton tartja mind a két kezét és csak néz. Fejben teljesen máshol jár még egy darabig, dühös és úgy érzi megsértette a büszkeségét az az este, ami lehet még sem ismétlődik meg. Vágyakozik a bűnös élvezet után, ezt nem tagadhatja meg magától, pedig mégis ezt teszi, hiszen nem játszadozhat ilyesmivel, mivel súlyos következményei lehetnek. Nem szeretne átalakulni olyan rémséggé, amivel kiskorában is fenyegették, hogy ha rossz lesz, akkor az válik belőle. Egy nagy magas erős szörnyeteg.
A közelben lépteket hall, legalábbis a páncélzat zaját hallja, ahogyan valaki felé lépked és felemeli a fejét, hogy körülnézzen. Nem szeretne bűbájhoz folyamodni ismét és harcba keveredni. A fa tövébe sétál egy megtermett férfi. Naela egyből felegyenesedik és kardját maga mellett tartva néz végig aranyló szemeivel az alakon. Nem tudja eldönteni, hogy ember, démon vagy vámpír, a nyakéket nem szúrja még ki.
- Túlerőben voltak, én meg csak egyedül. válaszol és elmosolyodik, nem tűnik ártalmasnak, de azért nem árt, ha nem lankad a figyelme. A ruhája nem a megszokott itteni viselet, ami egy szép tört-fehér, enyhén koszos ruhából áll, ami a térdéig ér csak és dekoltázsban is elég mutatós darab. Csak két arany szalaggal van rögzítve mindez a nyakánál és a derekánál.
- Mi járatban vagy errefelé? érdeklődik, mert azért meglepi a hirtelen jött társaság, azt hitte kicsit egyedül lehet, bár ha az embereken múlik, nem bírják ki, hogy ne jöjjenek egy nefilim közelébe valami ajándékkal kedveskedve.

Csinos teremtés. Gondolta magában a vámpír, de harcedzett szeme egyből a kardra tévedt. A lány túl messze állt tőle és karjai gyengének tűntek ahhoz hogy kárt tegyen benne, így Burkhart biztonságosnak ítélte meg a szituációt. Persze sosem harcolt még Nefilimmel, így nem tudhatta miféle hatalom van a kezükben. Kezeit karba fonta és vidáman felkacagott a lány válaszán, megvillantva hegyes szemfogait. Majd kicsit előrébb lépett és karnyújtásnyi távolságban megállt a szépség előtt.
- Elnézést, hogy csak így rád törtem. - szabadkozott - A hellenburgi könyvtárba tartottam, mikor a szél felém fújta azt a kellemes aromát, ami körbeleng téged. - magyarázta, bár kicsit furán érezte magát hogy tegeződik egy idegennel. Nemesi leszármazottsága és tiszti rangja ugyanis elég előkelő porondra helyezte otthon, a Nebelturmoknál illetve valamennyi más vámpír toronyban. Mindenesetre tetszett neki a közömbösség és a vele járó egyszerűség. Ritkán bújhatott a mezei vándor szerepébe.
- Igazán szemkápráztató szerelés! - nézett végig a lány, dekoltázsban nem szerénykedő öltözetén. Burkhart is férfi volt és értékelte a szépet, azonban nem szeretett tolakodó és goromba lenni így szemeit inkább az aranyló íriszekbe fúrta.
- Ha szeretnéd odébb állok, hogy folytasd az élet-halál küzdelmet kitalált ellenfeleiddel. - bökött Hellenburg felé - Ez a tisztás viszont olyan csöndes és a szél kellemesen átjárja. - tárta szét karjait és beleszippantott a kellemes aromával vegyített levegőbe - Ha nem bánod megpihennék itt én is. Vagy lehetek a gyakorlópartnered, ha úgy tetszik! - mosolygott a lányra, s felvett egy hosszabb faágat a földről, majd vívó állásba helyezkedett.
- En Garde! - kacagott vidáman miközben játékosan sasszézgatott.

Megpróbál kicsit szellemes lenni és talán megtalálta az első személyt, aki képes nevetni a viccnek szánt mondatán. Persze a kacaj megmutatott számára valami mást is, méghozzá a hegyes szemfogakat. ~Vámpír.~ Nem tudja hova tenni, de egyelőre nincs benne semmi fenyegető, legalábbis, amíg elé nem sétált egy karnyújtásnyira, addig nem volt. Naela hátrébb lép, mert nem szeretne felnézni senkire és mert így érzi biztonságosabbnak.
- Már megszoktam, nem sokáig maradok társaság nélkül, szinte csak úgy vonzom az emberek többségét. Válaszol, mintha mi sem lenne természetesebb, de persze nem veszi annak a dolgot. Forgalmas helyen vannak, ahol könnyen észrevehette bárki a nem túl ügyes gyakorlását.
- Könyvtárba? Nocsak, olyasmit nem tud egy egyszerű vámpír gondolom. Biztos benne, hogy valami rangosabbal van dolga, már csak az a kérdés, melyik házból való.
- Szerelés? Emeli meg kicsit a szemöldökét a kifejezésen. Mi délen ilyeneket ruhákat hordunk, köszönöm a népem nevében is és örülök, hogy elnyerte tetszésedet, ahogy a fűszeres olajom is, aminek az illatát a jelek szerint kiszimatoltad. Nem gondol bele többet, elvégre nem azt tapasztalta, hogy annyira kedvelnék a magafajtát a vámpírok amúgy, így nem veszi többnek, mint egyszerű kedves formalitásnak.
- Szerintem már elvesztettem a harcot és nem nyerhetek, tudni kell veszíteni is. Nem túl őszintén mosolyodik el, tényleg elveszettnek érzi a saját harcát, ideje elfogadnia, hogy ezen a világon nem lehet segíteni, csak jobbá tenni itt-ott.
- Nem vagyok valami ügyes a karddal, még csak tanulom a használatát. Megmosolyogja a játékos vámpírt, aki már egy faággal fel is vette a harcot. A kardjával félrelöki a gallyat.
- Gondolom a páncélod nem csak dísz és konyítasz valamit a harchoz, gyakorlás helyett taníthatnál, hogy meg tudjam magam védeni. Bár nem bízik még benne teljesen, de az esélyt megadja, még mindig ott van a saját ereje, amivel megvédte már magát.

Kissé meglepődött hogy a lány visszakozott a közelségétől. Általában a teremtmények többsége kifejezetten kedveli a társaságát és barátságos auráját. Enyhén sértőnek találta, hogy a Nefilim lekicsinyelte fajtájának olvasási képességeit. Nem találkozott még olyan vámpírral aki ne rendelkezett volna alapszintű műveltséggel. Bár nem ismerte még az összes családot, így nem volt viszonyítási alapja. A kijelentést egyelőre szó nélkül hagyta, hiszen látszólag a "szerelés" jelzővel illetett viselet negatívan sült el a másik félnél. Burkhart mosolygott balgaságán, de nem szabadkozott.
- Bölcs szavak! - dicsérte meg a Nefilim vesztésről alkotott véleményét, miközben vidáman figyelte ahogy a botot kiüti karmai közül. - Értek valamennyire a kardforgatáshoz... - húzta ki magát, s baljával megpaskolta fegyvere markolatát.
- Ámbár nem biztos, hogy én volnék a legjobb tanár. - vallotta be szerényen, hiszen tudta magáról hogy csapnivaló tanító volt. Neki érzésből és reflexből jöttek a mozdulatok, a technikákat amiket ismert, mind a harcmezőn szerzett tapasztalatokból tanulta meg. Bár jobban végig mérve a lányt és a kardját, talán egy minimális mértékben tudna segíteni neki.
- Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem próbálok meg tenni ellene! - mosolyodott el, majd lecsatolta köpenyét és a lány cuccai mellé hajította azt. Páncélja megcsillant a Napfényben és ő hívogatóan széttárta hatalmas karjait, így tökéletesen felfedve a Nebelturm ház jelképét, egy üllőt és egy szellemorchideát.
- Mielőtt elkezdjük! - emelte fel mutató ujját, jelezve mondandója fontosságát - A nevedet elárulod, kedvesem? - mosolygott nyájasan, kék szemeiben táncot járt a fény. Burkhart talán más volt, mint legtöbb vámpírtársa. Olyan sok mélabús és arrogáns rokona vagy ismerőse volt, hogy két kezén sem tudta volna megszámolni. Ritkán találkozott vidám vagy előzékeny vámpírral, persze ez érthető volt valamennyire. Az átok, a sok harag és háború. De ő szeretett ilyen lenni és mindennél jobban örült, ha valakinek a kedvében járhatott.

Naela inkább elővigyázatos, túl sok rosszat tapasztalt eddig és legyen bármennyire kedves és barátságos valaki, aki ilyen megtermett harcos, inkább tartja a távolságot. Nem szeretne bajt és ha közel kerül nehezebb elmenekülnie is. Már rájött, hogy az emberek és átkozottak nem használnak ilyen erős illatokat magukon, sőt, van aki nem is illatosítja magát és a testszagával bünteti a közelében lévőket. A nefilimek nem ilyenek, inkább nemesekhez hasonlítaná magukat, csak valahogy mégis többek tőlük az angyalvérük miatt. Ez a vámpír azonban végre nem magázódik, szóval másnak tűnik, mint a többiek. Ettől még azért nem árt megfigyelni státuszban tartja az idegen férfit.
- Csak valamennyire? Kérdez vissza, miközben lenéz a kardra. Nem rövid kardra várt volna egy ilyen kiállású férfi láttán, de legalább a fegyvernemük ugyanaz. Az majdnem ugyanaz, amit én is tudok.
- Azt majd én eldöntöm, hogy milyen tanár vagy. Jegyzi meg, legalább nincs elszállva magától, ami már haladás egy vámpírtól. Tekintetével követi a köpeny landolásának helyét, majd szemügyre veszi ellenfelét. Nem tudja mit jelent a jelkép a páncélon, nem ismeri a vámpír házakat, eddig csak háromról hallott, de csak kettőről tudja mivel foglalkoznak.
- Előbb a férfinak illene bemutatkoznia szerintem. Válaszol és közben felveszi a védekező állást. Legutóbb támadásokat gyakorolt, ám csak fakardokkal és egy olyan személlyel, akinek a gondolata szomorúsággal tölti el. Nem szabad rá gondolnia, de most, hogy nincs végre Korach közelében megtehette. Annyira haragszik magára, mert ostoba volt és naiv. Sosem vonzódott a saját fajtájának férfi képviselőihez, nem gondolta volna, hogy azért, mert azt fogja szeretni, akivel mondhatni bűn együtt lennie.

Szemtelen! Gondolta magában, s szája mosolyra húzódott. Szemügyre vette a lány alapállást. Bal kezét kardja markolatán pihentette, míg jobbjával megcirógatta szakállát. Ránézésre stabilan tartotta magát a Nefilim. A fegyvert biztos kézzel markolta. Kezeit végül összekulcsolta a háta mögött.
- Az én nevem Burkhart von Nebelturm. - mondta - Első lecke.. - emelte fel ismét mutatóujját - a láb munka! Támadj meg kérlek, ahogy jól esik! Csak bátran! - utasította a lányt. Burkhart, a maga hat láb magasságával és robusztus alakjával könnyű célpontnak tűnhetett, ezért senki sem gondolta volna hogy valójában egészen fürge. Karl mellett kénytelen volt néha az agilitásra hagyatkozni, hiszen barátja gyors, mozgékony és atletikus volt.
Fegyverét egyelőre nem vette kézbe. Bízott saját képességeiben annyira, hogy a lány gyenge és lassú suhintásai elől könnyű szerrel kitérjen, ezzel bizonyítva a tényt, hogy a helyezkedés kulcsfontosságú egy párbajban. Ha esetleg a Nefilim mégis közel kerülne, méretbeli különbségüket kihasználva, beleállna a csapásba - hiszen a lány ereje nem lett volna elegendő hogy páncélját átüsse - és egy lépéssel ellenfele aurájába teremne, ahonnan aztán könnyűszerrel lefegyverezhetné. A támadó fél sokszor nem számított arra, hogy a másik direkt a veszély útjába kényszerítse magát. A vámpír rettenthetetlensége azonban felvértezte őt ilyen esetekre. Bárhogyan is végződjön az első kör, a lecke mindkét verzióban ugyanúgy helytálló lesz. A vámpír vett egy mély levegőt, elméjét kitisztította és szépen lassan, koncentráltan engedte ki a tüdejében összegyűjtött oxigént. Izmait megfeszítette, de lábait ellazította. Szeméből elillant a kedvesség és helyét vészjósló ridegség vette át. Nagyon jól tudta, hogy a harcban az arc egésze fontos szerepet játszik. Remélte, hogy tekintete nem ijeszti meg túlzottan az ifjú hölgyet.

Naela a szabad kezét a csípőjére támasztva áll kecsesen és megvárja, amíg megtudja a nevét a vámpírnak. Később majd valahol utánakérdez Korachtól, hogy erről a vámpírcsaládról mit tud.
- Naela Valinarys. Mutatkozik be, majd mikor a lábmunka kerül szóba felvonja a szemöldökét. Persze az első leckéken már túl van, hála Lancenek, de ahány tanító, annyiféle tanítás létezik. Lendületesen lép közelebb és indít csapást. minél közelebb lép lendülettel, annál nehezebb az ellenfelének levédenie a támadást, mert kisebb erőt tud kifejetni. Ezt jól megtanulta, ezért sem vágja neki a páncélnak a fegyverét, hanem lelassítja azt, nem gondolt ő komoly harcra, bár ellenfele arcát látva, akár életre halálra is megküzdhetnének. A gond csak ott van, hogy ő másban erős, amit már nem fél használni, ha az életéről van szó. Közelebb érve persze erősebben megcsapja a kellemes aromája a nefilimnek, aki megpróbál hátraszökkenni a szárnyaival is lendületet véve hátrafelé. Elég jó az egyensúlyérzéke, így az eleséstől nem tart, csak akkor ha elkapják. Azt azonban nem szeretné, hogy megfogja őt bárki is, így igyekszik elrántani a kezét inkább a hasonló mozdulatok elől.

- Milyen szokatlan név. - gondolta, de nem sok ideje volt tűnődni hiszen Naela egyből támadásba lendült. A lány fürge volt és ügyesen használta a szárnyait manőverezésre. Burkhart őszintén meg is feledkezett róla, hogy az extra "végtagok" kulcsszerepet játszhatnak egy Nefilim harci stílusában. Mindettől függetlenül, a vámpír tapasztaltabb volt és előre látta a lány legtöbb mozdulatát így könnyű szerrel kitért a csapásai elől. Szemét folyamatosan Naela tekintetén tartotta és csak időnként tanulmányozta a technikáját. Remekül használta a lendületet hogy közelebb férkőzzön, ezzel gyengítve ellenfele védekező kapacitását. És az illat. Az illat teljesen bódító volt közelről. Burkhartnak nagyon tetszett ez az aroma és ezért néha úgy lépett félre egy-egy vágás elől, hogy egészen közel kerüljön a lányhoz. Miután megbizonyosodott róla, hogy Naela kitűnően és fáradhatatlanul képes támadni, hátrébb ugrott és a következő suhintását már saját kardjával ütötte félre.
- Szép munka! - nézett elismerően a lányra - Mint láthatod, néha elég egyetlen lépés hogy kikerüld ellenfeled támadását. - fegyverét a földbe szúrta és rátámaszkodott. Bár alapvetően a rövid kard megnevezés illette, Burkhart méretéből adódóan egy hosszabb típussal rendelkezett. Számára persze, így is rövidebb volt a kelleténél. A seregben hosszú kardot használt, de vándorlásaihoz jobbnak találta ezt a verziót.
- Néha hasznosabb, ha csak kitérsz egy támadás elől. Így egy átlagos ember könnyen elveszítheti az egyensúlyát és egy egyszerű lökéssel akár a padlóra is küldheted. Persze a szárnyaid téged kisegítenek a balanszólasban. - mosolygott és Naele felé kacsintott - Lássuk hát mire vagy képes! - kardját egy másodperc töredéke alatt kirántotta a földből és a levegőbe hajította, ahol a fegyver aztán megpördült és végül gazdája markában landolt.
Burkhart megrohamozta a Nefilimet, bár megszokott sebességénél lassabban és minimális erővel, nehogy kárt tegyen a gyönyörű lányban. Kiszámítható csapásokat írt le a levegőben, hogy Naele jól időzítve félre tudjon lépni ahogyan azt az előbb ő is demonstrálta. Persze neki nem voltak szárnyai, így ha a lány ügyesen mozgott még akár a földre is küldheti hősünket.

Naela úgy érezte, hogy nincs értelme megjátszania, hogy mennyire is ért a fegyveres harcról, elvégre még mindig ott vannak a bűbájai, amikkel meglepheti az ellenfelét, ha csak szórakozna vele. Eddig nem hitte, hogy valaki képes lenne őt kihasználni és nem fogja úgy érezni magát, hogy még többet akar majd. Egy vándor nefilimet, aki mindig visszatér a városba csak nem olyan megkeresni vagy felkeresni. Persze Korach miatt nem is gond, hogy nem derült fény arra a bizonyos éjjelre. Kicsit dühös, de csak magára leginkább. Ezen nem segít a harc sem, az mindössze egy kicsit tereli csak el a figyelmét a dologról. Mikor előkerül a kard és a pengék összeütköznek, akkor kicsit felriad és le is ejti a fegyverét. Nem markolta ő azt annyira, hogy megtartson egy ilyet, nem is túl erős ilyen téren. Kicsit kellemetlenül érzi magát így lefegyverezve, pláne úgy, hogy biztos nem ez volt a célja a vámpírnak.
- Elszóltad magad. Le is guggol a fegyveréért és gyorsan a kezébe veszi annak markolatát, miközben szemével a férfit méregeti. A szárnyait össze is húzza, mikor szóba kerülnek, annyira nem volt tudatos a használata, de csak így nőtt fel és ezek amolyan passzív reflexek részéről. Gyorsan feláll és hátrébb lépett. A kacsintásra kicsit összehúzta a szemeit, amitől kissé durcásnak hatott. Nem tudja mire vélni a dolgot, de emlékezteti magát, hogy nem mindenki egyforma. Mindenkinek egyenlő esélyt kell adnia az ismerkedésre, elvégre pont ő akart papolni itt világbékéről és mindenféle megoldásról. Persze ez lehetetlen, de talán nem kellene beállnia azok sorába, akik miatt ez lehetetlen.
- Lássuk. A bravúros fegyver felvétel igazán látványos és innen tudja, hogy jobb lesz vigyáznia. Nem nagyon tanult meg még védekezni, a támadást gyakorolta csak eddig, de talán nem lesz nehéz elhajolgatnia. Az első csapásnál csak a feje elé tartja a fegyverét és elfordítja a fejét, kicsit ijesztő a helyzet, még soha senki sem támadta meg így és kicsit le is fagyott. Nagy levegőt vett, mikor hátrált ​Burkhart a következő csapáshoz készülve. Utána már jobban félre lépegetett, sőt, egyszer inkább hátra hajolt, szinte le is ment hídba, amiből könnyedén vissza fel is állt. Neki a tánc miatt ez teljesen természetes. Persze ezzel csak egy csapást kerül ki, az utána lévő biztosan célba érne és ott vége is lenne a harcnak. Még ha sikeresen elé is lép ezek utána támadás elől, nem nagyon lökdösődik, nem az a fajta és egyelőre örül, ha sikeresen kikerüli a csapásokat.
- Azt hiszem nekem ennyi elég ebből. Ugrik hátrébb, mikor egymás után már háromszor sikerül kitérnie a támadások elől. Nem fáradt el, ahhoz több kellene, de kicsit feszélyezi ez a szituáció.

Teljességgel lenyűgözi a lány légiessége. Egy vágás elől olyan bravúrosan és elegánsan tért ki, hogy Burkhart kis híján megbotlott. Éppen indította volna a következő mozdulatsort mikor Naela hátraugrott.
- Azt hiszem nekem ennyi elég ebből. - mondta kicsit durcásan. A vámpír bár otthonosan mozgott a hölgyek között, ezt a lányt még nem tudta feltérképezni. Nagyon fiatalnak tűnt és mellé egészen visszahúzódnak is. Nem igazán látott bele a fejébe. Kardját vállára helyezte, bal kezét pedig csípőre tette és kérdően nézett a Nefilimre.
- Nos, van esetleg más technika ami érdekelne? - kérdezte, bár még mindig úgy gondolta hogy Naela többre megy védekezéssel, mint támadással. Természetesen Burkhartnak fogalma sem volt arról, hogy a szépség mögött miféle varázserő rejlik.
- Ha szeretnéd hanyagolhatjuk is az egészet, hiszen nem akarlak feltartani sem. Vagy csak szimplán beszélgethetünk is, bevallom őszintén nem sokat tudok a népedről. - mondta, s elindult a fa árnyékába ahol köpenye is helyet foglalt. Kardját visszacsúsztatta hüvelyébe és felvette a földről hűséges ruhadarabját. Kirázta azt, majd szépen összehajtva leterítette a fűre ismét. Ezután letelepedett mellé és a fának támasztotta a hátát. Erszényéből előkapott egy kulacsot és ivott a benne lévő vízből. Jólesett neki a hideg nedű, s akaratlanul is elmosolyodott. Felnézett a lányra, a Napfény megvilágította tengerkék szemeit, ettől olyan hatást keltettek mintha világítottak volna az árnyékban.
- Nem vagy szomjas? - nyújtotta felé a szépen megmunkált flaskát - Olyan meleg van, nem árt ha iszol! - mosolygott tovább, miközben megragadta Amalgám nyakékét, mintha csak biztosra akart volna menni, hogy a tárgy megfelelően működik-e. A szél enyhén megcirógatta szakállát és haját. Szemeit lehunyva ismét mélyet szippantott a levegőből, hátha megérzi Naela kellemes illatát.

- Egyelőre nincs, de van időm tanulni máskor is. Miközben beszél megnézi a pengéjét, hogy nem lett e koszos, majd mikor meggyőződött róla, hogy nincs semmi por vagy kosz rajta, akkor a holmijaihoz lépett és leguggolt, hogy beletegye a tokjába azt, amit utána a táskájába tett keresztbe. Pont elfért benne a sok kis kacat mellett, amit ajándékba kapott és természetesen azok mellett, amiket magával hozott otthonról. mindeközben a vámpír is a saját holmijával volt elfoglalva, meg azzal, hogy a palástját leterítse és a fa tövébe telepedjen le. Az oda bekúszó napsugarak megvilágítják a kék szemét, amitől olyan, mint az oázisok vize. Tiszta és hívogató kicsit, persze nem fog elgyengülni, nem tehetni, elvégre nem lesz senki egy éjszakás kalandja többé az is biztos. Persze kétli, hogy a vámpírok csak úgy kikezdenének velük, mivel teljesen másak és a vallás elég nagy szakadék lehet közöttük.
- Beszélgessünk inkább, én sem ismerem a te népedet, bár már találkoztam egy kettővel belőletek. Hangjából kicsit kiérződik, hogy bármennyire is kedves, azért neheztel kicsit a vámpírokra valamiért. A köpenyéért nyúl, amit letesz a napos fűbe, ő nem fog árnyékba húzódni, élvezi a Nap sugarait a bőrén.
- Köszönöm, de van nálam is elegendő folyadék. A melegre felvonja kicsit a szemöldökét, ha tudná mi volt a sivatagban.
- Szerintem nincs olyan meleg, bár én a Déli Sivatagban nőttem fel. Szépen letérdel és a lába mellé ül a derekát szép ívben meghajlítva. A táskájából kiveszi a flaskáját és iszik belőle, ha már szóba került, tényleg nem árt. A nyakéken megakad a szeme, már nem az első eset, hogy azt tapogatja a férfi, hallott róla, hogy van valami, amit mindig maguknál hordanak és úgy bírják a napfényt csak. Naela illata most már nem éri el olyan intenzíven, mint edzés közben, de néha azért kegyes a szél és valamit odafúj belőle. Hirtelen nem tudja, mit is mondhatna, nem fog csak úgy mesélni az otthonáról, hiszen biztos nem a táncos ünnepségről akarna hallani, hanem más dolgokról, amikről nem szokott fecsegni kérdés nélkül. De, hogy ne tűnjön úgy, hogy elzárkózna, így inkább olyan kérdést tesz fel, ami egy biztos információhoz van kötve.
- Mit keresel majd a város könyvtárában?

Figyelemmel kísérte ahogy Naela is leheveredett a fűben. Kulacsát ismét a szájához emelte és kortyolt egyet. Kezeit felhúzott térdein pihentette és miután ivott, fejét is a fának támasztotta. Néha elgondolkodott hogy milyen is lehet mágia nélkül élvezni a Nap melengető sugarait. Fajtájához híven azonban ő inkább ragaszkodott a Hold sejtelmes fényéhez és a csillagos égbolthoz.
- Belőletek. - mosolygott a Nefilim gorombaságán, de nem vette magára a hangnemet. Tisztában volt vele, hogy a vámpírok arrogánsak és meglehetősen lekezelően tudnak viselkedni. Szituációtól függően olykor még ő is képes volt megvillantani ezt az énjét, főleg ha a katonáit kellett rendre utasítani vagy rangját fitogtatni. Déli Sivatag? Vajon hogy keveredett ide olyan messziről egy ilyen törékenynek tűnő lány? Tűnődött el, s fejét a lány felé fordította. A szárnyak látványa még mindig szokatlan volt számára, de valahogy még vonzóbbá tette az amúgy is szép teremtést. Mielőtt azonban az utolsó kérdésre válaszolt volna habozott egy keveset.
- Katona tiszt vagyok, Naela. - törte meg a csendet végül - A parancsnokom megbízott egy feladattal, amihez nem kaptam túl sok útmutatást. Egy egyszerű, de mégis komplikált küldetés az enyém. Igyekszem más kultúrák lexikonjait bújni, hogy megismerjem a világot az ő szemszögükből is. Talán pont így fogok ráakadni arra, amit keresek. - vallotta be, és tekintetét a lomhán vonuló felhőkre emelte. Talán az utolsó mondattal többet árult el, mint szeretett volna. De őszintén nem érdekelte, hiszen mi kárt okozhatna egy ilyen esetlen leány? Rövid szünet után, újra a Nefilim felé fordult.
- És te? - bökött rá mutató ujjával - Miért vagy egyedül? Mi a te történeted? Nem féled az embereket? Tele vannak gonoszsággal és megvetéssel. - az utolsó mondatnál kicsit elszomorodott, hiszen tudta hogy a legtöbb faj a kontinensen alapvetően elég önző és számító volt.

Elnézve a páncélos vámpírt, nem gondolta úgy, mintha abban a páncélban lehetne kényelmesen ülni. Persze lehet téved, de ez nem az ő dolga, ha nem lenne túl kényelmes biztos felállna inkább. Nem szokott ilyen durván beszélgetni, de nem a legjobb kedvében kapta el most el Burkhart a nefilimet. Elég egyszerű kérdést tett fel, amire terjedelmesebb választ is kap. Megtudja, hogy katonával van dolga, ezt hallva fel is sóhajt és elnéz oldalra, a füvet megsimogatva maga mellett. Gondolhatta volna, hogy nem valami nemessel van dolga, mert azok furcsán beszélnek. A küldetés viszont érdekelné, mégis mi lehet az, ami miatt könyvtárba kell menni kutatómunkáért és persze más kultúrákról lévén szó, ez nem jelent túl sok jót. Készülnek valamire netán az egyik faj ellen? Talán túlontúl gyanakvó, de rákérdezni nem fog, úgysem mondaná el még egy idegennek ezeket a titkokat. Ő is hasonló okokból járja a földeket, hogy megismerje más fajok életét és szokásait. Talán elmehetne a könyvtárba, ott megtudhatja, a nefilimeket mennyire érinti ez a dolog. Lehet nem véletlen az sem, hogy pont őhozzá jött ide.
- Nem vagyok egyedül, van egy társam, akit hátrahagytam a városban, mert egy kis magányra vágytam, hogy összeszedjem a gondolataim az elmúlt hónap után. Elég kalandos utam volt, tele gonoszsággal, de azért akadtak jó dolgok is bőven! Kedvesen elmosolyodik, nem kell elkeseredni, hiszen az élet nem olyan színtelen, mint tűnik. Hiányzik Naelának az a sok ünnepség, amiben otthon volt része, talán itt is jót tenne.
- Amúgy nem félek, mert az Atya vigyázza utamat és vezet rajta úgy hiszem, néha olyan, mintha fogná a kezem és bemutatná a világot úgy, ahogy eddig nem láthattam. Nem szokott ilyesmiket beszélni, de érdekli, mennyire nézi majd emiatt bolondnak őt a vámpír, a többség biztos kiakadna.

Figyelmesen hallgatta a lányt és egy ideig elidőzött tekintete a csábos testen mikor Naela elfordult. Az utolsó mondat hallatán igyekezett palástolni meglepetését, de mivel menthetetlenül tehetségtelen volt ebben, arcára rögtön kiült a mosoly.
- Nem félek, mert az Atya vigyázza utamat és vezet rajta... Hah, milyen naiv. - gondolta magában, de nem ítélte el a Nefilimet nézetei miatt. Ő maga is hitt az Istenben, de nem foglalkozott vele túlságosan. Nem bízott a sorsban, úgy érezte hogy mindenki saját maga írja élete történetét. Véletlenek történtek persze, de a személytől függött hogy hogyan is kezelte az adott szituációkat. Burkhart szívesen megpaskolta volna a lány fejét, mint ahogy egy apa teszi azt gyermekével. Persze ez borzasztóan kellemetlen helyzetet teremtett volna, így gyorsan elhessegette a gondolatot. Amúgy is olyan kényelmesen ült az árnyékban.
- És most milyennek látod a világot, Naela? - kérdezte, s lehunyta szemeit pihentetésként - Nekem úgy tűnik a nagy többség elpazarolja az életét. Munkára, robotolásra és jelentéktelen dolgokra. - a Nefilim felé fordult és újra kinyitotta szemeit - Pedig mennyi szép és érdekes dolog, történés és élmény vesz minket körbe. Gondolj csak bele! Itt vagy te, egy Nefilim! A Déli királyság fővárosa mellett egy vámpírral beszélgetsz! Micsoda bizarr látványt nyújthatunk egy átlagos halandónak. - kuncogott, majd fogta magát és elrakta kulacsát az övére csatolt batyuba. Nagyot sóhajtott, mintha már legalább száz éves lett volna és a világ terhe ülne vállain. Egy ügyes mozdulattal felállt és nyújtózott egyet. Ettől még hatalmasabbnak látszott, mivel izmai megfeszültek a karján. Lábait keresztbe tette és baljával megtámasztotta magát a fánál.
- Mesélj kérlek a Déli Sivatagról! - mosolygott kedvesen a lányra.

​Nem számított ilyen meglepődésre a mondata után, elvégre a nefilimeket mindenki ilyen igaz hívőknek hiszik. A mosoly pedig, nem tűnik gúnyosnak, mint amire számított volna, inkább amolyan atyai "jól van lányom​, majd kinövöd". A kérdés meglepi egy kicsit, de rajta annyira az nem látszódik, mert a kedves mosolygós arca eltakarja a gondolataiban tomboló rossz érzéseit is. A beszéddel viszont már nem olyan türelmes és odafigyelő.
- Csalódott vagyok, a mi mentalitásunk teljesen más odahaza és sajnos van, akik visszaéltek a jóhiszeműségemmel. Lesütötte a szemét és úgy érzi, hogy ha folytatná küldetését, akkor ő is csak elpazarolná az élete legszebb éveit, ahelyett, hogy kiélvezné az élet szebbik oldalát. Van, amivel jobb lenne nem foglalkozni, de hogy is fordíthatna hátat annak, ha valami olyat lát, amin talán tud változtatni. Megtéríteni nem fog senkit, de talán jobbá még teheti számára az életet, nem kell mindenkinek a bűn útjain maradni. Persze mi számít bűnnek és mi nem, az megint egy teljesen jó kérdés, mert nézőpont kérdése. A nefilim felszólításra pillant csak vissza és persze ki is húzza magát, mert büszke rá, hogy félangyal, elvégre nem sokan mondhatják el, hogy egy angyali teremtés leszármazottja.
- Nem gondolnám, hogy olyan bizarr látvány lenne, elvégre a fajok keverednek az ellentétek ellenére is, sose tudhatod, ki kivel lesz jóban. Az ellentétek meg ahogy észrevettem vonzzák egymást, hol jó, hol rossz végkifejlettel. Szemével a felegyenesedő vámpírt nézi, aki megfeszíti izmait, amik még a páncél miatt talán még nagyobbnak is tűnnek. Hozzászokott a vékony és szálkásan kidolgozott testek látványához, mert náluk az volt a megszokott és az a nagyon jóképű tünde is ugyebár olyan testtel rendelkezett. Persze mostanában csak Korach testét látta, ahogy feszeng mellette, még a gondolatra is megforgatná a szemeit. Unokatestvére nagyon oda van magáért, ellenben Burkharttal, aki termetesebb és nem úgy néz ki, mint aki hencegni akarna alakjával, természetes mozdulatnak tűnik a nyújtózkodása és a fának támaszkodása is.
- Kicsit több, mint öt éve hagytuk magunk mögött, mikor átkeltünk a hegyeken, de én nagyon szerettem ott élni. A homokdűnék mellett kőből faragott házakban laktunk meg sátrakban. A szobám ablaka pont úgy volt, hogy tökéletes rálátásom volt a napnyugtára. Nálunk nem voltak ágyak és fotelek, mert leginkább kipárnáztunk mindent és azokon ültünk és aludtunk. Nagyon melegnek tartottad volna, ott páncélban nehéz lett volna megmaradni hosszabb ideig, de nekünk nem is volt rá szükségünk, mert nem csatáztunk egymás ellen. Szerettem ott élni, de igazából az otthon ott van, ahol a szeretteid is, így nincs túl nagy honvágyam s homokdűnék után. De kicsit azért hiányzik neki, az oázisok, meg minden olyan természetes volt... Itt meg minden zöld jelenleg és virágzik, viszont az évszakok jobban megérződnek majd.
- Most mesélj te a vámpírtornyokról. Passzolja át a lehetőséget és felül a lábaira, majd a combjára téve a kezét néz kíváncsian.

Burkhart mosolyogva hallgatta a lányt. Bár jó maga sem volt egy matuzsálem, mégis bőven idősebbnek érezte magát Naelaval szemben. A Nefilim olyan naív volt és a vámpír attól tartott hogy még rengeteg pofont fog kapni az élettől. Örömmel konstatálta az ellentétekről való elképzelését bár egy kicsit ezt is jóhiszeműségnek tartotta. A déli sivatag leírása után sokkal jobb képet tudott alkotni lelki szemei előtt, mint bármikor. Valahogy persze mindig is így képzelte el a helyet. Sóhajtott egyet. Habozott egy kicsit a válasszal a vámpírtornyokat illetően. Naelaval ellentétben neki igenis honvágya volt. Szeretett családja, nővére és kedvenc cimborája is otthon várták őt. Persze nem térhetett haza üres kézzel, mert a következmények nem lettek volna túlzottan kedvezőek. Ellökte magát a fától, s levette kesztyűit amiket aztán a köpenyére hajított. Kilépett a Napra, szemeit bántotta az erős fény, így összehúzta azokat. A lány felé sétált és letelepedett nem messze tőle, tiszteletben tartva a személyes tér határait. Kezével végig simított a puha füvön, mielőtt hunyorgó tekintetét Naelara szegezte volna.
- Nos, a tornyok, igen... - kezdte, bár kissé zavarban érezte magát - Bocsáss meg, keresem a szavakat de nehezen jönnek a nyelvemre. - szabadkozott, majd néhány pillanat múlva folytatta - Csak a saját otthonomról, azaz a Nebelturm toronyról tudok mesélni neked. Egy monumentális építményt képzelj el ami a felhőket súrolja. - kezével egy köríves mozdulatot írt le a levegőben, mintha festene - Elsőre ominózus látványt nyújt, hiszen mi vámpírok sem vagyunk túlzottan kedves külsővel megáldva. - mosolygott, megvillantva hegyes szemfogait - A torony megannyi folyosót és lépcsőfordulót rejt magában. Egy komplett város van elrejtve odabent! Kovácsműhelyek, boltok, rezidenciák. Van egy kialakított hierarchiánk, a szerencsésebbek természetesen jobb körülmények között élik mindennapjaikat, mint a kevésbé rangosak. Van aki szolgaságra kényszerül, de ez nem jelenti azt hogy ne lenne megbecsült tagja a családnak. Vannak nemesek, akik a középosztályt alkotják, mint az én szüleim is. Valamint ott van a főcsalád és leszármazottjaik. Ők a legfőbb hatalmat képviselik és így minden vámpír aki a toronyban él, hűséggel és engedelmességgel tartozik nekik. A Nebelturmoknál ez a személy nem más, mint a közkedvelt Lothar Nagyúr. - a mondat végén az ujjai közt tartott fűszálat babrálta még egy ideig, majd a Nefilimre nézett mosolyogva - Azt hiszem ennyit tudnék most elmondani, nem fárasztanálak a politika és a hadsereg unalmas dolgaival! Mondd Naela, honnan tudnék ilyen aromát keríteni mint amilyet te viselsz? Tudod van egy nővérem. - tekintete ismét a fűszálra terelődött - Emmanak hívják, szép teremtés! Bár nem tudom mikor térek haza, de biztosan örülne ha meglepném egy parfümmel!

Elég sokat mesélt és még is keveset. A legtöbb nefilimekre jellemző dolgot nem helyhez kötötték, minden ott él velük tovább, ahol vannak közösségben. A törzsek erősek és persze különbözőek is, talán ő is szakadár lesz, aki sose térhet vissza. Nem kellett volna odaadnia magát annak a tündének, de olyan nehezen tudott ellenállni kíváncsiságának és persze annak a kellemes érzésnek. A nefilimek között azonban nem talált megfelelő személyt arra, hogy társát lelje benne. Szemével követi Burkhartot, amint közelebb helyezkedik hozzá és a kesztyűjétől megszabadulva a füves simogassa ő is. Naelának ez még teljesen új mondhatni, hiszen ahol lakott kitaposott utak voltak, nem ment ki a mezőkre, hogy élvezze a fű zöld színét és lágy simogatását, amikor a szél a combjának fújja azokat. A torony felépítése viszont érdekli. Látni már látott egyet messzebbről, de elképzelni nem tudja, hogyan festhet egy ilyen belülről. Elég szép leírást kap róla. Időközben megtudja, hogy a vámpír katona is középosztálybeli, azaz nemes származású is.
- Köszönöm, már ennyivel is többet tudok. Az átlag emberek tudják, hogy a tornyok milyenek lehetnek belülről? Érdeklődik még, hogy megtudja ez mennyire köztudott információ úgy egyébként. A kérdéstől viszont kicsit megszeppen Naela, mert számára természetes az illóolaj használata és nem szokott arra gondolni, hogy ez olyan erős lenne, hogy ilyen könnyen kiszagolják.
- Hát, ezt mi csináljuk magunknak, kell hozzá pár dolog, én ezt magamnak szoktam készíteni, de sajnos nem kapni itt minden hozzávalót, ami nálunk megvan hozzá. Nem mondja, hogy menjen le délre és vegyen egy nefilim táborból, mert az elég gonosz lenne, de a sajátjából sem szívesen ad, mert ki tudja meddig marad még távol és már így is elpazarolt belőle egy nagyobb adagot, amikor egy haldokló utolsó kívánságát teljesítette és eltemettette szerencsétlen.
- Fahéj és vanília kell hozzá, meg növényi olaj, amiben elkeverheted én az utóbbit csak kölcsönkaptam mindig a szomszédomtól. Ó Naqaa, mennyire is hiányzik a nő most Naelának, sóhajt egyet és a fűszálra mered, amivel játszik a nagydarab páncélos vámpír. Elég mókás kép ez így.
- Talán, ha bemegyünk a városba, a piacon találunk valami hasonlót.

- Hmm, nem hiszem Naela. - tűnődött el a lány kérdésén - Nem sok nép fordul meg a tornyokban, jórészt kereskedők és futárok csak. Ha egy átlag teremtés betérne, valószínűleg hamar elveszne. - nevetett jóízűen. Eszébe jutott, hogy amikor kisebb volt, még ő is nagyon sokszor eltévedt. Nem egyszer a szolgálóknak kellett megkeresniük és aztán hazacipelniük őt. A parfüm alapanyag beszerzés kissé elkeserítette, remélte hogy a Nefilim rendelkezik elég tartalékkal. Bár pénz nem volt nála, de biztosan megtudta volna hálálni valahogy. Így a városban fixen nem járna nagyobb sikerrel.
- Őszinte leszek... - mosolygott és zavarában megsimogatta a tarkóját - Nincs egy vasam se, az összes pénzemet hátrahagytam és a következő zsoldom még jó pár nap mire a kezembe kerül. - sütötte le szemeit - Így azt hiszem, nem lennénk túl sikeresek a piacon. - nevetett szomorúan - De semmi gond, Naela! Talán majd máskor. Volt még amúgy valami terved mára? - terelte el gyorsan szegénységének tárgyát. Jól érezte magát a lánnyal, így szívesen töltött volna még vele némi időt. Remélte, hogy partnere sem találja unalmasnak a társaságát. Legvadabb álmában sem gondolta volna, hogy valaha is találkozni fog egy Nefilimel és most ott ücsörgött egy csodálatos félangyal mellett. Hatalmas lépés volt ez Burkhartnak, hiszen ezelőtt ideje nagy részét a laktanyában töltötte vagy valami istenháta mögötti táborban, arra várva hogy bármelyik adandó pillanatban csatába induljon. Boldog volt, hogy élete ilyen fordulatot vett. Vidáman a lányra mosolygott és várta a válaszát.

- Akkor az tényleg csak a vámpíroké és szolgálóiké, jobb ha nem merészkedik oda senki más. Nem volt amúgy sem túl barátságos a torony kinézetre, de így még inkább úgy érzi, jobb hogy nem járt még egyben sem, talán nem is vágyik oda. Na talán csak egy kicsit kíváncsiságból, de nem éri meg a kockázatot, főleg mivel ahogyan mondta Burkhart nem kedvelik a nefilimet annyira, meg furcsa párost alkotnak már így is.
- Oh. Meglepődik Naela, mert nem gondolta volna, hogy egy nemesi sarj így mozdul ki otthonról, de talán a rangja elég, hogy bárhol elszállásolják, kicsit olyan ez, mint a hívők számára egy félangyal. Sosem aggódott még amiatt, hogy nem lesz hol aludnia, még ha anyagi javai nem is voltak.
- De ezek szerint önellátóan utazol, ha kell tudsz vadászni is nem? Nálunk a cserekereskedelem volt jellemző, nem a váltók cseréje, az csak azért volt, hogy ha valaki betér hozzánk a törzshöz, akkor tudjunk eladni. Amúgy én is kevés váltóval indultam útnak és folyamatosan kapom az ajándékokat meg az ingyen szállást, de cserébe azért segítek nekik amiben csak lehet. Mondja szerényen, nem dicsekedni akar, de szerinte nem olyan nagy gond, ha valakinél nincs érme, hiszen máshogyan is lehet egyezkedni meg üzletelni.
- Lett volna... Szomorúan oldalra pillantok, mert Lance jut eszembe, vele szerettem volna eltölteni az időmet, de ő nincs a városban, elment és nem hagyott hátra semmi üzenetet.
- De jelenleg szabad vagyok és szeretném kiélvezni, hogy a kuzinom nincs a közelemben, már nagyon az agyamra megy, olyan nehéz eset lett. Mosolyodik el ismét szélesen, szinte látja, ahogy Korach meglátja őt egy ilyen vámpír mellett és rohan, hogy megvédje. Pedig elnézve a harcost, lehet most nefilim társa maradna alul a harcban.
- Van valami jó ajánlatod talán számomra, hogy mivel töltsem a nap hátralévő részét? Érdeklődik kicsit bátrabban, mit amúgy szokott, de hát kövezzék meg érte, ő akkor sem marad olyan, mint volt. Itt az ideje a változásoknak, amit a világ magának köszönhet. Kicsit jobban ki is húzza magát és feltérdel, hogy utána fel is álljon és lehajolva megigazítsa a sarujának a pántjait, amit elcsúsztak a helyükről. A haja a válláról előre hullik és persze a ruhájával nem foglalkozva lefelé figyelve intézi a gondos mozdulatokat. Annyira nem foglalkozik vele, hogy lehet jobb lett volna elfordulni, hogy a dekoltázsát ne mutassa meg más szemszögből is. Mondjuk nem is az a szégyenlős fajta.

Kedvesen nézte Naela meglepődöttségét a pillanatnyi nincstelenségén. Természetesen semmiben sem szenvedett hiányt, ahogy a Nefilim mondta, tudott vadászni, halászni és elég jól ismerte a természetben fellelhető bogyókat és egyéb növényeket. Mint katona, ezen képességek nélkül valószínűleg hamar elhullott volna már egy ideje. Az ő kiképzése pedig már korábban elkezdődött mint a legtöbb vámpíré, hiszen egész családja katonákból tevődött össze.
- Sose félts engem, kitűnő vadász vagyok. Minden amire szükségem lehet, azt a természetben megtalálom. - mosolygott a lányra - A te megoldásod viszont sokkal kalandosabb! Mennyi különös személyt megismerhettél már így! - csodálkozott el miközben azon tűnődött vajon ő is képes lenne-e így meglenni. Valószínűleg nem, hiszen nem olyan bűbájos, mint Naela és az is biztos hogy a legtöbb ember nem paktálna le egy magafajta vámpírral. Sóhajtott egyet, de még mielőtt búskomorságba esett volna szemei felcsillantak a következő mondat után.
- Nos személyre szabott ötletem nincs, de ha van kedved sétáljunk egyet és beszélgessünk tovább. Hátha találunk még hasonlóan idilli helyet! - mutatott körbe a tisztáson, de szeme megállapodott a fészkelődő Nefilimen. A lány épp a lábbelijét igazgatta, idomairól teljesen megfeledkezve. Burkhart nem tudta, hogy most direkt provokálja-e őt vagy csupán nem túl szégyenlős, de a szája mindenesetre tátva maradt. Próbált nem bámulni, de nem bírta levenni tekintetét a látványról. Nagy erőfeszítések árán azonban sikerült elfordítania fejét és végül ő is feltápászkodott a földről. Elindult a holmijáért amelyek a fa alatt pihentek várakozva. Remélte, hogy Naela nem vette észre hogy teljesen elvörösödött. Az árnyékba érve kicsit megrázta fejét, mielőtt lehajolt volna hogy felvegye kesztyűjét.
- Persze ha szeretnéd, magadra hagylak. Biztosan jól esne egy kis magány! - préselte ki magából annyi határozottsággal amennyire tellett neki az iménti látvány után. Nyilván esze ágában sem volt otthagyni a félangyalt, de ismerte a határokat.

- Az unokatestvérem is harcos és jó vadász, bennem nincs ilyesmire tehetség. Persze még az ételnek valót is úgy veszi meg, hogy ne kelljen neki végeznie az állattal, ez a legrosszabb érzés, hogy valakinek vagy valaminek megszünteti a létezését ezen a világon. Amikor először ölt élőholtat, jól emlékszik, hogy remegett a keze és milyen rosszul érezte magát, pedig azt helyesen tette ugyebár. Megvédett egy kölyköt, aki csak a bárányait őrizte. Korachból vérszomjat hozott ki a gyilkolás, de Burkhartot nézve ő normálisan tűnik vagy még nem sokakkal végzett eddig, ki tudja.
- Igen, elég kalandos, változatosak az emberek meg akikkel összesodort az utam, voltak jó és rossz tapasztalataim is. Inkább nem említi meg, hogy a legrosszabb az volt, amikor rárontott ajtóstul egy vámpír férfi és rajta keresett valakit. Ráadásul még rá is gyújtott a szobában, ahol ő aludni készült volna. Persze ott van az ellentét is, Lance, akivel fürdőzni mentek és együtt alvás lett belőle és az ártatlanságának az eltiprása. Hiába élvezte akkor, mostanra egyre kellemetlenebbül emlékszik erre vissza. Összeszorul a szíve és belül szomorú, ám kifelé mosolya töretlen. Nem engedheti meg magának, hogy most emiatt szorongjon, majd lesz még biztosan egyedül.
- Rendben, bár a városban nem hinném, hogy találnánk olyan helyet, ami elég idilli lenne és nem szívesen mennék távolabb sem tőle. Félrepillantott a füves rét felé, majd mikor végez a sarujának a pánjaival akkor kiegyenesedik és sóhajt egyet. Nem nézte a vámpírt, hogy ő mit csinál, biztos ő is készülődik, megy is a holmijaiért a fához. Mivel neki is ott a táskája a közelben, ezért odamegy és leguggol érte, miután átnézte a vállára is dobja. Nem hagyott el semmit, mikor a kardját kivette meg visszarakta. Saját magából kinéz ilyen apróbb hibákat még.
- Nem értem, az előbb úgy tűnt, hogy még beszélgetnél, most meg meggondoltad magad? Érdeklődik, mert nem érti, hogy most ez miért jött elő. Persze, ha nem, akkor nem meglesz ő egyedül is, mint ahogyan eddig is megvolt. Felveszi a köpenyét a szárnyait a hátához szorítva, így egy puklival a hátán közlekedik inkább, csak ne nézzék a szárnyait és ne akarja senki sem megfogni azt.

A hallottak alapján Naela unokatestvére is talpraesett harcos lehetett. Kíváncsi volt rá, hogy vajon egy párbajban melyikük győzedelmeskedne. Persze ő bízott képességeiben és nem hétköznapi erejében, valamint méretbeli adottságaiban. Azonban a lányon kívül még nem harcolt más Nefilimmel és a szárnyak kifejezetten aggasztották. Micsoda balanszt és agilitást nyújtottak gazdájuknak! Persze egyben hátránynak is bizonyultak, hiszen egy extra felületet képeztek amire támadhatott bárki. Burkhart ilyesmiken gondolkodva méregette a lányt, teljesen megfeledkezve magáról. Naela magára kanyarította köpenyét és megkérdőjelezte a vámpír határozatlanságát. Lebukott. Elpirult, s hirtelen zavarában nem tudta mit feleljen. Pár kínos pillanat múltán, megköszörülte torkát mintha mi sem történt volna.
- Oh, kérlek nézd el nekem! Pusztán formalitás, természetesen örülnék a további társaságnak! - mondta, immár határozottan miközben ő is magára terítette köpenyét - Kerüljük el a várost szerintem. Fedezzük fel a környező területet, hátha találunk egy erdősebb, fás részt. - tanácsolta, majd elindult abba az irányba amerre a ligeteket sejtette. Szerette a természetet, remekül érezte magát benne. Imádta az őszt és a színeket amiket az évszak magával hozott. Véleménye szerint olyankor volt a legszebb a világ és azokban az időkben gondolta azt hogy teljes békében van a lelke. Persze fogalma sem volt róla, hogy Naela mire vágyott vagy hogy szereti-e egyáltalán a fák nyújtotta kellemes árnyékot. Csöndben lépdelt előre, balját megszokottan kardja markolatán pihentetve.
- Segíthetek cipelni a holmidat? - fordult a lány felé végül, miközben átlépett egy nagyobb sziklát és kezét Naela felé nyújtotta, hogy átsegíthesse rajta. Biztosan kényelmetlen volt cipelni, főleg így hogy szárnyait elrejtette.

Naela nem biztos benne, hogy Korachot érdemes lenne bemutatni a vámpír harcosnak. Már így is elég kellemetlenül érzi magát miatta, mert folyton kellemetlen helyzetekbe sodorja őt. Nem szeretne olyan gonosz lenni és megkeseredett, mint ő, aki mindezt bájolgással próbálja palástolni, miközben lányoknak udvarolgat. Megváltozott, ahogyan jó maga is változik, ki tudja milyen irányban még, de gonosz nem szeretne lenni, az biztos.
Mikor a határozatlan kérdést felteszi és Burkharttra pillant kicsit meglepődik, ami inkább csak tekintetéből leolvasható, ha valaki ért hozzá. Nem látott még elpirulni férfiakat és nem is érti miért történt.
- Rendben, bár nem értem ezt a formalitást. Jegyzi meg és úgy fest visszatér a vámpír is lassan a magázáshoz vagy mihez, ami elég idegesítő számára. Mintha nem lennének egyenlőek. Persze a nefilimek mindenki felé képzelik magukat, de Naela jobb szereti az egyenlőséget, hiszen valamilyen szinten mindenki átkozott.
- Jobb szereted ha árnyékos vagy sötétebb helyen vagy? A napfény már csak ilyen a vámpírok életében valószínűleg, elvégre a kis tisztáson is a fa tövébe helyezkedett el.
- De sötétedésre érkezzünk vissza a városba, különben bajba kerülhetek a társamnál. Bár hamarabb is visszatérhetnek, de elég nagy a város, ha körbe szeretnének menni, akkor az jó sokáig is eltarthat.
- Köszönöm, de nem nehéz, elbírok vele. Meglepi a kérdés, nincs nála semmi nehéz holmi, csak a táska nagy, de mivel vászonból készült, így pláne nincs vészes súlya. Szereti magánál tartani a kis vackait, amiket a táskájában tart. A kezét kinyújtva elfogadja a segítség kérést, bár a páncélkesztyű elég hideg fémes jellege miatt. Így hogy kapott segítséget bátran ugrott le a szikláról, mert ha elesne, akkor bizony van aki megfogja, de erre nincs szükség. elég ügyesen tud egyensúlyozni. Amint megérkezik el is veszi a kezét, elvégre nem szeretne kézen fogva sétálni a férfival, akit még nem is ismer.
- A családod mivel foglalkozik? Úgy halottam a vámpír családok mind valamiben kiemelkedőek, mint a Rotmantelek, akik orvoslással ugye, meg a Neulanderek, akik a diplomációval ugye. Másokkal meg még nem találkozott és nem is tudja milyen családok vannak még, majd valamikor utánajár már, ha ennyi vámpírral sodorja össze az útja.