[Magánjáték] Egy kis gyakorlás Naela-Burkhart

Szerencsére a lány nem fűzött túl sok mondanivalót a kellemetlen szituációra ami lebajlódott a fánál. Az árnyékos hely kérdésen akaratlanul is elmosolyodott és a Nefilim felé fordult, miközben lépdelt továbbra is előre.
- Szemfüles vagy, Naela! - mondta, majd megragadta a nyakéket - Ez itt Amalgám. Egy különleges ékszer amely képes megóvni a viselőjét a Nap káros hatásaitól. - mutatott fel a magasan ékeskedő égitestre - Minimális varázserő szükséges mindössze az aktiválásához. Enélkül bizony nem sétálnék most ilyen vidáman itt melletted! - hangosan nevetett, mintha a világ legviccesebb dolga lett volna az a tény, hogy elég a Napon egy bizsu segítsége nélkül - Nincs bajom a fénnyel, sem a világossággal. De jobb szeretem ha sötét van, tudod mi vámpírok elég kényelmesen tudunk mozogni az éjszakában. A szemünk könnyen hozzászokik a homályhoz és elég jól látunk benne. - kacsintott pajkosan a Nefilimre, majd tekintetét az előttük elterülő ligetre szegezve kocogni kezdett - Gyere, ígérem visszaérünk sötétedésig! Sok időnk van még addig! - fordult vissza a kérdésre válaszolva, mielőtt nevetve beszaladt a fák közé. Az árnyékba érve széttárta karjait és mélyet szippantott a levegőbe. Nem messze egy patak csordogálhatott, ugyanis fülét hamar megcsapta a víz hangja. Szétnézve hamar megpillantott egy almafát is, s rögvest beszerzett egy párat a kellemes gyümölcsből.
- Tessék! - nyújtott egyet a lány felé, miután megpillantotta - A családomban minden férfi katona. - kezdte a magyarázatot miközben megtisztogatta az almát köpenyében - Így hát én is az lettem. A nővérem Emma is remek kardforgató, de apám nem engedte, hogy belépjen a seregbe, inkább ékszerkészítésre buzdította. Talán tudod, hogy a Nebelturmok remekül bánnak a kalapáccsal és kiváló kovácsok. - mesélte, majd egy hatalmasat harapott az almából. Elérték a csordogáló patakot, s Burkhart szó nélkül leheveredett egy szikla mellett.
- Na és a te családod? Mesélj róluk! - nézett Naelara és egy újabbat harapott az almából.

- Te meg szemfogas. Próbálkozik valami viccelődéssel, csak reméli, hogy nem érti majd félre Burkhart, mert az nem lenne túl jó, már a kapcsolatépítést nézve. Aurán kívül még nem találkozott olyan vámpírral, akivel hosszabb távon úgy érezné tudnak normálisan beszélgetni és nem kell félnie. Félni... Olyan különös szó, mert igazából ha arra kerülne a sor, már tudja mi a gyenge pont és persze a kezéből előtörő napsugárral könnyedén végezhet még egy ekkora vámpírral is, csak a nyakláncát kell letépni. Jól meg is nézi magának a nyakéket, mit biztosan jobban fél mindennél. Mintha hasonlókat látott volna már a többieken is. Persze ok nélkül nem fog senkit bántani, mivel vannak elvei.
- Érdekesen hangzik és ettől kevésbé érzitek magatokat átkozottnak is? Fontos kérdésnek tartja, mert lehet szidni az angyal felmenők miatt a nefilimeket, ők sem tehettek róla, hogy ennek születtek, de elfogadni és alkalmazkodni azt lehet, mindent csak akarat kérdése. A legtöbben siránkoznak, pedig nagyon jó ember feletti képességeket kaptak, amivel többnek érezhetik magukat az átlag halandóknál. Van ki jóra, van ki rosszra használva fel mindezt. Nos, az ő dolga az utóbbiak megritkítása. gondolatai közepette azért természetesen figyel minden elhangzott szóra is.
- Ha már a szemeknél tartunk, a legtöbb vámpírnak vörös szeme van, hogy lehet, hogy neked mégsem? Sőt, azt sem gondolta volna, hogy valaha lát szakállas vámpírt, valahogy nem így képzelte el őket, hanem olyan élettelenek a fehér bőrük miatt. A kacsintásra csak megemeli a szemöldökeit és elhúzza kicsit a száját, nem szereti ezt annyira. Mikor megindul Burkhart kocogva, csak sóhajt egyet, nem szokott futkorászni, mert nem siet semerre és nem is üldözik. Pedig régen mennyit futkorásztak Korachhal is gyermekként. Körülnéz és mivel nem lát lát senkit elmosolyodik és a táskája pántját fogva ő is megindul, bár nem fut még így sem valami gyorsan. Odafigyel a helyes légzésre, nem szándékozik kiköpni a tüdejét, mert helytelenül rohan csak a nagyvilágba, vagyis esetükben egy fás kis tisztásra, ahol víz csurdogálást is lehet hallani. Kicsit elveszik a természetet figyelve, elvégre a sivatag után nem érdekelték az ilyenek, a homokos meleg otthonát akarta. Azonban van valami egészen szép, hogy itt minden ilyen élettel teli. Mikor a férfi felé fordul, akkor ő egy almát tart felé. Akaratlanul is eszébe jut a kígyó, ami almát ad Ádámnak és Évának a fánál.
- Köszönöm. Elveszi és elteszi a táskájába, valahogy a gondolata után nem szívesen enne belőle. A kísértés jut eszébe és a víznek hála a fürdőzés Lance társaságában. Ehhez még a katona szó is elhangzik, amitől a köpenyét valahogy szorosabban húzza össze magán, ami elég kényelmetlen a szárnyait nézve. Nehéz dolog az egész, akkor még minden jó volt, de amint lelépett, már nem érezte magát olyan jól... Korach mellett nem mutathatta magát gyengének és most sem kellene sebezhetőnek mutatkoznia. Erősnek kell lennie, hiszen csak úgy élhet túl bármit ebbe a bomlasztó világban.
- Most már tudom, nem ismerem a vámpír családokat, csak egy-két képviselővel találkoztam. Naela csak megáll és körülnéz, hová is üljön le most? Keres egy kicsit magasabb sziklát, ami kényelmes ülőhelynek bizonyul és persze magasabban is van, mint Burkhart jelenleg elheveredve.
- Édesanyám már az angyalokkal van, édesapám pedig ékszerész. Nagyon sok arany ékszerem van otthon szebbnél szebb kristályokkal, amit nem hoztam magammal. Értékesnek számíthatnak itt, de nekem az eszmei értékük nagyobb, minthogy hagyjam elveszni, elég sok kis tolvaj járja Hellenburg utcáit és nem szeretnék a célpontjuk lenni. A törzsem a hit mellett kitart és megbünteti, kik vétkeznek. Én megpróbálom kicsit más szemszögből nézni a nézeteiket, de mégis hű maradni hozzájuk. Nem tudja mit mondhatna még, hiszen számára minden olyan természetes volt akkor és most itt minden olyan más, amit nem tudna szavakba önteni, ezt át kell élni, milyen náluk az élet.
- Bevallom, nem tudom mit mesélhetnék még, de ha pontosabban rákérdezel úgy könnyebb.

A lány viccén mosolygott egyet, de mikor észrevette hogy a nyakéket vizsgálgatja egy kicsit elbizonytalanodott. Lehet, hogy nem kellett volna felfednie hogy milyen erővel is rendelkezik az ékszer? Képzeletben megvonta a vállát és legyintett egyet, ezzel az egész szituációt félrelökve. Úgy érezte, hogy Naela nem igazán tudna kárt tenni benne még ha akarna sem.
- Méghogy elátkozott! Micsoda kérdés ez?! - háborodott fel magában, de nem adott hangot nemtetszésének. Inkább a kezében lévő almát méregette és a válaszon gondolkodott. Sosem tűnődött el azon, hogy milyen magyarázatot adhatna arról, hogy milyen is vámpírnak lenni.
- Bár mindenki átoknak hívja, én nem érzem magam elátkozva. Nem gondolom, hogy balszerencse ért. Generációk óta így élünk. Megtanultuk használni a képességeinket, alkalmazkodtunk az életformához. Felülkerekedtünk azon, amit más nem tudna elfogadni. - itt szünetet tartott és kinyújtotta karját a fák lombjai felé, amin a Nap sugarai próbáltak áthatolni. Kezét ökölbe szorította, mintha csak elakarná kapni a halvány fénycsóvákat. - Tovább élünk, mint egy átlagos ember. Még a varázslataink is eltérnek, különlegesebbek és máshogy manifesztálódnak. Biztosan te is érzel hasonló büszkeséget a saját fajod iránt. - fejezte be de tekintetét még nem vette le kezéről. A következő kérdés meglepte kicsit, nem sokan szoktak érdeklődni a szemeiről. Persze tisztában volt vele, hogy szokatlan színekben pompáztak, de valójában az egész családjának hasonlóan furcsa árnyalatokban csillogott a tekintete. Egyedül édesanyjának voltak vörös íriszei.
- Édesapám szemeit örököltem, a nővéremmel egyetemben. - fordult a sziklán ücsörgő Nefilim felé - Valójában az én családomban mindenkinek van egy jellegzetes megkülönböztető jele ami szokatlan lehet egy vámpíron. Fulbert bácsikám például tekintélyes fülekkel rendelkezik és a tekintetével ölni képes! - rázkódott meg az emléken. Nagybátyja elég sokszor elkapta ha rosszban sántikált és soha nem volt kellemes a büntetés. Ettől függetlenül persze tisztelte, hiszen remek katona volt és sok mindent tanult tőle ami később hasznára vált a seregben.
- Emma biztos megőrülne, ha Nefilimek által készített ékszereket csodálhatna. De talán neked is tetszene az ő keze munkája. - mesélte, majd harapott egyet az almából. Hiányzott neki a nővére és jó barátja, Karl is. Vajon miben sántikálhattak most?
- Mesélj a szárnyaidról! - kapott az alkalmon, s mégjobban a lány felé fordult - Mondjuk kezdhetnéd azzal, hogy miért rejtegeted őket? Tudsz velük repülni? Mennyit érzel belőlük? Érzékenyebbek, mint bármelyik másik testrészed?

A férfi elmosolyodott a viccén, amit jó jelnek vesz, ezek szerint nem is olyan vészes viccmondó, mint hitte. Azért persze nem fog rászokni, mert annyira nem illik saját a jelleméhez, legalábbis saját maga szerint. A kérdésen az alma felé mereng a vámpír mielőtt még választ adhatna, így Naela türelmesen vár. Ha valaki elgondolkozik egy kérdésen, az általában azt jelenti, hogy van véleménye, csak a megfelelő szavakat keresi hozzá. Örömmel hallja, hogy ő nem átoknak fogja fel a vámpírok létezését, amiről talán mosolya is árulkodik.
- Ennek igazán örülök, mert sajnos sokan annak fogják fel, pedig egy átlagos embertől sokkalta többek lettetek, ami úgy gondolom jó dolog. Alkalmazkodni meg mindenkinek kell, hiszen a világ is változik folyamatosan, sajnos nem a jobbik oldalára, de talán ezen lehet tudnánk változtatni még. Direkt használ többesszámot, mert itt minden fajra gondol ha összefognának, talán legyőzhetnének nem csak egy, hanem több mélységit is. Persze ahhoz még sokat kell tanulnia és több harcban kell megmérettetnie, de minden jön a maga idejében Addig is annyit tud tenni, ha hall valami olyat, ami érdekes lehet, akkor fogja magát és elmegy küldetéseket teljesíteni társával Korachhal.
- Igen, bár a törzsem nézetei kicsit erősek számomra, hiszen nem várhatjuk el mindenkitől, hogy éltesse a mi Istenünket és annyira vallásos legyen, mint ők. Én is hívő vagyok, de ugye ott van a megbocsájtás és hogy segítsd felebarátod meg még sorolhatnám. Attól, hogy nem egy a hitünk, ezt el kell fogadni és ennyi, lehetnek közös célok a nagyobb rossz elpusztítása, szerintem ez közös mindenkiben és ha hisz benne más is, akkor mondhatni van közös nézetünk, ami miatt már megéri szövetkezni. Bár ehhez Naela csak porszem a sivatagban egyelőre, de az eredeti nézetét ennek a világnak a képére kell formálnia.Ezután már kicsit eltereli a témát erről, hiszen nem biztos benne, hogy a kis szent nefilimre kíváncsi a vámpír jelenleg. A szemei sokkalta  érdekesebbek, a kérdése meg is lepi a férfit láthatóan, kicsit érdekes témaváltás.
- Fullbert bácsival nem szívesen találkoznék. Neveti el magát a félangyal, mert a nagy fülek mellett az a nézés büntetett az biztos. 
- Lehet, sokan szeretik az aranyat, meg ugye van némi értéke is itt, nekünk csak csillogó szép fényes ékszer, a legtöbbnek az eszmei értéke nagyobb lefogadom, hiszen ezt generációk öröklik. Ékszerek terén egyelőre elég szegényes, hiszen sem gyűrű, sem karperec, de még egy nyakék sincs most Naelán. Kicsit hiányzik is neki, de nem azért jött, hogy felvágjon mennyire jól megy nekik. 
- Bizonyára szép ékszereket készít, bár én a kalandozások miatt nem hordok magamnál ilyesmit, félek, hogy elhagyom vagy ellopják. Halkan fel is sóhajt, majd mikor a szárnyairól kérdeznek kicsit zavarba jön és helyezkedni kezd a sziklán.
- Nem szeretem mikor meglátnak az emberek és csak úgy letámadnak, mert félangyal vagyok, szóval azért rejtegetem őket, bár annyira nagyon nem lehet,  a méretük miatt. Repülni? Nem, nem tudunk, túl nehéz a csontozatunk hozzá, csak magasabb épületről ha leugrunk akkor tudunk segíteni a landoláson, hogy ne törjük el a lábunkat, de körülbelül ennyi. A szárny csontos részét úgy érzem, mint a kezemet, a tollak meg olyanok, mint a haj. Nem érzed, csak ha hozzáérsz fele valamihez és ha meghúzzák, akkor fáj. Válaszol mosolyogva és reméli mindent elmondott, amit tudni illik a szárnyakról. Most kérdezhetne ő is valami  vámpíros dolgot, de sajnos csak a vérszívás jut eszébe, arról meg inkább nem kérdezne, elvégre kicsit ijesztő és bár őt biztos nem kóstolná meg a férfi, mert túl szent, azért kicsit tart a választól. Leveszi a köpenyét leterítve azt a sziklára és a rá sütő fénysugár felé emeli a fejét lehunyt szemmel. A szárnyait is kicsit kitárja, csak hogy kényelmes legyen, elvégre jobb így, mint összenyomva ruha alatt tartani azokat.