Magánküldetés: Rablópandúr

Hogyan lesz a bérgyilkosból önkéntes városőr? Végtelenül egyszerű! Valaki kicsit túl nagy felhajtást keltett a Főváros háza tájékán, és úgy néz ki, a te álnevedet/álneveidet használja. Az egész őrség a nyakán van, ezáltal megkönnyítve neked is az érvényesülést. Ki ez a rejtélyes rosszakaró, honnan ismer téged és miért teszi ezt? Rejtély. Hogyan értesülsz az eseményekről, rád bízom, légy kreatív!

Ui.: Esetleg a további körök megkönnyítése végett egy skype elérhetőség nem ártana, az enyémet jó pár posztban meglesheted, főleg az off topicban

Rohadt egy dolog az, amikor az ember egy ablakpárkányon kapaszkodva, lassan kihűlő ujjakkal lóg két baromian ráérő őr feje fölött, miközben azok épp könnyítenek magukon.
Szívesen ugrottam volna a nyakukba a frászt hozva rájuk, ha nem éppen egy kis erszénnyi váltó húzza a zsebemet és egy kisebb kötegnyi levél a másikat és ezek közül egyik sem az én tulajdonom.
Ha meg kitörne a ribillió, az ablak másik oldalán lévő, most még az igazak álmát alvó tulajdonos, biztos hamar rájönne, - már csak a nyitott ablakból is, - hogy valaki megrövidítette ezzel-azzal.
Most még csak nem is megbízásból dolgoztam, vagyis mondhatnám, hogy a sajátomból, mert a meglopott nemest azért látogattam meg éjnek évadján, hogy szüleim gyilkosa után nyomozzak, hiszen a szálak idevezettek ismét, a Fővárosba és ott is olyanokhoz, akiknek valami köze van az egyházhoz. Öreg lovag barátom kocsmai ismeretsége mondott pár címez és most ezért lógok itt levegőt is alig véve, nehogy észrevegyenek és csak azért fohászkodom, hogy még azelőtt elmenjenek, mielőtt ujjaim teljesen elzsibbadnak.
És nem elég, hogy pisálnak, még közben társalognak is! Tipikus férfiak!
A szememet forgatva káromkodtam magamban, amikor megütötte a fülemet, hogy miről is beszélnek és nyomban elfeledkeztem minden bajomról.
- T@köm ki van, hogy megint nem végezhetek időben! – morogja egyik reszelős hangon. – Pedig megígértem Greta-nak, hogy ma aztán meglovagoltatom úgy isten igazából!
- Jaja! És még nem is tudjuk, hogy meddig kell nyűni a szolgálatot. Tomas azt mondta, hogy még a pihenősöket is kiugrasztották, csak, hogy azt a Eva Ferja-t felkutassák és a kapitány elé citálják! – helyesel a vékonyabbik, már amennyit fentről látok belőlük a sötétben.
- Nem Ferja te ütődött, hanem Freihet! – javítja ki oktató hangon a másik. – És azt mondják, hogy valami nagy galibát csinált, talán még valami démonnal is lepaktált, hogy megölje Brulmann városatyát.
- Én meg úgy hallottam, hogy Valter céhmestert nyúvasztotta meg, akinek még a nevét is megmondta, aztán ki is rabótta, de nem hót meg az öreg, ahogy az az átokverése szerette volna, így innen tudni a nevét. – rázta meg a fejét a másik, aztán végre elkezdték rendbe szedni magukat.
- Áhh, a fene tudja, beszélnek a népek mindenfélét, a lényeg, hogy most felhajkurászhatjuk miatta az egész várost keresztül meg kasul és én meg nem döngethetem meg a bögyös Greta-t.
- Maguk meg mit trécselnek ott! – csattant fel ekkor egy dühös, kemény hang az utca végéből. – Szedjék a lábukat és járják körbe a fogadókat és nézzenek be az ivókba is, ha nem akarják áristomban tölteni a következő pihenőidejüket egy hétig!
A két őr összekapta magát, aztán az orruk alatt dörmögve elcsörömpöltek az utca másik vége felé.
Én meg pár perc után végre nyugodtan lemászhattam, miközben még mindig a hallottakon hüledeztem.
~ Eva Freiheit! Az én egyik álnevem, amit általában itt a Fővárosban használok. Milyen nyomorult használta arra, hogy olyat tegyen, amivel most az egész városőrség utánam kajtat? Vagyis nem utánam, hanem utána, de ha valaki felismer, akinek így mutatkoztam be……….! Meg kell találnom és odadobni a koncot az őröknek, különben jobb, ha jó darabig a város közelébe se jövök! Ezt meg nem tehetem meg miután tudom, hogy itt a családom meggyilkolásának kulcsa! ~
Nincs más hátra, mint, hogy magam is felcsapjak nyomkereső ebnek és felkutatom ezt az ál Eva-t.
Nekem sincs jobb ötletem, mint, hogy a kocsmákban füleljek, na meg az őröket is kihallgassam, ahol csak lehet.

2. rész

Először a külső kör egyik kocsmájába mentem, ahol úgy gondoltam talán hallok valamit a mi kis Eva-nkról. Persze nem kezdtem el kérdezősködni, hogy felhívjam magamra a figyelmet, csak leültem egy sarokba egy kupa bor mellé és erősen füleltem a körülöttem lévők beszélgetésére. Biztos voltam benne, hogy egy ilyen mértékű hajtóvadászat minden ilyen helyen szóbeszéd tárgya lesz és bár sok lesz benne a pletyka és a túlzás, talán mégis elcsíphetek valami használhatót, vagy további nyomok után vezethet.
Semmilyen hiú reményt nem fűztem a dologhoz, én lepődtem volna meg a legjobban, ha elsőre használható információt hallok.
Kiszúrtam pár városi besúgót, akik gondolom hasonló célból voltak itt, de így ők sem lehettek okosabbak.
Pár óra után, miután túl voltam két semmitmondó beszélgetésen a koldulásból élő Anzel-lel és a főtéren pékáruval üzletelő Jürgen-nel, fáradtan és kelletlenül állapítottam meg, hogy semmire nem jutottam, azon kívül, hogy az elkövető vagy szándékosan akar bajba keverni, vagy annyira amatőr, hogy nem gondol a következményekkel, nem csinál titkot belőle ki ő. Ja meg az is kiderült, hogy senki nem érti, miért kockáztat pitiáner apróságokért, vagy olyan jellegzetes dolgokért, amit úgy sem tudna értékesíteni, mert egy orgazda sem venné meg tőle.
Azonban egyetlen egy dolgot mégis csak megtudtam, ami talán előbbre lódíthatja a nyomozásomat, bár valószínűleg a városi őrség sem hagyta figyelmen kívül ezt a nyomot, de talán megért egy próbát: egy szemtanú.
Kipp felkeresését azonban inkább másnapra hagytam és visszatértem a Kövér Lúd fogadóba, ahol szobát béreltem az emeleten és szinte ruhástól zuhantam az ágyba.
A szemtanú egy lámpa(fáklya)gyújtogató volt, akit délben a fekhelyéről rángattam el, de azonnal megbékélt, ahogy felvetettem neki, hogy fizetek neki húsz kupa sört, ha megerőlteti az emlékezetét, kicsit jobban, mint amennyire az őröknek. Ez többet ért a borvirágos orrú, szakállas, bozontos üstökű fickónak, mint az őrök ösztökélései, amit még pár pofonnal is megtoldottak, mikor kiderült, hogy az nap este sem volt nevezhető szín józannak.
Azt mondta, hogy teljesen véletlenül pillantotta meg a céhmester házából kisurranó alakot, aki hosszú fekete, kámzsás köpenyt viselt. Ezt mondta az őrség parancsnokának is.
- Magácskának azonban elárulhatom, hogy a kámzsát csak egy pillanattal később rántotta magára és úgy éljek, - emelte fel esküre a kezét, - hogy egy fiatal kisasszonka vót! Talán éppen csak kinőtt a gyerek kórból, a haja meg majd, hogy nem fehér és ne tudjak lenyelni több bort, ha nem kéken csillant körbe a szeme.
Nézett rám a részegek büszke, fellengzős vigyorával, hogy ő aztán most megmondta!
- De ezt azoknak a kurvapecéreknek, hogy rogyassza rájuk a Jóisten az eget, nem mondtam ám el. – húzta ki magát. – Sőt azt sem, hogy egy pillanatra szétnyílt a lyányka köpönyege és alatta a ruhája csak úgy csillogott – közelebb hajolt és alig bírtam megállni, hogy ne hökköljek hátra, - még a nyakán is vót pár ékkő, úgy éljek.
- Jól van Kipp! megérdemled az italodat, megszolgáltad, esetleg láttál még valamit?
Mikor megrázta a fejét elégedetten elmosolyodtam, majd megveregettem a vállát és magára hagytam a kupáival, majd a szavam állva, még kifizettem a kocsmárosnak a húsz kupa bort előre.
Kilépve az ivóból erősen gondolkodóba estem. Az kimondottan jó hír volt, hogy nagyon úgy nézett ki, hogy pár lépéssel az őrök előtt járok névbitorló tolvaj nyomában, de a leírás még mindig nem jelentette azt, hogy meg is találom.
Először is érthetetlen volt számomra, hogy ha valaki olyan tehetős, mint a lány lehetett, akkor minek csinálja ezt, minek kockáztatja a fejét! mert, hogy egy csóró nem aggatott volna magára ékszereket a rabláshoz, az biztos, így nagyon úgy nézett ki, hogy felsőbb körökben kell tovább kutatnom. Ez most már a személyes érintettségemen túl, igazán kezdett érdekes is lenni. Azonban volt egy bökkenő! Sajnos nem vagyok bejáratos az úri házakhoz valami érthetetlen oknál fogva!
Aztán eszembe jutott egy ötlet. Istentiszteletre mindenkinek járnia kell, ez alól még a gazdagok sem bújhatnak ki, így talán, ha meglátogatom a templomot, ahol vasárnaponként meggyónják vétkeiket, hogy aztán tiszta lelkiismerettel kezdjék gyűjteni újra, talán kibökhetem a szőke, kékszemű, fiatal gyereklányt.
Viszont még csak péntek volt, így tűkön ültem a hét utolsó napjának reggeléig, hogy aztán besurranhassak a pórnépnek fenntartott karzatra, hogy szemügyre vehessem a felhozatalt.
Nagyon reméltem, hogy a számításom beválik és szerencsére így is történt. Bár a haját áttetsző csipkekendő takarta, ő volt az egyetlen olyan szőke lány, aki korban is megfelelt Kipp leírásának. A szülei állhattak mellette, legalábbis én úgy gondoltam. Egy majd kétméteres, vállas férfi, bársonyba és brokátba öltözve. Arcát körszakáll keretezte, sasorrát még fentről is jól láttam. Mellette egy hozzá képest törékenynek látszó, nemes vonású asszony, talpig feketében, ruhája semmivel nem volt értéktelenebb, mint párjáé. A lány tőle örökölhette szőke haját, hogy szeme kire hajazott azt nem láthattam onnan, ahol álltam.
Mindezek ellenére nem lehettem biztos benne, hogy ő az akit keresek és még sem vonhattam minden fiatal szőke lány kérdőre, főleg nem olyat, aki olyan körökben él, mint ő.
Egyelőre egyet tehettem, végigvártam a misét, aztán követte a hintójukat hazáig, ami egy tekintélyes kúria volt az első gyűrűn belül természetesen.
Egy módon bizonyosodhattam meg arról, hogy ő nevem bitorlója és ehhez Kipp-et kellett igénybe vennem. Ez újabb tíz kupa bor árába került, de……
- Ő az istenemre mondom! – bólogatott hevesen, mikor meglátta a kúria kapujában felbukkanó, kocsikázni induló lányt.
- Rendben, eredj innen és, ha egy szóval is elkotyogod, amit nekem, akkor…… - szigorú szemekkel húztam el a torkom előtt a kezem és biztos voltam benne, hogy érti a célzást, olyan hirtelen sápadt el és húzta el a csíkot.
Azt a gondolatot rögtön elvetettem, hogy feladom az őröknek, hiszen ahhoz bizonyíték kell és ki hinné el, egy ilyen gazdag család csemetéjéről, hogy titokban rabolni jár. Még ha fel is merülne a gyanú az apja úgy is kimosná.
Ezt az ügyet nekem kell megoldani!
Alaposan szemügyre vettem napközben a házat, megjegyeztem, merre van a lány szobája, hogy vannak-e őrök és azok mikor, hol járnak, aztán……..
Elérkezett a cselekvés ideje. Sötét ruházatot öltöttem, kesztyűt húztam és kapucnival takartam összefogott hajam. Csak a két tőrt vittem magammal, hiszen végül is csak egy elkényeztetett csitrivel kell szembenéznem és bíztam magamban.
De irtó mód kíváncsi is voltam!
Az egyik folyosó ablakon jutottam be, a követ burkoló puha szőnyeg megkönnyítette a dolgomat, halkan és láthatatlanul jutottam el a szobájához, ahol kis hallgatózás után centiről centire nyitottam be.
Már hallottam az esti imádság szavait, aztán már láttam, ahogy az ágya előtt térdelve fohászkodik. Hang nélkül surrantam be, bezárva az ajtót, ami az utolsó pillanatban kissé megnyikordult. Tőrrel a kezemben perdültem meg és néztem vele farkas szemet.
Mikor meglát, szeme elkerekedik és könnyek szöknek a szemébe:
- Te... te vagy az.. aki...
- Ha kiáltani mersz megöllek mielőtt a hang elhagyná ajkaidat! – sziszegtem rá dühös arcot vágva, felemelve a tőrt a kezemben. – És most halljam, miért? És csak, hogy tudd, csak a kíváncsiságom miatt vagy még életben! – szögezem le, hogy ne ringassa magát hiú reményekbe, hogy hazugságokkal akarjon megtéveszteni. – Tudom, hogy te adod ki magad Eva Freihet-nek!

A lány a fenyegetésre csak erősen rázni kezdi a fejét
- Nem... nem én... A nővérem... de... DE JÓ OKA VAN RÁ!
Őszintén meglepődök ekkora hidegvér és gyors helyzetfelismerés láttán, de ez nem fog visszatartani.
- Ne hazudj! Ha csak nem vagytok ikrek, akkor téged láttak a céhmester házából kijönni! - lépek közelebb hozzá fenyegetően.
A szőke fiatal nemes kisasszony erre dühösen csípőre teszi a kezét, mintha csak a barátnőjével perlekedne.
- Csak hogy tudd, igen is ikrek vagyunk! Én meg nem mentem sehova egyedül, amióta... Kérdezd csak meg a nagybátyámat!
Ha nem lenne a helyzet olyan komoly, mint amilyen még tetszene is a lány temperamentuma, mert a gazdag úri csemetéktől nem éppen megszokott, na nem a parancsolgatás, hanem, hogy nem pisilik össze magukat, amikor valaki egy éles késsel épp megfenyegeti őket, hogy elvágja a torkát. De persze ezt eszem ágában sincs a tudomására hozni, hiszen nekem meg elég életbevágó okom van arra, hogy példát statuálva az esetleges követőinek megmutassam, velem nem lehet szórakozni!
- Bolondnak nézel! Senkit nem kérdezek meg, ha ....ha tényleg van nővéred, hívd ide! Mindent tudni akarok, mi ez az egész és nem akarok semmi meglepetést. - húzom el a torkom előtt a kezem, hogy lássa mire gondolok, ha ne adj isten az átverésemen agyalna.
- Nincs itt. A nővérem egy hónapja eltűnt és azóta azon dolgozik, hogy rajtad bosszút álljon!
- Micsoda? - hökkenek meg. - Miért akarna rajtam bosszút állni a nővéred, soha életemben nem láttam?
Már persze, ha egyáltalán elhiszem ezt a zagyvaságot, amivel megpróbálja kihúzni magát a bajból.
- Nem, te nem láttad. Se őt, se engem. De mi láttunk, mikor megölted az apánkat! És hallottuk a nevedet!
Ez persze nem lehetetlen, mármint, hogy esetleg végeztem az apjukkal, bár nem szoktam az áldozataimnak bemutatkozni, de fogalmam sincs kiről lehet szó. Nem emlékszem olyan megbízásra, ahol az áldozatnak gyerekei lettek volna, főleg nem szokásom szemtanúk előtt dolgozni.
- Ez elég nehezen hihető, általában nem ezt a nevet használom és nem is dicsekszem vele. Ki volt az apátok és mikor történt a dolog pontosan? – teszem is szóvá és az arcomon láthatja, hogy nem sok hitelt adok mondandójának.
- Két hónapja, úgy hiszem. És dicsekedtél, vagy már előttünk is volt valaki, aki rosszat akart neked. Aki jobban hasonlít rád, mint mi, de nem vagyok annyira gyerek, hogy ennyi véletlenben higyjek.
Hát ebben igaza van! Egy ilyen fruska, aki bársonypárnák között nő fel és még a fenekét is külön szolgák törlik ki, általában nem arról híres, hogy sokat kéne használnia a fejét és, ha még neki is feltűnt, hogy itt valami nem stimmel, akkor nekem meg egyenesen riadót kolompolt a fejemben.
Különösen azért mert egy gyors átgondolás után, hogy milyen munkáim volta és hol mostanában, biztos voltam benne, hogy akárki is ölte meg az apjukat (már, ha igaz a meséje), az biztos nem én voltam.
- Ez azért felettébb különös lenne, hogy valaki már a nővéred előtt is bajba akarna keverni, de az tény, hogy ez a bemutatkozósdi nem az én stílusom és csak az érdekesség kedvéért, biztos gondolhatod is, hogy nem ez az igazi nevem, de most sem ezzel nyitottam nálad. - ráztam meg a fejem. - Legalább három hónapja nem jártam errefelé, így biztos nem én vagyok apátok gyilkosa. Nem mintha gondot okozna, ha megbíztak volna vele, de nem szeretem, ha olyat akarnak rám kenni, amit nem én tettem, ráadásul ilyen amatőr módon! – mondom dühös hangon, mert kezd sok lenni ez az utánzósdi.
- Az... nem lehet! De akkor Gretchen hiába fogja bajba sodorni magát? - kerekedik el a szeme a rémülettől a szöszinek.
- Gondolom Gretchen a nővéred. – biccentettem, ezzel mintegy megerősítve szavait és észre sem véve, hogy közben már kezdtem tényként kezelni, hogy nem valami kitalált valakiről beszél. - És elmondanád nekem, hogy egy gazdag, nemes kisasszony mi a jó fenéért akar egyáltalán ilyet csinálni? Azt tudod ugye, hogy az egész város őt keresi? És, ahogy én ide jutottam, a katonák sem késnek sokáig, az éjjeliőr előbb-utóbb el fogja kotyogni mit látott és, ahogy megismertem inkább előbb, mint utóbb. Gondolkozz! Hol lehet a nővéred? És mennyire jó kapcsolatai vannak a nagybátyádnak az uralkodói körökben? Mert szüksége lesz rá, ha ez kiderül.
- A nagybátyám Herman Gleizwig, az új Népügyi Megbízott Kancellár. És Gretchen most az ő nevével akar bejutni a palotába és valaki fontosat megölni, úgy hogy a te nevedet... álnevedet használja. Szerintem nincs értelme ennek, de ő lelkileg összetört és nem tud másra gondolni. Én meg nem szóltam senkinek, mert... ő a nővérem...
Komolyan köpni-nyelni nem tudtam ekkora bolondság hallatán, ezek is csak egy ilyen burokban nevelt libáknak juthat eszébe, mint amilyen ennek a nővére, ez a Gretshen, hogy csak úgy besétál a palotába, azt megöl valakit és mindezt miért? Hogy egy Eva Freihet nevű egyént bajba keverjen!
Hogy a lány is lássa, mit gondolok erről, egy sóhajjal megforgattam a szemem.
- Ostoba! Ez biztos öngyilkosság és egyáltalán nem megy vele semmire. Legfeljebb ezt a nevet nem használom többet, na meg persze még véletlenül sem az igazi gyilkoson áll vele bosszút. Kár! Megérdemelte volna az a piszok pedig, de ami késik nem múlik, ha a nővéred nem is, én biztos megtalálom előbb-utóbb. Viszont akkor jobb, ha felkészíted a nagybátyád egy kihallgatásra és egy temetésre. - tettem el a tőröm és arra készültem, hogy elmenjek. - Részvétem. - húztam el a szám.
- Nem... nem fogsz csinálni semmit?
- Mit tehetnék? És főleg miért? Még csak nem is hasonlít rám a testvéred, és teszek róla, hogy ez ki is derüljön. Meg aztán őt meg úgy is megölik a palotában, így vége lesz a hajtóvadászatnak. - vonom meg a vállam.
- De... Te valami zsivány vagy, nem? És ha kifizetlek?
Felhorkanok a jelzőre.
- Zsoldos vagyok! – javítom ki. - És honnan lenne rá pénzed? - torpanok meg és nézek rá kérdőn.
- Kérem! Mondtam már, hogy kinek az unokahúga vagyok. Könnyedén meg tudlak fizetni.
- A nagybátyád gazdag, igen. - kuncogok fel, de nem jókedvűen. - De ez nem jelenti azt, hogy neked is van pénzed. Nem hiszem, hogy díjazná, ha elé állnánk a dologgal. És ha …..….el is vállalnám, nem lenne olcsó. Nagyon veszélyes a feladat. Adj valami előleget és meggondolom. – teszem próbára elszántságát és fizetőképességét.
A szöszi odalép a fiókjához és előhúz belőle egy ékkövekkel kirakott nyakéket.
- Ez elég lesz?
Elveszem az ékszert és jó alaposan megnézem, majd kipróbálom a fogammal is.
- Hmm......na jó.....megpróbálhatom elcsípni, mielőtt kinyíratja magát. De azt ne várd, hogy szembeszállok majd miatta az egész városi- és palotaőrséggel. Ha sikerül, akkor viszont a többit váltóban kérem, legyen mondjuk…….2000. Nehéz túladni egy ilyenen veszteség nélkül. - emelem fel a nyakéket. - Tudod, hogy akar bejutni?
Megrázza a fejét.
- Nem részletezte, mielőtt elment. De azt mondta, hogy megkeresi az Árnyléptűeket. Nekik tudniuk kell...
- Árnyléptűek? Azok meg kifenék? - emelkedik fel kérdőn a szemöldököm, mert még nem hallottam róluk.
- Valami tolvaj banda. A nagybátyám mesélte, hogy egyre több panasz érkezik miattuk a törvénynapokon. Állítólag goblinok meg démonok vannak közöttük. - borzad el még a gondolatukra is.
- Nagyszerű! Ez egyre jobb! - húzom el a szám.
Sok minden történt, mióta nem jártam a városban, nem árt felvenni a fonalakat.
- Gondolom nem tudod merre vannak. – szűröm le, mert elég nyilvánvaló, ahogy rám néz. - Akkor kereshetem meg őket először. Azt hiszem jobb lesz sietnem. Mikor akar bejutni a nővéred a palotába, azt legalább tudod?
- Holnap este, azt hiszem. Legalább is így mondta, míg itt volt...
- Szóval mégis csak beszéltél vele mostanában. - villant rá a szemem elégedetlenül. - Szerencséd, hogy már elfogadtam a megbízásodat, kis hamis. Ezek szerint nem sok időm van, hogy megtaláljam. - sóhajtottam. - Megyek, de ha másban is hazudtál.......visszajövök. - mosolyodtam el hidegen, aztán, ha nem mondott mást, kisurrantam úgy, ahogy jöttem.
A környék elég biztonságosnak volt mondható, így nem számítottak nagyon olyanokra, mint én, ezért sima ügy volt kijutnom.
Azon azért persze elgondolkoztam, míg a szállásom felé baktattam, hogy vajon ez a Népügy vagy mifene Biztos úr, miért nem keresteti az unokahúgát? Esetleg sejt valamit? De akkor meg miért nem fogja vissza az őrséget? Sok minden nem stimmel itt és már ne vagyok benn olyan biztos, hogy jó ötlet volt belemászni. De elvállaltam és soha nem hagyok félbe egy megbízást.
El kell jutnom ezekhez az Árnyléptűekhez, bár nem szívelem a démonokat túlságosan, de hát ez az egyetlen nyom.
Gondolom jobb, ha a kérdezősködést a külső gyűrűk nyomornegyedében kezdem. Van ott pár orgazda, aki talán segíthet, hiszen én is ott passzolom el a forró cuccokat, az ékszert is el kell passzolnom, mert ha megtalálják nálam……..Maradjunk annyiban, hogy nem néznék ki belőlem, hogy az enyém.

Mivel nem tudom, hogy Gretzhen mikorra tervezi a palotába történő bejutást, így jobbnak látom, ha mielőbb információhoz jutok és ebben talán első lépcsőként segíthet nekem az az orgazda, akivel általában üzletelek, ha a városban kell elpasszolnom valamit.
Egyébként is pénzzé kell tennem az ékszert, amit a lány húga adott, mert nem áll szándékomban egy ilyennel lófrálni, még meglátja nálam valaki és abból csak baj lenne.
Meg is érkezek a külső gyűrű egyik kissé jobb állapotban lévő szatócsboltjába, amiről minden valamire való alvilági figura tudja, hogy a forró dolgok átvevőhelyekét is működik, bár persze minél jobban szabadulni akar valamitől az ember, azzal arányban csökken is az érte kapott váltó összege.
Zoltan Lerner igazán zsíros boltot csinál ezekből.
- Eh, hogy az Árnyléptűek? Veszélyes környékre tapogatózol. - közli velem egy többjelentésű vigyorral, mikor a bandáról kérdezem.
- Hallottam hogy kezdenek hírhedtek lenni és az senkinek nem jó, ha már a palotában is beszélnek róluk, most is milyen hajtóvadászatot rendeznek az őrök, feldúlják a várost ezért az Eva-ért. Tudod hol vannak? Talán beszélhetnék velük. - vontam meg a vállam visszavigyorogva, hiszen nyilvánvaló volt, hogy tud valamit.
- Hol vannak, azt mindenki tudja. A város alatt, valami régen használt tárnában. Csak azt nem tudják az őrök se, hogy hogyan lehet lejutni oda. De vannak rá módok, hogy beszélhess velük. - sokat mondóan elhallgat.
Egy fintorral veszem tudomásul, hogy hol lennének máshol, mint azokban a büdös, undorító tárnákban.
- Hallgatlak! - nézek rá kérdőn. - Mi az a mód?
Na persze, nem mintha nem tudnám mire akar kilyukadni, de biztos, ami biztos mondja is ki, mi a szíve vágya.
- Eh, kicsit hiányos a memóriám, tudod... - üti tovább a vasat Zoltan.
- Na persze! - csapok  a homlokomra színészkedve. - Talán egy koponyalékelés megoldaná. - kapok fel az egyik polcról egy buzogányt rámeredve, de aztán megvonom a vállam. - Mennyit kérsz, hogy felfrissüljön az emlékezeted?
- Nos, mivel úgy tűnik a jó ügy érdekében jársz el, megelégszem 100 váltóval.
- Legyen ötven és levonhatod az ékszer árából. - játszadozom a buzogánnyal feldobva, majd elkapva.
Az orgazda nyel egy látványosat.
- Legyen. Menj valami forgalmasabb térre és engedj el egy fehér madártollat. Meg fog keresni valaki, aki elvisz hozzájuk.
Hát ez könnyebben ment, mint gondoltam volna. Szélesen elmosolyodom és visszateszem a fegyvert a helyére, a férfinek meg megveregetem a vállát.
- Látod, elmehetnék gyógyítónak is. És most kérem a többi pénzem és már itt sem vagyok. - nyújtom ki a kezem az ékszer áráért.
Persze ez volt a könnyebbik része a dolognak, nem biztos, hogy az Árnyléptűekkel is ilyen könnyű lesz.
Természetesen nem húzom az időt továbbra sem, meg aztán fiatal még az idő és mielőbb beszerzek egy fehér tollat és követem az orgazda szavait, elmegyek az egyik  üzletekkel zsúfolt térre, majd mintha csak játszanék a tollal, elengedem, aztán viszont nem tehetek mást várok és figyelek.
A tollat felkapja a szél, majd másodpercek múlva mögöttem egy reszelős hang szólal meg.
- Ne fordulj meg. Mit akarsz?
Meg kell erőszakolnom az ösztöneimet, hogy ne ugorjak oldalra és ne forduljak meg az utasítás ellenére, de végül megfeszített izmokkal, de biccentek.
- Rendben. Találkozni akarok az Árnyléptűekkel. Talán kölcsönösen segíthetnénk egymásnak egy ügyben.
- Van a szemközti utcán, tőled balra egy sikátor. Menj oda és el fogsz jutni az Árnyléptűekhez.
Nem mondhatnám, hogy bizalommal vagyok a testetlen hang irányában, de sajnos kockázatot kell vállalnom, ha előbbre akarok jutni és mivel nem ártottam a bandának, remélem nem jár el elhamarkodottan a kezük.
- Remélem ez így is lesz. - mormogom a fogaim között.
Biztos vagyok benne, hogy mire megfordulnék senkit nem látnék, gondolom nem hiába a névválasztása a bandának, így aztán látszólag nyugodt léptekkel, de azért a kellemetlen meglepetésekre is felkészülve lépek be a sikátorba.
Zajt hallok a fejem fölött, aztán pillanatokkal később a tetőről egy hozzám hasonló testfelépítésű, vörös hajú démonnő ugrik le, szárnyaival tompítva az esést, majd szó nélkül átnyújt egy kendőt.
- Altató folyadék van rajta, egy alkimista keverte. Ha azt akarod, hogy levigyelek, tartsd az arcodhoz.
Mire a nő előttem terem, már késem a kezemben is van és harcra készen feszítem meg magam, aztán bizalmatlanul méregetem mind a kendőt, mind a hozóját. Sosem bíztam a démonokban, de nem is lepődök meg, hiszen a lány mondta, hogy démonokból és goblinokból áll a banda jó része.
Na meg, ha meg akarnának ölni, minek kéne ez a cirkusz.
- Mennyi időre üt ki? - szaglászom meg kicsit messzebbről a kendőt, ráadásul, ha válaszol, nagyjából a távolságot is be tudom lőni.
Azonban, ha válaszol, ha nem, végül némi habozás után úgy is megteszem, amit kért.
- Pont elég időre. - tér ki a válasz elől
Miután elsötétül előttem a világ még érzem, ahogy elkap, majd ugyanennek a démonnak a tartásában ébredek fel egy csarnokban, ami merőben hasonlít a palotához, csak régebbi hatása van.
Nem örülök, hogy akár egy percre is kiszolgáltatom magam bárkinek is, nem, hogy egy démonnak, de végül is épségben vagyok, ahogy érzékelem.
Jó pár tolvaj kinézetű figura járkál fel-alá körülöttem, előttem pár lépéssel pedig egy jókora asztal mögött egy karosszékben egy goblin ül. Mellette van egy ugyanolyan szék, bár azt jelenleg nem foglalja el senki.
- Mi járatban nálunk? - kérdezi a goblin.
Szemem a körülöttem járkáló, cseppet sem bizalomgerjesztő alakokról az engem megszólító goblinra emelem. Kicsit még szédelegve felállok és lerázom a démon kezeit.
- Gondolom egy Árnyléptűhöz van szerencsém. - köszörülöm meg a torkom. - Egy lányt keresek, aki ellopta a nevemet és, ahogy hallottam ti tudhatjátok hol találom. - térek a lényegre egyből.
- Nem egy Árnyléptűhöz. Azok a többiek. - mutat körbe. - Én AZ Árnyléptű vagyok, Azgrym a Goblinkirály.
- Ő az egyik vezetőnk a kettőből. - böki közbe a démon.
- A lányról pedig kicsit többet kell mondanod, ugyanis fogalmunk sincs, ki lopta el a neved. - fejezi be, miután egy szúrós pillantással lereagálta a közbeszólást.
Vehetném épp megtiszteltetésnek, hogy személyesen az egyik vezérhez van szerencsém, de nem vagyok az a tekintélytisztelő fajta. Viszont meg akarok tudni valamit, így visszafogom az elsőként kikívánkozó szavaimat és jó képet vágva a dologhoz igyekszem együttműködni.
- Gretchen...... Gleizwig, bár a családi nevében nem vagyok biztos, de Eva Freiheit néven nevezi magát és így ténykedik a városban, most a palotába akar bejutni. - válaszolok meg a kérdésre.
- Oh, a kattant nemes kisasszony. Igen, itt volt és megkért minket valamire.
Nem tudom megállni, hogy el ne kuncogjam magam, ezen a jellemzésen.
- Ebben teljesen egyetértünk. De mégis mit akart tőletek? Meg kell találnom mielőtt valami nagy bolondságot csinál, főleg úgy, hogy az én nevemben.
- Eh, te okosabbnak tűnsz. Hagyd a fenébe, használj másik nevet. Minket már kifizettek, szóval nem sokat tehetek. Tudod, nekünk is van becsületünk.
Hát ezzel simán vitába tudnék szállni, amit eddig megtudtam róluk, de talán nem ártana más taktikát bevetnem.
- Nem akarok én neki rosszat! Én csak meg akarom óvni! A húga bérelt fel, hogy találjam meg mielőtt megöleti magát. A gyász elvette az eszét. Segíts és biztos nem lesz a család hálátlan.
A „ hálás lesz” résznél felcsillan a főnök szeme.
- Nos, a szavunk köt, de annyit elmondhatok, mit tervez a fruska és tehetsz, amit akarsz. Már ha nem ölöd meg egyikünket sem, persze.
- Nekem elég, ha elmondjátok a tervét, mert akkor megállíthatom mielőtt bejut a palotába. - jegyzem meg sietve megrázva a fejem, addig ütve a vasat, míg meleg.
Ráadásul így két legyet üthetek egy csapásra. Teljesítem a megbízásom és eltüntetem az utcáról a baj forrását, így remélhetőleg hamar lenyugszanak a kedélyek és nem sokára már el is felejtik Eva Freiheit nevét.
- Legyen. Az a terve a kis nőstény ördögnek, hogy az összes őrt kettesével-hármasával elküldi valahogy a palota előtti szökőkúthoz, ahol egy ötfős csapat vár rájuk közülünk. Mi semlegesítjük őket és biztos helyre rejtjük. Hogy, hogy akarja elérni, nem tudom, nem kérdeztem. És holnap éjfél előtt egy órával tervezi elkezdeni.
Hát ez egy igen merész terv, mikor az egész városi őrség felbolydulva keresi, de ezt persze nem közlöm a láthatóan magabiztos goblinnal.
- Azt mondod már ki vagytok fizetve. - bólintok neki miután átgondoltam. - Akkor nem lesz semmi baj, ha esetleg még sem érkeznek meg a várt  őrök, igaz? Gondolom te sem bánnád, ha anélkül keresnél pár váltót az ügyön, hogy nem rúgod össze a port a járőröző katonákkal? - mondom neki annyira meggyőzően, amennyire csak tudom. - Én megoldom a lány kérdését és mindenki boldog lesz.
- Nekem megfelel. Az embereim ott lesznek, de ha az ügyfél nem tartja a szerződést... - vállat von -.. az ő baja. Csinálj, amit szeretnél, Eva.
Mondanom sem kell, hogy nagyon elégedett voltam a tárgyalásunk menetével, így egy mosollyal biccentettem Azgrym felé.
- Öröm volt veled üzletelni Árnyléptű! Remélem máskor is egymás hasznára lehetünk. És most, ha lehet vissza juttatnál a felszínre? De, ha lehet inkább csak kössétek be a szemem, az alvásról lemondanék.
- Heh, legyen. Ám akkor kicsit hosszabb lesz és lehet az egyik kanálisban találod magad. Egyébként, ha esetleg pénzre lenne szükséged vagy leadnál belőle, állunk szolgálatodra! - vigyorodik el búcsúzóul a „goblinkirály”.
Szerintem meg nem igen lesz legközelebb, ha az uralkodót még jobban felbosszantják és akkor legközelebb valószínűleg arra a hírre térek vissza, hogy a bandát fellógatták, de ez már az ő gondjuk.
- Vállalom a kockázatot és észben tartom az ajánlatodat. - vetem oda búcsúzóul én is, aztán hagyom, hogy bekössék a szeme  és kivezessenek, vissza a városba.
Most már tudom az időpontot is, így alkalmam lesz levadászni a kis pimasz nemeskisasszonykát, mielőtt még több gondot akasztana a nyakamba.

Az orrom alatt káromkodva mászok ki a nem épp rózsaillatú vízelvezetőből és rázom le magamról a rám ragadt mocskot, de tudom, hogy ahhoz jó kis fürdés és mosás kell majd, hogy megszabaduljak a szagoktól, így először a fogadóba megyek vissza. Azt hiszem felül kell vizsgálnom a goblinok humorérzékéről gondolt véleményemet!
Amúgy van időm bőven, hiszen a lány akciója csak másnap éjfélkor kezdődik, ezért a z eldugott fogadóban veszek egy hosszú és kiadós fürdőt és a ruháimat is kimosom, ami meg is szárad, amíg alszom egyet az akció előtt.
Sötétedéskor indulok ismét útnak, mert még fel akarom deríteni előtte a terepet.
A palota körül semmi különöset nem látok csak, amit legtöbbször. Átlagos készültség van, őrök járnak kettesével gyakori turnusokban, ami egyébként elvenné bárki kedvét a behatolástól, de nem utal semmi jel arra, hogy számítanának valamire
Sötét ruhában, sötét köpennyel fedve húzódom meg egy-egy árnyékos helyen és figyelem az őrök mozgását, de most inkább a környék az, ami jobban érdekel, nem az őrök. Látom a szökőkútnál megjelenő rosszarcú társaságot is és tudom, hogy a Goblinkirály ezek szerint állta a lánynak adott szavát. Ha nem fedezem fel időben, akkor elég nagy bajban lesz az a bolond.
Elsősorban egy kevésbé forgalmas őrhelyet nézek ki, mert valószínűleg először ott fog próbálkozni.
Éjfélt üt az óra amikor megpillantom a drága köpenybe burkolózott alakot, ahogy két, tőlem nem olyan messze elhaladó őr felé siet. Nem sok időm marad reagálni, mert nagy léptekkel közeledik a strázsákhoz.
- Óóóóóó! Gréta! Már azt hittem el sem jössz! – kiáltom hirtelen ötlettől vezérelve, hogy meghallja és azok a férfiak is, akik felé megy. Remélhetőleg megtorpan és akkor azonnal megragadom a karját és erősen vonszolni kezdem magammal az első utca felé.
A köpenybe burkolózó alak láthatóan és meglehetősen meglepődik a rajtaütésemen, így sikerül elrángatnom az utca felé és csak mikor megállítom, akkor jut eszébe ellenkezni.
- Eresszen el! Ki maga?
- Egy jóbarátod, aki éppen megakadályozza, hogy holnap a téren himbálózz egy kötél végén és az egész családod kegyvesztett legyen. - morranok rá fojtott hangon.
- Honnan tud maga... - egy pillanatra mintha akarna mondani valamit, de gyorsan összecsukja a száját, nehogy elszólja magát. - Nem tud semmit. Nem érti, miért teszem!
Az eszem megáll! Ennyire nem lehet ostoba, hogy még mindig makacskodik és azt hiszi van tovább is!
- Nem kell megjátszanod magad Gretzhen, vagy mondjam inkább, hogy Eva Freiheit? - lököm a falhoz mérgesen. - Tudom miért teszed, a húgod elmondta és csak az a szerencséd, hogy megfizetett érte, hogy megakadályozzalak egy ostobaságtól, különben lehet én végeztem volna veled.......ugyanis én vagyok az, akinek le akarod járatni a nevét! - nézek rá villámló szemekkel, de továbbra sem emelem fel a hangom.
A lány értetlenül ráncolja össze a homlokát, miközben rám mered, aztán határozottan megrázza a fejét
- Nem! Még csak nem is hasonlítasz rá! Nem te vagy, aki megölte az apámat. De...kezdd nekem nem tetszeni valami. - motyogja szinte csak magának.
- Hát ezt nem csodálom! - adok neki most igazat egy heves bólintással. - Mivel tényleg nem én voltam és főként ezért is vállaltam el a húgodtól a dolgot, mert most már én is nagyon kíváncsi vagyok ki az, aki szórakozik velem! De akárki is, te akkor is bolond vagy, hogy így akarsz rajta bosszút állni. Ez nem valami romantikus lányregény, ahogy te elképzeled. Ezek a katonák nem bolondok és ha valamelyik is rájön mit akarsz, neked véged, amit végül is....megérdemelsz, de belegondoltál mi lesz utána a nagybátyáddal? A húgoddal? - fújom ki a levegőt, ahogy igyekszem uralkodni magamon.
A lány zavartan félre néz, de meglehetősen dühös is.
- Nem jöttek volna rá! - ruhája alól előhúz egy díszes nyakéket, amelyet finoman végigsimított, aztán hirtelen csak azt veszem észre, hogy saját magammal nézek farkasszemet. - Sosem jött volna rá senki, ki volt az. - hallom a saját hangomon. - De ha jobb ötleted van, hogyan büntessem meg azt, aki tényleg tette, hallgatom!
Elégedetten arra gondolok előző szavaim majd kellően a földbe döngölik az önérzetét ennek az élet sötétebb oldaláról semmit nem tudó kényes kisasszonynak, de a torkomon akad a folytatás, mikor eljátssza a trükkjét az ékszerrel.
- Ezt meg, hogy.......Honnan szerezted! - rázom meg a fejem, hátha csak valami múló káprázat. - Még nem....még nem gondolkoztam rajta, mivel nem gondoltam volna, hogy létezik egy ………harmadik Eva is. - töprengek el kis ideig, miután már kissé megnyugszom, bár nem teljesen.
Félelmetes ez a varázslat!
- De ezek szerint láttad apád gyilkosát, őt nem tudod lemásolni és megmutatni? - intek az ékszer felé.
- De igen. Van benne néhány... tárolt alak. Ő az. - érinti meg újra a láncot, hogy aztán egy meglepően rövid, ritkaságszámba menően fekete hajú, kelta származásra utaló vonású nő alakjában jelenjen meg előttem.
Hiába láttam az előbb mire képes a nyaklánc, mégis elakad egy kicsit ismét a lélegzetem, ahogy Gretzhen vonásai elmosódnak és megjelenik az, aki megölte az apját és mindezt az én álnevemen.
- Elég jellegzetesek a vonásai, nem hiszem, hogy nem tudnék hamar a nyomára akadni. - jelentem ki kis idő múlva. - Ha oda adod ezt, - intek a lánc felé,  - akkor talán.....megkereshetem és, ha levadászom, mindketten megkapjuk, amit szeretnénk. - nézek rá kérdőn.
A nemes kisasszony leakasztja a nyakából azonnal és felém nyújtja.
- Javasolnám, hogy ha már nincs rá szükséged, add vissza az Árnyléptűeknek, az inkvizíció biztos a nyakadra járna érte. Én is ezt akartam tenni. – teszi hozzá.
Azt gondoltam nehezebb lesz rábeszélni, de egyáltalán nem tiltakozik, hogy átadja az ékszert, ami azon kívül, hogy mire képes, még gyönyörű is.
Gyorsan zsebre teszem, aztán bólintok, bár a visszaadás dologban azért nem vagyok olyan biztos. Igazán hasznos kis jószág ez egy magamfajtának.
- Rendben, de most hazakísérlek és maradj a fenekeden, majd én jelentkezem. – intek az utca másik vége felé.
Gretzhen kissé duzzogva, de belemegy az ajánlatba.
- Egyébként miből akart kifizetni a húgom?
- Már kifizetett......félig! - vontam meg a vállam. - Adott egy nyakláncot ő is, de még megegyeztünk váltóban is.....azonban......ha meg lesz az utánzó, lehet, hogy ezt elengedem.
Végül is, ha magam vághatom el annak a torkát, aki a nevemet meri használni, az megér nekem ennyit.
- Neked adta a nyakláncát? - tágultak ki a lány szemei. - Szegény nagy verést fog kapni. Majdnem akkorát, mint én.
Nem igazán tud meghatni gazdagék magánélete, így részemről  ismét egy vállvonás a válasz.
- Nekem is élnem kell valamiből és csak magatokat okolhatjátok. Ráadásul egy verés még mindig jobb, mint halottnak lenni.
Előzékenyen magam elé engedem és megindulok vele a házuk felé.
Ha odaértünk, akkor megvárom míg eltűnik a palota kapuja mögött biztonságban, majd én meg elindulok, hogy feltegyem pár ismerősömnek a kérdéseimet a régi-új Eva-val kapcsolatban.

Először az ivókban próbálkozom, de nem kapok biztos infókat, csak utalásokat, mert pár kocsmárosnak és felszolgálónak ismerősnek tűnik a külső gyűrűkből, de lehet, csak a pénz ígéretének tükrében, amit remélnek, így aztán inkább a költségesebb, de több sikerrel kecsegtető Falco-hoz egy utcakölykökből álló banda, kölyökképű vezetőjéhez indulok. A zsebmetszésen kívül, elég jó információs hálózatot üzemeltet, hiszen a gyerekek sok mindent hallanak, a felnőttek nem mindig ügyelnek a szájukra a közelükben.
Pár csengő érméért és továbbiak ígéretéért a fiú hajlandó is körbekérdezni csapatát, de csak másnap reggelre ígér választ.
Nem örülök az újabb várakozásnak, de bízom benne, hogy legalább megéri.
Másnap Falco már a fogadó előtt vár és vigyori képe alapján sejtem, hogy jó hírei vannak.
- Laposarcú látta a csajodat.
- Biztos, hogy ő volt?
- Fraulain, csak a halál biztos! De Laposarcú esküszik rá, hogy ő volt. – heherészett a kölyök.
- És hol látta?
- Előbb kérem a zsetont….. – nyújtotta feketével szegélyezett körmű mancsát felém és én belepottyantottam a beígért pénz másik felét. – A harmadik gyűrűben, az egyik kocsmában, a Viharvert Madárban, szereti a piát. Azt hallotta róla, hogy olyan melókat válla, mint te, szóval lehet, hogy valami vetélytárs? – válik kérdővé a hangja, de mikor csúnyán nézek rá, megvonja a vállát. – Csak tippeltem, nem kell megsértődni, ha máskor is kell valami, tudod hol találsz. - azzal már el is szelelt.
Hogy szeret a pohár fenekére nézni egy-egy sikeres akciója után, már más is rebesgette, így nem kérdéses, hogy a harmadik gyűrűben a nevezett kocsmákat veszem célba. Van pár talponálló, lepusztult ivó, ahová csak a piti alvilági banda jár, ezek egyike a Viharvert Madár is.
Szerencsém van, ugyanis azonnal megpillantom, ahogy megérkezem, éppen egy korsó sör társaságában beszélget valami hasonszőrű kollégájával
Mivel nem tudhatom, hogy ismer-e valahonnan, ha már a nevemet lenyúlta, ezért a kámzsát mélyen az arcomba húzva telepszem le tőle nem messze, hogy időt adjak magamnak arra, hogy felmérjem a terepet. Nem hiszem, hogy a nő gondot okozna, de lehetnek itt barátai és a közmondást nem szabad félvállról venni: sok lúd disznót győz.
Ha csak valami semleges társalgás és mást nem látok hozzá tartozónak lenni, megvárom míg a fickó lenyakalva a saját italát feláll és eltűnik, aztán megütögetem az álEva vállát.
- Beszélnünk kell! Egy.....melóról..... - teszem hozzá, ha nem kap egyből fegyverhez vagy hasonló.
A nő felém pillant.
- Miféle?
Nem ismert fel!
- Olyanról, amit nem itt akarok megbeszélni! Menjünk ki hátra. - intek a hátsó sikátorra néző ajtó felé. - Sok lehet itt a kéretlen fül.
A zsoldosnő egy pillanatig méreget, majd vállat von és feláll, amire rögtön megfeszülnek az izmaim, de a válaszára le is engedek.
- Tőlem aztán.
Ez az! Ostoba, elővigyázatlan liba! Nem is tudom, hogyan tudták összekeverni velem!
A híre alapján nagy esélyem volt, hogy nem fog gondot okozni, nem volt az a válogatós fajta. Nem hiányzott volna senkinek, ha simán átvágom a torkát, ahogy kiérünk egy néptelenebb helyre, de meg kellett tudnom, miért pont ezt a nevet használta!
- Tudod ki vagyok? - hajtottam hátra a kapucnit, mikor már kinn voltunk. - Ha nem, én előnyben vagyok veled szemben......Eva Freiheit?
Egy pillanatra meredten néz rám, majd mintha felismerés villanna át a szemén és sebesen fordul meg menekülő utat keresve.
Számítok a reakciójára, így nem ér váratlanul, villámgyors mozdulattal ragadom meg a vállát és lököm a falnak, miközben szisszenve hagyja el tőröm a hüvelyét, hogy a nyakának feszüljön.
- Szóval tudod! Nagyon gyorsan várom a magyarázatodat, ha nem akarsz egy véres mosolyt a nyakadra a szádon kívül is! Ki vagy és miért használtad ezt a nevet?
- A... a nevem, az igazi... Petra Kirchoff. És azért használtam ezt a nevet, mert véletlenül elcsíptem egyszer és akkor más nem jutott eszembe. Csak egy... rossz ötlet volt.
Miért érzem, hogy ez túl egyszerű?
- Nem jellemző, hogy egy magad fajta a belső gyűrűkben tevékenykedne, ráadásul telekürtöli a nevével a várost. lehet, hogy Petra Kirchoff vagy, bár ezt is kétlem, de találj ki mást, mert a történeted erősen sántít kuzin. - mozdítom meg a kést, hogy kissé vére csorduljon.
- Igazat mondok! Anno úgy bíztak meg, sok pénzt ajánlottak és azt mondták, hirdessem magam valaki másnak, úgy kapom a legkevesebb hírt a saját nyakamba! Ez jutott eszembe, rögtönöznöm kellett! –hadarja és látom, hogy verejtékcsepp indul el a halántékán. Fél! Jó!
Elég szorult helyzetben van ahhoz, hogy talán mégis az igazat mondja, de ezek szerint megbízásra dolgozott és valakinek sok pénzt ér meg, hogy megtudja ki felelős az apja haláláért, talán még a nagybátyját is érdekelné a dolog és cserébe tisztára sikálhatják a nevem is. Bár inkább azt hiszem jobb, ha ezt már nem használom.
- Gleizwig......gondolom ismerős a név, ha sok pénzt kaptál érte. Ki volt a megbízó?
- Azok az undok goblinok, a Sötétléptűek vagy mik. A becsületemre esküszöm!
- Na ne röhögtess, mert megremeg a kezem és elvágom véletlenül a nyakad. - kuncogtam fel sötéten. - Egyrészt hol van már a te becsületed? Másodszor.....Árnyléptűek és mi a fenéért béreltek volna fel......pont téged? Maguk is megtudják oldani a problémáikat és, ahogy elnéztem elég profik benne. - ingattam meg a fejem, erősítve, hogy nem hiszek neki.
- Azt én honnan tudjam? Szerinted érdekelt az engem, miért engem és hogy minek kellett meghalnia annak a nemesnek? Csak elvégeztem a munkát és elvettem a pénzt, ahogy te is tennéd, nemde?
Hmm.....ebben van valami, de azért ne hasonlítgasson engem magához.
- Nem, tévedsz! Én megválogatom a munkáimat és vannak elveim, ellentétben veled. - mondom a szemébe megvetően, de persze azért van némi lelkiismeret furdalásom, hiszen van, amire én sem vagyok büszke. - Kivel találkoztál az Árnyléptűeknél?
- Valami Eh... Eheran, azt hiszem. Úgy hívták a többiek, hogy a Démon Hercegnő. – ráncolódott a homloka, ahogy igyekezett visszaemlékezni.
- Hol és hogyan találkoztál vele? Fel tudom venni vele a kapcsolatot? - kérdezem lecsapva rá.
- Te nem ismered az Árnyléptűeket? Eleresztesz egy tollat és megtalálnak. Engem mondjuk megkeresett egy goblin, hogy az a démon nőcske kérne tőlem valamit sok pénzért. Belementem, erre kiütöttek, lerángattak, majd miután végeztünk visszahoztak.
Ez ismerős, de reménykedtem benne, hogy nem kell megismételnem és jobb lett volna meglepni őket a magam módján.
- Köszönöm! És nincs harag, de nekem is megbízásom van. - bólintottam és egy gyors mozdulattal elhúztam a késem a torkán. Hörögve roskadt össze és nem soká vége volt. Nem leltem kedvem az ölésben, de nem csípem, ha valaki az életemmel és a hírnevemmel játszik. Megtudtam, amit akartam és az ő sorsa már Gretchen megbízásával meg volt pecsételve.
Nem örültem neki, hogy ismét össze kell akaszkodnom az Árnyléptűekkel, de van egy feladatom és még nem végeztem.
Visszatértem a belső gyűrűre és kerestem egy mozgalmas teret és miután számot vetettem az életemmel is, elengedtem a tollat.
- Heh, ilyen hamar visszajött a hölgyecske? - szólt ugyanaz a rekedtes hang, mint először.
- A szükség nagy úr, tartja a mondás. - vonom meg kissé a vállam. - Hová menjek?
- Lépjen előre három lépést és ne ijedjen meg!
Ez egy igen érdekes felszólítás és ennek megfelelően felszaladt a szemöldököm, de hát nem sok választásom van, nem igaz? Egy...kettő....három.....
Hirtelen eltűnik a lábam alól a talaj, majd jó nyolclábnyi esés után két felettébb erős kar kap el; egy megtermett férfi állította meg a zuhanásomat, majd kérdő tekintettel néz rám. Ha nem is kiáltottam fel ijedtemben, azért elakadt a lélegzetem, bár nem hittem, hogy a halálomat akarják......egyelőre. Igazam lett! Üdv ismét a büdös csatornában!
- Kösz! Merre találom a Démon Hercegnőt?
A kisebb troll méretű fickó nem válaszol, csak egy kendőt nyújt ár, ami felettébb ismerős.
- Óhh! Neee! Muszáj? Borzasztó szaga van, felkavarodik a gyomrom. - panaszkodtam, de mivel eddig sem volt valami beszédes partner, inkább tettem, amit kell és aztán jöjjön, aminek jönnie kell.
Nem meglepő módon ismét a csarnokban találom magam, ezúttal a goblinkirály mellett egy elsőre irigységdémonnak kinéző nő is ül.
- Khm! Nem ártana változtatni az összetételen, pocsék utóíze van. - krákogok, majd felállok, miközben szemügyre veszem a nőt a goblin mellett. - A szálak visszakanyarodtak, így megint itt vagyok. Ha jól sejtem Eheran-hoz van szerencsém. - nézek a démonra. - Tudjátok miért vagyok itt gondolom, mintha nem mondtatok volna el mindent Eva Freiheit-ről mikor kérdeztem legutóbb.
- Nem kérdeztél semmi ilyet, nemde? Azt kérdezted, hol a lány, aki így nevezi magát. Nem válaszoltunk? - vigyorodik el undokul a goblin.
- Hmm, hagy gondolkozzak.... - ráncolom össze a homlokom, mint aki nagyon töri a fejét. - "Gretchen...... Gleizwig, bár a családi nevében nem vagyok biztos, de Eva Freiheit néven nevezi magát és így ténykedik a városban, most a palotába akar bejutni.....", valami ilyesmit kérdeztem és ez elég egyértelműnek tűnik számomra, neked nem? És neki? - intek a nő felé.
- Mondd ki, amit akarsz, zsoldos. Aztán eldöntjük, válaszolunk-e. - feleli a démon.
- Rendben! - bólintok és megfeszül minden izmom. - Megbíztátok a bérgyilkosnőt, hogy ölje meg Herman Gleizwig, az új Népügyi Megbízott Kancellár testvérét. Miért? Talán valaki fizetett érte? - tettem fel mindent egy lapra.
- Nem. Mi fizettünk neki. Ugyanis nem akartuk, hogy Friedrich Gleizwig elérjen egy bizonyos katonai rangot, amely esedékes volt neki. Talán zavar?
Meglepődhetnék, de nem teszem, hiszen ez is benne volt a pakliban. Sok mindent lehetett hallani mostanában erről a bandáról és ez beleillett a képbe. Hát ez van!
- Zavarni? Nem! Nem zavar. - vonom meg a vállam.
~ Csak az a baj, hogy van egy megbízásom a gyilkosra. ~
- Most már mindent tudok, amit kell. - nézek rá rezzenéstelenül és hirtelen rájuk hajítom a Tűzgömböt, amit közben észrevétlen a kezembe csúsztatok.
Remélem olyan erős, mint amilyennek gondolom és elpusztítja őket.
Akárhogyan is, de utána menekülnöm kell, talán valahogy kikeveredek a csatornából.
A mozdulatra iszonyatos pánik tör ki, és látom, ahogy a lángok hamar belemarnak a bútorokba és a két alak ruhájába, de nincs időm sokat bámészkodni, ideje pucolni ugyanis nagyon sokan tartanak felém felettébb gyilkos szándékkal
Ezek a csatornák behálózzák a város alatti terület nagy részét, ezért feljáratoknak lenniük kell több helyen, bármelyik járatba is rohanok bele, így igyekszem megtalálni legalább egyet ezekből. Ha már feljutok, akkor sokkal könnyebb dolgom lesz. Nem lesz sétagalopp, de talán megúszható.
Nem jutok el azonban addig, hogy felfelé menő létrát vagy hasonlót találjak, mert az árnyékból egy démon terem előttem, mintha egyenest onnan lépett volna ki (Árnylépés) és elállja az utam.
- Csak lassan, te szuka!
Kardom már a kezemben is van és futás közben, lendületet véve a falon suhintok a nyaka felé, kihasználva a lendületemet.
Nem kezdő az ellenfelem, elegánsan elhajol és kissé lebukva gyomorszájon üt.
Eltalál, de a lendület még tovább visz, bár levegőt kapkodva érek földet, szerencsére vállon ki tudom gurulni. Vaktában csapok szélesen kaszálva, hogy ha közben közelebb jönne, beleszaladjon a kardomba, míg kiheverem a csapását.

Muszáj hamar kihevernem a gyomrost, ha nem akarok ott pusztulni, ezért fogcsikorgatva felállok és máris hallom, hogy pillanatokon belül a nyakamon lesznek többen is. Végeznem kell a démonnal.
Kihasználva gyorsaságomat előre vetem magam térdeplő helyzetemből és előre döfök, hogy alulról szúrjam keresztül.
Ha mást nem, mindenképp meg kell próbálnom időt  nyerni ezzel, hogy futhassak tovább.
A villogó szemű démon kissé meglepődik a harckedvemen és a döfés elől kitér oldalra, megnyitva ezzel előttem az utat a meneküléshez, mintha csak a gondolataimban olvasna.
Azonnal ki is használom és futok, ahogy a lábam bírja, hiszen esélyem sincs az egész banda ellen, ha utolérnek.
Nem igazán vagyok imádkozós fajta, de most gyors fohászok tömkelegét rebegem el, hogy találjak egy feljáratot a közelben és ne tévedjek el menthetetlenül a járatok labirintusában.
Ekkor látom meg velem szemben a közeledő fekete foltokat, amik sebesen mozognak felém.
Most veszem csak jó hasznát a varázskardomnak,magam elé tartva azt, hogy keresztül nézve a pengéjén megnézhessem kik állják utamat a menekülésben. Nem lenne jó belerohanni vakon az Árnyléptűek csapatába, és lehet, hogy jobb választás lesz majd visszafordulni, ha minden kötél szakad. Egy démon mégis csak jobb, mint tíz goblin.
A közeledők azonban határozottan embernek tűnnek a varázskard által megmutatva, alaposan felfegyverezve és nem tűnnek Árnyléptűeknek, ráadásul,  mintha valami egyenruha félét hordanának. Közelebb érve hozzájuk már azt is látom, hogy biztosan nem a városőrségét.
Pillanatok alatt kell döntenem és mivel ezek emberek, nem goblinok, vagy démonok, jelenleg ők képviselik a kisebb kockázatot. Tovább futok feléjük.
- Vigyázzatok! Démonok vannak a nyomomban! - kiáltom feléjük egyrészt, hogy nehogy nekem essenek, másrészt, hogy ha mákom van, akár segítséget is nyújtsanak.
- Maga az, akit elraboltak? Fusson tovább, a járat végén felsegítik! Mi elbánunk a szeméttel! - kiáltja vissza egy férfihang és kardot rántva elindulnak arra amerről jöttem.
Szerencsére elsőre elhitték, amit mondtam, bár azon szavain, hogy "elraboltak" igen csak meglepődöm, de aztán eszembe jutott, hogy talán valaki szemtanúja lehetett a lehozatalomnak és ezzel lehet ezt magyarázni.
De persze nem kell kétszer mondani, hogy mentsem a bőröm, nem vagyok saját magam ellensége, így elrebegek egy köszönömöt és sprintelek a feljárathoz, hogy elhagyjam e bűzös csatornajáratokat.
Nem tudom túlélte-e a Démon Hercegnő a tüzet, de ha igen, akkor előbb-utóbb úgy is megtalálom az alkalmat majd, hogy bevégezzem, amit elkezdtem.
Ha elérem a járat végét felkiáltok és remélem, hogy az egyenruhás igazat mondott.
És valóban vár rám néhány termetes fickó, akiknek megkönnyebbülve fogom meg erős kezeiket, melyek felhúznak a járatból, ahová remélhetőleg soha többé nem kell visszamennem.
Egy barátságos mosollyal gondoltam búcsút venni ezektől a segítőkész emberektől, ám mielőtt lendületesen továbbhaladhatnék, egy magas, hosszú, fekete hajú nemesnek tűnő alakot pillantok meg arcán elégedett vigyorral, szemében valami bizonytalan fenyegetéssel.
- Üdvözlöm, fräulein Tewelon!
Azonnal földbe gyökerezik a lábam, hiszen nem mutatkoztam be, aztán viszont megfeszülnek az izmaim, hogy ismét futásra vagy harcra készüljenek.
- Ki maga? Ismerjük egymást? - igyekszem azért higgadtan kérdezni.
- Én ismerem magát. Maga nem hiszem, hogy ismer, de hallhatott már rólam. Darion Kardenal vagyok, királyi tanácsos és főírnok. És szeretnék egy alkut kötni magával.
Na, ha eddig nem állt volna a görcs a gyomromba, attól a fejemen átvillanó (nem, nem golyótól!) gondolattól, hogy valamilyen módon szép kis csapdába sikerült belemásznom, akkor a név hallatán, ez bekövetkezett. Szerintem nincs senki a Fővárosban, aki ne hallott volna Darion Kardenal-ról. Hallhatta ó is szaporábbá váló lélegzetemet és önkéntelenül kitáguló pupillám is árulom lehetett.
- Khmm....hallottam......uram, mit tehetek Önért? - szólalok meg kis szünet után, kissé megilletődöttebben, mint általában szoktam.
- Gondolom rájött, hogy végigkövettem a kis kalandját Gleizwig tanácsos unokahúgaival és az Árnyléptűeknek nevezett söpredékkel. És közben még arra is volt időm, hogy kicsit belenézzek a múltjába. Nem egy dolog van, amiért kínpadra vonszolnák, de hajlandó vagyok eltekinteni tőlük. Sőt, egy ajándékként megszerveztem, hogy élve jusson ki a csatornából. Cserébe azonban elvárnék egy apró szívességet egyszer-egyszer.
Egyre kevésbé érzem jól magam a bőrömben, ahogy hallgatom amit mond. Nem elég, hogy valahogy minden lépésemet követték és én semmit nem vettem észre, még mindent tud is rólam! Végem van, hiszen ha csak egy kis részét varrnák a nyakamba tetteimnek, már akkor bitófán végzem.
Azonban mondanivalója vége felé feltámad bennem némi remény is.
Semmi kedvem meghalni és ezért egy-két szívesség igazán nem nagy ár. Nem most szennyezné vér a kezem, vagy más becstelenség, így nem jön nehezen a válasz.
- Nem hiszem, hogy ez túl nagy ár az életemért, így természetesen benne vagyok, de miért én? Nincs talán elég bérgyilkosa? - szalad ki a számon a kérdés.
- Miért, miért, mindenki ezzel kezdi. Az embernek sosem lehet elég keze, ha ekkora birodalmat segít kormányozni, nemde? Ez az ajánlatom, én behunyom a szemem, talán még támogatom is itt-ott, maga pedig ha valaki az én nevemmel megkeresi és kérdéseket tesz fel, a legjobb tudása szerint válaszol. További szép napot, fräulein Amelia! - int, majd idegesítően magabiztos vigyorral elsétál. - Ja, igen, ne azt a szegény lányt keserítse meg, lesz több baja is. Itt a fizetsége. - dob felém egy pénzes zacskót, majd felszívódik, mintha sosem járt volna ott.
Igazán nehezen emésztem meg, hogy nyitott könyvként állok ezen nagyhatalmú nemes előtt, akiről egyébként is úgy süt a magabiztosság és gunyorosság, hogy a bicska kinyílik a zsebemben. Azonban még sem törölhetem le ezt az arcáról, ahogy szeretném, mert épp elegen vesznek ahhoz körbe, hogy azonnal megakadályozzanak ebben és ezzel aztán alá is írnám a halálos ítéletemet.
Tehát még jó képet is kell vágnom az egészhez.
- Na igen, csak semmi kérdés, csak engedelmesség. - adok hangot azért halkan a véleményemnek, bár lehet meg sem hallotta már.
Ez emlékeztet miért is utálom a hatalmon lévőket.
- Gondolom akkor végeztünk fiúk. - rakom zsebre a zacskót, ami elég súlyos ahhoz, hogy legalább ezzel elégedett lehessek.
Mivel nem tudom most is követnek-e, ezért inkább tényleg a fogadóba megyek elővigyázatosságból, de azért írok egy levelet Gretchen-nek, hogy tudja, megtaláltam apja gyilkosát és bosszút álltam rajta. Aztán az egyik istállófiúval elküldtem neki.
Én szeretem lezárni az ügyeimet.

Köszönöm az újabb sakkfigurát követőt, fräulein, remélem élvezte a játékot!
Jutalma pedig 150 TP, 1500 váltó, valamint a legközelebbi fogadóban, ahol megszállsz egy levél mellett (amely Kardenal főírnok legjobb kívánságait tartalmazza) egy ónixköves gyűrűt találsz.

Név: Zeichenring
Típus: Kiegészítő
Leírás: Darion Kardenal tanácsos saját, ónixkőbe vésett személyes címerét tartalmazó gyűrű, mely ezen egyszerű jellegéből fakadóan meglehetősen sok ajtót nyit meg a számodra, mindemellett azonban belső felületében apró betűkkel a következő áll: Használja jól, mert figyelem!