Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Beatrix Rosamunde Kappel
Nem: Nő
Faj: Ember ... ?
Kor: 25 körül
Kaszt: Templomos
Frakció: Protestáns Egyház
Külső jellem: Alacsony termetű, nagyjából 160 cm magas, karcsú, alakra homokóra alakú, de viszonylag izmos nő. Bőre fehér és tenyerét kivéve puha is, arca finoman szeplős és ovális alakú. Haja lángvörös és oly' hosszú, hogy a feneke alá ér, általában befonva hordja, kiengedve hullámosan omlik hátára. Szemei kékek, érdeklődően csillog az emberekre. Ajka akár a rózsa, finom vonalú. Emberek között, szolgálatban általában acélpáncélzatot hord, egyházának megfelelően kék köpennyel és a csillaggal. Kardja is oldalán függeszkedik olyankor, készen arra, hogy bármelyik pillanatban előránthassa. Szolgálaton kívül, valamilyen egyszerű hétköznapi ruhát visel.
Belső jellem: Általában nyitott és kedves, előzékeny, ha emberekről van szó, s bizalmatlan, kemény, ha más egyéb fajról. Csodájára jár a világnak, hithű és céltudatos, acélos nő, az érzelmek teljes skálájával. Férfiak közt nőtt fel, s azok nevelték, így általában két arcot mutat a világnak: az érzékeny női, vagy a határozott és parancskövető katonai oldalát. Tiszteli az életet és mások döntését, de kétségeit kérdéseit -ha vannak-, nem fél felvetni, feltenni. Magasságából és neméből adódóan sokan szájhősködnek vele, de nem fél megmutatni, hogy mire képes az ökle, ha saját becsületéről van szó, amelyet mindig tisztán tart.
Előtörténet: Beatrix pontos születése helye, ideje ismeretlen, ahogy szülei is. Az egyetlen időpont, amelyet tudni lehet, hogy 25 évvel ezelőtt rakták az egyik egyházi barakk küszöbére. Az akkori kapitány, Edmund Decker talált rá, a körülbelül egy éves gyermekre. Magához vette a csöppséget, s bár kötelessége lett volna tovább adni valakinek, ő még is úgy döntött, hogy megtartja a dedet. Hogy felelősségre még se vonják, a barakkot takarító egyik fiatal hölgy vette magához hivatalosan. Beatrix Rosamunde Kappel lett a neve.
Beatrix gyorsan cseperedett, folyton a barakkban lábatlankodva, játszva a katonákkal, az annak készülő más ifjú gyermekekkel, azok fakardjaival, páncélokba bújt és eljátszotta, hogy ő maga is lovag. A férfiak nevelték, alakították jellemét, tették bátorrá és életképessé és nevelték a jóra, becsületre, megtanították lovagolni és egy kicsit még íjászkodni is. Hat éves kora felé kezdett önállóan munkát végezni a község templomában. Megtanulta az imákat, misékre járt, s ő maga is hinni kezdett Istenben és Krisztusban. Ekkoriban már elkezdődtek a belső viszályok a különböző nézeteltérések miatt, s Beatrix bizony nagyon sokat kémkedett apjának a helyi templomi lelkészek gondolatairól, találkozásairól. Már akkoriban is tehetségesnek tűnt sunnyogásból, mert lehettek akárhányan körülötte, csodálatos módon Beatrix bármit el tudott csenni, vagy kifülelni, amit csak szeretett volna.
A lány már akkor is kezdte felismerni a különbségeket a két fél között, s apját is úgy ismerte, mint akinek sok dolog van ellenére az egyház szabályaiban. Az eretnek, vagy démon égetésekre el se engedte lányát, amit mindig azzal magyarázott, hogy nem volt bizonyíték bűnösségükre, s ennek nem kell csodájára járni.
Végül 10 éves korában az Egyház két felé szakadt. Azon a napon áldozatokat követelő, véres csaták dúltak, s akkor vesztette el apját, Edmundot is. Szárnyai alá az elhunyt férfi jó barátja, Manfred Eberhardt vette, aki akkoriban vette át elődje helyét a kapitányi rangban. Ekkor ismerkedett meg Manfred majdnem vele egykorú fiaival, Frederic-kel, akivel rendkívül jó barátságot kezdett ápolni és Vilhelmmel. Azonban a háború miatt azonban Eberhardt cselédnek akarta ajándékozni a kislányt, mert nem tudott vele foglalkozni. Beatrixot nagyon megviselte ennek gondolata és könyörgött, hogy maradhasson velük.
' "- Ha eltudod emelni a földről ezt a kardot, maradhatsz." - szúrta a földbe nehéz pallosát a férfi. A lány kisírt, vörös szemekkel nézett fel a férfire, majd arra a kardra, amely magasságban még nála is nagyobb volt.. De úgy érezte, Isten vele van, s ad majd neki erőt ahhoz, hogy szeretteivel maradhasson és a nevében harcolhasson. Erősen megragadta két kis kezével a kardot és hátrébb lépve húzta ki a földből. A fém súlya lerántotta kezét, de nem hagyta porba hullani a hatalmas fegyvert. Neki gyürkőzött és megpróbálta megemelni a penge másik végét. Elsőre nem sikerült... Immár nem csak Manfred, Vilhelm és Frederic figyelte, hanem a barakkban többen is körbe állták az apró, vörös hajú leányt. Először titkon szurkoltak neki, majd Frederic hangosan megszólalt.
"- Gyerünk! Megtudod emelni!" - biztatta. Beatrix sorsától félőn pillantott rá, s újra megpróbálta megemelni a kardot a földről. Keze remegett, meztelen lábai a porba süppedtek. Barátai, társai, a férfiak hangosan ösztönözték és biztatták a lányt, aki körül egyre nagyobb volt a feszültség. Senki sem akarta egy idegenre bízni a tiszta, kedves leányt, akit együtt neveltek fel. Beatrix felzokogott. Nem tudta megemelni a kardot. Könnyei összemosódtak orra váladékával, ahogy kétségbe esetten próbálkozott. Manfred fájó szívvel figyelte a lányt, és közelebb lépett, mindenki elcsendesült.
"- Engedd el, Trix." - mondta halkan, de a lány úgy fogta a kardot, hogy bele fehéredett a keze.
"- Nem! Nem! Nem engedlek el titeket! NEM ENGEDLEK EL TITEKET CSAK ÚGY!" - kiáltotta végül a kislány. Mintha csak egy isteni sugallat, egy angyal ért volna kezéhez, egyik mancsát lejjebb helyezte a markolaton, a másikat feljebb, s egy hangos kiáltással ismét megpróbálta felemelni a kardot... egy erőt, egy lüktetést érzett magában, ami erősödött, ahogy megfeszítette kezeit. S a pallos vége lassan elemelkedett a mocsokból.'
A lánynak sosem örültek úgy, mint aznap. Manfred volt a legboldogabb, mert ez egyet jelentett: a kislány képes lesz templomos lovaggá válni. Csak így maradhatott velük.
Az évek teltek. Beatrix számára a kard egyre könnyebb és kisebb lett. Megszelídítette annak pengéjét, úgy táncoltatta, ahogy ő akarta. Kiemelkedően jó harcos vált belőle, s a rég érzett lüktetésből máig erőt tud meríteni, mikor szorult helyzetbe kerül. Kiképzését azonban sokan nem nézték jó szemmel. Egy nő a harcosok között csak gyengeség. Mindenki ezt gondolta, még Vilhelm is, akivel aztán rendesen össze is veszett. Frederic a védelmére kellve szinte elüldözte testvérét a seregből.
Azóta Beatrixnak folyton bizonygatni és bizonyítani kell rátermettségét és elköteleződését Isten és a Protestáns egyház felé, amely épp oly rendíthetetlen és erős, akár egy hegy.
Nem: Nő
Faj: Ember ... ?
Kor: 25 körül
Kaszt: Templomos
Frakció: Protestáns Egyház
Külső jellem: Alacsony termetű, nagyjából 160 cm magas, karcsú, alakra homokóra alakú, de viszonylag izmos nő. Bőre fehér és tenyerét kivéve puha is, arca finoman szeplős és ovális alakú. Haja lángvörös és oly' hosszú, hogy a feneke alá ér, általában befonva hordja, kiengedve hullámosan omlik hátára. Szemei kékek, érdeklődően csillog az emberekre. Ajka akár a rózsa, finom vonalú. Emberek között, szolgálatban általában acélpáncélzatot hord, egyházának megfelelően kék köpennyel és a csillaggal. Kardja is oldalán függeszkedik olyankor, készen arra, hogy bármelyik pillanatban előránthassa. Szolgálaton kívül, valamilyen egyszerű hétköznapi ruhát visel.
Belső jellem: Általában nyitott és kedves, előzékeny, ha emberekről van szó, s bizalmatlan, kemény, ha más egyéb fajról. Csodájára jár a világnak, hithű és céltudatos, acélos nő, az érzelmek teljes skálájával. Férfiak közt nőtt fel, s azok nevelték, így általában két arcot mutat a világnak: az érzékeny női, vagy a határozott és parancskövető katonai oldalát. Tiszteli az életet és mások döntését, de kétségeit kérdéseit -ha vannak-, nem fél felvetni, feltenni. Magasságából és neméből adódóan sokan szájhősködnek vele, de nem fél megmutatni, hogy mire képes az ökle, ha saját becsületéről van szó, amelyet mindig tisztán tart.
Előtörténet: Beatrix pontos születése helye, ideje ismeretlen, ahogy szülei is. Az egyetlen időpont, amelyet tudni lehet, hogy 25 évvel ezelőtt rakták az egyik egyházi barakk küszöbére. Az akkori kapitány, Edmund Decker talált rá, a körülbelül egy éves gyermekre. Magához vette a csöppséget, s bár kötelessége lett volna tovább adni valakinek, ő még is úgy döntött, hogy megtartja a dedet. Hogy felelősségre még se vonják, a barakkot takarító egyik fiatal hölgy vette magához hivatalosan. Beatrix Rosamunde Kappel lett a neve.
Beatrix gyorsan cseperedett, folyton a barakkban lábatlankodva, játszva a katonákkal, az annak készülő más ifjú gyermekekkel, azok fakardjaival, páncélokba bújt és eljátszotta, hogy ő maga is lovag. A férfiak nevelték, alakították jellemét, tették bátorrá és életképessé és nevelték a jóra, becsületre, megtanították lovagolni és egy kicsit még íjászkodni is. Hat éves kora felé kezdett önállóan munkát végezni a község templomában. Megtanulta az imákat, misékre járt, s ő maga is hinni kezdett Istenben és Krisztusban. Ekkoriban már elkezdődtek a belső viszályok a különböző nézeteltérések miatt, s Beatrix bizony nagyon sokat kémkedett apjának a helyi templomi lelkészek gondolatairól, találkozásairól. Már akkoriban is tehetségesnek tűnt sunnyogásból, mert lehettek akárhányan körülötte, csodálatos módon Beatrix bármit el tudott csenni, vagy kifülelni, amit csak szeretett volna.
A lány már akkor is kezdte felismerni a különbségeket a két fél között, s apját is úgy ismerte, mint akinek sok dolog van ellenére az egyház szabályaiban. Az eretnek, vagy démon égetésekre el se engedte lányát, amit mindig azzal magyarázott, hogy nem volt bizonyíték bűnösségükre, s ennek nem kell csodájára járni.
Végül 10 éves korában az Egyház két felé szakadt. Azon a napon áldozatokat követelő, véres csaták dúltak, s akkor vesztette el apját, Edmundot is. Szárnyai alá az elhunyt férfi jó barátja, Manfred Eberhardt vette, aki akkoriban vette át elődje helyét a kapitányi rangban. Ekkor ismerkedett meg Manfred majdnem vele egykorú fiaival, Frederic-kel, akivel rendkívül jó barátságot kezdett ápolni és Vilhelmmel. Azonban a háború miatt azonban Eberhardt cselédnek akarta ajándékozni a kislányt, mert nem tudott vele foglalkozni. Beatrixot nagyon megviselte ennek gondolata és könyörgött, hogy maradhasson velük.
' "- Ha eltudod emelni a földről ezt a kardot, maradhatsz." - szúrta a földbe nehéz pallosát a férfi. A lány kisírt, vörös szemekkel nézett fel a férfire, majd arra a kardra, amely magasságban még nála is nagyobb volt.. De úgy érezte, Isten vele van, s ad majd neki erőt ahhoz, hogy szeretteivel maradhasson és a nevében harcolhasson. Erősen megragadta két kis kezével a kardot és hátrébb lépve húzta ki a földből. A fém súlya lerántotta kezét, de nem hagyta porba hullani a hatalmas fegyvert. Neki gyürkőzött és megpróbálta megemelni a penge másik végét. Elsőre nem sikerült... Immár nem csak Manfred, Vilhelm és Frederic figyelte, hanem a barakkban többen is körbe állták az apró, vörös hajú leányt. Először titkon szurkoltak neki, majd Frederic hangosan megszólalt.
"- Gyerünk! Megtudod emelni!" - biztatta. Beatrix sorsától félőn pillantott rá, s újra megpróbálta megemelni a kardot a földről. Keze remegett, meztelen lábai a porba süppedtek. Barátai, társai, a férfiak hangosan ösztönözték és biztatták a lányt, aki körül egyre nagyobb volt a feszültség. Senki sem akarta egy idegenre bízni a tiszta, kedves leányt, akit együtt neveltek fel. Beatrix felzokogott. Nem tudta megemelni a kardot. Könnyei összemosódtak orra váladékával, ahogy kétségbe esetten próbálkozott. Manfred fájó szívvel figyelte a lányt, és közelebb lépett, mindenki elcsendesült.
"- Engedd el, Trix." - mondta halkan, de a lány úgy fogta a kardot, hogy bele fehéredett a keze.
"- Nem! Nem! Nem engedlek el titeket! NEM ENGEDLEK EL TITEKET CSAK ÚGY!" - kiáltotta végül a kislány. Mintha csak egy isteni sugallat, egy angyal ért volna kezéhez, egyik mancsát lejjebb helyezte a markolaton, a másikat feljebb, s egy hangos kiáltással ismét megpróbálta felemelni a kardot... egy erőt, egy lüktetést érzett magában, ami erősödött, ahogy megfeszítette kezeit. S a pallos vége lassan elemelkedett a mocsokból.'
A lánynak sosem örültek úgy, mint aznap. Manfred volt a legboldogabb, mert ez egyet jelentett: a kislány képes lesz templomos lovaggá válni. Csak így maradhatott velük.
Az évek teltek. Beatrix számára a kard egyre könnyebb és kisebb lett. Megszelídítette annak pengéjét, úgy táncoltatta, ahogy ő akarta. Kiemelkedően jó harcos vált belőle, s a rég érzett lüktetésből máig erőt tud meríteni, mikor szorult helyzetbe kerül. Kiképzését azonban sokan nem nézték jó szemmel. Egy nő a harcosok között csak gyengeség. Mindenki ezt gondolta, még Vilhelm is, akivel aztán rendesen össze is veszett. Frederic a védelmére kellve szinte elüldözte testvérét a seregből.
Azóta Beatrixnak folyton bizonygatni és bizonyítani kell rátermettségét és elköteleződését Isten és a Protestáns egyház felé, amely épp oly rendíthetetlen és erős, akár egy hegy.
