Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Fati al-has Omár
Faj: ember
Frakció: nekromanta
Kaszt: kovács
Nem: nő
Kor: 22
Aki az oldalra hívott: Amelia Tewelon
Kinézet:
Fati első ránézésre az, aminek hosszú nézegetés után is látszik. Egy fiatal ember nő. A haja és a szeme különleges, mert nem az emberekre általában jellemző szőke-kék párosítás, hanem annál jóval sötétebb. Mindazon mellett a 800 itt eltöltött év a családjában sem maradt nyomtalan és bőrük jóval fehérebb, mit mikor megérkeztek hajdanán.
170 centijével nem rémiszt meg remélhetőleg senkit, ahogy nem néz ki belőle egy izomkolosszus sem. Dolgos kezei azért némi erővel bírnak, ám ha egy férfival birkózni akarna, valószínűleg alul maradna. Ám nem volt könnyű élete eddig sem, így megtanult kitartóan dolgozni és bizony nincs gondban, ha ez sokáig kell tennie.
Öltözködésében hagyomány tisztelő. Haját mindig elfedi kendővel, de arcát már csak ritkán. Igyekszik nem túlságosan kihangsúlyozni származását, főleg ha más emberek lakta vidéken jár, városban pedig kimondottan kerüli a feltűnést.
Jellem:
Ha egy mai újságíró érdekesnek találná a storyt és lemenne Fatival riportot készíteni, akkor a modern kor felfogása szerint mérsékelt muzulmánként írná le. Ám ő belül nem így érzi. Nagyon is kötődik ősei hozott vallásához és hagyományaihoz. Viszont az iszlám itt teljesen más irányba fejlődött tovább. Némileg megváltozva. A dzsihadról sokkal hamarabb jut eszébe a szülés fájdalma, az apa erőfeszítései a gyermeknevelésre... az első négy jelentése, mint maga a Szent Háború kifejezés. Bár ismeri ő is és tudja, hogy régen hirdettek ilyet a kalifák. Ám a mostani maroknyi igaz hívő szentül hiszi, hogy csak önvédelem céljából, hogy közösségüket megvédjék a külső fenyegetéstől, teljesen háttérbe szorultak azok a tanok, melyek a hit erőszakos terjesztésére vonatkoznak.
Emellett egy kedves, barátságos lány, aki nagyon kevés késztetést érez mások bántására. Fogalmazhatunk úgy is, hogy keményen meg kell küzdeni azért, hogy kivívják a haragját. Igyekszik mindenkivel barátságos viszonyt kialakítani és megtalálni a közös jót.
A démonokat nem kedveli nekromanta léte ellenére sem. Bár sem a katolikusok, sem a protestánsok nem ismerik el a szaracénokat, ám ő inkább vágyik a Három Könyv vallásainak békéjére, mint a Sátán Birodalmába. Egyoldalú vágyakozás, ám hite sokkal inkább efelé hajtaná. A két tünde fajjal nincs túl sok problémája, még annyira sem előítéletes velük szemben, mint a többi ember. A vámpíroktól pedig tart.
Előtörténet:
Fati története 800 évvel ez előtt kezdődött. No, nem azért, mert ennyire vén csaj lenne, csupán ekkor léptek át ebbe a világba a viking hódítókkal együtt az a néhány igaz hitű kereskedő, akiket mások előszeretettel hívtak szaracénoknak. Nem voltak túl közkedveltek, de megtanulták meghúzni magukat és mindig megtalálták, hogy milyen áruval kereskedjenek, hogy nélkülözhetetlenné tegyék magukat.
Az évszázadok során egyre kockázatosabb lett az előd vallás hívői között élniük és főként a háborúk nyomán a mocsárvidékeken alapítottak apró falvakat. Egyre inkább rejtőzködőbb életmódot folytattak, a fiatalok mesteremberek szakmáit kezdték elsajátítani, veszélyes volt már a városban gyakran megforduló kereskedő lét. De sokan inkább vadászattal vagy kalandozással kezdtek el foglalkozni, ahol még jobban kerülni tudták a keresztényeket.
Fati is ilyen faluban nőtt fel. Apja gubacsapó volt, ám pár éve férjhez ment és úgy döntöttek, hogy a párja kovácsműhelyét a járhatatlan láp egy kiemelkedő dombocskáján építik fel, nem a településen. Elterjedt egy új nézet, mely szerint a szaracén községek túl jó célpontot jelentenek az üldözéseknek és több esélyük van a fennmaradásra elszórt tanyákon, ahol a lebukás nem ránthatja magával a többieket.
Élete választottja a legerősebb férfi volt, ki elég gyorsan jó hírű kovács lett. A déli királyság, Hellenburg egyik pici, határszéli városkájába jártak be az áruikat eladni és élelmiszert vásárolni. Néha még a szüleiket is meglátogatták odahaza. Ám egy napon sötét fellegek gyülekeztek az égen.
Hogy pontosak legyünk, nem csak egy nap volt élete 23 esztendejében, amikor sötét viharfelhők érkeztek erre a tájra, igen gyakori volt erre felé az eső. Ám ez a nap is ilyen volt. A hó elolvadt és nyugatról sötétség közeledett hozzájuk. Ám az események mégis keletről csaptak el rájuk. Behúzódtak a házba, hogy nehogy megfázzanak, nem volták már gyerekek, hogy táncoljanak az zuhogó esőben. Mohamed komor hangulatban ütötte a vasat az üllőn, mintha maga is érezné előre, hogy minden sújtással csak veszti azt az erőt, melyre hamarosan szüksége lesz. Eközben Fati egy elszakadt nadrágot varrt meg. Hirtelen valami neki csapódott az ajtajukra.
Értetlenül kapták fel a fejüket, és az asszony már állt is fel, hogy kinyissa. Ám ekkor újra, jóval tompábban megismétlődött.
-Maradj csak, majd én kinyitom!
*Talán csak feledékenység vagy az érkező idegen türelmetlensége miatt volt, hogy egykezes kalapácsát a kezében hagyta és úgy lépett oda a tölgyfa deszkákhoz. Amikor lenyomta a kilincset, hirtelen vágódott ki. Egy élőhalott volt az, ki futásában neki csapódott és utána monotonon ostromolta tovább mindaddig, amíg -nagy szerencsétlenségre- be nem engedték.
A nő felkiáltott, amikor látta, hogy a nekromanta kard belehasít férje húsába és piros vér csorog rajta keresztül. A férfi megtántorodott, de utána olyan erővel vert rá a csontvázra, hogy az egyből összeesett. Ám a támadó nem volt egyedül. Hamarosan egy másik karddal keresztül lett döfve és a gazdasszony sikítva rohant ki a hátsó ajtón, amit a támadók elleni vészkijáratként építettek otthonukba. Több órán keresztül rohant, míg végül fáradtan térdre esett.
-Alah akbar! Könyörülj rajtam! Alah akbar! Alah...
*Sokáig csak zokogott a félelemtől és nem tudta összeszedni magát, csak kántálta azt, amit megtanult, majd mikor kicsit megnyugodott, erőt vett magán, hogy elkezdjen imádkozni. Kezét, lábát és arcát megmosta a posványos vízben, mely a lápban ott volt mindenhol. Majd neki kezdett egy fa tövében.
-Alah akbar, Alah anna, la iláha ill Alah. Allah -rajta kívül nincs más isten- az Élő, és a Gondoskodó. Nem vesz rajta erőt szendergés, sem álom. Övé minden, ami az egekben és a földön van.
*Ahogy elmélyült gondolataiban, rájött, hogy vissza kell mennie a házba. Ha Alah arra a sorsra szánta, hogy meghaljon, akkor jobb bátran megtenni. Zavarta, hogy ha a férje halott, ahogy annak kellene lennie, akkor a hitéért halt meg valószínűleg és a próféták pecsétje negyven szüzet ígért a Paradicsomban. Vajon szüzek, de szépek is? Mit fog ő ott csinálni, ha istenük végtelen kedvességében és jóságában ennyi feleséget adott a túlvilágon?
És volt egy másik probléma. Mit is kérjen Alahtól? Ha ő most életben marad, sokáig nem látja férjét. És ő ennyi kedves hitestárssal bizony nem biztos, hogy sokat rá fog nézni odafentről. Ez persze gonosz gondolat volt, hiszen ha a Paradicsomban lett kiválasztva, akkor egy szent ember és biztosan nem felejtené él élete párját. De rossz volt arra gondolni, hogy öreg és ráncos lesz, mire újra az övé lehet végtelen boldogságban.
Viszont ahhoz, hogy ne így történjen, gyorsan kellene meghalnia. De ha ennyire kívánja a halált, az öngyilkosság és ő a Pokolba kerülne utána. És örök kárhozat. Vagyis elszakítanák szerelmétől. Így vissza kanyarodott oda, hogy ha Alah halálra szánta, akkor gyorsan kéne végbe mennie, mert akkor talán még ki tudná túrni a negyven szüzet Mohamed mellől.
Ahogy remegő lábakkal, fáradságtól legyengülve érkezett az otthonukba, ura ott hevert a küszöbön, saját vérében úszva. Egy idegen férfi is volt vele. Feje egyik oldalt furcsán lapos és szinte mindent elborított a vér. Nem mozdult. A ház ura úgy tűnik még meg tudta bosszulni a támadást és kalapácsával bezúzta a nekromanta koponyáját.
-Drágám! Élsz? -térdelt le hitetlenkedve Fati.
*Üres tekintettel nézett vissza a férje, majd erőnek erejével elmosolyodott.
-Nincs semmi baj! Most már nem bánthatnak.
-Drágám, ne mozogj! Kerítek valahonnan segítséget. A városba kell mennem és hívok egy gyógyítót.
-Nincs semmi baj! Nem félek.
*Ezzel megfogta a kezét és maradásra bírta. Különös nyugalom, lemondás szállta meg. Csak várta az elkerülhetetlent. Érezte belül a sebek és méreg hatását. Túl messze vannak mindenkitől. Hiszen pont így akarták, hogy ne tűnjenek fel senkinek.
A nő is végtelenül gyengének érezte magát. Tudta, hogy valamit ki kellene tudnia találni, mert egyedül nagyon erőtlen lesz. Szüksége lesz élete párjára, hogy együtt átvészeljenek minden vihart. Sokkal könnyebb volt úgy, hogy mellette van.
-Ha találkozol majd egy angyallal, és megkérdezi, ki a te istened, melyiket követted életedben, mit válaszolsz neki? -simította meg kedvesen az arcát.
-Alah az egyetlen igaz isten, nincs rajta kívül más.
-És ha megkérdezi, hogy ki az ő prófétája?
-Mohamed az ő prófétája, áldott legyen a neve.
*Még fél óráig beszélgettek és ismételgették, hogy mit tanítottak nekik. Fontosnak tartották, hogy ha egy angyal a túlvilágon keresztkérdést tesz fel, akkor nehogy megbotoljon a nyelve. Túl közel van élete célja, hogy eljusson a Paradicsomba. Tudták, hogy ez meg fog történni, és a férfi jelenléte bizalmat és megnyugvást öntött az asszonyba.
Ha Alah gondoskodott róla a csatában, akkor gondoskodni fog az özvegyéről is. Ám összeszorult a szíve, mikor hirtelen fájdalmak törtek elő a szeretett arcon és erősen köhögve kapkodta a levegőt. Még jobban megszorította a kezét és igyekezett nyugtatni, ám már az utolsó percei voltak a haldoklónak. És amikor elment, szörnyű sírás vett erőt a nőn.
Csak később volt lelki ereje levetkőztetni a halottat és megmosni a testét. Majd új, tiszta ruhát adott rá, de a temetéssel még várt. Az idegen kezében egy könyvet szorongatott még halálában is, most kivette onnan és olvasgatni kezdte. Meg akarta tudni, hogy mely vallás követője tört rájuk.
Bűnös dolgokról olvasott, bár a legtöbbjét nem értette, viszont arra rájött, hogy feltámasztásról van szó benne. Minél többet olvasott, annál kevesebbet értett. Valószínűleg azért, mert amit az elején nem értett meg, azok most kellenének. Ám valami mindig elvonta a figyelmét. Egy gondolat csupán, hogy ha Mohamed él, nem lehet a lelke a Paradicsomban, vagyis nem hálhat együtt a negyven szűzzel.
-Én a tiéd vagyok. -simította végig a holttest haját, majd elmondta az érvét- Te pedig az enyém. Vagy nem ezt mondtuk?
*Ezzel visszalapozott az első lapra és nagyon bízott benne, hogy ha csinálja is, miközben olvassa, sokkal könnyebben fog menni.
Bár sokszor látta, hogyan csinálta a férje, ő maga nem tudott kovácsolni. Szüksége volt egy társra, aki pénzt keres és segít neki a család fenntartásban. Vissza akarta kapni az életét. Még nem sejtette, hogy az élőhalott csak az elhunyt ismeretének egy nagyon pici töredékével rendelkezik. Nem a férje lesz az, csak egy buta báb. Bárhogy igyekezett, a harmadik napra is csak kudarcba fulladt minden próbálkozása és étele egyre inkább fogyott. Mindig két személyre főzött és két személyre terített.
Másnap komoran ült reggelinél az asztal mellett. Nem evett egy falatot sem. Bár éhes volt, de most nem pazarolhattak. Túl kellett lennie a rosszulléten. Lenézett a hasára és megsimogatta. Majd kitört zokogásban.
-Miért hagytál magamra? -kérdezte elkeseredetten.
*Már pár hete tudták, hogy terhes. És nem érzett magában elég erőt, hogy végig csinálja egyedül. Amikor kicsit szűnt a rosszullét, megpróbált enni egy keveset.
A következő napokban a szögek, patkók, egyszerűbb szerszámok készítésével foglalkozott, hogy azt eladva legyen miből bevásárolni a városban. Ám ennél többre nem volt képes. Gyakran ez sem ment valami jól. Össze kellett szednie mindent, amire emlékezett, hogy a férfi hogyan csinálta életében. Viszont bonyolultabb dolgokkal sehogy sem boldogult. A vas pedig egyre csak fogyott. Hamarosan el kell indulnia az Árny-pajzs hegységbe vásárolnia, ha így folytatódik.
A hónap közepére végkép feladta a próbálkozásokat, hogy ő legyen ideiglenesen a kenyérkereső és közben próbálgassa a feltámasztást. A hulla már erősen bomlott és minden igyekezetét a nekromácia kitanulásával töltötte. Görcsösen igyekezett, hogy összeszedje a tudását, ám mindezek ellenére a tragédia óta három hónap eltelt, mire végre sikerült.
Eddigre már minden készlete elfogyott, a férfi holtteste teljesen elbomlott a házban. Mindenhol penész és dögszag terjengett és csak egy csontváz emelkedett fel az asztalról. Kétségbe esve nézte a lényt.
-Alah akbar! Miért nem jött rendbe a húsod, az izmod? Mi lesz velem? Alah akbar!
*Fejét a kezeibe temette és elkezdett zokogni. Tudta jól, hogy ennie kell, hogy a pici tudjon fejlődni. Már hetek óta nő a pocakja, a negyedik hónapba lépett, szüksége van a pénzre. Ám a vas kifogyott és nem vett újat. Mindenét a kísérletekre költötte.
-Alah akbar, mi lesz így velem?
*Újra végig lapozta a könyvet, hogy hol tudná a csontvázat élő emberré tenni. Ám eddigre már megértette a szöveget annyira, hogy rájöjjön, sehogy. Egy margóra írt pár szavas megjegyzés utalt csak arra, hogy az idegen nekromant mestere egy Azrael nevű angyalok kardját keresett, mert az képes bárkit vissza hozni az életbe.
Így hát elindul megkeresni a fegyvert...
Faj: ember
Frakció: nekromanta
Kaszt: kovács
Nem: nő
Kor: 22
Aki az oldalra hívott: Amelia Tewelon
Kinézet:
Fati első ránézésre az, aminek hosszú nézegetés után is látszik. Egy fiatal ember nő. A haja és a szeme különleges, mert nem az emberekre általában jellemző szőke-kék párosítás, hanem annál jóval sötétebb. Mindazon mellett a 800 itt eltöltött év a családjában sem maradt nyomtalan és bőrük jóval fehérebb, mit mikor megérkeztek hajdanán.
170 centijével nem rémiszt meg remélhetőleg senkit, ahogy nem néz ki belőle egy izomkolosszus sem. Dolgos kezei azért némi erővel bírnak, ám ha egy férfival birkózni akarna, valószínűleg alul maradna. Ám nem volt könnyű élete eddig sem, így megtanult kitartóan dolgozni és bizony nincs gondban, ha ez sokáig kell tennie.
Öltözködésében hagyomány tisztelő. Haját mindig elfedi kendővel, de arcát már csak ritkán. Igyekszik nem túlságosan kihangsúlyozni származását, főleg ha más emberek lakta vidéken jár, városban pedig kimondottan kerüli a feltűnést.
Jellem:
Ha egy mai újságíró érdekesnek találná a storyt és lemenne Fatival riportot készíteni, akkor a modern kor felfogása szerint mérsékelt muzulmánként írná le. Ám ő belül nem így érzi. Nagyon is kötődik ősei hozott vallásához és hagyományaihoz. Viszont az iszlám itt teljesen más irányba fejlődött tovább. Némileg megváltozva. A dzsihadról sokkal hamarabb jut eszébe a szülés fájdalma, az apa erőfeszítései a gyermeknevelésre... az első négy jelentése, mint maga a Szent Háború kifejezés. Bár ismeri ő is és tudja, hogy régen hirdettek ilyet a kalifák. Ám a mostani maroknyi igaz hívő szentül hiszi, hogy csak önvédelem céljából, hogy közösségüket megvédjék a külső fenyegetéstől, teljesen háttérbe szorultak azok a tanok, melyek a hit erőszakos terjesztésére vonatkoznak.
Emellett egy kedves, barátságos lány, aki nagyon kevés késztetést érez mások bántására. Fogalmazhatunk úgy is, hogy keményen meg kell küzdeni azért, hogy kivívják a haragját. Igyekszik mindenkivel barátságos viszonyt kialakítani és megtalálni a közös jót.
A démonokat nem kedveli nekromanta léte ellenére sem. Bár sem a katolikusok, sem a protestánsok nem ismerik el a szaracénokat, ám ő inkább vágyik a Három Könyv vallásainak békéjére, mint a Sátán Birodalmába. Egyoldalú vágyakozás, ám hite sokkal inkább efelé hajtaná. A két tünde fajjal nincs túl sok problémája, még annyira sem előítéletes velük szemben, mint a többi ember. A vámpíroktól pedig tart.
Előtörténet:
Fati története 800 évvel ez előtt kezdődött. No, nem azért, mert ennyire vén csaj lenne, csupán ekkor léptek át ebbe a világba a viking hódítókkal együtt az a néhány igaz hitű kereskedő, akiket mások előszeretettel hívtak szaracénoknak. Nem voltak túl közkedveltek, de megtanulták meghúzni magukat és mindig megtalálták, hogy milyen áruval kereskedjenek, hogy nélkülözhetetlenné tegyék magukat.
Az évszázadok során egyre kockázatosabb lett az előd vallás hívői között élniük és főként a háborúk nyomán a mocsárvidékeken alapítottak apró falvakat. Egyre inkább rejtőzködőbb életmódot folytattak, a fiatalok mesteremberek szakmáit kezdték elsajátítani, veszélyes volt már a városban gyakran megforduló kereskedő lét. De sokan inkább vadászattal vagy kalandozással kezdtek el foglalkozni, ahol még jobban kerülni tudták a keresztényeket.
Fati is ilyen faluban nőtt fel. Apja gubacsapó volt, ám pár éve férjhez ment és úgy döntöttek, hogy a párja kovácsműhelyét a járhatatlan láp egy kiemelkedő dombocskáján építik fel, nem a településen. Elterjedt egy új nézet, mely szerint a szaracén községek túl jó célpontot jelentenek az üldözéseknek és több esélyük van a fennmaradásra elszórt tanyákon, ahol a lebukás nem ránthatja magával a többieket.
Élete választottja a legerősebb férfi volt, ki elég gyorsan jó hírű kovács lett. A déli királyság, Hellenburg egyik pici, határszéli városkájába jártak be az áruikat eladni és élelmiszert vásárolni. Néha még a szüleiket is meglátogatták odahaza. Ám egy napon sötét fellegek gyülekeztek az égen.
Hogy pontosak legyünk, nem csak egy nap volt élete 23 esztendejében, amikor sötét viharfelhők érkeztek erre a tájra, igen gyakori volt erre felé az eső. Ám ez a nap is ilyen volt. A hó elolvadt és nyugatról sötétség közeledett hozzájuk. Ám az események mégis keletről csaptak el rájuk. Behúzódtak a házba, hogy nehogy megfázzanak, nem volták már gyerekek, hogy táncoljanak az zuhogó esőben. Mohamed komor hangulatban ütötte a vasat az üllőn, mintha maga is érezné előre, hogy minden sújtással csak veszti azt az erőt, melyre hamarosan szüksége lesz. Eközben Fati egy elszakadt nadrágot varrt meg. Hirtelen valami neki csapódott az ajtajukra.
Értetlenül kapták fel a fejüket, és az asszony már állt is fel, hogy kinyissa. Ám ekkor újra, jóval tompábban megismétlődött.
-Maradj csak, majd én kinyitom!
*Talán csak feledékenység vagy az érkező idegen türelmetlensége miatt volt, hogy egykezes kalapácsát a kezében hagyta és úgy lépett oda a tölgyfa deszkákhoz. Amikor lenyomta a kilincset, hirtelen vágódott ki. Egy élőhalott volt az, ki futásában neki csapódott és utána monotonon ostromolta tovább mindaddig, amíg -nagy szerencsétlenségre- be nem engedték.
A nő felkiáltott, amikor látta, hogy a nekromanta kard belehasít férje húsába és piros vér csorog rajta keresztül. A férfi megtántorodott, de utána olyan erővel vert rá a csontvázra, hogy az egyből összeesett. Ám a támadó nem volt egyedül. Hamarosan egy másik karddal keresztül lett döfve és a gazdasszony sikítva rohant ki a hátsó ajtón, amit a támadók elleni vészkijáratként építettek otthonukba. Több órán keresztül rohant, míg végül fáradtan térdre esett.
-Alah akbar! Könyörülj rajtam! Alah akbar! Alah...
*Sokáig csak zokogott a félelemtől és nem tudta összeszedni magát, csak kántálta azt, amit megtanult, majd mikor kicsit megnyugodott, erőt vett magán, hogy elkezdjen imádkozni. Kezét, lábát és arcát megmosta a posványos vízben, mely a lápban ott volt mindenhol. Majd neki kezdett egy fa tövében.
-Alah akbar, Alah anna, la iláha ill Alah. Allah -rajta kívül nincs más isten- az Élő, és a Gondoskodó. Nem vesz rajta erőt szendergés, sem álom. Övé minden, ami az egekben és a földön van.
*Ahogy elmélyült gondolataiban, rájött, hogy vissza kell mennie a házba. Ha Alah arra a sorsra szánta, hogy meghaljon, akkor jobb bátran megtenni. Zavarta, hogy ha a férje halott, ahogy annak kellene lennie, akkor a hitéért halt meg valószínűleg és a próféták pecsétje negyven szüzet ígért a Paradicsomban. Vajon szüzek, de szépek is? Mit fog ő ott csinálni, ha istenük végtelen kedvességében és jóságában ennyi feleséget adott a túlvilágon?
És volt egy másik probléma. Mit is kérjen Alahtól? Ha ő most életben marad, sokáig nem látja férjét. És ő ennyi kedves hitestárssal bizony nem biztos, hogy sokat rá fog nézni odafentről. Ez persze gonosz gondolat volt, hiszen ha a Paradicsomban lett kiválasztva, akkor egy szent ember és biztosan nem felejtené él élete párját. De rossz volt arra gondolni, hogy öreg és ráncos lesz, mire újra az övé lehet végtelen boldogságban.
Viszont ahhoz, hogy ne így történjen, gyorsan kellene meghalnia. De ha ennyire kívánja a halált, az öngyilkosság és ő a Pokolba kerülne utána. És örök kárhozat. Vagyis elszakítanák szerelmétől. Így vissza kanyarodott oda, hogy ha Alah halálra szánta, akkor gyorsan kéne végbe mennie, mert akkor talán még ki tudná túrni a negyven szüzet Mohamed mellől.
Ahogy remegő lábakkal, fáradságtól legyengülve érkezett az otthonukba, ura ott hevert a küszöbön, saját vérében úszva. Egy idegen férfi is volt vele. Feje egyik oldalt furcsán lapos és szinte mindent elborított a vér. Nem mozdult. A ház ura úgy tűnik még meg tudta bosszulni a támadást és kalapácsával bezúzta a nekromanta koponyáját.
-Drágám! Élsz? -térdelt le hitetlenkedve Fati.
*Üres tekintettel nézett vissza a férje, majd erőnek erejével elmosolyodott.
-Nincs semmi baj! Most már nem bánthatnak.
-Drágám, ne mozogj! Kerítek valahonnan segítséget. A városba kell mennem és hívok egy gyógyítót.
-Nincs semmi baj! Nem félek.
*Ezzel megfogta a kezét és maradásra bírta. Különös nyugalom, lemondás szállta meg. Csak várta az elkerülhetetlent. Érezte belül a sebek és méreg hatását. Túl messze vannak mindenkitől. Hiszen pont így akarták, hogy ne tűnjenek fel senkinek.
A nő is végtelenül gyengének érezte magát. Tudta, hogy valamit ki kellene tudnia találni, mert egyedül nagyon erőtlen lesz. Szüksége lesz élete párjára, hogy együtt átvészeljenek minden vihart. Sokkal könnyebb volt úgy, hogy mellette van.
-Ha találkozol majd egy angyallal, és megkérdezi, ki a te istened, melyiket követted életedben, mit válaszolsz neki? -simította meg kedvesen az arcát.
-Alah az egyetlen igaz isten, nincs rajta kívül más.
-És ha megkérdezi, hogy ki az ő prófétája?
-Mohamed az ő prófétája, áldott legyen a neve.
*Még fél óráig beszélgettek és ismételgették, hogy mit tanítottak nekik. Fontosnak tartották, hogy ha egy angyal a túlvilágon keresztkérdést tesz fel, akkor nehogy megbotoljon a nyelve. Túl közel van élete célja, hogy eljusson a Paradicsomba. Tudták, hogy ez meg fog történni, és a férfi jelenléte bizalmat és megnyugvást öntött az asszonyba.
Ha Alah gondoskodott róla a csatában, akkor gondoskodni fog az özvegyéről is. Ám összeszorult a szíve, mikor hirtelen fájdalmak törtek elő a szeretett arcon és erősen köhögve kapkodta a levegőt. Még jobban megszorította a kezét és igyekezett nyugtatni, ám már az utolsó percei voltak a haldoklónak. És amikor elment, szörnyű sírás vett erőt a nőn.
Csak később volt lelki ereje levetkőztetni a halottat és megmosni a testét. Majd új, tiszta ruhát adott rá, de a temetéssel még várt. Az idegen kezében egy könyvet szorongatott még halálában is, most kivette onnan és olvasgatni kezdte. Meg akarta tudni, hogy mely vallás követője tört rájuk.
Bűnös dolgokról olvasott, bár a legtöbbjét nem értette, viszont arra rájött, hogy feltámasztásról van szó benne. Minél többet olvasott, annál kevesebbet értett. Valószínűleg azért, mert amit az elején nem értett meg, azok most kellenének. Ám valami mindig elvonta a figyelmét. Egy gondolat csupán, hogy ha Mohamed él, nem lehet a lelke a Paradicsomban, vagyis nem hálhat együtt a negyven szűzzel.
-Én a tiéd vagyok. -simította végig a holttest haját, majd elmondta az érvét- Te pedig az enyém. Vagy nem ezt mondtuk?
*Ezzel visszalapozott az első lapra és nagyon bízott benne, hogy ha csinálja is, miközben olvassa, sokkal könnyebben fog menni.
Bár sokszor látta, hogyan csinálta a férje, ő maga nem tudott kovácsolni. Szüksége volt egy társra, aki pénzt keres és segít neki a család fenntartásban. Vissza akarta kapni az életét. Még nem sejtette, hogy az élőhalott csak az elhunyt ismeretének egy nagyon pici töredékével rendelkezik. Nem a férje lesz az, csak egy buta báb. Bárhogy igyekezett, a harmadik napra is csak kudarcba fulladt minden próbálkozása és étele egyre inkább fogyott. Mindig két személyre főzött és két személyre terített.
Másnap komoran ült reggelinél az asztal mellett. Nem evett egy falatot sem. Bár éhes volt, de most nem pazarolhattak. Túl kellett lennie a rosszulléten. Lenézett a hasára és megsimogatta. Majd kitört zokogásban.
-Miért hagytál magamra? -kérdezte elkeseredetten.
*Már pár hete tudták, hogy terhes. És nem érzett magában elég erőt, hogy végig csinálja egyedül. Amikor kicsit szűnt a rosszullét, megpróbált enni egy keveset.
A következő napokban a szögek, patkók, egyszerűbb szerszámok készítésével foglalkozott, hogy azt eladva legyen miből bevásárolni a városban. Ám ennél többre nem volt képes. Gyakran ez sem ment valami jól. Össze kellett szednie mindent, amire emlékezett, hogy a férfi hogyan csinálta életében. Viszont bonyolultabb dolgokkal sehogy sem boldogult. A vas pedig egyre csak fogyott. Hamarosan el kell indulnia az Árny-pajzs hegységbe vásárolnia, ha így folytatódik.
A hónap közepére végkép feladta a próbálkozásokat, hogy ő legyen ideiglenesen a kenyérkereső és közben próbálgassa a feltámasztást. A hulla már erősen bomlott és minden igyekezetét a nekromácia kitanulásával töltötte. Görcsösen igyekezett, hogy összeszedje a tudását, ám mindezek ellenére a tragédia óta három hónap eltelt, mire végre sikerült.
Eddigre már minden készlete elfogyott, a férfi holtteste teljesen elbomlott a házban. Mindenhol penész és dögszag terjengett és csak egy csontváz emelkedett fel az asztalról. Kétségbe esve nézte a lényt.
-Alah akbar! Miért nem jött rendbe a húsod, az izmod? Mi lesz velem? Alah akbar!
*Fejét a kezeibe temette és elkezdett zokogni. Tudta jól, hogy ennie kell, hogy a pici tudjon fejlődni. Már hetek óta nő a pocakja, a negyedik hónapba lépett, szüksége van a pénzre. Ám a vas kifogyott és nem vett újat. Mindenét a kísérletekre költötte.
-Alah akbar, mi lesz így velem?
*Újra végig lapozta a könyvet, hogy hol tudná a csontvázat élő emberré tenni. Ám eddigre már megértette a szöveget annyira, hogy rájöjjön, sehogy. Egy margóra írt pár szavas megjegyzés utalt csak arra, hogy az idegen nekromant mestere egy Azrael nevű angyalok kardját keresett, mert az képes bárkit vissza hozni az életbe.
Így hát elindul megkeresni a fegyvert...
A hozzászólást Fati al-has Omár összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 13, 2016 8:05 pm-kor.
Került Ashort, mert egy bitang.
