Magánküldetés: Meggyilkolt férj

A Mocsárvidéktől nyugatabbra található egy száz fős, Kreuzdorf névre hallgató falu. Nem túl messze van a határtól - mindössze pár mérföldnek köszönheti, hogy déli településnek számít. Aki betér ide, teljesen átlagosnak számító hellyel találja szembe magát: magával a falusi élettel. Van egy fogadó, ahol megszállhatnak a fáradt utazók, az éhezők és szomjazók pár csilingelő váltó fejében ehetnek és ihatnak, egy istálló izmos lovakkal, melyek egyértelműen a földi munkáktól erősödtek így meg. Az épületek messze állnak egymástól, bőven hagyva helyet saját termény termesztésére, mindemellett egy-két háztól nem túl messzire elkerített részen haszonállatok álldogálnak, legelésznek, úgy mint disznók vagy juhok. Néha felnyerít egy ló, mely messzire elhallatszódik, a fáradt lábaknak pedig ez igen biztatóan csenghet.
A megszokott békét viszont most felborítja valami... A fellegek baljósan lepik el a kék eget szürkeséget hozva a vidékre - már pár napja ilyen a környezet. Ahogy a köznép mondaná: lóg a fellegek lába, és valóban: érezni lehet az esőt megelőlegező illatot, a szél viszi mindenfelé. Bár még nem esett, érezhető, hogy nemsokára, talán pár óra múlva szemerkélni, majd zuhogni kezd.
És nem csak ez az, ami felkavarja a nyugalmat.

Amelia: A faluba érve érzékeled a levegőben lévő feszültséget. A piactéren nincs akkora nyüzsgés, a fogadóban is meglepően csendes minden. Nyilvánvalóvá válik a számodra, hogy itt valami nagyon nincs rendben, talán érdemes lenne kérdezősködni. (Skype elérhetőségemet küldöm PM-ben, ott megbeszélhetjük majd.)

Fati: Te olyan irányból jössz, ami egyértelművé teszi a számodra, hogy nagy a baj. Távolról megpillantasz egy kisebb tömeget, nagyjából 15 fő áll körül valamit, és egyértelműen nem sok jóra lehet következtetni ebből. Itt is a feszültség uralkodik, mindemellett az enyhe félelem és megdöbbenés - erről az érthetetlen beszélgetésfoszlányokból könnyedén meggyőződhetsz. (Skype-ot neked is küldöm PM-ben, ott egyeztetünk majd.)

A szaracén asszony a férjével közeledett, az pedig egy üllővel. Az utolsó mondatrész nem túl romantikus, de ha meg akarnak élni, akkor munkát kell találniuk. És ezért is merészkedik ide, erre az eldugott kis falucskába.
Ám még be sem ért, már gyanússá vált számára a helyzet. Kicsit többen lehetnek, mint egy tucatnyian és ez nagyon aggasztotta. Egy falu nem túl veszélyes, hiszen kevesen vannak, azok is általában nem a fegyverforgatást gyakorolják, csak igyekeznek megélni. Ám ez egy lovag szemével nézve veszélytelenné teszi az itt létet.
Viszont Fati csak egy nő. Azon belül is nem túl szerencsésen... öööhhhmmm... hogy *krákog* is mondjam... félig a férjezett és a szabad állapot között. Plusz ügye ott van a gyerek, aki jön és pár hónap múlva olyan hasa lesz, hogy talán nem is tud majd dolgozni. Az lesz a legszörnyűbb. Addigra valamit ki kell találni, hiszen nem hiszi, hogy túl sokan kérnének sarlók, kaszák és hordó abroncsok javítását, elkészítését egy kilenc hónapos anyukától. Örülhet annak is, ha most, fiatal és szemrevaló nőként képes elhitetni a férfi társadalommal, hogy ért egy ilyen kemény fizikumot igényelő munkához.
-Menj és kérdezd meg, mi folyik ott! -int Mohamednek.
*Az szó nélkül újra és újra ránt egyet a földön a súlyos terhén, csíkot húzva a porba.
-Azt hagyd már itt, hogy mindig felidegesítesz! Ne akard már még jobban tönkre tenni az életemet! -eleredtek a könnyei és kissé visszafogottabban folytatta- Bocsáss meg! Nem akarok veszekedni veled, csak hagyd itt a követ és nézd meg, kérlek, hogy minden rendben van-e ott! Én addig itt megvárlak.
*A csontváz szó nélkül engedelmeskedett és kihúzta a kardját a hüvelyéből, miközben lépkedett a tömeg közelébe. Fél úton járt, amikor felesége abba hagyta egy kanál alibiből történő ütögetését a kovács kalapáccsal és inkább követte urát, hogy tisztes távolságból jobban hallja... Szóval valamit majd csak mondanak neki! Ha Amelia közben felbukkan, integetve próbál köszönni neki és felhívni a figyelmet magára.
Ám egyetlen barátja sem bukkant még fel, a csontváz némán, ritmikusan lépkedett a csoport felé. Az emberek szép lassan elszállingóztak az élőhalott közeledtére, talán a kivont kardja rémítette meg őket, de az is lehet, hogy már a természetfeletti teremtmény puszta látta. Nem vette elő az íját a hátáról, hiszen a legkevésbé sem adott a nekromanta neki parancsot a támadásra. Csak arra kérte, beszéljen velük, noha ez nyelv nélkül kétséges, hogy sikerülhetett volna neki az előtt. Amióta változások álltak be a családi életükben, sokat veszített a diplomatikus képességeiből. (No, előtte sem volt egy ügyvéd alkat, de ha még mindig élne, biztosan jobban szót értett volna az emberekkel.)
Valami nagy dolog van ott, amit ott hagytak a falusiak. Fati szíve a torkában dobogott és bár lelke mélyén vágyott arra, hogy rákiáltson Mohamedre, hogy álljon meg és jöjjön vissza hozzá, de egy hang nem jött ki a száján.
~Hogy is, Alah, mit tegyek? Tényleg nem lenne jó, ha azt látnák még a népek, hogy parancsolgatok férjuramnak. Teljesen elvágnám magam a jó emberektől, ha még nem tettem meg, ha azt látnák, hogy szaracénként feltámasztottal járkálok és nem vagyok engedelmes asszony.
Így nagyon nehéz lesz. Miért csinálod ezt? Miért nem olyan minden, mint régen? Valahogy rendes, hétköznapi házaspárnak kellene mutatnunk magunkat.
*Hát ez nem segített. Szinte nem is ő lépkedett a férje nyomdokaiban, hanem a helyszín vonzotta oda őket. És végre egymás mellett ácsorogva egy nagy darab férfi teteme fölé hajoltak. Nem lélegzett vagy ha igen, akkor nem lehetett szemmel látni. De tényleg nem, a nyaka furcsán kitekeredett és egyik karja is ki volt csavarodva.
Csak döbbenten szemlélte a nem rég még valószínűleg élőt ott feküdni, a fekete hajába valószínűleg saját vére keveredett és összeragasztotta, ahogy beszivárogva a talajba enyhén rozsda árnyalatúra festette.
~Alah akbár! Ezt a férfit valószínűleg meglincselték. És én... Nem, én nem keveredtem bele. Alah jóságos, nem sújtana még ezzel is. Ha bármi felém terelné a gyanút, azonnal elfognának és felkoncolnának.
Ügye Drágám te megvédenél?
*Minden bizalmát a mellette állóba vetve tekintett rá hálás szemekkel. Most újra azt az élő Mohamed ali-has Omárt, a kovácsot látta, aki megvédte őt a nekromanta támadásától.

Egy jó darabig áttettem a székhelyem a Fővárosból Hellenburg-ba, miután kissé összeakasztottam a bajusz az egyház prominens képviselőjével, egy inkvizítor atyával és még sikeresen belefutottam egy olyan hatalmasságba, akinek ajánlatát nehéz lett volna visszautasítani egy kis szívességért cserébe. Így aztán jobbnak láttam, ha kicsit meghúzom magam és nem mutatkozom északon, hátha feledésbe merül a nevem.
A déliek székhelyén is akadt számomra munka bőven, így nem unatkoztam, de a szívem lassan csak visszafelé húzott és bár nem túlságosan sietve, egy-egy nagyobb városban, vagy faluban meg-megállva, ahol akadt számomra megbízás, közeledtem az északi területek felé.
Most nem állt szándékomban átvágni a mocsáron, én sem keresem a bajt, ha nem muszáj, anélkül is épp elég veszélyes életet élek, így nyugat felé kerültem, a szekerek által kitaposott úton, ami reményeim szerint egy újabb településre vezet majd, ahol ételt és szállást kapok. Már reggel óta a lovon ültem és teljesen legémberedtem, de minden kanyar után arra számítottam, hogy végre feltűnnek a házak. Már épp feladtam a reményt és belenyugodtam, hogy ismét a szabad ég alatt hálhatok, amikor megláttam a művelt földeket.
~ Hála az Úrnak! Ezek szerint a falu sincs messze: ~
Hűséges is minta megérezte volna, megszaporázta lépteit és újult erővel vágtunk neki a hátralévő távolságnak.
Tipikus földművelésből élő falu volt, de tiszta és rendezett, láthatóan az itt élők nem szűkölködtek, az állatok is kövérek, jól tápláltak voltak. Még lovak is akadtak, bár én nem szándékoztam megválni Hűségestől.
Örültem, hogy elértem a települést, mivel már jó pár napja úgy lógnak a felhők, mintha le akarna szakadni az ég és nem esett volna jól, ha éjszaka kap el valahol a nyíli terepen.
Ezért aztán már a meleg ételre és egy jóleső zugra gondolva, ahol álomra hajthatom a fejem, kocogtam megvidámodva a széles főutcán meglátott cégér felé, de aztán valami különös érzés azonnal éberré tett és visszafogtam Hűségest.
Úgy néztem piacnap van ma, de mégis alig lézengtek az árusok között, de akármennyire figyeltem, ez volt minden. A fogadó előtt leszálltam hátasomról és bevezetve a fészerbe az ott lévő kölyök gondjaira bíztam, lelkére kötve, hogy jól csutakolja le és lássa el rendesen. Megérdemli, hiszen hosszú út áll mögötte.
Aztán beléptem a fogadóba, ahol még a szokatlanul csendes beszélgetés is elhallgatott erre és csak akkor indult újból, amikor megindultam a pult mögött álló fogadós felé, de akkor is talán még halkabban.
~ Mi a fene folyik itt? Talán valaki meghalhatott? ~ merült fel bennem, de hát minek találgatni, általában a kocsmárosok elég beszédes népség, így előbb-utóbb úgy is megtudom, ha rákérdezek.
- Adj Isten! – köszöntöttem a fogadóst. – Van kiadó szobája és ennék, innék is valamit? – kezdtem bele, aztán körbe intettem. – Csak nem történt valami tragédia? Nagy a csend mindenhol.
- Á, szép jó napot! - köszön vissza, hangján érezhető egy enyhe kesernyés szín. - Átutazóknak mindig van. Mondja csak, mit szeretne, a lehető leghamarabb elkészítjük - válik láthatóvá egy halvány mosoly arcán, a következő kérdésre viszont elkomorodik egy kissé. - Nos, a hírek kissé... hmh, megrázták ezt a helyet - pödri bajszát. - Jómagam még nem láttam, de úgy tűnik, egy közelben lévő haramia végzett az egyik lakossal - magyarázza borúsan.
- Az remek és bármit megeszek, csak legyen benne egy kis hús, mert fárasztó napjaim voltak. - sóhajtok, hogy legalább az egyik része rendben van a dolognak, azonban, mintha csak megéreztem volna, hogy valami haláleset történt, igazam is lett.
- Itt benn a faluban? Mikor? - kíváncsiskodtam tovább, hiszen úgy sem volt jobb dolgom, míg az étel meg nem érkezett.
Bólint egyet, majd a mögötte lévő ajtóhoz lépdel, kinyitja azt. Vélhetően a fogadó szakácsa van ott, őt értesíti, miféle finomság kell még mára.
- A nyugati határában, nincs messze - mutat az irányba, miután visszaér. - Ma reggel találtak rá, szóval éjszaka történhetett - folytatja. - Ha kegyed kíváncsi rá, megnézheti, és mire visszaér, készen is lesz az étel. Bár ha engem kérdez, nem javaslom, elveheti az étvágyát - teszi még hozzá kissé morogva, kifejezve nem tetszését.
Láttam már hullát épp eleget, meg aztán furcsa is volt, hogy valami zsivány egymaga bemerészkedjen és zsákmány nélkül öljön, az ételre meg úgy is várni kell, talán tudok segíteni is ezeknek a parasztoknak, akkor még a szállás is ingyen lehet. Miért ne?
- Megnézem. – vontam meg a vállam és kifelé indultam. – Kevés dolog tudja elvenni az étvágyam és egy hulla nem tartozik közé. – böktem még hátra, hogy nehogy azt higgye emiatt nem eszem majd meg az ételt ő meg nem jut hozzá a pénzéhez, már ha ez volt mogorvasága oka.
- Azért csak óvatosan - szól még ő is, majd visszafordul a dolgára.
Csak intettem neki aztán kisétáltam az ajtón elindulva a nyugat felé kivezető út felé, sejtésem szerint nem fogom eltéveszteni, biztos jó pár kíváncsiskodó lesz ott.