A kemény élet titkai - Amelia és Tyr

Városon kívül kap megbízást, de nem a környéken, hanem egyenesen Dél északi határában. Egy faluba küldik, hogy ott derítsen fényt az ott történő eseményekre. A készülődés több időt vesz igénybe a megszokottnál, ám van tapasztalata ebben, ezért nem akad nehézségekbe. Most kivételesen két lovat visz magával: Tábornok az egyik, míg a másik Ametiszt. Másnap kora hajnalban indul el, mikor még nincs túlságosan nagy forgalom. Lassú tempóban indul el, egyáltalán nem hajtja szét az állatokat. Nagy utazó, ezért tudja, hogy jobb tartalékolni az energiát a lovaknál, mert bármi jöhet.
~ Vajon mit fogok ott találni? ~ teszi fel a kérdést magában, miközben már jócskán elhagyta Hellenburg városát. Jól látható, hogy honnan jött és miféle ember. Néha megáll egy-egy pataknál, vagy zöldebb helynél, hogy az állatok pihenjenek és megtartsák az erejüket. A nap végére tábort ver. Ropogó tűz mellett néhány gondolatot felír a mai nappal kapcsolatban, aztán nyugovóra tér. Másnap megismétli az előző napot, de itt már történik egy igen érdekes esemény. Távolban megpillant egy alakot, így lassabb tempóra váltja lovait. Nem akar belefutni banditákba, mert azok biztosan elvennék mindenét. Legtöbbször aljas cselekhez folyamodnak, mint az út elbarikádozása, hogy járhatatlan legyen. Utána nem nehéz rajtaütni az embereken.
~ Vajon ő egy közülük? ~ esik gondolkozóba, miközben egyre közelebb jut hozzá. Mikor melléér, akkor pillantja meg az ismerős arcot, akivel találkozott már párszor.
- Amelia Tewelon? – kérdez rá arra a névre, ami beugrik neki. Végignéz a másikon, hogy megnézze nincs e baja, aztán felveszi a másik tempójához. Egy hosszabb hallgatás után felteszi a kérdést.
- Mi járatban itt Délen? – érdeklődik nála, sőt szívesen elmondaná, hogy miért van ő itt, de nem lehet. Ez amolyan titkos küldetés, amiről jobb ha nem tud más személy.
- Mi történt veled azóta, mióta nem találkoztunk? – hangja teljesen elfogadható, mert ismerősként tekint a nőre. Egy olyan nagy kaland után megérdemli.
- Én sajnos nem mondhatok semmit, hogy hová tartok, de remélem sokáig egy felé vezet az utunk.

Egy karavánt kísértem el a mocsarakon keresztül, amit már volt szerencsém párszor megismerni, így most már tudtam milyen részét érdemes elkerülni. Ezért aztán nem is akadt gond útközben, ami persze a jól megfizetett kísérőknek, mint én, volt köszönhető. A tehetős kereskedők nem sajnálták a pénzt, hogy bebiztosítsák az árujuk megérkezését.
Most egy zacskó váltóval a zsebemben és pihenten – Hellenburg-ban sikerült jól kialudnom magam és kellő elemózsiát is beszerezni, - kocogtam a kanyargó úton Hűséges hátán.
Még elég korán volt, de ha vissza akartam érni az északi területre estére, jobbnak láttam korán indulni, így a melegtől sem kellett szenvednem és a többi úton lévőt sem kerülgetnem.
Mivel aránylag egy forgalmas, városokat összekötő szekérúton haladtam, így nem tartottam különösebben semmitől, a hátam mögül felhangzó patadobogásra is csak kissé arrébb húzódtam, hogy ha valakinek sietős megelőzhessen.
Persze semmi sem kizárt egy úton, ezért köpenyem alatt a kardom markolatára helyeztem a kezem.
Fürkészve pillantottam ki a csuklyám alól, ahogy a másik lovas mellém ér és nem megy tovább, hanem megszólít. Ismerős a tünde fickó…….., aki a nevemen is szólít. Nekem is eszembe jut a neve: Tyrwel, a vezeték nevében azonban nem voltam biztos, ebben nem voltam jó, de a szemem sosem csal meg. Nem volt az ellenségem. Egy pár pillanat múlva izmaim elernyednek és elengedem a kardom.
- Egy karavánt kísértem át a mocsáron, de már hazafelé tartok. – válaszoltam egy kis habozás után, de semmi olyan nem volt benne, amit titokban kellett volna már tartanom. –És te?
Kérdésemre meg is kapom a választ és nem veszem zokon, hiszen én is sokszor járok olyan úton, amit nem kötök más orrára, így csak bólintok felé.
- Nem gond, bár így nehéz lesz megítélnem, hogy egyfelé vezet-e az utunk. – mosolyodtam el.
Hogy mi történt velem? Azt hiszem, ha azt gondolja, nő létemre szeretek csacsogni, csalódást fogok okozni neki.
- Nem unalmas az életem, nem panaszkodok. Általában sokfelé megfordulok és minden munkát elvállalok, ami megfelel az ízlésemnek. Nem szeretek unatkozni, de gondolom azt már észrevetted. Szeretek az élet sűrűjében lenni.
A mellettem poroszkáló hegyesfülűre nézek.
- De te sem vagy az a helyben ülő fajta, ahogy elnézem.

Hamarosan kiderül arról a személyről, akitől tartott, hogy egyik ismerőse. Ez megnyugtatólag hat rá, de ettől függetlenül óvatosnak kell lennie, míg a két lóval meg nem érkezik céljához. Mindenesetre elkezd kérdezősködni, hogy ne csak némán poroszkáljanak az úton, hanem foglalják le egymást.
- Akkor biztosan megfizették, mert a mocsár mindig veszélyes hely. – emlékezik vissza saját kalandjára a krokodillal, meg a nőkkel, akik mindenáron el akarták őt csábítani. Amelia szavai rángatják vissza a valóság talajára, ezért íriszei a másikat kezdi el fürkészni és tőle telhető módon válaszolni a felmerülő kérdésekre.
- Felfedezés egy közeli településen. Kell oda egy plusz ember. Ettől többet nem tudok. – adja meg magát, hiszen ezzel nem árt senkinek sem. Ráadásul nincs itt a városőrség tagjai közül senki, hogy az orrára koppintson, hogy fűnek és fának elárulja a küldetését. Megérkeznek egy kereszteződéshez, de ő szintén észak felé tart, amerre a partnere.
- Ez iaz, én sem lustulok, mint a nemesek. Küldenek mindenfelé, ahol csak történik valami. – szól hozzá, miközben megnézi a másik lovat, hogy jól van? Ráadásul a lovon található ellátmány nem-e szökik meg előle. Minden rendben talál, ezért visszafordul Amelia felé. Nem egy csevegős fajták, inkább tömören beszélnek. Ezzel nincs semmi gond, legalábbis a tünde így véli. Az utóbbi időszak neki elég különlegesen telt el. Meg sem tudná fogalmazni szavakkal, emellett kizárt, hogy bárkinek meséljen róla.
- Északon mi a helyzet? – érdeklődik, mint minden más épeszű ember, hogy onnan mire számítson. Gyűjtögeti a pénzt, hogy egy szép napon lelépjen Hellenburgból. Még fogalma sincs, hogy hová és miért, mert eléggé tanácstalan. Yenával fog utazni mindenképpen, azonban tuti, hogy soha többé nem keresi azt a elátkozott ereklyét. Meg kell ismernie a női nemet, mert eddig nem volt túlságosan érdeklődő ebben a témában.

Hozzászoktam már ahhoz, hogy egyedül járjam az utam, de persze sosem bánom, ha társaságom is akad, ha az egy olyan valaki, mint ez a tünde, aki tapasztalatom szerint nem ijed meg a saját árnyékától.
Az utak, főleg most, hogy a levegőben lóg a háború, egyre veszélyesebbek, sokan hasznot akarnak húzni a menekülő, védtelen emberekből és nem riadnak vissza semmi aljasságtól.
Persze én sem ijedek meg egy ilyen csürhétől, de minek kockáztassak, ha épp nem muszáj. Ha egyedül kocogok, akkor még azt hinnék, hogy alkalmas préda vagyok és akkor biztos megpróbálkoznak, ha viszont két fegyverest látnak, aki k közül ráadásul az egyik íjat visel, akkor már jobban meggondolják.
Így erőt veszek szokásos szófukarságomon és tovább folytatom a megkezdett beszélgetést.
- Igen, megkértem az árát és ők megfizették, sőt még a haza utam is megtérül. – bólintottam, miközben Tyr azért annyi támpontot még is elárult céljáról, hogy érthető legyen miért kelt útnak és miért erre.
- Végül is nem nagyon különbözünk, csak te egy gazdának dolgozol, míg én legalább válogathatok. – vontam meg a vállam a szavaira, hiszen mindketten zsoldosok voltunk valahol.
Egyelőre az út békésen terült el előttünk, a lovak még frissek voltak, ahogy én sem éreztem fáradtnak magam, bár lassan meg kell szabadulni a köpenyemtől, mert egyre melegebb lett.
- A határ mellett feszült és sokan elmenekülnek, de ahogy egyre beljebb mész, ott kevésbé foglalkoznak vele az egyszerű emberek, persze a nemesek idegesebbek. A papok meg a szokásosnál is többet prédikálnak. – foglaltam össze, amit eddig tapasztaltam. – De úgy éreztem itt délen sem éreznek másként az emberek. – tettem még hozzá.
Lassan kezdtem megéhezni és szemem egy táborozásra megfelelő helyet keresett, ahol elfogyaszthattam tarisznyába pakolt elemózsiát, amit még a fogadban vettem.
- Ott, - mutattam előre egy kis mélyedésre. – ott megállhatnánk enni, van egy kis hideg sültem és tegnapi cipóm, ha elfogadod.

Sikerül a nővel szót váltania, ami jó hatással van rá, emellett az a tény sem elhanyagolható, hogy körülbelül hasonló munkákat végeznek. A különbség egyáltalán nem érdekli a tünde fejét, hiszen ez a városőrzős dolog addig van, míg kellő pénze nem lesz. Akkor leteszi e hivatást, hogy szabadon kóborolhasson, bár nem egyedül. Ott van Yena például, akivel most tökéletesen elvan. Ha meg kellene fogalmazni, hogy milyen kapcsolatban van vele, akkor nem tudná elmondani. Remélhetőleg Amy előtt nem fog előjönni egy hasonló téma, mert nem tehetséges a hazudozásban.
- Szóval marad pénzed venni ezt-azt, ami szükséges – szól hozzá, ami alatt leginkább ételre és különböző felszerelésekre gondol.
- Valóban egy gazdának dolgozok, de mindig ingyen kapjuk az ételt. Az más kérdés, hogy nekünk kell elkészíteni. – meséli el, hogy nem olyan rossz dolog. Természetesen nem mindig kívánja a gyomra a nehéz emberi kajákat. Mivel természet hívő, így elsősorban a zöld dolgokat szereti, s az abból készített egyszerű és tápláló ételeket. Következik egy éles témaváltás, amit a tünde indítványoz. Feszülten figyel az utazótársa szavaira. Nem mond túlságosan sokat, amit leginkább egy gyors helyzetjelentéssel ér fel.
- Senkinek sem jó a bizonytalanság és feszültség. Sok embert sarkall meggondolatlan cselekvésre – válaszol bölcsen, aztán egy idő múlva megállnak. A két lova terhét leveszi, hogy jól érezzék magukat, aztán hagyja őket legelni a közelben. Ha már eddig elhozták őt és a szállítmányát, akkor teljesen ez a módja a hála kifejezésének. Visszatér végül Amyhez, aki őt kínálja finomságokkal.
- Köszönöm a vendéglátást, de nekem van sajátom. Sajt, káposzta és némi erdei gyümölcs. Tökéletesen megvagyok ezekkel. – utasítja el annak ajánlatát, majd a cuccaihoz sétál, ahonnan előkerül az ő ételes asztalkája. Katonás szépségű terülj-terülj csodatálat készít magának.
- Esetleg nem kérsz pár falatot az enyémből? – kínálja meg a nőt, hátha elcsábul.

Nem nagyon ismerem a déliek katona életét, de az északiból kiindulva, nem vágyom rá, még akkor sem, ha biztos fizetséget és valamivel jobb védelmet ígér, mint a szabad zsoldos lét.
Nem szeretem, ha megmondják mit és hogyan csináljak, na meg hogy hová menjek, ezért csak bólintok, amikor megformálja Tyr saját véleményét a munkájáról. Mindenki maga választja meg, hogy miként akar boldogulni és amíg nem keresztezzük vele egymás útját, tőlem aztán főherceg is lehet vagy maga a zsinatelnök, patákkal a lábán.
Az viszont tény, hogy ritkán látni tündét, aki elkötelezi magát, szeretnek a saját fejük után menni és ebben mondhatni hasonló a „gondolkodásmódunk”, persze nem ezzel a tündével.
Miután válaszoltam neki, hogy milyen most az élet északon, meg úgy általában, nem hiszem, hogy túl sok újat mondtam volna neki, hiszen ő is sokat lehetett úton és a meglátása sem volt rossz, ami a meggondolatlan cselekvésekre utalt.
- Igen, sok mostanában a meggondolatlan ember, aki mások szenvedéséből, vagy gyengeségéből akar hasznot húzni, de azt hiszem minket nem igen fenyeget ez a sors. – teszem a kezem önkéntelenül a kardom markolatára, mintegy jelezve, hogy rossz lóra tesz, aki velem próbálkozik.
Mikor eljött az ideje a pihenőnek és miután lenyergeltem Hűségest és kicsaptam legelni, le is telepedtem a fűbe, hogy elfogyasszam a fogadóból megmaradt étket, amit szívesen megosztottam volna útitársammal, de ő inkább a saját, könnyebb lakomáját választotta.
- Talán a káposztát megkóstolom, valahogy eddig még sosem volt érkezésem enni. – vettem el belőle egy kicsit és bár nem volt rossz, azt hiszem nem lesz a kedvencem. Maradtam tehát a húsnál és a cipónál.
- Támadtak már meg az útjaid során? Sokan fenik a fogukat az egyedül utazókat és csak a fegyverek tartják vissza őket. Ezért is megy jól mostanában a testőrködés,a tehetősebbek nem nagyon mernek egyedül nekiindulni. – folytatom a beszélgetést falatozás közben.

- Szerintem sosem tudhatod, hogy mikor csapnak le rád. Ez különösen igaz a banditákra, meg olyan ragadozókra, akikkel ritkán találkozol. – folytatja a vélemény nyilvánítást, mert ő cseppet sem gondolná, hogy egy ember képes lenne százzal megküzdeni, de még a felével sem. Lehet akármilyen ügyel az ember, kardforgatóként biztosan hátrányban van, de mondjuk egy nagy hatalmú mágusnál elképzelhető. Eljön a pihenő ideje, így míg mindketten elrendezik állataikat, addig beáll köztük a csend. Újra akkor kezdenek el beszélgetni, mikor az étkezéshez készülődnek.
- Nem olyan rossz, elvileg a nagy hajóutakon ezt viszik magukkal. – meséli társának, mint egy tapasztalt vándor. Az igazság az, hogy sokat olvas és sok dolog eljut a füléhez, mikor tömegben halad célja felé. Önkénytelenül megjegyzi azokat, sőt elmélkedni kezd rajtuk, mikor van rá ideje.
- Nyugodtan kóstold meg – hallatja a hangját, miközben átnyújt egy kisebb darabkát a megnevezett zöldségből. Nem mond ennél többet, csupán nézi a társasága arckifejezését. Végül marad a húsnál, meg a cipónál. Nem erőltet semmit sem a tünde, így bólint neki, hogy jó étvágyat. A saját adagját eszi, míg végül a másik kérdésére lesz figyelmes. Lenyeli a jelenlegi falatot, aztán megköszörüli a torkát.
- Igen, támadtak már meg. Régebben voltam Karavánőr, de aztán az útonállók megszaporodásával végül felhagytam a tevékenységgel. Sokszor kiraboltak, vagy menekülnöm kellett a többieket közben mentve. Úgy vélem a testőrök dolga sem lehet könnyebb, mert egyedül vigyázni egy fontos személyre... – ejti ki a szavakat, de nem fejezi be a végét, mert ha Amy átgondolja jobban, akkor rájöhet egyedül nehéz mindenre odafigyelni. Tyr elteszi végül az ételt, aztán felötlik benne egy ötlet.
- Van kedved edzeni velem egy kicsit? Kardforgatásról lenne szó. Legtöbbször magamban csinálom, de ha már így összefutottunk...már ha nincs ellenedre

A szavaiban lévő igazságot eszemben sincs vitatni, hiszen nem tartom legyőzhetetlennek magam semmilyen formában és akár egyetlen emberrel is összeakadhatok, aki jobb nálam és akkor nem sokra megyek a tapasztalatommal és a fegyverforgatásban jártasságommal.
Ezért hát természetesen helyeslően bólintok felé, majd eljön a táborozás és az étkezés ideje, mely alatt sikerül megkóstolnom a tünde által felkínált káposztát is.
- Biztosan meg van az oka, hogy miért ezt viszik, talán pont azért mert nem savanyodik tovább. – mosolyodom el az ötletemen, ami a magyarázatra és a zöldség ízére eszembe jut.
Kis csend telepszik ránk, aztán ismét a hegyesfülű töri meg a csendet és válaszol a kérdésemre.
- Az biztos, hogy nem fenékig tejfel az ilyen kísérői munka, amit gondosan meg is kell válogatni, hogy egymaga vállalja-e el az ember, vagy inkább biztosra menjen és többed magával. Van, amikor jobb az észrevétlenség és a csendes osonás, mint a nagy hírverés, mert egy nagyobb karaván sajnos mindig ezzel jár. – mondom el a véleményemet én is ezzel kapcsolatban.
Nem sok ételt hoztam magammal, de az most pont elég, így majdnem egyszerre fejezzük be Tyr-rel a falatozást.
Épp a nyeregtáskába pakolom az összepakolt batyut, amikor a tünde felveti a javaslatát a gyakorlásról, ami először kicsit meglep, de végül is, miért ne mérhetnénk össze magunkat.
Igazából fel is ébred bennem a kíváncsiság, vajon népe fiaként a kardforgatásban is olyan jártas, mint az íjászatban?
- A sok lovaglás után nem is jönne rosszul egy kis testmozgás. – vonom meg a vállam. – Azonban javaslom, hogy mivel nem gyakorló fegyvereket használunk, a sérülések elkerülése miatt legyünk figyelmesek.
Természetesen nem lehetek benne biztos, milyen képességekkel rendelkezik, de remélem ezzel nem lesz gond, nem szeretnék egy kis szórakoztató megmérkőzésből nagyobb bajt.
Elő is húzom a kardomat és bemelegítésként megsuhogtatom a levegőben.
- Én készen állok, ha te is.

Kellemes beszélgetés alakul ki köztük, amitől teljesen meglepődik, azonban a másik felé ezt nem mutatja. Befejezik végül a falatozást, mikor a tündének támad egy nagyon jó ötlete. Kíváncsian várja a társasága válaszát, ami lehet igen és nem. Megrökönyödik, mikor nem utasítják el. A nő ezután elmondja a játékszabályt, ami természetesen érthető. Fejével bólint neki, hogy teljesen megértette, aztán félrevonul bemelegíteni. Mikor érzi, hogy kellőképpen felmelegedtek a tagjai, akkor előhúzza a tokjából a hatalmas fegyverét. Suhint párat vészjósló sebességgel, aztán szembefordul gyakorló társával.
- Felőlem mehet, majd próbálok nem erőset csapni. – biztatja a másikat, hogy amennyire csak tudja visszafogja magát. Első lépésként a szokásos körözést veti be, hogy egyrészt mozgásban maradjon és közben figyelhesse a küzdőfele reakcióit. Inkább védekező állásban van, mint támadóban, ezért arra lehet következtetni, hogy nem fog kezdeményezni jelen esetben.
- Te szoktál gyakorolni? Milyen időközönként? – érdeklődik közben, mert ha már ez csupán gyakorlás, akkor lejjebb lehet venni a figyelmet és a szigort saját magával szemben. Nincs olyan jelentős szerepe, mint az őrzős kiképzős évei alatt.
- Én minden nap gyakorlok, s legtöbbször magányosan. Jobb a semminél, mert úgy csak ellustulnék. – vallja be, hogy nála ez beépült teljesen az életébe.

A gyakorlás szabályait lefektetjük, így meg van rá az esély, hogy nem fogunk súlyosabb sebet ejteni egymáson és remélem nem lendül bele egyikünk sem annyira, hogy ez komolyabbra fordulna.
Hagyom, hogy a tünde alaposan megmozgassa magát, mielőtt beállna elém, hiszen az ő kardja brutálisabb erőt kíván, mint az én egykezes, rövidebb pengém.
Azonban ez a mozgékonyságot és rövidebb fordulókat is befolyásolja, hiszen azért egy ilyen pallossal, már el kél némi hely és erő a lendítéshez.
Kissé összehúzom a szemem, ahogy alapállásba állok, egyrészt, hogy koncentrálni tudjak testének minden jelzésére, amiből a támadás irányára következtethetek, másrészről a csodálkozásomat igyekszem elfojtani, hogy úgy forgatja meg azt a tekintélyes kardot, mintha egy tollpihe lenne.
Innen már tudom hogy jó lesz vigyázni a lassú mozdulatra vonatkozó elképzelésemmel.
- Technikában nem kell visszafogni magad, de erőben nem árt. – bólintottam felé, miközben kis oldal lépésekkel követem a kőrözését.
- Rendszeresen nem, de mivel nem élek veszélytelen életet, gyakorolni legtöbbször élesben szoktam. Viszont nem hagyom ki az alkalmakat, ha van módom jobbaktól tanulni. – teszem hozzá és szavaim befejezésével, előre szúrok, a kardot tartó keze felé, kipróbálva, milyenek a reflexei, de már ugrok is a kardja hatósugarán kívülre. Ez még csak a felmérés ideje.

- Ahogy gondolod – válaszol vissza Tyr az edzőtársának, aki valójában nő és ráadásul zsoldos. Különösebben nem ismeri a mozdulatait, ezért folyamodik a kiismerés útjához. Követi a körözést, amit csak akkor lehet kivitelezni, ha egy személlyel küzd a tünde. Hamarosan megtudja, hogy a nő nem rendszeresen gyakorol, ám leginkább éles helyzetek csiszolják a tudását. Nemsokára támadásba lendül a partnere, azonban van annyira ideje, hogy három lépést hátráljon, így az magyarán a levegőt szúrja meg. Ezzel ellentétben elkezdi az ő rítusát, amit a földnek ajánlj. Elsőre mások szemében a harc közben furán hathat, ám többszöri alkalomkor valószínűleg biztosan rájönnek, hogy valamit csinál azalatt. Most jelenleg feltölti magát a föld erejével, hogy a következő felülről indított csapáshoz hozzáadódjon az az erő.
- Gondolod, hogy én jobb lennék tőled? – kérdezi partnerét, miközben merít a természetből energiát. Ezt követően nem marad más, mint előre. Közeledik Amelie felé, s mikor a kardjával majdnem elér hozzá, akkor átlósan megsuhintja a kardját, ám egyúttal egy force of nature-t indít el felé. Ha nem ügyel a másik, akkor a zöld mágikus hullám segít abban, hogy a földre kerüljön.

Mivel elég jó ember ismerő vagyok, most sem vontam kétségbe, hogy a velem szemben álló tünde nem kezdő, ráadásul eléggé motivált, ha még szabad idejében is gyakorolni akar.
Bár az is lehet, hogy pont ezzel képezi magát a legjobban, hiszen különböző technikákat leshet el partnereitől, amit aztán felhasználhat a jövőben.
De én nem sajnálom ezt tőle, ha képes rá, akkor csak rajta, végül is egy barátságos kis csata nem árthat meg nekem sem, legalább én is szembesülök azzal, miként küzd egy tünde, ha épp nem íj van a kezében.
Most nem egy lovaggal küzdök, aki nehéz páncélban van, mégis bízom a gyorsaságomban, amit meg is próbálok kihasználni, de Tyr nem hazudtolja meg fajtáját, fürgébben mozog el, mint sejtettem.
Na, de pont ezért terveztem meg én is a visszavonulásomat, mikor kardom csak a levegőbe bők, azonnal hátra is ugrom, árgus szemekkel figyelve, mit fog erre tenni.
Nem tudom mire vélni a megtorpanását, ahogy a levegőbe emelkedik méretes kardja, de én sem ma kezdtem a zsoldos életet és láttam már elég csodát, hogy ne várjam meg, mi a trükkje.
Tyr oldala felé ugrom tigrisbukfencben, hogy közelebb kerüljek hozzá, és térdmagasságban indítok egy széles vágást.
Szinte érzem a szelét a pallosnak, amit most nem csak képletesen, hanem fizikailag is megtapasztalhatok.
- Mindenkinél van jobb, de ez majd kiderül. – válaszolok óvatosan. – Látom van pár dolog a te tarsolyodban is.
Most már mindenképp nagyon figyelek rá, nem szeretek veszíteni.

A nő egy fura trükköt vet be, ami leginkább páncélozott emberek ellen mit sem érne. Ellenben Tyrt, aki nem igazán visel vértet tökéletesen bejön az ilyesmi. Nem is kérdéses, hogy az a penge eltalálja Tyrt, akinek ajkain nem jön több ki hang, mint egy sziszegő hang. Nyolc év kiképzés után hozzá van szokva a vágás által okozott fájdalomhoz. Ezután nyugodtan hátralép, s kardjára támaszkodva várakozik, míg a másik szintén feláll a helyéről. Mikor megtörtént, akkor a következőt mondja felé.
- Köszönöm – szól hozzá, bár igaz nem tartott sokáig. Ezután nem marad más, mint ellátni a sebeit, mert a széles vágás mindkét térdét megsebesítette. Igaz nem túl mélyen, ezért nem kellemes most számára a sétálás. Szétnéz a környéken, aztán úgy gondolja, hogy jobb ha tovább indul, mert biztosan várják. Egyszerűen rossz előérzete van. Elindul lassan, hogy egy picit megetesse a lovakat, s ellenőrizze a lábaikat. Visszatér a zsoldoshoz, hogy elbúcsúzzon tőle.
- Én azt hiszem eleget pihentem, jobb ha indulok tovább. – hallatja hangját, majd kis szünetet tart, s csak aztán folytatja a gondolatmenetét.
- Neked jó utat Északra, s jól vigyázz a banditákkal. – figyelmezteti a nőt, aztán int neki búcsúzásképpen. Gyorsan felnyergeli a lovakat, aztán a szállítmányt szintén megkapják teherként. Mikor végez, akkor nem marad más, mint előre. Merre van még az a hely, ahová indult. Távolról még visszanéz a társaságára, akivel beszélgethetett, majd eltűnik, mintha a föld nyelte volna el.

A tünde mozgása alapján nem számítok könnyű győzelemre, hiszen bár tekintélyes méretű fegyvert forgat, az már az elején látszott, hogy legalább annyira könnyedén forgatja, mint én a sajátomat.
Csak arra alapozom a támadásomat, hogy a hosszú fegyvert nehezebb ismét alapállásba rántani, a zsoldos képességemmel járó gyorsasággal, így talán előnyre tehetek szert.
Persze mindenképpen nyerésre játszom, azért mégis eléggé meglep, hogy bejön az elképzelésem és mielőtt még elugorhatna, vagy kardjával elsöpörné az enyémet, eltalálja a pengém.
A megbeszélésünk értelmében azonban a végén visszafogom a lendületem, ezért szinte csak a ruhát és a bőrt sértem meg, nem ér a vágás inakat, vagy izmokat, hiszen nem áll szándékomban bántani őt.
- Részemről a szerencse. – állok fel azonnal és megbiccentem felé a fejem.
- Most nekem kedvezett a sors, de ez nem jelent semmit. – mosolyodom el és a hüvelyébe csúsztatom a kardom, míg Tyr ellátja a könnyű sérülését.
Azért követem a pillantásommal, ahogy a lovai után néz, hogy nem-e szorul mégis segítségre, de jól bírja, azonban mikor visszatér, azonnal búcsúzásba is kezd.
Bár úgy volt, hogy jó darabig együtt lovaglunk majd, nem teszem szóvá, talán meggondolta magát és ennyit sem akar elárulni úticéljáról, vagy más van a háttérben. Nem feladatom ezt forszírozni, ezért bólintok egyet felé.
- Én még maradok egy darabig, nem sietek sehová, de neked jó és veszélytelen utat.
Visszatelepszek a fűbe és csak a szememmel követem a tünde távozását, míg el nem tűnik a láthatáron.
Bár rövid volt a küzdelem, azért megizzadtam, talán keresek egy patakot és megfürdöm……..


//Köszönöm a játékot //

Jó kis játék volt, természetesen jár a jutalom, bár Tyrnek csak 50 TP, mert nem ütötte meg a kvótát. Amynek marad a 100 Tp. Csak így tovább!