Magánjáték:A kirándulás - Yena és Tyr

Hagyom, hogy átöleljen. Mert miért ne tenném? Igaz, szívesen tömném már a képembe a halat, de félig még biztosan nyers, nem olyan rég került a tűz fölé. Még elrontanám vele a gyomrom. Vagy akár még rosszabb is. Így csak nyeldeklem a számban összegyűlő nyálat, míg el nem vonja a figyelmem ismét a szavaival.
-Mert? Mi a rossz a kincskeresésben? Szerintem semmi. Én ígyis az vagyok. Igaz mondjuk, hogy többnyire a piacokon meg mások erszényében keresem a kincset, de... Ez nem változtat a tényen. - szélesen elvigyorodom. Most már nem kell titkolnom előle, hogy szemtelenül lopkodom, amikor csak tudok. Hiszen már említettem neki, így nyílt titok lehet az is, hogy akkor teszem, mikor lehetőségem adódik rá - sőt, már-már keresem is az alkalmakat. Ez a rút ~valóban csúf lenne?~ igazság.
-Legyen szándékod keresni. - a kijelentést egy rövid, de erőteljes bólintással nyomatékosítom.
-Aki nem próbál, az nem is nyer. És aki nem keres, az semmiképp sem talál. Bizony, mindenben segítelek, amiben csak tudlak majd. Ha más nem is, legalább az időnkénti pár tíz-száz váltó megszerzésével. Az ostorommal, ételkészítés ötletekkel... - mutatok a nyárson sistergő, igazán jó illatú húsfélére, ami igazán elkészülhetne már...
-Illetve azzal, hogy akármerre is visz az út, melletted vagyok. Ez azért számít, nem? Elvégre ketten még eltévedni is viccesebb, mint egyedül. Nemde? - ismét vigyorgok, s felé fordulok, mélyen a szemeiben nézve. Eddig nem is realizáltam, milyen elképesztően zöldek... Nem is tudom megfogalmazni, mihez hasonlít a színük...
~Talán az épp feléledő rét? Egy szép lédús alma? Az igen tiszta vizű végtelen tó? ...~
Kezeimet végighúzom az övéin, vállától egészen ujjaiig.
-Egyébként, azt hiszem, mondtam is már, hogy nem nagyon tudok sokáig egyhelyben maradni. Hellenburg sem annyira tetszik, nem elég mozgalmas nekem. Tehát ha utazgatnánk... Az már önmagában is örömöt okozna nekem. Ha emellé meg még keressük is azt a valamit... Az már csak a kellemest a hasznossal téma. Nem? - fejem oldalra döntöm kicsit, mint a kiskutyák, amikor nem értik, mit beszél az ember. Éppcsak a nyelvem nem lógatom ki ehhez...

Kellemes pillanatok következnek, amit együtt töltenek el. Mindvégig figyelemmel kíséri végig Yenát, ahogy a közelében van, ráadásul a mozdulatait elemezgeti.
- A kincskeresés veszélyes, nem tudom, hogy te miként fogadnád, ha tele lennék sebhellyel? – teszi fel a kérdést, azonban már utána rögtön elveti ezt a lehetőséget. Nem tudja elképzelni kedvesét csupa ilyen sérüléssel. Inkább maradjon olyan szép a bőre, mint jelenleg tapasztalja. Végighallgatja társasága utána következő szavait, azonban egyáltalán nem nézi őt rossz szemmel.
- Ha ezt kívánod tőlem, hogy keressem. – ejti ki a szavakat, miközben megcirógatja a másikat egy picit, aztán az ételükön forgat egy kicsit, hogy ne égjen oda.
- Valóban meg kell próbálnom nyernem, mert sosem próbáltam még. Örülök annak, ha velem fogsz lenni, akkor nem leszek magányos – fejti ki a saját gondolatait a témával kapcsolatban. Még mielőtt Hellenburgba ment volna, akkor addig magányosan bandukolt. Van tapasztalata arról, hogy milyen a magány, ám most feltett szándéka, hogy közös élményeket szerezzen a csábdémonnal. Mikor Yena somolyog, akkor viszonozza, de válaszolni nem szándékozik neki. Csendes percek következnek, mert mindketten a másik szemébe néznek. Elmerül a nő gyönyörű íriszeinek világában, s a béklyó ettől szorosabbá válik.
- Nem, ha vándorlunk, akkor ritkán fogunk megállni. Mindig uton leszünk és közel a természethez, csak mi ketten. – ígéri meg párjának, akinek az arcát megsimogatja. Érzi annak selymes bőrét, s finom illatát. A halon megint fordít egyet, miközben pakol a tűzre egy picit. Finom illatok ölelik át a párost. Tyr látja, hogy hamarosan elkészül a hal, de nem szól semmit. Csupán odahajol szeretőjéhez, hogy egy hosszú csókot lopjon ajkairól, miközben a következő szavak jutnak eszébe.
- Szerintem nem lesz gond az út során. Én már most kedvellek, s értékesnek talállak.

-Veszély... - megvonom a vállam, az eddigi vigyort egy félmosollyá szelídítve.
-Én eddig is nap mint nap néztem farkasszemet a veszéllyel és a halállal, Tyrwel Ghlan. Amióta csak az eszemet tudom.
~Azaz két teljes éve... Ezt azért ne feledd.~
~És? Változtat ez a lényegen?~
~Amióta az eszed tudod. Végülis....~
A gondolat -vagyis a belső hang, mely a sajátomnál mélyebben zöngve von kérdőre- már nem kap választ.
-A sebhelyek vonzóak. Vágykeltők... Csábosak... - súgom felé, egyre közelítve arcomat az övéhez, hogy utolsó szavaimra már szó szerint csak leheletnyi távolság válasszon el egymástól. Tekintetem ekkor már ajkaié, ám csókot egyelőre nem kap. El is kapom fejem a szavak elsúgása után, újra játékos mosollyal arcomon.
-Nem érdekel, ha nem állunk meg. Az sem, ha erdőkben vagy pusztákon kell majd sátrat vernünk. Legalább addig is sokat tanulhatok tőled. Akár a mindenféle sebgyógyító, vagy lázat csökkentő, vagy bármilyen gazokról, akár a kardforgatás kapcsán. - ennél a részmondatnál megállok, jobbom mutatóujját ajkaimhoz is kapom. Halkan szólalok meg, bár hüledezve. Hangos szavakra ezúttal nincs szükség már csak a köztünk lecsökkent távolság miatt sem.
- Kardforgatásra még nem is tanítottál. De várj... - előveszem a pici táskámba éppcsak beleszuszakolt harci legyezőket, majd aktuális páromtól távolabb lépve, rendeltetés-szerűen befűzöm a pengék közé ujjaimat, s ezeket nyitogatva-csukogatva forgatom őket, ahogy eddig megtanultam ezt... önerőből. Biztos vagyok benne, hogy a dolog nem hibátlan, de azért pár bokorról szinte erőfeszítés nélkül is képes vagyok lemetszeni a leveleket, bogyókat.
Dolgom végeztével össze is csukom a csinos fegyvert, majd mellé lépek ismét.
-Nos, elég lesz ez támogatásnak... Akár kardorgatás helyett is? - elhúzom kissé a szám, hiszen nem vagyok a dologban egészen biztos. Ő többet van harcközelben -gondolom én-, így ezzel együtt minden bizonnyal jobban is meg tudja ezt ítélni énnálam....

A beszélgetésük egyre kellemesebb mederbe sodródik. Egyre többet tud meg Yenáról, mint például azt, hogy különösebben nem kell megvédenie, ami erőt ad neki. Legalább nem kell állandóan a közelében lennie, hogy mindenféle bajtól megóvja. Fejével biccent, hogy megértette, aztán Yena áttér a sebhelyekre. A szavaira teljesen ellágyul, mert titkon úgy érzi, hogy őt dicséri. A tündének jó pár sebhelye van, de tudja jól, hogy nem azok lesznek az utolsók. Feltűnik neki a társasága játékossága, amitől csupán arra tud gondolni, hogy esetleg lehetséges, hogy kívánja őt? Végezetül az utazás kapcsán még hall pár szót kedvesétől, aztán úgy dönt nem marad hallgatag.
- Kardforgatásra nem tanítottalak valóban. – ennyit tud kimondani, mert utána felébred benne a kíváncsiság, hogy a csábdémon miért megy el tőle? Gyorsan forgat egy utolsót a halacskákon, s a tüzet megpiszkálja óvatosan. Mikor odatekint a partnerére, akkor rögtön egy érdekes fegyvert lát a kezében. Nem szól semmit, inkább kíváncsian várja a végeredményt. Odalép hozzá párja, aztán a kérdésre gyorsan válaszol.
- Napi gyakorlással igen. – hangzik el tőle elég határozottan. Tyr a kemény napi munka híve, s ha már itt tartanak, akkor ő odasétál a kétkezes kardjához. Tokkal együtt viszi oda a nőhöz, aztán nyújtja át neki.
- Egy pillanat – ejti ki ezeket a szavakat, mikor leveszi a tűzről a ropogósra sült finom ennivalót. Félre rakja biztos helyre, aztán egyszerűen ledobja a felső ruházatát Yena előtt. Odalép a fegyveréhez, aztán előhúzza a tokjából. Távolabb áll, ahol több hely van és egy fél órás gyakorlást mutat be neki. A bájos teremtésnek addig van ideje étkezni, míg a férfi nem végez. Mikor visszatér, akkor nem öltözik vissza, hanem egyenesen odalép Yenához.
- Ha minden nap csiszolod tudásod, s harc közben pedig rájössz gyengeségeidre, akkor legyőzhetetlenné válsz. De ez még a legerősebb harcosoknak is nehéz és rögös út. – magyarázza, miközben ha már játékosság van a terítéken, akkor lop egy csókot annak ajkairól.
- Finomak az ajkaid édes, de mi a helyzet a többi testrészeddel?

Nem túlságosan méltatja szavakkal azt, amit bemutatok neki. Ezek szerint nem jó. Vagy legalábbis nem megfelelő az ő elvárásainak a tudásom. Pedig igyekeztem, ahogy igyekszem most is... Ám értelme nincs ezen idegeskedni. Valami vagy elég jó, vagy nem. Harmadik választás nincs. Én ezek szerint nem vagyok elég jó a megszerzett tetszetős, csinos és könnyű holmival sem. Ezt akármennyire nem tetszik, kénytelen vagyok elfogadni. Már csak azért is, mert ő mondja, és kettőnk közül egyébként is ő a harcedzettebb - már csak a jelen beosztása, munkája szerint is.
Tehát gyakorolnom kell még....
Egyelőre azonban rajta a sor. Ő mutat be pár fogást saját fegyverével. Nekem ezalatt az étkező szerepe jut. Jelen pillanatban természetesen ez is megfelel - sőt, mi több, kielégít... Elvégre már egy ideje éhes vagyok, én javasoltam a vacsora elkészítési módját is... s végre ez az étek itt is van az "ölemben", a nyárson, amiről csak le kell csipegessem a halhúst meg a kolbászdarabokat. S közben pedig élvezhetem a kilátást - már ha nevezhetem így Tyr formagyakorlat-féleségét, amit bemutat nekem most - ez esetben ugyanúgy egy árnyék-ellenféllel szemben, ahogy előzőleg én is forgattam legyezőimet.
-Mi lenne, ha megküzdenénk egymással még párszor? A fegyvereinkkel, csak úgy, komolyabb erőbevetés nélkül. Hogy tudjuk, hol mulasztunk. Illetve hogy tudassuk a másikkal ugyanezt? - ajánlom fel két falat közt, mire letudja ő is a bemutatót. Egészen addig nem volt kedvem megzavarni, míg ő nem gondolja úgy, hogy végez. Ekkor viszont valóban érdekessé válik számomra, mi mindent tudnánk egymástól megtanulni.
~Elvégre minél többet tanulsz, annál inkább maradsz életben....~
Kérdőn nézek csak rá, a másik kész hallal felfűzött nyársat felé nyújtva, kérdő tekintettel, választ várva.

Mikor végez a gyakorlással, akkor szó szerint kopog a szeme egy falatért, vagy másképp fogalmazva farkaséhes. Közelebb vonulva a szépséges kedveséhez az egy különös ötlettel áll elő, hogy gyakoroljanak egymással. Felhúzza a szemöldökét, de aztán megadja a választ a saját részéről.
- Nem olyan rossz ötlet, sőt minden nap gyakorolhatnánk egymással. Mindkettőnk számára tanulságos lenne – egyezik bele, mert tényleg nem tud felhozni ez ellen egyetlen egy érvet sem. Már magában gondolkozik, hogy milyen harcra számíthat, valamint próbálja előre kitalálni, hogy milyen taktikával áll elő Yena. A tünde 8 év képzést tudhat magáénak, meg persze a munkája során a különböző alakokkal való párharcai edzették. Kedveséről nem tud semmit, azonban idővel biztosan hasznossá válik. Nem írja le magában, sőt őszintén szólal meg.
- Minden tudást csiszolni kell, s elöljáróban annyit, hogy nem olyan rossz a mozgásod azzal a fegyverrel. Ugyan nem ismerem, hogy miként kell használni, de illik hozzád. – ezzel zárja le a vélemény nyilvánítást, aztán magához veszi a sajt vacsoráját, hogy nyugodtan falatozzon. Egy hang sem távozik az ajkain keresztül a szabad levegőbe. Hamar végez, mert férfi száj ez, ami képes gyorsan elnyelni minden ételt, főleg ha már majd megveszekedik tőle. A táplálkozás után megtörli a kezét, aztán ha kedvese nem bánja, akkor felhúzza őt a tűz mellől.
- Finom volt az ennivaló, amit kigondoltál. Ezért meg kell jutalmazzam magam az elkészítéséért, főleg mert nem hagytam kárba veszni. – mondja pimasz hangszínnel miközben combjainál megemeli a nőt, hogy egy magasságba kerüljenek. Nem hagyja, hogy a másik hátra essen, meg úgy véli, hogy szeretője kapaszkodni fog.
- Mit szólnál egy nagy alváshoz, s holnap pedig indulhatnánk haza. Vagy esetleg, huncut éjszakát szeretnél? – kérdez rá, hogy annak milyen szándékai vannak az estével kapcsolatosan. Mindkét keze erősen fogja a nő testét, s el nem ereszti.
- Te az enyém vagy, s most beleestél a csapdámba. Innen hogyan szeretnél kijutni? – teszi fel a keresztkérdést, aztán várja a válaszokat. Ám nem tudja megállni, hogy csak egy témáról beszélgessenek, így hozzáteszi a következő sorokat.
- Tájékozódni megtanítsalak majd?

Én is nekikezdek az evésnek, mikor ő. Igaz, még forró az étel, süti ujjaimat, ahogy lecsipkedem a nyársról, de nem baj. A számhoz emelve fújok rajta párat úgyis, s így nem égeti meg a nyelvem. Fontos dolog ez, főleg ha már úgy vágyom az ízére, hogy képes lettem volna akár még félkészen is nekifogni az elfogyasztásának.
-Köszönöm... -mosolyodom el enyhén, mikor megdicséri a "főztöm". Ha máshoz főzetekhez annyira nem is, legalább az ételekhez értek valamennyire. Szeretem a hasamat ugyanis, hiába nem látszik meg ez különösebben az alakomon.
Még van pár falat ennivalóm, mikor felteszi a következő nagy kérdést. Erre csak felvonom a szemöldököm, aztán gyors iramban nyomkodom be arcomba az eddigre már ehetővé hűlt halhús darabkákat, hogy végül ujjaimat lenyalva válaszolhassak. Persze csak az után, hogy a hal csontocskáit és a nyársat a még égő tüzünkre dobom, aztán hagyom magam megemelni is.
~Mert mindig csak hagyod magad... Mintha kezdenél elpuhulni. Mi lenne, ha végre összekapnád magad és elkezdenél akarni inkább?!~
-Akár... Alhatunk is, ha te azt szeretnél... -rávigyorgok, majd ismét huncutul harapok egyet felé, amit már korábban is tettem egy alkalommal. Mintha le akarnám harapni az orrát, de természetesen ügyelek arra, hogy ne okozzak neki sérülést - s még csak össze se koccanjunk. Ezt leginkább csak magam miatt mondjuk, hiszen nem szeretnék fájdalmat magamnak.
-Persze, hogy taníts meg! Ez még kérdés? -válaszolom aztán, egyik ujjammal ismét egy hajtincsét tekergetve. A magamat megtámasztó kezeim, melyek eddig vállain pihentek, végigfutnak rajtuk, hogy tarkója mögött összekulcsolva az ujjaim megölelhessem. Kap még csókot is, vágyakozót. Igazán feltüzel ismét, nem tehetek róla. Az ő hibája és felelőssége...

A tündének fogalma sincs róla, hogy nem csak a nőnek van hatása rá, hanem fordítva szintén igaz. Mikor Tyr hallja az ezzel kapcsolatos választ, akkor meg van győződve arról, hogy a társaságában beindított valami folyamatot az éjszakájukkal kapcsolatban. Mikor amaz játékosan harap felé, akkor ötlik fel benne a felismerés, hogy egyszer már történt velük hasonló helyzet. Annak a vége kellemesen végződött, de vajon ennek kimenetele mi lesz? Megingás nélkül tartja a bájos teremtést, miközben az utolsó kérdésére várja a választ.
- Nem akarok meggondolatlanul cselekedni, mert nem minden esetben jó... – tovább úgy se tudja folytatni gondolatmenetét, mert egy vágyakozó csókot kap, ami egyértelművé teszi a férfinek, hogy az alvást későbbre teszik. Viszonozza az előbbi szájcsatát, sőt áttér a nő hamvas nyakára egy picit. Ezzel egyértelművé teszi, hogy ő férfiként vállalni fogja a felelősséget a tettéért. Nemsokára a tűz mellettük szinte egy kis gyertyalánggá szelídül…
Másnap délben kelnek a tegnapi éjszaka után. A tünde teszi a dolgát, mint például a tábor bontás, aztán ha nem hagynak hátra semmit, akkor elindulnak haza. Út közben elhangzik tőle a következő mondat.
- Az hiszem most vagyok először szerelmes, beléd. – hallatja a hangját, bár furának tűnhet, hogy ezt megossza szerelmével. De hát az ex-őrző nem művelt a kapcsolatok terén, hiszen gyermekcipőben jár. Vajon igazi szerelem köti össze őket? Vagy a férfi annyira buta, hogy a fellángolást nevezi annak? Kétség kívül, egészen jól összemelegedtek, és elég jól mutatnak egymás oldalán. De vajon ebből mi fog kisülni?

Király játék lett, s tetszik, hogy bele lett vezetve egy kis alkímia is. Természetesen mindkettőtöknek jár a jutalom érte, messze túl volt a minimumon. 
100 Tp