Magánjáték - Piactéri időtöltés (Yena és Tyr)

Magamhoz képest egyelőre kevés kalamajkát okoztam, és még azok is csak kisebbecskék voltak. Inkább a kisstílű lopkodást gyakoroltam, meg a zavarkeltéseket, egyelőre a kirablások váratnak magukra. Talán egy időre le is mondok róluk és megpróbálkozom majd inkább a cselszövéssel előrébb jutni. Ha már a beszélőkém úgyis jó, igen meggyőző tudok lenni. Azzal talán magasabbra is jutok és nem csak pénzt meg életveszélyt nyerek vele.
De ezt van még időm eldönteni, egyelőre találtam magamnak fontosabb elfoglaltságot, mégpedig a vásárlást. A város piacterén még nem sokat tartózkodtam, eddig inkább csak nézelődtem, tájékozódtam a kínálatot illetően. Ezt egész meggyőzőnek találtam, egy-két dolgot már egészen pontosan tudom is, hogy akarok, kell nekem. Most pedig, végre van eltapsolni való pénzem is.
Az elmúlt időszakban egyébként sokszor találkozhattam ismét a tó melletti jótevőmmel, a városőrség tagjaként tevékenykedő fura szerzettel, ám jobbára csak véletlen találkozások voltak ezek. Talán ma is lesz hozzá szerencsém, és abban az esetben akár segíthet válogatni is, ha van hozzá kedve. Ez majd még eldől.
Egyelőre a ruhaneműkkel foglalkozom. Selymek közt válogatok, egy szoknya árát már le is alkudtam, ezt magaménak is tudhatom, hátitáskám mélyén rejlik. Tetszik még néhány ing, újabb fűzők, természetesen. Nyakláncot is szeretnék, karperecet, sarut... Gyakorlatilag talán a fél piacteret megvenném, ha lenne elég pénzem. Sajnos egyelőre nincs, így nagyon meg kell fontolnom, mit is akarok jobban, mint a másik valamit. Nehéz döntések ezek, mint mindig, így sokáig is ácsorgok egy-egy helyszínen.

Kap pár nap kimenőt a kemény munka után, ezért Tyr úgy dönt, hogy ideje megnézni a piacot. Lassú léptekkel halad, aztán néhány járőröző társának int. Ma szolgálaton kívül van, jobbára semmi többiekből. Kellemesen van felöltözve, bár azok a ruhadarabok kopottak. Tizenöt perc séta után megérkezik a céljához, ahol rögtön beleveti magát a ruhák rengetegébe. Elkezdi válogatni a hozzá passzoló anyagú és méretű öltözeteket. Fogalma sincs róla, hogy újra összefuthat Yenával. Kezébe veszi az egyes anyagokat, majd alaposan végignézi mindegyiket. Egyiken fura minták vannak, míg a másikon jól ismertek. Megtetszik neki egy levél hímzéses ing, s ahhoz tartozó nadrág. Elkezd alkudni az árussal. Harminc percig egyezkednek, mire sikerül megfelelő árban megvenni. Elköszön, majd indul tovább a következőhöz. A következő helyszínen hamarabb beszerez egy neki tetsző öltöztet, mert mindegyik kofa más személyiségű. A nagy sokadalom miatt az egyik árusnál nekimegy egy női alaknak.
- Bocsánat! – szól, azonban más szögből felismeri a csábdémont. Ráadásul a nőből áradó kellemes illat segít szintén a felismerésben
- Szia Yena! – köszön végül rá, miközben a másik kezében tartott ruhadarab iránt érdeklődik. Úgy tűnik jól megy a sora a régi utazótársának, ha van pénze vásárolni. Külön fogadóban laknak azóta. Kettejüknek nem lett volna elegendő.
- Hogy érzed magad? – ejti ki a szavakat, majd úgy dönt ő szintén válogat ruhát.

~És nekem jön. Épp fontos gondolatok közepette vagyok, nem tudom eldönteni, hogy a bordó vagy a méregzöld tunikát válasszam, és nekem jön. Felháborító! Elmélkedsz az élet nagy dolgain, és...~
Már szinte azon vagyok, hogy megfeddjem a figyelmetlent, aki megzavart, mikor észreveszem, hogy ki is az illető. Hajszálon múlt csak, hogy nem kapom le a tíz körméről, már nyílt is a szám. S ugyan továbbra is dühös vagyok kissé, mert megszakította a gondolatmenetem, azért egy félmosolyt varázsolok arcomra.
- Szervusz. Hát megint te? -kérdezem, majd végignézek rajta. Ezúttal jóval hétköznapibb öltözetben van. Olyannyira, hogy kedvem lenne megkérdezni még azt is, hogy miért dolgozik városőrként, ha ennyire nem fizetik meg. De nyilván az ő döntése volt ez, most nem fogom elbírálni attól függetlenül, hogy én ilyen munkát nem vállalnék - ahogy eddig sem tettem.
- Egészen jól, köszönöm. Bár úgy tűnik, kelleni fog néhány új ruhadarab, a mostaniakban kezd már melegem lenni. Nagyon nem bírom a meleget. -végig is simítok a homlokomon, melyen érzem, hogy kissé nyirkos is. Persze, amilyen lengén általában öltözöm egyébként is, jelenleg nem nagyon tudom, hova lehetne még lejjebb fokozni a dolgot. Talán valamelyik ilyen ujjatlan tunikával. Ezekre újra vissza is vezetem tekintetem. Mindkettőn egyforma aranyszín hímzés van a szegélyeinél, így végképp nem tudok dönteni. Fel is emelem mindkettőt magam elé, egyiket a másik után, aztán még párszor felváltva.
- Szerinted melyik állna jobban? Sajnos csak egyet tudok megvenni. -fancsali képet vágok, hiszen mindkettőt hazavinném, ha dönthetnék így. De nem tehetem.
- Jut eszembe, most nem vagy szolgálatban, ugye? Megkérdezhetem, hogy ilyenkor is letartóztathatsz-e valakit, ha lopáson éred mondjuk? -puhatolózom szolidan, ahogy már korábban is kérdeztem a munkájával kapcsolatban. Persze, ha feltűnőnek találná a kérdést, arra is lenne válaszom egy csinos kis hazugság képében. Mert azt nem fogom az orrára kötni -épp az övére-, hogy láttam pár személyt itt, aki igen csalogatóan nyitva hagyta az erszénye száját, vagy épp túl lazán kötötte az övére; és nagyon nehéz ellenállnom a késztetésnek, hogy megszabadítsam őket a jelek szerint felesleges terheiktől.

Észreveszi azt a pillanatnyi dühöt a másikon, így arra a következtetésre jut, hogy valami fontosban zavarhatta meg. Végül a félmosoly sokkal biztatóbb, ám pontosan tudja, hogy milyen nehéz az embernek túltenni magát bizonyos dolgokon. A kérdése hallatán, csupán ennyire futja.
- Igen, én. Ennyire zavar, ha velem találkozol? – teszi fel ezt a nehéz kérdést. Látszik rajta, hogy kíváncsi a másik válaszára, amolyan döntő szerepű. Tovább hallgatja, így megtudja a jelenlegi állapotát. Egyetért vele, hogy ezen a napon meleg van, azonban nem adja a másik tudomására. Tunikáját igazítja, hogy jusson be kis levegő a szövet alá.
- Nos, én szintén új ruhákat nézek magamnak, de nagyjából megvagyok. – adja tudtára, hogy neki eddig a piacon való események teljesen jól alakultak. A figyelme ezután a nő kezében tartott ruhadarabokra téved. Most látja azok páratlan szépségét, s a színválasztás szintén jó.
- Szerintem mindkettő jól állna rajta, s viselni fogod mindkettőt. – jelez a kofának, aki méregeti őket, hogy kik ezek? Úgy tűnnek, mint valami turbékoló pár, de ő megveti őket mélységesen. Kezébe ejt egy nagyobb összeget, aztán elintézettnek találja a választás ügyet. Nem árulja el, hogy ezzel szeretné elrendezni azt az apró dühöt, amit nem olyan régen látott a bájos arcán. Nemsokára szól egy belső hang.
~ Érj hozzá! Értékelni fogja. ~ így mit sem törődve a tömeggel lágyan kinyúl, majd elkapja Yena kecses derekát. Csupán ott pihenteti két kezét, de nem húzza magához.
- Nem vagyok szolgálatban, így nem intézkedhetek senki ellen. – válaszolja kedvesen, aztán elereszti a másikat.

- Nem, dehogy zavar. Csak megleptél, nem számítottam rád. -alig hazudok. Csak egészen kicsit zavar, de el tudok tekinteni tőle.
Aztán olyasmi történik, amire szintén nem nagyon számoltam. Kifizeti nekem mindkét ruhát, holott most kivételesen nem ezért említettem meg, hogy nem futná rájuk a váltóimból. Jól is esik a kedvesség és a haszon persze, de furcsállom, nagyonis, hogy ezt az összeget nem magára fordítja. Persze, volt már ilyen kitartóm, aki minden szükségletemet fedezte, míg a pénze bírta. De vele együtt is laktunk, gyakrabban hódoltunk a "szerelmes" örömöknek. És ő nem is kopott ruhákban rótta az utcákat. Legalábbis, míg ki nem forgattam mindenéből.
Kicsit meglepetten, szemöldök-felvonva tátogatom a szám, mint a partra vetett hal, mint aki tiltakozni akar. A kezéért is kapnék, hogy ne végezzék az érmék a kereskedő markában, de már elkések vele, s csak a táskám felé nyúlhatok, hogy elhelyezzem benne ezeket a darabokat is.
A derekamra helyezett kezét megfogva vonom kicsit odébb, s míg így háttal vagyok neki, meg is mosolygom a hírt: akár az orra előtt is lophatnék, nem tehetne ellene semmit.
~Talán ezt ki is használom, még ma.~
-Én nem így gondoltam, Tyrwel. -kéretem magam kicsit.
-Egyáltalán nem ezért mondtam. Eddig a korábban megtakarított pénzeimből éltem meg az örökségemből. Nem is tartott túl sokáig. Ideje lenne hozzászoknom, hogy nem szórom két kézzel a pénzt, erre gondoltam. -ebben szintén van hazugság is, meg igazság is. Valóban szokhatnám egy kicsit a dőzsölésmentes életet, ha új dolgok felé akarok nyitni.
-De köszönöm. Igyekszem majd meghálálni. -ennél a mondatnál már jóval kedvesebb a hangom, ismét elmosolyodom, s még kacsintok is rá, hogy értse a célzást.

Hallgatja a nő szavait, hogy milyen válasszal áll elő? Mikor elmeséli neki, hogy csupán meglepte, akkor bólint. Ezt a témát lezárja, többet nem faggatózik ez ügyben. Ez után következik, hogy Yena panasszal él, mert nem tud választani két ruha közül. Tyr ezt férfiasan rendezi, ráadásul az utóbbi napokban a csábdémon bőven rászolgált erre. Nem felejti el, hogy vizet hozott neki, mikor a forró napon kellet neki őrködni, vagy némi elemózsiát. Tán jó tett helyébe jót várj. Nézi a társasága szemöldök felvonását, aztán tátogását és legutoljára, ahogyan legyőzötten elrakja az öltözékeket. Elfordul előle, így fogalma sincs, hogy milyen arckifejezést vág.
- Nem így gondoltad? Nos tekintsd csak nyugodtan ajándéknak – válaszolja, de van annyira piszok férfi, hogy ne árulja el magát. Csinosan fog kinézni azokban a ruhákban, s illenek páratlan szépségéhez.
- Vagyis inkább törlesztésnek, hiszen az utóbbi napokban jól jött a segítséged. Szerettem volna hálám kifejezni, semmi több. – nyomja meg végén, ami féligazság csak.
- Gyakorolni tudod bárhol, hogy ne szórd el a pénzed. Én bevallom gyűjtöm, s ha kellő mennyiség összegyűlik, akkor lelépek Hellenburgból. – hagyja el ajkait ezek a szavak. Most először beszél magáról egy picit többet. A következő céljáról, ami a kardkereséshez kapcsolódik.
- Én vándor életet folytatok, csak éppenséggel egy ideje elfogyott a pénzem, s keresnem kellett munkát. A vándor sem utazik ingyen. – jelenti ki Yenának, miközben gyönyörű érdekes tekintetét figyeli. A piactéri partnere megígéri, hogy meg fogja hálálni, ám nem kérdez rá a tünde, hogy miként és hogyan. A csábdémon belátására bízza magát.
- Indulhatunk tovább? – veti fel a beszélgető társánál ezt lehetőséget, hogy ne csak ácsorogjanak ebben a tömegben.
- Van még valami, amit szeretnél venni? Én lassan úgy ismerem, mint a tenyeremet. Tudod a munka miatt.

- Ajándék. -rábólintok, persze. De magamban még mondogatom kicsit a szót, ízlelgetem. Igazából sok mindenkitől kaptam már dolgokat, meg persze pénzt is. De nem ajándékba, többnyire; hanem azért, mert kijelentettem, hogy nekem ez vagy az kell, és pont. Ez egészen más érzés most, egyszerűen furcsa. Még ha azzal indokolja is, hogy rászolgáltam. Nem érzem úgy, hogy bármi különlegeset tettem volna azzal az egy-egy kulacs vízzel meg pár szelet húsos vagy pástétomos cipóval. De hát... Ellenkezni többet nem fogok. Elvégre csak jól jártam, és ennyi a lényeg. Ha cserébe nem eszik három napig, az már az ő baja, ő döntött így, nem igaz?
A következő szavaiból arra a következtetésre jutok, hogy esze ágában sem lenne városőrködni, ha nem lenne ekkora szüksége a pénzre. Egy pillanatra felmerül bennem az értetlen kérdés, hogy akkor a kuporgatott pénzét miért rám költi - de ezt pár másodperc alatt el is felejtem. A helyére tolakszik egy számomra sokkal -de nagyon sokkal- érdekesebb felvetés:
~Ezek szerint még rá is vehetném akár dolgokra. Olyasmikre, amik nem épp helyesek, de sok pénzt kereshet velük... Helyes, nagyon helyes!~
Máris újabb terv-féle alapjai kezdenek körvonalazódni fejemben. De tovább kell mennünk. Kell, muszáj, szinte kényszer; hiszen annyi megvásárolható szépség van még itt!
- Persze! -bólogatok már hevesen, lelkesen.
- Szeretnék egy szép nyakbavalót, meg egy díszesebb karperecet is. Ha jól láttam a múltkor, arrafelé vannak. -s meg is indulok, még mindig kézen fogva őt, talán kicsit meg is rántom, ahogy elindulok. Majd legfeljebb, ha tévedek az útirány kapcsán, kisegít.

A nő, ahogy kimondja az ajándék szót, akkor Tyr arra tud gondolni, hogy nincsen róla fogalma. Megvárja a végét, hogy hátha van kérdése a témával kapcsolatban, azonban nem kap ilyet. Magában elkönyveli, hogy magától felfogta a szó jelentését. Sokáig csendben vannak, míg rá nem kérdez, hogy indulhatnak-e tovább? Megerősítést kap, majd azon tárgyak neveit, amit szeretne Yena. Bólint, aztán a csecsebecse árusok felé veszi az irányt. Töri az utat, s magassága lévén könnyebben kiszúrja a megfelelő standokat. A nagy tömegben megfogja a társasága karját, mint ha attól félne elsodorják az emberk. Öt perc kellemes séta után megállnak az egyik kofánál, akinek fél szeme van. Mereven áll a helyén, s arcán morcos kifejezés.
- Amihez hozzányúlnak vegyék is meg! – hangzanak el tőle a szavak, ami nagyon bántó a fülnek. A tünde ránéz, aztán jelez, hogy nyugodjon meg. Odafordul a beszélgető partneréhez.
- Milyen nyakbavalót szeretnél? Segítek keresni, ha nem gond. Te fizeted – szögezi le, hogy csak ennyivel tud hozzájárulni.
- A karperecet egy másik standnál láttam. Ennél vannak a legszebb amulettek és talizmánok. – magyarázza, hogy nekik ez a kofa legmegfelelőbb, úgyhogy jobb ha beleegyeznek a szabályába, amivel árulja a drágaságait.
- Valamint, elfelejtettem neked mondani, hogy még két napig szabad vagyok. Szóval, akár lóghatnánk együtt. – fogalma sincs arról, hogy mit fog erre a másik válaszolni. Nem ismeri eléggé, ezért bármi előfordulhat. Férfi lévén viszont szeretne hatni az előtte levő szépségre, így odahajol hozzá és a fülébe suttogja.
- Találhatnánk valami közös kikapcsolódást a városban.

Valóban úgy tűnik, hogy rosszul határoztam meg az irányt, Tyr másfelé húz és irányít.
-Ah-hha. -reagálok a kufárnak némi rosszmájúsággal, amolyan "rajtam ugyan te nem fogsz ki" gondolatoktól vezérelten. Aztán gyorsan összekötöm a hajam a tarkómon, hogy minden egyes tincse a hátamra simulhasson, egy kósza szál se szabadulhasson el a következő cselekvéssorban: két kezemet összefogom hátam mögött, a derekamnál, s így hajolok egész közel a portékájához. Ügyelek rá persze, hogy ne leheljem be az amuletteket, nehogy még azt is kifogásolja drága árusunk, hogy pár pillanatra bepárásodik, bemattul a portékája. De hozzájuk nem érek egyelőre, bármennyire is szeretném.
~Akkor is olyan jól és alaposan nézem meg az összes darabot, ahogy azt én akarom, és pont. Nincs vita. Ezért már csak nem szólhat! A szabályát bőségesen betartom.~
Percekig szótlanul nézem a holmiját, még a lélegzésem is felszínes és igen lassú ez idő alatt. Végül egy olyan darabnál állapodom meg, aminek jó félarasznyi átmérőjű ezüst foglalata igen cirádás, már-már csipkeszerű. Ennek a közepén egy ovális mélylila-fekete kő van. Épp olyan, mintha valami festő keverte volna össze a palettáján e két színt hanyagul. Nekem nagyon tetszik a mintázat és a két árnyalat is, épp olyan különleges az egész, mint én.
Felegyenesedem, majd két ujjammal összecsippentem ezt a szép darabot, majd odanyújtom az árus elé.
-Ez kell. -ennek az árából nem alkuszom, csak elsüllyesztem a kis táskámba az övemen, majd leszámolom érte a pénzt, amibe kerül. Csak eztán válaszolok társamnak a percekkel ezelőtt feltett kérdésre.
-Mire gondoltál pontosan? -valóban nem tudom elképzelni, mire gondolhatott. Hiszen járhat a fejében egy lovas út a tóhoz is ugyanúgy, ahogy az ágyban, a párnák és takarók ölelésében töltött egész álló nap is.
Míg kigondolja a választ, ismét kézen fogom, s megteszek pár kisebb, tétovácska lépést, hogy jelezzem: mehetünk tovább a következő asztalkához, bármerre is legyen pontosan.

Tyr csendben marad, később viszont elkezd nézegetni az áruk között. Ő nem hajol közel, hanem távolról figyeli őket. Veszi az egyiket a másik után. Igazság szerint ráhagyja a választást a nőre, hiszen ő nem tudhatja, hogy milyen az ízlése. Hamarosan a csábdémon kiválasztja a legszebbet mind közül, aminek borsos ára van. Megtörténik az üzlet, aztán elindulnak megint. Megfogja a másik a kezét, s hagyja magát vezetni.
- Mire gondoltam? Nos történetesen elmehetnénk kétnapos lovastúrára a közelbe. Ismerek egy gyönyörű helyet, ami tetszene neked. – kezdi felvázolni az ötletét. Szépen és lassan szeretné elmesélni a társának, hogy mennyire páratlan az a hely.
- Van ott egy kisebb tó, ami az erdőben van egy tisztás szélén. Ne gondolja nagyra, éppen besüt oda a nap. – adja elő, hogy körülbelül mire számítson, ha beleegyezik egyáltalán.
- Ez az egyik lehetőség, míg a másik. Nos itt a városban lesz kisebb tánc mulatság, s arra gondoltam, hogy benevezhetnénk a versenybe ketten. – ezzel elfogynak a szavak, mert rájön, hogy rossz felé haladnak. Megáll, majd rajta a sor, hogy megfogja a nőt. Ezúttal magához húzza, s végigsimít a selymes haján, egyúttal a hátán.
- Nos melyiket szeretnéd? – ejti ki a szavakat, aztán megtoldja egy bátor tettel. Közel hajol hozzá, majd az ajkait megcsókolja. Olyan igazi férfias, nem szende fából faragták.
- Remélem ez segít dönteni. Gyere, menjünk erre. – somolyog egy keveset, miközben elvezeti a karpereceshez. Ott megáll, ahol egy mosolygós férfi található.
- Mindent a kéznek, csak tessék fogni. – hangja mély, de mégis kedvességgel teli. Tyr úgy dönt, hogy magához próbálja húzni partnerét, s nem foglalkozik a bámészkodókkal, akik valamilyen módon ellenzik a együttlétüket.

Figyelem a szavait, s közben el is bambulok annyira, hogy fogalmam se legyen róla, egyébként merre tartunk. Ismét. Szerencsémre viszont, megint kiigazítja a hibám és megindít a jó irányba.
Először csak megmosolygom az előzőnél sokkal jó kedélyűbb árus felajánlását, majd végigfuttatom a szemem a kínálaton. Addig gondolkodom a hozzám fűzött kérdésen, a felvetett két lehetőségen.
~A táncmulatság jól hangzik. Jó kis zűrzavart lehetne kelteni ott. És biztosan sok szép ékszer fordulna meg ott. És pénz. És finom ennivalók. De főleg csinos ékszerek és pénz...~
-Nem tudom... -hangzik a válasz mind a programot, mind pedig azt illetően, melyik karperecet szeretném. Azért elveszek kettőt, az egyik szintén ezüst, a másik pedig bőr. Ezt a kettőt nézegetem, simítgatom, próbálgatom a súlyát.
Újra Tyr-re nézek, majd elmondom, mire jutottam.
-Jól hangzik mindkettő. Bár nem tudom. Mennyire lehet veszélyes az erdő? Főleg éjjel. Gondolom, sátrat verünk majd, az túl sok mindentől nem véd meg. A táncmulatság is jól hangzik, oda is szívesen mennék, élvezném a zenét, a tömeget... Sok új arcot ismerhetnék meg... Viszont táncolni nem tudok. Azt hiszem. Igazából sosem próbáltam. -elfintorodom. Azért egy egyszerű táncestnél is fontos lenne ez, nemhogy egy versenynél.
-Rád hagyom a döntést, Tyrwel. -megvonom a vállam, valóban olyan kérdések vetődtek fel bennem, amikre ő fogja jobban tudni a választ, vagy megoldást, így vagy megvitatjuk a két lehetőséget, vagy valóban választ ő.
-Ezt kérném. -nyújtom az olcsóbbik, egyszerűbb bőr holmit az árusunk felé. Egyszerű fekete bőrfonat, kerek formára keményítve. Ez végképp minden meglévő holmimhoz illeni fog. Fizetek is, eszemben sincs alkudni. Épp ezért választottam egyébként is az olcsóbbik, jóval egyszerűbb ékszert.

Tyr látja, hogy a csábdémon jobban érzi magát a derűs képű kofánál, akit cseppet sem zavar, ha áruit összefogdossák. Úgy véli magában, hogy ez a helyes hozzáállás, nem pedig az előzőnél. Megtörténik a két lehetőségnek az ecsetelése, ami után türelmesen várja a másik válaszát. Először nem kecsegtető, amit hall. A tünde nem erőlteti rá magát a másikra, így akár simán elutasíthatná. A karpereccel kapcsolatban nem segít, mert azt szintén Yenának kell eldöntenie, hogy mit akar hordani.
- Az erdő nem veszélyes. Én többször voltam ott, s egyszer sem lett belőlem eledel. Éjjel a legcsendesebb, mert akkor a madarak alszanak a fákon. Ragadozó arra nem jár, ha igen, akkor nagyon ritkán. Nem érzem úgy, hogy félnünk kellene ott. Tábornok, meg az éjszakai állatok jeleznek, ha veszély van. Jól ismerem. – fejti ki a társaságának a kirándulással kapcsolatos feltevéseit, hogy nem kell tartania ott veszélytől. Következik a táncmulatsággal kapcsolatos szavai, amitől ledöbben. Kisebb korában sokat táncolt a szélben, meg az unokatestvérével. Az anyja fontosnak tartotta, hogy megismerje azt a világot.
- Akár megtaníthatnálak táncolni. De ha túlzónak találod a versenyt, akkor csak úgy szintén elmehetnénk. Nézelődni, hogy milyen emberek fordulnak meg ott.
Váratlan fordulat következik a beszélgetésükben, mert egyenesen ráhagyja Yena a döntést. Szólna, azonban lassan tudomást vesz róla. Kisebb idő eltelik, mikor végleg elfogadja a fennálló tényt. Nem csinál belőle jelenetet, mint oly sok embernél látta és tapasztalta.
- Akkor készülj a lovastúrára – határozottan közli döntését, emellett jól érthetően. Nem biztos, hogy megtanulna táncolni rövid idő alatt. Kinn az erdőben pedig táncolnak együtt, mert ott senki sem fogja látni őket. Ezt követően a csábdémon kiválasztja azt, ami legjobban szükséges neki. Int a férfinak búcsúzásképpen, majd a másikba karol, hogy a piacon található friss ételek felé terelje.
- Én egészen megéheztem. Te hogy állsz ezzel a kérdéssel?

Kicsit reménykedem benne, hogy a táncmulatság mellett tenné le a voksát, még ha nem is táncolunk. Ha nem is kavarnék bajt, vagy nem emelnék el pár csecsebecsét -már ha meg bírnám állni-, még akkor is vicces lehetne. Tudnánk röhögni másokon a hátuk mögött. Például azokon, akik csúf ruhát választottak. Akik maguk is csúfak... Vagy csak egyszerűen a részegeken.
De nem rossz ez így sem, persze. Kettesben elbeszélgethetünk, komolyabb dolgokról is. Talán még jobban megismerhetem a két nap alatt. Úgyis ez kellene ahhoz, hogy kitapintsam a lehetséges gyenge pontjait, amikre majd később építhetek - vagy éppen nem.
Rá mosolygok, bólintok, majd felhúzom jobbomra a megvett karperecet, s ismét hagyom, hogy tovább vezessen. Fájó szívű búcsút veszek egy erszénykétől, amit ismét laza szíjon látok libegni, s amit így, menet közben már végképp nincs lehetőségem elemelni.
~Majd találsz még többet, jobbat is. Csak várd ki. Ömleni fog az öledbe, nem győzöd majd számlálni!~
-Épp ezt akartam javasolni, a számból vetted ki a szót! -dehogy akartam én mondani, de a látszatot fent kell tartani. És persze, nem mondanám, hogy egyáltalán nem vagyok még éhes. De bírtam volna még egy kicsit. Az elcsent pénzen vett étek valahogy jobban esne most...
~Így jártál, kedveském.~

Elindulnak az ételek felé, ezért közeledve egyre erősebb az illat. A különféle ételek hívogatóan néznek ki, ahogy a standról néznek rá az éhes szájakra. Tyr nem vezeti be a sűrűjébe, mert ott éppenséggel perlekednek az emberek egymással, amiből ők csak néhány szófoszlányt hallhatnak. Az árus kétséget kizáróan nő, aki felfigyel a párosra. Jól látja, hogy fogják egymás kezüket, ezért nyájas mézes-mázos hangon megszólal.
- Uram! Asszonyom! Fogyasszon és fizessen, itt a falatok páratlanul finom! Erőt ad és áldást, nem egy csúf lórúgást. Noh mit adhatok? – kérdez rá rögtön, azonban Tyrwel cseppet sem foglalkozik a beszéddel. Sokkal inkább bizalmasan magához vonja Yenát, hogy kérdezzen tőle.
- Volna kedved innen enni valamit? Úgy érzem itt leginkább halak vannak, kicsit arrébb más is találunk. Én eszek egy halat, ha nem zavar. – ezzel egyetemben jelez a kofának, hogy melyik halból kérne egyet. Hamarosan megkapja, így a melegében készült étel ott van a kezében.
- Esetleg felezhetünk, ha úgy gondolod. – folytatja a beszélgetést a szeretőjével. Picit félrevonja a tömeg sodrásából, hogy nyugodtan tudjon válaszolni, esetleg hozzáfoghatnak telerakni a hasukat. Míg várakozik a kérdés megválaszolására, addig Tyr tekintete körülnéz, hogy hol látni még igényes kosztokat. Számít a külalak, a fűszerezés és az étel íze. Volt itt pár alkalom, mikor nagyon porul járt. Mikor visszatér az írisze a társaságára, akkor lopva csodálja annak kellemes vonalait.
- Szeretnél még vásárolni az étkezés után? – kérdezi meg tőle, miközben ő csippent egy jó adagot, ebből a különös halkülönlegességből.
- Mehetünk akár sétálni is – rakja hozzá az előzőhöz, de csupán felvetésképpen. Kíváncsian várja, hogy egyáltalán van e neki ötlete? Nehéz megérteni a női szívet, s erre kényszerül. Talán tanul belőle.

Nem sok mindenre emlékszem úgy nagyjából két évnél régebbről, s ezek is többnyire csak apró emlékmorzsák, bevillanások, vagy egy-egy kép, érzésfoszlány. De valami hasonló illatra igen élénken emlékszem. Mármint a sült haléra - meg arra, hogy szerettem. Most is összecsordul a nyál a számban, ahogy megcsapja az orrom az illat, s ahogy erősödik a közeledésünkkel, egyre nehezebben nyeldeklem le, ami a számban meggyűlik.
Kerekre nyílt szemekkel nézek végig a kínálaton, majdnem pont úgy, ahogy az ékszeres standoknál is tettem. Ismét nem tudom, melyiket válasszam a sok kívánatos, szebbnél-szebben tálalt portékából.
-Mindbe belekóstolnék igazából. -jelzem csillogó szemekkel Tyrnek, majd a jókedélyű eladó felé fordulok, s rámutatok az egyik tésztában sült halszeletre.
-Most ez tetszik a legjobban, azt hiszem. Egyet kérnék. Meg egy kisebb cipót is hozzá. -már nyomom is a kezébe a pénzt, ahogy másik kezemmel az ív papírosba csomagolt ételt is elveszem. Megköszönöm a kedves és gyors kiszolgálást, majd ismét Tyrhez szólok, ahogy odébb vonulunk.
-Megkóstolnám majd a tiedet is. Cserébe te is kaphatsz ebből. Mit szólsz? -megemelem kicsit az egyelőre még mindig a jobbomban lévő, illatozó, még épp kellően meleg ennivalót.
-Viszont nem szeretek állva enni, kereshetnénk egy padot, vagy valamit, ahova leülhetünk és akár meg is teríthetünk magunk közt. -vetem fel, hiszen az a papíros, amiben az én elemózsiám van, megfelelhetne egy szerényebb asztalterítőnek is addig a pár percig, míg megesszük, ami rá került.
-Utána pedig meglátjuk. Nem biztos, hogy teli hassal túl nagy sétára kapható leszek, de egy kisebbet mindenképp beiktathatunk. -várom, hogy meginduljunk valami pad-féle felé, vagy akár egy kis zsombékos, udvarszerű valami irányába. Azt sajnos az eddig itt eltöltött néhány napom alatt nem figyeltem, hogy hol van a környéken ilyen. A piac kapcsán egészen más érdekelt eddig.

Hallja, hogy partnere mindbe belekóstolna, ezért elmosolyodik magában. Sok pénz kellene hozzá, mert a minőségi ételnek borsos ára van. Ráadásul nincs feneketlen gyomra. Harmadik pedig, hogy a friss ételt melegében kell elfogyasztani, mert mikor kihűl sokkal másabb érzetet ad az embernek. Nem kerüli el a csillogó tekintet, aztán megvárja, míg választ a nő magának. Mindketten elvettek egy-egy különleges készítésű finomságot, majd fizetés után távoznak onnan. A tömeg forgataga nem alkalmas arra, hogy étkezzen közbe bárki. Hamarabb löknék ki a kezéből mikor a szájához emeli az ételt.
- Rendben cserélhetünk majd pár falatkát egymással. – egyezik bele határozottan a kóstolás felvetésbe. Yena ezután felvázolja neki, hogy ő jobb szeret ülve enni, mint állva, amit teljesen megért. Bólint, hogy azután a kevésbé forgalmas szélén kivezesse a piacról, majd az első padnál kössenek ki. Innen jól látható a Piacra beáramló és kijövő ember mennyiséget.
- Remélem itt jó lesz. – szól hozzá, aztán nekilát csendben étkezni. Nem feledkezik meg a másik ajánlatáról, így egy-egy falatkát odanyújt a csábdémonnak, hogy egye meg. Elkap olykor egy irigykedő tekintetet, ami biztosan azért van, mert párnak nézik őket. Valamennyire igaz az állításuk, azonban nincs mély kapcsolat köztük.
- Akkor szeretnél pihenni egy fogadóban? Ma szerintem szintén ugyanolyan hőség lesz, mint tegnap. – fejti ki a saját véleményét az időjárással kapcsolatban. Az ennivalója elfogy, így nem marad más hátra, mint ülni a padon.
- Szeretnél jobban megismerni? – teszi fel teljesen komolyan a kérdést. Jól tudja, hogy mélyen magáról még nem sikerült mesélnie, de tán most letudhatnák.

Sikerül mindkettőnknek megóvnia a falatokat, míg elkecmergünk egy padig, ami nincs túl közel a forgatag sűrűjéhez, ám túl messze sem. Végülis, így is lehet majdnem-úgy mulatni, ahogy a táncesten lehetne. Kíváncsian várom, valakit esetleg lopáson kapnak-e majd, aki ezúttal sem én leszek. Vagy alakul-e ki valamiféle egyéb szópárbaj, ahogy az egyébként a piacokon lenni szokott más városokban. Ez az itteni valahogy nekem egy kicsit túlságosan nyugodt. Így most csak a halacskámon csámcsoghatok, egyéb jóleső, szaftos eseményeken nem.
-Jó lesz, persze. -ilyesmiben amúgy sem vagyok válogatós. Át is dobom bal lábam a padon, amely így szinte combtőig mezítelenül marad a pad egyik oldalán, hála a magasan hasított szoknyának. Csak a jobb lábam marad lefedve, az viszont egészen bokáig. Gyorsan kibontom a halamat, s megterítek a papírossal. Megtöröm a kis cipót is, hogy ha kér, abból is vehessen.
Egyenest Tyr ujjai közül kapom be a finom falatot, mikor felém nyújtja. Jó ideig ízlelgetem, rágcsálom, s megjegyzem magamnak, hogy ebből is ennem kell majd egyszer. Elképesztően szaftos és ízes, nem az a szárazra sült valami, amit az előző faluban ettem, ahol laktam. Cserébe én is török a saját tésztában sült halamból, a kisebbre sikerült darabot pedig hozzá közelebb helyezem a papíron, hogy ha kedve van, akár máris hozzáláthasson.
-Akkor maradjon a pihenés. Hátha a szobában nem lesz annyira meleg. Vagy legfeljebb, kéretünk majd egy jó dézsa vizet, ha mégis. Abban el tudunk merülni hűsölni. -újabb falatot tömök magamba, ezúttal a sajátomból. Igazából annyi rajta a tészta, hogy talán nem is kellene hozzá más kenyérféle. De nem baj. Majd legfeljebb eltesszük későbbre, ami megmarad.
-Igen, beszélgethetnénk majd. Mesélhetnél magadról. Épp ma jutott eszembe, mennyire fura, hogy mi így... Érted. És még jóformán semmit sem tudunk a másikról.
~Igaz, magamról még én is keveset tudok. Csak azt, ami az elmúlt két évemben történt, meg azt, amit másoknak szoktam hazudni. Vagy épp magamnak. Hogy biztosan volt családom, mi lehetett anyám, mivel foglalkozhattam régebben... Bár utóbbiak csak olyasmik, amiket egy egészen kicsit hinni szeretnék. De hiába szeretném, mégsem hiszem.~

Feltűnik neki, hogy Yena milyen pózt vett fel, így férfi lévén végignéz annak fedetlen testrészén. Nem sokáig, de a nő pontosan elkaphatja, hogy mi keltette fel a Tünde figyelmét. Mikor betelt a látvánnyal, akkor tér vissza a különleges íriszekhez. Elveszi a cipót, s megköszöni szépen. A beszélgetésük nyugodt, nem fecsegnek túlságosan sokat. Az ex-őrzőnek az ilyen beszélgetések tetszene a legjobban.
- Rendben, akkor a közeli fogadóba el tudunk menni. Ha jól emlékszem, Szárnyas Gavallérok a neve. – szól a partneréhez, aki halkan étkezik. Most, hogy ő szintén szünetet tart a beszédében, így van alkalma pár falatot bejuttatni a szájába, megrágni és lenyelni. A környezete hamarosan leköti a figyelmét, ahol egy városőr társa próbál rendet tenni két verekedő között. Nemsokára a cimborája segít neki, akivel régóta együtt járják a várost. A jelenet egészen tíz percig elhúzódik, de nagyon tanulságosra sikeredik a vége.
- A fogadóban teljesen megismerhetsz Yena – szól hozzá, de szomorúság vibrál a férfi hangjában, annak ellenére, hogy határozott. Ha lassan sikerül végezni az étellel, akkor közelebb bújik a szeretőjéhez, már ha nem utasítja el a férfi közelségét valami más fennálló ok miatt.
- Még tizenöt percig legyünk itt. – ejti ki ezeket a szavakat, miközben körbeles. Lát egy eltévedt kisfiút, aki elszakadt a szüleitől. Mellette két nő beszélget, ahonnan pár szófoszlányt sodor hozzájuk a szél. Harmadik pedig érdekesség egy jól felöltözött férfi, mit ha rejtőzködni szeretne. A városőr társai mikor elhaladnak mellette, akkor bólint feléjük, de szavakkal nem köszönti őket.
- Eddig, hogy tetszik a város?

Persze, nem kerülte el a figyelmem, ahogy ismét végigmér - épp úgy, ahogy már sokszor máskor is megtette, korábban. Nem nagyon zavar a dolog, illetve meg sem lep túlságosan. Ennek a fajta ruházatnak éppen az a célja, hogy felkeltse a férfineműek érdeklődését - meg akár a nőkét is, legyen szó irigységről, vagy akár vonzalomról.
- Szárnyas Gavallérok. Rendben, jól hangzik. -igazából mindegy is, túlságosan sok különbség nincs a fogadók között. A lényeg, hogy ne legyen teli bogarakkal és ne szúrós szalmazsákon kelljen végigfeküdjek. A többi már csak részletkérdés. Főleg, ha csak egy-egy délutánról vagy estéről van szó.
Eszünk, s közben nézem a verekedést, a városőrök igen hatékony munkáját. A műsor eleje eléggé leköt, még akár fizetnék is érte, hogy tovább láthassam az acsarkodást. A történet kimenetele azonban kissé keserűvé teszi a szám ízét. Túl jól dolgoznak itt ezek az őrök. Talán én is nagy kockázatot vállalnék a nagyobb értékel elcsaklizásával.
~Lehet, hogy itt valóban az lesz a megfelelő, ha csak a háttérből irányítgatok, és a gonosz vagy épp mézes-mázos szavakból élek meg, forgatva a lehetséges szálakat.~
Hallom a szomorúságot a hangjában. Nem mondhatnám, hogy megesik rajta a szívem. Pont az enyém tenné? Viszont kíváncsivá tesz. Hallani akarom a történetét és kárörvendeni egy kicsit. Attól valahogy mindig átjár a melegség. Valahogy úgy, mint ahogy a szeretetet akarta elmagyarázni az egyik korábbi szeretőm.
Befejezzük a magunk kis csendjében az evést. Az utolsó két-három falatnyi cipót valóban nem tudom már megenni, így arra használom, hogy bele törölgessem a haltól zsíros és fűszeres ujjaim, hiszen ennyit felesleges lenne eltenni. Ez után el is dobom ezt a darabka kenyeret. Majd valami madár, vagy más éhező, kóborló jószág felkapja és elcsipegeti.
-Rendben, maradhatunk. Még úgyis kellemes most az idő. Jól esik éreznem a virágillatot. -hagyom, hogy közelebb húzódjon, s akár át is öleljen, ha akarja. Tovább figyelem a minket körülvevő eseményeket, addig meg sem szólalok, míg nem kérdez újra.
-Szép hely. Barátságos. Tetszik a piac, jók az ételek és kényelmes a szobám. De valahogy mégsem érzem magam igazán otthon itt. Kicsit túl nyugodt ez énhozzám szerintem. -nem csak a furcsán rám törő őszinteség mondatja velem ezt. Csak máris elkezdek építkezni arra, amit korábban mondott. Hogy útra kelne ő is, háta mögött hagyva ezt a helyet. Szépen finoman, mintha kövenként akarnék felhúzni egy tökéletes házat, úgy akarom elkezdeni őt is még jobban behálózni, hogy később majd játszadozhassak a gondolataival, az álmaival, a benne élő vágyakkal, természetesen saját kedvem és akaratom szerint.[/color]

- Ha nincsen ellenedre, akkor oda megyünk pihenni. Még sosem jártam odabenn, csak történeteket hallottam róla. – válaszolja Yenának, miközben zajlik az élet a háttérben. A tündén látszik, hogy szívesen elemezgeti a helyzeteket, ráadásul mélyen elgondolkozik rajtuk. A környező világot meg akarja ismerni, hogy tudását növelje és ne lepődjön meg annyira egyes esetekben. Az ex-őrző a várost egy hömpölygő forgatagnak tekinti, ahol biztosan történik valami, ahol be kell avatkozni. Egy ideig számolta magában az eseteket, azonban idővel rájött, hogy képtelen lesz magában vezetni. Ezért döntött úgy, hogy inkább a saját tapasztalásaival foglalkozik, mint az esetek számával. A csábdémon a maradékot elszórja, amit biztosan a madarak fognak megenni.
- Igen, jó érzés most csak ülni. – lágyan ejti ki a szavakat, aztán a késztetése nem hagyja nyugodni. A tisztára törölt kezével finoman átkarolja női testet, majd túloldalon megpihen a derekán. Nem ellenkezik Yena, vagy mutatja a jelét, hogy kellemetlen számára ez a cselekedet. Ott felejti tenyerét a kellemes vonalon, közben a városi létről érdeklődik a férfi.
- Túlságosan nyugodt? Nekem kicsit gyors, s hidd el itt mindig zajlik valami. Nem mindenről lehet tudomásunk, vagy juthat el a fülünkbe. – ossza meg bölcsességét a beszélgető társával, aki a szeretője.
- Nem vagyok olyan régen itt, mint te hinnéd. – folytatja a meghitt véleménycseréjüket. A meleg napsugarak simogatják a padon ülő párost, miközben előttük zajlik az élet. További részleteket láthatnak belőle. Idilli ez az egész, pedig Tyr a kardot szeretné megtalálni, mert ez a szenvedély égett bele, mikor a Szellemmel küzdött.
- Igazat megvallva, én keresek egy tárgyat. – vallja be egy hosszabb kihagyás után.
- De bármi előfordulhat közben. – teszi hozzá azon nyomban, mert a jövője eléggé képlékeny.

-Valóban? Történetek egy... fogadóról? Most ennek örülnöm kell vagy nem? Már csak azért kérdem, hogy tudjam, ünnepélyes, cicomás helyre számoljak, vagy késdobálóra? -elvigyorgom a kérdést, mert igazából ez is édes mindegy nekem, mindkettőnek megtalálnám a maga szépségét. Egyiknek a valódit, másiknak azt, amin nevetni, tapsikolni lehet, illetve még inkább súlyosbítani.
-De a szavaid alapján eddig csak az én figyelmem kerülték el a pörgő események.
~Ez hogyan lehetséges??! Felháborító!~
-Vagy talán csak többnyire nem a jó helyen és időben vagyok. Én szeretem, ha nyüzsgés van. Még azt is, ha sok a hangoskodó éjjelente, meg ha üvegtörmelékes maradékok tanúskodnak arról, hogy jól sikerült valakinek az esti tivornya. -megvonom a vállam.
-Vagy majd talán idővel én is jobban bele fogok látni a városka életébe. Úgy értem, ha még esetleg sokáig maradunk. Mert emlékeim szerint itt hagynád. Ezek szerint... Amiatt a valami miatt? Mi lenne az egyébként, amit keresel? -térek át hamar egy lényeges részre. Fontosnak tűnik számára az az akármi. És ha fontos, akkor biztosan értékes is. És ha értékes, esetleg meg is kaparinthatnám...

- Cicomás hely, azonban azok a régi történetek az épület építőiről szól, hogy kisértenek a szobákban. – erősíti meg a nőt, hogy milyen helyre szándékozik vinni őt. Nem jól állna Tyrnek sem, ha igénytelen férfi lenne, s holmi szalmával megelégedne nyugvóhelyként. Telik-múlik az idő, s a Nap egyre erősebben kezd rájuk sütni. Nincs mit tenni, jobb indulni, mint összeaszalódni. Elengedi a partnere derekát, hogy fel tudjon állni a helyéről, majd kezét adja segítségként. Ha elfogadja a másik, akkor a tünde könnyedén felhúzza, hiszen van benne erő.
- Az lehetséges, hogy elkerülted a figyelmeddel a pörgő eseményeket, vagy csak másképp látjuk és éljük meg őket. – szalad ki a száján a következő bölcsesség, ami 28 évig érlelődött benne, hogy most ebben a helyzetben elsüsse. Ahogy állnak egymással szemben, akkor végigtekint szeretőjén, aztán a karját adja.
- Fogalmam sincs honnan jöttél, de idővel tán te szintén máshogy fogod látni a környezeted. Várj türelmesen, s élj sokáig. – jelenti ki, majd ha nincs a másiknak ellenvetése, akkor megindul a Szárnyas Gavallérba. Romantikusnak hat, ahogy egymás mellett haladnak, ám próbálja nem annak felfogni. A beszélgetés komolyabb témára terelődik, mikor belekezd az életének magyarázásával. Rögtön belecsap a közepébe. Azrael kardjának megtalálásával szeretné kezdeni.
- Ha sokáig maradunk, akkor minden bizonnyal. De én szeretnék távozni erről a helyről, mert ez a kard minden nép számára fontos. Eddig még nem találta meg senki, de ha az én kezembe kerül, akkor úgy vélem békét tudnék teremteni vele. – fejti ki részletesen. Természetesen hozzáteszi a gondolatokat.
- Egyetlen rokonomtól tudom, hogy tényleg létezik. – sóhajt fel, aztán a kellemes sétájuk véget ér. Ott vannak az fogadó előtt, pontosabban az ajtónál. Előre engedi a nőt. Csatlakozik hozzá, s szerencséjére nem neki kell bezárni az ajtót, mert utána jön ez alak. Sokan megnézik őket, de Yenát ennek ellenére odavezeti a pulthoz. Párbeszédbe elegyedik a tulajdonossal, aki végül a pénzért cserébe odaadja a szobájuk kulcsát. Nem szándékozik lenn maradni, ezért felvezeti a csábdémont a szobába. Mikor kettesben vannak a zárt ajtó mögött, csak akkor szólal meg.
- Mesélnél magadról?

-Kísértetek? Ez érdekesen hangzik. De lehet, hogy nem hagyják majd meg az éjszakánkat kellemesnek... -elhúzom a számat. Igazából csak hallomásból ismerek pár történetet a kísértetekről, sosem volt még hozzájuk "szerencsém". De ami azt illeti, szívesen megtapasztalnék valami olyan látogatást, amit ők tehetnek. Már csak kíváncsiságból is azzal kapcsolatban, mennyire ijesztenének rám. Erről ugyanis fogalmam sincs, emlékezetem szerint -amiből ugye nem olyan sok van-, nem ijedtem meg még soha.
Az eseményeket illető kijelentésére és javaslatára csak bólintok egy szolid mosollyal. Valóban igaza lehet, már csak azért is, mert szinte egy újszülött tapasztalataival rendelkezem még. Valóban megeshet, hogy nem figyelek még mindenre kellőképpen.
-Tehát egy kard. -reagálok arra, amire tudok is már, és amire érdemesnek is tartom. Nem is kell megjátszanom, hogy még sosem hallottam róla, hiszen így van. Hiába mondja, hogy minden nép számára fontos lehet a holmi. Két évem alatt eddig egyszer sem hallottam róla.
-Szóval ez valami mágikus erejű izé? -kérdezek vissza, de már bele is karolok, hogy vihessen a kísértetek közé, akik szerintem el fognak kerülni bennünket. Már csak azért is, mert hiába szeretnék hinni bennük, valahogy nem hiszek a létezésükben.
~Ő békét teremtene a karddal, te meg épp káoszt szítanál, lehetőség szerint. Fura. Mit keres ő mellettem? Hogy a fenébe kötött ki mellettem valaki, aki ennyire jó?~
Egész úton ezen és hasonlókon őrlődöm, csak a pulthoz érve terelődnek másfelé gondolataim, ahogy Tyr az illetékes személlyel vált pár szót a maradásunk kapcsán. Közben persze azt is észreveszem, hogy sokan megbámulnak. Engem, természetesen. Nem tudom, hogy ennek örüljek-e, vagy ne. Elvégre a büszkeségem és önbizalmam tornásszák egyre magasabbra. Másrészt viszont akadhat köztük olyan, akiből jó, vagy esetleg nagyobb hasznot is húzhatnék mint a mellettem kikötött szerzetből. Viszont így, hogy lépten-nyomon kézenfogva vagy szinte ölelkezve látnak vele, valószínűleg elvágom az ilyesmi lehetőségét magamtól.
~Ügyes vagy te, majd megoldod, ha így lesz.~
Adnék a szobánk árába pénzt, de elkések vele, így nem is erőltetem. Ezt is felfogom úgy, mint "ajándék", ahogy később azt a kardot is fel fogom. Vagy bármit, amit annak felkutatása közben megszerezhetünk. Mert vele fogok tartani ebben, hacsak nem jön rá, mennyivel jobb nálam és nem mellőz el emiatt teljesen.
Leülök az ágyra szobánkban, s így nézem ténykedéseit, ahogy bezárja az ajtót, majd közeledik. Kérdésére nem válaszolok azonnal, előbb elterülök az ágyon, úgy ahogy épp sikerült leülnöm a szélére: nagyjából átlósan keresztben a fekhelyen.
-Magamról? Úgy volt, hogy te fogsz mesélni... -elnézem, hogyan reagál. Még pimaszul el is mosolyodom, mintha valóban lényegesnek tartanám, ki kezdje a történeteket. Aztán visszavezetem tekintetem a mennyezetre magam fölött, belekapaszkodom az egyik hosszú tincsembe, amely eddig az ágyon hevert, s forgatni kezdem ujjaim közt.
-Fogalmam sincs már, honnan jövök, olyan messziről érkezem és olyan régóta költözködöm. Nem találtam eddig a helyem, de ezt már mondtam is. Anyám a falu egyetlen felcsere volt, apám halász. Hamar elveszítettem őket. Anyámat akkor, mikor az öcsém született. Mindketten odalettek. A sors iróniája, hogy épp a felcsert viszi el a láz és valami fertőzés. Apámat pedig egy vihar érte utol a tengeren. Egyedül maradtam a kis vakarcs kutyánkkal, Vakarccsal. Meg az utcával, a piactéri standok őrizetlenebb ételeivel... Elcsent apróságokkal és a zálogházakkal. Aztán most itt vagyok. -ugyan csak találgatok most is a korábbi életemmel kapcsolatban, de nem pótlom ki túl sokat a történetben ábrándokkal. Tényleg emlékszem, hogy korábban is loptam, meg a kutyára is, aki valahogyan mellém szegődött - de nagyjából ki is merült ennyivel a régi emlékek tárháza.
Nem azért vagyok vele ilyen szinten őszinte, mert megmozgatott bennem valamit és nem akarok neki hazudni. Csak szeretném felvezetni így, hogy én bizony lopkodok. Még akkor is, ha nem kéne. S bár megvan most a kockázata, hogy emiatt azonnal elpártol mellőlem és kivesz magának egy másik szobát, esetleg egy teljesen más fogadóba átköltözve. De ugyanígy az is megeshet, hogy megszán és az őszinteséget azzal honorálja, hogy még jobban meg fog bízni bennem, s később, mikor rá kell döbbenjen, milyen is vagyok, nem éri majd túl nagy meglepetésként. Így akkor már nem is vághatja majd rá, hogy "kösz, de ezt nem tudtam és nem is kérek belőle".
Rá nézek, még úgy fektemben megvonom a vállam. Túl sokat nem tudok elmondani magamról már. Ezeken felül valóban nem igazán érdemes tudni semmit még arról az időszakról sem, amiről valóban tudnék mesélni. Esetleg ha kérdez még, akkor válaszolok... Vagy ha ő akar beszélni, hallgatok és én kérdezek.

- S mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy megvédem az éjszakánkat? – teszi fel kérdését, mikor Yena elhúzza a száját e rémségek hallatán. A téma ezután kezd érdekessé válni, hiszen a kardkereső szenvedélyéről mesél. Elmagyarázza, hogy egy ereklye miatt fogja elhagyni a várost, s nem tudni mennyi időre. Minden valószínűség szerint, míg újból el nem fogy a pénze.
- Semmi különöset nem tudok mondani róla, így lehet mágikus vagy sem. Sokan keresik, így vélem inkább az előbbi, mint az utóbbi. Míg a kezemben nem tartom, addig minden homályos. – ad rá egy teljesen kerek választ. Beáll egy hosszabb csend, így mindketten elmélkedhetnek és emészthetik a másik szavait. Megérkeznek a fogadóba, ahol Yena igen nagy érdeklődést vált ki a férfiakból. Több keményebb alak szintén köztük van, akik arra várnak, hogy megkaphassak egy szép nőt. A tünde lerendezi a szobát, ahol hamarosan nyugalomra találnak. A csábdémon leül az ágyra, aztán elterül azon, amitől szerencsésnek érzi magát.
- Szeretném, ha először te mesélnél, mert én sokáig fogok. – ejti ki az igazságot az ajkain. Nem kell sokat várnia, így csendben hallgatja végig a szeretőjét. Történet befejezése után odasétál az ágyhoz, aztán helyet foglal mellette. Egy perc után megmozdul, hogy féloldalasan - egyben ügyelve a nő szétterülő bársonyos hajára – fölé hajoljon. Kinyúl szabad kezével, s megfogja lágyan az arcát.
- Most én jövök, úgy vélem – jelenti ki, miközben egy nehéz sóhaj távozik ajkairól. Egy darabig nem jön ki szó az ajkain, csak pár perccel később.
- Én a Tünde-erdőben születtem. Igazi apámat nem ismertem, mert az ékszerész szakmát elcserélte a kard keresésére. Anyám foglalkozott velem, míg a Fekete Métely nevezetű alakok be nem gyűrűztek az életembe. Elvették anyámat tőlem, aztán elraboltak engem a temetés után. Fogságba kerültem, de szerencsére az őrző kapitánynak értünk jöttek. Kora reggel csaptak össze az őrzők és a gonosz társulat emberei. Én önerőből megszöktem, s az erdőben bolyongtam. Rám talált egy pár, akik befogadtak és nevelni kezdtek tovább. 18 éves koromban úgy döntöttem, hogy a Tünde erdőt fogom védeni, ezért beálltam őrzőnek.
Ezen a ponton tart egy kisebb szünetet, hogy ne tűnjön olyan száraznak. Meghagyja a szeretőjének, hogy esetleg tovább vigye magának a szálat és találgasson. Beletúr a másik hajába, játszadozik vele, amiből arra lehet következtetni, hogy szeretne a mesélésen kívül mást is tenni. Lassan teljesen felé hajol, s közelebb húzódva a másikat bizalmas hangnemben folytatja tovább.
- 8 év kiképzés után, s egy kemény vizsga után egy őrző kapitányként végeztem. Nem sokáig örülhettem, mert hamarosan a riválisom bemártott hamis vádakkal, hogy miért lógtam el a gyakorlatomat. Szerinte megerőszakoltam egy nőt, holott inkább megmentettem. Rögtön felmentettek, s egy sötét cellába zártak. Hlarnel lett kapitány, míg én várhattam, hogy mi lesz az ügyemből. Az eredmény, hogy kizártak az őrzőktől, de nem zártak ki az erdőből. Beálltam karavánőrnek, ami egy jó darabig sikeresen ment. Az útonállók megszaporodásával azonban többször komoly gondot jelentettek. Az utolsó pár hónapban a sorozatos sikertelenségek végül arra a döntést hozta maga után, hogy vándorlással folytatom az életem. Először a mocsárban kerestem az ereklyét, aztán Kísértet-szigetek környékén. Utána érkeztem meg Hellenburgba. Azért maradtam itt, mert elfogyott a pénzem. Sikerült bejutnom a Városőrség soraiba és itt tevékenykedem. Olykor mikor időm engedi, akkor elutazok más helyekre, kutatok. Kalandos élet. – szól Yenához, mikor egyik keze végigsiklik az oldalán. Eltávolodik ezt követően, majd feláll a helyéről. Az ablakot célozza meg lépteivel, hogy egy kisebb időre kinézzen rajta. A hallgatás burkába könnyű betakarózni, s nehéz onnan kibújni. Szembefordul a nővel, aztán e jelentőségteljes szavak látnak napvilágot.
- Vajon egy ilyen önző, szenvedélyes férfit sokáig melengetnél magad mellett? – igazán talányos megfogalmazás, de teljesen őszinte.
- Esetleg eldobsz, vagy megtartasz? – fújja ki a levegőt. Milyen lesz a kapcsolatuk ezután, így, hogy még mélyebbre engedték egymást? Ez most fog eldőlni.

A kardot meg a kísérteteket egészen el is feledtem szavai közben, míg újra fel nem említette őket. Gondolkodom azon, mi is lehet ez az őrző-dolog, de nem kérdezek rá. Gondolom, valami olyasmi, mint a városőr.
-Az erőszak ronda dolog. El sem tudnám képzelni, hogy ilyesfélét teszel. -épp aközben simít végig rajtam, ahogy ezt kimondom. Én meg nem tudok ellenállni a késztetésnek, hogy homorítsak kicsit, hogy még többet érezzek a cirógatásból - akárcsak valami macska.
Ez újra alátámasztja azt, amit mondok. Ugyanúgy ér hozzám, ahogy múltkor a tónál, legelőször. Ugyanúgy néz is rám, ugyanúgy érzem szinte a szívének egyre erősebb és gyorsabb lüktetését, ahogy feltámad benne a vágy. Megtehetné most is, a zárt ajtó mögött, hogy rám veti magát, lefog és azt tesz, amit akar. Szét is szedhetne akár, mint valami vadállat. De nemhogy nem teszi meg, még odébb is vonul, s meg sem áll az ablakig.
Egész sokáig marad csendben, addig megemészthetem, amiket elmondott. Értem a szomorúságot, ami még odakint a padon is megbújt a hangjában - de valahogy mégsem értem. Azt hittem, sokkal tehertelibb dolgokról van szó. Például ő maga egy ronda erőszaktevés eredménye, vagy esetleg az otthona valami barbár népség fosztogató mészárlásának és gyújtogatásának az áldozata lett. Valami ilyesmire számítottam, ilyet vártam, már előre örültem, hogy kiderül végre, mennyire összetört is tulajdonképpen a jelenlegi-leendő áldozatom. De most nem tudok annyira vidulni, ahogy akartam. Az elképzelt verziókhoz képest ez semmi, piros masnival átkötve.
Hasra fordulok, feltámaszkodom két könyökömre, lábaimat pedig behajlítva, a magasba dobom, hogy bokáim keresztezzék egymást; úgy figyelem őt, s várok: vajon mikor szólal meg ismét? S mond-e végre valamit, amiben végre lelhetem egy kis örömöm.
Ez hamarosan meg is történik. Egy kérdést szegez nekem, még mindig az ablaknál megtámaszkodva. Kutatóan nézem arcát, vajon ezt mennyire gondolta most komolyan. De ahogy látom, eléggé.
-Hogy te, önző? -megmosolygom még a jelző felvetését is magával kapcsolatban. Négykézlábra tápászkodom az ágyon, s kicsit hintázok is úgy előre-hátra, majd kezeimet előre csúsztatva az ágyon, nyújtózom egyet - ismét, mint valami macska.
-Te nem vagy önző, Tyrwel Ghlan. -jegyzem meg halkabban, sejtelmesen döngicsélve a kijelentést. Térdre emelkedem, s bal lábam lassan lecsúsztatom az ágyról a földig. E mozdulat közben ismét nem igazán takarja hosszú combom sem a szoknya.
Amint talpam a földet éri, lassan társul hozzá a másik is, s fűzőmet kissé megoldva lépkedek oda hozzá. Mozgásom lassú, hullámzó, ringatózó. Épp olyan akar lenni, mintha egy nimfa-tünemény táncolna, illegetné magát. Meg sem állok, míg annyira közel nem érek hozzá, hogy egy lélegzetnyi levegő se férjen el mellkasunk között. Magasabb, mint én, így kicsit pipiskednem kell most, de megoldom. Lábujjhegyre emelkedem, s mint aki meg akarja csókolni, olyan közelségből suttogom el a választ.
-Mert egyébként hogy akarod? Meddig melengesselek magam mellett? -elmosolyodom, mélyen a szemébe nézve. Mondanék még valamit, de húzom az időt, méghozzá egy rövid csókkal, abból a fajtából, amiből kiérezheti, hogy vágyom rá. A lehető leghamarabb.
-Ha rajtam múlik, sosem szabadulsz tőlem, Tyr. -súgom még ajkaiba, mikor elválok tőle, de a reakcióját már nem várom meg. Még mielőtt akár értem kaphatna vagy bármi hasonló, hátrébb lépek két gyorsat, majd kisebbeket és lassabbakat, pont ugyanúgy, ahogy a közeledéssel is tettem. Lassan riszálva, egy elképzelt szenvedélyes zene ritmusára és dallamára.
-Ha te önző vagy... Akkor én mi vagyok? -fűzöm hozzá a kérdést megintcsak sejtelmesen búgva, a "tánc" közben az arcomba szabadult fehér tincsek alól.