Magánjáték - Piactéri időtöltés (Yena és Tyr)

- Sajnos mások feltételeznek ilyet rólam. Ha a Tünde-erdőben tartózkodom, akkor mindenki kisebb megvetéssel figyel, hogy kivel beszélgetek és mit csinálok. – magyarázza, hogy milyen érzés a saját fajtársai között mutatkoznia. Hosszadalmas csend következik Yena részéről, így Tyr sem tesz másképp. Mikor szembefordul a szépséggel, s az önzőségével kapcsolatban felteszi a kérdést, akkor felfigyel a másik varázslatos hentergésére. Látja a csodás vonalakat, s annak arckifejezését.
- Nem az lennék? – hallatja a hangját, de nem kerüli el a szemét a másik mosolygása. Tovább figyeli, annak pajkos játékának kezdetét és lassan kezd elcsábulni. A válasznál megdöbben egy picit, hogy nem tartja önzőnek. A szeretője hangszíne hat rá, majd nyel egy nagyot, mikor kivillan annak combja. Sóhajt egyet, s izgalomtól feszülten várja a következő perceket. Odalépdel hozzá a csábdémon, aminek minden mozdulatát megjegyzi. Pompás tünemény, mikor érzi, ahogy szorosan hozzásimul.
- Szívesen vagyok veled. De te… – mondaná tovább, azonban ellép tőle, miután adja azt a felkavaró rövid csókot.
- Szóval te megpróbálkoznál a lehetetlennel? Mit tennél azért, hogy mindig velem maradj? – kérdések halmaza hangzik el ajkairól, amit végül cselekedet követ. Elindul a szeretője felé, s mikor ott van, akkor szenvedélyesen kinyúl érte, majd magához vonja.
- Lehetetlent kérsz tőlem, én a kardot akarom. – mondja ki furán ezeket a szavakat, miközben szemmel láthatólag a másik látványától van megrészegülve. A nő kérdésén elgondolkozik, aztán ezt találja mondani.
- Szeretnéd, ha most azonnal kideríteném, hogy te mi vagy? – ajkain huncut mosoly, ami ritka pillanatok egyike. Odahajol egy ugyanolyan rövid csókért, mint nem oly régen a társa tette.
- Vajon meddig ér el a hatalmad? – érdeklődik, miközben kendőzetlenül végigtekint a lentebb található hozzásimuló idomokon, majd fel a kecses nyakra.

-Nem vagy önző, Tyr. Lehetnél, de nem vagy az. És nem is akarsz az lenni. Ha akarnál, segíthetnék benne, hogy az lehess. Mert én nagyon önző tudok lenni. -nem kertelek tovább. Kezd kicsit kihozni a sodromból a szavaival és azzal persze, hogy csak húzza előttem a mézes madzagot, de nem adja magát még, hiába akarom én úgy. Mintha ő akarná átvenni az irányítást ebben a játékban, amiben egyértelműen az enyém kellene legyen a vezető szerep. Ha ehhez nyíltabb kártyákkal kell játszanom és meg kell mutatnom neki, hogy nem vagyok az az elveszett lányka, amilyennek eddig láthatott, hát úgy lesz. Akkor megkapja azt a nőt, aki egyébként vagyok - a nőt, aki eddig bújkálni akart előle, hogy csak akkor mutassa meg magát, mikor a férfi bizalmába férkőzött a másik, felszínes-kedves-bájos én.
-Lehetetlen nincs. Én vagyok rá az egyik legjobb, élő példa. A semmiből jöttem, egy kölyök tudásával, és elpatkolhattam volna, akár egy girhes kivert kutya, még bakfis korom előtt. De itt vagyok. Élek, méghozzá remekül. Boldogultam eddig is egyedül. Tudom forgatni a szavakat és az embereket. Igaz, a kardokat nem, de az ostorommal jól bánok... Nagyra török én magam is, Tyr. Vannak nekem is céljaim és vágyaim. Pedig másfél dekáddal ezelőtt még szinte a nyakamon volt az akasztókötél. Aztán éppcsak két évvel ezelőtt ismét, és kezdhettem elölről az egészet, az abszolút semmiről. Lehetetlen nincs. -ezúttal keményebbek a vonásaim, mint azelőtt, s ezekkel együtt a hangom és szavaim is azok.
-Meg tudom magam védeni, Tyr. Előfordulhat, hogy még téged is. És ha kell, bárkitől hajlandó vagyok tanulni olyasmit, amitől még jobbá válhatok. -a csókja után, amit most annyira nem is élvezek már, eltávolodom megint, s mély levegőket véve kutatom az arcát.
-Neked a kard kell, Tyrwel. Nekem meg változás, a lehetőségek és a tanulás. Csak egymás hasznára lehetünk. Amiben én gyenge vagyok, abban te vagy erős és fordítva. Tanulhatok tőled, te pedig tőlem. -megvonom a vállam, mintha nem is érdekelne, mit gondol ő. Egy kicsit így is van, nem fogok szilánkokká törni, ha elutasítja minden egyes szavam. De vele többre mennék a kard kutatásában, még ha a végén, a célegyenesben meg is kellene ölnöm. Az, most úgy érzem, kevesebb fáradságot okozna, mint most az, hogy érvelnem kell.
-Én tudom, mi vagyok, Tyrwel. És azt is, meddig ér el a hatalmam. -ez az állítás ismét olyan szögmerev talpakon állhat számára, mint én most, ennél hidegebb hangvételben még egy szavam nem volt őhozzá eddig, azt hiszem. S ugyan az állítás azért kicsit nyikorog, de ezt csak számomra teszi. Egyáltalán nem vagyok ennyire biztos benne, hogy tisztában vagyok azzal, mi vagyok és mekkora a "hatalmam", ha van egyáltalán. Csak következő szavaimra enyhül a hangom éle, főként azért, mert egyrészt picit elbizonytalanodom, másrészt nem akarom teljesen elrémíteni még attól is, hogy egyáltalán szóba álljon velem.
-Az, hogy megtapasztalod és elhiszed-e a mit és a mennyit, rajtad múlik, senki máson. Ahogy az is, hogy egyedül akarsz-e végigvergődni az úton, amivel kapcsolatban te magad is úgy érzed, hogy reménytelen... Vagy megosztozol ezen a vergődésen. -ismét vállvonás, s leülök az ágy szélére, vele szemben, a hozzá közelebbi oldalon. Hátam mögött ugyanúgy támaszkodom meg, ahogy akkor, kint a tó mellett. Fedetlen lábam átvetem a másikon, ám mással nem foglalkozom. Sem a fűzőm kioldott szalagjaival, sem azzal, hogy a fele hajam az arcomba lóg éppen, vállaim simogatja, vagy épp ölembe, kebleim közé szalad. Csak várok. Az ő döntése, én ezzel már mindent megtettem, hogy befolyásoljam. Most majd elválik, hogy működik-e a dolog - vagy indulhatok másvalakit keresni.

Yena kitart azon állítása mellet, hogy cseppet sem önző személy, ezért enged neki és a mondott szavaknak. Csendben várakozik, hogy kettejük közti párbeszéd merre viszi őket? Lefelé, vagy esetleg felfelé. Egy kis idő múlva a csábdémon újra nyitja az ajkait, hogy szavak áradatát küldje felé. Meglepetten hallgatja, de mindvégig nézi a másik arcának változását, s testének játékát.
- Én szintén a lehetetlen próbálom megtenni, ezzel a kardkereséssel. – szúrja oda a végén, mint a bástyán a zászlót a tartóba. Kemény vonások meg szeretőjén, ami további kérdéseket vet fel benne. Talán rosszul formálja a szavakat? Azt nagyon valószínűnek tartja, hiszen nem ért a gyengédebb nem nyelvén, így bizonyos, hogy bántóvá válik egyes helyzetekben. Némán követi a társaságának beszédét, amiben sok igazság lapul, s ettől válik hihetetlenné ez az egész. Honnan jönnek ezek a páratlan szövegek? Egyetért a tanulással kapcsolatban, hogy együtt jó dolgokat tudnának alkotni. A soron következő kijelentés hallatán kérdőn néz rá. Az ő fogalma szerint, ha valaki tisztában van saját hatalmával, akkor az jól tud bánni venne, s lehetőleg nem arra használja fel, hogy a környezetének ártson. Az utolsó mondatok szintén megtalálják a helyüket a férfi elméjében.
~ Megosztozni bizonyos dolgokban? Tán ez lenne a szerelem? ~ vetődik fel benne a kérdés, miközben a nő leül az ágy szélére. Egy darabig távolról csodálja, azonban lassan az agya felfogja partnere szavainak értelmét, ezzel elfelejtve a kardot, s előtérbe hozva őt. Megérti annak rövid csókját, amit tőle kapott. Túl sokat gondolkozik, ezért megálljt parancsol a benne dúló háborúnak. Utálja a rendetlenséget, ezért tiszta vizet szeretne önteni a pohárba. Vesz egy nagy levegőt, s nem törődve mással finoman a hátára fekteti szeretőjét.
- Tanulni szeretnél belőlem, s mellettem maradnál, hogy megoszthasd életed? – teszi fel a kérdését, miközben fölé hajol.
- Itt vagyok! – jelenti ki merészen, fogalma sincs róla, hogy ezáltal milyen változáson fog keresztül menni. Tesz most arra, hogy hol van az a rohadt kard, felőle lehet bármilyen. Minden érzékével Yena lényére összpontosít. Megcsókolja szenvedélyesen, ami olyan mint a tűz. Határozott és férfias. Tyr beleadja lényét, ebbe az új dologba, ami valahogy beszippantotta, vagy megnyerte őt. A tónál nem volt ennyire parázs hangulatú. A keze végül a fedetlen combon simít végig, míg kényelmes.
- Ott leszek ezentúl melletted, s el fogom érni nálad, hogy mindig rám gondolj. – kemény beszéd, azonban tényleg képes egy csábdémont rábírni erre? Vagy pontosan fordítva sül el. Rásimul a női testre, mikor fordul a kocka. Ő alul, s a nő felül. Vajon Yena meg van elégedve magával? Talán ez egy egészen más kapcsolat kezdete.

Látom rajta, hogy kicsit összezavartam és talán fel is dühítettem egy aprócskát. Örülök, hogy sikerül ilyesfélét kicsalnom belőle, még ha csak halványan is. Lesz ez még így se. Tudom, hogy fog még tombolóan szeretni, és legalább annyira gyűlölni is. De én mindebből csak építkezem. Építem magamat, jobban megismerem a többi embert, hogy sokkal jobban játszhassam el a szerepeket, amiket kell.
Fölém magasodik, s én úgy mosolygok rá, mint a győztes vadász. Mert hiába kerekedik felül ő fizikailag, egyébként én nyertem ezt a csatát is. Egy vadállat szenvedélye éled fel bennem a siker miatt, s azért is, mert vágyom rá. Elégedett vagyok azzal, amit ilyen téren nyújt, ezt nem vitathatom, s tagadni sem fogom. Ha másért nem is, ezért megtartanám, azt hiszem. Szeretőnek teljes mértékben megfelel. Az már csak egy jókora plusz pont, hogy a tudta nélkül fog hozzásegíteni, hogy minél előbbre lendüljek. Ugyanígy talán a kardhoz is, de legalábbis egyéb javakhoz mindenképpen. És ahhoz természetesen, hogy őt ugyanúgy elnyomjam és kiforgassam, ahogy másokat is fogok; ahogy bárkin áttiprok, beleértve a lelki világukat is, amiben egyébként is szeretek térdig gázolni. Mert ez nálam így működik.
Mosolygok rá a győztes büszke mosolyával, szememben pedig biztos látható a jókora tűz, amit szított. Legszívesebben én teperném le őt, és apróra cincálnám. De így, egyelőre csak lassan-lassan odébb kúszok az ágyon. Nem egyszerű, de még csigázni akarom egy kicsit. Na meg persze rendesen elférni az ágyon.
-Ha azt nem is, de sok minden mást igen. És mindent akarok belőled... -nem hazudok. Nem fogom teljesen áltatni, azért összenőni nem kívánok vele legkevésbé sem, ahogy másokkal sem korábban. De mindent akarok belőle és tőle, amit csak lehet. Később talán még a vérét is.
Visszacsókolok, ajkába harapva. Csak hogy megvadítsam. Bár levadásztam, de még mindig tombolhatnékom van, és azt akarom, hogy ő is így érezzen. Hogy félretegye azt a kimért finomkodást, ami rá jellemző, a végsőkig puha érintést, az óvatoskodást. Azt akarom, hogy olyan legyen, mint aki az életéért küzd...
-Engedd el magad és tedd, ami csak jól esik. Ahogy akarod... -súgom a fülébe, mikor átfordul velem, s hagyja, hogy fölé kerekedjek. Bele is harapok nyakába, még véletlenül sem óvatoskodom el, eszemben sincs.
Karmolom, harapom, ahol csak érem. Nem érdekel, hogy végül hány sebbel lesz gazdagabb, ahogy az sem, hogy az én bőrömön is maradnak majd szántásnyomok, vagy kék foltocskák. Bár mindenem a szépségem, most ünnepelni vágyom, méghozzá méltón. Azért is szenvedni kell, pár hamar gyógyuló sebhelyet bőven megér a vad tusa, és persze az is, hogy egyre inkább magamhoz láncoljam ezt a férfit. Bár ő egyelőre kicsit suta és túl jó... Nem sokáig marad ez így, ha rajtam múlik.

Sokáig pihegek, egészen elfárasztott. A nap is magasan jár az égen, a szoba nem csak a túlfűtött órahossza miatt melegedett át. Felülök az ágyon, hajamban gyorsan végigfuttatom párszor az ujjaim, amolyan fésülködés-gyanánt, hogy a nagyobb gubancokat kibontsam. Aztán ismét elégedett-mámorosan mosolygok rá, s végigfuttatom ujjaim rajta is, nyakától egészen a combja tövéig. Visszafekve aztán mellé, kap egy csókot, s egy kérdést:
-Nos, melyikünk rendeljen fürdővizet?

Fogalma sincs, hogy mi vár rá ezután, ha rálép erre az új útra. Az ereklye keresése megfakul benne, s kevesebb jelentőséget ad neki, mint korábban. Megfogták, vagyis a vele együtt levő bájos nő. Belemegy a játékba, amiből ő nem jöhet ki győztesen, mert nem csábdémon. Egy tünde férfi, aki mindig keresi a célját, s a mostani nappal más irányba halad.
- Mindent akarsz belőlem? Nem vagy kicsit mohó? – rakja fel a kérdést, de pimasz mosollyal az ajkain. Ettől a szavaktól megrészegedik, hogy Yenát megnyerte magának. Magyarán a személyisége eléggé érdekes ahhoz, hogy kitartson mellette a másik. Visszacsókol a páratlan tünemény, ráadásul ajkaiba harapva. Nem tud mással felelni, mint ugyanazzal. Az események ezután felgyorsulnak, s vadabbá válnak. A nő kérésére elengedi magát, s a lényében búvó rejtett erőt hívja segítségül, ami valójában oly negatív érzésekből táplálkozik, mint a harag, szomorúság és csalódottság. Ha a nő foltokat hagy rajta, akkor fátyolos bódult állapotban mutat rá, hogy egy bizonyos határon túl ő sem az a jófiú. Nem végtelenül jámbor férfi, s most előbújik a szög a zsákból…

Fekszik az ágyon, miközben a plafont bámulja. Kicsit fáradt, de tökéletesen jól érzi magát ebben az állapotban. Arra lesz figyelmes, hogy beszélgető partnere végigfuttatja az ujját rajta, így a fejét irányába fordítja. Végignéz rajta, egy somolygós vigyorral, aztán hagyja, hogy visszafeküdjön mellé a formás test. A csókot viszonozza Tyr, a kérdésen elgondolkozik. Ha a csábdémon csinálja, akkor biztosan sok férfi fog rá lesni, azonban ha a személye, akkor nem történhet meg.
- Majd én rendelek fürdővizet, csak vegyél magadra pár ruhát addigra fel. – határozott hangja van, mert nem kíván kitűnni bizonyos események miatt. Felkapja magára a ruháit, később pedig elrendezi, hogy ne tünjön fel senkinek, hogy nem olyan régen adózott bizonyos szépséges dolognak. Int a társának, hogy elindult. Odalenn elintézi a fürdővizet, s bevárja a segédeket, akik a forróvizet hozzák. Velük együtt érkezik vissza, akik gyorsan elvégzik a rájuk bízott feladatot. Kifizeti őket, aztán újra együtt marad szeretőjével.
- Ki kezdi a fürdést? – öltözik le, mit sem törődve azzal, hogy újfent meztelenül mutatkozik A 8 év kiképzés után bizony nem zavarja őt bizonyos dolgok, mint például nő meztelensége. Az Ezüst Sasoknál volt pár nő, akik velük együtt voltak.
- Vagy mi a javaslatod?

Egyáltalán nem érzem magam mohónak. Én tudom, hogy az vagyok. A kettő közt meg jókora különbség van...
Vállalja, hogy rendel nekünk vizet, bár én magam is szívesen vonultam volna el érte. Szeretek mások előtt elvonulni és bezsebelni az elismerő pillantásokat, legkevésbé sem zavarnak a megjegyzések, füttyögések sem. Ami zavar, az csak az, ha olyasvalaki ér hozzám, akit nem akarok, hogy hozzám érjen. Attól nagyon, de nagyon dühös tudok lenni. Kevés emberi érzéseim egyike ez a hiúság, mohóság és vágyak mellett.
Kihasználom az időt, míg Tyr odavan, az egyik ma szerzett tunikát kapom csak magamra, méghozzá a bordót. Jobban felöltözni fölöslegesnek tartom arra a pár percre. Na meg persze, ezt a ruhát tőle kaptam, biztosan szívesen látná rajtam, s talán még jól is esne neki, ha csak arra a két percre is viselném, míg újra magunk maradunk. Táskám rejtekéből előhúzott kicsi, agancsból készült fésűmmel teljesen kibontom a hajam, míg még frissek a gubancok. Később már valószínűleg csak az olló segítene, azt meg nem akarom. Túl szép ahhoz a sötét hajzuhatag és túl jól is áll, hogy megváljak akár csak egy tincsétől is - főleg a lustaság miatt. Ugyan nem két perc ennyi és ilyen hosszú hajat kifésülni, de addigra épp kész vagyok vele, mire bekerül a dézsa és a több fordulónyi meleg víz. Kérek még illatos olajakat is a szolgálóktól, s két üveg fehérbort, meg két poharat nekünk. Mikor ez is bekerül hozzánk, s végre újra élvezhetjük a szoba magányát, ledobom magamról a ruhát én is.
-Megoldjuk, mássz csak be. -míg eleget tesz a kérésnek, összekötöm hajam a tarkómnál kicsivel fentebb, egy nagy gombócba. Most ezt nem akarom megmártóztatni, úgyis áll előttünk egy lovastúra, ha jól emlékszem. Majd annak a keretében úgyis leizzadok megint, de ahogy Tyr mondta, ott is lesz egy kis tó. Majd ott sort kerítek rá legfeljebb. Még eltöltök egy kis időt az olajak végigszaglászásával, melyekből a virágillatút választom ki. Azt, aminek kellemes, friss illata van csak, mint a tavaszi nyirkos hajnaloknak - nehogy véletlenül Tyr panaszkodhasson, hogy túl női illata lesz a fürdő végére. Ebből öntök is a vízbe, nem is keveset, s szabad kezemmel szét is keverem a vízben.
Csak eztán mászom én is a dézsába, most egyelőre szemközt vele, felhúzott lábakkal, hogy biztosan elférjünk mindketten, aránylag kényelmesen.
-Tehát... Kezdjük a legelején, a tényeknél. Merrefelé indulnál, hol akarod keresni? És persze... Mennyi kell még? -utalok a pénzmennyiségre is, ami még szükséges lenne ahhoz, hogy a férfi biztonsággal el merjen indulni keresni azt az igen értékes valamit, amit egyelőre a béke meghonosításához szükséges eszközként tart számon.
Addig a kezébe nyomok egy poharat, bontom a bort, s töltök neki is, magamnak is. Koccintok vele csak úgy a "semmire", majd belekortyolok a hűvös, kissé mézes illatú csodába, s hallgatom a választ figyelmesen.

Feltűnik a tündének, hogy a szeretőjén milyen ruhadarab található, de azonban mikor újra kettesben maradnak, akkor lekerül róla.
- Jóll állt rajtad a ruha, ami pedig a fürdővizet illeti, hiszek neked. – tudja le ennyivel a dézsás témát. Odasétál hozzá, majd lassan beszáll a vízbe. Ránéz Yenára, aki a haját rendezi el, mert ez esetben nem szeretné, ha a haja vizessé válna. A következő lépés a nőnél, hogy az olajokat szagolja végig, amit szemöldökének felhúzásával nyugtáz csupán. Nem ad neki utasításokat, ami emberférfire lenne jellemző. Tyr természethívő, s az egyenjogúságban hisz, mikor a két fél nincs alárendelve a másiknak. Jobb elfoglaltságot talál, mint a csábdémon kezének nézegetése. Ott van az egész formás test, amit kedvére nézegethet, ráadásul nem kell attól tartania, hogy megtorlás áldozata lesz. Lentről indul felfelé, s aprólékosan veszi szemügyre minden egyes kellemes vonalat. Megérkezik nagy nehezen a vízhez, majd beszáll elé. A tünde azon igyekszik, hogy kevesebb helyet foglaljon el a társaságától.
- Északon még nem jártam, ráadásul a kard bárhol lehet. Jó lenne tudni, hogy hogyan néz ki. Ehhez könyvtárakba kellene bejutni és felkutatni érte minden egyes könyvet. De miért beszélünk most erről? – hitetlenkedik, hogy a partnere ennyire tapintatlan, hogy a kellemes dolog után ilyen nehéz témára vált.
- A pénz tekintetében elég sok kell. Nem akarok az első hét után vissza kényszerülni a városba. Egy hónapot utazással szeretnék eltölteni. – adja meg a választ, miközben fogja a bort, aztán iszik belőle. Mivel eléggé szomjas, így a következőnél megissza az egészet, majd kiteszi oldalra az asztalra. Belenéz szeretője varázslatos íriszeibe, aztán felhívja a figyelmét újra a következő tényre.
- De miért keresnék egy lehetetlen kardot, mikor megtaláltam egy ilyen bájos kincset? – bókol neki, miközben kinyúl s megérinti a térdkalácsát.
- Te nyitottad fel a szemem, s úgy vélem hiába keresnénk. Az állítólag apám szintén állandóan azt kutatta és belehalt, valószínűleg. Nem lenne jobb, ha azzal foglalkoznánk, hogy miképpen válhatunk jobb csapattá? – fújja ki a levegőt, miközben dob neki egy csókot.

Na ez a tipikus puff és bumm. Mikor nem csak azért von kérdőre, hogy felhozom a témát, amiről előzőleg eltereltem a szót -ráadásul kissé kegyetlenül-, hanem jóformán hallani sem akar az eddigi életcéljáról. S mindezt ráadásul miattam.
Azért megmosolygom a dicséretet, játékosan elkapom azt a levegőbe dobott csókot, s magamhoz méltón mellemre teszem. Legalábbis úgy teszek, mintha - egy csintalan félmosoly kíséretében méghozzá.
-Jól esnek a szavaid, de miattam nem kell ezt feladd. Sőt, engem is igazán vonz ez a dolog. Ha azt nem is találjuk meg esetleg, más értékeset vagy hasznosat biztosan lelünk közben. Akár még gazdagabbak is lehetünk, mint mikor elindultunk. -megvonom a vállam lazán, mintha csak egy felvetés lenne ez részemről, s nem pedig száz százalékig biztos lennék benne, hogy így lesz. Mosolyom kiszélesedik, ahogy eljátszom a gondolattal, s persze magától a ténytől, hogy ennyire az orránál fogva vezetem, és még leghalványabb sejtése sincs az egészről.
~Pedig végülis már meg is mondtad. Épp csak akkor lenne nyilvánvalóbb, ha az orra előtt lobogtatnál valamit, amit loptál. Ja, hoppá. Hiszen a másik karperecet nem adtad vissza. Nagy ügy, észre se vetted. De ő se!~
Belekortyolok ismét a boromba, megforgatom nyelvem körül, majd lenyelem ezt is.
-A pénzt meg azért kérdeztem, mert szerintem meg tudom szerezni. Méghozzá nem is túl lassan. Ezért érdekelne, hogy mennyi az annyi. Jó lenne tisztában lenni vele, hogy akár már haza se jövünk az erdei, lovas kirándulásról, vagy csak két hét múlva indulunk. -megint ugyanaz a komolyság az enyém és a hangomé, ami akkor, mielőtt hódoltunk volna a páros élet örömeinek. Ábrázatom árulkodik csak arról, hogy csalafintaság van a dologban azért mégis, s nem vérremenő komolyságot várok el tőle sem: bal szemöldököm magasabbra kúszott kicsit az átlagosnál.
Hogy ő az egészet hogyan fogja fel, az az ő baja. Ha úgy hiszi esetleg, hogy ennyire mellette állok és hozzá akarom segíteni ahhoz, amiért már gyakorlatilag lehet, hogy évek óta küzd sikertelenül; hát higgye. Én magamat akarom megsegíteni legfőképp. És ennek most ez az útja. Áldozatot kell hoznom azzal, hogy beforgatom a saját javaimat és a tudásomat, hogy még többet adhassak a közösbe. Csak így fog megtérülni a dolog a lehető leghamarabb.
-Nos?

Érdekes gondolatot fejteget a másik, mikor elmondja neki, hogy nem kell feladnia. De mit? S mihez vonzódik? Miért ragaszkodik ehhez az úthoz? Nem olyan régen fejtette ki, hogy semmit sem érnek el vele, ha a keresésére indulnak. Egy apró sóhajtás távozik az ajkairól.
- Felesleges, te sokkal nagyobb kincs vagy bármilyen fémnél. Legyen az egy nagy hatalmú kard, vagy sem. – szól oda határozottan, s többet nem szeretné, ha szájára venné. Morcosan néz rá partnerére, de csupán néhány másodperc erejéig. A helyén a helyviszonyokhoz igazodva, mossa le magáról a koszt. Mikor nagyjából sikerül a művelet, akkor tekintetét újfent a beszélgető társán legelteti. Gyönyörű teremtés, s külön élvezet végignézni rajta, főleg azokon a domborulatokon.
- Szóval azt akarod mondani, hogy te gyorsan összeszeded a pénzt, hogy innen leléphessünk? Nos én úgy vélem 20k Váltó fejenként. Az elegendő lenne egy időre. – dobja be a törölközőt, hogy tisztában legyen vele Yena a terveivel. Ezután egy darabig csendben pihen a vízben, csak később nyílnak meg ajkai, azonban közelről. Odahajol négykézláb, hogy szinte alig van távolság fejeik között.
- Nem kevés összegről beszélünk, ez sok, amit egy nap alatt biztosan nem tudsz összeszedni. – nyúl ki kezével, hogy szórakozottan végigsimítson nő arcélén, az állánál pedig megpihenjen.
- Vagy másoktól kérsz kölcsön, vagy kemény munkával szerzi meg az ember, az ekkora összeget. – magyarázza, s nem tud ellenállni a női ajkak bársonyosságának, ezért lop magának egy hosszabb csókot. Mikor elválik szeretőjétől, akkor lemondó sóhaj szökik ki ajkai között. Elmélázik, hogy az mennyire értékelné, ha most rögtön letámadná. Kezd benne éledezni a vágy. Ha csak a nem túl régen eseményekre gondol, akkor kétség kívül meg akarja ismételni. Most van rá ideje, sőt az ereje szintén visszatérni tagjaiba. Rátapad újfent a szájára, de pimasz módon harapdálja érzékien a másikét, azután rögtön visszavonulót fúj. Gyorsan tanul a csábdémontól az ilyen praktikák terén.

Én is felsóhajtok. Kicsit kevésbé érint jól ez a száznyolcvan fokos fordulat, mint ahogyan kellene. Persze, gondolhattam volna rá, hogy megint ez lesz. Jártam már hasonlóan, mondott már le szeretőm a terveiről, megálmodott nagy dolgairól. De ott és akkor nem zavart, pusztán a tanulásáról volt szó, s hogy lesz-e valaha híres kardforgató, bajvívó.
Ez most más. Itt nagyobb a tét - mert engem is érint, nem is kicsit.
~Nekem kell az a vacak.~
-Jó, mindegy. Ahogy akarod. De nem vagyok ám olyan nagy kincs, mint ez a kard. Össze sem lehet vele hasonlítani. Énvelem nem lesz béke a bejárható földkerekségen. -nem is sejtheti, mekkora igazságot bökök ki.
Iszom a bort, hallgatok. Megkapom a csókját, s tudom, hogy szívesen folytatná ott, ahol nem egészen fél órája abbahagytuk, de egyelőre máshol járnak a gondolataim. Így csak somolygok, végigsimítok rajta, elkapom egy átnedvesedett szőkés hajtincsét, s játszadozni kezdek vele. Zöld szemein legeltetem pillantásom. Újabb korty bor, majd kifejtem, mire gondoltam.
-Negyvenezer valóban elég sok. Tényleg megeshet, hogy nem szedem össze egy hét alatt. Sőt, biztos is. De egy hónapot adj és meglesz. Viszont azt azért elmondom neked, hogy akármilyen kemény is a munka... Ez nem lesz meg még egy év alatt sem. A tisztesség nem mindig célravezető. Főleg anyagi okból nem. -újabb morzsa abból, ami én vagyok, amit a létem maga jelent. Csak hogy szoktassam az ilyen ocsmányságokhoz is, mert a közeljövőben soknak lesz kitéve, ha valóban úgy érez irántam, ahogyan azt sejtem.
Ezúttal én csókolom meg, térdemre emelkedve, s hozzá dőlve teljesen, nekinyomva őt a dézsa falának. Lassan, érzékien. Semmi hevesség nincs ebben most. Nem kifejezetten a vágyat akarom benne még tovább fokozni, hanem elbolondítani ismét.
Aztán elhúzódom, s visszaülök helyemre, újfent somolyogva. Leteszem a dézsa szélére a poharam, s gyorsan megmosakszom én is.
-Itt kicsi a hely. És nem szívesen piszkálnék szálkát sem a fenekedből, sem a térdemből... -huncut kis kacajt is kap hozzá, s egy kacsintást. Aztán újra töltök a borból magamnak, és neki is, ha kell.

- Miért ne lennél nagy kincs? Számomra, most már az vagy. Szóval, most ne merd előadni, hogy rosszul döntöttem, mert megharaplak – ajkai görbülnek felfelé, ami igazából enyhíti azokat a kemény vonásokat az arcán. Ettől válik igazán helyesnek és megnyerőnek a maga nemében. Mikor a békéről szól Yena, akkor megingatja a fejét.
- Egyáltalán nincs béke Veronián, mert bizonyos személyek elérik azt. Ne ringassuk magunkat vad álmokba. – szól keményen a tünde, miközben elkezdődik közöttük ismét a játszma, mármint a huncutkodás. Hagyja a nőnek, hogy a hajtincsével foglalkozzon, úgy ahogy szeretne. Mikor farkasszemet néznek egymással, akkor nem hagyja ki a helyzetet, hogy ne kacsintson rá egyszer. Rátérnek a pénz témájára, ami után a somolygás eltűnik egy időre. Látni rajta, hogy elmélkedik a nő szavain. Mikor megfejti annak jelentését, akkor cseppet sem kezdi azzal, hogy leteremti.
- Szóval úgy szerzed a pénzt. Mások tulajdonát elveszed, amit csak megkívánsz. – fájdalmasan felsóhajt, hogy jól kifogta ezt a helyzetet. Egy olyan szépséggel van, aki bizony tolvaj.
- Nem félsz attól, hogy egyszer elkapnak és kivégeznek? Vagy hasonló olyan dolgot, ami számodra kellemetlen? – érdeklődik ez ügyben, közben rajta a sor, hogy közeledjen a másikhoz az ajkaira mondja.
- Tudom, hogy kicsi a hely. – hangzik el tőle határozottan, miközben kezével megsimogatja a nő fülét, majd onnan lefelé halad a nyakához. Ott egy darabig érinti azt a részt, később indul lefelé. Mikor megérkezne a következő állomáshoz, ami igazán tetszik neki, akkor megáll.
- S még mi mindent akarsz még elmondani? Ha azt hiszed, hogy ettől most megijedtem, akkor tévedsz. – helyezkedik picit a dézsában, hogy rajta legyen a sor, hogy hozzápréselje a teremtést a dézsának. Ezután pedig feláll a helyéről, hogy végignézhessen rajta. Most láthatóvá válik az oldalán éktelenkedő sebhely, ami nagyon érzékeny az érintésre.

-Én tudom, hogy sosem lesz béke, az eziránti vágy kiveszett az emberekből, a világból. És valóban nem egy kard fogja ezt visszaadni. Ezt aláírom. De abba gondolj bele, hogy mi lenne, ha olyasvalaki kaparintaná meg ezt a mesés tárgyat, aki csak gonosz célokra használná. Azt azért te sem akarod hagyni, nincs igazam? -ha máshogy nem működik, hát megfordítom a dolgot, s rávilágítok az érme másik oldalára is. Ha már egyszer használhatom az eszem is, nem csak egyéb adottságaimat, miért ne tenném? Főleg ha az érdekeimről van szó.
-Nálad lenne a legjobb helyen az a kard. És tudod, honnan tudom? Onnan, hogy én is jó helyen vagyok nálad. -egy kaján-kihívó mosollyal is megtoldom az állítást. Így működik ez, kicsit dicsérni kell őket is, bókolni. Mert némelyik hajlamosabb jobban hinni a negédes, hízelkedő szavaknak, mint a nők. S ha így van, a fejükbe száll, elhiszik, s olyanná válnak, mint valami szemellenzős öszvér.
Azon csak magamban nevetek, hogy végre megértette a sok apró célzást, s ahelyett, hogy kikelne magából, még ki is jelenti, hogy nem ijesztettem rá. Történetesen, pontosan ezt vártam tőle. Már most vak egy kissé.
-Így van, hasonlókkal szerzem a vagyonom. De nem is így fogom fel. Én egyszerűen megkapom, amit akarok és ennyi. Akár pénz, akár csecsebecse... Akár férfi. -újra szétterül az arcomon a büszke-elégedett vigyor, ami akkor is, mikor "levadászott" az ágyon ma.
-Nem érdekel, hogy valaha elkapnak-e érte és halállal jutalmaznak-e majd akkor. Egyszer úgyis vége... És legalább addig úgy élek, ahogy akarok. Mint egy hercegnő. Eszemben sincs azért élni, hogy dolgozzak, és a pénzem kuporgatnom kelljen arra, hogy időm sincsen élni. Ez így sokkal jobb. -ismét leteszem a poharam a dézsa szélére, kinyúlok az ágy felé azért a kis táskáért, amit mindig az övemen hordok, s kiemelem belőle az ezüstös karperecet, amit a piacon felejtettem el visszaadni jogos tulajdonosának, az árusnak. Ezt aztán Tyr kezébe is nyomom.
-Észre sem vetted, hogy nálam maradt, ezt lefogadom. Ezért nem kaptak még el. -megvonom a vállam, s egy nagyobbat húzok a borból, ahogy fölemelkedik előttem. Végignézek rajta, s nyugtázom, hogy jól választottam vele. Persze nem kerüli el a figyelmem a hatalmas heg most sem. De egyelőre nem kérdezek rá, hogy minek a nyoma is az. Gondolom, rossz emlékek kötik hozzá, s bár én szívesen hallgatnám a történetet, ami neki fájdalmat okozott akkor, s talán még most is... Egyelőre fontosabbnak tartom azt, hogy csűrjem-csavarjam a szavakat. Talán még ma rávehetem olyasmikre, amiket tegnap még nem tett volna meg álmában sem.

- Ha pedig nem lesz béke, akkor teljesen mindegy, hogy nálunk van-e a kard, vagy sem. Fogalmam sincs, hogy mire képes a kard, de hidd el, nagy terhet vállal magára az, aki a kardot magához veszi. – bölcselkedik a nőnek, hogy megmutassa neki, hogy nem a legbutább férfiak egyike. Ráadásul másod unokatestvérének megígérte ugyan, hogy megszerzi a kardot, de most sokkal könnyebben érzi magát. Nincs rajta az a nagy nyomás a vállán, ami egészen páratlan érzés. Ez nem másnak az érdeme, mint az előtte található csábdémonnak. Felnyitotta a szemét, hogy butaságot csinál és az életét pazarolja el. Többször eszébe jutnak az állítólagos apja levele, s most látja be, hogy igaza van.
- Édes, szerintem a kard biztosan olyan helyen van, ahova csak véletlen folytán lehet eljutni. Én a legtöbb könyvtárat átnéztem a kard miatt, de nem találtam semmit. Egyáltalán egy picit említést sem találok az irományokban. Ezen felül nem ismerek senkit, aki rendelkezik olyan tudással, hogy tudja a kard pontos helyét. Magyarán halott ügy ez az egész, s most tegyünk pontot a végére. – egy apró pajkos mosoly csak megjelenik, ami lehet azt jelzi, hogy van esélye meggyőzni a férfit, esetleg ez most a bóknak szólt.
- Most kaptál egy férfit, vagyis engem. – tűnődik el hangosan, hogy ettől most hasra kellene esnie? Nem látja meg benne a veszélyt, mert sokkal inkább tulajdonítja a biológiának, vagy a természet rendjének alakulásának.
- Tolvaj létedre ilyen könnyen lemondanál az életedről, ha elkapnának. Miért nem küzdenél? Harcolnál? Bár utána sok ember lenne a nyomodban. – s ha már pontosan ennél a témánál tartanak, akkor kimondja nyilvánosan a másiknak, mire jött rá.
- Csak akkor nem kapnának el, ha lenne egy hűséges testőröd, aki megvéd mindenkitől. Jobban van rám szükséged – ajkai vigyorrá formálódnak, miközben kilép a dézsából, hogy a közeli törölközővel megszárítkozzon. A karperecet nézegeti egy darabig, aztán elrakja távolra. Odasétál a dézsa széléhez, majd a nőhöz hajol.
- A rossz kislányokat úgy vélem meg kell büntetnem. Leszek én a lelkiismereted, ha nem gond. – szól hozzá pimasz hangnemben. Lop egy csókot, de ajkai beleharapnak a másikéba. Elhúzódik, sőt egyenesen az ágyhoz sétál, amire féloldalasan felfekszik a nővel szembe. Minden mozdulatát lesni szeretné.

Megingatom a fejem. Kicsit túllőttem a célon tényleg. Egyáltalán nem örülök annak, hogy ennyire feladja a karddal kapcsolatos minden törekvését. De, ami azt illeti, ha nem is ezért, de valamilyen ürügy kapcsán majd úgyis ráveszem, hogy mozduljunk innét. Ha más nem is, legfeljebb direkt keveredem majd olyan bajba, amiből csak akkor szabadulunk meg, ha itt hagyjuk a várost. Képes lennék rá. Mert miért is ne? Ha azzal érem majd el, amit akarok...
~Vagy csak megölöm.~
Ha kéne, bárkivel össze is feküdnék, hogy megtudjak erről a vacak kardról egyet, s mást. Talán így is lesz. Mert talán, ha valami pontosabbat tudok neki is mondani róla, rávehető lesz mégis, hogy eredjünk a nyomába.
~Vagy ha nem, csak megölöm.~
De ez mind csak a későbbi napok gondja. Mára elhessegetem a témát, hadd higgye csak azt, hogy meggyőzött és feladom.
Mosolygok, de nem mondhatnám egyébként, hogy cseppet sem dühít a gyökeres változás és hogy belém fojtotta a szót. Sőt, egyre csak az jár eszemben, hogy mennyivel egyszerűbb lenne már most eltüntetni a föld színéről - testőr, szerető... ide vagy oda. Nehéz is visszafognom magam, érzem is, hogy jobbom körmei nyúlni, vastagodni kezdenek, felsértve a körülöttük lévő bőrt. A víz alá is kell rejtsem kezem, míg úrrá leszek rajta. Igazából szerencsém, hogy épp most mászik ki és áll neki teste szárítgatásának, így foghatom erre, hogy ajkaimba harapok. Mert hát a látvány...
Ami nem mellesleg valóban tetszetős, kár lenne érte, ha valóban meg kellene ölnöm. Még azzal asebbel együtt is. Vagy talán pont azért.
~Szép, erős, vad, és még a magához való esze -ha több nem is- megvan. De veled tartana lassan tán még a biztos halálba is. Ez épp elég.~
Mire fölém hajol, el is feledkezem a halála körüli gondolatokról, valami egész más fészkeli magát a helyükre.
-Tehát önként vállalod, hogy tartod értem az izmos kis hátad? Jól értettem? Mert akkor sajnos nem büntethetsz meg... -nem tudom megállni a kaján vigyort, de azért kimászom a fürdővízből. Ujjaim még kissé véresek, de nem zavarvatom magam, végigsimítok rajta így is. Hamarosan úgyis szükség lesz még egy fürdőzésre, ha jól sejtem...

Nagyon mély hallgatásba merül a nő, azonban tiszteletben hagyja. Majd ő beszél helyette, mert jól belejött és mondhatni elég jól ismeri a csábdémont ahhoz, hogy megbízzon benne. Nem tartja veszélyesnek, sem pedig félelmetesnek. Nincs benne félelem a jövőjével kapcsolatban. Jobban mondva elképzeli, hogy mennyi vad éjszakát fognak még eltölteni? Sokat...talán. Egyszer szólal meg Yena, azonban szerencsére teljesen rá összpontosít. A kérdése hallatán felvonja a szemöldökét, aztán a tőle megszokott határozottsággal válaszol.
- Nem azt mondom, hogy botor módon mindent elviselek, de... – akad meg a beszéde, mert a partnere végigsimít rajta. Mágikus érintés ez, amitől az a kedve beindul. Hamarosan a vágy szikrái láthatóak a gyönyörű íriszeiben. Még ez az a pont, ahol szeretője visszakozhat, mielőtt még a szerzett vadat magára nem haragítja. Ha már a társasága kezdi az érintést, akkor ő viszonozza egy hasonlóval, sőt közelebb húzódik hozzá.
- Miért ne büntethetnélek meg? – érdeklődik, hogy mi a fészkes fenéért gondolja ezt? Tekintete ezután kellemesebb vidékeken kezd el kalandozni, miközben a szabad kezével odanyúl Yena arcához, majd átsiklik a tarkójára. Váratlan pillanatban vonja magához a nő ajkait, hogy pimasz módon beleharapjon, aztán egy hosszú csókja invitálja azt. Mikor elbódul a nő ajkától, akkor egyszerűen magához vonja szeretője testét.
- Szóval van egy tűréshatárom, amit jobb ha nem lépsz át – árulja el neki az igazságot, cseppet sem fenyegető hangnemben. Inkább játékosan, de határozottan. Két kezét ezután arra használja fel, hogy a nő gerincének vonalát simogassa, míg végül odalenn ki nem köt a formás hátsón.
- Imádlak Yena – suttogja férfiasan ajkaira, amiből érezhető, hogy olyan mint egy vulkán. Ha a csábdémon ráteszi a pontot az i-re, akkor egyikük sem fog csalódni a másikban, egyelőre legalábbis.

Felvont szemöldökkel pillantok rá, nem igazán értem a visszakérdést.
-Mert miért büntetnél, ha közben mástól pedig megóvsz? Csak nem a tulajdonodnak hiszel, Tyr? -megmosolygom, mert viccesnek tartom még magát a feltételezést is, hogy Én bárkinek a tulajdona lennék. Fordítva még csak-csak... De hogy más rendelkezzen minden felett, ami én vagyok; na olyan nincs.
Hiába a csók, és a kellemes, mámorító érintések, valami szöget üt a fejembe - mégpedig ismét valami olyan, amit ő mond ki, s amire balgaság lenne nem visszakérdezni De előbb visszacsókolok, s elsúgom neki a választ:
-Én is imádlak téged. -persze biztos vagyok benne, hogy nem úgy, ahogy ő engem. Én továbbra is leginkább azt imádom, hogy elcsavartam a fejét, s hogy ügyes szavakkal, türelemmel majd úgy alakíthatom, ahogyan szeretném.
Elhúzódom tőle, közben végigsimítva a karján lágyan, hogy végül megfoghassam a kezét. Ám ezt is csak gyengén, tessék-lássék módra, hogy ahogy leülök mellettünk az ágyra, el is engedhessem.
Feljebb is csúszok a fekhelyen, hátrálva tőle lassan, egész a falig, ahol megtámaszthatom a hátam, miután kibontom és megrázom a hajam. Jobban szeretem, ha szabadon terülhet szét hátamon, idomaimon. Ezúttal nem kelletem magam. Tudom, hogy semmi szükség rá, a pőreségem önmagában is elég.
-És... Mondd csak. Mik ezek a határok? És mi történne, ha netán átlépném őket? -noha kihívóan pislogok és mosolygok rá, más értelemben -is- érdekel a kérdés. Főleg a válogatott kis gonoszságaim miatt, amiket másoknak és neki szánok; s amikkel saját örömömnek, kicsavart természetemnek adózom majd.
Jó ismerni, meddig mehetek el, ha meg akarom tartani magam mellett, és hol lehet még tágítani ezeken a határokon. Vagy esetleg, min kell majd túllőjek, amint ráunok.

Hallja a partnere értetlenkedését, amire felvonja a szemöldökét ugyanúgy, mint a másik teszi. Yena mosolygását látva szólal meg.
- Nem foglak megbüntetni, valóban. Csak ne okozz nekem csalódást. – felnevet, mikor társasága úgy véli, hogy Tyr a tulajdonának hiszi. Ha jobban belegondol, akkor csak félig igaz ez az egész, bár most nincs kedve mélyre hatóan elmélkedni a szeretői viszonyon. A gondolkozását a nő csókja szakítja félbe, majd a mámorító szavak következnek azokról a csodálatos ajkakról. Egyből felsóhajt, közben szemével kíséri végig a bájos teremtés minden egyes mozdulatát. Gyönyörködik szépségében, sőt pimasz gondolatok suhannak át az agyán.
~ Akarom! Itt és most! Újra, ahogy kérte. ~ véli magában, hiszen egészen jó perceket éltek át úgy, s meg szeretné ismételni. Karmolni egymást, emellett harapdálni a másik felet, egészen új számára. Tyrben van valami gyermeki rajongás ez iránt. Megvárja Yena elhelyezkedését az ágyon, ami arra jó, hogy utána egy vad tigrisként támadjon rá. Határok? A szeretője felé közeledve kiesik a fejéből a kérdés, s arra adott válasz. Vad vágy tombol a férfi belsőjében. Nem méltatja semmi szóval a csábdémont, mert harap ott, ahol ő elsőként gondolja…Elterülve fekszik az ágyon egy ideje, s csak lassan fogja fel újra a valóság szövetét. Nem tudja, hogy mennyi az idő, de ez zavarja a legkevésbé. Összeszed némi erőt, így belesimít a mellette levő női arcba.
- A határokat megtapasztalod, Yena – szólítja nevén szeretőjét, mert tán ettől különlegesebbé válik az ő kapcsolatuk. Szemével még egyszer végigsimít a meztelen testen, aztán elbúcsúzik tőle egy időre.  
- Megéheztem, te szeretnél valamit enni? – érdeklődik, hogy a partnere hogyan áll ezen kérdéskörnél. Az utóbbi órákban nem lehet panasza a férfinek. Arról halvány fogalma sincs, hogy Yena miként vélekedik magában.
- Vagy esetleg pihenjünk és este...folytassuk. – szól hozzá pajkosan, mert nyeregben érzi magát, mint minden férfi. S mindenképpen elvarázsolja őt az ilyen örömök, aminek előtte sosem hódolt. A csábdémonnal való találkozása kétség kívül hatással van rá, s idővel úgy hajlik majd, ahogy a nő szeretné.

Nem kapok választ, legalábbis nem olyat, amilyet akarok hallani.
~Nos, abban biztos lehetsz. Már el is kezdtem a csúnya korlátok kitapasztalását, csak észre sem vetted.~
Ismét letámad, ami kicsit visszásnak hat azután, hogy nemrég engem nevezett telhetetlennek, mohónak. Aztán tessék, alig egy óra pihenőt adott, hogy aztán kapjak megint legalább egy órát a vadságából.
Fájdalmat okoz néha, nem is keveset. Itt-ott kiserken a vérem is - de jól esik, és vissza is kapja. Ez persze még jobban esik... Fájdalmat okoznom úgy, hogy szabad - úgy, hogy szinte kéri és éhezi.
Elfáraszt kissé mindezek összessége, már csak azért is, mert néha ismét nehéz megállni, hogy ne mélyesszem bordái közé a tőrszerű karmocskákat. Nehéz dolog összeegyeztetni ezt azzal, hogy bele akarok feledkezni a tőle kapott mámorba teljesen.
Fekszem izzadtan, pihegve, enyhén zsibbadó tagokkal. Nem akaródzik nagyon megmozdulnom, de még válaszolni sem.
-Csak valami könnyűt ennék, pár falatkát, nem is többet. Nekem külön ne hozz semmit, majd elcsenek egy keveset a tiedből szerintem. -aztán csakcsak felkelek, hanyagul összekötöm a hajam, csak hogy ne lógjon bele a vízbe, s gyorsan megmosakszom előző fürdőnk még mindig illatos maradékából. Igaz, alaposan elhűlt az a víz, de így még jobban esik, még jobban felfrissít.
-A folytatást majd még meglátjuk. Csodálom, hogy még nem dörömbölnek a szomszédok a zajaink miatt... -rákacsintok, majd a törölközőt, melyet most sem használtam, utána dobom.
Míg odavan, iszom még egy kis bort, s magamra kapva újra a tunikát, bámészkodom kicsit az ablakban.

Hallgatja a választ, amire bólint egyet, hogy megértette. Nem kell a nőnek különösebb ennivaló, hanem tőle vesz el pár falatot, amit csak megkíván. A nő előtt megfürdik gyorsan, hogy az izzadtságot lemossa magáról, majd ruháiba öltözve intézkedik az élelem ügyében. Lesétál a fogadóba, ahol eltölt tizenöt percet. Azután érkezik vissza a szobába, ahol megpillantja bámészkodni a csábdémont. Odasétál mögé, hogy hátulról támadva átkarolja a testét. Két keze a szeretője hasán pihen meg.
- Hamarosan hozzád az ételt. Zöldség, némi hús és valami különleges mártás lesz rajta. – meséli el, hogy mire számítson. Nem sokáig maradhat ebben a helyzetben, mert kopog az egyik felszolgáló. Odasiet az ajtóhoz, hogy beengedje. Az lerakja az asztalnál, majd jókívánságot mond az ételhez, majd távozik. Újra kettesben vannak, de immáron nem öltözik le. Most egy darabig biztosan nem kívánja a szeretőjét. Odasétál az asztalhoz, majd halkan nekilát étkezni. Gondol a partnerére és annak éhségére, így negyedét meghagyja az ételnek. Megkeresi a poharát, majd bort önt bele és megissza. Csendes percek ezek, ami közben mindkét fél elmélkedhet magában. Hogyan is állnak ők? Merre tovább? Tyr hirtelenjében fogalma sincs, hogy miről beszélgethetne a másikkal.
- Van ötleted a kirándulásukkal kapcsolatban? Van valami, amit szívesen megnéznél? – teszi fel neki ezeket a kérdéseket.
- Ha nincs, akkor én elmennék, hogy holnapra rendben legyen minden, de akár velem jöhetsz, ha akarsz. – ajánlja fel neki a választási lehetőséget. Akármelyiket is mondja, biztosan jól fognak mulatni. Kis idő múlva odasiet szeretőjéhez, mert hiányzik neki a varázslatos ajka. Csókot lop, mint az igazi betyáról, egy jó hosszadalmasat.
- Gyönyörű vagy ebben a tunikában. – bókol neki, aztán várja, hogy mi lesz ezután.

Csendes. Átölel, s aztán... Mintha egész nap nem történt volna semmi, mintha nem az évődéssel és egyebekkel ment volna el az egész délután. De jó is ez így. Pont megvan az egyensúly, ha túl sok lenne a szerelmes idő, beleunnék és úgy érezném, hogy megfojt. Elvégre én nem érzek iránta sem semmit. Tetszik ugyan, s ha a helyén lenne a szívem, lehet, hogy képes lennék rá. De így nem. És így, kell nekem a tér, a szabadság, s egy kis idő, amiben nem feltétlenül kell megjátszanom magam.
Továbbra is az ablaknál állva nézem még egy ideig, ahogy eszik, kortyolgatva a boromat. Mikor az étel jó felénél jár, akkor ülök mellé, s csipegetek kicsit. Valóban nem sokat, hiszen noha finom az étel, az evés sem hozza meg jobban az étvágyam annál, amennyi eleve volt.
-Edd csak meg nyugodtan, elég volt nekem ennyi. -mutatok nyugodtan az ételre, amit gondolom, nekem hagyott volna meg. Biztosan nem fogom megenni én sem, csak a moslékban végezné.
-Nem tudom egyébként. Az erdő, amit említettél, remekül hangzik. Főleg a kis tó is, ott gondolom hűvösebb lesz napközben is. Esetleg, megtaníthatnál közben pár dologra. Mondjuk vadászni, nyomot olvasni, hogy mik az ehető bogyók vagy a mérgezőek... Bármire, amire tudnál, és ami kéznél is lesz. Például szívesen használnék íjat is, ha van olyanod... Cserébe én is adhatok pár tanácsot majd, taníthatok praktikákat. -megvonom a vállam, elöljáróban ennyi. Aztán majd elmondja a véleményét, ha akad.
Dicséretére elmosolyodom, s csak ezután kérdeznék vissza a maradását illetően.
-Tehát, itt akarsz hagyni, egyedül, egész éjjelre, a kísértetek közt? Azt én nem szeretném. Legfeljebb korán fekszünk és korán is ébredünk. De megígérted, hogy megvédesz. Már duplán is, ráadásul! -ugyan továbbra sem hiszek túlságosan a kísértetekben, de azért valóban nem szívesen maradnék egyedül. Hátha mégis léteznek, itt járkálhatnak, és esetleg még rám is bukkanhatnak...

Csodálkozik magában, hogy milyen keveset eszik a csábdémon. Felmerül benne a kérdés, hogy vajon, ha tovább folytatná az ilyen étrendet, akkor lefogyna? Mindenesetre, ő nem szeretne pazarolni, ezért hozzálát azon nyomban megenni a maradék ennivalót. Nem hagy semmit sem a tányéron, mert szerinte nagyon jól sikerült az étel. Mikor végez az utolsó morzsákkal, akkor szólal meg Yena. Felkel az asztaltól, hogy szembeforduljon vele. Türelmesen végighallgatja, aztán magához ragadja a szót.
- Igen hűvösebb lesz, de be fog sütni a nap. – nyugtatja meg, hogy esze ágában sincs valami hűvös és nyirkos helyre vinni, ahol a legfurább események történnek. Megvan a sajátos hangulata a helynek, ahol szívesen leélné az életét egy nővel. Ettől a gondolattól kirázza őt a hideg, mert ezelőtt sosem álmodozott nőről és közös jövőjükről. A jelenlegi partnere hatása, hogy ez irányban szintén elmélkedik. A rövid beszéd szünete után folytatja a válaszadást.
- Pár dologra megtaníthatlak, hogy miként éld túl a vadont, rideg körülmények között. Cserébe pedig elvárom, hogy tanácsokat adj a női nemről és csábításról. – szögezi le, s ő ezt teljes megállapodásnak tekinti. Nem fog elállni tőle, ha csak a partnere meg nem szegi. Látja a dicséretére kapott mosolyt, amit természetesen viszonoz.
- Kérlek, Yena! Nem egész éjjel fogom beszerezni az utazáshoz való cuccokat. Egy óra alatt megvagyok, s este pedig melletted szándékozom aludni. Honnan pattant ki belőled ez az ötlet? – kérdezi egy sóhaj kíséretében. Odalépdel hozzá, hogy csak úgy magához vonja, mint ha a csábdémon lenne az ő egyetlen kincse.
- De legyen, valóban megígértem, hogy megvédelek. – adja fel tervét, cserébe lop még egy csókot a női ajakról.
- Tudod néha van olyan érzésem, hogy szeretnél még picit egyedül lenni, mert számodra új a helyzet, s bevallom nekem is. Minden olyan meseszerű volt, ahogy egymásra találtunk – hangzik bizalmasan a férfitól.

~Hogyan lehet átvészelni mostoha körülmények között. Ez jól hangzik, még lehet is rá szükségem valamikor. Most ugyan nincs, de jobb felkészülni inkább most az ilyesmire, mint akkor kapkodni és kétségek közt tengődni. Pont ez kell nekem. Tőle. Nem is gondoltam volna pár napja, hogy ilyen jól járhatok vele. Ügyes Yena!~
-Rendben, áll az alku. -bólintok is hozzá, majd mint akinek későn esik le kissé a tantusz, összehúzott szemekkel pislogok rá.
-De hé. Én nem kimondottan ilyenekre gondoltam. Miért is érdekel téged ez? Csak nem riválist akarsz nekem szerezni? -hangomban ott egy csipetnyi rosszallás azért, hiába bújik meg ajkam szegletében a pajkos félmosoly.
Tovább beszél, s én végig bólogatok a magyarázatot hallgatva. Jelezve egyrészt azt, hogy értem a célzást, s egyben magamban dicsérgetve képességeim. Igen, máris olyan kicsit, mint a kiskutyám. A továbbiak is mind-mind csak nevelés kérdése lesz, épp ugyanúgy. Hogy mikor és kire ugat, kit támad meg, és kitől fogadja el az "ételt".
~Nagyon ügyes lány, Yena!~
-El is várom, hogy megvédj, és hogy betartsd az ígéreteid. Egyébként is úgy illik. -játékosnak tűnhet a megjegyzés, de egyben ismét apró morzsa arról, mire számíthat. Mert azt is elvárom majd ám, hogy tartsa a hátát, ha bajba kerülök - elvégre erre is tett egy ígéretet, méghozzá önként, kérés nélkül.
Magához von és kapok egy újabb csókot. Aztán olyan kijelentést tesz, amit nem tagadhatok, de nem is fogok.
-Én sem gondoltam, hogy ez lesz a vége, hogy ilyen remek és hasznos valakire találok benned, akire támaszkodhatok. Tény, hogy szokatlan és néha kellene egy kis magány még. De majd az úgyis fog akadni, míg szolgálatban leszel. -utolsó szavaim inkább a magam megnyugtatására valók, mintsem az övére.
-Na de, akkor menj. Várlak vissza! -újabb csókot kap, s eltávolodom tőle.
Ha valóban magamra hagy, végignyúlok az ágyon kicsit, megpihentetni tagjaim és fejem. Kezdem kicsit megérezni azt a pár pohár bort, így az is előfordulhat, hogy elszenderülök, mire visszaérkezik.

Mikor Yena egyből belemegy az alkuba, akkor egy pimasz mosolyt húz, ráadásul elég nagyot, hogy jól láthassa a csábdémon.
- Miért érdekel? Mert fogalmam sincs róla, hogy neked például mi tetszik, vagy mi nem. Nem igazán beszéltél róla. – mondja felé Tyr, aztán elgondolkozik a továbbiakon, hogy mit mesélhetne még.
- Szóval kíváncsi vagyok, hogy nálad például hol a határ? Én még a harapdálásaid elviselem, ám attól durvábbakat nem akarok átélni. – határozottan közli vele, hogy véletlenségből se essen kisértésbe.
- Rendben, szóval elvárod tőlem. – ejti ki a szavakat, hogy megjegyezze. Nem szeretne csalódás okozni a csábdémonnak, mert fogalma sincs, hogy milyen eszközökhöz nyúlna. Beszélgetésük más téma felé terelődik, de ezzel nincs semmi gond.
- Majd sietek hozzá minden este. – hallatja a hangját, amikor kap egy csókot a nőtől. Jólesik neki a másik csókja, aztán meglepődik, mikor mégis elengedi. Még mielőtt a nő meggondolná magát, akkor távozik. Sietve vásárol, felkészülve vele a holnapi utazásukra. Egy percet sem késik, sőt tíz perccel ér vissza a szeretőjéhez. Csendesen közlekedik mert nem tudja, hogy a partnere alszik, vagy sem. Halkan levetkőzik, aztán befekszik mellé minden további nélkül. Odahajol, majd egy puszit nyom az arcára.
- Álmodj szépeket. – szusszan egyet. Egy ideig gondolkozik magában, majd a nőtől elfordulva elalszik az ágyon.

A válasza, amit akkor adott, mielőtt eltűnt volna, megfogott azért. Elalvás előtt azon gondolkodtam. Pontosabban, hogy mik is tetszenek nekem és hogy hol vannak a határaim. Igazából egyikben sem vagyok biztos, egyiket sem tudnám pontosan leírni. Tetszik, ami szép. Ami értékes. A határaim meg... Például nem nagyon bírok megemelni egy pallost, egy pörölyt meg végképp. De ennél konkrétabban nem igazán van fogalmam. Igazából, két év nem volt még elég arra, hogy mindezt megtanuljam, megismerjem. Illetve arra, hogy megtanuljam kifejezni. Ilyenre sosem volt szükség.
Mélyen alszom már, mikor megérkezik. Arra sem ébredek fel, hogy nyílik az ajtó, sem arra, hogy mellém bújik. Csak lebegek a nagy semmiben, az álomvilágban.
Sötét van, s igazából testem sincsen. Ezt kicsit sajnálom, hiszen teljesen elégedett vagyok mindennel magamon. Azonban másfelől nem is sajnálom, mert így vagyok végképp szabad. Így vagyok egy kavargó érzés-gombóc. Így vagyok a düh és az elégedettség, önmagamban a kérdés és válasz, az ok és a következmény, az erő, a veszély... Mégis nyugodt.
Az éjszakám ebben a mérhetetlen nyugalomban telik, és elégedettségben. Nem keltenek fel még a kísértetek sem egészen reggelig.

Nagyszerű játék volt, ügyesek vagytok. Annyit szeretnék hozzátenni, hogy időnként Tyr-nél volt egy-két modernebb kifejezés, mint a lógás. Ezek nem problémásak, de azért szebb lenne nélkülük. Természetesen jár a 100 Tp, mint ahogy szokásos. Csak így tovább!