Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Etrigen Ravenwood
Faj: Sötét elf
Frakció: -
Kaszt: Nekromanta
Nem: Férfi
Kor: 25
Kinézet: Etrigen külseje, hűen tükrözik életvitelét és társadalomban elfoglalt helyét. Hosszú, hátközépig érő, kócos fekete hajzuhatagot visel amelyben nem ritkán találhatók az előző napi fekhelyről ottmaradt pókháló, falevél, föld, és más egyéb maradványok. Arcát a rendszertelen vágás miatt egyenetlen borosta keretezi, ruházata koszos, elnyűtt és gyakran mosatlan, rendszerint ruhának sem nevezhető. Lényegében Etrigen saját maga által zsákokból, vászon darabokból és talált rongyokból össze fércelt csuha féleség. Többnyire lábbeli nélkül jár, ugyanis még saruja sincs. Fél kezén lyukas, szakadt kesztyűt hord, a derekára kötött övként használt közélről kicsiny zsákocska lóg lefelé. Ideje nagy részében a városok utcáit rója és kéreget. 175cm magas, sovány, beesett arcú férfi. Alig van 65 kiló, beteges, nehezen mozog. Gyakran köhögési rohamok gyötrik. Szeme színe igen ritka, világos kék, legtöbbször erről ismerik fel.
Jellem: Visszahúzódó, félénk, csendes típus. Ha teheti kerüli a feltűnést és nem keresi a bajt, az emberek sűrűjében is láthatatlan, szürke figura. Ha a helyzet megkívánja és feltétlenül szükséges, akkor beszél csak. Olyankor kedves, és jólelkű emberként ismerik meg de igen ritkán nyit új kapcsolatok felé. Beletörődött a sorsába ami jutott neki, és nem akar ennél többet sem. Él amíg élnie kell, mert hiszi hogy a világnak tervei vannak vele, csak még nem jött el az ideje hogy mindaz megmutatkozzék. Hihetetlenül okos, és fogékony a mágiára, az éjszaka leple alatt folyamatosan keresi saját erejének határai, többnyire temetők mélyén, vagy régi csaták helyszínein gyakorolja az évek alatt felgyűlt tudás használatát. Bár külseje miatt nem épp bizalomgerjesztő személyiség, ha ritkán megszólítják vagy segítségét kérik akkor szívesen segít. Saját köreiben, és különösen a vámpírok közt messze menően nagy híre van, főleg sajátos aszkéta életmódja miatt, és a nekromancia iránti ritka tehetsége miatt. Hogy Ravenwood miért nem tör nagyobb babérokra azt senki nem tudja, de abban a többség egyetért hogy a jövő alakulásában nem az övé lesz a legkisebb szerep.
/Wolfneustadt valahol a piactér mentén.
Esős, borongós októberi nap volt mikor Etrigen Ravenwood orrát finoman megsimította a pékségből szállingózó friss kalács csalogató illata. Az eső szinte teljesen átáztatta szakadt, koszos rongyainak nagy részét, több napja nem evett mást, mint az erdő szélén talált gombák némelyikét, de azt is csak kutyafuttában, hogy mégis legyen valami. Csak állt ott, az idő miatt üres utca macskakövein, és korgó gyomorral nézte a pékségből az utcára vetülő fényt. Méterekre állt az üzlettől, de szinte érezte annak melegét. Valami féle furcsa félmosolyt küldött az üzlet felé, majd az azzal szemközti ház eresze alá húzódott, és próbált minél messzebb kuporodni az egyre inkább verő esőtől. Fejét a két térde közé kapta, és gondolkodni kezdett... valami furcsa, megmagyarázhatatlan indoknál fogva jött erre,valami belülről azt súgta hogy a Kard északon lesz, és minél északabbra halad annál közelebb a cél. Meg kell találnia a fegyvert. Beláthatatlan következményekkel járna ha olyas valaki kezére jutna aki rosszra használná annak hatalmát. Ha megvan, akkor a kardot el kell pusztítani... túl sok vér folyt már utána, és túl sok volt a hiába való áldozat. Ha lehetséges, a kardnak pusztulnia kell, ha nem, akkor a hatalmával örökre el kell törölni annak képét az emberek emlékezetéből. Igen.... ez lenne a legjobb... a kard erejét arra kell használni, hogy a világ elfelejtse még azt is, hogy egyáltalán létezik. Gondolataiba mélyedve érezte, hogy lassan elnyomja az álom, majd szépen lassan elaludt.
Egy óra telhetett el így, de talán még több is, amikor egy mellette elhaladó lovaskocsi kereke hatalmas adag vízzel, és víztől felázott lószarral borította be a mágust. Nem az első esett volt, de ez is azon kevés dolgok közé tartozott amit Etrigen elmondása szerint nem lehetett megszokni, csak elviselni. A hirtelen jött ébredés után lassan, nehézkesen felelt, és kesztyűs kezével letörölte a kellemetlenségeket az arcról, azután tekintetét az égre emelte, és kellemesen nyugtázta, kezd szakadozni a vihar. Mikor elindult, pár lépés után megtorpant és heves köhögő roham fogta el, mindez olyan erővel és lendülettel érkezett mint már régen azelőtt, botját amire támaszkodni szokott kiejtette a kezéből, így pár pillanattal később arccal a kövezetre zuhant, mindeközben megállás nélkül köhögött, szinte már-már fulladozva tehetetlenségében. A pékségből, amellyel szemben aludt egy fiatal asszony rohant ki az utcára, bizonyára meghallotta az utcán fuldokló férfi hangját. Odaszaladt, és segítségért kiáltott, Etrigen közben nyöszörgő hangján bizonygatta hogy semmi gond, jól van és mindjárt elmúlik. A nő férje az utcára rohant, és felemelte a vékony mágust, majd bevitték a házba./
-Semmi gond, kérem…hagyják csak, nem akarok a terhükre lenni, jól vagyok. Elmúlt már, minden rendben.
/A ház ura, egy markáns, széles vállú, bajszos férfi meleg takaróval letakarta a mágust, és a kemencéhez tessékelte melegedni. Az asszony elküldte egyik gyermeküket orvosért, utána pedig meleg levest, és egy frissen sült kenyér csücskét nyújtotta oda Etrigen felé. A fiú egy ideig csak nézte az ételt, majd remegő kézzel elvette azt, és egy hangos gyomor korgással egybekötve megköszönte azt./
-Sokszor láttunk már erre, talán te vagy az egyetlen koldus, akiről azt mondják sosem rabolt még.
-Mások tulajdonát ne kívánd! /Tette hozzá egy nagyobb falat után, majd hozzá tette./
-Nézzék, igazán köszönöm a segítséget, de nincs pénzem amivel fizetni tudnék, sem pedig bármim, amit adhatnék mindezért cserébe. Ezen felül, nem hiszem hogy a városban jó szemmel nézik ha egy magam fajta egy ilyen üzlet vendége, nem akarok balszerencsét hozni magukra. Had menjek el.
/Mielőtt a lány válaszolni tudott volna, alacsony 8 éves forma kisfiú szaladt le az emeletről, és rohant egyenesen apja karjai közé. A kisfiú sírt, de olyan keservesen hogy az még a legkeményebb szívet is megrepesztette volna. Pár percnyi csitítgatást követően elárulta, hogy nem túl rég holtan találta a család énekesmadarát a kalitka aljában. Az apa arca furcsa grimaszra húzódott, majd megsímogatta a kisfiú fejét, és finoman eltolta magtól, felment az emeletre, majd kis idő múlva visszatért kezében a kalitka alján békésen fekvő kismadárral. Az anyuka megpuszilta a kisfiú homlokát, és intett, hogy jöjjön vele, ki kell választani a helyet, ahova a madarat temetik. Az apa pedig elment a hátsó kertbe, valószínűleg ásóért mehetett.
Etrigen, kihasználva az alkalmat a kalitkához lépett, majd kezébe vette a madarat. A város, egy közeli jó barátja szerint egy Ley vonal mentén helyezkedik el, ez nyilván valóan fontos szempont volt a település létrejöttekor, bár hogy mennyi mágiahasználó van most Wolf-ban és hogy mennyi lehetett régen arról nincsenek pontos információi, de abban biztos volt hogy nem véletlenül épült ezen a helyen a település. Igaz hogy se pénze, se vagyontárgya, de úgy érezte tartozik ezeknek az embereknek, és ennek a tartozásnak csak egy elrendezési módja kínálkozik perpillanat a madár "újrateremtése". Finoman végig simította a madárka mellkasát, érezte hogy még nem dermedt meg teljesen, ez jó hír volt...biztosan nem rég halt meg. A madár rúgott kettőt, majd felszökkent, és dalolni kezdett a mágus ujja hegyén. Furcsa hangja volt, de meseszép, mintha nem is erről a világról dalolna, a kicsiny zöldes láng, ami még Etrigen varázslata nyomán égett a szemében lassan kialudt, a fiú finoman visszatette a kalitkába és pár pillanattal később eltűnt. Mikor a család visszatért a madárért, Etrigennek nyoma sem volt. Csupán egy üres levesestál maradt utána, és egy furcsa asztalra égetett üzenet, ami olvasás után eltűnt./
(Mindent köszönök.)
Faj: Sötét elf
Frakció: -
Kaszt: Nekromanta
Nem: Férfi
Kor: 25
Kinézet: Etrigen külseje, hűen tükrözik életvitelét és társadalomban elfoglalt helyét. Hosszú, hátközépig érő, kócos fekete hajzuhatagot visel amelyben nem ritkán találhatók az előző napi fekhelyről ottmaradt pókháló, falevél, föld, és más egyéb maradványok. Arcát a rendszertelen vágás miatt egyenetlen borosta keretezi, ruházata koszos, elnyűtt és gyakran mosatlan, rendszerint ruhának sem nevezhető. Lényegében Etrigen saját maga által zsákokból, vászon darabokból és talált rongyokból össze fércelt csuha féleség. Többnyire lábbeli nélkül jár, ugyanis még saruja sincs. Fél kezén lyukas, szakadt kesztyűt hord, a derekára kötött övként használt közélről kicsiny zsákocska lóg lefelé. Ideje nagy részében a városok utcáit rója és kéreget. 175cm magas, sovány, beesett arcú férfi. Alig van 65 kiló, beteges, nehezen mozog. Gyakran köhögési rohamok gyötrik. Szeme színe igen ritka, világos kék, legtöbbször erről ismerik fel.
Jellem: Visszahúzódó, félénk, csendes típus. Ha teheti kerüli a feltűnést és nem keresi a bajt, az emberek sűrűjében is láthatatlan, szürke figura. Ha a helyzet megkívánja és feltétlenül szükséges, akkor beszél csak. Olyankor kedves, és jólelkű emberként ismerik meg de igen ritkán nyit új kapcsolatok felé. Beletörődött a sorsába ami jutott neki, és nem akar ennél többet sem. Él amíg élnie kell, mert hiszi hogy a világnak tervei vannak vele, csak még nem jött el az ideje hogy mindaz megmutatkozzék. Hihetetlenül okos, és fogékony a mágiára, az éjszaka leple alatt folyamatosan keresi saját erejének határai, többnyire temetők mélyén, vagy régi csaták helyszínein gyakorolja az évek alatt felgyűlt tudás használatát. Bár külseje miatt nem épp bizalomgerjesztő személyiség, ha ritkán megszólítják vagy segítségét kérik akkor szívesen segít. Saját köreiben, és különösen a vámpírok közt messze menően nagy híre van, főleg sajátos aszkéta életmódja miatt, és a nekromancia iránti ritka tehetsége miatt. Hogy Ravenwood miért nem tör nagyobb babérokra azt senki nem tudja, de abban a többség egyetért hogy a jövő alakulásában nem az övé lesz a legkisebb szerep.
Előtörténet:
/Wolfneustadt valahol a piactér mentén.
Esős, borongós októberi nap volt mikor Etrigen Ravenwood orrát finoman megsimította a pékségből szállingózó friss kalács csalogató illata. Az eső szinte teljesen átáztatta szakadt, koszos rongyainak nagy részét, több napja nem evett mást, mint az erdő szélén talált gombák némelyikét, de azt is csak kutyafuttában, hogy mégis legyen valami. Csak állt ott, az idő miatt üres utca macskakövein, és korgó gyomorral nézte a pékségből az utcára vetülő fényt. Méterekre állt az üzlettől, de szinte érezte annak melegét. Valami féle furcsa félmosolyt küldött az üzlet felé, majd az azzal szemközti ház eresze alá húzódott, és próbált minél messzebb kuporodni az egyre inkább verő esőtől. Fejét a két térde közé kapta, és gondolkodni kezdett... valami furcsa, megmagyarázhatatlan indoknál fogva jött erre,valami belülről azt súgta hogy a Kard északon lesz, és minél északabbra halad annál közelebb a cél. Meg kell találnia a fegyvert. Beláthatatlan következményekkel járna ha olyas valaki kezére jutna aki rosszra használná annak hatalmát. Ha megvan, akkor a kardot el kell pusztítani... túl sok vér folyt már utána, és túl sok volt a hiába való áldozat. Ha lehetséges, a kardnak pusztulnia kell, ha nem, akkor a hatalmával örökre el kell törölni annak képét az emberek emlékezetéből. Igen.... ez lenne a legjobb... a kard erejét arra kell használni, hogy a világ elfelejtse még azt is, hogy egyáltalán létezik. Gondolataiba mélyedve érezte, hogy lassan elnyomja az álom, majd szépen lassan elaludt.
Egy óra telhetett el így, de talán még több is, amikor egy mellette elhaladó lovaskocsi kereke hatalmas adag vízzel, és víztől felázott lószarral borította be a mágust. Nem az első esett volt, de ez is azon kevés dolgok közé tartozott amit Etrigen elmondása szerint nem lehetett megszokni, csak elviselni. A hirtelen jött ébredés után lassan, nehézkesen felelt, és kesztyűs kezével letörölte a kellemetlenségeket az arcról, azután tekintetét az égre emelte, és kellemesen nyugtázta, kezd szakadozni a vihar. Mikor elindult, pár lépés után megtorpant és heves köhögő roham fogta el, mindez olyan erővel és lendülettel érkezett mint már régen azelőtt, botját amire támaszkodni szokott kiejtette a kezéből, így pár pillanattal később arccal a kövezetre zuhant, mindeközben megállás nélkül köhögött, szinte már-már fulladozva tehetetlenségében. A pékségből, amellyel szemben aludt egy fiatal asszony rohant ki az utcára, bizonyára meghallotta az utcán fuldokló férfi hangját. Odaszaladt, és segítségért kiáltott, Etrigen közben nyöszörgő hangján bizonygatta hogy semmi gond, jól van és mindjárt elmúlik. A nő férje az utcára rohant, és felemelte a vékony mágust, majd bevitték a házba./
-Semmi gond, kérem…hagyják csak, nem akarok a terhükre lenni, jól vagyok. Elmúlt már, minden rendben.
/A ház ura, egy markáns, széles vállú, bajszos férfi meleg takaróval letakarta a mágust, és a kemencéhez tessékelte melegedni. Az asszony elküldte egyik gyermeküket orvosért, utána pedig meleg levest, és egy frissen sült kenyér csücskét nyújtotta oda Etrigen felé. A fiú egy ideig csak nézte az ételt, majd remegő kézzel elvette azt, és egy hangos gyomor korgással egybekötve megköszönte azt./
-Sokszor láttunk már erre, talán te vagy az egyetlen koldus, akiről azt mondják sosem rabolt még.
-Mások tulajdonát ne kívánd! /Tette hozzá egy nagyobb falat után, majd hozzá tette./
-Nézzék, igazán köszönöm a segítséget, de nincs pénzem amivel fizetni tudnék, sem pedig bármim, amit adhatnék mindezért cserébe. Ezen felül, nem hiszem hogy a városban jó szemmel nézik ha egy magam fajta egy ilyen üzlet vendége, nem akarok balszerencsét hozni magukra. Had menjek el.
/Mielőtt a lány válaszolni tudott volna, alacsony 8 éves forma kisfiú szaladt le az emeletről, és rohant egyenesen apja karjai közé. A kisfiú sírt, de olyan keservesen hogy az még a legkeményebb szívet is megrepesztette volna. Pár percnyi csitítgatást követően elárulta, hogy nem túl rég holtan találta a család énekesmadarát a kalitka aljában. Az apa arca furcsa grimaszra húzódott, majd megsímogatta a kisfiú fejét, és finoman eltolta magtól, felment az emeletre, majd kis idő múlva visszatért kezében a kalitka alján békésen fekvő kismadárral. Az anyuka megpuszilta a kisfiú homlokát, és intett, hogy jöjjön vele, ki kell választani a helyet, ahova a madarat temetik. Az apa pedig elment a hátsó kertbe, valószínűleg ásóért mehetett.
Etrigen, kihasználva az alkalmat a kalitkához lépett, majd kezébe vette a madarat. A város, egy közeli jó barátja szerint egy Ley vonal mentén helyezkedik el, ez nyilván valóan fontos szempont volt a település létrejöttekor, bár hogy mennyi mágiahasználó van most Wolf-ban és hogy mennyi lehetett régen arról nincsenek pontos információi, de abban biztos volt hogy nem véletlenül épült ezen a helyen a település. Igaz hogy se pénze, se vagyontárgya, de úgy érezte tartozik ezeknek az embereknek, és ennek a tartozásnak csak egy elrendezési módja kínálkozik perpillanat a madár "újrateremtése". Finoman végig simította a madárka mellkasát, érezte hogy még nem dermedt meg teljesen, ez jó hír volt...biztosan nem rég halt meg. A madár rúgott kettőt, majd felszökkent, és dalolni kezdett a mágus ujja hegyén. Furcsa hangja volt, de meseszép, mintha nem is erről a világról dalolna, a kicsiny zöldes láng, ami még Etrigen varázslata nyomán égett a szemében lassan kialudt, a fiú finoman visszatette a kalitkába és pár pillanattal később eltűnt. Mikor a család visszatért a madárért, Etrigennek nyoma sem volt. Csupán egy üres levesestál maradt utána, és egy furcsa asztalra égetett üzenet, ami olvasás után eltűnt./
(Mindent köszönök.)
