Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Legutóbbi témák

» [Magánküldetés: Kyrien von Nachtraben] - Családi titkok
by Kyrien Von Nachtraben Kedd Nov. 05, 2024 6:37 pm

» Erlendr - emlékiratok
by Erlendr von Nordenburg Pént. Nov. 01, 2024 7:40 pm

» Küldetés: Az arany fényében tündökölvén (V.I.Sz. 822. Tél)
by Jozef Strandgut Hétf. Okt. 28, 2024 3:45 pm

» [Magánküldetés] Rote Fenster hinter den Wänden (V.I.Sz. 822. Nyár)
by Nessaris Maera Szomb. Okt. 26, 2024 6:21 pm

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Ostara Kedd Okt. 22, 2024 12:49 am

» Élménynek túl rövid...
by Erlendr von Nordenburg Szer. Szept. 25, 2024 7:39 pm

» Képességvásárlás
by Jozef Strandgut Vas. Szept. 22, 2024 7:21 pm

» Mesterségekhez kötődő vásárlások, receptek, alapanyagok
by Hóhajú Yrsil Csüt. Szept. 19, 2024 12:19 pm

» Enoch ben Metathron
by Noel Vas. Szept. 08, 2024 12:18 pm


Ön nincs belépve. Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon

[Magánjáték]: Egy pletyka, két démon - avagy amikor a szükség szorít

3 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Fa'alherion

Fa'alherion

Csüggedten, lehorgasztott fejjel gyalogoltam egy úton, amiről fogalmam sem volt, hova vezet majd. Nagyot sóhajtva jobban arcomba húztam csuklyám kapucniját, hogy véletlenül se jöjjön rá senki, a fajtámra, és csupán néhány vörös tincset hagytam elöl vállig érő hajzuhatagomból.
Két nő beszélgetését hallgattam ki addig, míg le nem buktattam magam. A sztori ott kezdődött, hogy további információt szerettem  volna gyűjteni az emberek viselkedéséről, ezért a fekete maskarát magamra borítva elindultam. Hosszú idők múltán akadtam a két vénségre, akik egy apró házikó előtti padon ücsörögtek. Úgy láttam, az idősek szinte semmit sem változtak. Ugyanúgy beszéltek mindenféléről, mint eddig, no meg a pletyka is úgy szállt közöttük, mint a legsebesebb madár az égen, jó időjárási viszonyok közt.
Azt beszélték, hogy a közelben élt egy földesúr, aki sok varázskönyvet rejtegetett magánál.
- Van a padlója alatt annyi, hogy vizet rekesztene! – kiáltott az egyik.
- Igazán? – hökkent meg a másik – Hát de minek neki olyan sok?
- Biztos a sok hókusz-pókusz! Az teszi ezeket az embereket buggyanttá! De nem hittem volna, hogy már a földesurakat is utoléri ez… - kelletlenül csóválta a fejét az előzőleg szóló, én pedig rejtekemül szolgáló fám mögött szélesen vigyorogtam.
Azóta ültem a tövében, hogy őket meghallottam, és szorgosan körmöltem az elhangzottakat. Belemerültem az írásba, de fél füllel igyekeztem tovább hallgatózni. De csak annyit hallottam, mintha felálltak volna, én pedig óvatosan letettem a könyvem magam mellé. Kilestem a fa mögül, az asszonyok valóban felegyenesedtek. Sőt, témát is váltottak. Ezúttal a főzésről folytattak eszmecserét, ám ez nekem felszínes csevejnek hatott. Szóval összepakoltam. Azon voltam, hogy lelépjek, mikor a léptem alatt reccsent egy ág és a már félig bevonult emberke hátrafordult, aki a társalgásban dominánsabb társát követte volna. Ő biztosan bement, mert kint csak azt az egy nőt láttam. Ő pedig a szemeit meresztette rám, felkiáltott. Megszólalt bennem a vészcsengő: ideje lécelni!
Berohantam a fák közé, hónom alatt a könyvvel, zsebemben tintával és pennával. A kiáltás ismét felharsant a távolból, ezúttal értelmes szavak formájában: „Idegen! Lesz ne mulass, ha egyszer elkaplak!” Nem akartam hátranézni, mert a közeledő idős gondolatára is kirázott a hideg. Nem akartam sem harcot, sem bajt. Végül gyorsítottam a tempón, és mikor biztonságosnak éreztem a terepet, csak akkor lassítottam le.  Így kerültem az útra, amin mostanáig haladtam, és ami a távolból egy épület sziluettjével köszöntött.



A hozzászólást Fa'alherion összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Júl. 18, 2016 6:09 pm-kor.

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő

Békés város volt Zufälligburg, nem zavarta meg nyugalmát se háború, se betegség, se aszály. Ennek a városnak a békéjét forgatta fel fenekestül két alak. Minden egy átlagos napon kezdődött.
Gerard morcosan sétált a város egyik utcáján. Fejét folyamatosan oldalra fordította, mintha farkasszemet akarna nézni a mellette lévő levegővel. Ezt látták az átlagos emberek.
~ Haver, ha egyszer kijutok innen, akkora barackot kapsz a fejedre...mégis ki talál ki ekkora ökörséget!?
~ Nem hallottam, hogy ellenezted volna. Ha jól emlékszem a te ötleted volt, hogy próbáljunk meg papként besurranni.
~ Honnan a fenéből tdtam volna, hogy még ezen az Isten hátamögötti helyen is kiszagolnak?
Akivel Gerard vitatkozott nem más volt, mint a társa, Lia. A lány hajdanán egy hatalmas démon volt, de mohósága miatt bebörtönözték egy amulettbe, ami most a fiú nyakában lóg. Ennek ellenére képes az Illúziót használni a vele érintkezőkön, hogy képet alkothasson magáról. Ezt a képe látja most maga előtt Gerard és ezzel vitatkozik olyan hevesen...persze csak telepátia útján.
~ Semmi kedvem nincs az egyháziak markába kerülni, hogy aztán elevenen kicsontozzanak.
~ Nincs is csontod...nem érdekes, inkább keressünk egy könyvtárat. Kezdenek előjönni az elvonási tüneteim.
Ekkor a páros váratlanul nekiütközött egy idegen alaknak. Egyikük sem figyelte az utat, miközben egymással voltak elfoglalva, nem is érdekelte őket...hát, meg is lett az eredménye. Gerard ilyedten huppant az ütközés erejétől a földre.
- Áh, elnézést - szólalt meg nyájas hangon, miközben felállt - nem sérültél meg?
Így találkozott a két démon, Fa'alherion és Gerard D. Lawrenz.

Fa'alherion

Fa'alherion

Szaporábbra vettem lépteimet, nem törődve azzal, hogy közeledne bárki. Kizártam mindent magamból, hogy az épületre koncentrálhassak, ami bár így is halvány sziluettnek tűnt, tudtam, hogy közeledek felé.
Szinte hívott, de fogalmam sem volt éppenséggel mi. Az aurája? Az, hogy mit rejthet magában? No, ez utóbbi már inkább saját kíváncsiságomhoz lehetett köthető.
Miképp vezetettek az érzések egyre különösebb bizsergés töltötte el gyomromat. Egyre kevésbé is álltam a lábamon, mintha életem eddigi legerősebb italát fogyasztottam volna legalább! Aztán mire észbe kaptam, a földön hátraesve találtam magam.
Felkönyököltem és értetlenül körbenéztem, hogy rájöjjek, mi történhetett. Aztán megpillantottam velem szemben egy idegent ülni.
- N-Ne haragudj! - mondtam halkan. Hirtelen megfeledkezve eredeti célomról követtem a példáját, s felegyenesedtem. Minden gond nélkül poroltam le a ruhám.
- Minden rendben. És veled? Vagyis.. veletek? - pillantottam a srácra, ezután a közelében ácsorgó másik alakra. Fel sem tűnt, hogy ketten vannak, gondoltam magamban, aztán felhoztam azt a kérdést, ami jelenleg a leginkább érdekelt:
- Mi járatban erre? - Kedves mosollyal tálaltam azt, amire szívesen hallottam volna a választ. Türelmesen vártam, tekintetem nyugodtan ingázott idővel mindkét emberen.
Még azt is vártam, hogy visszakérdezzenek. Mert őszintén nyitott szívem feléjük, és ha úgy volt, akár szívesen beavattam volna őket abba, amiről lehet, nem is tudtak. Már pedig egy rakatnyi varázskönyvvel egyedül nehéz mit kezdeni, nem igaz? Jól jönne hát a segítség... Amennyiben érdemesre találtam eme infóra a két kalandozót, vagy nem tudtak róla előzőleg.



A hozzászólást Fa'alherion összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Júl. 18, 2016 6:09 pm-kor.

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő

Idegesen dörzsölgette a fejét, ahogy feltápászkodott.
- Persze, nem történt semmi komo...velünk?! - csúszott ki a száján véletlenül.
Meredt tekintettel nyúlt a nyakában lógó amuletthez. Ott volt a helyén, egy karcolás sem esett rajta.
~ Hogy lehet, hogy lát téged?
~ Ne engem kérdezz, elvileg csak te láthatsz engem!
~ Fenében, biztos hozzáért a talizmánhoz, amikor összeütköztünk. Látod, ezért nem kéne állandóan illúziót használnod!
Szerencsére Lia alakja testi érintkezés nélkül nem marad meg túl sokáig, így Rion szeme láttára a fiatal lány képe lassan elhalványult, majd szertefoszlott a levegőben.
~ Szerinted gyanút fogott?
~ Hát, reméljük, hogy nem.
Szerencsére azonban a nő nem a különös illúzió után érdeklődött, szimplán csak megpróbált szóba elegyedni Gerarddal.
~ Csodás, legalább leterelhetem a témát felőled.
~ Te szégyellsz engem?
~ Ugyan ki nem...
- Hogy én? Igazából csak lézengek. Egy varázskönyvet keresek, amit sehol a városi könyvtárban nem találok...egek, mit meg nem adnék érte!
Pár másodperc szünetet tartott, hogy a másik feldolgozhassa, amit mondott, majd újra szóra emelkedett.
- És magácska mit keres errefelé?

Fa'alherion

Fa'alherion

Meglepődve pislogtam az előttem állóra. Azt hittem egyszerű kérdést tettem fel ami semmi különös reakciót nem vált ki az emberből. Ő viszont egyik pillanatban még a fejét fogta, a másikban meg olyan ábrázattal láttam magam előtt állni, mintha az ipsét a legmélyebb titkairól faggattam volna éppen.
Szegény annyira kivolt, hogy előttem meredt jól láthatóan a medáljára, én pedig őt figyeltem, és épp csak rá-rápillantottam a női alakra, aki halványodni kezdett, majd köddé vált. Kissé gyanúsan méregettem a bűvös ékszert, majd sóhajtva terelni kezdtem a témát. Ez tűnt a legjobb választásnak mindkettőnk számára. A csevegés pedig alig kezdődött el, de máris felkeltette az érdeklődésem.
- Milyen varázskönyvről lenne szó? Tán valami legendás darab, ha könyvtárban nem leled? - Bátran közelebb léptem a férfihez.
- Mert mondhatom különben, én is hallottam egyet, s mást.. Könyvről. Nagyon sok könyvről. Talán érdekelni fog. Vagy hallottál már róla te is?
Kíváncsian vizslattam az idegen vonásait. Szelídnek tűnt. Magabiztosnak, és mondhattam, hogy esetleg jó társnak is, amennyiben benne volt abban, hogy ketten végezzünk.. Kutatásokat. Ehhez viszont tudnom kellett, mennyit tudott a pletykáról, amit én két öreg embertől hallottam meg nemrég. Vagy hogy egyáltalán hozzá eljutott már -e.
Ha tudott már valamit a történetről, cinkos vigyorral elmeséltem, hogy kitől hallottam, és feldobtam a lehetőséget, miképp mi összefoghattunk volna.
Ha nem tudott semmit, meséltem bővebben az öregekről, és elmeséltem az ő szavaikkal a sztorit, ami bizony elég sok varázskönyvet ígért, feltéve, hogy igaz persze.
Mindkét esetben jót mosolyogtam azon amit ő felelt, és amit én mondtam, majd megszólaltam újból egy kis szünet után:
- ... Szóval én ennek akarok utánajárni. Te mit felelsz? - Amennyiben benne volt az alak, részemről akár indulhattunk is, mert minél előbb utánajárunk ennek, úgy hittem, annál többet tapasztalhatunk.

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő

Szerencsére az idegen nem firtatta túl sokáig Lia alakjának fel, majd eltűnését. Ellenben amiről mesélt neki, az több mint hajmeresztő volt. Ugyan ő csak találomra mondta, hogy egy ritka varázskönyvet keres, de úgy látszik a lány komolyan vette. Sőt ezen felbuzdulva avatta be, hogy tud egy helyet, ahol rengeteg könyvet talál az, akinek tudásszomját nem elégíti ki holmi félreeső város könyvtára.
~ Hm... eszerint ő is tudásdémon. - mondja ki a nyilvánvalót Lia. Mindne jel erre utalt. A beszédstílus, a kevésbé torz kinézet, ami a démonok között talán csak az ő fajtájuknak a kiváltsága, a ködös utalás egy halom könyv nyújtotta mámorra.
~ Ebben nem lehetünk biztosak.
~ Csak egy megérzés.
Érdeklődő tekintettel nézett vissza rá. Maga az ajánlat több mint kielégítőnek hangzott, de nem zárja ki a lehetőségét annak sem, hogy ez csak egy olcsó trükk arra, hogy valaki tőrbe csalja. De mivel szent mágia nyomait nem érezte, az egyháziakon kívül pedig senki sem tudja róla, hogy démon, bele ment.
- Nekem is felkeltette az érdeklődésemet. Örömmel tartok veled, ha mutatod az utat, kedves...? - néz mélyen a lány szemébe üres, kérdő tekintettel.

Fa'alherion

Fa'alherion

A tématerelés bevált. Lelkesen meséltem el a történet részleteit, és közben azon gondoltam, vajon mi az, amit elhitt belőle a férfi? Elég hitetlen látványt nyújthattam, ahogy egy idegennek mesélek, miközben ő maga is bárki lehetett. Mégsem éreztem úgy, hogy tartanom kéne tőle. Szóval mind bátrabban öntöttem rá a szavakat, majd hozzátettem, feltélenül utána szeretnék járni az egésznek, és várom a véleményét. Szerencsére nem vetette el a mókát, így rögtön tudtam, hogy ő az én emberem!
- Oh… Fa’alherion vagyok, de szólíts csak Rionnak! Én miképp nevezhetlek? – mutatkoztam be, majd átadtam neki a szót egy bocsánatkérő pillantás keretében.
Csak most jöttem rá, mennyire illetlen voltam, amiért nem mutatkoztam be hamarabb neki. Ráadásul visszagondolva ő magázódott, én meg rögtön tegeződni kezdtem, ez utóbbi mondjuk kevésbé bántott. Inkább úgy fogtam fel, rögtön tudomásul adtam számára a nyitottságomat.
Türelmesen megvártam, míg az idegen bemutatkozott, ezután előremeredtem.
Egy elágazásnál álltunk, mi balra, s jobbra vezetett. Előbbinél láttam az épület sziluettjét, utóbbinál állt ő maga, akit sietségemben észre sem vettem. De végül is egymásba botlottunk.
- Mivel egy út vezet innen a cél felé, lassan tovább mehetnénk. Ugyanis tudomásom szerint arra várnak az elrejtett kincsek! – mutattam előre, aztán ha mindketten összeszedtük magunkat, reményeim szerint problémamentesen haladhatunk tovább.

Rudenz von Hellenburg

Rudenz von Hellenburg
Design manager
Design manager

A játékot inaktivitás miatt LEZÁROM.

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.