[Magánjáték] Az első találkozás: démon

Három napja lovagolt ugyanazon irányba, nem törődve esővel, jéggel, és azzal a temérdek csatával, amit maga mögött tudhatott. Vándorolni, pláne egyedül ezekben az időkben elképesztően veszélyes. Élőholtak, bukott szektán, portyázó katonák és törvényen kívüliek járnák az országot. Gerard is éppen akkor állt meg pihenni egy magányos fa tövében, amikor egy újabb harcot átvészelnie. Kissé lihegett és varázsereje egy jó részét is kimerítette. A belőle sugárzó mágikus aura a legtöbb ellenséget megrémíti, amik így nem mernek a közelébe se menni, azonban azok a lények, melyek nem ismerik a félelmet fittyet hánynak rá, s megtámadják. Nem maradt sokat egyhelyben. Gyorsan lakott területre kell érnie. A szabadban eddig csak másokkal együtt éjszakázott, egymaga tudja esélye se volna, mert bár keveset, de valamennyit muszáj aludnia.
Gerard nem ok nélkül vágtatott ilyen serényen el hazulról. Híre kelt egy nagy hatalmú démonnak, aki abban az irányban élt és tartotta rettegésben a helyieket. Ami még fontosabb, úgy mesélték idegen, ismeretlen nyelven átkozódott, olyanon amit megérteni nem volt képes senki. Gerard tudni akarta, hogy vajon tényleg beszéli-e ez a rejtélyes démon a démonok nyelvét, vagy csupán az egész egy ócska mese. Nem lepődne meg, nem ez volt az első alakalom, hogy hamis legendák vezették ők el a világ másik végére, bármiféle eredmény nélkül.
Hirtelen különös érzés hasított belé. Egy rég nem tapasztalt érzés, amit már szinte el is felejtett, hogy milyen érzés. A feje elkezdett feszülni, szorította valami belülről, mintha ki akarna törni és táncot járni a homlokán. Körbeforgatta a fejét, de nem látott semmit. Valami a távolból dobogott a fejében, akár egy ló patái. Óvatosan vett pár nagy levegőt. A fájdalom kissé mérséklődött, ahogy elkezdte megszokni. Ekkor jutott eszébe, mi is volt ez. Az angyalok gyermekeinek közelsége adta minden démonnak ezt az érzést. Egy félangyal volt, nem is olyan messze tőle. Lassan az irányát is meg tudta mondani. Egy közeli domb másik oldalán kellett lennie. Megszorította a gyeplőt, s ara fordította a lovát.
A dombon átérve három embert pillantott meg az országút szélén áll. Körülük az egyikük volt a mágia forrása. A másik kettő ott állt vele szembe. Hogy pontosan mit csináltak, azt nem látta, de gyorsan megindult feléjük. Kíváncsi volt rá, mit keresett egy szárnyas szent itt a semmi közepén. A hang a fejében azonnal megszólalt, legyen óvatos, tartson távolságot. De őt nem érdekelte. Túlságosan kíváncsi volt.

​A sok gyaloglástól már fáj a talpa és gyakran imádkozik az Atyához, hogy múljék a fájdalom, csak egy kicsit még. Kell szereznie egy hátast, amin utazhat majd, ám ahhoz dolgoznia kellene, amire nem venné rá magát egykönnyen. Túl büszke ahhoz, hogy bármilyen faj előtt pénzért meghunyászkodjon. Kell lennie valami más megoldásnak is, de nem tudja mi lehetne az még egyelőre. Az útját hamarosan három alak keresztezi, akiket kedvesen és mosolygósan üdvözöl.
- Üdvözöllek titeket! Szép napunk van. Mivel a szárnyait a köpenye alatt takargatja, így egyszerűen egy bolondnak nézik jelenleg őt ezek az útonállók, na meg bolondnak a ruhái alapján. Ki jár ilyen könnyed, magamutogató ruhákban​ egyedül? Nem vall ép észre. Naela is érzi, hogy túlságosan eltér a megszokottól, de képtelen olyan gúnyákat felvenni, amiben a parasztokat látja. Város közelében talán lát majd rendesebb öltözéket is, bár a szép aranyló tekintetéért senki nem fogja ingyen hozzávágni a drága kelméket.
- Add ide a táskádat és hódolj be picinyem! Szeretnénk szórakozni kicsit veled, légy jó kislány! Nem hallott még ilyen tiszteletlen beszédet és szemeit összeszűkíti mérgében, ám arcáról a derű nem tűnik el.*
- Nincs nálam semmi értékes és nem hódolok be holmi jöttmenteknek. Tőlem jobb és tisztább lánnyal még nem találkoztatok, jobb lesz, ha visszavesztek magatokból. Nem fél és a kardjáért nyúl, amin nem szándékozik kihúzni a helyéről, ám ha úgy hozza a sors, akkor megteszi. Ez csak önvédelem és lehet úgy sebet okozni, hogy harcképtelen legyen az ellenfele és ne kerüljön életveszélybe. Az alakok persze csak kinevetik és nem veszik komolyan. Csak egy bolond istenhívő lehet, aki többnek képzeli magát, így egyikük indul csak meg a nefilim felé, hogy megtámadja őt. Naela pengét ránt és hátrál egy lépést.
- Ne akard, hogy harcoljak veled ostoba ember! Kezd félni egy kicsit, talán még sem volt szerencsés egyedül útra kelnie, de kit is hozhatott volna el magával, mikor mindenki csak a törzse hite szerint él és nem akarják megismerni a külvilágiakat.
Atyám, kérlek adj erőt, hogy harcra kelljek ezekkel a bolondokkal!

Ahogy közelebb ért azt látta, a három ismeretlen alak csatázni készül egymással. Egy fürge mozdulatta lepattant a lóról, ahogy megállította, majd egyik kezével a homlokát takarva vette őket alaposabban szemügyre.
Egy különös érzés lett hirtelen úrrá rajta. Valami, amit tapasztalt már párszor. El sem kellett gondolkodnia, azonnal tudta, mi folyik körülötte. Egy kóbor hajadon volt az! Bajban volt! Azonnal a segítségére kellett siessen. Gyors léptekkel közeledni kezdett feléjük, ahogy tekintetét a közelebbi támadóra szegezte és egyet csettintett az ujjával. Sűrű, kékes fény gyűlt össze a tenyere körül, és indult meg a férfi felé. Kék, fénylő lánc jelent meg egyik pillanatról a másikra a teste körül és szorította oda a földhöz, mintha magából a talajból nőtt volna ki. Gerard ekkor ért oda hozzájuk, dühöngő tengert utánzó mágikus hullámokat harsogva magából. Jelenléte a legvitézebb ellenfeleket is meghátrálásra kényszeríti. Ennek hála ijesztette el a vadállatok és útonállók nagy részét is, amikor vándorolni szokott.
- Egyet se féljen, kisasszony! - nézett rá lángoló szemekkel a két támadóra, kis hatásszünetet tartva, miközben egyik kezét a háta mögött megfeszített, a lábával határozotta dobbantott egyet és a másik karjával a két férfi felé mutatott - Amíg engem lát!

felhasznált képességek:

Mikor már mozdulna, hogy kirántsa a pengét a tartójából, akkor a felé meginduló férfi hirtelen elesik, miután egy kék lánc tekeredett rá. A másik kettő csak lesi, hogy mi történhetett, majd megérkezik egy különös alak, akitől még Naela is úgy érzi, hogy jobb félni és tesz hátrébb pár lépést. A szerencsétlenek nem várják meg a következő varázslatot, inkább rohannak visszafelé, arról, amerről jöttek. A nefilim csak reméli, hogy nemerősítésért mentek el. A kijelentésre csak összehúzza a szemöldökét ártatlanul, hogy ne félne egy ilyen eset után. Persze mivel az ő védelmére kelt, úgy érzi jobb lesz összeszednie magát.
- Köszönöm, hogy megvédtél. Mondatná vele tovább az önérzete, hogy ő is meg tudta volna védeni magát, de ez nem igaz, sokan voltak és ezek csak útonállók, mi lett volna, ha élőholtakkal vagy rosszabbal fut össze.
- Naela vagyok, benned kit tisztelhetek?

Gyorsan eltüntette a mágikus aurát, amint elmúlt a veszély. Ez a kisugárzás nem válogat az áldozatai közül, barát éppen oly tragikusnak érzi mint ellenség. Ezért is használja olyan ritkán, mert szinte sosem fordul elő, hogy egyedül volna. Most is aggodalmasan néz rá a szegény áldozatra. Biztos halálra lehet rémülve tőle.
Legnagyobb meglepetésére azonban egyáltalán nem ijedt meg tőle. A fejfájás egyre erősebbé vállt, ahogy közel ért hozzá. Tehát ő lehetett az a félangyal, akit érzett. Óvatosan emelte fel a fejét, kissé tudatosan keresve a szemkontaktust. Ha észreveszi, milyen színű a szeme azonnal rájön, miféle. Talán már rá is jött. Ilyen varázslatra a démonok közt is csak az urak képesek.
Azonban a másik egyáltalán nem csinált vele semmit. Csak köszönt. Kellemes, csilingelő hangon köszönt egyet. Ahogy meghallotta úgy érte, letaglózzák a szavai.
~ Lehetséges volna...hogy azt sem tudja, ki vagyok? - az arcára nézett. Talán csak kedves, talán csak hálás...de nem, ahogy ránézett egyre inkább úgy gondolta, fogalma sincs, ő kicsoda.
Eléggé zavarba jött és hirtelen nem tudta mit válaszoljon. Jobban felkészült arra, hogy kérdőre fogják vonni, csak mert megint előbb cselekedett, mint gondolkodott. Végül aztán kínjában megköszörülte a torkát, majd így szólt.
- Gerard. A nevem Gerard.

Félni félt egy kicsit, de mivel tudta, hogy ő a védenc, így megpróbálta nem kimutatni ennek jelét. A férfi nem is vette észre, hogy hátrált pár lépést mikor a közelébe ért és a másik két alakot elijesztette. A köszönés után egy kisebb csend alakul ki kettejük között és találkozik a tekintetük Az aranyló szempár kutatón és kíváncsian tekint a lila íriszekbe. A démonok jellegzetessége ez, de valahogy, teljesen másnak képzelte el őket. Nem ilyen emberinek, hanem szarvas, szárnyas, farkas és egyéb torzulásokkal kinézőnek. A könyvek, amikből tanult régiek és kiemelik minden faj legrondább képviselőjét úgy fest. Különösnek véli, hogy pont egy ilyen teremtmény védi meg őt, de van humorérzéke a jelek szerint a világnak és persze az Atyának, akinek hála idekeveredett. Ez nem lehet véletlen, annyira sorsszerű.
- Valami baj van Gerard? Kérdi, mert nem tudja mire vélni a férfi zavarát, amit most jött elő, pedig az előbb, mikor védelmezte még olyan bátor volt és határozott. Naela megmaradt a kedves és bájos mosolyánál és persze egyre kíváncsibb természeténél. Nem zavartatva magát néz végig alaposan a démonon, legalábbis nagyon reméli, hogy az.

Nagy levegőt vett, ahogy a dallamos hang, melynek hála úgy hasogatott feje ismét elérte a fülét. Aljas játéknak kéne higgye, hogy így megpróbál a kedvére tenni. Gerard látja, ahogy a sors tele torokkal nevet rajta, hogy egy ilyen teremtménnyel fújta egyfelé a szellő.
A démon maga előtt látott egy magas dombot. Egyik fele vakító fényben úszott, a másik bódító sötétség birodalma volt. Ott álltak a domb tetején, ő és a nefilim lány, egymással szembe, ahogy a fény és az árnyék rántotta volna el őket egymástól, miközben dübörögve zengett az ég, ahogy a fény és árnyék éles határán próbáltak egymás felé nyúlni. Égette őket a másik országa, mégis ott akarták, mert szemébe akartak köpni a sorsnak, hogy ilyennek teremtette őket.
Gerard szemébe elszántság és határozottság költözött. Hogy is engedheti, hogy egy ilyen "apró" ócska dolog hátráltassa abban, ami a dolga. Na és ha nefilim, mit számít az? Na és ha aztán hátba fogja szúrni, mit jelent az? Talán nem kevésbé keserű sors volna, mint cserben hagyni egy magányos hajadont, akinek már felajánlotta a segítő kezet, gondolta magában? Így hát kihúzta magát és mélyen szemébe nézett.
- Nem esett bajod? - támasztotta meg egyik kezével a halántékát gyengéden, ezzel is jelezve ő tökéletesen rendben van.

Érdekes számára a férfi, még nem találkozott vele hasonlókkal, sőt nagyon említés sincs róla, hogy miféle lehet, de a démonok létezése az köztudott számára. Igaz keveset hallott és azokat is csak mesélték, azokat meg gyakorta színesítik ki mindenféle dolgokkal. Nem tudja, hogy ez a kettejük közti beszélgetés mennyi mindent elindíthat most a másik fejében. Nem biztos benne, hogy a kilétét felfedte volna bármivel is, a hátát se mutatta Gerard felé, nem érzi úgy, hogy nagyon hencegnie kellene ilyesmivel. Az önbizalma hirtelen visszatér és a halántékához téve a kezét arról érdeklődik, hogy neki, Naelának nem esett-e baja.
- Jól vagyok, hála neked. Azzal mi lesz? Mutat a föld felé, ahol ott fekszik a harmadik haramia, aki már biztos a gatyájába csinált és menekülne a többiek után, csak a lánc lefogja még. A nefilim a kardját a tokjában a táskájába teszi, teljesen ártatlan, ahogy már fegyvertelenül áll és kíváncsian néz.
- Még nem találkoztam olyannal, mint te, bár ez sok más fajról is elmondható. Kedvesen mosolyog és közelebb is lép a férfihoz, úgy gondolja nem azért védte meg, hogy most bánthassa.

Teljesen megfeledkezett róla, hogy a holdfény láncai milyen erősek és tartósak. Még mindig ott álltak, szilárdan tartva helyüket.
- Meg is feledkeztem róla... - fordult az áldozata felé Gerard, majd ismét csettintett az ujjával, mire a láncok fényes holdporrá estek szét.
A holdpor könnyed mozdulattal lengte őket körbe, ahogy a haramia felkelt és visítva futásnak eredt.
- Mit csináljak vele? - nézett kérdően a nefilim lányra. Ő volt az, aki megtámadtak. Gerard legszívesebben ott helyben példát statuált volna vele, de nem akarta evenni a lánytól a döntést. Neki áll jogában eldönteni, mi legyen a büntetése annak a mocsoknak, aki le akarta taposni a magányosan nyíló liliomot az út szélén. Gerard gyomra a puszta gondolatra is görcsbe rándult.

Naela nem tudja örüljön-e vagy sem annak, hogy elterelte a figyelmét Gerardnak ennyire, hogy megfeledkezett az első banditáról, akit a földhöz láncolt. Most, hogy egy csettintéssel megszünteti a hatást, az alak visítva menekül. A kérdés, hogy mit csináljon vele meglepi a nefilimet.
- Hagyjuk elmenni, biztos megtanulta a leckét, hogy ne támadjon meg védteleneket, ha meg mégsem, az Atya haragja majd lesújt rá. Nem ő fog halálra ítélni senkit az is biztos. Igaz, hogy megtámadták, de nem ment el tettlegességig, így nem haragszik érte, a megbocsájtás fontos dolog és ő ezt teszi. Nem egészen gondolt bele, hogy miket is tehettek volna vele, hiszen még olyan fiatal és annyira ártatlan, ha azt tudnák, lehet még gyermekként kezelnék. A teste hamarabb megérett, így egy igazi nőt láthatnak, aki mindig jó kedélyű. Elég sokáig kezelték még gyermeknek, az apja biztosan nem engedte volna el, nem hiába lépett le úgy, hogy levelet hagyott csak, de nyomot nem, hogy merrefelé indul meg. A logikus az lett volna, ha egyből a városba megy, ám ő kerülőt tett a mocsár mentén, hiszen a tengerpart mindig is vonzotta.
- Te merre mész tovább? Merre tartottál? Érdeklődik továbbra is bájosan.

Egyre jobban kezdett zavarba jönni. Erre egyáltalán nems zámított. Úgy szólította meg a nefilim lány, mintha csak egy rég nem látott barátját esne nehezére felidézni. Valami nem volt rendben vele. Tettette volna? Vagy tényleg ennyire óvatlan volt. Az nem lepte volna meg Gerardot, hiszen egymaga rótta a pusztát...és nem is tűnt különösebben képzett harcosnak. A démon össze akarta szedni magát.
~ Gyerünk, agyalj...gondolkodj... - emlékezett vissza. Egyszer márt érték tetten hasonló döbbenetében - Tégy olyat, amit nem várnak. Valamit, ami mindenkit meglephet. Úgy emlékszik meg nevedet. - jutottak eszébe a régi történetek, amiket olvasott.
Gerard ekkor minden bátorságát összeszedve közelebb lépett a nefilim lányhoz. A fejfájása ettől lüktetett egy nagyot, de ő rendíthetetlen mosollyal felkészülve folytatta. Közelebb lépett és odahajolt felé.
- Amerre téged visz a pusztai szél. Hogyan is engedhetném, hogy egy ilyen becses virágszál egymaga kóboroljon a vad vidéken? - pislogott a szemébe, aztán felkészült. Most fogja levetni magáról az álcáját, és neki támadni, hogy védelmét leengedte. Egész biztos...de megérte. Becsülettel vállalja majd tettei következményét.

Nem tudja pontosan miféle lehet Gerard, de valahogy nem érzi úgy, hogy félnie kellene tőle. Mikor idejött és azt mondta, ne aggódjon, amíg őt látja, akkor nagyon úgy érezte, hogy jobb hátrálni tőle pár lépést, de most már nem érez semmit. Különös kicsit, de miért is gondolna bármi rosszra? Egész útján át a szerencse a nyomában jár és ezt csak az Atyának köszönheti úgy érzi.
Egy időre néma csend telepszik rájuk, nem tudja mire vélni Naela ezt, így kicsit oldalt fordítja a fejét és úgy nézi a lila szemű hős idegent. Mikor közelebb lép az nem zavarja, csak mikor felé is hajol, mintha feljebbvaló lenne. Nem lép hátrébb, csak hátrafelé homorítva a felsőtestével távolodik kicsit.
- A déli városhoz szeretnék eljutni, kedves tőled, hogy elkísérsz, talán indulhatnánk is. Kedvesen mosolyog továbbra is, ám szabadulna a helyzetből is, hogy ilyen közel enged magához valakit. A bizalmának is vannak határai és nem érzi úgy, hogy nagyon hagynia kellene, hogy feszegessék, talán az indulásra való utalása meg is oldja a problémát.
- Az ott a te lovad? Mennyire hálás lenne, ha nem kellene tovább talpalnia, már nagyon érzi a talpát bizseregni. Akkor érezte utoljára így magát, mikor egész nap táncolt az egyik ünnepségen egész estig.

~ Mi a fene ütött ebbe a lányba...? - húzódott vissza halálra döbbenve.
Az nem létezik, hogy ne tudja, mifajta. A félangyalok jól tanítják a gyermekeiket. Vagy talán egyszerűen csak...nem tudja, hogy démon. Honnan is tudná. Senkinek nem tűnne fel, ahogyan kinéz...de mégis, amikor kieresztette azt az aurát, egyértelművé kellett volna tennie. Talán az érzékei nem elég kifinomultak. Talán nem is tudja, hogy démon.
Gerardnak fogalma sem volt róla, mitől ilyen kedves vele a félangyal lány. Nagyon sok lehetőség volt, amit számba kellett vegyen. És ez valahogy iszonyatosan idegesítette. Mintha konstans viszketne tőle a feje. Elhatározta, hogy a végére jár ennek és kideríti, kicsoda ez a titokzatos, magányos félangyal.
- Természetesen. Azon vágtázunk el egészen a biztonságot jelentő városig. - mondta határozottan, ahogy intett egyet, hogy odakísérje a lóhoz.
Ekkor hirtelen eszébe jutott a karikatóra, amit az egyik könyvében látott. Ahol a lovag és a hecegnő ott ültek egy lovon, szorosan egymáshoz búja, egymást védve, nehogy elveszítsék az egyensúlyukat. Úgy vágtattak át erdőn és pusztán, egyetlen nyeregben ketten ülne. Csodálatos kép volt, és Gerard is arra gondolt, micsoda szép alkalom lenne azt a képet megeleveníteni.
~ Elég volt, szedd össze az arcod! - ordított rá magára gondolatban - Ez egy félangyal, hova tetted a józan eszed. - szusszant egy nagyot,a hogy megindult lassan a ló felé.

Naela kedvesen hárítja a közeledést, ami úgy fest megdöbbenti Gerardot, csak tudná miért. A férfi tornyosult felé és közeledett, mit várt? Hogy közelebb engedje magához és hálából majd a nyakába veti magát vagy mi? Talán egy regényben így történne, de azt még a nefilim is tudja, hogy nem ott élnek. Akkor már rég béke lenne és mindenki szeretne mindenkit vagy a másik véglet lenne, ami a pokolnak kedvez. Attól függ, ki ragadja meg azt a bizonyos pennát.
- Vágtázunk? Nem vagyok benne biztos, hogy az túl állatbarát lenne. Jegyzi meg a lány, több okból is, az első mert tényleg sajnálja a lovat, a másik pedig az, hogy nehezen tud ellenállni, hogy a szárnyaival ne élvezze ki a sebesség adta lehetőséget, ahhoz azonban fel kellene fednie magát, amit nem tart jó ötletnek. Arra már nem is akar gondolni, hogy meg kellene ölelnie ezt az érdekes fazont. Úgy képzelte el, hogy féloldalt felül a lóra és sétálnak egy darabon úgy, majd mikor úgy érzi a talpa eleget pihent, akkor azon halad tovább a földön.
Naela a férfi mögött lépked és a lovat nézegeti.
- Merről jöttél? Érdeklődik egyszer csak, hogy megtörje a csendet.

Még furcsállóbban néz rá. Hát nem tudja, mivel jár ezen a vidéken utazni? Bolond kérdés, hogy is tudná, hiszen egymaga kelt útra. Gerard jól tudja, nem mindenki olyan hatalmas mint ő...talán ez a nefilim lány titkolná az erejét. Lehet, hogy valójában a leghatalmasabb próféták egyike. Az megmagyarázná, miért ilyen barátságos vele. A hatalmasok mindig könnyelműek, és nyugodtak. A félelem hiánya valójában egy rejtett üzenet, hogy olyan erősek, hasztalan bármitől tartaniuk. Állítólag a háborúdémonok, a csataterek urai is erre törekednek. Hogy a félelmet teljesen kiűzhessék a szívükből.
- Legyen hát. - adta be a derekát. Ha a hölgy ezt óhajtja, ő rajta nem múlik. Amúgy sem volna ildomos ráerőszakolnia az akaratát - Akkor csak ügetünk.
Gerard ekkor óvatosan húzza össze a szemöldökét. Lehet, hogy térképész a lány...vagy talán egy felderítő.
- Észak felől, a nagy folyón túlról. Elég gyakran utazok, így ismerem a vidéket. - jelentette ki határozottan.

Naela inkább elfordítja a fejét, nem szereti, ha így néznek rá. Az előző találkozója sem úgy alakult, ahogy gondolta volna, ki tudja mit rejteget Gerard előle. A lila szemek miatt biztos alvilági átokkal sújtottról van szó, de nem tudja sehová sem beilleszteni. A vámpírokat kizárja, mert nem lát nyakéket és reggel van. Az érzéseit, ami nem a boldogság, valahogyan nem szokta kifejezni, eddig még nem is sírt szomorúság miatt, fogalma sincs, hogy mennyire burokban élt eddig a törzsében.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ketten egy lovon kellene lovagolni. Boncolgatja tovább a dolgot és a ló fejéhez sétál, ahol csak az állat szemébe néz. A kezeit összefonja a háta mögött, nem szeretné, hogy megharapja a ló. Nem ismeri és nem tudhatja, mire képes az állat.
A kérdésére megkapja a választ, északról jön délfelé
- Hogy hívod a hátasodat? Érdeklődik és visszanéz a férfi szemeibe. Kíváncsisága látszik aranyló szemében, meg talán némi feszengés is. Nem lovagolt még eddig, csak másokat nézett. Nem volt szüksége hátasra, nem tett meg nagy távolságokat és nem is sietett sehová.

Ahogy Naela odahajolt a lóhoz, az hezitálás nélkül engedte, hogy közelebb húzódjon hozzá. Gerard irigylő szemekkel nézte, hogy milyen könnyen barátkozik össze az állatokkal.
~ Velem sosem volt ilyen barátságos... - Gerard amióta az eszét tudta nehezen szoktatta meg magát az állatokkal. Minden állat olyan nyugtalan volt a közelében.
- Legyen, akkor utazz Abigélen egyedül. - vett egy nagy levegőt. Aztán kis híján sóhajtott egyet. Nem könnyű megőrizni az illemet, főleg így, hogy hasogat mellette a feje. Noha kezdett lassan de biztosan hozzászokni. Mostmár tudta mit érzett az az apáca, aki állandóan démonokkal találkozott.

A ló elég hamar elfogadja és barátságosnak tűnik, így lassan előre engedi a kezét és lassan közeledik a ló fejéhez, hogy megsimogathassa. Nem okoz nagy gondot és máris jobban érzi magát, hogy nem egy barátságtalan idegen állaton fog utazni. Abigél, elég szép név egy lónak, biztos szereti a gazdája Gerard. Mikor felpillant, mintha némi irigységet vélt volna felfedezni, de nem gondolná, hogy bármi oka lenne erre bárkinek is.
- De csak egy ideig, utána cserélhetünk is. Vesz egy nagy levegőt és odasétál a ló mellé, ahol általában fel szoktak rá ülni. A kengyelt nézi, elég magasan van, nem is lenne probléma odáig fellépnie, hiszen van elég hajlékony és nyúlékony ilyesmihez, azonban fogalma sincs, onnan hogyan tovább. Ha ül is lovon, akkor volt kis lépcsősor, ami mellett megálltak vele és csak egy pokróc volt a hátán. Talán még gyermekként lovagolt így, utána nem vonzotta a dolog.
- Segítesz? Kérdi meg egyszer csak halkan, a büszkesége kicsit sérül, de nem szeretné az időt pazarolni azzal, hogy valami bénázással felkerüljön a hátasra és magyarázkodhat, miért is nem ért ehhez. Mindent meg kell tanulni egyszer, most a lovaglás lesz soron úgy érzi.

Meglepően bájos volt nézni, ahogy szerencsétlen lány a lóval szenvedett. Gerard magába fojtott egy elvetemült mosolyt. Nem szeretett másokat kinevetni. A végén még hozzászokik, és egyszer leverik rajta. Így is kapott már egy párat a barátaitól, amikor túl rosszmájú volt. Odament hát, megragadta Naela kezét és odavezette a nyereg orrához, majd bakot tartott neki.
- A nefilimeknél talán nincsenek lovak? - kérdezte egy nyugalmas mosollyal az arcán, ahogy segített neki felugrani Abigélre.

Szerencsére a ló türelmes és nem egy izgága állat, így ez sokat segít, hogy sikerüljön felülnie rá, de persze csak egy kis segítséggel. Naela kezét Gerard megfogja és a nyereg orrához vezeti. Valahogy megborzong tőle, hogy az ő selymes kis kacsóját csak úgy bárki megfogja, de nem tart sokáig, csak ameddig jó helyre nem kerül. Utána mikor lenéz, akkor látja, hogy bakot tart neki a férfi mosolyogva, hogy felsegítse Abigélre. A kérdésnél az ég felé emeli a tekintetét.
- Természetesen vannak, de nyereg nincs, csak pokrócot terítünk rájuk és van fellépő hozzájuk. Közli még ugyanolyan vérmérséklettel, mint eddig is viselkedett. Nem esik nehezére kedvesnek lenni, hiszen szívességet tesznek most érte. A ruhájának a szoknya része persze a combjáig felhajtódik, középen gyorsan le is szorítja a lába közti résznél. Nem biztos, hogy ez volt élete legjobb döntése, de már mindegy, csak reméli, hogy Gerard nem él vissza a helyzettel.
- Honnan gondolod, hogy nefilimektől jövök? Direkt úgy kérdezi meg, hogy ne állítsa magáról azt, hogy félangyal. Úgy is lehet értelmezni, hogy onnan jött, de nem odavalósi.

Hatalmas megpróbáltatás volt Gerard számára, hogy ne használja ki a helyzetét és ne próbáljon megleskelődni, amikor felsegítette Nealát a nyeregben. Szinte látta, hogy a lánynak is pontosan ugyanezen járt az esze. A kíváncsiság kis híján eluralkodott rajta, ahogy idegesen az ajkába és lejjebb hajtotta a fejét. Ilyet egy lovag, egy vitéz levente aztán végképp nem tehet, bármennyire is akarná.
~ Rossz vége lesz ennek... - gondolta magában, ahogy hirtelen megszédült. Az elvonási tünetei még könnyebben jöttek elő, amikor a félangyal társaságában kínozta őt a fejfáját. A tudásdémonok lételeme a kíváncsiság. És többször érezte már, világosan tudta, az a démon aki lemond a bűnéről, elgyengül és esetleg lesz. Aza démon pedig, aki ehhez nincs hozzászokva, akárcsak ő, még könnyebben érzi meg az elvonási tünetek hatását. Ahogy Naela felszállt a nyeregbe, Gerard óvatosan ellőrehajolt és egy kicsit megdörzsölte a homlokát.
- Áh, sok mindenből. - válaszolt közben a lány kérdésére - Ha más nem abból, ahogyan beszélsz. Félangyal neveltetésre vall. - gondolt vissza arra, ahogy a banditát futni hagyta. Az könyörület, az Atya említése. Ezek ősi erények, melyeket már nem sokan tartanak szem előtt - A másik gondolatom az volt, hogy egy vándor szerzetes vagy. De a szerzetesek nem öltöznek ilyen... - mosolyodott el halványan - ...bűbájosan. - szerencsére eleget olvasott, hogy gyorsan találjon egy megfelelő szót a "kirívóra".

Abigélen ülve egyből a lábam közé gyűröm a ruhámat, de ezzel csak egy dolgot oldottam csak meg, hogy ne nézzen olyan könnyed nőnek, aki szétteszi egyből a lábát hálája jeléül. A hosszú enyhén napbarnított hosszú combjaim viszont látszódnak és nem tudom mivel letakarni, bár nem is gondolnám, hogy le kellene. Otthon sokkal kevesebb ruhákban táncolunk és egy férfi sem gondolja túl a dolgot, elvégre nálunk ez megszokott öltözködés. A nap melegének sugarai amúgy is kellemesen simogatnak, élvezem ezt, nem hiába, a sivatagba születtem, amihez képest itt hidegebb van. Szerencsére Gerard inkább előre hajol és utána válaszol, honnan jött rá arra, hogy nefilim vagyok.
- Szóval a viselkedésem és az öltözékem miatt. Összegzem a dolgot, amint lehetőségem lesz, akkor vennem kell valami kényelmes itteni ruhát, csak hát a szárnyaim miatt elég korlátozottak a lehetőségek. A talpam most, hogy végre pihen, érzem, hogy bizsereg kicsit, jó lenne, ha meg tudnám masszírozni, de nem érzem magam a lovon olyan biztosan, hogy mocorogni merjek. Ha már ló, előre is hajolok, hogy megsimogassam a nyakánál. Egyik kezemmel a nyeregkápába kapaszkodom, amíg a másikkal megpaskolom Abigélt. Utána vissza egyenesedem egy kicsit és a sörényét fésülhetem az ujjaimmal. Szeretem az állatokat és nekem is kellene egy ló az utazásokhoz, ám a tartásukról nem sokat tudok.
- Miközben vándorolsz, hogyan gondoskodsz a lovadról? Érdeklődöm és közben a köpenyem megkötőjével babrálok, majd leveszem és magam elé terítem. Így kicsit kényelmesebb, mert nem kell a ruhám a lábam közé gyűrni, mert ez eltakarja. A szárnyaim nem nyújtóztatom most ki, még várok egy kicsit és akkor csapkodok vele párat, a tollaknak sem árt némi friss levegő néha. Nem vagyok hozzászokva ehhez, hogy takarom, nem mintha félnék megmutatni magam. Egyszerűen csak nem szeretnék emiatt visszaélni, félek, hogy a legtöbb nefilimet ez visz a kísértésbe, ami szintén a bűnök egyike.

Látszólag nagyon jóban volt a lóval.
~ Talán lovász volt, mielőtt vándorútra indult volna? Nem, az nem létezik, ahhoz túl világtalan. Minek kérdezne tőlem ilyeneket, ha értene hozzá?
Gyorsan válaszolt is neki. Elég rutinszerű volt, amire gondolt.
- Általában táborverés után, vagy ha lakott területre érek. Ott van időm kényelmesen mindenre, vagy akár istállót is tudok keresni. Egyébiránt érdemes mindig magadnál tartani felesleges vizet. A környéken nagyon sok kút szennyezett... - csettintett egyet az ujjával - Tényleg, szegődj el lovászinasnak! Ahogy elnézem Abigél is kedvel téged.

Jól kijön a lóval, bár fogalma sincs miért, lehet erre az állatra is hatással van félig angyali kisugárzása, mint az emberek egy részére. Persze egy idomított ló nem is fog ágaskodni egy idegen miatt, így ezt természetesnek veszi, nem érzi úgy, hogy kivételes lenne.
- Mivel szennyezték meg a kutakat és mikor? Teszem fel a kérdést, hiszen mindenki a kúthoz megy általában vizet meríteni a mosáshoz, a fürdéshez, a főzéshez, meg mindenhez, amihez csak felhasználhatják. Amikor csettint az ujjával Gerard akkor meglepetten fordulok felé. Még hogy én lovászinas? Ezt nem tudtam hová tenni, csak mert kedvel a lova.
- Én más pályát választottam magamnak, nem fekszik az ilyesmi munka. Jelentem ki határozottan és kicsit ki is húzom magam, szinte sértő, hogy ilyet ajánl fel, mintha rászorulnék. Persze kipróbálhatom majd, de kétlem, hogy azt én élvezném.
- Közelebb áll hozzám, hogy kiderítsem a Csillagtalan Éjszakának a miértjét, ehhez gyűjtök minden tapasztalatot, ki mit látott, esetleg mesélsz róla, te hogyan élted meg? Eddig mindenkitől megkérdezte, most sem lesz másképpen, legalább eltereli a témát.

Gerardnak felcsillant a szeme. Ez már egy remek barátság kezdete. Ki tudja, ha mesél neki talán ő is megtudhat ezt-azt a félangyalok népéről. Az pedig mindig is érdekelte. Hiszen úgy ildomos, ha viszonozza az ember, ha valami érdekeset mesél neki. Érezte, hogy szinte alig várja, hogy megtudja a nefilim lány minden apró kis titkát. Na de előbb úridémonhoz méltó módon eleget tesz a maga kötelességének.
- Az az este tehet róla, hogy fertő járja a kutakat. Vér, korom, és átázott holttestek kerültek, elő nem is egyből. Abból inni pedig valóságos kézfogás a Halállal. Az első nap csatái után módszeresen le is fedtük őket deszkával, nehogy beleforduljon még valami, ami árasztja a dögszagot. - adta meg a választ a víznyerőhelyek kérdésére.