Egan és Luna az első találkozás

Nyugis nap a mai hisz nincs annyi férfi ezen a napon. Legalább is nem annyi, mint álltalában máskor szokott lenni, így most megengedhetek magamnak egy kis mászkálást. Barátnőm ellenben bent maradt, hogy azzal a kevés férfi egyikével foglalkozzon. Kicsit irigy vagyok, hisz már egy jó ideje nem tartottunk egy közös csajos napot, viszont éjszakánként gyakran dumálunk, mikor át megyek hozzá, hogy kicsit dumáljunk. Rengeteg program lehetőség van, és örültem volna a társaságának, de nem panaszkodom. Az utcára kilépve nézek szét, majd indulok el egy bizonyos irányba, teljesen véletlen szerűen. Nem tudom, hogy a lábaim hova is vezetnek, minden esetre követem őket, bár hova is vezessenek. Nem arra figyelek, hogy merre is járok, csak a gondolataimra, amik valahol egészen másut járnak. Bevalhatom, hogy nagy élmény volt számomra, hogy találkozhattam Adrasteavel, még ha csak egy nagyon rövídke időre is. Jó volt vele beszélni, és egészen megkedveltem, bár azt nem tudom, hogy ő miként is gondol találkozásunkról, vagy rólam. Már most úgy gondolom, hogy nagyon jó példaképnek, hogy van akire hasonlítani szeretnék. Néha, úgyan hallani, hogy emberek vagy más lények beszélgetnek, jókat nevetnek jól érzik magukat. Egy kicsit ettől jobban érzem magam. Nem nagyon, csak kicsit be, jobban érzem magam. Egyenesen az egyik eladó emberhez, hogy vegyek egy kis karamellás almát, és azt kezdem enni, közben folytatom utam.

Sokat utazok, ráadásul egyre több tapasztalatot gyűjtök a nagyvilágból. Jelenleg Eichenschild városában tartozkodom, s most csupán nézelődök. Próbálok nem kitűnni a tömegből, ehhez pedig az szükségeltetik, hogy kerüljem a feltűnő viselkedést. Ügyesen kerülöm ki az elém álló alakokat, ha pedig mégis összeütköznék valakivel, akkor alázatosan bocsánatot kérek. Haladok, de eddig semmilyen érdekesség nem ragadja el a tekintetem.
~ Forgalom van itt is, mint a legtöbb nagyvárosban. Mégis mitől lenne ez különb a többinél? ~ töprengek el magamban, miközben a mélylila szemem az épületeket kezdik el nézni. Ebben sem látom a különlegességet, mert az avatott és sokat látott szemnek nincs különösebb újdonság. Felsóhajtok, majd az egyik ház sarkánál megállok pihenni. Benézek a sötét sikátorba, ami ott tátong mellettem, de szerencsére nincs ott senki, aki a megfelelő pillanatra vár. Megnyugszom, mert a tudat elegendő, hogy senki sem pályázik a vagyonomra. Hátamat a hideg kőfalnak dűtöm, miközben a tekintetem elkalandozik az előttem sétálokra.
~ Az itt élők teszik ilyenné ezt a helyet egyedivé. ~ fogalmazom meg magamban a választ, mint egy bölcs elmélkedő, miközben a nagyujjam és a mutató ujjam lágyan megfogja a sima állam. A homlokomon szintén mutatkozik annak jele, hogy nem egészen vagyok itt. Az elmélkedés mindig eltávolatja a gondolkodót a talajtól, amin áll. Elrugaszkodik messzire, s nem tudni mikor tér vissza. Azonban a nyugodt perceket egy harmincas éveiben járó nő szakítja meg jelenlétével, aztán hozzám intézett szavaival.
- Üdvözlöm! Véletlenül nem eltévedt? – teszi fel a kérdését, amire először nem válaszolok. Mélylila íriszem rögtön felméri az előttem állót. Fogalmam sincs, hogy veszélyes, vagy sem. Ami elsőre szembetűnik, hogy kihívó az öltözete, mint egy hálóját szövögető nősténypóknak. A színek, amit rajta látok jól kiemelik, amit egy férfinak látni kell.
- Szép napot! Nem tévedtem el, köszönöm kérdését. – válaszolom neki. Rögtön durcás arcot vág, mint akit vérig sértettem. Értetlenül állok az eset előtt, mert úgy vélem nem voltam tiszteletlen vele. Hagyom, hogy távozzon tőlem, de néhány perccel később már egy fiatal nemes oldalán pillantom meg.
~ Nők! ~ mondom ki magamban ezt egy szót, majd ellököm magamat a faltól. Indulok tovább, de egyelőre céltalanul. Jobb oldalt egyszer azt veszem észre, hogy árusok vannak, s igazán különleges dolgokat árulnak. Közelebb lépek, majd közelebb hajol figyelem a karamellás almát.
~ Érdekes egy párosítás. S van valakinek gyomra hozzájuk? ~ kétkedek magamban, hogy ezt a valamit szerethetik az itteniek.

Egyedül vágok neki a városnak, hisz Lara inkább marad dolgozni, míg én a szabadba vágyakozom, és el is indulok. Csak simán random vágok neki a városnak, és nem egy előre ki kalkulált út vonalat követek. Utam a piacra vezet, ahol mint mindig most is nagy a nyüzsgés az élet. Egymással beszélgető nők, vén asszonyok között kell glaviroznom, hogy juthassak valamerre. Megpillantok egy standot, ahol karamelizált almát lehet venni, és nem hagyom ki ezt a lehetőséget, és veszek is egyet. Ettem már máskor is ilyet, még annó egy-két hónapja, és nagyon izlett. Abban a reményben veszek egyet, hogy megint olyan jó lesz, mint akkor volt mikor vettem és megettem. Igaz, akkor még Larával mászkáltam az utcán, és akkor konkrétan ide jöttünk, hogy megkostóltassa velem ezt a finomságot, és most itt vagyok és magamnak veszek egyet. Indulnék tovább a vásárlás után, csak ekkor eszembe jut Lara, aki meghívott erre a finomságra, és ezt valahogyan viszonoznom kéne. Jelenleg az egyetlen ötlet, ami eszemben volt az nem volt más, mint neki is venni egyet, ha másért nem is azért, hogy viszonozzam a kedvességét. Amint vissza fordulok, egy férfi áll elöttem, és a karamellás masszával bevont almákat nézegeti. A férfit most látom életemben elöszőr, tehát nem ide valósi lehet, bár kitudja hisz van még a városnak olyan helye ahol nem jártam, és ott lakhat. Most viszont itt van, és az almákat nézegeti. Én pedig őt nézem, közben az almáról szopogatomle a karamellát.
- Nem romlottak, vegyen nyúgodtan egyet. - Mondom, ezzel abba hagyva a szopogatást, és elő veszem a pénzes kis batyumat, hogy vegyek még egyet Larának.
- Én kérek még egyet, a barátomnak. - Kissé zavarba is jövök, hisz barát alatt nem az idegenre gondolok, hanem Larára, aki jelenleg is bent dolgozik a bordélyban. a helyzet kissé komikus, és ha próbálnám megmagyarázni, az csak még komikusabb lenne, vagy esetleg katasztrófa.
~ Bocsás meg Lara, ma nem kapsz karamellás almát, pedig neked szántam. - Kérek bocsánatott Larától gondolatban, magamban.

Az én ízvilágom ritkán tűr meg olyan édeset, mint ezek a karamellás almák. Csóválom a fejem, leginkább az árusnak, aki ilyen portékával szeretné megnyerni magának az embereket. Éppen végzek a vizsgálódással, mikor meghallom a mellettem levő hangját. Egy rövid pillanatra megfeszülők a női hangra, mert oly hasonlít arra a kelletlenkedőre, aki nekem próbálta eladni magát. Mikor tekintetem kíváncsiságból oda összpontosul, akkor veszem észre, hogy teljesen más nő van itt a közelemben. A szavaira egy fintort villantok, ezzel jelezve, hogy kihagynám az alkalmat. Van időm arra, hogy lenyugodjak és kissé lazábbá váljak, hiszen nem vagyok veszélyben. Meglepődést vált ki belőlem, mikor az ifjú teremtés félreérhetően fogalmaz. Az eladó szintén meglepetten áll az eset előtt, s nem mozdul a keze tovább.
- Szolgálja ki a nőt – határozottan mondom a kofának, aki rögtön észbe kap. Kiszolgálja a számomra idegen lányt, mikor úgy vélem, hogy felesleges firtatni az esetet. Akár én is lehetnék a helyében, mert vannak hibáim. Fordított esetben én mit tennék? Mikor sikerül a saját világom börtönéből kiszakadni, akkor a következőt mondom felé.
- Vidd csak nyugodtan el az igazi barátodnak, míg az le nem olvad róla. – mondom a teremtésnek, akivel szemben állok. Már rég elfordultam a standtól, mert nem bírom nézni ezeket a finomságokat. Feltör belőlem egy sóhaj, aztán a távozást fontolom. Úgy vélem, hogy találok ettől jobb helyet, ahol normálisabb ételeket kínálnak. Megteszem az első lépést, ami a távozásom előjele. Nincs semmi hajlandóság bennem, hogy egy teljesen feketébe öltözött nővel leálljak beszélgetni. Próbálok tájékozódni, majd kiválasztok egy irányt, hogy merre szeretnék haladni. Illedelmességem azonban sosem hagy cserben, így elköszönök a teremtéstől.
- További szép napot! – mondom, s ezzel letudom az egész esetet. Ideje innen kikeveredni egy kevésbé forgalmas helyre.