Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Luna Luntika
Faj: démon
Frakció: -
Kaszt: Csábdémon /Succubus/
Nem: Nő
Kor: 6 hónapos
Kinézet: Első benyomásra, egy törékeny fiatal tizennyolc éves lánynak látsz, pedig a látszat néha csal. Törékenységem ellenére, van bennem erő, s ha akarom meg is mutatom. Hajam hosszú, a hátamig ér, és lila színű. Az orrom, kicsi fitos, amivel tökéletesen elégeted vagyok. Ajkaim érzékiek, csókra hívogatóak. Szemeim írisze piros, s tökéletesen látok velük. Hátam egyenes, s két szárny nőt ki belőle, amiknek használatát még gyakorolnom kell. Kebleim, nem természet ellenesen nagyok/vagy hatalmasak, de nem is mondanám magam deszkának, hanem valahol a kettő között. A deszkássághoz még így is közelebb vagyok, mint a másik véglethez. Lábaim, hosszúak és formásak, melyet eltakar a szoknya. Öltözékem nagyja, fekete s más színt nagyon nem is látsz rajtam.
Jellem: Nem vagyok egy karót nyelt vén lány, nyitott vagyok mindenre. Hírhedten könnyű vérű vagyok, ezért is dolgozom bordélynál, mint kurva. Nyíltságom révén, mindig én kapom a (különleges kívánságú) ügyfeleket, akikkel nekem kell foglalkoznom, de egy cseppet sem bánom, hisz így legalább lelkileg akár tönkre is tehetem őket. Titkon, egy férfi háremet szeretnék, melynek tagjai az én ügyfeleim. Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok tökéletes, és nekem is vannak hibáim, de nem is küzdök ellenük. Néha, van olyan nálam, hogy úgy viselkedem, mint egy rossz gyerek, máskor pedig érettebb vagyok a koromhoz képest. Szeretem manipulálni mások érzését, főleg a férfiakét. A faj társaimhoz, barátságosan viszonyulok, ha ők is úgy állnak hozzám.
Előtörténet:
A piacot járva, nézelődök az áruk közt, de nem azért vagyok itt, hogy vásároljak, csak szét akarok nézni. Látni szeretném, hogy mi is itt a választék. Töbnyire zöldség, és gyümölcs található, de bentebb ékszerek is kaphatóak. Az egyik standnál, egy szakadt ruhás fiúcska álldogál, s nézegeti a portékát. Az eladó, egy már a hetvenedik élet évében járó hölgy, aki talán látja, hogy van ott valaki. Tovább indulnék, de hirtelen egy hang üti meg fülemet, s mikor oda fordulok, a fiú már nincs is ott.
- Mi történt? - Megyek oda, az öreg hölgyhöz, aki belekezd mondandójába. Mint megtudom, a fiú egy almát lopott. Erszényecskémet, elő veszem, s pár érmét veszek ki, remélve, ennyi elég lesz. Magam se értem, hogy miért is teszek ilyet démon létemre, de végül is meg teszem. Az öreg hölgy, hálálkodva köszöni nekem, hogy kifizetem a fiú helyett az alma árát, amitől nem vagyok boldog, így egy sikátor felé veszem az utam, mikor elhagyom a piacot. A sikátorban lekerül rólam a köpeny, ami eddig takarta a szárnyaimat. Szárnyaimat kinyújtóztatom, majd azokkal csapkodva, az égbe emelkedem. Nem gondolkodom azon, hogy merre induljak, csak úgy cél nélkül kezdek repkedni. Imádok repülni, és imádom azt is, hogy ilyenkor a szél a hajamat cirógatja, és az arcomat, valamint a sebességet is imádom. Ettől érzem magamat igazán elevennek, a munkám mellett. Néhány szárny csapásnyira, megpillantom a fiút, aki két másik nagyobb fiú társaságában van, s valamin kacarásznak. Zuhanva száguldok feléjük, de csak az a egy fiú érdekel, aki a hölgytől lopott. Amint oda érek, a fiút elkapom a vállánál, s felemelem. A fiú, úgy visítozik, mintha kínoznám vagy valami, ami nos szerintem nézőpont kérdése, bár meg érdemelné, csak én nem olyan démon vagyok, így lopásért nem büntetek senkit. A csábdémon vagyok, s nem valami nem tudom milyen démon. De, ez nem akadályozhat meg abban, hogy kicsit beszélgessek vele. Nem is tervezem megbüntetni, hisz arra ott van a családja, vagy a katonák. A fiúval a karomban térek vissza a sikátorba, ahonnan nemrég fel szálltam, s ahol a köpenyemet is hagytam. A fiút, parancsára elengedem, aki erre a földre zuhan.
- Te büdös kurva, nem így gondoltam. - Fakad ki, miután én is kecsesen földet érek, s düh sugárzik az arcáról. Egyenlőre, nem mondok semmit, csak megvetően pillantok vissza a fiúra.
- Vigyázz a szádra, te taknyos. - szólok a fiúra, közben a köpenyemet vissza veszem magamra. - Különben, pedig akár, a nővéred is lehetnék. - Mondom tovább.
- A szárnyadtól eltekintve, elfogadnálak nővéremnek. - Mondja nekem, most már vigyorogva, mire én csak felsóhajtok, és a szemeimet forgatom. - Egyébként, én Damien vagyok. Téged, hogy hívnak? - Kérdi, közben kezeivel, a fenekemre legyint amin nem is akadok ki, bár gondolom kéne.
- Luna. - Szűröm ki a szót, a fogaim közt. Egyáltalán nem így terveztem, hogy magamba bolondítsam, de már nemis tudnék mit tenni ellene. Kezem ökölbe szorul, de aztán el is ernyed. A közelben, valami leesik, és mind a ketten odafordulunk, s látjuk, hogy egy fekete macska van ott, majd ránk nyávog, s el is húz onnan. Én, vissza fordulok a fiúhoz, aki még mindig a macska hűlt helyét figyeli, közben motyog valamit, de nem értem, s az igazat meg vallva, nem is érdekel, hogy mit is motyogott az előbb. Kint, a nyílt utcán, emberek és más fajú teremtmények járkálna, egymással beszélgetve.
- Egyébként nagyon örvendek, Luna. - Szólal meg megint a fiú, rám pillantva. - Lennél a barátnőm? - Kérdésére, úgy nézek rá mint aki ha egy őrült lenne, akit most engedtek szabadon.
- Bocs kis haver, de nálam az idődet vesztegeted, mert én független szeretek maradni. Nem leszek senki csaja, a tiéd pedig pláne nem. S nem azért mert kicsi vagy, hanem mert én ez mellett döntöttem. Egyébként, meg miért loptál? - mondom neki, aztán rákérdezek a lopásra nála, mire Damien, lehajtja a fejé, s ismét motyog valamit, de ezt már azért értettem is valamennyire. - Nem azért kérdem, csak érdekel. De, ha nem akarsz, ne válaszolj rá semmit. - Mondom, egy váll rándítás kíséretében.
- Mit akarsz tenni? Át adsz, egy katonának? - Hangjából, tisztán kiérezhető, hogy őt ez már nem érdekli. Mintha már most bele törődött volna abba, hogy neki a börtönben van a helye. Válaszul csak megrázom a fejem.
- Ki fizettem az almát, s ennyi történt aztán. - Mondatomra, egy közönyös biccenéssel válaszol, majd látom, hogy a keze ökölbe szorul.
- Hé, fiam te meg mégis, mit keresel itt? Anyád, aggódik miattad. - Szólal meg valaki, Mire oda nézek, egy páncélos férfit pillantok meg, aki szúrós tekintettel nézz énrám. Damien, megindul a férfi felé s még mindig lefelé nézz a srác. Amint oda ér, apjától kap egy taslit, majd én is távozom, az ellenkező irányba. Út közben, ismét leveszem köpenyem, s fel szállok az égbe, karomban a köpenyemmel. Ezúttal a temető felé szárnyalok, mert valamiért oda akarok menni. A temető egyik részében egy rétes részében, egy alakra leszek figyelmes, aki sírt jött meglátogatni. Még tettem egy jó pár kört a temetőnél, aztán leszálltam a földre, egyenesen az alak közelében, egy fa mögé. Kikandikálva látom, hogy az alak egy öreg hölgy, de nem az akit a vásáron is láttam, ez a hölgy egészen más. A hölgy egy virág csokrot tesz a sírra, közben mond valami, de nem lehet érteni a szavait. A csuklyát, a fejemre húzom, s úgy indulok a hölgy felé. Mikor a közelébe érek, a kíváncsiság nagy úrrá válik, s megnézem a feliratot, hogy ki nyugszik itt. Csak annyit sikerül kiderítenem, hogy aki itt fekszik, őt is Lunának hívják, akár csak engem. De, egyenlőre nekem még ez is elég. Amint oda sandítok, a hölgy úgy nézz rám, mintha megsértettem volna, én pedig tovább megyek, gyors léptekkel mint aki rohan valahova. De, egyébként is sietnem kell, hisz kezdődni fog a műszakom, s megint várhatom azt a sok férfit, akiknek betegebnél betegebb igényeik vannak, s nekem ezt kikel elégítenem. Ma, ehez most semmi kedvem nincs, de ez a munkám, akár tetszik akár nem. A megfelelő távolságban, ismét az égbe emelkedem, s most egyenesen a Bordély hoz repülök, ahol talán már vár az első ügyfelem. Repülve, hamar ott is vagyok, s magamra kanyarítva a köpenyemet, s úgy lépek az épületbe. Egyenesen a szobámba haladok, gyors léptekkel, s egy jó pár gogondolattal a fejemben, hogy egyszer vissza megyek a temetőbe, hogy pontosabban tudja, hogy kicsoda is ez a másik Luna, csak azt nem értem, hogy ez engem miért is izgat ennyire, hisz nem is ismerős, csak az ő neve is Luna. Ahogy végig sétálok a folyóson, arra gondolok, hogy hat hónappal ez előtt, milyen esetlen kezdő démon voltam, de ma se vagyok profibb, mint akkor. Emlékszem, hogy megvoltam ijedve, mikor először emelkedtem fel a magasba, s megláttam a szárnyaimat. Vagy mikor hosszú körmeim lettek, amikkel védekezni tudok, vagy esetleg azon dolgok, amivel a férfiakat tudom manipulálni. Előbbit, nagyon is szeretem, ahogyan a repülést is. Ugyan hallottam szóbeszédeket egy bizonyos kardról, ami kívánságokat teljesít, és bár nekem is lennének kívánságaim, mégse indulok a nyomába. Az én célom, hogy megismerjem ezt a másik Lunát, hogy tudjam ki ő és mikor halt meg.
Részlet: Sleeping Sunból
Azt kívánom erre az éjszakára,
erre az életre,
a sötétség vegyen körül,
és egy fényes tengerpart.
Ó, bárcsak a nappal együtt mehetnék le
Aludnék,
Sírnék, veled.
Faj: démon
Frakció: -
Kaszt: Csábdémon /Succubus/
Nem: Nő
Kor: 6 hónapos
Kinézet: Első benyomásra, egy törékeny fiatal tizennyolc éves lánynak látsz, pedig a látszat néha csal. Törékenységem ellenére, van bennem erő, s ha akarom meg is mutatom. Hajam hosszú, a hátamig ér, és lila színű. Az orrom, kicsi fitos, amivel tökéletesen elégeted vagyok. Ajkaim érzékiek, csókra hívogatóak. Szemeim írisze piros, s tökéletesen látok velük. Hátam egyenes, s két szárny nőt ki belőle, amiknek használatát még gyakorolnom kell. Kebleim, nem természet ellenesen nagyok/vagy hatalmasak, de nem is mondanám magam deszkának, hanem valahol a kettő között. A deszkássághoz még így is közelebb vagyok, mint a másik véglethez. Lábaim, hosszúak és formásak, melyet eltakar a szoknya. Öltözékem nagyja, fekete s más színt nagyon nem is látsz rajtam.
Jellem: Nem vagyok egy karót nyelt vén lány, nyitott vagyok mindenre. Hírhedten könnyű vérű vagyok, ezért is dolgozom bordélynál, mint kurva. Nyíltságom révén, mindig én kapom a (különleges kívánságú) ügyfeleket, akikkel nekem kell foglalkoznom, de egy cseppet sem bánom, hisz így legalább lelkileg akár tönkre is tehetem őket. Titkon, egy férfi háremet szeretnék, melynek tagjai az én ügyfeleim. Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok tökéletes, és nekem is vannak hibáim, de nem is küzdök ellenük. Néha, van olyan nálam, hogy úgy viselkedem, mint egy rossz gyerek, máskor pedig érettebb vagyok a koromhoz képest. Szeretem manipulálni mások érzését, főleg a férfiakét. A faj társaimhoz, barátságosan viszonyulok, ha ők is úgy állnak hozzám.
Előtörténet:
A piacot járva, nézelődök az áruk közt, de nem azért vagyok itt, hogy vásároljak, csak szét akarok nézni. Látni szeretném, hogy mi is itt a választék. Töbnyire zöldség, és gyümölcs található, de bentebb ékszerek is kaphatóak. Az egyik standnál, egy szakadt ruhás fiúcska álldogál, s nézegeti a portékát. Az eladó, egy már a hetvenedik élet évében járó hölgy, aki talán látja, hogy van ott valaki. Tovább indulnék, de hirtelen egy hang üti meg fülemet, s mikor oda fordulok, a fiú már nincs is ott.
- Mi történt? - Megyek oda, az öreg hölgyhöz, aki belekezd mondandójába. Mint megtudom, a fiú egy almát lopott. Erszényecskémet, elő veszem, s pár érmét veszek ki, remélve, ennyi elég lesz. Magam se értem, hogy miért is teszek ilyet démon létemre, de végül is meg teszem. Az öreg hölgy, hálálkodva köszöni nekem, hogy kifizetem a fiú helyett az alma árát, amitől nem vagyok boldog, így egy sikátor felé veszem az utam, mikor elhagyom a piacot. A sikátorban lekerül rólam a köpeny, ami eddig takarta a szárnyaimat. Szárnyaimat kinyújtóztatom, majd azokkal csapkodva, az égbe emelkedem. Nem gondolkodom azon, hogy merre induljak, csak úgy cél nélkül kezdek repkedni. Imádok repülni, és imádom azt is, hogy ilyenkor a szél a hajamat cirógatja, és az arcomat, valamint a sebességet is imádom. Ettől érzem magamat igazán elevennek, a munkám mellett. Néhány szárny csapásnyira, megpillantom a fiút, aki két másik nagyobb fiú társaságában van, s valamin kacarásznak. Zuhanva száguldok feléjük, de csak az a egy fiú érdekel, aki a hölgytől lopott. Amint oda érek, a fiút elkapom a vállánál, s felemelem. A fiú, úgy visítozik, mintha kínoznám vagy valami, ami nos szerintem nézőpont kérdése, bár meg érdemelné, csak én nem olyan démon vagyok, így lopásért nem büntetek senkit. A csábdémon vagyok, s nem valami nem tudom milyen démon. De, ez nem akadályozhat meg abban, hogy kicsit beszélgessek vele. Nem is tervezem megbüntetni, hisz arra ott van a családja, vagy a katonák. A fiúval a karomban térek vissza a sikátorba, ahonnan nemrég fel szálltam, s ahol a köpenyemet is hagytam. A fiút, parancsára elengedem, aki erre a földre zuhan.
- Te büdös kurva, nem így gondoltam. - Fakad ki, miután én is kecsesen földet érek, s düh sugárzik az arcáról. Egyenlőre, nem mondok semmit, csak megvetően pillantok vissza a fiúra.
- Vigyázz a szádra, te taknyos. - szólok a fiúra, közben a köpenyemet vissza veszem magamra. - Különben, pedig akár, a nővéred is lehetnék. - Mondom tovább.
- A szárnyadtól eltekintve, elfogadnálak nővéremnek. - Mondja nekem, most már vigyorogva, mire én csak felsóhajtok, és a szemeimet forgatom. - Egyébként, én Damien vagyok. Téged, hogy hívnak? - Kérdi, közben kezeivel, a fenekemre legyint amin nem is akadok ki, bár gondolom kéne.
- Luna. - Szűröm ki a szót, a fogaim közt. Egyáltalán nem így terveztem, hogy magamba bolondítsam, de már nemis tudnék mit tenni ellene. Kezem ökölbe szorul, de aztán el is ernyed. A közelben, valami leesik, és mind a ketten odafordulunk, s látjuk, hogy egy fekete macska van ott, majd ránk nyávog, s el is húz onnan. Én, vissza fordulok a fiúhoz, aki még mindig a macska hűlt helyét figyeli, közben motyog valamit, de nem értem, s az igazat meg vallva, nem is érdekel, hogy mit is motyogott az előbb. Kint, a nyílt utcán, emberek és más fajú teremtmények járkálna, egymással beszélgetve.
- Egyébként nagyon örvendek, Luna. - Szólal meg megint a fiú, rám pillantva. - Lennél a barátnőm? - Kérdésére, úgy nézek rá mint aki ha egy őrült lenne, akit most engedtek szabadon.
- Bocs kis haver, de nálam az idődet vesztegeted, mert én független szeretek maradni. Nem leszek senki csaja, a tiéd pedig pláne nem. S nem azért mert kicsi vagy, hanem mert én ez mellett döntöttem. Egyébként, meg miért loptál? - mondom neki, aztán rákérdezek a lopásra nála, mire Damien, lehajtja a fejé, s ismét motyog valamit, de ezt már azért értettem is valamennyire. - Nem azért kérdem, csak érdekel. De, ha nem akarsz, ne válaszolj rá semmit. - Mondom, egy váll rándítás kíséretében.
- Mit akarsz tenni? Át adsz, egy katonának? - Hangjából, tisztán kiérezhető, hogy őt ez már nem érdekli. Mintha már most bele törődött volna abba, hogy neki a börtönben van a helye. Válaszul csak megrázom a fejem.
- Ki fizettem az almát, s ennyi történt aztán. - Mondatomra, egy közönyös biccenéssel válaszol, majd látom, hogy a keze ökölbe szorul.
- Hé, fiam te meg mégis, mit keresel itt? Anyád, aggódik miattad. - Szólal meg valaki, Mire oda nézek, egy páncélos férfit pillantok meg, aki szúrós tekintettel nézz énrám. Damien, megindul a férfi felé s még mindig lefelé nézz a srác. Amint oda ér, apjától kap egy taslit, majd én is távozom, az ellenkező irányba. Út közben, ismét leveszem köpenyem, s fel szállok az égbe, karomban a köpenyemmel. Ezúttal a temető felé szárnyalok, mert valamiért oda akarok menni. A temető egyik részében egy rétes részében, egy alakra leszek figyelmes, aki sírt jött meglátogatni. Még tettem egy jó pár kört a temetőnél, aztán leszálltam a földre, egyenesen az alak közelében, egy fa mögé. Kikandikálva látom, hogy az alak egy öreg hölgy, de nem az akit a vásáron is láttam, ez a hölgy egészen más. A hölgy egy virág csokrot tesz a sírra, közben mond valami, de nem lehet érteni a szavait. A csuklyát, a fejemre húzom, s úgy indulok a hölgy felé. Mikor a közelébe érek, a kíváncsiság nagy úrrá válik, s megnézem a feliratot, hogy ki nyugszik itt. Csak annyit sikerül kiderítenem, hogy aki itt fekszik, őt is Lunának hívják, akár csak engem. De, egyenlőre nekem még ez is elég. Amint oda sandítok, a hölgy úgy nézz rám, mintha megsértettem volna, én pedig tovább megyek, gyors léptekkel mint aki rohan valahova. De, egyébként is sietnem kell, hisz kezdődni fog a műszakom, s megint várhatom azt a sok férfit, akiknek betegebnél betegebb igényeik vannak, s nekem ezt kikel elégítenem. Ma, ehez most semmi kedvem nincs, de ez a munkám, akár tetszik akár nem. A megfelelő távolságban, ismét az égbe emelkedem, s most egyenesen a Bordély hoz repülök, ahol talán már vár az első ügyfelem. Repülve, hamar ott is vagyok, s magamra kanyarítva a köpenyemet, s úgy lépek az épületbe. Egyenesen a szobámba haladok, gyors léptekkel, s egy jó pár gogondolattal a fejemben, hogy egyszer vissza megyek a temetőbe, hogy pontosabban tudja, hogy kicsoda is ez a másik Luna, csak azt nem értem, hogy ez engem miért is izgat ennyire, hisz nem is ismerős, csak az ő neve is Luna. Ahogy végig sétálok a folyóson, arra gondolok, hogy hat hónappal ez előtt, milyen esetlen kezdő démon voltam, de ma se vagyok profibb, mint akkor. Emlékszem, hogy megvoltam ijedve, mikor először emelkedtem fel a magasba, s megláttam a szárnyaimat. Vagy mikor hosszú körmeim lettek, amikkel védekezni tudok, vagy esetleg azon dolgok, amivel a férfiakat tudom manipulálni. Előbbit, nagyon is szeretem, ahogyan a repülést is. Ugyan hallottam szóbeszédeket egy bizonyos kardról, ami kívánságokat teljesít, és bár nekem is lennének kívánságaim, mégse indulok a nyomába. Az én célom, hogy megismerjem ezt a másik Lunát, hogy tudjam ki ő és mikor halt meg.
Részlet: Sleeping Sunból
Azt kívánom erre az éjszakára,
erre az életre,
a sötétség vegyen körül,
és egy fényes tengerpart.
Ó, bárcsak a nappal együtt mehetnék le
Aludnék,
Sírnék, veled.
A hozzászólást Luna Luntika összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 19, 2016 9:47 pm-kor.
Bármi kérdésed van szólj, akár nekem pm-ben vagy chaten vagy bárhol.
