Tea és Luna avagy a szoba régi és uj tulaja

Hónapok óta itt dolgozom a Vörös Lepelben, mint egy jó munka erő, és eddig komojabb gond nem volt velem. Az ügyfelek, egészen megvannak velem elégedve, csak ne lenne az a sok kövér disznó, akik színtén hozzám jönnek, hogy megkapják, ami jár nekik. A szobám elöző tulaja, úgy lépet le, hogy cuccai viszont itt maradtak, és bár nem egyszer szóltak már, hogy szabaduljak meg a cuccoktól, de én nem tettem meg. Nem tudom ennek az okát, de ha tippelnem kéne, az ok az lenne, hogy szín ügyileg, hasonlítunk hisz neki is a fekete az ami dominál. Mint már annyiszór, most is előveszem az egyik ruháját, és magamhoz illesztem, s örömmel látom, hogy jól álna nekem. Kötve hiszem, hogy vissza jönne valaha is, de még fel venni sem merem a ruhát, ami még most is annyi hónap után hűen őrzi gazdája bőrének illatát. De, nem csak ruhák maradtak itt, hanem rúzsok, és egyéb kenceficék is, valamint egy jópár cipő is, amiket szint úgy nem merek használni. Élnék a gyanu perrel, hogy talán eltünt, vagy megölték, esetleg akár fogva is tartják valahol egy idegen helyen, bár ezekre inkább nem gondolnék, hanem inkább arra, hogy valahol él, és nagyon boldog ott. A tükör elött állva nézem ismét aruhát magam elé helyezve, és úgy nézem tükör képemet, s gondolatban jegyzem meg, hogy jól állna ha fel venném. Az ajtóm mint mindig, most is nyitva, általában, csak munka alatt van bezárva, egyébként akkor se csukom, ha nyugovóra tére. Ennek az okát nem tudom, de nagyon nem is érdekel, hogy miért van ez így. A folyosóról léptek zaja hallatszik, de nem foglalkozom vele, hisz biztos valamejik kolegina épp most jőtt vissza az egyik ügyfelétől, vagy tudom is én. Minden esetre, nem zavartatom magam, és tovább csodálom a ruhát.

A szobám elöző tulaját, még csak nem is ismerem személyesen, így ha bárki női személy azzal önne, hogy ez a ő szobája, és követeli vissza, én azt szerintem gondolkodás nélkül elhinném, és vissza adnám a szobát. Mondjuk, erre eddig nem is kerűlt sor, de még kerülhet bármikor. Sose értettem, hogy miért lépet le, hisz a legtöbben nagyon kedvesek, mondjuk azért van egy-két személy, aki nem kedvel, de az is színte elenyésző. Délelött színte sosincs senki, álltalában valamikor délutántól szoktak ide jönni, addig pedig szabadság van. A egyik ruhát méregetem magamhoz, közben a tükörbe nézem, hogy hogyan állna. Kintről, léptek zaja hallatszik amivel nem is nagyon foglalkozom, hisz úgy vélem, hogy az egyik kolegina jött vissza. A szobám elöző tulajának az egyik ruháját próbálom magamhoz, mikor is az ajto kinyilik, és egy nő jelenik meg. Csak akkor fordulok meg, mikor a nő megszólal, majd a szobába lép. Szavai hosszú ideig lebegnek a levegőben, én pedig még egy jó napotott sem tudok kinyögni. A ruha darab, az ágyra kerül én pedig el hátrálok onnan.
- Őn Andrastea? A többiek, rengeteget meséltek magáról. - Mondat közben, megengedek magamnak egy nagyon halovány mosolyt, amit aztán el is tüntetek.
- Látom a szín téren, hasonló az izlésünk. Én is szeretem, vagy is imádom a feketét. - Folytatom a mondandómat, majd várom, hogy mi is lesz a folytatás.
- Egyiket se vettem fel, csak magamhoz próbáltam, hogy lássam azt, hogy hogyan is állnak. - Teszem még hozzá, csak tudnám, hogy pontosan miért is teszem én ezt.

A játékot inaktivitás miatt LEZÁROM.