A hosszú éjszaka - Ger és Ingrid

Hellenburg utcáin halad, egyelőre céltalanul. Arra vár, hogy megszólítsa valaki őt és munkát ajánljon neki. Neki teljesen mindegy, hogy nagy munkáról van szó, avagy kicsiről. Esti lény inkább, mert kifejezetten utálja a napfényt, annak ellenére, hogy az amalgán nyaklánc ott lóg a nyakában. Ráadásul csendesebb a város éjszaka, mint nappal, hiszen a legtöbb lakó az igazak álmát alussza. Egy idő után fogalma sincs, hogy a város melyik részén járhat. A környező holdfénnyel megvilágított házak árnyai kiválóan segítik azon emberek tevékenységét, akik nem szívesen mutogatják magukat, magyarán sötétség az otthonuk. Ingrid az egyik háznak a falának dűti a hátát, miközben megfürdik az éjszakai égitest sugarában. Tökéletes csend, ráadásul mögüle senki sem tud rá rontani. A saját gondolatvilágába zuhan.
~ Talán le kellene vennem a vörös köpenyem? ~ kérdezi sóhajtva, miközben tekintete a környezetét nézi. Felfigyel minden egyes elhaladóra, s próbálja a vonásaikból kitalálni, hogy melyik faj képviselőjével van dolga.
~ Vajon, milyen titkokat árulnának el nekem? ~ hangzik el magában, miközben finom megnyalja a felső ajkai. Senki sem jár arra, így nincs mitől tartani, hogy esetleg bárkit megijesztene vele. Mikor unja az álldogálást, akkor tovább indul, vagyis pontosabban visszafelé, amerről jött. A közelben látott egy forgalmasabb helyszínt, hátha ott több sikerrel jár. Megérkezik egy könnyed séta keretében a Pufók Kígyó fogadóhoz, ami teljesen újnak néz ki a környéken. Megáll előtte, azonban kevés pénz lévén egyáltalán nem kíván bemenni.
~ Nincs kedvem melegedni, jobb nekem idekint. Nem hinném, hogy bárki ajánlana munkát. ~ beszéli meg magában, aztán átsétál a fogadóval szemközti házfalhoz.
~ Tán itt szerencsém lesz ~ gondolja magában, majd összefonja a két karját maga előtt és vár.

Hellenburg mellékutcáiról érdemes tudni, hogy koránt sem olyan biztonságosak, mint amilyennek látszanak. Azt mondják, a protestánsok fellegvárában csak az kerül bajba, aki keresi magának. Na de könyörgöm, mégis ki ne keresné. Ez történt Gerarddal is, aki visszatérve az egykor otthonául szolgáló városba, most a régi szép idők emlékére újra felkutatta a helyi rablóbandákat, hogy szétcsapjon köztük. Kicsit talán többet vállalt a kelleténél. Korábban inkább pár emberrel kezdett ki egyszerre, elvégre még irányítani sem volt képes Lia erejét. De most, hogy tökéletesen ura a démoni mágiának úgy gondolta, miért ne tudna egyszerre akár 10 emberrel is elbánni. A számításai helyesek voltak, valóban ő nyert igaz, nem kevés trükköt és alattomos támadást alkalmazva de mégis, az egyik huligánnak sikerült a háta mögé lopóznia és egy elég csúnya vágást ejtenie a vállán. Nem halálos, de beletelik majd pár napba, mire begyógyul. Most vérző karral, a vállát fogva sétál a fogadóba, hogy kipihenje a nap fáradalmait.
~ Úgy mindent összeadva szerintem egész jók voltunk...
~ Ja, én meg gyönyörűszép vörös hajú apáca vagyok.
~ Hé, nem téged vágtak meg, szóval csönd legyen!
Már éppen fordulna be a fogadó ajtaján, amikor megakad a szeme egy vörös köpenyes nők, aki az épülettel szemben, az utca másik felén állt a fal tövében.
~ Ger, még csak eszedbe se jusson...azt mondtam eszedbe se!
~ Most miért? Pont kapóra jön egy orvos.
~ Alattomos népségek ezek a "fogasok". Hidd el mást sem akar, csak kibelezni és kideríteni, mitől ver a szíved.
Liának nem volt túl sok jó tapasztalata a vámpírokkal, elvégre a nyakláncba is Lothar von Nebelturm varázslata miatt került bele.
~ Ne aggódj, résen leszek.
Lassan átsétált az út másik oldalára, hogy leszólítsa az idegent.
- Üdv! Tart még a műszakja?

A maga gondolataival foglalkozik addig a pontig, míg oda nem sétált hozzá egy idegen. Szemöldöke halványan feljebb szökkent, de nagyon rövid ideig.  Szándékosan nem sieti el a válaszadást, így szeme mindvégig a másikét figyeli. Mikor magában megbizonyosodik, hogy a másik nem éppen az életére pályázik, akkor válaszol.
- Szép estét! – finoman köszön, ahogy egy nemes nőtől elvárható, sőt még egy picit pukedlizik a másik előtt. Tudja, hogy hogy feltett neki egy kérdést, amire illendő lenne válaszolni.
- Jelenleg szabad vagyok – érkezik tőle a válasz. Tekintetével eközben eljut odáig, hogy alaposabban felmérje a jövevényt. Mikor a vállát lesi, akkor pillantja meg a vért, meg annak kezét, amivel próbálja enyhíteni vérzését. Ennek a ténynek köszönhetően a közömbös tekintete kíváncsiságba fordul át. Halványan megnyalja a felső ajkait, miközben a sebesült részt nézi.
- Miben lehetek a segítségére? – érdeklődik, hogy nehogy félreértse a másik szándékát. Nem lenne jó, ha véletlenül félreértené a jelenetet, mert az rossz fényben tüntetné fel őt.
~ Csak mond ki, hogy vizsgáljalak meg ~ izgatottan szól magában, miközben a szeme visszatér a másikéhoz. S ha már itt tartanak, akkor előre közli a következő tényt.
- Nem dolgozok ingyen. – hangzik el ajkairól, amiben van egy adag hűvösség. Mikor ezt közölte a pácienssel, akkor nem jön ki ajkain több szó, sőt az eddigi kardba font keze megmozdul, hogy lágyan előre nyújtsa a másik felé.
- A nevem Ingrid von Rotmantel – mondja ki erős hangnemben, miközben az állát is magasabban tartja. Várja, hogy a jövevény csókot leheljen a kacsójára és megossza vele a becses nevét. Vajon mennyire sürgős a sérültnek az ellátás és mi a reakciója, hogy a fajtájával van dolga? Megcsapja őt végre a kellemes este lehetősége.

A nő elegánsan közli vele, hogy jelenleg fogad pácienseket, majd finoman rákérdez, mi baja? Nem mintha nem rajzolódna ki egyértelműen, hogy szegény fiúnak majdhogynem ömlik a vér a karja tövéből, bár a harc óta eltelt idő jót tett neki, így a vérzés kissé alábbhagyott.
- Tudja a fene hány napon túl gyógyuló nyílt sebbel tud valamit kezdeni? - kérdez vissza, miközben próbál valami kézzel foghatót mondani a sérülésével kapcsolatban.
Nem sok orvosi szakkönyvet olvasott el tanulmányai során, ugyanis Lia állítása szerint "a fogasék könyveitől eltekintve az összes olyan, mint valami vén kuruzsló estimeséje". De sajnos a vámpírok nem olyan ostobák, hogy hagyják mindenféle tudásdémonnak elolvasni az érékes tudástáraikat. A vámpír eközben igyekszik leszögezni, hogy ingyenmunkát bizony nem vállal. Végül is, ez várható volt. De Gerard tisztán fel tudta idézni Lia emlékeit a Rotmantelekről. Nem azok az orvosok, akik a pénzért választották volna ezt a szakmát, inkább csak örömüket lelik abban, hogy az emberi test rejtelmeit kutathatják.
- Ó, pedig azt hittem már az is egy megváltás, hogy egyáltalán van kit kezelnie. Majd meglátom, mit tudok adni cserébe.
Mindeközben óvatosan leemelte a ruhát a sérült válláról, amivel eddig a vért próbálta meg visszatartani.
- Gerard D. Lawrenz, örvendek!

- Legyen akármilyen seb, megoldom – szól vissza a jövevénynek, aki egyelőre nem mutatkozik be színe előtt. Fogalma sincs arról, hogy mi járhat a másik fejében, de nem is érdekli. Ha Gerard megmutatja neki a sebet, akkor minden bizonnyal segíteni fog rajta, főleg ha megfizeti a munkáját. A szemöldöke megugrik, mikor a beszélgető partnere elsüt egy érdekes mondatot.
- Nem tartozik magára, hogy mi nekem a megváltás! – hűvösen válaszol vissza. Érezhető benne a figyelmeztetés, hogy ne ragadtassa el magát, mert lehet könnyen pórul járhat. Elkönyveli végül a győzelmének, mikor a páciens végül bemutatkozik neki, aztán felfedi előtte azt a kérdéses sérülést. Odalép egyből, majd figyelmeztetés nélkül nyúl bele annak sebébe. Mikor odaér hozzá, akkor megtapogatja, miközben arcán rezzenéstelen kifejezés. Mikor a vizsgálatát befejezte, akkor a köpenyében nemes egyszerűséggel megtörli a kezét.
- Szép sebhely lesz belőle, ha ellátom. – közli vele, aztán rámutat a közeli fogadóra.
- Vegyünk ki egy szobát, ahol nyugodt körülmények között lehetünk. – szól Gerardhoz, aztán ellépve a helyéről elindul a közeli célhoz. Az ajtónál megvárja a férfit, aztán együtt léphetnek be az épületbe. A pulthoz megy, hogy kivegyen egy szobát. Mikor a kulcs a kezében van, akkor int Gernek, hogy induljanak a dolgukra. Odafönt a szobában így szól.
- Üljön le az ágy szélére – hangzik tőle, aztán hozzálát a seb ellátáshoz. Tiszta vizet kér, amibe szárított gyógynövényeket rak bele. Tíz perc után vesz egy tiszta rongyot, majd belemártja a fertőtlenítő hatású vízbe, aminek segítségével megtisztítja a csúnya részt. Különösebben nem zavartatja magát, hogy a fiúnak miként változik az arcának játéka, mikor a tisztítással foglalatoskodik. A következő feladat, hogy összevarrja a sebet. Elég gyorsan dolgozik, s ráadásul a munkája is kiváló. Tizenöt perc múlva a társa nézheti azt a részt, ami el lett látva.
- Nem ajánlom, hogy olyan tevékenységbe kezdjen, amitől felszakad a seb. Pihenés a legjobb gyógyír rá.

Szép csnedben követte a vámpírt a szoba felé. Úgy volt vele, nem érdemes mélyebb sebet ejteni a nő becsületén, mert így is enyhén szólva zabosnak tűnt, amiért szóvá tette, hogy a Rotmantelek kíváncsisága az emberi test után nos...köhm...óriási. Kényelembe helyezte magát az ágyon és hagyta, hogy Ingrid ellása a sebét.
- Én nem is zoktam ilyesmiket csinálni. – feleli kajánul vigyorogva – ezt inkább azoknak mond, akik ezt a csúnya sebet ejtették. Pedig én csak odamentem hozzájuk diplomatikusan társalogni.
Az igazat megvallva inkább odament közölni velük, hogyha nem hagyják el a várost, szíjat hasít a hátukból, de ez már merőben részletkérdés.
~ Tudod te, mekkora szerencséd van? Amikor engem látott el tuoljára egy Rotmantel, kis híján elvéreztem!
Alaposan szemügyre veszi az ellátott sebet. Szép munkát végzett rajta az orvos, így valószínű, hogy pár napon belül nyoma sem marad a sárülésnek. Hálás tekintettel odafordul Ingridhez.
- Nagyon szépen köszönöm. Mit szólna hozzá, ha fizetségül itt tölthetné az éjszakát ingyen?

Ingrid Ger hálás tekintetét nézi, aztán a férfi megköszöni az ellátást. A kérdés után az ajka mosolyra húzódik, végül megszólal.
- Ez fizetség lenne? Nos számomra nem, hiszen én éjszaka vagyok ébren és nappal pihenek. – határozottan szól vissza, miközben szája kedvetlenségét fejezi ki. Magyarán nem nyerte el a tetszését ez az ötlet.
- Szórakoztatónak találja a helyzetet? – vonja kérdőre a beszélgető társát, aki a kezelésért cserébe egy ingyen szállással akarná kifizetni. A nő tekintete mindvégig Geren tartja, mert érdekesnek találja a fennálló helyzetet. Egyáltalán miért gondolta azt, hogy ilyen haszontalan dologba beleegyezik?
- Én cseppet sem – nyomatékosítja a vámpír, hogy ő bizony egy komoly személy. Ezzel ellentétben a másikról nem mondható el.
- Gondolkozzon csak nyugodtan, hogy mi lehetne tisztességesebb az előző ajánlatnál. Végül is, nem sietek. – vallja be a fakó bőrű, aztán az ágyra ül le. Végigsimít tenyerével az ágytakarón, miközben szemmel kíséri végig az ellátott személy arckifejezését. Kíváncsi, hogy milyen érzéseket vált ki belőle, s vajon a következő húzása méltó lesz arra, hogy elfogadja?
- Hogy került a városba? Mi volt a legfontosabb mikor a városban kezdte élni a mindennapjait? – teszi fel a kérdéseit, amik őszintének hangzanak és nem csupán egy csel. Ingrid végignéz a a másikon, s próbálja megállapítani annak korát. Az ilyen helyzetekben a legjobb unalom űző tevékenység. Aprólékosan elemzi a külső réteget, ami eszébe juttatja, hogy szívesen nézné meg, hogy mi van alatta. Magyarán szívesen boncolná fel a másikat élve, hogy megtudhassa minden egyes titkát. Megnyalja ajkát erre a gondolatra, azonban ő nem kifejezetten harcos alkat, hogy bárkit leteperhetne a földre. Sokkal inkább cseleznie kell, elaltatni a másik vészharangját.
- Nos hallgatom az érdekes ajánlatát – hangzik el a vámpírtól, miközben feláll a helyéről és közelebb lépdel Gerhez. Mikor három lépés távolság van köztük, akkor a fakó bőrű szépség megáll és íriszei segítségével követelően néz a másikra. Erre a legtöbb cseléd megrezzent, s iparkodott jobban teljesíteni. A férfivel mi a helyzet?

Megkönnyebbült arccal bámulja az ellátott sebét, örül neki, hogy nem kell heteket várnia a gyógyulásra. Sokkal jobb lenne, ha állandóan kéznél lenne egy jó orvos, de sajnos az ilyesmi olyan luxus Gerard számára, amit nem engedhet meg magának. A veroniai orvoslás nem áll éppen a helyzet magaslatán, pedig nagy szükség lenne a jó szanitécekre ebben a háborús időszakban. Valószínűleg sokkal tragikusabb történetek színhelye lenne a kontinens ezekben az időkben, ha a gyógyító varázslatok nem léteznének.
- Csakugyan? Ez meglepett, nem tudtam, hogy a sötét tündéken kívül bárki már is szívesebben ténykedik az éjszaka homályában.
Még ha volt bármi esélye is rá, hogy ilyen könnyen megússza a kezelést, már rég álszállt. Ingrid látszólag nem az a félnótás bolond, akit olyan könnyen át lehetne verni. Talán csak bosszantotta a korábbi megjegyzése, azért próbálja őt kizökkenteni a magabiztosságából.
~ Nem siet? Nem csoda, rajtunk kívül nincs még egy olyan őrült, aki hozzá menne kezeltetni magát!
~ Lia, elég lesz...valami nem hagy nyugodni.
Ekkor a lány feláll az ágyról, ahol eddig ült, majd pár lépés közeledés után mélyen a másik szemébe néz. Gerardnak ekkor válik először tisztán láthatóvá a tekintete. Ingridnek ez a nézése emlékeztette őt valakire. Valakire, aki ugyanígy veszi szemügyre a dolgokat, ahogy a lány őt. Ekkor döbbent rá, hogy egy tudásdémon és egy Rotmantel nem is különbözik olyan sokban egymástól. Mindkettejükben fáklyaként ég a kíváncsiság lángja.
- Hogy mi volt a legfontosabb?
Gerard elnevette magát. Ő, aki rendszeresen próbál minden vele szembe jövök a bizarr tekintetével megrémíteni, most először szembesül vele, milyen az, ha őt próbálják meg kizökkenteni a magabiztosságból. Úgy hangzott neki a kérdés, mintha azt várná el tőle, adja oda neki azt, ami a legfontosabb számára. De őt nem lehet ilyen egyszerű, még varázslatot sem igénylő elmetrükkökkel megzavarni. Ő tökéletesen nyugodtnak mutatja magát.
- Legyen hát.
Beletúrt a köpenye belsejébe és elővett onnan egy könyvet. Elegáns, de nem túldíszített borítójú, bőrkötésű könyv volt.
- Ezért jöttem a városba – mondta, miközben átnyújtotta Ingridnek – Ez talán elnyeri a tetszésedet.
A könyv lapjai számos sötét varázslatot írtak le. Volt köztük nekromancia, démonok különféle „lélekrontó” bűbájai és nem utolsó sorban néhány rövid leírás elmekontrolláló varázslatokról, amiktől az áldozat rendszerint megőrült. Ger azért vette a könyvet magához, mert azt remélte, talál benne némi információt a nemrég felbukkant mélységiekről.

Háborús időket élnek, azonban ez cseppet sem zavarja a vámpír nőt. Mindaddig nem csatlakozik az egészbe, míg valami haszna nem adódik belőle. Nem szokása kísérteni a sorsot, sem pedig a szerencséjét. A kisebb sebesülések ellátásában gyakorlata van, sőt egészen magabiztos, ha egy olyat kell ellátni. Annál nagyobb sebesüléssel nem igazán volt dolga, de úgy véli, hogy idővel mindent fog látni. Mikor hallja Ger szavait, akkor csupán elmosolyodik, úgy hogy a szép szemfogai egy pillanatra kivillanjanak. Nincs szándékában elárulni magát, hogy miért választja az éjszaka sötétjét.
~ Vajon hány éves lehet? Mit tudhat a fajtánkról? ~ teszi fel magában a kérdést Ingrid, aztán figyelemmel kíséri az ellátott személyt. Elnevette a kérdése hallatán, amire a vámpír tekintete megváltozik. Fogalma sincs, hogy miért gondolja a másik, hogy ez olyan vicces. Egyáltalán nem az! Nagy nehezen előkotorja a társasága a könyvet, ami számára a legfontosabb. Mikor a vámpírnő a kezébe veszi a kötetet, akkor nem törődöm módon dobja félre, mert egyáltalán nem érdeklik őt semmiféle varázslattal  foglalkozó könyv.
- Szóval, ennyire értéktelennek tartja a becses életét. Az mindennél előrébb való – mondja ki a szavakat kissé bántó éllel. Pár pillanatra megáll, hogy összegyűjtse a gondolatait, aztán folytatja.
- Másod sorban az orvoslás érdekel, s a különböző testek, amik feltárják titkaikat – szól Gerhez, végül ellép mellőle és a következőket ejti ki.
- Az a seb el is fertőződhetett volna, ha nincs kezelve időben. Utána már csak annyi marad, hogy le kell vágni azt a testrészt, megszabadulni a csúnya résztől. – közli a másikkal minden további nélkül. Egy időre beáll a csend közöttük, azonban a nőnek beszéde újra eljön, hogy belemarjon a beszélgető társa testébe.
- Látom kerüli a kifizetésemet, mert azzal kapcsolatban nem szólalt még meg, pedig még vagyok oly kegyes, hogy nem csupán a váltóval elégszem meg. – hangzik el a fakó bőrű szájából, aztán még egyszer megszúrja szavaival.
- Nem töri magát ez ügyben. – ejti ki az ajkain, majd finoman az ablakhoz sétál, ahogy egy nemesi származású nőtől elvárható. Kinéz az ablakon az utcára, aztán szembefordul az ifjúval.

Szomorúan fordul magába, ahogy a vámpír nő leszidja. Nem azért, mert annyira bánná, amit mondott. Az a könyv nagyon értékes volt számára, akárcsak a tudás, ami benne lapult. Eldobni egy ilyen tökéletes ismeretforrást olyan hanyagságra vall Gerard szemében, amit ő sose engedne meg magának. De talán csak rossz szemszögből nézi az egészet. Az igazat megvallva nem is azért mélyedt el a gondolataiban, miközben Ingrid leteremtette, mert elképzelte, milyen volna az élete hátralévő részét fél karral leélni, hanem mert Lia hangja és gondolatai folyton folyvást a fejében zakatoltak. Talán csak a lány tréfája,talán a rég elfojtott érzelmei visszhangoztak benne, de megállás nélkül hatalmába keríti egy olyan érzés, ami nem hagyja nyugodni. A lány hangja ott zúg a fülében, noha az egész beszélgetés alatt egy szót sem szólt.
~ Nézd, milyen alattomos szemekkel becsmérel téged. Te nevezed magad démonnak, hogy ezt hagyod?! A helyedben én már rég...
~ Abbahagynád végre?
~ Mi? - szólal meg hirtelen a lány hangja a fejében, ezúttal tisztán és könnyen érthetően - én nem is mondtam semmit.
~ Akkor mi dalolászik a fejemben már vagy fél órája?
Lia illúziója mérgesen topogva jelent meg előtte. Nem is arra haragudott, hogy Gerard egy őrjöngő fanatikusnak nézte, hanem saját magára, amiért nem képes a tudatalattiját elzárni a társa elől. Sajnos a fogságban töltött hosszú évek alatt egy elég rossz vélemény alakult ki benne a vámpírokkal szemben, és bármennyire próbálta figyelmen kívül hagyni az érzelmeit, ez gyakorlatilag egy lehetetlen vállalkozás olyasvalakivel szemben, aki belelát a gondolataiba.
- Nagyot téved, eddig is törtem magam - biccent a seb felé vigyorogva - de ne hazudtolja meg magát - vált komolyabb hangnemre - én csak nem sajnálom az időt gondolkodni a válaszon, elvégre ön mondta, hogy ráér egész este.
Ha két erős jellem találkozik, előbb utóbb elkerülhetetlenné válik, hogy megpróbálják egymást a szaván fogni. Gerard pontosan ezt akarja elérni, hogy a másik fél összezavarodjon. Nem érdeke neki, hogy a vámpírnő megkapja, amiért jött, majd távozzon. Szeretne többet megtudni róla, hiszen az emberi világ szinte semmit sem tud a ködbe burkolózó tornyok lakóiról.

Fogalma sincs, hogy mi járhat a másik fejében. Figyelmes lesz arra, hogy milyen sokáig nem szól hozzá. Kész örökkévalóságnak hat ebben a pillanatban, ám végül is megtöri a démon a csendet. Ingrid azon nyomban válaszol a másik szavaira a maga módján.
- Valóban azt mondtam, de ha csak itt álldogálunk, akkor semmi sem fog történni. – veti oda a férfinek, mint kutyának a csontot. Felsóhajt, aztán az ablakhoz sétál nyugodt úrinős mozdulatokkal, hogy végül kinézzen az ablakon.
- De akár el is mehetek, s később teljesítheti az ígéretét, ha ennyire nehezére esik jelen állás szerint. – hangzik el a vámpírtól, miközben szembefordul a másikkal. A vérszívó megvizsgálja a társát, tetőtől talpig, majd az ajkai újra nyílnak.
- Én hajnal előtt szeretném a várost úgy bejárni, majd megpihenni egy másik fogadóban. Ez a tervem mára, az már részlet kérdés, hogy társasággal teszem, vagy anélkül. A különbség annyi, hogy míg mellettem van, addig hamarabb hozzájutok pár érdekes tényhez. – fejti ki a véleményét a kialakult helyzetről. Ingrid nem bír ott a helyén maradni, mert újfent a démon felé halad és megáll előtte.
- Nos, mit mond? Makacskodik még? Vagy éppenséggel távozzak egyedül?   – somolyog a vámpír, amitől egy rövid pillanatra kivillan a metszőfoga. Mikor ezen kifejezés megvolt a részéről, akkor tekintete kíváncsivá válik. Farkasszemet néz a másikkal, s addig teszi azt, míg valamelyikük rá nem un a játékra.
- A törésre visszatérve, inkább ajánlom, hogy ne törje el egyik testrészét sem.   – ajánlja a vérszívó a partnerének, aki vagy megfogadja a tanácsát, vagy sem. Nem lehet ott mindig a másik mellett, kivéve, ha olyan gazdag az illető, hogy felfogadja őt személyi orvosának. Az előtte levő nem tűnik tehetős embernek. Egy darabig magában elmélkedik Ingrid, aztán váratlanul a következőt mondja.
- Még türelmesen várakozom a döntésére természetesen, de egyáltalán nem hozzám tartózom, hogy örökké várjak a válaszára. – hangzik el határozottan, megragadva a lényeget. A vámpír egyáltalán nem ideges, mert nem végez kezével, vagy más testrészével pótcselekvést.

Különös érzés lesz úrrá rajta, ahogy Ingrid szavait hallgatja. Valahogy magára ismert a vámpírnőn keresztül, elvégre ő maga is él hal az ismeretlen világ kincseiért, amit csak tudás néven szoktak emlegetni. A különbség talán csak annyi, hogy míg ő a mágia misztériumait, addig orvosa a test rejtelmeit kutatja. Figyelmesen hallgatta, ahogy beszámol neki az éjszakára tervezett városnézéséről. Első hallásra árasztónak találja olyasvalakinek, aki nem szokott hozzá a fáradtsághoz. Ő is számtalanszor vészelt már át napokat alvás nélkül, és egyik alkalomra sem emlékszik vissza szívesen. Viszont ha valaki este éli az életét és a nappal alszik, talán sokkal elviselhetőbb az éjszakai virrasztás mint úgy, ahogy Gerard szokta csinálni.
- Én nem bánom - szólal végül, miután Ingrid javaslatát hallva illedelmesen kuncogott egyet - messze még a világvége, biztos látjuk egymást.
Némán figyelte, ahogy a másik elégedetlen arccal kiviharzik a szobából. Hellenburg még érdekesebb város lett az egyházszakadás óta. A falak városa, amióta a protestánsok toleranciája érvényesül kapuin belül, számos különös léleknek adnak otthont.
~ Végre elment! - jelent meg ismét Lia illúziója arrogáns, dühödt arcot vágva - komolyan, kezdett nagyon az idegeimre menni!
~ Tényleg ennyire felkavar, hogy te is tudsz néha te sem tudsz az érzelmeiden uralkodni? - kérdezett vigyorogva vigyorogva.
~ Oh, fogd már be!
~ Tudod...mi lenne, ha utánamennék? Nem szeretek tartozni senkinek.
A lány víziója azzal a lendülettel ütötte arcon Gerardot.
~ Megvesztél? Így is csoda, hogy nem próbált meg lecsapolni téged. Higgy nekem, ezeknek csak a vér jár az eszükben.
A fiú sértődötten kapta fel a fejét.
~ Meglehet...
Ám más oka is volt, amiért követni akarta Ingridet. Az ő társa sem tökéletes, megvannak neki is a gyenge pontjai, mint mindenki másnak. Egy csatában az elejétől a végéig higgadtnak kell maradni, s az ember nem engedhet meg magának olyasféle érzelmi hullámzásokat, mint amilyeneknek Lia engedett teret (ha nem is tudatosan) az ő fejében. Gerard úgy gondolta, megpróbálná megzabolázni a lány szeszélyeit ha más nem lejjebb vinni. Mert valóigaz, társa szenvedélyessége nem egyszer adott már neki erőt, de sosem tervezte ezt az adomány úgy használni, hogy megkockáztassa annak ellene fordulását.

Szószám szempontjából átcsúszik, pár százzal több van a minimumnál, így ez okés, sztori/beszélgetés szempontjából szintén nincs nagyon mibe belekötnöm. Ami azt illeti, elég vicces volt a számomra, hogy Gerard nem találta el, mit is szeretne Ingrid, és az ebből fakadó hm... Nézeteltérés, tehát ott azért vigyorogtam. Mindig örülök annak, ha JK-k közt nem épp puszilkodás zajlik, hanem vannak ilyen nem túl kellemes, elégedetlen pillanatok, és nem féltek írni erről (Én mindig betojok a poszt beküldése után, ha valakit megsértek/megsérteni próbálok Liával, vagy szimplán köcsög akarok lenni.)
Az elején nekem egy kicsit döcögősnek tűnt az egész, ott nehézkesebben haladtam, a második felénél már tök jó volt, gördülékenyebben ment (Gerinél a több és felettébb érdekes narrációnak hála, Ingridnél az ellenkezés izgalmai miatt), sikerült belejönnötök. Tetszetős volt két dolog: ahogy Geri magára ismer Ingridben, valamint ahogy Ingrid hozza azt a morci, nemesi jellemét, talán ez volt a legérdekesebb monumentuma az egésznek

Úgy összességében egyvalamit hiányoltam csupán ebből: Geri, HOL A SZENVEDÉS???? :DD Az a sebesülés rohadtul fáj, mégsem olvastam erről egy szót sem, hát nem érzékeled a fájdalmat, a lüktetés, vagy ahogy beléd szúrnak egy tűt, hogy összevarrják a sérülésedet? :DDD

Mindegy, jár a 100 tp, az egymásnak feszülésetekért megérdemlitek azért, a folytatást pedig majd checkolom, ha kész lesz